Magyar Szó, 2019. március (76. évfolyam, 48-73. szám)

2019-03-01 / 48. szám

2019. március L, péntek fAUCiUk S/ó kitekinto@magyarszo.rs KITEKINTŐ Qs Jogerősen tíz évre ítélték a gunarasi Cs. Csanádot Emlékezetes gyilkossággal indult 2018 a szegedi Szatymazi utcában: egy gunarasi férfi, Cs. Csanád megfojtotta barátnőjét, a csantavéri K. Blankát, majd öngyilkosságot kísérelt meg, de nem sikerült neki. Ekkor segítséget kért az egyik szomszédjától, aki értesítette a rendőrséget. Az ügynek most lett vége, a Szegedi Ítélőtáb­la helybenhagyta az első fokú ítéletet, a barát­nőjét megfojtó vajdasági férfi börtönbe vonul. Jogerősen tíz évet kapott, feltételesen a büntetés kétharmada után bocsátható szabadlábra. Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel az ügy összes körülményére, az elsőfokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, így a táblabíróság nem látott indokot arra, hogy a büntetés mértékét csökkentse. A vádlott 2017. október 25-étől párkapcso­latban élt barátnőjével, a sértettel. Bár rend­szeresen találkoztak, nem létesítettek élettársi kapcsolatot. Viszonyuk alapvetően kiegyen­súlyozott volt, azonban a nő többször kifogá­solta a vádlottnál alkalomszerűen előforduló túlzott alkoholfogyasztást. Ezt szóvá is tette a férfinak. 2017. december 30-án este a vádlott és a sértett a barátaikkal együtt érkeztek a Vajda­ságból Szegedre, azért, hogy másnap közösen megünnepeljék a szilvesztert. A társaság egy szegedi lakásban szállt meg. December 31-én a kora esti órákban még két barátjuk csatlakozott hozzájuk. A társaság férfi tagjai a lakás kony­hájában beszélgettek, italoztak. Ezt követően a társaság a Széchenyi téri utcai ünnepségen köszöntötte az újévet, majd italozni mentek. A vádlott ekkor lerészegedett. A sértett - látva barátja viselkedését - már a szórakozóhelyen elhatározta, hogy szakítani fog a vádlottal, de ezt akkor még nem mondta el neki. Hajnali 4 és 5 óra között a vádlott és a sértett taxival hazament a lakásba, ahol beszél­getni kezdtek. Ekkor közölte a sértett barátjával, hogy ismételt leittasodása miatt szakít vele. A vádlott ezt ekkor tudomásul vette, vita nem alakult ki közöttük, aludni tértek, akárcsak az időközben hazaérkező barátaik. Ébredés után szótlanul feküdtek egymás mellett az ágyon, amikor a vádlott minden előzmény és szóváltás nélkül az ágyban mellet­te fekvő sértetthez fordult, megragadta a nő nyakát, és azt szorítani kezdte. A férfi a védekez­ni próbáló nő fejét kétszer nekiütötte a falnak, arcát többször tenyérrel és ököllel is megütötte, és mindaddig fojtogatta a sértettet, amíg az el nem ájult és meg nem halt. Miután a nő nem adott életjeleket, a vádlott felhagyott a bántalmazással, és úgy döntött, öngyilkosságot követ el. Kiment a konyhába, magához vett két kést, ezeket bevitte a szobá­ba, ahol az ágy szélén ülve, mintegy harminc percen át vágott és metszett sérüléseket ejtett a bal alkarján. Miután öngyilkossági kísérlete nem vezetett eredményre, elhagyta a lakást, és egy szomszédot kért arra, hogy telefonon érte­sítse a rendőrséget és a mentőket, mert megölte a barátnőjét. A sértett halálát a fojtogatás miatti fulladás okozta. ■ tuti Stratégiai érdek a Nyugat-Balkán integrációja Szíj­jártó kezdeményezte, hogy nyissák meg az összes tárgyalási fejezetet Montenegróval és Szerbiával Az Európai Uniónak gazdasági és biztonságpolitikai szempontból egyaránt stratégiai érdeke a nyugat­balkáni régió integrálása, ezért azt fel kell gyorsítani - mondta Szijj­ártó Péter külgazdasági és külügy­miniszter csütörtökökön a harma­dik Nyugat-Balkán konferencián, Budapesten. A miniszter a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány által szerve­zett, az Üzleten keresztül az integ­rációig elnevezésű rendezvényen elmondta, hogy a Nyugat-Balkán integrációja hozzájárulhatna az EU versenyképességének javításához. Ennek a régiónak Magyaror­szág az első számú kereskedelmi partnere a szomszédos országok közül, 4 milliárd eurót meghaladó értékkel - tette hozzá. Szijjártó Péter rámutatott: az Egyesült Királyság kilépésével az EU gyengülni fog, nyilvánvaló, hogy ha az Unió gazdasági telje­sítményének 14 százaléka kilép, az gazdasági kihívásokat jelent. Erre válasz lehet az EU bővítése a nyugat-balkáni régióval, amit a visegrádi országok támogatnak, ám az Unióban a bővítés ellenes orszá­gok vannak többségben. A tárcavezető elmondta, Magyarország az európai intézmé­nyeket felszólította, hogy gyorsítsák fel a bővítési folyamatot. Kezdemé­nyezte, hogy nyissák meg az összes tárgyalási fejezetet Montenegró­val és Szerbiával is. Magyarország intézkedéseihez hozzátartozott, hogy egyetlen országként szak­értőket delegált minden nyugat­balkáni országba. Szólt arról, hogy aki a migrá­ciós hullámokra biztat, az növeli a kockázatát annak, hogy külföldi terrorista harcosok visszatérj­enek a kontinensre. Ebből a szempontból az együttműködés szükségszerű és kulcsfontosságú a Nyugat-Balkán és az uniós országok között. A biztonsági helyzet egyre nagyobb kihívást jelent, ehhez Magyarország segítséget ad: 15 magyar rendőr dolgozik Szerbia déli határán, 20 rendőr Észak- Macedónia határán, 160 katona végzi Bosznia-Hercegovinában a munkáját az EU misszió keretein belül, 392 magyar katona a KFOR- nál Koszovóban, amit további 60- nal egészítenek ki és a parancsnoki tisztségre is jelentkezik Magyaror­szág - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy Európában olyan propaganda zajlik, miszerint a migráció, a migrációs nyomás véget ért és az Európai Bizottság sosem akart migránsokat. Ugyan­akkor tavaly 270 ezer illegális migránst tartóztattak le Törökor­szágban és 70 ezer migráns tartóz­kodik a görög szigeteken. Emel­kedik a török-görög szárazföldi határon átkelő migránsok száma, a beáramlás Észak-Macedóniába és Szerbiába folyamatos, és 25 ezren rekedtek Bosznia-Hercegovinában. Egyre több illegális migráns akar Szerbiából Magyarországra jutni, mindez nem azt mutatja, hogy a migrációs nyomásnak vége lenne - mondta a miniszter. (MTI) Szijjártó Péter jobbról az első MTI Újra kaphat állami támogatást a Momentum Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), miután a pártnál megte­remtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kere­teit. A Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor az együtt­működés hiánya miatt továbbra is érvényes az intézkedés - közölte a számvevőszék csütörtökön az MTI-vel. Az ÁSZ a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellen­őrzése keretében, 2019. január 16-án zárta le a Momentum Mozgalom ellenőrzését. Mivel a párt nem igazolta a törvényes gazdálkodásnak való megfelelést, ezért az ÁSZ kezdeményezte a párt költségvetési támogatásá­nak felfüggesztését. A Momentum Mozgalom elnöke megküldte az ÁSZ- nak a gazdálkodás törvényességének kereteit igazoló dokumentumokat és ezek alapján az ÁSZ megállapította, hogy a pártnál megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit. (MTI) SZÉKELYUDVARHELY Nyírő Józsefről nevezték el a könyvtárat A székelyudvarhelyi önkor­mányzati testület csütörtöki ülésén Nyírő Józsefről nevezte el a város könyvtárát. Az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozattervezetet 16 képvise­lő támogatta szavazatával, ketten tartózkodtak. Az önkormányzati testület ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik képvi­selője a döntés elnapolását, másik a név módosítását és a Kányádi Sándor nevet javasolta a könyvtár­nak A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös frakciója kitartott a Nyírő József név és a szavazás megtartása mellett. Többen is elmondták mind­két személyiséget fontosnak tartják a város számára, semmiképpen nem szeretnék őket egymás ellen kijátsza­ni, és keresik a módját annak, hogy Kányádi Sándor nevét is utca, tér vagy intézmény viselje Székelyud­varhelyen. (MTI) Három kishajókikötő épül a Tiszán Két magyarországi helység, Csongrád és Algyő, valamint egy vajdasági település, Óbecse fogott össze, hogy közösen kínálja­nak olyan kikapcsolódási lehetőségeket az Alsó-Tisza-vidé­­ken, amelyek akár hetekre is leköthetik az odaérkező turistá­kat, és feltámaszthatják az egykoron oly élénk vízi turizmust a folyón. Csongrád több mint két évtizede Óbecse testvérvárosa, és a korábbi kulturális jellegű együttműködés tavaly egy közös, idegenforgalmi fejlesztést szolgáló IPA-projekttel is bővült. A három település egységes koncepcióval, közös honlappal és közösségi médiafelülettel, valamint kiadványokkal próbál több turistát a térségbe vonzani. A projekt főeleme a kishajókikötő, amelyből mindhárom településen egy-egy fog épülni. Túraútvonalakat is kidolgoznak, és készül egy mobilappliká­ció is. A projekt Csongrádra eső költsége 70,3 millió forint, ebbe a város 3,5 millió forintos önerővel szállt be az uniós és állami támogatások mellett. A kishajókikötőt május közepén, a tavaszi zöldár levonulása után állítják fel a volt Viking kikö­tőnél. Az úszóművön lesz mosdó, tusoló és egy teakonyha is a kikötőiroda mellett. Természetesen ez csak a kezdet, amellyel a vízi turizmus fellendítését szeretnék ösztönözni, lehetőséget biztosítva a sportkluboknak és a civil szférának, de jó alkalom lesz ez a partnereknek és a többi Tisza menti községnek is a turisztikai desztinációk közös népszerűsítésére. Az óbecsei kishajókikötő látványterve Óbecsén a lépcsők és a víkendházak közötti szakaszon úszó­műves kishajókikötő épül bejáróhíddal. Az úszó kishajókikö­tőn lévő, árammal ellátott konténerben az irodahelyiség és a teakonyha mellett női és férfi mosdókat, zuhanyzókat telepíte­nek, az alvízi oldalon pedig kishajók és horgászladikok kikö­tésére alkalmas, 2 méter széles és legfeljebb 96 méter hosszú mólórendszer épül. Az április 10-e és november 15-e között működő kikötő befogadóképessége a nagy méretű hajók esetén 20, kis méretű horgászladikok esetén 50 hajó. A projektum összértéke 499.950 ezer euró. Óbecse 172.515 ezer euróval vesz részt a kivitelezésben, ebből csaknem 26 ezer euró önerő, a többi pedig IPA-forrás. A projektum befejezésé­nek határideje 2019. július 31. ■ tuti A vajdasági magyar kultúráról és történelemről Brüsszelben Deli Andor vajdasági európai parlamenti képviselő szer­vezésében mutatják be A vajdasági magyarok kulturális és történelmi öröksége című kiállítást Brüsszelben. Az ünnepé­lyes megnyitó március 5-én, kedden, 19 órakor lesz, a kiállítást pedig egy hétig tekintheti meg a brüsszeli közönség a Balassi Intézetben. A kiállítás célja a vajdasági magyar történelmi, kulturális, építé­szeti és néprajzi örökség és neve­zetességek bemu­tatása, amelye­ket a Vajdasági Magyar Műve­lődési Intézet gyűjtött össze a vajdasági érték­tárban. Az érdek­lődők megis­merkedhetnek többek között a Péterváradi vár történeté­vel, a boroszlói és kupuszinai hagyományokkal és viselettel, megcsodálhatják a szabadkai és palicsi szecesz­­sziós alkotásokat. Az anyagot már korábban is kiállították Strasbourgban, az Európai Parlament épületében, szintén Deli szervezésében. A kiállítást Magyarország és Szerbia belgiumi nagykövetei, dr. Kovács Tamás Iván és Marina Jovicevic nyitják meg, majd panelbeszélgetés következik. Dr. Silling Lédával, a kiállítás kurátorával és néprajzkutatóval Varjú Márta fog beszélgetni. Tényi Edit népdalénekes vajdasági magyar népdalokat mutat be a közönségnek. Zárásként lehetőség lesz vajdasági borok és pálinkák, valamint a régióinkra jellemző ételek kóstolására is. Deli Andort 2014-ben választották meg európai parlamenti képviselőnek a Fidesz-KDNP nemzeti listájáról, ahol helyet kaptak a határon túli magyarok képviselői is. Deli ismét kiemelt, 11. helyen szerepel a FIDESZ-KDNP választásai listáján.

Next