Magyar Tőkepiac, 2007. augusztus (12. évfolyam, 146-167. szám)
2007-08-01 / 146. szám
2007. augusztus 1., szerda ■ XII. évfolyam 146. szám Fejcserék az MTelekom leányainál [mtp] Közgyűlést tartott kedden a Magyar Telekom két balkáni leányvállalata, a macedóniai MakTel és a montenegrói Crnogorski Telekom. A MakTel közgyűlése elfogadta a vállalat 2005-ös auditált éves beszámolóját, továbbá határozott a 2005-ös eredmény után 7,4 milliárd macedón dénár (30,4 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről. A közgyűlés emellett visszahívta a MakTel igazgatóságából Szendrei Attila vezérigazgatót szeptember 10-i hatállyal, és két új igazgatósági tagot nevezett ki. Szabó János július 31-től, Nikolaj Beckers szeptember 10-től foglalja el pozícióját. A montenegrói leánycég közgyűlésén elfogadták a 2006-os auditált éves beszámolót, emellett döntöttek a tavalyi eredmény után 8,3 millió euró (2,1 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről. A közgyűlés emellett július 31-i hatállyal elfogadta Makai Bence, Kovács Zoltán és Pinkola Zoltán lemondását igazgatósági tagságukról, és igazgatósági tagokká választotta Szász Dánielt, Szabó Jánost és Szluha Dénest. Ötmilliós bírság a PSZÁF-tól a Bank Plusnak [mtp] Számos hiányosságot talált a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Tecnicredito Magyarország pénzügyi vállalkozásból nemrég Bank Plus Bank Zrt. néven bankká alakult társaság működésében, ezért 5 millió forintra bírságolta a céget. A Bank Plusnak az informatikai rendszerével voltak gondjai, nem a jogszabályoknak megfelelően vette igénybe az adósságok behajtásával megbízott ügynököket, az ügyfelek teljes körű kiszolgálásához szükséges tárgyi eszközök folyamatos működéséről sem gondoskodott, és a PSZÁF-nak küldendő jelentéseivel is voltak problémák. A bank az informatikai rendszer kijavítására az év végéig kapott haladékot a hatóságtól, az ügynökök helyzetének rendezését és az ügyfelek teljes körű kiszolgálását 90 napon belül kell megoldania. A PSZÁF azonban addig is folyamatosan figyeli a cég működését. Szűkült a kamatmarzs MTP-ÖSSZEÁLLÍTÁS Emelkedtek a betétkamatok júniusban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felméréséből. A háztartási szektor látra szóló és folyószámla-forintbetéteinek átlagkamatlába 2,93 százalék volt a hatodik hónapban. Az éven belüli lejáratú betétekre 6,91 százalékos, az éven túli, legfeljebb két évre lekötött pénzre 8,1 százalékos, a két évnél hosszabb időre lekötött betétre pedig 4,63 százalékos kamatot fizettek a hitelintézetek. A betétkamatok emelése miatt a bankok kamatmarzsa is folyamatosan csökken február óta. Júniusban már csak 10,35 százalékpontnyi különbség volt az éven belüli lejáratú betétek és a fogyasztási hitelek kamatai között. A kamatmarzs csökkenéséhez az is hozzájárul, hogy a forintkölcsönök kamatai nem sokat változtak a hatodik hónapban. A folyószámlahitelek átlagkamatlába már január óta 20,15 százalékon áll. A lakáscélú hitelek kamata 10,17 százalékot, hitelköltsége pedig 12,66 százalékot tett ki, a fogyasztási hiteleknéla kamatláb 17,26 százalék, a hitelköltség 24,99 százalékon állt. A forinthitel-szerződések értéke sem változott számottevően. Fogyasztási célra 19,8 milliárd, lakáscélra 9,6 milliárd, egyéb célokra pedig 9,9 milliárd forintot kért kölcsön a lakosság a pénzintézetektől. Az euróban denominált folyószámla-, fogyasztási és egyéb hitelek átlagos kamatlába júniusban kismértékben nőtt. A lakosság körében egyébként nem túlságosan népszerű az eurókölcsön, az új hitelszerződések értéke a hatodik hónapban mindössze 1,7 milliárd forintot tett ki. Az euróbetétek állománya ennél jóval nagyobb mértékben gyarapszik: júniusban az új euróbetét-szerződések értéke 118,4 milliárd forint volt. A hitelintézetek egyébként egyre magasabb kamatot fizetnek a náluk fialtatott uniós pénzre. A látra szóló átlagos kamatláb 0,97 százalékra, az éven belül lekötött betét átlagkamata 3,54 százalékra kúszott fel. A legfeljebb egyéves kamatfixálású euróalapú fogyasztási hitelek és az éven belüli lejáratú euróbetétek kamata közötti különbség azonban május óta ismét emelkedik, a marzs júniusban már 6,51 százalékpont volt. Bár a pénzintézetek április óta folyamatosan emelik a svájci frankalapú hitelek kamatait, még mindig az ilyen kölcsönök költségei a legalacsonyabbak. A frankalapú fogyasztási hitelek átlagos kamatlába 6,56 százalékos, hitelköltségmutatója pedig 9,74 százalékos volt. A lakáscélú hitelek kamata 3,44 százalékon, hitelköltség-mutatója pedig 5,74 százalékon állt júniusban. A kamatemelések ellenére a svájcifrank-alapú fogyasztási hitelek szerződéseinek értéke február óta folyamatosan emelkedik. Júniusban az új szerződések értéke májushoz képest újabb 7,2 milliárd forinttal 70,8 milliárd forintra nőtt. A lakáscélú svájcifrankalapú kölcsönök is népszerűek, az új szerződések értéke júniusban az év legmagasabb szintjére, 55,9 milliárd forintra duzzadt. A vállalati hitel- és betétkamatok - az éven túli lejáratú betétek kivételével - kismértékben emelkedtek az idén. A forintalapú céges folyószámlahitelek átlagos kamatlába júniusban 9,66 százalék, az egyéb hiteleké 9,48 százalék volt. A vállalati látra szóló és folyószámlabetétek kamatlába az előző havi csökkenés után a hatodik hónapban ismét emelkedett, 2,58 százalékot tett ki. Az éven belüli lejáratú betétekre 7,52 százalékos, az éven túliakra 6,24 százalékos kamatot fizettek a hitelintézetek a céges ügyfeleknek. A cégek egyébként a folyószámlahiteleken túl összesen 186,7 milliárd forintnyi kölcsönt vettek fel júniusban, és 1392,3 milliárd forintnyi betétet kötöttek le a hitelintézeteknél. A vállalati euróalapú folyószámlahitelek kamatlába 5,45 százalékra, a többi legfeljebb egyéves kamatfixálású euróhitel kamatlába pedig 5,27 százalékra emelkedett júniusban. Júniusban nem örülhettek a bankok, a kamatkülönbség a betéti és a fogyasztási hitelek között 10,35 százalékra csökkent Nem nyúlt a kamatszinthez a szlovák jegybank [mtp] A szlovák központi bank tegnap változatlan szinten hagyta az irányadó kamatokat. A pozsonyi központi bank már harmadik hónapja nem nyúlt az alapkamathoz. A központi bank döntése megfelel a piaci várakozásoknak. A kéthetes repohitel kamata 4,25 százalékos maradt, ami negyed százalékponttal áll az eurózóna irányadó kamata felett. Az azonnali hitelkamat 2,25 százalékos, az újrafinanszírozási kamat 5,75 százalékos. Júliusban lassult az infláció az euróövezetben [MTI Ecol Kissé csökkent az infláció az euróövezet országaiban júliusban: a tizenkét havi fogyasztóiár-emelkedés 1,8 százalék volt, míg júniusban 1,9 százalék - tette közzé az előzetes adatokat az Eurostat. A részletes adatokat augusztus 16-án ismerteti az EU statisztikai hivatala. A kedvező inflációs adatok alapján elemzők azt valószínűsítik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) - amely 2 százalék körüli inflációt tart megengedhetőnek - a korábbi várakozásokkal ellentétben szeptemberről októberre halasztja a következő kamatemelést. Negyedével növelte profitját az Erste-csoport [mtp] Az osztrák Erste Bank-csoport adózott profitja 25 százalékkal nőtt az idei év első felében, az eredményt elsősorban a kelet-európai érdekeltségek, a romániai BCR bank konszolidációja és a cseh lakossági hitelek növekedése javították. Az adózott profit 566 millió euróra nőtt, míg az üzemi eredmény 29 százalékkal 1,2 milliárd euróra emelkedett, a mérlegfőösszeg pedig 2006 vége óta 8,6 százalékkal 197,4 milliárd euróra bővült. Az eredmény dinamikus bővülése az év második felében is megmaradhat: bár a csoport új holdingstruktúrájának kialakítása, illetve a legutóbbi, kelet- és dél-európai akvizíciók sokba kerültek, ám az Ersténél nemrég bevezetett, a költségek visszafogását célzó intézkedések ezt ellensúlyozhatják. Kevésbé sikeres félévet zárt az Erste Bank Hungary. A magyar leány üzemi profitja csupán 5 százalékkal nőtt és 77,1 millió euró lett, míg a nettó kamatbevétel 1,1 százalékkal 116,1 millió euróra csökkent, a mi I ii n m ítyhi-h'iiü« i mb iiiim— omnaaMi mfjurjr-M:« minim \^m __________________________Záró [€] ___________________Középárfolyam [€] Az MNB hivatalos devizaárfolyamai BUBOR (%] _____ ÁKK-referenciahozamok (2007. július 31.) 2007. július 31. Angol font____________________0,674 Albánek___________________121,410 Érvényben: 2007. július 31. 1 hét 1 hó 3 hó 12 hó Hozam (%) Változás (%) (%) Ausztrál dollár_________________1,596 Algériai dinár _______________94,083 ________________1 egységre, forintban 7,75 7,75 7,59 7,25 311ó____________735________0,05 Ausztrália_____________________6,25 Argentin peso_________________4,274 Cseh korona_________________28,001 Angol font___________________371,59 6 hó 7,31 -0,03 Brazília 11,50 Brazil reál_____________________2,561 Egyiptomi font_________________7,738 Ausztrál dollár_________________157,31 LIBOR_____________ ____________ 12 hó____________711_______0,01 Csehország____________________3,00 Ciprusi font___________________0,583 Észt korona__________________15,645 Cseh korona____________________8,93 EUR____________________________3 év________________6117_______0,07 Európai Központi Bank 4,00 Dán korona___________________7,440 Horvát kuna___________________7,310 Euró________________________250,71 4,07_______410______4,16 4,52 5 év_____________619_______-0,07 Japán 0,50 Hongkongi dollár______________10,723 Lengyel zloty__________________3,787 Horvát kuna___________________34,31 USD_______ _______10 év_______________610_______-0,03 Kanada________________ 4,50 Izraeli új sékel_________________5,895 Máltai líra_____________________0,430 Japán jen (100)_______________153,35 5,32 5,32 5,35 5,22 15 év 6,41 -0,03 Kína 6,84 Japán jen__________________163,120 Bolgár leva___________________1,956 Kanadai dollár________________172,21 CHF __ ________ Magyarország__________________7,75 Kanadai dollár_________________1,461 Új román lej___________________3158 Lengyel zloty__________________66,15 2,52 2,56 2,70 3,01 Nemzetközi kötvények (5 éves) Nagy-Britannia_________________5,75 Kínai jüan___________________10,376 Orosz rubel__________________34,994 Norvég korona________________31,43 EBP Hozam (%) Változás (%) Norvégia______________________4,50 Mexikói pesó_________________14,975 Szlovák korona________________33,319 Svájci frank___________________151,79 5,83 5,91______6,04 6,28 USA 4,64 -1-0,007 Svájc 2,50 Norvég korona_________________7,965 Török líra_____________________1,747 Svéd korona___________________27,26 JPY______________________________Nagy-Britannia 5,37 +0,071 Svédország____________________3,50 Svájci frank___________________1,648 táblázatok FORRÁSA: Szlovák korona_________________7150 0,58 0,63_______0,77 0,98 Japán___________1,380,014 Szlovákia_____________________4,25 Svéd korona__________________9,217 akk. magyar nemzeti bank, magyar USA-dollár 182,85 CAD_____________________________Németország 4,32 +0,046 Törökország___________________17,50 USA-dollár 1,370 tőkepiac, Reuters (18.00 órai adatok) A forint helyzete a sávban: -10,94% 4,513 4,53 4,67 4,87 Ausztrália 6,29 +0,058 USA 5,25 3 PÉNZPIAC EGI TŐKEPIAC