Magyar Szó, 2016. október (73. évfolyam, 229-251. szám)

2016-10-01 / 229. szám

2016. október 1., 2., szombat-vasárnap Keménykezű nemzetes urak Szabó József Nem okozott meglepetést az új üzbég elnök személye, miként az sem, hogy csak ideiglenesen jelölték a tisztségre. Savkat Mirzijajev (más átírás szerint Mirzijajev) különösebb hatalmi harc nélkül került át a miniszterelnöki székből az államfőibe, miután szeptember elején, 78 éves korában elhunyt Iszlam Karimov, aki 27 évig vaskézzel irányí­totta a 30 millió lakosú Üzbegisztánt. Bár egyelőre csak ügyvivőként látja el új felada­tát, aligha kétséges, hogy a decemberre kiírt elnökválasztáson biztos győzelmet arat. Arrafelé másutt sem ismeretlen az ilyen megoldás. Sőt, úgy tűnik, hogy már-már jól bevált forgatókönyv alapján cserélődnek a közép-ázsiai szovjet utódállamok legfonto­sabb vezetői. Az üzbegisztáni csak a legújabb példa. Hasonló módon ment végbe ugyanis a váltás a hatalom élén Türkmenisztánban, s erre lehet számítani Kazahsztánban és Tádzsikisztánban is, ahol szintén a szovjet korszakból örökölt elnök irányítja az országot. Az egykori Szovjetunió területén alakult két fontos államban, Oroszországban és Fehéroroszországban is sajátos módon választanak elnököt, lehetőleg hosszú távra. Belaruszt 1994 óta a többször újraválasztott Aljakszandr Lukasenka iránytja. Vlagyi­mir Putyin orosz elnököt, volt kormányfőt viszont hivatali elődje, Borisz Jelcin jelölte ki utódjául. Útmutatása olyan jól sikerült, hogy Putyin már tizenhatodik éve a hatalom csúcsán trónol. Természetesen a választá­soknak köszönhetően, amelyeket azonban a valódi ellenzék színjátéknak és csalásnak tart, demokratikus jellegét pedig kétségbe vonja. A szovjet utódállamok többségében azon­ban a hatalom barátságtalanul, sőt - mint Üzbegisztán példája is mutatja - néhol kímé­letlenül viszonyul az ellenzékhez. A kemény­kezű urak gyorsan lecsapnak a nemkívánatos riválisokra. Igaz, a lakosság sem töri magát azért, hogy ez gyökeresen megváltozzon. A balti államok és talán Grúzia kivételével a szovjet utódállamokban a választók többsége inkább a (jelenleginél) „csak rosszabb ne legyen a helyzet(ük)” elvéhez ragaszkodva tartja fenn a politikai eliteket. A zavartalan elnökváltás, vagyis a stabilitás megőrzése, prioritás volt Üzbegisztánban is. A siker részben annak köszönhető, hogy állítólag alku született Mirzijajev és az államfői tisztségre szintén esélyes Rusz-­s­tam Azimov pénzügyminiszter között. Az egyezség értelmében az új elnök mandátuma alatt Azimov lesz a kormányfő. Mirzijajev mindeneset­re alkalmas lehet arra is, hogy a remélt választási siker után ugyanolyan szigorral a főhatalom szürke eminenciásának tartott kémfőnök, Rusztam Inojatov, s a mögötte felsorakozott erős politikai-gazdasági csopor­tok, amelyek az eddigi rezsim fennmaradá­sában érdekeltek. Az elmúlt évtizedek politikáját Karimov határozta meg. Ő 1991-ben került a Szovje­tunió felbomlása után önállóvá vált Üzbe­gisztán élére, s azóta mandig újraválasztották. Politikai ellenfelei és külföldi megfigyelők gyakran felrótták neki, hogy a szavazásokon furcsa körülmények között végzett az első helyen. A bírálóinak azonban csak elvétve nyílt alkalmuk megszólalni, mivel az iszla­­mista szélsőségesekkel szembeni küzdelemre hivatkozva elfojtott minden ellenzéki hangot. Olykor szó szerint. Beszélik, hogy a legve­szélyesebb ellenfelei forró vizes kondérban végezték. (Üzbegisztánban már rég felszá­molták az iszlám szélsőségesek mozgalmait, s azóta az ellenük meghirdetett harcot való­jában a politikai vetélytársak elnyomására használja az uralkodó réteg.). Mirzijajev is kíméletlen politikus hírében­ áll, akinek ráadásul gyakran még a keze is eljár. Ezt ugyan tagadja, de sokan mégis parancsolgatós, ellentmondást nem tűrő stílu­sáról ismerik, aki a cifra káromkodásoktól és a durva szavaktól sem idegenkedik. Az is valószínűsíthető, hogy elődjéhez hasonlóan az iszlám szélsőségesek elle­ni harcot ő is az ellenfelek elnyomására, megsemmisítésére használja majd. A hivata­los értékelések ennek az ellenkezőjét állítják, s rendszerint „felelős vezetőként” jellemzik. Mások inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a Moszkva-barát politikusok közé tarto­zik, hiszen családi szálak is fűzik a Kremlhez közel álló, üzbég származású Aliser Uszma­­novhoz, Oroszország egyik leggazdagabb üzletemberéhez. Oroszország most valószínűleg megpró­bálja szorosabbra fűzni a kapcsolatokat az érdekszférájába tartozó Üzbegisztánnal, amely Karimov idején igyekezett távol tartani magát a volt szovjet térség gazdasá­gi és biztonságpolitikai összefogását szor­galmazó moszkvai törekvésektől. Az országra azonban mások is szemet vetettek. Kína erősítené befolyását Üzbe­gisztánban, amelyre gazdasági terjeszkedé­sének egyik célpontjaként tekint. Az USA számára is fontos a terület, hiszen összekötő kapocs Afganisztán felé. Ezért 2001 és 2005 között amerikai, majd később német kato­nai légitámaszpont is működött az ország­ban. A Nyugat cserébe még az emberi jogok megsértését is elnézte Karimov despotikus rezsimjének. A legfontosabbnak most mégis az üzbe­gisztáni stabilitás megőrzését tartják a világ meghatározó hatalmi központjaiban. Az ország ugyanis mindegyik közép-ázsi­ai szovjet utódállammal határos, ráadásul Tádzsikisztánnal a víztartalékokról folyó vita, Kirgizisztánnal pedig etnikai konfliktusok miatt feszült a viszonya. Megingása, esetleges belső konfliktusa így ezekre, sőt Ázsia közép­ső részére is kedvezőtlen hatással lehet, irányítsa az országot, mint elődje. Ebben segítségére lehet Léphart Pál Tiltólistára kerül Fekete Péter? Meg kell változtatni a holland Mikulás hagyományos segédje, Fekete Péter feketére festett arcú figuráját, mert diszk­riminatív és félelmet keltő - idézte pénteken a holland N­.nl hírportál Margriet Kalverboer, a gyermekjogokért fele­lős holland ombudsman kijelentését. Kalverboer szerint Fekete Péter (hollandul Zwarte Piet) figurája hozzájárulhat a megfélemlítéshez, a társadalmi kirekesztéshez és a megkülönböztetéshez, amely ellentétes az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményével. Holland gyerekek között végzett széleskö­rű kutatások azt bizonyítják, hogy a karácsonyi ünnepkör idején a hátrányos megkülönböztetés súlyosbodását tapasztalják a fiatalok. A legkülönbözőbb hátterű gyerekek egyhangúan azon a véleményen voltak, hogy meg kell változtatni a bántó figurát, ha az sértő mások számára, különös tekintettel arra, hogy az ajándékozással járó ünnep célja a másoknak való örömszerzés - mondta az ombudsman. A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos segítő kíséretében érkezik. Segédeinek bőre koromfekete, ajkuk pirosra pingált, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, göndör hajukba madártollat tűznek, és vidám jelmezeket ölte­nek magukra. A hollandok egy része szerint Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, ezért sértőnek, a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartják ezeket a figurákat, és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afro­­parókás, jelmezbe öltöztetett figurát. Korábbi jelentések szerint viszont Hollandia lakossá­gának többsége úgy gondolja, hogy Fekete Péter pozitív figura, akinek külseje semmilyen rasszista jelentést nem hordoz. (Forrás: MTI) partisvoorspest.nl kulfold@magyarszo.com KÜLFÖLD 3 Európa Amerika ellen? Bálint István A­z JL­­L világban elhatalmasodó bizonytalanság-elbizonytalanodás közepette a közvéleménynek nem volt ereje, hogy odafigyeljen eme elbizonytalanodás egyik beszédes jelére: a Transzatlanti Kereske­delmi és Beruházási Partnerségről (TTIP, azaz Transatlantic Trade and Investment Partnership), vagyis az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti megállapodásról folyó tárgyalások akadozására. E tárgyalásoknak júniusban ugyanis már 14. fordulója volt, de továbbra sem látszik, mikorra tudnának megállapodásra jutni, sőt egyáltalán megállapodhatnak-e. Holott Barack Obama még a jövő év elején lejáró mandátumának idején szeretné tető alá hozni ezt a megállapodást. Az amerikai elnök ugyanis azt ambicionálja, hogy mandátuma végéig új helyzetet teremtsen az amerikai gazdaság számára. (A lapok szerint már Hillary Clinton választási esélyeinek növelésére is.) Ennek érdekében nagyszabású szabadkereskedelmi társulásokat akar létre­hozni. (A lapok szerint annak ellenére, hogy a három észak-ameri­kai ország - az USA, Kanada és Mexikó - ilyen megállapodása nem hozta meg a várt eredményt.) Ennek érdekében 11 csendes-óceáni állammal - amelyekkel együtt a világgazdaság 40 százalékát képezik - már aláírta a szabadkereskedelmi társulásról szóló megállapodást. (A lapok szerint főként Kína gazdasági erejének ellensúlyozására.) És szeretne ilyen megállapodást kötni az EU-val is. Most azonban kérdéses, hogy Európával megegyezésre tudnak-e jutni Obama megbí­zatásának lejárta előtt. Pedig sok minden szól a megállapodás mellett. Politikailag első­sorban az, hogy a megállapodást „gazdasági NATO-nak” minősítet­ték, vagyis az a vélemény, hogy gazdaságilag ugyanúgy összefogná a nyugati országokat, mint ahogyan azt katonailag a NATO teszi. Gazdaságilag pedig az, hogy Európának haszna is származna ebből a megállapodásból. Egyes számítások szerint a megállapodás révén az EU gazdasága 2027-ig 1,5 százalékkal növekedne, és új munka­helyek is nyílhatnának. Az európai vállalatok könnyebben részesülnének az amerikai közbeszerzésekből. (Jelenleg nehezen jutnak hozzá még a szövetsé­gi szintű közbeszerzésekhez is, közben azoknak a zöme az államok szintjén, vagy még alacsonyabb szinten valósul meg.) Továbbá Európa feloldódna bizonyos most érvényes korlátozások alól. (Most példá­ul az Air France Párizs-New York-Los Angeles vonalon közlekedő repülőgépe New Yorkban nem vehet fel új utasokat. Vagy 400 európai gyógyszer vár arra, hogy engedélyezzék amerikai forgalmazását.) De az sem mellékes, hogy a megállapodás alapján a márkás és tájjelle­gű védelmet élvező európai termékek védelemben részesülnének az amerikai piacon is. (Jelenleg az a helyzet, hogy az amerikaiak még a „pezsgő” minősítést sem tisztelik, hisz van egy közönséges fehér boruk, amelyet úgy hívnak, hogy „champagne californien” és az Európában érvényes 1400 tájjellegű védelemnek egytizedét sem ismerik el.) Ennek ellenére nemcsak a tárgyalások akadoznak, hanem mind gyakoribbak a megállapodás elleni tiltakozások, sőt mind hangosab­bak a megállapodás elutasításának hangjai is. (Holott sokan még nem is hallottak ezekről a tárgyalásokról: a felmérések szerint tíz francia közül hatnál ez a helyzet.) Cécilia Malmström, az EU külkereske­delmi biztosa még mindig úgy nyilatkozik ugyan, hogy decemberig megszülethet a megállapodás. De Franciaországban már 3 millió aláírást gyűjtöttek össze egy olyan tiltakozáshoz, amelynek jelsza­vai: „Társadalmit, nem kereskedelmit”, „Szolidaritást, nem versenyt”, „Mentsük meg a klímát, mondjuk nemet a TAFTA-ra” (a megálla­podás francia neve). Nouvel Observateur már lejegyezte az ilyen véleményt is: „Veszélyes ez, megalázó egyezmény, olyan megálla­podás, amelyből csak egyesek húznának hasznot, és nem szolgálja a közérdeket”. Sőt már van egy hivatalos álláspont is. Pierre Gattaz, a MEDEF (Mouvement des entreprises de France - Franciaország Vállalatainak Mozgalma) elnöke kijelentette: „A vállatok nem akar­nak egy kedvezőtlen megállapodást”. Az ellenállásnak politikai és gazdasági okai vannak. Méghoz­zá azonosak azokkal a tényezőkkel, amelyek az EU-val szembeni ellenállást, az európai integrációval kapcsolatos elbizonytalanodást is szülik. Az ellenállás politikai okaival kapcsolatos objektív tényező: általában gyengül az amerikai befolyás a világban, és ennek hatására szubjektíve már megfogalmazódhat az a vélemény, hogy „az ameri­kaiak nem adnak semmit, vagy csak morzsákat adnak, szövetsége­sek között nem lehet így tárgyalni”. De a lényeg az, hogy a gazdasági bajok objektíve, a hatalmon lévőknek a Brüsszel elleni lármája (mert támogatottságuk megőrzésének legegyszerűbb módja: mindenért az EU-t hibáztatni) pedig szubjektíve a „nemzeti” megoldások befolyását növelte az integráció erősítésével szemben. A gazdasági okokkal kapcsolatban még nyilvánvalóbb, hogy azok a tényezők szülik az USA-val való megállapodással szembeni ellen­állást, amelyek mind jobban hatnak Európán belül is. Ezek között van a lázadás a multinacionális mamutvállalatok túl nagy befolyása ellen. (Az Európai Bizottság éppen a közelmúltban került szembe egy ilyen mamutvállalattal, az Apple számítógépes óriással, amelyet arra köteleztek, hogy fizessen vissza 11 milliárd eurót, mert jogta­lan adókedvezményben részesült Írországban. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége pedig 15 milliárd dollárral büntette a Volswagent, mert előírásokat kijátszó szofvert épített be az autóiba.) A legerősebb tényező azonban a félelem a konkurenciától.

Next