Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-13 / 10. szám

10-ik szám. Oá? .V'l Péntek, január 13. V-ik évfolyam 1871. Elöfizeté­si ur helyben Egész évre 2~ ft — kr. Félévre mn „­­ „ Negyedévre 5 ,, — Egy hóra . 1 ,, 71 „MAGYAR ÚJSÁG Szerkesztőség» iroda : Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap béltartalmára vonat­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. EUKXJBTBaEK: egyedül csak Neumann B. I-s. magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza g.sz. vagy annak helyettesének L­eopold Miksának adandók át. Beigtatá­s díj: 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bélyegd. minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. y£­ Egyes példány ára 0 kr. l'Aöjszei'v­ ar vidéke in Egész ívre 20 ft — kr Fél évre .1 „ Negyedévre Egy hóra . 1 „­70 h­ f Előfizetési felhívás MAGYAR ÚJSÁG 1871-ik évi folyamára. 1 évre: január—(leez. ‘20 frt )» évre: január—jun. 10 frt 1 4 évre .­ január—márcz. 5 frt 2 hóra: január—febr. 3 frt 40 hr 1 hóra (mindig a hó 1 -ső napjától számitva) . 1 frt 70 hr Egyes előfizetések után százalékot nem adunk. Tíz előfizető után egy tiszteletpéldány vagy annak értéke jár. BÜOT Kérjük a neveket, lakhelyet, valamint az utolsó postát tisztán kiírni. mF" Az előfizetési pénzeket postautal­­vány útján kérjük a „Magyar Ifjság“ szerkesztőségének (Pest, megyeház u­tza 8) beküldeni.­­ „Magyar Ifjság” kiadóhivatala, Pest, január 12. Néhány nap óta mindenki sokkal nagyobb feszültséggel várja a csatatérről érkező tudósítá­sokat, mert mióta a hadiszerencse a francziák fegyvereinek kedvezni kezd, ezzel mintegy közeledni látszik azon pillanat, midőn a mos­tani véres háborúnak vége szakadand. A keleti csatatéren a francziák által nyert győzelem fontosságának következménye nem fog sokáig magára váratni. Első­sorban is aligha­nem valósulni fog, hogy Páris felszabadítása e ponton vívható ki. A poroszok nagy sietséggel igyekeznek az Elsassban szétszórt haderőket összegyűjteni, hogy egy nagy keleti hadsereget alakítsanak. A „Daily Telegraph“-nak azt távírják, hogy Bourbacki seregével Nancy­s Belfort felé nyomul előre. Ez azonban a franczia tudósítá­sok által nem lett megerősítve. A „Havas Corr.“ a konferenczia elnapolásá­ról szólva, azt mondja, hogy az nemcsak a keleti kérdéssel fog foglalkozni, hanem még más kérdések is szőnyegre hozatnak, s azon reményét fejezi ki, hogy a konferencziától fon­tos határozatok hozatalát lehet várni. Jól értesült pétervári körökből kiszivárgott hírek állítják, hogy a konferenczia összejöve­telének napja rövid idő múlva határozottan meg fog állapíttatni. A luxemburgi kérdésben a porosz sürgöny­váltás véget ért, melynek első­sorban az leend­ő következménye, hogy a semlegességnek min­den további megsértése megakadályoztassék, szigorú határzárlatvonal fog fölállíttatni. A porosz kormány kérdést intézett az osz­trák kormányhoz, hogy mennyi sebesültet le­hetne Ausztria fürdőiben elhelyezni. Ennél­fogva a magyar belügyminisztérium rögtön intézkedett, hogy e tekintetben a magyar ko­rona területén levő fürdőkről pontos adatokat adjon. Flórenczbe a franczia védelmi kormány képviselőjéül Rothan neveztetett ki. Roth­an az utóbbi években Hollandiában volt Francziaor­­szág követe, a császárság utolsó szakában azon­ban rendelkezési állapotba helyeztetett. A franczia katonai képviselő de la Haye visszatér Francziaországba, hol egy most ala­kítandó új hadsereg élére fog állíttatni. Antonelli decz. 12-én a pápai követekhez egy jegyzéket intézett, melyben az olasz kor­mányt a legsúlyosabb vádakkal halmozta el. Most ez ellen Lamarmora s Visconti Venosta fölszólaltak, az előbbi az olasz miniszterelnök­höz, az utóbbi pedig Olaszország képviselőihez egy erélyes hangon írt jegyzéket intézett, mely­ben az emelt vádakat visszautasítja. A klerikális „Armonia“ arról értesül, mi­szerint Poroszország Rómában azon kívonatát fejezé ki, hogy Berlinben pápai követség állít­tassák fel. Lamarmora a római ghetto lakosainak azon kérvényére, miszerint ezek szombaton a szi­varboltokat bezárhassák, elutasítólag felelt, miután a törvény sem zsidót, sem keresztyént, sem törököt nem ismer, s így a szivarboltok­nak minden nap nyitva kell lenni. Mint Florenczből távírják, a garibaldisták Pinard volt franczia minisztert elfogták. Bismarck ugyancsak boszankodik, hogy a franczia kormány az államtanácsi hivatalt eltörle , sőt a porosz hivatalosok szavaiból ítélve, az nagyon érzékenyen érintő, mert ez által a jövőre tett számítása dugába dőlt. Bismarck ugyanis néhány hét előtt azon terv valósításáról szólt, hogy ha a köztársasági kor­mány nem lenne hajlandó az alkotmányozó gyűlés egybe­jövetelébe beleegyezni, az állam­tanácsnokokból fog egy testületet alakítani, hogy legyen majd valaki, kivel a békét meg­kötheti. Az „Alig. Ztg“-ban egy berlini hiva­talos tudósí­tó azon reményét fejezi ki, hogy az illetők a feloszlatásba nem fognak bele­egyezni, s a béke kedvéért önhatalmilag fognak az alkotmányozó gyűlésbe követeket küldeni. Oroszország nem mulasztja el a békés időt hasznára fordítani, hogy ha majd háborúra ke­rül a dolog, ne legyen készületlen. A fegyver­kezést már régóta folytatja­­ az orosz hadügy­miniszter, egy berlini távirat szerint a permi ágyúöntödében ismét 145 tizenkét fontos hátul­töltő ágyút, 8000 gránátot s 4000­­ hüvelykes ágyúgolyót rendelt meg. Tárcza: Erdélyi János irodalmi hatása. A­mit a történelem koszorús férfiakról állít, hogy „halhatatlanok“, az nem azt fejezi ki egye­dül, hogy neveiket a késő ivadék hálás ke­gyelettel fogja megemlegetni. Kitűnő egyének halhatatlansága abban áll, mikép tettben el­enyésztek ugyan, de a nemzeti s egyetemes előhaladás javára mint élők szellemileg min­dig közre munkálnak. A­ki az Iliászt megírta, az ezredeknek szab eszthetikai törvényt, s hir­deti és előbbre viszi a lelki pallérozódás ügyét mindörökké. A ki a föld forgásáról való tudományt meg­észlelte, vagy a ki a népegyenlőség nagy jel­szavát legelőször kimondá, az hadat üzent a múltnak s alapot raka a jövőnek, hogy neve tanával együtt soha meg ne semmisüljön. Ez a halhatatlanság legelső mérve. Ez fejti meg, mi okból kiván a pártszellemtől ment hisztéria a név mellé érdemet, mely eredményében messze kiható, s ez fog eligazítani az iránt kit illet a köz­elismerés babérja, kit nem. Röviden szólva,neve­zetes férfiak érdemeinek számbavételénél azon hatás jön legfőbb tekintet alá, melylyel vala­mely nemzet mivelődési ügyét előre vivék. A Kazinczy által nagy küzdelmek árán meghonosított irodalomirány a negyvenes évek felé úgyszólván teljesen túlélte magát. A lelkek politikában, költészetben újkodást kívántak, látszott hogy amott a kiváltságok, itt az idegen ízlés mással, mely biztosabb s igazabb, cseré­lendők fel. Mindkettő, költészet és politika megegyezett abban, hogy amit akarnak, az nem egyéb mint egy erős nemzetiség s eg­y tökéletes demokrátia. A politikai átalakulás nem volt kétséges. Lángelméjű államférfiaink egész cso­portja indult ez iránynak, s intenzióikat az or­szág nemcsak helyeslé, de törvényhatóságai ál­tal maga is e szellemben nyilatkozott. S mi leg­főbb, az egész Nyugat-Európa annyira át valt már hatva akkor az eszméktől, hogy nemzetünk eme korszerű törekvését meggátolni a hatalom­nak sem érdekében sem tehetségében nem ál­lott. Költészetünk azonban, fájdalom, nem volt ily szerencsés helyzetben. Mivel mi mint idegen­kedő főuraink ma is — nem tudtak megbarát­kozni nemzetünk géniusával. Vagy görög-lati­nok lettek, mint Kazinczy és Virág, vagy ek­lektikusok mint Csokonay, vagy németek mint Bajza, Kisfaludy Károly s Garay. Az olvasó közönség pedig, mely ekkor jóformán kiváltsá­gosakból álló, idegenszerű neveltetése s gondol­kozásmódjánál fogva nem ébredhetett ama tu­­datra, hogy az úgynevezett népi elemek beho­­zatalát, úgy a hogy sürgesse. Az irodalmi munkásság mindazonáltal meg nem akadt. Oda értünk , hogy a költők Mátyás ki­rályról, Zrínyiről énekelnek. Az olvasó kö­zönség csikós, betyár, komámasszony s több ilyes feliratú költeményeket észlel. Czuczor Gergely, Vörösmarti már csaknem megalkot­ják az első népdalt.A közönség tapsol, látja hogy a szépirodalom minden idegen elemet elhagyo­­gat, hogy kelendő legyen a hazafiságban. Íme pragmája a népkincsek gyűjtése nagy eszmé­jének ! Meg kell­ ismerni a romlatlan népet, el­tanulni gondolatvilága , kedélye­s költészete igéző báját, mert mint a miv­et Európa példá­ja mutatja, szerves műk­öltészet s annak alapján életerős nemzetiség csak a népi elemek felka­rolása által várható. Annyival inkább mert Pulszky már ez időben észrevette, hogy a fel­sőbb,magasabb világ nem nyújthat elég tápot a költő lelkének. Ily körülmények közt határozta el 1843. decz. 2-án tartott ülésében a Kisfaludy-társaság ma­gyar népköltési ereklyék összegyűjtését, írói kö­rök nem vártak sokat e vállalattól. Inkább ma­gyaros rythmust s kifejezéseket reménybtek, mint mű­egész költői alkotásokat. Hisz az a pedáns scholasticismus, hogy a magyar nép nem bír jóravaló eszthetikai művet alkotni, még nem rég is talált szószólóra Toldy Fe­­renczben, ki fővárosi születésénél fogva min­den alapos tudományossága mellett sem bírt kellő népismeretre szert tenni. A gyűjtést Erdélyi János, mint a behozandó népies irány legbuzgóbb sürgetője vállalta ma­gára. Feladat, melynél nehezebb, de egyszers­mind magvasabbra, akkori állapotaink között sró nem ajánlkozhatott. Megküzdeni felsőbb körünk s nagyobb részt az irodalmárok gőgjével, összehozni az aristokratiát a demokratiával egy szellemi köztársaságba, megbiztosítani az egész műveit világ előtt, hogy a századokig magára hagyott, majdnem rabszolgaságra vetett magyar köznép műalkotásai sok tekintetben utólérhet­­lenek, s nyíltan proclamálni végre, hogy ime Verbőczy populusa beismervén műereje elégte­lenségét, meghajol a nép előtt s azt irányadóul, tanítójául fogadja vala. A kaposi földmüveskunyhó, hol Erdélyi vi­lágra jött, falusi egyszerűség mellett az ihlet bizonyos nemét rejté magában. A szegény csa­lád, végezve napi munkáját, esténként tűzhelye körébe gyűlt, s bibliai történetkéket olvasga­tott. A könyvek könyvéből sok költő merített már lelkesedést. És aztán a hit és erkölcs dol­gai azok, melyek a kebelre legmélyebb hatást gyakorolnak , s melyek legtöbb ösztönt és leg­­erősb, legjózanabb ihletet bírnak lehelni a fogé­kony elmébe. Emellett vidorabb műélvezetek sem hiányzottak. A derék földműves apró magyaros verse­ket írogatott, melyeket, ritkán mulaszta el csa­ládja előtt felolvasni. Olykor zsoltárt énekel­tek, mint Burns boldog parasztjai s nem volt istenes ének, világi dal, melyet a kis János szép csengő hangján el nem tudott volna énekelni. Monda, mese, adoma jó kedvű hallgatókra s ér­telmes előadásra leltek a kaposi földműves tűzhelye körül. a**waR?:a Ily benyomások, ily egészséges kedélyével kezdő iskoláit Erdélyi János azon tanintézet falai közt, mely minden időben legerősb ma­gyarsággal s legtöbb klasszikas miveltséggel dicsekedhetik. Tanárai mind egyig tudományos férfiak, jószemmel nézték, sőt buzdító szava­k­­kal nagyban elősegítek a kivált Szemere Ber­talan és Vargha János által indítványozott „ifjúi szépmű egylet“ megalakultak E társaság költői kedvét kinek-kinek előbbre vivén, már korán tetemes irodalmi ismerettel gyarapodott. Versköltés, lelkiismeretes bírálat, szavalás, ér­tekezlet, irás, mind oly dolgok, melyek a haj­lamot fokozván a szunnyadó tehetségben vágyat s reményt keltenek a jövő felől. Ezeket el kellett mondanom, szükség oda mutatni a kaposi földműveskunyhóra, vala­hányszor a magyar nemzeti költészet ügyéről van szó. Ide vihető vissza nagyrészben m­i az, mi 1846-tól széprodalmainkban történt. Ám hiszen ha a végzet véletlenül úgy akarja vala­hogy ama dalok, mesemondások elmaradnak, s ennek folytán nem lesz ok, m. Erdélyi Jáno­s­ban az okozatot, a népereklyék iránti érzé­ket már bölcsőjében megszülje , félő, nem állnánk ott szépirodalmilag, ahol ma. — Vé­gig nézhetünk költészetünk akkori bajno­kain. — Annyira nem érzék nem ismerek a népet, hogy mint Erdélyi meghitt körben sokszor mondá, maga a nagyérdemű Toldy is, ha jól tudom, száz, legfölebb kétszáz darab töredékdalnál nem várt többet. Oly gyűjtő, ki A franczia gyermekjáték­ ­okra tanította már a franczia nemzet Európa népeit, de a legnagyobb, leg­­üdvösebb leczkét most adja nekik. Csak tanulni tudjanak tőle. Magasztos, lélekemelő tünemény az, melyet e nemzet e perezben a világnak nyújt. Alig két hava még, legőszintébb ba­rátai is már-már kétségbeestek sorsa fe­lett. De nem esett kétségbe ő. Hadseregei szét voltak verve, nem­csak, de ezeknek több mint kétharmada foglyul az ellenség kezébe került; várai fel voltak adva, s feladva gyávaság vagy árulás által, a hadseregek és várakkal együtt a fegyverek s hadikészletek nlesés mennyisége is az ellenség martalékává lett; vezérei megcsalták, el­árulták,­meg­szöktek ; nem bizhatott többé senkiben ; az ellenség mind beljebb-beljebb nyo-f múlt az ország szivébe, tűzzel-vassal pusztítva mindent ami csak útjában ál-e; lőtt; külsegélyre pedig joga igen ezer meg ezer joga, de ennek reméllé­­sére oka egyetlen egy sem volt; mert ámbár a népek mind mellette nyi­latkoztak , ezeknek kormányai óvakodtak e nyilatkozatok szerint csele­kedni, mert érezték és érzik , mennyire veszélyessé válhatik a franczia köz­társaság győzelme ő r­e­á­j­o­l nézve. S ilyen ádáz körülmények között a franczia nemzet mégsem esett kétségbe. Tudta hogy nem számíthat semminemű külsegélyre, hogy nem bízhat többé sen­kiben ; de azért mégsem esett kétség­be, mert bízott — önmagában. S a­mit a zsarnok uralom, a gyáva­ság és az árulás tönkre tettek, azt a nép­erőre támaszkodó kormány, az önbiza­lom politikája újból felépítette. A szétvert s foglyul ejtett hadsere­gek helyébe új hadseregek támadtak, a várak helyébe honfikeblekből képzett falak emelkedtek, a hiányzó fegyvere­ket s hadikészleteket a magasztos hon­szeretet, a lelkesedés pótolá, é­s mi lett ezen erőmegfeszítéseknek, melyek fölött a cynikus politikus gúnyosan mosolygott, már eddigi eredménye is? Az, hogy a milliónyi főre rugó ellen­ség megdöbbenve nézi : honnan fejlő­dik ez a véghetetlen erő? megdöbbenve hátrál napról napra, és az egész világ megdöbbenve, ámbár öröm­telj­esen ve­szi a harczi tudósításokat, melyek sze­rint az elárult s mindenki által elha­gyott franczia nép m­á­r­i­s győzelme­ket képes kivívni diadalittas, elbizako­dott ellensége felett. Honnan meríti az erőt? A népek ki­fogyhatatlan forrásából — önerejébe fek­tetett bizalmából. Kik a vezérei ? kik nagyjai ? Nem kellenek neki nag­yok, nagy ő maga. „Stészi szemmel futva végig az em­beriség történelmén, én azt találom, hogy nem azok az igazi nagy idők, midőn a­ népegyetem színvonala felett egyesek magasra kitornyosulnak, hanem azok, midőn az idők követelményeinek ma­gaslatára a nép emelkedik fel.“ Ezeket irá alig néhány napja a jelen­kor egyik legnagyobb államférfia, Kos­suth Lajos. A­mi ma Francziaországban történik, fényesen igazolja ama mondat igazságát. A franczia nép fel tudott emelkedni az idők követelményeinek magaslatára, s azért gy­őzni tud s győzni fog, daczára annak, hogy nincs egyetlen egy embere sem ki a népegyetem színvonala fölé tudott volna emelkedni. Nagy lec­ke ez Európa összes népeinek, s nagy vigasztalásul szolgálhat a jelen sorsában megnyugodni nem biró s nem is bírható magyar népnek. A népek mindenhatók. Ha a magyar nép már elfelejtette , mit volt képes tenni ő alig két évtized­del ezelőtt, lássa mit képes tenni más nép most. Meglehet, hogy Andrássy őgrófsága s elnöksége majd néhány hó múlva a jelen franczia szabadságharczot is elke­reszteli „gyermekjátéknak“ mint elke­resztelte a miénket; de a magyar nép csak hadd foglalkozzék az üdvös tanulságok­kal, melyek ily gyermekjátékokból ön­ként következnek s akkor — bízzék bátran jövőjében. A franczia nemzet magatartása re- ítélteti velünk , miszerint nem soká­­ra alkalma lesz a történetírónak föl­jegyezni , hogy él Európa nyugotán egy nép mely megcsalatva, elárulva, s mindenéből kifosztva, megvédeni s meg­menteni tudá hazáját millió szurony ellenében — gyermekjátékkal. N­­e 1­f y I g n­á­c­z: A Vl-ik osztály holnap f. hó 13-án az or­szágos ülés után, ülést tart. Tárgy: A honv. miniszter ál­al beadott tjavaslatok tárgyalása. A képviselőh­áz III. osztálya, holnap f. hó 13-án az országos ülés után, ülést tart. Tárgy: A honvédelmi miniszter által beadott tjavasla­­tok tárgyalása. Közve­­m­­én­y a had­ügyér kös­tség­­vetése felett. Nem valami nagyon bátorszivü férfiú lehet az a Kulin hadagyér, mondják, hogy milliónyi katonát s 166 millió forintot kivon egy rövid évre csupán azért hogy határainkat megőriz­hesse a betöréstől, holott eddig sokkal keve­sebb erővel és költséggel meg tudtuk őrizni ezer évig. Vagy tán oly kevés emberséget tesz fel ka­tonáinkról, mondják mások, hogy ezek már harczolni sem volnának képesek, hacsak új ruhát s kávét nem kapnak, vagy nem elég lel­kesen viselnék magukat a hon földének meg­­védelmezésében ? Mit mondanának most a régi hunok, kunok és magyarok, mondják, ha lát­nák, hogy az osztrák államférfiak és hadügye­­rek­ek kevésre becsülik a magyar embert. És aztán hol vannak, miféle gyúanyagok azok a határszéleken, melyeket Kuhn had­ügyér lát és mi nem láthatunk s melyek elle­nében milliónyi katonaságot kell talpra ál­lítanunk, holott a védelem sokkal könnyebb munka mint a támadás. A Zrínyiek, Kinizsiek, Hunyadiak és a többi nemcsak egyszeres, de kétszeres sőt tíz­szeres erőnek is ellent tudtak állani annak idejében. És most már odajutottunk volna, hogy 2­3 magyar embert kell számítanunk egy-egy támadó ellenség ellenében s még ez sem ment meg bennünket ha kifogy az ablak vagy lőpor vagyis inkább az osztrák nemzeti bankjegy a kincses ládából ? Ily nyilatkozatokat hallunk s ajánljuk is ezeket a hadügyér figyelmébe, mert fel kell tennünk róla, hogy látva mily népszerűtlen az ő terve, költségvetése és egész védelmi rend­szere , azt fogja mondani: ám én így látom, de csalhatlan nem vagyok, én máskép nem merészelek erkölcsi felelősséget vállalni Ma­gyarország s Ausztria területi épségének meg­őrzéséért, bizassék tehát e nagy feladat másra, ki ennek tán jobban megfelelhet mint én stb. Nem is lehetne nagyobb csapás egy-egy országra nézve mint az, ha túlságosan aggódó hadügyére soha sem elégellené a pénzt és kato­naságot, mind körül akarná bástyázni az orszá­got s bevonatni termőföldjét taktikai szempon­tokból épült vasutakkal. Nem volna nagyobb szerencsétlenség mint­­egy-egy országnak meddő czélokra pazarolni pénzét, s munkaerejét csupán azért, mert had­­■ ügyére vészfelhőket lát néha napján ott hol más semmit sem vehet észre, s a nagytekinté­lyű delegációk és országgyűlések nem ismerné­nek helyesebb, komolyabb feladatot, mint ér­vényre emelni ez egy ember akaratát az ország közvéleménye ellenében. Sokkal ildomosabb dolog ily esetekben az egyes embernek visszalépnie, mert ne gondolja Kulin hadügyér, hogy nem találkoznék ember, ki kevesebb pénzzel s kevesebb fegyveres erő­­vel meg tudná védni akár Ausztria,akár Magyar­­ország területét, kivált egy jobb egy fejlettebb önálló honvédelmi rendszer mellett. Minek tehát az a sok szó ? Kuhn hadügyér kapacitálása végett hiában. Vagy mindent meg kell-e adni, mindent meg kell tenni mit ő kíván, mert különben veszélyezte leend Ausztria s Ma­gyarország területe ? De hát ha még akkor is veszélyezve leend ha mindent megteszünk ? Hátha felényi hadsereg is tönkre teszi a már előre megfélemlített osz­trák ármádiát az első összeütközésben ? Kuhn úr láthatja, hogy bár minden kívánalma telje­­síttetnék, azért ő még­sem vállalhat felelőssé­get a hadiszerencse fordulatai ellenében. Azt mondja Kuhn úr, hogy a költségvetés emelkedésének egyik jelentékeny részét az élelmi­szerek, a gabona , húsneműek és né­mely gyártmányok u. m. posztó és bőrnemüek árának fokozódása okozza. De hát ha ne talán megszólalna csakugyan valamely ellenséges ágyú, nem fokozódnék-e felebb azonnal mindenféle termény s ipar­­czikk ára ? Nem lenne-e azonnal kénytelen (mikép mondani szokás) a pénzben örökké szűkölködő osztrák kormány ismét csak az ő biztos hi­telezőjéhez t. i. az osztrák bem­zeti bankhoz folyamodni, hogy nyomasson újabb bankje­gyedet stb. És ekkor nem emelkednék e óriási,mely­ben az agro s vele együtt minden teher, min­den tartozás, mikép emelkedik az már 22 év óta évről évre épen a hadsereg óriási költségei, a véderő örökös fokozása a létszám folytonos emelkedése miatt ? Nemde eme első ágyú durranás halomra döntené a mostani költségvetést ? Nem mást,mint a véd­rendszert kell tehát itt gyökerestől átalakítani mielőtt alatta tönkre­megyünk.­­ miből állhat ez átalakítás? csak egyből: elválasztani a magyar védrendszert az osztrák­tól , akkor aztán cselekedjék Kulin úr kénye kedve szerint, mi pedig cselekedni fogunk a mi belátásunk és szükségeink szerint. Ez a közvélemény. Azon nagy érdekeltség mellett, melyet az osztrák delegátiónak tárgyalásai maguk iránt felköltöttek, nem lehet közömbös azon kérdés: mi lesz, illetőleg mi lehet tehát e vi­tának eredménye, s hogy sikerül-e többségire vergődnie a törlést szorgalmazó delegationális pártnak ? Amennyire a tegnapi szavazásból kivenni lehetett, a közvetítő ajánlatokat (melyek tud­niillik a bizottság által javaslott összegeknél többet akarnának a hadügy­érnek engedélyezni) rendszeresen támogatták a delegációknak szak­­házabeli tagjai — gr. Hardegg és Reehberg ki­vételével — továbbá a lengyelek és még vagy három osztrák delegátus, de mindig kisebbség­ben maradtak és az ellenpárt 27—28 szavazat körül rendelkezett. A törlés tehát biztosított­nak látszik még most, hacsak az urak házának távollevő tagjai be nem idéztetnek­­ szavazni, és ekkép lenyomni cseperedő megtakarítási re­ményeinket. Szab­ad királyi Pest város törvényszéke s egyes bíróságainak 1870. jan. 1-től, 1870. deczember 31-ig bezárólag terjedő kimutatása. I. A polgári törvényszékhez 1870. évben be­folyt 59920 ügydarab. II. A telekhatósághoz­­ 1870 évben befolyt 11,861 ügydb. III. Pest városa főbírójához (elnök) 1870. évben befolyt 1,947 ügydb. IV. Vidéki törvényhatóságoktól kézbesí­tés s egyéb intézkedések tétele végett befolyt 14,070 ügydarab, összesen 97,798. V. Pest városa fenyitő törvényszékénél 1870. évben befolyt 14,160. VI. Pest bel- s lipótvárosi egyesbiróságnál 1870. évben befolyt 24,680 db. VII. Pest terézvárosi egyesbiróságnál 1870. évben befolyt 17,006 db. VIII. Pest József- s ferenczvárosi egyes­­biróságnál 1870. évben befolyt 14,104, vagyis összesen 167,748 elintézendő ügydarab. Ha már most egybevetjük hogy 1869-­­ évben 127,061 db, 1870. évben pedig 167,748 darab, tehát egy év alatt 40,687 ügydarabbal több folyt be, nyilván kiderül, hogy Pest vá­rosa törvényszéke s egyes biróságainál az ügyek száma évről évre óriási mérvben növekednek. Ezen 167748 ügydarabból 1871. évre 1979 db. 1 maradt hátralékban. Érdekes továbbá tudni, vájjon 1870. évben Pest városa fenyitó törvényszéki fogdában letar­tóztatva volt vizsgálat alatti s elitélt fegyen­­czek száma mikép változott. 1870. évi január hó 1-én volt vizsgálat alatti fegyencz 79 fő, 10 nő, összesen 89 fő. 1870 év folytán szaporodott 1993 fő, 557 nő, 2550 fő. Összesen 2639 fő. Ebből részben vizsgálat alól felmentetett, részben szabadlábra helyeztetett, részben más hatósághoz áttétetett 587 fő, 189 nő, összesen 776 fő, jogérvényesen :elitéltetett 1352 fő, 357 nő, 1709 fő. Összesen 2485 fő maradt tehát ítélet nélkül 130 fő, felebbe­­zés alatt 24 összesen 154 fő.

Next