Magyar Szó, 2019. február (76. évfolyam, 25-47. szám)
2019-02-26 / 45. szám
Újvidék, 2019. február 26., kedd www.magyarszo.rs KÖZÉLETI NAPILAP LXXVI. évf., 45. (24 344.) szám ■ Ára 50 dinár Könnyek a riói győzelem után Győre László életében először járt Rióban, s életében először lépett pályára a riói salakpályás tornán. 6:3,7:5. Négy szám, két szett, egy serleg és egy város, amelyet örökre a szívébe zár a zentai teniszező. Az út a sikerig egyáltalán nem volt könnyű. A fizikai terhelés mellett lélektanilag is megerőltető volt eljutni erre a szintre. Amikor sorra érkeztek a kudarcok, Győri pszichológushoz fordult, most pedig már tudhatjuk, nagyon helyesen ismerte fel a XXI. századi sportvilág kihívásait, hiszen ma elképzelhetetlen, hogy egy profi mellett ne legyen ott valaki, aki alkalomadtán helyére billenti a fejekben összekuszálódó gondolatokat. A rivaldafény és a világsajtó nyilvánossága ezúttal azt is magával hozta, hogy Győrének ki kellett állnia a közönség elé, s pályafutása legnagyobb győzelmekor tudassa: hét éve édesanyjától, alig két hónapja édesapjától kellett elbúcsúznia. A finálé utáni beszédben a világranglistán immár 37. helyezett teniszezőnk mindenkinek köszönetet mondott, akinek csak tudott. A kamerák eközben többször mutatták jelenlegi edzőjét, Boris Conkicot, amint könnyeivel küszködik a játékos táborában. Egészen biztosak lehetünk abban, nem ő volt az egyetlen, akinél ezúttal eltört a mécses. Győré tehetségét és kitartását látva joggal bízhatunk abban, hogy mindez nem egyszeri eset volt. Néha örömünkben is itathatjuk az egereket. Bővebben a 16. oldalon Győre László a trófeát átnyújtó Gustavo Kuertennel és döntős ellenfelével, Felix Auger-Aliassimével Lénárd Róbert Olivia Colman kapkodó, vicces beszéde, Glenn Close lecsúszása a díjról, szőkébb játékidő és a műsorvezető teljes hiánya - fémjelezték az Oscar-átadót. Bár a fő esélyes kiszűrése okozott némi problémát a jósoknak, a többi elismerés többnyire a papírformát követte. Zenés díj a zenésnek, drámadíj a drámának. Feketék, mexikóiak, művészet és művészkedés. Ez volt idén az Oscargála. Hogy a Zöld könyv fogja nyerni a legjobb film díját - nincs profi fogadóiroda, amely biztosra vehette volna. Évek óta megdőlni látszik az a logika, miszerint a legjobb alkotás föltétlenül összekapcsolódik a legjobb rendezés, a legjobb vágás stb. díjával, ahogy az is, hogy a legtöbb jelölés a biztos pont. A néző mégis készpénznek veszi, hogyha, teszem azt, a Róma begyűjti a legjobb operatőrnek és rendezőnek járó szobrocskát, akkor esélyes a fődíjra is - esetünkben ezt a legjobb külföldi alkotás díjával honorálták. A Zöld könyv sikerét még a lobbi alapján sem lehetett előre meghatározni (hogyan is lehetne, amikor majdnem minden jelölt ilyen vagy olyan lobbi része?), nemhogy pusztán a legjobb eredeti forgatókönyvből és a legjobb mellékszereplőből (a Holdfényben megismert Mahershala Ali). Az eredmény meghökkentő, ugyanakkor megnyugtató is, a Filmakadémia idén sem a csillivilli giccset jutalmazta. Folytatása a 9. oldalon OSCAR-GÁLA Papírforma kis kitérővel A Zöld könyv csapata (középen Peter Farrelly rendező) AP 2. oldal 5. oldal MAGVETŐ Nem teljesült a gazdák elvárása A hasonmások után a valódi Trumpé és Kimé a szó Megnyílt az ortopédiai klinika Újra hétköznapi menetrend Jelentősen csökkent a betegszabadságon lévő járművezetők száma Tegnap óta újra a hétköznapi menetrend szerint közlekednek a szabadkai Suboticatrans autóbuszai, ám bizonyos megszorítások továbbra is érvényben vannak. Bővebben a 11. oldalon BARCELONAI MOBIL VILÁGKONGRESSZUS Európa az 5G-t várja 2. oldal Hszinhua/Beta Olcsó marad a cukor 6. oldal Csak egymásra odafigyelve érdemes A házasság topolyai ünnepén köszöntötték a jubiláló házaspárokat 14. oldal Újabb sztrájk a kataszteri hivatalban? 6. oldal Négy óra alatt elfogyott az óriáskolbászTurián A kolbászfesztivált idén rekordszámú látogató, mintegy 50 ezer ember kereste fel 5. oldal Programokkal , a munkanélküliség ellen A szabadkai helyi önkormányzat 15 millió dinárt fordít a munkaerőpiac serkentésére I 11. oldal Hőmérséklet