Magyar Szó, 2018. szeptember (75. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-01 / 203. szám

2018. szeptember L. 2., szombat-vasárnap M/KÚttfi@ kulfold@magyarszo.rs KÜLFÖLD scifi Szabó József A múlt héten az év legegyedibb vállalkozásába kezdett az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon), amelynek célja egy új haderőnem, az űrerő (USSF) létrehozása. Az előkészületek már javában tartanak, s elképzelhető, hogy az USSF független főparancsnoksága év végéig megalakul. Ilyen központ jelenleg is működik (1982 óta), ám az USA légierejének részeként. Annak alárendelve látja el a rakétafigyelmeztetésekkel, műholdas kommunikációval, űrutazással és a navigációval kapcsolatos feladatokat. A Légierő Űrparancsnoksága (AFLC) esetében tehát annyi a teendő, hogy - a mintegy húszezer fős állományával együtt - önállósítani kell. Esetleg kibővíteni a feladatkörét, megbízva például az űrháború doktrínájának és taktikájának kidolgozásával is. Űrparancsnokságot már mindegyik nagyobb hatalom működtet. Néhol (így Kínában) külön szervezetként,másutt (mint Oroszországban) pedig egyetlen haderőnem kötelékében. Az amerikai űr(had)erő megszervezése és összeállítása jó esetben 2020-ra, vagyis a következő elnökválasztási évre fejeződhet be. Első lépésben néhány elit alakulatot trombitálnának össze, amelyeket állítólag a világűri harcokra készítenének fel. Késlekedni nem tanácsos, hiszen a fontos üzenetet tartalmazó parancsot maga az elnök adta ki. Donald Trump júniusban utasította a Pentagont a különálló USSF „azonnali hatályú” verbuválásának a megkezdésére. Hazája fegyveres erőinek (formálódó) hatodik haderőnemét ugyanakkor azzal az ambiciózus feladattal bízta meg, hogy működése során teremtse meg az USA egyeduralmát a világűrben. Trump alelnöke nemrég kiegészítette az üzenetet. Mike Pence elmondta: az amerikai űrfölény biztosítását a növekvő kínai és orosz fenyegetettség is indokolja. Bár Trumpot gyakran ostorozzák politikája miatt, űrvédelmi tervét sok vezető politikus társa támogatja. Az amerikai törvényhozásban azonban bőven akadnak ellenzői is a független űrhaderőnek, és a Pentagonban sem mindenki lelkesedik érte. James Mattis védelmi miniszter mindenesetre támogatja a kezdeményezést. Abban bízik, hogy az USSF meg tudja majd védeni hazáját mind Kínával és Oroszországgal, mind másokkal szemben. Pedig először viccként merült fel az ötlet. Trump legalábbis ezt állítja. A tréfa azonban hamar ötletté vált, hiszen nem titok: a világűr évtizedek óta létfontosságú katonai szempontból, sőt épp olyan harctérnek minősül, mint a föld, a víz vagy épp a levegő. Az alakuló amerikai űrseregről még alig tudni valamit. Az viszont biztos, hogy az új sereg, illetve haderőnem működésére plusz pénzeket kell biztosítani. Az összeg egyelőre ismeretlen. Annyi sejthető, hogy az előkészületekre, vagyis az USSF összeállítására is rengeteget költenek majd. Becslések szerint csaknem nyolcmilliárd dollárt. Az eddigi nyilatkozatokból az is kiderül, hogy Washington nem űrfegyverkezésbe akar kezdeni. A védelmi miniszter tagadja, hogy harci eszközöket akarnak telepíteni a világűrbe. Háborús készülődésről sincs szó, sőt még az sem biztos, hogy az űrerő megalakul. Trump ezzel persze nem számol. Inkább azt terjeszti, hogy a kozmoszban hamarosan felveszik a versenyt a külföldi vetélytársakkal és ellenségekkel, majd (rövid idő alatt) meg is előzik őket. A Föld körüli hatalmas „levegős” térség militarizálása viszont tény, ám a folyamat elindítása aligha köthető Trumphoz, mert az már régen megkezdődött. Jelenleg eltúlzottnak tűnnek azok a félelmek, hogy a kozmosz további „megszállásával” az amerikaiak felrúgják a nemzetközi szabályozásokat, amelyek közül a legfontosabb talán az 1967-es (és azóta 107 ország által aláírt) Világűr Egyezmény. Ez megtiltja atom- és egyéb tömegpusztító fegyverek telepítését az űrbe, illetve az égitestekre, egyszersmind kimondja, hogy azok csak békés célra használhatóak. Nagy hiányossága azonban, hogy nem helyez kilátásba szankciókat vagy más korlátozásokat azok ellen, akik megszegik az előírásokat. Abban az esetben pedig teljesen hatástalan, ha valamelyik állam érvénytelenné nyilvánítja, és nem tekinti kötelezőnek magára nézve. Ha mégis megvalósul Trump terve, aligha úgy kell elképzelni az új amerikai haderő katonáit, mint akik fantasztikus filmekből ismert légi járműveken száguldozva igyekeznek lecsapni a rosszakra. Ellenkezőleg: ők a Földön dolgoznak majd. Folyamatosan ügyelnek, figyelnek (a magasban, de elsősorban a bolygónk körül mozgó tárgyakra), és óvják a saját eszközeiket. Szükség esetén pedig utasítanak egy-egy amerikai műholdat a beavatkozásra. Például az ellenséges űrobjektumok működésének blokkolására, végső esetben megsemmisítésére. Háborúban viszont a másik fél világűri eszközeinek a támadása is a feladatuk lesz. A lehetséges ellenségek között leggyakrabban Kína és Oroszországra neve merül föl. Washington szerint ezek az országok jelenthetik a legnagyobb veszélyt az amerikai űreszközökre. A Pentagonnak meggyőződése, hogy Moszkva és Peking olyan fegyvereket fejleszt, amelyekkel katonai összecsapás esetén le lehet szedni a szemben álló oldal műholdjait. Persze az USSF hasznos dolgokra is vállalkozhat: részt vehet akár a meteorbecsapódások megakadályozásában vagy épp az űrszemét begyűjtésében. Ebből legalább a földi halandóknak is hasznuk származna. Felbocsátó üzenet Túl gyorsan értek célba a galambok Szuperexpresszvonattal csempészték a célba a győztes madarakat Tejesdobozokba rejtette és szuperexpresszvonattal juttatta célba madarait, majd besöpörte a dobogós helyekért járó pénzjutalmat két férfi egy sanghaji galambröptető versenyen, amelynek szervezői később lebuktatták a csalókat. Az eset még tavaly áprilisban történt. A verseny a Honan tartománybeli Sangcsiuból indult, a cél a nagyjából 750 kilométerrel arrébb, a kelet-kínai tengerpart középső részén fekvő Sanghajban volt. A két elkövető,vezetéknevükön Kung és Csang, már nagyjából egy évvel a verseny előtt megkezdte az előkészületeket. A postagalambokat egy honani és egy sanghaji etetőpontnál nevelték, hogy a madarak otthonosan mozogjanak a területen. A honani rajtnál átadták a galambokat a szervezőknek, de a madarak ahelyett, hogy Sanghajba repültek volna, a tartománybeli etetőponthoz szálltak. Ott tejesdobozokba rejtve tették fel őket a Sanghajba tartó szuperexpresszre, majd a célvonalnál szabadon engedték őket, bezsebelve az első négy helyért járó, összesen több mint egymillió jüan (kb. 123 ezer euró) pénznyereményt. A madarak versenyideje sokakban gyanakvást keltett, és a verseny szervezői elkezdték kivizsgálni az ügyet. A két férfi megpróbálta eltussolni a turpisságot azzal, hogy megölte a madarakat és visszaadta a pénznyereményt, de már túl késő volt, az illetékes sanghaji bíróság három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket csalásért. Kungnak továbbá 30 ezer, Csangnak pedig 20 ezer jüan büntetést kell fizetnie. A két férfi azzal is megsértette a versenyszabályzatot, hogy egyévesnél idősebb madarakkal nevezett. A pénznyereményről való lemondás miatt Kungnak és Csangnak nem kell letöltenie a börtönbüntetést, ha nem követnek el további bűncselekményt. A galambröptető versenyek nagyon népszerűek az idősek körében Kínában, ahol Sanghajt tekintik a sport modern kori otthonának. A madarak sebessége az adott táv függvényében változik, de egy versenygalamb nagyjából 150 kilométer per órás sebességgel tud repülni, ami gyors ugyan, de nem elegendő egy szupergyorsvonat lekörözéséhez. (Forrás: MTI/AFP) youtube.com A kínai HSR (High-speed rail)-szerelvényeket és vasutakat 250—350 kilométer/órás sebességre tervezték Afrika, a torzító tükör Bálint István Választások éve az idei esztendő Afrikában: az országok jelentős részében az idén köztársasági elnököt vagy parlamentet, a többségnél mind a kettőt választanak. Júliusban négy országban voksoltak, most szeptemberben három országban választanak. (Összefoglalónkat a hónap első választására, a ruandaira időzítettük.) Ez a magyarázata annak, hogy a világsajtó ezekben a hetekben többet foglalkozik ezzel a kontinenssel. Pedig máskor is jobban oda kellene figyelni az ott történtekre. Mert Afrika egyszerre kínál megszívlelendő vagy éppen csodálni való dolgokat, ugyanakkor mint egy nagyító és torzító tükör mutatja azokat a jelenségeket, amelyekkel a világ más részein is többet kellene törődni. A szeptemberi három választás azért érdemel külön figyelmet, mert együttesen a legalkalmasabb arra, hogy képet kapjunk erről a földrészről. Elsősorban is két választás színhelye: Guinea és Ruanda egyformán képet ad arról, hogy az afrikai országok egy része ma már a világ leggyorsabban fejlődő részét képezik. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Guinea viszonylag békés körülmények között jutott ebbe a szakaszba, Ruanda viszont az emberi történelem egyik legnagyobb népirtásán átesve jutott el a mai helyzetig. A hónap harmadik választásának országa, Swaziland pedig a múltból itt maradt Afrikának jellemző képét adja. Guineában az a helyzet, hogy gazdaságának növekedése állandó gyorsulást jelez. Ez a növekedés 2011-ben 3,9 százalékkal indult, utána 2012-ben 4,2 százalékos, 2013-ban 4,8 százalékos és 2014-ben 5,6 százalékos lett. 2015-ben volt egy kis visszaesés, 3,5 százalékra. De 2016-ban már 6,6, 2017-ben 6,7 százalékos lett. Ruanda nem ilyen egyértelmű, de jellemző képet mutat. Gazdaságának növekedése ugyanis 2015-ben 8,6 százalékos volt, hogy ez 2016-ban 6 százalékra mérséklődjön és 2017-ben csak 6,1 százalékra gyorsuljon. (Afrikában azonban több gyorsan fejlődő ország van. A kiugró Egyenlítői Guineát nem számítva Angola növekedése az utóbbi két évben 6,8 és 6,7 százalékos volt, Tanzánia pedig az utóbbi három évben 7,7 és 6,8 százalékos növekedést produkált. Swaziland - a hónap afrikai választásainak harmadik országa - pedig mintha egy darab, a múltból visszamaradt Afrikát akarna a világnak bemutatni. (Az ország közben a gyarmati korszakból visszamaradt nevét Eswatinire - a Swazik Földjére - változtatta, de a világ ezt még nem vette tudomásul.) Ebben az országban ugyanis Afrikának, de talán a világnak is az utolsó abszolút királysága létezik. Most erre a királyságra terelődött a figyelem. (A Le Monde Diplomatique augusztusi száma egy egész oldalt szentelt neki.) Az „50 éve békében, stabilitásban és fejlődésben élő ország” királyának 13 felesége és 23 gyereke van. Az országban tilos a válás és a miniszoknya. A pártokat 1973-ban betiltották, a 65 tagú parlament 10 tagját és a szenátust a király nevezi ki. Amivel nem dicsekedhet: a lakosság 63 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, másfél milliónál is kevesebb lakosa közül 200 ezret nemzetközi élelmiszersegély táplál, és a lakosság 26 százaléka AIDS-fertőzött. A mostani választássorozattal megnövekedett érdeklődésnek csak az egyik forrása a kontinens gyors gazdasági növekedése. Ez kisebb részben annak tulajdonítható, hogy a kontinens már helyet kap a világkereskedelemben (meglepő adat, hogy az USA a kontinensnek csak harmadik kereskedelmi partnere. Az első Kína évi 200 milliárd dolláros évi forgalommal, a második az Európai Unió 140 milliárddal, és csak ezután jön az USA 73 milliárddal), nagyobb részben pedig annak, hogy a kontinens ásványkincsei csalogatják a külföldi befektetőket. (Itt is fölényesen vezet Kína, de mellette ott van még Európa, India sőt még Brazília is.) Az is okot az az érdeklődésre, hogy abban a korszakban, amikor az Európai Unió problémákkal küzd, a gazdasági társulások egymás után bomlanak fel, Afrika példát ad regionális együttműködésből. Nemcsak az Afrikai Egységszervezetből lett Afrikai Unió mutat példát arra, hogyan lehet az államok közösségét - egészen a közös katonai beavatkozásig menően - egy-egy ország problémái megoldásának eszközévé tenni, hanem fél tucatnyi regionális közösség is igen aktív. (A legújabbat Angola hozta létre öt másik afrikai országgal, hogy „az afrikai gondokat az afrikaiak oldják meg”) A legigazibb tanulságot azonban Afrika azzal kínálja, hogy felnagyított torzképét mutatja nemcsak a nemzetállamnak, hanem a politikának is. A politikánál egyszerű a képlet: azt látjuk itt a legvilágosabban, hogy a korrupció elburjánzásával hogyan válik a koncon való marakodássá. A nemzetállammal kapcsolatos problémák pedig úgy teszik tanulságossá az afrikai példákat, hogy látjuk: nincs egynemzetiségű állam. (Van afrikai ország, amelyben 100 törzs is van, méghozzá a gyarmaturalommal több országba szétszórva.) Azok az országok váltak virágzóvá, amelyek ezzel a problémával sikeresen megbirkóztak. A sikertelenség viszont belharcok színterévé tette az országokat. (2004-ben még huszonvalahány országban dúlt ilyen küzdelem.) Békésebbé váló viszonyok között a jelenséggel együtt jár a választási eredmény el nem ismerése, mint most Maliban és Zimbabwéban. Továbbá: elszaporodnak az elnökjelöltek. (A rekordot a Kongói Demokratikus Köztársaság tartja 33 jelölttel.) És megoldásként találnak egy abszolút tekintéllyel bíró személyiséget, mint a most parlamentet választó Ruandában, ahol tavaly augusztusban Paul Kageme 98,8 százalékos többséggel nyerte az elnökválasztást, de az, hogy a nem számító pigmeusok mellett csak két törzs lakja, a legnagyobb népirtássá tette, hogy nem tudták eldönteni, melyik törzsé az ország.