Magyar Szó, 2018. november (75. évfolyam, 255-280. szám)

2018-11-08 / 261. szám

El KÜLFÖLD kulfold@magyarszo.rs UKIU­SZ 2018. november 8. csütörtök RÖVIDEN Seehofer rövidesen lemond Horst Seehofer (a felvételen) rövidesen lemond a bajor Keresz­tényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéről - jelentette tegnap a Die Zeit című német hetilap, melynek a hírportálja szerint Seehofer a környezetéből származó információk alapján pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését, miszerint befe­jezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartja a belügyminiszteri pozíciót a szövetségi kormányban. Döntését nagyban befolyásolta Angela Merkel kancellárnak az az elhatározása, hogy pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán nem pályázza meg ismét az elnöki tisztséget, és legkésőbb a ciklus végén távozik a politikából. Merkel visszavonulásának bejelentése után Seehofer felszaba­dult, és így már képes „elengedni” a pártelnökséget - fogalma­zott egy bizalmasa, hozzátéve: a politikus „megkönnyebbült, mióta tudja, hogy nem Merkel férfitemetőjében végzi”. Tarolás Tirolban Ezerháromszáz hektár erdő pusztult el az október végi ítéletidő miatt Tirolban, Ausztria délnyugati részén, a károk elérhetik a 27 millió eurót - derült ki a tegnap közzétett összesítésből. A gazdasági károkon kívül az ítéletidő miatt biztonsági kockázat is keletkezett, mert az érintett erdőterületek hetven százaléka eddig megóvta az alacsonyabban fekvő területeket a földcsu­szamlásoktól. A tiroli erdőkben a vihar után mintegy félmillió köbméter kidőlt fa, ág és gally maradt. A helyi katasztrófavédelem szerint a viharkárok hatalmas kihívást jelentenek. Az érintett területeket meg kell tisztítani és újra kell erdősíteni, s ehhez becslések szerint 1,5 millió új fát kell majd telepíteni a vihar sújtotta térségbe. Még egy tibeti önégetés Felgyújtotta magát egy tibeti férfi a Kína északnyugati részén fekvő Szecsuán tartományban, hogy ezzel fejezze ki tiltakozá­sát a kommunista párt vezette országot jellemző vallási elnyo­más ellen. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte tegnap egy hírportál. A fiatal férfi még vasárnap gyújtotta fel magát Szecsuán tartomány azon részén, mely korábban a történelmi Tibethez tartozott. A terület tibeti neve Ngaba, kínai nevén pedig Aba. Akciója során a száműzetésben élő tibeti vallási vezetőt, a dalai lámát éltető jelmondatokat kiabált, és mielőbbi hazatérését sürgette. Idén ez volt a második önégetéses demonstráció. Túlfutott a Jumbo Tegnap reggel túlfutott a pályán SkyLease Cargo Boeing 747-es tehergépe a halifaxi (Új-Skócia, Kanada) Stanfield nemzetkö­zi reptérre való landolást követően, és a közelében elhaladó út előtt feneklett meg. A Jumbo Jet balesetében senki sem sérült meg, csupán a gépen keletkezett - nem elhanyagolható össze­gű - anyagi kár, a gép teljes futóműve leszakadt, és a törzse is sok helyütt roncsolódott. Macron szerint legitim megemlékezni Pétainről A franciaországi zsidó szervezetek tanácsát (CRIF) megdöb­bentette, hogy Emmanuel Macron államfő tegnap „legitim” - nek nevezte a megemlékezést Philippe Pétain marsallról az I. világháborút lezáró tűzszünet 1918. november 11-i aláírásának közelgő 100. évfordulóján. A francia elnök szerint Pétain az I. világháborúban „nagy katona volt, de katasztrofális döntéseket hozott a II. világháborúban”. „Az egyetlen, amit megjegyezhetünk Pétainről, az az, hogy a francia nép nevében, a nemzet megvetésére ítéltetett az 1945. júliusi perében” - emlékeztetett közleményében Francis Kalifat, a CRIF elnöke. „Anélkül, hogy tagadnánk, hogy az első világ­háborúban nagy katona volt, a Magas Törvényszék 1945 júliu­sában árulásért és az ellenséggel való kollaborálásért halálra és a nemzet megvetésére ítélte” - áll a közleményben, amely arra is emlékeztetett, hogy a marsaik az ítéletben katonai rangjaitól is megfosztották. (Forrás: MTI/APA/Kyodo/AFP/AP) Beta/AP Beta/AP Előrejelzések szerint az ameri­kai Demokrata Párt megszerzi a többséget a szövetségi képviselő­házban a Republikánus Párttól a kedden megtartott félidős válasz­tásokon, a kormányzó republiká­nusok viszont növelik többségü­ket a szenátusban. A prognózisok szerint a demokrata párti képvise­lők száma bizonyosan meghaladja majd a többséghez szükséges 218- at a szövetségi törvényhozás 435 fős alsóházában. A prognózisok szerint a szövet­ségi törvényhozás százfős felső­házában eddig 51 helyet birtokló republikánusok kulcsfontosságú­nak ítélt győzelmet arattak India­na, Texas és Észak-Dakota állam­ban, így részben megőrizve eddigi helyeiket, részben pedig újakat szerezve továbbra is többségben lesznek a szenátusban. A felsőház­ban 35 helyet választottak újra, a republikánus párti szenátorok az eddig ismert eredmények szerint megőrizték helyüket, a visszavo­nuló republikánus helyére pedig az újonnan jelölt republikánus politi­kusokat választották meg. Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője a várományosa a házelnöki poszt­nak, amelyet egyszer már (George W. Bush elnöksége idején) betöl­tött. Pelosi szerdára virradóra kétpárti együttműködést sürge­tett a teljes törvényhozásban. Elszámoltathatóságot ígért, és hangsúlyozta a demokrata képvi­selők együttműködési készségét a republikánusokkal. Leszögezte: „Mindannyiunknak elegünk van már a megosztottságból.” Hozzá­tette: pártja képviselői azon ipar­kodnak majd, hogy helyreálljon a fékek és ellensúlyok alkotmányban is rögzített rendszere. Donald Trump amerikai elnök telefonon gratulált Pelosinak pártja alsóházi győzelméhez. Pelosi szóvi­vője elmondta: Trump a telefonbe­szélgetés során méltatta, hogy az eredményre reagálva Pelosi a párt­­politikai választóvonalakon való felülemelkedésről beszélt. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője arról számolt be, hogy az elnök több emberrel is beszélt. Trump felhívta Mitch McConnellt, a republikánusok szenátusi vezetőjét, és gratulált neki a szenátusi többség növelé­­ séhez. Trump Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi vezetőjével és Paul Ryannel az alsóház távo­zó, republikánus párti elnökével is beszélt. A törvényhozási választások­kal egyidejűleg 36 államban válasz­tottak kormányzót, és általában a papírforma érvényesült. A demok­rata és a republikánus kormány­zókat újraválasztották, vagy aki visszavonult, helyette ugyanazon párt jelöltje mellett döntöttek a választók. A törvényhozói és kormányzó­választások mellett 37 államban 155 népszavazást is tartottak. Alabamá­­ban és Nyugat-Virginiában például megszavazták a helyi alkotmány módosítását annak érdekében, hogy szigorítsák az abortusz szabályozását. Alabamában a most megszavazott alkotmánymódosítás a még meg nem született gyerme­kek jogainak támogatását, alkot­mányos védelmüket mondja majd ki, a nyugat-virginiai alkotmány­­módosítás pedig azt, hogy a szeré­nyebb jövedelműek egészségügyi ellátását biztosító állami Medica­­id-programból nem lehet finan­szírozni az abortuszt. Hat államban a bűncselekmé­nyek áldozatainak (államonként eltérő) védelmére voksoltak igen­nel. Coloradóban, Michiganben, Missouriban és Utah államban a választási körzetek újraszabását szavazták meg. Michiganben elfo­gadták, hogy a 21 évesnél idősebb polgárok szabadon élvezhessék a marihuánát, Floridában a kutya­versenyek betiltását szavazták meg 2020-ig. Az alabamaiak 70 száza­léka pedig arra az alkotmánymó­dosítási javaslatra mondott igent, amely lehetővé teszi a Tízparan­csolat kihelyezését állami hivata­lokban és közterületeken. (Forrás: MTI/AP/CNN/Fox/NBC) AMERIKAI FÉLIDŐS VÁLASZTÁSOK A demokratáké az alsóház, a republikánusoké a szenátus Jacky Rosen és ünneplő kampánystábja selfie-t készít a nevadai demok­raták választást követő Las Vegas-i partiján AP/Beta A házelnöki poszt várományosa, Nancy Pelosi a washingtoni Hyatt Regency szállodában összesereglett támogatóihoz szól Kezdenek elfogyni a marihuá­nakészletek Kanadában, ahol há­rom hete legalizálták a marihuá­na birtoklását és fogyasztását - szá­molt be tegnap internetes oldalán a New York Times (NYT). Három tartományban (köztük a két legnépesebben, Ontarióban és Quebecben) marihuánahiány van, emiatt közülük kettőben ideiglene­sen be kellett zárni számos olyan boltot, ahol kannabiszt árusítanak. „Több fűre van szükségünk!” - mondta a NYT-nek Trevor Tobin, aki anyjával együtt vezet egy mari­huánát árusító boltot az Új-Fund­­land és Labrador tartománybe­­ li Labrador Cityben. Elmondása szerint a szállítók nem termesztet­tek elég növényt, és nem rendelkez­nek elegendő csomagolóberende­zéssel sem. Fogytán a fű Kanadában három hete lega­lizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását, elsőként az első nagyobb ipari országok közül. A szövetségi törvényhozás ugyan­akkor az ország tíz tartománya és három területe számára meghagyta azt a jogot, hogy saját hatáskörben szabályozza a marihuána eladását és terjesztését. A lépés összhangban áll Justin Trudeau kormányfő 2015-ös választási ígéretével, amelyben úgy vélekedett, a legalizálás elsor­vasztja a tiltott marihuánapiacot és megvédi a gyerekeket. A politikus szerint a több milliárd dollár értékű marihuána tiltott terjesztését jelen­leg a szervezett bűnözés csoportjai irányítják. Elemzők szerint a készlethi­ány azzal fenyeget, hogy aláássa a legalizáció egyik legfőbb célki­tűzését, a marihuána illegális, évente körülbelül 5,3 milliárd kanadai dollár értékű kereskedel­mének megfékezését. A marihu­ánakészlet hiánya miatt feldühö­dött fogyasztók országszerte azzal fenyegetőznek, hogy visszatérnek egykori, törvénytelenül műkö­dő kábítószer-kereskedőjükhöz. (Forrás: MTI/AP/NYT) ■­­rk:­­­ edmontonjournal.com Számos városban, így Edmontonban is hosszú sorokban várakoznak a marihuánát árusító bolt előtt Gránátnak nézték az övcsatot Egy gránát formájú övcsat miatt adtak ki riasztást a barcelo­nai Sants és a madridi Atocha főpályaudvaron tegnap délelőtt a hatóságok. A tévesnek bizonyult bombafenyegetés miatt mindkét állomást részlegesen kiürítették, a forgalmat pedig ideiglenesen korlátozták. A katalán rendőrség tájékoztatása szerint reggel 8 óra körül kaptak bejelentést a barcelonai pályaudvar üzemeltetéséért felelős ADIF vállalattól, hogy a csomagszkenner gyanús, robbanószerke­zetnek látszó tárgyat mutatott egyik utas bőröndjében. Az ellenőr­zés során azonban nem találtak semmit, ezért nem sokkal tíz óra után feloldották a korlátozást, amely a nagy sebességű gyorsvasút (AVE) vonalait érintette. Nagyjából ezzel egyidejűleg rendelt el a spanyol rendőrség rész­leges zárlatot a madridi vasútállomáson. Az utcára terelt utasok és dolgozók mintegy fél óra után térhettek vissza az épületbe. A spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte: Barcelonában a csomagszkenner felvételeinek másodlagos ellenőrzésekor találták gyanúsnak a bőröndöt, amelynek tulajdonosa addigra felszállt egy Madrid felé induló vonatra. Az utast útközben sikerült azonosítani, a vonaton átvizsgál­ták a bőröndjét, így derült ki, hogy az övcsatja vezette félre a biztonsági ellenőröket. A történtek miatt az állomásokon tumul­tus alakult ki, a vonatok pedig több vonalon is késnek. (Forrás: MTI/Antena3/EFE)

Next