Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-14 / 11. szám
11-ik szám. Szombat, január 14. V-ik évfolyam 1871. Előfizetési ár helyben Egész évre 20 ft — kr. Félévre 10 „ — „ Negyedévre 5 „ — Egy hóra . 1 ., 70 „MAGYAR ÚJSÁG Szerkesztőségi iroda : Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonatkozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. 130IRDETtenEk egyedül csak Neumann B. I-se magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza 6. sz. vagy annak helyettesének Leopold Miksának adandók át. Beigtatás díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bályegd. minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. Ipgr“ Egyes példány ára 0 kr. Előfizetési ar in d. a k e ars. Egész évre 20 ft —kr Fél évre . 1 ,. — „ Negyedévre 5 .. «* Egy hóra . 1 „ 70 „ «X* ff r / f A X '1 1 • 1 . _..........................1 ' 1 i 1 1 n Pest január 13. Nem első eset, hogy ha a csatatér valamelyik pontján nagyobb csata vivatott, az első táviratok az eredményt illetőleg rendesen oly szövevényesen szerkesztvék, hogy ember legyen, ki el tud rajtuk igazolni. Az év első napjai óta a harcrtér mindegyik pontján volt ütközet. Északon Faidherbe serege 3-án nagy csatát vívott, amelynek győzelme a francziák részére dőlt el; a poroszok e vereségüket még mindig nem ismerték el s hogy Faidherbe a nyert előnyt azóta miként használta föl nem tudni, csupán magán táviratok után arról tudósítanak, hogy Faidherbe 8-án ismét csatát vívott. A részletek hiányoznak. Jan. 9-én a csatatér keleti részén folyt az öldöklés. Hitelt érdemlő magán tudósítások szerint Werder serege megveretett. A poroszok az itt szenvedett vereségüket is tagadják s a porosz hivatalos távirat csupán annyit mond, hogy Werder „hadmozdulatait ütközet nélkül tovább folytatja“ — kétségkívül hátrafelé. Hogy a poroszok megverettek, ezt azzal bizonyították be, hogy Werder helyére Manteuffel neveztetett ki, ki a „Kreutzig.“ tudósítása szerint törzskarával Versailles-on át rendeltetése helyére, a keleti hadsereghez már útban van. Hogy a francziák azóta mily hadmozdulatokat tettek, semmi újabb tudósítás sem érkezett. Ez alatt Paris bombáztatása megkezdetvén, minden nap nagyobb mérvben folytattatott s már tegnap a világot azzal ijesztgették, hogy Parisba kétezer bomba vettetett. Hogy ebből mi igaz, mi nem, bizonyosat szintén nem lehet tudni. Közben Trochuról mindenféle hirek merültek föl, tétlenséggel, sőt oly eljárással kezdték vádolni, mely sok föltevésre adott alkalmat. Most egy brüsseli távirat szerint Trocku legutóbbi kiáltványában, ez a tétel fordul elő : Nem fogok kapitulálni. A torlaszbizottság jelsarca nélkül egy lépést sem fognak hátrálni. Az éjjeli bombázások következtében számos tűzvész van. Valamennyi külváros a Szajna balpartján sokat szenved, sok kórház is ; sok nő és gyermek a lövegek által megöletett. Belleville lakossága között számos áthelyezés történik, a legnagyobb izgatottság uralkodik. A bátorság nem lankad, nagy áttörési kísérletet várnak. Az utolsó nagyobb ütközet le Mans vidékén vivatott tegnapelőtt. A porosz hivatalos távirat, valamint Chanzy jelentése azt tudata csupán, hogy a csata eldöntetlen maradt s a támadás megújítása tegnapra helyeztetett kilátásba. Ez azonban nem történt, hanem egy londoni távirat szerint Versaillesből 13. éjjelről jelentik, hogy a franczia nyugati hadsereget Frigyes K. és a mecklenburgi lg teljesen megverte Le Malisnál ; a város elfoglaltatott. Sok készlet elvétetett, az ellenség üldöztetik. Valóban különös hogy ezt csak Londonon át lehetett megtudni, s a főhadiszálláson oly szerények lettek volna már, hogy a győzelem kialadásával még csak nem is siettek. E sok ellentétes hít közül a való azonban nem sokára ki fog derülni. Míg a csatatér minden pontjain a harcz véres munkája legerélyesebben folytattatik , a berlini királyi palotában kezdenek rendezgetni, miből azt gyanítják, hogy a király a legközelebbi héten a főhadiszállást elhagyva, haza megy. Bismarck pedig a békekötés után s az ezzel összefüggésben lévő fontos teendők bevégeztével Varzinba szándékozik visszavonulni. Ez azonban aligha fog egyhamar megtörténni, mert Berlinben szükségesnek látták elhatározni, hogy az összes német landwehrek tavaszig a franczia területen lesznek s az újabb csapatmozgósítás 300,000 embert fog tenni. Londonból jelentik, hogy a konferenczia jan. 17-dikén okvetlenül megnyittatik, és pedig szükség esetén Jules Favre távolléte esetében is. Egy más hír szerint a konferenczia Páris kapitulácziójáig nem fogja működését megkezdeni, akkor azonban kongressussá alakul át. A „Times“ szerint Ausztria a konferenczián határozott álláspontot fog elfoglalni, s így Poroszországnak nincs érdekében az összejövetelt siettetni, nehogy a háború befejezése előtt uj bonyodalmak támadjanak. A hatalmak küldöttei megegyeztek volna abban, hogy a Doninak ért határo-koló«« -■--*-* -fü zetes jegyzőkönyvet írnak alá, melyben újólag szentesíttetik azon nemzetközi elv, hogy szerződéseket semmi szin vagy ürügy alatt sem szabad egyoldalulag megszüntetni, hanem azok egészben vagy részben való módosításához minden szerződő fél helyeslése szükséges. MAGYAR ÚJSÁG :egys-ik évi folyamára. 1 évre: január—de ez. 20 frt 12 évre: január—jan. 10 frt 14 évre: január—már ez. 5 frt 2 hóra: január—febr. 3 frt 40 kr 1 hóra (mindig a hó 1 -só napjától számítva) . 1 frt 70 kr Egyes előfizetések után százalékot nem adunk. Tíz előfizető után egy tiszteletpéldány vagy annak értéke jár. IPUT Kérjük a pereket, lakhelyet, valamint az utolsó postát tisztán kiírni. Az előfizetési pénzeket postautalvány utján kérjük a „Magyar Újság“ szerkesztőségének (Pest, megyeház ucza 8) beküldeni. A „Magyar Újság“ kiadóhivatala. Tárcza Erdélyi János irodalmi hatása. Azon igazságok, melyek általa népiskoláinkról eszthetika, erkölcs, s szokásrajz tekintetében elmondattak, lassanként beutat leltek az irodalomba. Neki köszönhető részben, hogy Venus és a Gráfiák oly fényes sükerrel lőnek elűzve, különben tiszteletes trónjukról. Azonban az idő melyben a megkezdett irány folytatása következett volna, szellemi munkára nem volt kedvező. Más tér vette igénybe erőnket. Élet és halál volt a jelszó , s e jelszó alatt a világtörténet legfényesebb csatáit vívtuk. És mikor hazánkból az éjszaki csorda kivonult, hogy helyét egy szint oly ádáz Bach hivatalnok-csordája fogja el, nemzeti létünk felett ketté töretett a pálcza. Nem szükség ez idő emlékét megújítani. Ha feltehető, hogy a polgári történet, valamely előre gyaníthatlan aberrácziónál fogva e rendszer megítélésében egyéb szempontot választ, az irodalomtörténet rá fogja zúdítani átkát. Miért ? mert nemzeteknél a nyelv az, mi át nem léphető korlátot húz egyik és a másik közé. Ha kiirtád nyelvét, lelkét ölted meg, vagy alakítod egyébbé. Szerencsére azonban irodalmunk ekkor már népi azaz nemzeti alapon állott. Ama nagy czél, haladni ez irányban megesett, s a hatalom ellenére esett meg, épen mint Mózes születése. Ez irodalmi kornak a póriast és provinczialismust hányják szemére, anélkül hogy a dolgok örök logikáját, felkutatnák. Oly korban mikor valamely hatalom egy nemzetet kedvosztással s cápaszerű elnyeléssel fenyeget, nincs más menekvés, mint szívósan ragaszkodni a nemzet géniuszához, s elmerülni a tősgyökeres népiségben ; miután a nemzetiségnek szellemerkölcsi és nyelvi tekintetben nem fensőbb, többé kevésbé idegen kultuszon növekedett osztályok, de mindig a romTegnapelőtti számunkban rövid szavakkal jeleztük azon szégyenteljes,mondhatnék vérlázító állapotot , miszerint immár odajutottunk hogy a magát magyarnak nevező kormánypárt igazi hadjáratot indít az osztrák delegáció ellen azért, mert a közös hadügyminiszter költségvetéséből néhány milliót le akar vonni. De miután tapasztalásból tudjuk miszerint azon párt a mi szavunkra nem igen szokott hajtani, s hogy sokkal inkább fog rajta a német szó, killatlan nép igazi palládiuma. Sőt igy nézve, lehetnek idők mikor a provinczialismus haszonra válik, ha provinczialismus alatt a szellem azon proczessusát értjük, midőn ez a nemzetiségben egy fokkal tovább haladván, az irodalom tartományi, vagy még inkább táji leszen. A költők ilyenkor nemzetiebbek kívánnak lenni a nemzetnél. Versenyeznek s a verseny növeli az erőt. Derék hogy mindenik a maga részén hiszi az igazságot. Ez palócz, amaz székely, a harmadik csángó s mindnyájan egy-egy érdekes oldalát mutatják fel az általános magyarságnak. Annyira mentesek minden idegen íztől, mikép félős hogy megyeiek, jó ha nem épen háziakká válunk. íme a provinczialismus érdeme hibáival egyetemben ! E hibákat Erdélyi János észlelte meg legelőször. Az az út, melyet Lisznyai Kálmán és Szelestey László követtek, megosztásra vihette volna a nemzeti költészetet; lévén a provinczialismus olyan alkalmiság, melynek jogosultsága az eszthetika törvénye alapján be nem bizonyítható. A „Budapesti szemle“ nemsokára egy terjedelmes czikksorozatot közlött tőle. Soha kritika jobban nem hatott. A „Palóczdalok“ s „Kemenesi czimbalom“ örökre letűntek s költészetünk visszavitetett az igazi népi alapra. Mindamellett ez irány még nem volt teljes. A négy folyam között több népiség él, melyek szintén előmenni vágyván, jelt adnak magukról dalaikban. Erdélyi János belátta hogy azok a politikai okok, melyek a specificus magyar népköltési gyűjtések jogosultságát támogatják, az idegen ajkúak irányában is érvényesítendők. S ha élőfának nehéz dőltét várni, nem lehet egyéb tenni való, mint e velünk egy són, egy kenyéren lévő népeket is, szellemi ösmerettség által magunkhoz közelebb hozni , illetőleg velük kölcsönösen kibékülni. Oly elv ez, melyet a józan magyar politika rég sürget, s mivel eszthetikai szempontból is hasznos, annál jóra valóbb. Az égbe nyúló fa szívós, kitartó lehet, hanem elvégre jellege: egyoldalúság. Oltás által megnemesíteni, a Rövid volt, de érdekes. A jegyzőkönyv felolvasása után szószékre lépett Györffy Gyula mint a központi bizottság előadója, s oly nyugodtan olvasá el a magyar hadseregre vonatkozó többségi véleményt, mintha egészen természetes és szokásos dolog volna, hogy ő a többség szószólója legyen. Utána következett Királyi Pál, kinek arczán és taglejtésén igen világosan meglátszott mily kellemetlenül érzé magát ott a jobboldai padokon kisebbségi szerepben. És a baloldal elég kegyetlen volt ezt vele kimondatni, ismételve kiáltván : szószékre! szószékre! Mire ő kénytelen volt kijelenteni, hogy mint a kisebbség előadóját nem illeti meg azon hely. Nem is lehet valami nagy élvezet ilyen véleményt s ilyen körülmények között ünnepélyes magaslatról leolvasni. Ott szerénykedett tehát elárvult padján (a szégyenpir vagy talán a honfiban az fensőséggel jár a szellemi élet fölött, nem ellenzi, sőt előtérbe állítja a népek egyéniségét. Fontosnak tartjuk e szempontot, mivel az irodalomtörténet általa nyeri vissza önállóságát, megmenekedvén a filozófia és vallás jár szalagától, —és ami még érdekesebb : „minél inkább szövetkeznek a nemzetek, Erdélyi felfogása szerint, anyagi érdekben, annál inkább szorítkoznak magokra irodalomban s ez az ő szellemiségök.“ Ki nem látja, hogy e körülirás, amaz eszméhez viszen bennünket, mely a népköltési gyűjtések ügyét kelendőségbe hozta, s mely Erdélyi Jánosnak, mondani lehet, minden betűjét át és megható , a nemzetiséghez ? Emez elvre támaszkodva írónk, az általános elfogadott korfelosztást, ó, közép és újkor sem véli, egyetemes irodalomtörténetről lévén szó , elfogadhatónak. Nem, mert e beosztás szerinte a polgári történetből vezetett át, s egyedül a nyugoti művelődés történelmében leli alapját; holott vannak népek mint a chinai, melyeknek történelmök, mindig egy, s nem élhet át soha olyatén ujhodást, hogy e miatt vallási , állami vagy irodalmi életekben korszakot lehetne jelezni. Ha már most az eredmény kedvéért irodalmunk 1846. év előtti helyzetét, annak jelenlegi állásával összehasonlítjuk, mit fogunk találni ? Hogy összes költészetünk kizárólagos magyar nemzeti alapon áll, s hogy ily benső és tartalmas mindeddig soha sem volt, bizonyára Toldy Ferencz sem fogja tagadni, a ki pedig a magyar költészet aranykorát Kisfaludy Károlyban látja betetőzve. A szakirodalom, mely hol latin-görög, hol franczia és német nyomokon haladt, a népdalok és mondák alapján visszanyerte eredetiségét s vele önállóságát úgy annyira, mikép ma bízvást elmondhatjuk, hogy amink van, az a magunké s nem szorulunk senki kölcsön kenyerére Ha idegen nemzettől veszünk valamit, azt először saját vérünkké alakítjuk át, s úgy akarjuk vele öregbíteni a szépség birodalmát. Bizony ha valaha, ma illik beszélni örálló magyar irodalomról, nem világbecsü műremeke Ha végig tekintünk azon számos, jelentékeny mulasztáson, mit a magyar kormány és törvényhozási többség négy év óta az ipar, kereskedelem s mezei gazdászat terén elkövetett, azt mondhatnék hogy: tán nincsen is a mi kormányunknak s törvényhozásunk többségének semmiféle vezérelve a nemzetgazdaság terén. Annyi bizonyos hogy a „magyar“ jelleget, Magyarország önálló vagy ha úgy tetszik speciális létérdekeit, eddigkét, hanem elfoglalt irányt s nyilt sükerét véve tekintetbe. Ez irány, e süker lebegett Erdélyi szemei előtt, midőn a „Pályák és pálmák“ czímű czikket, mely a „Budapesti szemlében“ jött világra, megírta. Nem tudunk felmutatni Ítészt, sőt az egy Lessingen kívül, nem tud az irodalomtörténet sem, kinek alapos nézeteit ily fényesen, s ily hamar igazolta volna az idő. Nincs könnyebb, mint adott viszonyt megfejteni, nincs nehezebb, mint a történendőt megjósolni. Az az alap, melyet Erdélyi a népköltészetben kimutatott, meghozta gyümölcsét, s ha az ifjabb nemzedék közül Zajzouira és Tolai Lajosra történik hivatkozás, az azt jelenti, mikop az általános költői becs mellett ők sajátíták el legjobban a tősgyökeres magyarságot, s juttatták Erdélyit amaz irigylendő helyzetbe, hogy saját pályájának még életében saját maga adhassa meg a pálmát. Hozzátehetjük miszerint a mi figyelemre méltó irodalmunk legközelebbi húsz éves mezején költészetben, bírálatban jelentkezett, az mind az ő általa kimutatott nemzetiségi alapon állott elő. A fenebbiek folytán a „nemzetiség“ ép oly korszerű, mint nagy eszméjére vihető vissza mindaz, mi Erdélyi János írói munkásságának maradandó érzéket kölcsönöz. Hogy pedg gyökeres nemzeti miveltségre soha nem volt nagyobb szükség, mint ma, ki tagadná ? Annyi bizonyos, miként Kossuth Lajos szerint: az ősi hagyományos magyar politika, mely a beolvadástól mindig visszaborzadt, a közösügyiörvények által feladatott. Azt a felfogást sem lehet elfeledni, melyet német érdekek széltében hosszában tanítanak rólunk, hogy t. i. Magyarország mint független állam csak úgy tarthat számot hosszas fennmaradásra, ha a germán faj czivilizáló feladatát Európában folytatja, s ha a germán intenczióknak minden tekintetben alárendeli magát (Ungarische Monatschrift) valóban szomorú volna, ha a végzet ezredéves alkotmánynyal biró hazánkat ily másodlagos missióra alacsonyítaná. Különben te- A kormánypárt Magyarorrszágon, nem habozunk mai számunkban a foczikk helyét a bécsi „An anderer“nek átengedni, ki is a fentebbi czím alatt következőket ír mai száma vezérczikkében : Most az osztrák érdekeket védeni látszik az inneni delegatio, ezeknek látszólag kártékony fáradozásainak. Tény , hogy a magyar delegátusok, melyben az ellenzék képviselve sincs, a hadügyminiszter minden követelésére ráállnak. És minthogy az osztrákok ezen követelések kevesbítését sürgetik, még hazafiatlanság vettetik szemökre. Sőt a „Pesti Napló“ azt mondja, hogy a hadügyi költségvetés által leginkább illetett németek a monarchiát a halotti cédulára akarják tenni, midőn a beteg felgyógyítását biztosan eredményező rendeletet sokallják a 160 milliónyi gyógytári számlával megfizetni. Így tehát azon pontra jutottak már gróf Andrássy publicista napszámosai, hol Bach báró félhivatalosai az egész világ gunykaczaját idézték elő : aki nem osztja véleményünket, az a halottakhoz dobja a monarchiát, annak legkisebb hazaszeretete sincs és azon rész szándéka, hogy Osztrákországot tönkre tegye. Az itt hiányzó hazaszeretete előmozdítására találták már a legjobb eszközt. Tolják rá az osztrákokra akaratuk ellen a 160 millió 70 százalékát, valamint Bach kényszerítette a magyarokat, akaratjuk ellen aláírni a nemzeti kölcsönt, és a hazaszeretet magától következik. Igen, ezen érzelem oly biztosan és csalhatatlanul fog az osztrákok kebleiben lakni, amily biztosan Andrássy gróf és a magyar kormánypártiak ily eljárás következtében nálunk, a Lajtban innen és oly népszerűek lesznek, amily népszerű volt Bach és huszárjai náluk, Magyarországban. Az félhivatalos logika, melyre német részről kellene ellenvetést tenni , ha valóban akarnák Ausztriát tönkre tenni. Ellenkezőleg! mennél alaposabban hozzá fog gr. Andrássy, hogy a 70 százalék fizetőit a 30 százalék fizetői által legyőzéssé, annál mélyebb gyökereket fog az elkeseredettség verni oly államrend ellen, mely létét egy annyira esztelen viszony fenntartásának köszöni, mely — mint bennünket a „P. N.“ tanít, a halotti czédulára jönne, ha a delegatió, egy néma gyűlése által meg .........r.............*,__*._jX~. -A. UcUlUj^j ixiiiiiKjjiuvx arjciTwu tette ugyan hogy költségvetése készítésénél nem számított egy közös delegatiós gyűlés elmés szavazás-játékára; Andrássy gróf pedig arra tanít, hogy Ausztria mire-másra sem számíthat, hogy el volna veszve, ha az osztrák delegátusoknál nyilvánuló hazaszeretet hiányán nem segítenek erőteljes leszavazás által. Ily körülmények közt nem marad a Lajthan inneni itéletképes fejeknek más hátra, mint a tiszta personalunió után törekedni, mit az által érhetnek el, ha a magyar ellenzékkel valamely módon és akármily áron kezet fognak. Tűrhetetlen, elviselhetetlen állapotok azok, melyeket a magyar kormánypárt számunkra elő akar idézni. Vagy belenyugszunk azokba a törökök fatalizmusával, vagy lerázásukra törekszünk azon erélylyel, mely germánokhoz illik. A kötött kiegyezés nem úgy értendő, hogy bennünket a pesti kormánypártiak kénye kedvétől tenne függővé; a „keserű falánk“-nak, melyről Giskra beszélt, nem kell a mi húsúnkban maradnia, ha azon erős akaratunk van, hogy azt egy fájdalmas rángás árán is kihúzzuk. Törvényes uton magunkra kell vennünk azt, mit a közös kormány a magyar kormányférfiakkal szövetkezve elöír ; minden törekvésünket tehát oda kell öszpontosítanunk, hogy sajátságot meghatványozni, ez az mi becsét növeli. Helyén volna itt az angol költészetre hivatkozni, mely annyi, többé kevésbé idegen és rokon nép szellemét olvasztá magába, ha példa nélkül fárasztó nem volna az eligazodás ; s ha már min irodalmunkban is nem hagyta volna helybe az idő. Annyi bizonyos hogy a hazai idegen ajkú népek dalainak tömeges fordítására szintén Erdélyi János ada jelt. Az is igaz, hogy e nemből Lehoczky, Szeberényi és Grozescu fáradozásaik után leírunk kielégítő fordításokat. Az „Egyetemes irodalomtörténet“, melyből szerző kora halála miatt csak töredék jelenhető meg, a világ összes műveltség által meghatott népét fogta volna irodalmilag felmutatni. Merész vállalat, melynek becsét, ha félbe nem szakad, magyar szempontból az áttörés dicsősége is emelendő. Itt azonban nem az érdemre helyezzük a súlyt. Több ennél amaz elv, melylyel az általános irodalom szempontja s értéke körülhatott. Mi az a fő mozgató erő, mi leginkább előre viszi az emberiség irodalmát, s fel tudjuk-e találni biztosan, attól függ minden ? Van stészi iskola — nálunk Toldy való belőle, — mely az egyetemes irodalomtörténetet egyedül eszmei alapon, nemzetiségre való tekintet nélkül akarná tárgyalni így találta fel Goethe — úgy mond Erdélyi — a világirodalom eszméjét, illesztve oly nagy írókra, kik tulajdonkép senkit se folytatnak, még inkább olyanokra, kiket senki se folytat. Ellenben Schlegelnél, azon mondása szerint „die Religion ist die Wurzel des menschlichen Daseins“ s Rosenkranznál már a hitbeli tekintet irányadó. Ez utóbbi nem is törődik „Die Poesie und ihre Geschichte“ czímű munkájában az általános költészettörténetét pogány theisztikus és keresztyén tömbökre különiteni el; holott Erdélyi szerint, ha színez is a vallás, de elhatározó a népek lelkülete, elmeösztöne. Innét ötét sem a philozófia, sem a vallás nem elégítvén ki, olyat kereset mely a ma főmozgató erő fogalmát csakugyan eleink bírja állítani. Ilyen már a világnézet, mely intéző ezen törvényes útnak mindig a törvények alapján adjunk irányt, mely más czélokhoz vezet és az igazságosság minden elveivel ellenkező fölény gyakorlásától eltereli. Az asztalkendőt, mely köztünk és azok közt van, kik pénzügyi részhelyzetünkkel nem gondolva, a hadügyi költség gazdag asztalát egy tál étellel sem akarják alább szállítni,szét kell vágnunk, ha azt akarjuk, hogy igazi osztrák hazaszeretet, mely a bukás használatában az osztrák becsület parancsát látja, meg ne szégyeníttessék. A 48-as kör ma szombaton esti fél 6 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A képviselőház II. osztálya f. hó 14-én ha országos ülés nem lesz, vagy esetleg ezután a rendes időben, a földhitelintézetről szóló törv.javaslat tárgyalását folytatja. A képviselőház III-ik osztálya f. hó 14-én d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: a honvédelmi minisztérium álal beterjesztettjavaslat. A Vl-ik osztály f. hó 14-én szombaton 11 órakor szokott helyiségében ülést tart. Az 1871. njonczozási törvényjavaslat tárgyában alakult központi bizottság tárgyalásaiból. A központi bizottság jelentésében említés létezik „megnyugtató felvilágosításokról“, melyeket a honvédelmi miniszter adott. Értesülésünk szerint a felvilágosítások lényege a következő : 1870. decz. 31-én a közös hadsereg létszáma az 1860-ban besorozott és a honvédséghez áthelyezett 55,229 ember levonásával tett 798,646 főt. Ezen összegből levonandó az őrvidéki ezredek létszáma, 53,465 fő, továbbá a 4010-tóli fogyatkozás, mely 1871-ben 31,945 főre megy. A honvédséghez 1871-ben át fog helyeztetni 23,200 ember. Ezen levonásokkal, melyek 103,609 főre mennek, marad a sereg valóságos létszáma 690,033. A törvényes jutalék évenként 95,474, ezzel együtt az 1871. év részével a sereg létszáma lön.c ill. A mai ülés (jan 13.) és onnan olvasá fel azon többség-kisebbségi szörnyvéleményt mely szerint ők, az alkotmánynak, a törvény iránti tiszteletből ragaszkodnak oly makacsul ahhoz, hogy a szóban forgó honvédelmijavaslatba még a „magyar hadseregnek“ czíme se jusson bele , mert ez még azon gyanúra is szolgáltathatna alkalmat, hogy létezik egy önálló magyar hadsereg! Az ily nyilatkozat magyar ember szájából rendkívül, csaknem kétségbeejtő volna ha azon vigasztalásunk nem volna, hogy hiszen kisebbségben maradt az még a jobboldali többség kebelében is. De vájjon így fog-e maradni az arány a szavazatnál is? Még nem merjük állítani. Mint a múlt tapasztalásaiból tudjuk, igen furcsa dolgok szoktak történni azon a vidéken — három nap alatt. Ezen kissé komikus első jelenetet az elnöknek egy tragikussá válható meglépése álta föl. Somssch Pál ugyanis azon „rendkívüli körülményre“ figyelmezteté a házat , hogy tarthatatlan! Balfelől jobbra, jobbfelől balra, a karzatról lefelé, lefelül fölfelé néztek az emberek egymásra, mindenki kiváncsian várta hogy hát miért „tarthatatlan“ e ház. A magam részéről azt hittem hogy azért, mert a kormánypárt a központi bizottságban kisebbségben maradt. De kisült, hogy nem a házról, mint parlamentről volt szó, hanem materialiter az ország házáról, mely immár oly nyomorult állapotban van, hogy nemcsak a víz több helyen becsurog, de az üvegfedőt még be is törhetik, miért is a folytonos javítási költségek évenként a 10.000 forintot meghaladják! Ennélfogva elnök fölkéri a házat, gondoskodjék új országház építéséről. S ezzel befejezettnek nyilvánitá az ülést. A képviselők, némi tekintettel talán a „betörhető“ üvegfedélre is, sietve fölkeltek helyeikről s indulni készültek, midőn újból megszólalt az elnöki csengetyű. Mi történt no ? Nem az üvegfedél, hanem Andrássy Gyula miniszterelnök tört be a terembe az utolsó percben, hogy feleljen Kiss János tegnapelőtti , mint volna-e annyira azt megadni a miniszterelnök úr, ha saját pártja kebelében nem tört volna ki az a kis rebellió ? Bizony bizony mondom neked Kiss János : azon válasz nem teneked adatott, hanem a túlsóoldali rebelliseknek. A magyar kormány és törvényhozás nemzetgazdasági poliikája.