Magyar Themis, 1876 (7. évfolyam, 1-54. szám)

1876-01-13 / 2. szám

nék, távolról sem ér fel azon kárral, mely a vesztes fél részére az által háromolhatik, hogy a legfőbb ítélőszék, daczára két egy­behangzó ítéletnek, egy harmadik, a vesz­tes félre nézve kedvező ítéletet hoz, s az alperes a hitelező machinatiói következté­ben most már a jogtalanul fizetett pénzösz­­szeget többé vissza nem szerezheti. Aut­o Aut. Vagy csupán két fó­rumot creálni, s akkor a többször hivatott §. megmaradhat, mert lényegéből ki van vetkőztetve; vagy ha megtartjuk a mostani rendszert a hármas perúttal, az ajánlott módosítást alkalmazni. Miután azonban egyhamar kilátás nincs a hármas perút meg­szüntetésére, a 287. §. csupán első részének alkalmazása a mi viszonyainknál fogva az egyedül rationabilis út, mert megvédi a hitelezőt, de egyúttal oltalmába veszi a tán igazságtalanul zaklatott adóst is, és így az érdekeket kiegyenlíti és megfelel az igazság elveinek. Ajánljuk ez elmélkedésünket azoknak figyelmébe, a­kiket megillet, a zálogjog bekebelezésének a törvény alap­ján helyt adni? Határozott intézkedést ezen esetre nézve a fentebbi törvény nem tartalmaz. Véleményem mindamellett oda irányul, hogy ily esetben a bekebelezésnek helyt adni nem lehet; s ha az mégis megtörtént, — a­mint hogy nekem is van több hasonló esetről tudomásom — nem helyesen történt. Általánosan elismert jogelv ugyan az, hogy az új törvény visszaható erővel nem bír; csakhogy ezen elv minden körül­mények közt nem alkalmazható, s mint minden törvény alól, úgy ez alól is van kivételnek helye. Igaz az, hogy az új tör­vény a régi törvény uralma alatt szerzett jogokat respectálni köteles,­­ csakhogy ezen jogok már valósággal megszer­­zett jogok (jura quaesita) legyenek,vagyis olyanok,a­melyeknek megszerzéséhez a meg­­kívántató kellékek tettleg létesültek. Ilyen jogot nem érint az új törvény. Ott azonban, hol a jog megszerzéséhez szükséges kellé­kek egyike is hiányzik, ha az újabb tör­vény ezen jognak megszerzését más formá­hoz köti, ezen hiányzó kellék kipótlása a régi forma szerint többé nem történhetik. »Vigilantibus jura«, mondja egy jogi példabeszéd, melyet a magyar hivatalos stylus azon fordításban ad vissza, misze­rint: »mulasztásának következményeit kiki magának tulajdonítsa«, s ez helyesen alkal­mazható azon esetre, midőn valakinek a régi törvény szerint lehetséges volt valamely jogot megszerezni, azonban azt tenni elmulasztotta, mert ilyen puszta le­hetőséget, mely még megszerzett joggá nem vált, az új törvénynek kímél­­nie nem szabad. Ha ezen elveket, a­melyeknek helyessé­gét a mai jogtudomány igazolja, a czikkem tárgyául választott konkrét esetre alkal­mazzuk, azt fogjuk találni, hogy egy hozo­mány átadásár­ól szóló szerződés, ha abban ingatlanra való betáblázás kiköttetett, két­féle jog megszerzésére nyújtja a lehető­séget. Az egyik »jus ad rem«, dologhoz! jog, t. i. az, melynél fogva a hozomány adó­jának joga van a hozománynak a ki­tűzött czélra leendő fordítását, eshetőleg épségben fen tartását, s bizonyos feltételek beálltával neki vagy jogutódainak leendő visszaadását követelni. Ezen jog a szerződés aláírásával s illetőleg a hozomány átadásá­val megszereztetett, s a mennyiben a régi törvényben előírt formák ezen szer­ződés megkötésénél megtartattak, ezen jo­got az uj törvény is érintetlenül hagyja. A másik jog azonban »jus in rem«, dologbani jog, t. i. a hozomány adójának azon joga, hogy magát a férj ingatlan va­gyonára eszközlendő zálogjogi bekeblezés által biztosítsa. Ezen jog megszerzéséhez nem elég csupán a szerződés megkötése, hanem szükséges annak telekkönyvi bekeb­­lezése is; e nélkül ilyen zálogjog nem lé­tezhetik. Ha a régi törvény szerint magán­okirat alapján megtörtént már a zálogjog bekeblezése, az az uj törvény által is érvé­nyesnek ismertetik. Miután azonban az új törvény a házastársak közti zálogjog meg­szerzéséhez múlhatlanul közjegyzői okira­tot kíván , 1875. évi augusztus hó első napja után semmiféle hozományi magánokiratra a zálogjog megszerzése többé meg nem engedhető. Unger e tárgyban következőleg nyi­latkozik: »Das dingliche Recht schöpft seinen Inhalt so wie den Umfang seiner Wirksamkeit-------— aus dem Gesetz, und verändert sich daher mit seiner Quelle sofort.« Határozottan intézkedik különben e tárgyban a törvény is, nem a közjegyzői tör­vény ugyan, hanem egy másik nem cseké­lyebb erővel bíró törvény. Ugyanis az osz­trák polgári törvénykönyv 1368. §-a, mely az országbírói értekezlet I. B. 156. §-a által érvényben hagyatott, azt mondja, hogy: »zálogszerződésnek azon szerződés nevez­tetik, mely által az adós, vagy helyette más valaki valami dologra a hitelezőnek való­ságos zálogjogot enged, következőleg annak az ingó zálogot átadja, vagy az ingatlant Lehet-e a közjegyzői törvény életbe­lépte előtt magánokiratba foglalt házassági szerződés alapján jelenleg zálogjogi bekeblezést elrendelni? Legyen szabad egy a jogászközönséget érdeklő vitás, vagy legalább némelyek előtt vitásnak látszó, jogi kérdés felett szerény nézetemet e lap hasábjain elmondanom. Az 1874. XXXV. távczikk 54. §-a a közjegyzői kényszert hozta be a házastár­sak vagyoni viszonyait szabályzó szerződé­sekre nézve. Ezen törvény 1875. augusztus 1-jén lépett életbe. Kétségtelen tehát, hogy e naptól kezdve a házastársak azon szerző­dései, melyekben egymás iránt kötelezett­séget vállalnak, ha magánokiratba foglal­tatnak, ipso jure érvénytelenek. Kérdés azonban az, hogy ha egy ilyen szerződés 1875. évi augusztus 1-je előtt kelt s annak alapján a zálogjog bekebelezése 1875. augusztus 1-je után kéretik, lehet-e T A K m, Szal­ay László „Themis“-e Említettük már a múlt alkalommal, hogy a második füzetben (1839.) Eötvöstől van egy dol­gozat. Czime: »Vélemény a fogházjavitás ügyében ns. Borsodvármegye ebbeli küldöttségéhez.« A nagy iró itt lelke egész erejével küzd a rabok sor­sának javitása érdekében. A rendszer, melyet a szabadságbüntetést illetőleg pártol, a következő mondatokban van jelezve: »A­mi személyes meggyőződésemet illeti, véleményem szerint a legjobb fogház bizonyára az volna, mely sem az egyik, sem a másik rendszert nem követné egészen, de elosztva kétfelé, rabjai­nak egy részét az auburni, másikat a philadel­phiai rendszer szerint tartaná. A tömlöcz, am­eny­­nyire általa nem csak büntetés, hanem még azon felül a rabnak megjobbítása czéloztatik, egyszers­­mint nevelő intézet, s azért bizonyára annyival czélt érőbb, mennyivel inkább alkalmaztathatik az egyes lelki tulajdonihoz. Azonban az ok, miért én e két rendszer egyesítését kívánom, nem ez ; teljes s belső megjobbulás oly ritkán reménylhető, hogy azt politikus intézetek czéljául kitűzni nem lehet, csak a hit eszközölheti ezt szent befolyásával, s nincs ember, ki annak létesithetését bizonyíthat­ná. — Okom az, hogy tömlöczeinkben nagy szám­mal oly személyek találtatnak, kikre az való siker­rel nem alkalmazható. A gyanúsokat értem, s azokat, kik rövidebb elzáratásra ítéltetnek.« A további kifejtésből látszik, hogy nézete közel áll a genfi rendszerhez. Az osztályozás te­kintetében ugyanis a következőket mondja: »Az osztályok, mint magától értetik, a rabok élelmére s tartásuk szigorúságára nézve különbö­zők, s azért az igazgatóságnak adott állalt­ételi jog, jutalmul is, fenyítékül is szolgálhat, mi annyi­val jobb, mennyivel szükségesebbek ily indító okok oly intézetben, hol mihelyest a reményt egészen kizárjuk, hatalmunkat elvesztjük. — Jól tudom, vannak sokan, kik ez osztályozást, s főkép az igaz­gatóságnak engedett általtételi jogot roszalják, s részemről magam is meg vagyok győződve, hogy a raboknak a tömlöczben mutatott megjobbulásába sokat bizni nem lehet; s hogy rablánczok közt többnyire tettetés a jóság, melyekre a rabot csak anyagi jólétének nevelése buzdítja: de váljon e tettetés oly nagy szerencsétlenség­e? vagy nem kellene-e inkább örülnünk oly intézetnek, mely arra bírja az embereket, hogy magukat jóknak tetessék ?« Teljesen állanak ezen szavak az ir-rend­­szerre is, melyet a magyar büntető­ törvény javas­lata meghonosítandónak vél. Ép e rendszer­el­en is felhozatott már több oldalról, hogy a javítás, mely a különböző fokozatok által elévetni állttatik, csak látszólagos és csak addig tart, mig a felügyelet meg nem szűnik. Eötvös azon mondása, hogy a »jónak­ tettetés« is elégséges a társadalom szá­mára, találó c­áfolatot tartalmaz ezen kifogásra Hasonlag nagyon illenek mai börtöneinkre és az e téren mutatkozó reformok rendkívüli lassúságára Eötvös azon szavai, melyekkel érteke­zését bezárja: »Sietve halad e haza is a század szellemével; mindünnen vasutak méretnek, a Duna síkját gő­zösök szántják fel, mindünnen oskolák s intéze­tek támadnak, s a tömlöczjobbitásra nézve nem volna szabad semmit reménylenünk. Csak az anyagi jólét megszerzése után fáradoznék e nagy nemzeti erő, s nem volna egy szó, mely arra in­tene, hogy van valami, mi fényes reményeinknél előbb: kötelességünk, azok iránt, kik elle­nünk vétkeztek, kik a hontörvényt megszegők de nem szűntek azért embertársaink lenni; kik véghetlen keserveket szenvednek, s kiken segi­­tenü­nk kell, mert segítenünk lehet; s mert ember­társaink iránt minden szoros kötelesség, mi nem lehetetlen.« — Ezen értekezés után következik Szalay dol ■­gozata, melyben előadja az esküdtszék intézmé­nyének állását Angliában, Francziaországban és Észak-Amerikában. Bezárja ezen füzetet Du­pin jellemrajza franczia forrás után. (v.­ 10

Next