Magyar Ujság, 1871. március (5. évfolyam, 49-74. szám)

1871-03-26 / 71. szám

csoportozatra nézve, de talán ennyi elégj­e jövő czikkemben folytatom a vizsgála­­­­tot s kezdem a második csoportoza­­­ részvétele indokainak nyomozásával. Pest, 1871. márczius 27. Die­trich Ignácz: Giardinetto. Eddig csak márczius 15-ike volt híres nemzeti évkönyveinkben ; ma márczius 27-be­­n kitörülhetlen betűkkel véste magát történ­elmünkbe. E két kelet úgy áll egymással szemközt mint a vallásos világban az isten és az ördög, mint a közéletben a jó és a gonosz, mint po­litikai életünkben 48 és 67, vagyis K­o­s­s­u­th és Deák. Amennyi öröm van kötve amaz első n­ép­emlékéhez, annyi gyász fűződik az utóbbihoz " Vésd jól emlékezetedbe e mai napot, sze­­­­gény, megcsalt , elárult magyar nép, mai nap törölte ki az országgyűlési többség törvénykönyveinkből a jogok jogát — a j­o­g­­e­gyenlősé­get. Hi­ában küzdött ellene az ellenzék, híjában tiltakozott ellene még a jobboldal néhány vég­kép el nem fásult t­agja is ; híjában hallata ékes meggyőző szavát a 48 egyik tiszteletre­méltó veteránja, Vukovics Sebő, a v­­­r i­­­­­s szavazat törvénnyé emeltetett. Úgy akará a kormány, úgy akará Deák. * * # Tizenhárom szónyi többséggel győ­zött az osztrák párt a n­e­m­z­e­t­i párt felett. Tizenhárom­­ fatális szám, valamelyik­nek meg kell halnia. Remény­em hogy e di­csőség a kormányt érendi, még mielőbb ideje jutna e reactionárius törvényt életbelépteink . • És hát Deáknak csakugyan nem volt bá­torsága megdaczolni Talián Náczival! Mint előre megmondom, eljött szavazni mint egy közönséges mamméjuk. Eddig sem volt valami nagy fogalmam a hírhedt vezér bátorságáról — de most már pláne ....* & * A­mi azonban a mai napot nevezetessé teszi, nem a tulajdonképi virilis szavazatot tartal­mazó 34-ik szakasz 13 szavazatnyi többséggel történt elfogadtatása — mint inkáb­b az utána következett szakasz, mely a virilis szavazat mikénti alkalmazását tárgyalja s mely sza­kasz a szavazásnál ünnepélyesen megbu­kott. Tehát megbukott maga a törvény is? De­hogy­­ a mi kormányunk nem riad vissza sem­miféle eszköztől, még a világos alkotmány­­i sértéstől, az erkölcsi erőszaktól sem, mikor egy osztrák elvet kell diadalra juttatni. Néhány perc­c­el a bukás után Tóth­­ Vilmos miniszter módosítvány alakjában újból indítványba hozta a leszavazott §-t és a mammelukok erre is rámondták az Ament. Ezen nem csodálkozom , de hogy C­s­e­r­­nátony Lajos magára vállalta a missiót a kormánynak ezen eljárását helyeselni, sőt azt mint valami nagyon ügyes parlamenti „fo­gást“ meg is dicsérni — ezen még most is bámészkodom, ámbár nem először történik, hogy a balközép emberei saját művöket saját kezeikkel lerombolják. Előbb mondanak szép ficziókat, azután szép rendben retirálnak. Talián Náczi, az 1860-ai árviz alkalmával sem volt több vi­zünk, mint jelenleg, midőn a Tisza árvizétől magunkat birto­­knak hivén, tetemes mennyi­ségű laposokat bevetettünk, oly területeket, melyeket előbb a zsombékoktól kitisztítván, örök ár költségével tettük az r.z­lőtt semmire sem használható földet használhatóvá. Kiemelendő az, hogy bátran lehet állítani, miszerint bízva a Ti­ta szabályozás jó ered­ményében, Marmaro-tól Titelig a gazdászati erő felhasználása azért vitetett át a házakról a laposakra, mert a magaslatok általában szike ■ sek, vagyis szántás-vetésre alkalmatlanok lé­vén, a zsombikraentes terek, addig és annyi idő alatt, míg a szik magát föl nem adja, al­kalmasoknak bizonyulnak be ezen használatra, mig a házak csak legeltetésre lévén fölhasz­nálhatók. — Hirlapilag hívom azért föl az Országos Tisza szabályozó társulatot azért, mert itt számtalan esetek fordultak, fordulnak, és fordulandnak elő, midőn egyesek maguk tu­lajdon birtokukat védőleg vagy gátakat emel­nek, vagy titokban vagy nyilvánosan a más ál­tal, vagy a Tisza szabályozási igazgatóság által emeltetett gátakat elhányják, felnyitják, s egye­sek egymásnak, s ezereknek oly károkat okoz­nak, minek becsértéke föl sem vehető, és meg sem is téríthető. Nagy bűn, nagy, és örökös felelősség sulyo­­sodik azokra, kik a Tisza árterének­ szűk kor­látok közzé szorításával akarták , akarják e szilaj folyót szabályozni, holott két oldalról csak fél-fél mértföldnyi tért föláldozva, s ártérnek, (mit úgy is megszokott a nép őszi kaszálónak használni) hagyva legalább a nagy részt biz­tossá tehették volna, igy pedig minden tava­szon rettegnünk kell, a gát átszakadástól a föld árjától, az összetoluló eső és hó vizektől süt. Nagy bűn fekszik azokon, kik a józan okosság parancsolta és igazság útjáról oda te­relték a vizek szabályozása ügyét, hogy az nem országos költségen, hanem csakis a közelről érdekeltek költségén, és rész­munkát tevő,leg­­többnyire külföldi nyerészkedők által hajtatik végre, holott az elvitathatlan szent igazság, mi­szerint a vizek szabályozása általáb­an nagy­on is nagy országos érdek. Mindy Péter: Me­gyei élet. Szristoffi megye. Sz. Hargita márcz. 21. Midőn ezen felhívásomat, felszólalásomat hir- szpilag teszem közzé, arra kényszeritve vagyok azon okon, mert mint a tiszavidék lakosa , a minden évtizedben előforduló számosabb áradá­sok, töltés átszakítások, az úgynevezett föld­árja, a percről perczre szemmel tapasztalható víz szaporodások által a Tisza vidéki gazda közönségnek milliomokra tehető kárait, évek óta gyűjtött vagyoni állásuk semmivé tételét észlelvén, meggyőződtem arról, hogy a Pesten székelő „Tisza-szabályozási igazgatóság“ áll­­ e tárgybani számtalan kérelmek, folyamodások figyelembe nem vétetnek, és a status adóssá­gok, s a 19 nemű adók nyomásai alatt roska­dozó é­s a tiszaszabályzási terheket nyögő s viselő tiszai gazdák nyomora az ezt enyhiteni köteles felsőbbség által megvizsgálásra sem mél­tatnak, és a vállalkozóknak serege, kik a rész­időben tett hiányos munkák által ezen nyo­mort tetemesen elősegítették — nyert százez­rek mellett felelősségre sem vonatnak. óhajtottam volna a tiszavidéki lakosság nevében az alkotmányosság védpajzsa alatt panaszomat egyenesen a tényleges magyar mi­nisztériumhoz adni be, de miután látom azt, hogy az egy húron pendülő bureaucraticus ösze­­függés lánczolatában á­ló, csakis a közös ügy érdekeit pártoló kormánynál orvoslást nem ta­lálok , egyenesen önnél , mint független ma­gyar napilapnál hirlapilag teszem közzé megjegyzéseimet. Kérdem 1-ször, mi oka annak, hogy a sok ezerekbe kerülő, azonban az árhoz mérve na­gyon csekély s igy csak kiseb vizekhez alkal­mm­as zsilipek helyes idő­s alkalommal fel nem használtatnak ? Az alkalmazott gátőrök erre már azért sem használhatók fel, mert azoknak felső­ rendelet nélkül a zsilipekkel elbánni is tilos. 2. Mi oka annak, hogy tavaszkor, midőn a jég a Tiszáról s a mellék­folyókról indulóban van , a főbb mérnökök s hivatalnokok a Tisza mel­lett nem láthatók. Nagyítani nem akarom a veszélyt, de azt bátran merem állítani, hogy a 78000 holdat te­vő tsza-polgári határban magában 19— 20000 hold őszvetés van jelenleg víz alatt, és a ta­vasz vetésre használni szokott föld szintén több ezer hold víz alatt fekszik. A nyomor ls nem írható, a kétségbeesők száma felette nagy, azonban a Danaidák bordájába a boldog közös ügy kasszájába Bécsbe folyó adók behajtása hivatalos szigorral,pontossággal erélyesen foly­­tattatik. Figyelembe veendő az, hogy az ügy állását akkor jelzem, midőn itt a felső szabolcsi öb­­lözetben a töltések a Tisza árját feltartóztat­ták, s e szerint töltéseket átszakító árvíz je­lenleg nincsen, s bátran merem állítani, hogy Országgyűlés. A képviselőház 319. ülése márcz. 27-én d. e. 9 órakor. Elnök: Somsich Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy Ocskay Rudolf Nyit­­ramegye Verbó kerületének képviselője le­mondott. Csanády Sándor Nagy Bégány község 91 lakosának a franczia ügyben felterjesztett kér­vényét mutatja be. Popovics Zs. Világos község kérvényét. Vukovics Sebő Palán­­ka község több lakosának magán kérvényét. Szüllő Gr. több pozsonymegyei község, Lónyay G­ábor Tolcsva város, K­i­r­á­l­y­i Pál kiskikindai lakos, Szakácsi Dániel pedig Tokaj város kérvényét mutatják be . Almásy Sándor a következő interpellációt intézi a közlekedésügyi miniszterhez: Felvilágosítást kérek az iránt, miként tör­ténhetik az, hogy folyó hó 26-án az állami vas­pályán Füzes-Abony­tól Ludasig jegyet vált­ván, onnét Pestig után fizetvén, a fizetésről szóló elismervény nyomtatott számlája német nyelven vagyon kiállítva. Irányi Dániel pedig a belügyérhez intézett következő interpellációt: Interpe­látió a belügyminiszter úrhoz. Dr. Wenkheim Béla belügyminiszter úr 1867-ben rendeletet intézett Pest városához, mely szerint nyomtatványok csak a polgár­­mester előleges engedelme folytán árulhatók az utczán. Minthogy ezen rendelet törvényesen soha nem létezett, de az 1848 : XVIII t. sz. által vi­lágosan és örökre eltörlött előző vizsgálat rész­beni helyreállítását foglalja magában, s ezen kívül az iparszabadsággal is ellenkezik: inter­­pellátiót intéztem e miatt tavaly Rajner Pál akkori belügyminiszter úrhoz. Azonban többféle okok s különösen a mi­niszter úr huzamos betegsége miatt tőle fele­letet nem kapván. A mostani t. belügyér úrtól kérdem : Törvényes és fennállónak tekinti-e az em­lített rendeletet s ha igen, mely törvényre alapítja azt ? A másik interpelláló így szól: „Raspe nevű, németországi iparos segéd, a­ki előbb Németországban azután Ausztriában állítólag izgatás miatt néhány heti fogságra ítéltetett, tavaly Pestre menekült s itt vala­mely osztrák hatóság megkeresésére az akkori belügyér tudtával a városi kapitány által elfo­gatván, miután pár hétig Budán a katonai bőr­tel­ben őriztetett, Lajthai Brukba kísértetett, a­hol osztrák csendőrök által vették. Miután ezen eljár­ást egyrészt Magyarország önállásával, másrész a politikai menekülteket illető men­­joggal ellenkezik, nem késtem ez iránt Rajner Pál belügyminiszter úrhoz interpellációt in­tézni , melyre azonban ő különféle okok és főleg huzamos betegsége miatt nem felelvén. A jelen­t. belügyminiszter úrtól kérdezem: helyesli-e hivatalbeli elődének ez ügybeni el­járását, s hajlandó-e az erre vonatkozó iromá­nyokat a t. ház asztalára letenni ? Kérem ezen két interpellációt a belügyminiszter úrral kö­­zöltetni. Elnök felkéri a házat, hogy a 25-ös bizott­ság kiegészítése végett holnapra szavazáshoz készüljön. Napirendre térvén a ház, folytattatik a köz­ségi rendezésről szóló törvén­yjavaslat tárgya­lása. Vidliczkify József úgy van meggyőződve, hogy az a tér, melyre a kormány a virilis sza­vazatokkal helyezkedett, a Bach-rendszerbeli osztrák t­rvények és institutiók tere. Pártolja a kisebbség módosítványát. Br­ennerberg Mór (szász képv.) ámbár meg van győződve, hogy a virilis szavazatok általi választási módozat a szabadelvűség követelmé­nyeinek nem felel meg — miután az egyetlen czélszerű korlát mégis, azt elfogadja. Csáky Tivadar gr. jobboldali a virilis szavazatokat e törvényben el nem fogadhatja, s mintha úgy van meggyőződve, hogy politikai okok a virilis szavazatok behozását illetőleg a községeknél nem léteznek, a kisebbség véle­ményére szavaz. Bobory Károly a képviselet eszméjét visz­­szaviszi az alkotmányosság első elvére, mely­­ valamint az államnál, úgy a községnél sem lehet más, mint hogy uralkodjék a közakarat. Itt pedig csupán az érdeklettek személyei és jogai jöhetnek tekintetbe, de nem jöhet tekin­­­­tetbe az érdek tárgya. Községekben a köz-­­ akarat kifejezésének természtes orgánuma a polgárok összes szavazata. Miután a 48-ki­s törvények ezt az intenziót fejezik ki, a tárgya­lás alatti törvényjavaslat virilis szavazait pe­­­­dig illiberálisnak, veszedelmesnek tartja, annak­­ elfogadásához nem járulhat. Török Sándor (soproni) pártolja a virilis­­ szavazatokat. A­utásssy Sándor: T. ház ! Midőn ezen tör­vényjavaslatot látom, mely a községekben a virilis szavazatokat megalkotni akarja, melyek eddig nem léteztek, és melyek nélkül a leg­nagyobb egyetértéssel és lehet mondani példá­san folytak a dolgok, azon gondolatra jövök, hogy ezen virilis szavazatokat, miután azok egy arisztokratiát n­apítnak meg a községben, nem mást akarnak elérni, mint azt, hogy a múló­félben levő arisztokratiának legyen va­lahol támasza. Más indokát nem képzelhetem ezen retrogádlépésnek, melynek egy államban sincs p­ldája t. i. annak, hogy azoktól elve­gyék a szavazati jogot, kik azzal eddig bírtak. De erős hitem és meggyőződésem, hogy ha bár törvényhozás oly törvényt alkot, mely a közszellem ellen van, az nem lesz életre va­ló, s azt nem fogják tiszteletbeli tartani, mert egy megért eszmét, mely egyszer életbe lé­pett, megdönteni, megro­ntani semmiféle hata­lom sem képes. Ezt a tapasztalás mutatja, ezt a történelemből tudhatnék mindnyájan. Én abból példákat előhozni nem akarok, mert rövid akarok lenni, egyet azonban mégis meg akarok említeni.Az 1848-iki törvények ki­mondták az egyenlőséget, kimondták a demo­­cratikus elvek életbeléptetését; ennek folytán tanácsosaink, osztályfőnökeink miniszterek­nek, államtitkároknak s így tovább elnevez­tettek, a szerint, hogy ki minő hivatalt viselt, és nem hiszem, hogy akadt volna, ki komo­lyan vissza ne utasította volna akár az excel­­lentiás, akár a nagyméltóságos, akár a nagy­ságos czímet; ennek daczára azonban a tiszte­let, a becsülés irányukban oly sokban meg­volt, hogy nem tudom mikor fog vissza­kerül­ni hasonló mérvben, mert a democratiának azon tulajdonsága megvan, hogy az embereket az emberekért szokta tisztelni és becsülni, nem pedig a czimekért. Most újból behoztuk az excellentiás, nagy méltóságos, nagyságos s ef­féle czimeket (Felkiáltások: dologra!) Ez is a dologhoz tartozik, és kérdem előmozdította-e ez a d­emocraticus eszmék élős beléptetését ? Korántsem. Megadják az excellentiás és nagy­­,­ságos czimet, kivált ha folyamodvány­nyal lő valaki, még két fokkal nagyobb czimet is ad, de magában kineveti, sőt egymás közt szintén nevetnek, midőn egymást nagyságolják. De ha ezen czimeket nevetéssel és gunynyal tekintjük is, nem oly közömbös a nemzet ez iránt, midőn a jogegyenlőség rovására alkot­mányos jogai megelő­rbiztatnak. Ha ezen intéz­kedés törvénybe jön, ezáltal felköttetik az inge­rültség egymás ellen azon népben, mely eddig a legjobb egyetértésben élt, s ha a közmondás azt tartja, hogy „átok verte meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart“ ezt nem arra a kaszra lehet mondani. Most azonban uraim, oda is be akarják hozni azt. Ezen törvény azonban, mint mondom, soha sem fog testté és vérré vál­ni az országban. A megye­rendezésnél behozták a virilis szavazatokat, ott­ az ingerültség mindig meglesz azok közt, kik azt gyakorolják a kö­rülményekhez képest, hol szelídebben, a­mint azt mint mondom, a körülmények magukkal hozzák, de ott még egy mód van a kibúvásra a virilis szavazatok gyakorlása alól, mert va­laki szavazhat is, nem is. De itt ezen törvény­­javaslat elfogadása által a konkolyt hintik a községekbe a­nélkül, hogy ezek a szavazás alól kibújhatnának, mert önök azt mondják, hogy fele a legfőbb, adófizetőkből, fele pedig a válasz­tókból lesz. Ézt ennélfogva ezen törvényjavas­latot veszélyesnek tartom. De veszélyesnek tartom azért is, mert retrográd irányú és el­vesz oly jogokat a polgároktól melyeket azok eddig mindig gyakoroltak, mig alkotmányunk volt. Ez pedig a históriában mindig megboszul­­ja magát. (Helyeslés a balon.) Vukovics Sebő. T. ház. Nem kételkedem, hogy a tanácskozás jelen előhaladt stádiumá­ban felszólalásom a t. ház unalmával fog talál­kozni és ha valamely közönséges civilis vagy criminál­is törvényről volna szó, azt hiszem, hogy be lehetne fejezni a tárgyalást, de a je­len törvényjavaslatot oly organikus műnek tartom, mely nagy hatással lesz egész alkot­mányos életünkre és mely alkotmányunkat alapjában megingathatja. T.­ház­ mi gyakran szeretjük kiemelni, hotgy parlamentáris kormá­nyunk van. Én bátor vagyok e tekintetben ké­telkedni, mert én azt hi­tem, hogy valóban parlamentáris kormányunk nem lehet addig, míg a maga tel­jes, valódi értelemben levő par­lamentünk nem lesz. Valódi parlamentünk pe­dig nem lesz addig, míg az egész alkotmány­nak alapja, hasisa, míg az egész nemzet nem lesz a teljes alkotmányosság és önkormányzat elvén rendezve; a mostani törvényjavaslat pe­dig épen az alkotmánynak ezen alapkövé­be vág bele. Te hát! Vannak idők, nem szenved kétsé­get, a politikai életben, mikor nem lehet sok­­ remény hogy új népjogokat, szabadságokat lehessen szerezni. Én azt hiszem hogy oly­­ időben annál nagyobb azon kötelesség, hogy a­­ terő, a már leírt jogokat, a nemzetnek már biztosított szabadságait őrizzük meg és minden lehető módon védjük meg a megcsonkítástól. Mi a jelen időben tekintvén azon fellegeket, melyek elborították Európának politikai egét, kétségkívül ilyen körülmények között élünk és én megvallom annál inkább csodálkozom azon, hog­y a kormány a­helyett, hogy védel­me alá vette volna a népjogokat és szabadsá­gokat, oly eclatáns lépéseket tesz hátra­felé, milyeneknek jelei adták a jelen törvényjavas­lat beterjesztése által. Min­apában más szakasz alatt a kormány vezetése alatt a t. ház méltóz­­tatott a belügyminisztert arbiter­­joggal felru­házni minden kérdésben, mely a község és megye között felmerülhet. Egy másik §-ban , a községeknek önkormányzati jogát merő illu­sióvá méltóztatott lealacsonyítani. Egy harma­dik szakaszban a települési szabadságot fag­gató rendszabályokkal korlátolni méltóztattak. És most a nemzet által annyira felkarolt és bi­zalommal bírt jogegyenlőséget méltóztatnak felforgatni. A jogegyenlőségnek e téren nem csak az az értelme, hogy mindenki tehetség, érdem és közbizalom útján elnyerhesse a köz­élet minden állomásait, hanem megfordítva az is, hogy senki képesség, érdem és közbizalom nélkül ne nyerhessen el fokozatot a közpályán, csupán azért, hogy születési vagy vagyoni rang­ja van. (Így van­­ balfelől.) T. hát! Nem szen­ved tehát kétséget, hogy a jelenben előttünk fekvő javaslat által meg lesz rövidítve a nép azon jogában, mely biztosítva volt neki a 48- ki törvények által. De bátor vagyok megje­­gye­ni azt, hogy ezen reactionáli­­s tendenti­­ákban a kormány túlment még a 48-ki törvé­nyeken is a­mennyiben nem csak a 48-ki tör­vények egyik lényeges elvét sérti meg hanem a 44-ki törvénynek elvét is, mely az átalános hivatal képességre fektetve van. (Helyeslés balfelől.) Ezen elv szintén megdönteti i­. Midőn ily fontos, mert legyen az kedvező vagy nem, mindenesetre fontos, változtatásra hív fel bennünket a kormány, azon kell cso­dálkoznom, hogy egyátalában semmi legki­sebb okát élénkbe nem terjesztette ezen szán­dékának, és e szerint azon kénytelenségbe he­lyezett bennünket , hogy tapogatózzunk és hogy némikép sejtenünk kell az indokokat,­­ melyek a kormányt ezen térre vezették. Nagyban véve azt hiszem, hogy két szem­pont foroghat fenn, melynél fogva a népnek valamely már megadott joga visszavonatik.­­ Az első például az, ha észrevét­etnék az ország­­ népében hűtlen magaviselet, vagy ragaszkodás­­ hiánya a haza és az alkotmány iránt. De al­kalmazható-e ez a magyar népre ? Én nem kí­vánok visszamenni a 48 — 49-es időszakra, tudom, hogy vannak számosan a teremben, kik nem szeretik ha ezen időszak emléke fel­­­­idéztetik. Hanem bátor vagyok kérdezni, váj­jon 1850 óta a magyarországi nép nem követ- t te-e híven azon férfiakat, kik időközben és­­ azóta a nemzet ügyeit képviselik és vezették. Talált-e azon hatalom, mely Magyarország nemzeti életének kioltására törekedett, talált-e szövet­ségest Magyarország népében, a­mint remélette találni, és a mire törekedett. Ma­gyarország népe követte azon férfiakat, kik a hazafiság útján vezéreltek és okot a gyanúra és hűtlenségre nem adott, és a ragaszkodás hiányát nem tanúsította. És önök lennének azok, kikben azon szándék van, hogy a ma­gyar nép jogait megrövidítsék ? Önök, kik sokszor azzal dicsekedtek, miszerint a nép az által hogy önöket többségbe helyezte, az önök politikáját helyben hagyta ? Én azt hiszem tehát te­hát, ho­gy politikai büntetés, politikai hoszúállás ezen kérdésben nem foroghat fönn. Lehet egy másik ok, melyből a t. kormány ezen népjog­szorító és úgy­szólván revocáló javaslatot terjesztett elő t. i. a vagyonbátorság iránti gondoskodás A vagyonbátorság nem szenved kétséget, igen fontos elv, igen nagy érdek a társadalom­ban és az országban, és azt merem mondani, hogy az élet bátorsággal együtt jár a vagyon bátorsága is, mert e világon életet vagyon nél­kül biztosítani nem lehet. De kérdem azt te­hát, hogy vajon a miniszernek előterjesztése nem vezet-e inkább az ellenkezőre, vajon nem veszélyezteti-e inkább a vagyon bátorságot, sem hogy azt biztosítaná. Én azt hiszem te­hát hogy a vagyon­biztosság össze van kötve sőt ugyanazonos egy másik kérdéssel t. i. a béke, rend és a polgárok osztályai közti egyetértés kérdésével, mert a­midőn a béke és egyetértés felbomlik, akkor kétségkívül megingattatik a vagyon is. Vizsgáljuk ezen kérdést, alkalmaz­ván ezen elveket a jelen kérdésre. Természe­tes állásában a dolognak vagyonos osztálynak kellene, hogy jó példaadással, tehetséggel a közügyek buzgó részvételével és a közbizoda­­lomnak elnyerése által biztosítsa magának be­folyásának hatását a közügyekre, így szerez­vén meg a közügyekre való befolyását a va­gyonos osztály kétségkívül jótékonyságot gya­korolna, de midőn ez így történik, mint önök most javaslat­ukban előterjesztik, hogy bizo­nyos osztály létezhetik az országban, a­mely­nek nincs szüksége sem tehetsé­gre, sem érdem­re, sem k­özbizalomra, és mégis döntőleg foly be a köz­ügyekre, én azt hiszem, hogy ez­által, tekintve az emberi természetnek sajátságos érzelmeit, okvetlenül önök támasztanak ellen­szenvet ez osztály ellen a nép többi osztályai­ban. Ezen ellenszenv folytán súrlódás támad, a súrlódás által pedig gyakran rendetlenség és egyi­dőtlenség keletkezik.Azt hiszem te­hát,hogy a re­detlenség közepett sokkal kevesebb a va­gyon­bátorság, mint volna a ren­dnek és har­móniának fen­tartása alatt. (­Helyeslés.) T. hát ! A miniszter úr előadta a minapá­ban a maga jeles beszédében, hogy ezen virilis szavazatnak felállítása által nem történik leg­­ki­ebb sérelem sem a jogegyenlőség­ben, mert ő szerinte minden ember előtt nyitva áll az itt vagyont szerezni, és ő tovább menvén okosko­dásában elő is számított néhány eszközt, mely eszköz által vagyont sze­rzhetni. Ő azt mondá, munka, szorgalom, iparral minden ember sze­rezhet vagyont, de itt megállott és most már tisztelettel kérem a miniszter urat, ki még igen fiatal ember s ez kétségkívül még több ok ar­ra, hogy gratulálhassak neki állásának ily kor­ban való eléréséhez, de azt hiszem mégis, éle­tében tapasztalta azt, hogy munka, ipar s szor­galom nem vezet mindenkor vagyonszerzéshez ; sokszor a legnagyobb munka, szorgalom s ipar mellett a legbecsületesebb ember szerencsétlen­ség által üldözve, megbukik. (Helyeslés balfe­lől.) Ellenben bizonyosan fogja tudni a minisz­ter úr, hogy e három nevezett eszközön kívül más eszköz­i is vannak a vagyonszerzésnek, eszközök, melyek kevésbé férnek össze jellem­mel és becsülettel, főkép korunkban, mikor — mint miniszter úr is tudja — nagy visszaélés űzetik kalandos speculatiókkal. (Úgy van­­ bal­felől.) S mindezeket a miniszter úr promiseue kívánja egy testté alakítani, hogy ezek ural­kodjanak a közügyek fölött? Azt mondta a miniszter úr törvényjavas­latának egyik pártolója, hogy ez eddig is így volt törvényen kívül, miért ne lenne ezentúl is igy törvény, szerint ? Azt mondotta, hogy ez nem aristocratia, és ez utolsó állítással én töké­letesen egyetértek. Ez nem aristocratia, a va­lódi aristocratiában van valami vonzó, valami tisztelet­gerjesztő, de ez nem egyéb, mint pénz jó vagy rész módon! kast­­a (ügy van ba felől.) Ez a mi honunkban most e törvényja­vaslat által behozatni szándékoltatik. Szüllő képviselő úr azt mondotta, kire hivatkozni ed­­dig is már bátor voltam és azt hiszem, nincs megsértve az­által, hogy többször történik reá hivatkozás, mert ez hitem szerint nem decou­­ragement egy fiatal képviselőnek — azt mondta hogy e kaszt eddig törvény nélkül is bírta e befolyást. Már most te­hát, ha ez való­sággal így volna, föltéve, de meg nem engedve mint szokták mondani — akkor miért nem folytatja e befolyást ezentúl is törvényen kí­vül ? Miért kell egy osztályt a törvénynek kü­lönös pártfogás alá venni, miután az e befo­lyást törvényen kívül is gyakorolta? Miért kell miatta a törvényt pártossá tenni egyik és mostohává egy, másik osztály iránt? (Helyes­lés bal­erői.) Én te­hát az egyenlőséget a ma­ga egész kiterjedésében megőrizni kívánom, c.» nem óhajtom, hogy kedvezmény adassák egyik osztálynak a másik fölött, és kevésbé jó bá­­násm­ód nyilvánuljon valamely osztály iránt. De ha találkoznék valaki, ki szükségesnek látná, hogy hazánk lakosainak valamely osztá­lya a törvény különös pártfogása alá helyeztes­sék, akkor azt hiszem, hogy a­ki ezt kívánná annak a törvényjavaslatot meg kellene for­dítania s azt kellene mondani, hogy a képvi­seletnek fele része álljon választott képviselők­ből, fele pedig a legkevesebb adót fizetőkből (Helyeslés a szélső balról) mert az nem szen­ved kétséget, hogy ha valamely osztályt külö­nös pártfogás alá kellene venni, ezt a legsze­gényebb osztálylyal kellene tenni. Miniszter úr igen categorie bánt velünk azonnal beszé­de elején, azt j­elentvén ki, hogy a kormány a törvényjavaslathoz ragaszkodik. Ő ez­által mintegy pártjának minden okos­kodását minden érvét előre jelentette ki, ki­mondotta, hogy bármit mondjunk mi, sőt — és ezt teljes elismeréssel kell kijelentenem — bármit mondjanak a másik oldalról is, az már nem talál helyet a megbízálásban, mert a hatá­rozat el van már töheive. Te­hát­ én azt gon­dolom, hogy a miniszter úr, mint alkotmányos miniszter , hibázott midőn így nyilatkozott. Emlékeztetem arra, hogy a ház másik oldalán nemcsak i.­t. Sitnyay G­ábor képv. ur fejtette ki helyesen, hazafiasai­, h hogy mennyire reak­­czionárius lé­pés rejlik ezen törv­­javaslatban és fölhívom, vessünk vissza rövid pillantást azon jeles beszédre, melyet mindnyájan örömmel hallottunk Csengery Antal t. barátomtól. Én ezen beszéd folytán ösztönözve érzem magam megjegyezni azt, hogy ha meggyőződésem ezen törvények roszaságáról legkevésbbé ingalmus­t volna, meggyőződésemet megerősítette volna Csengery t. hepv. ur beszéde. Mert ő oly óvatossággal és oly kétkedéssel vette oltalma alá a törvényjavaslatot — nem ugyan­ezen kérdést illetőleg, hanem egy előbb előforduló szakasznál, t. i. a miniszteri arbiterséget illetőleg hogy elegendő rés nyí­lott a miniszter úr előtt ezen beszéd következ­tében arra, hogy jól fontolja meg állását e tör­­vényjavaslattal szemben és iparkodjék jól meg­ítélni azt, nem volna-e h­elyesli, alkotmányos állásával megegyezőbb ezen törvényjavaslatot illetőleg a törvényjavaslat eme pontját vissza­vonni és megnyugtatni az általa nyugtalaní­tott kedélyeket. T. hát! Még másra is vagyok bátor figyelmeztetni, a­mi Csengery J. képv. ur jeles beszédében előfordult, s­ azt mondta, hogy ezen törvénynek egyik része ellen, épen az ellen, a­mely ez oldal megtámadásának tár­gyát képezte, találunk antidotumot ugyan­azon törvény másik részében, antidotum­ot kell keresni. Hisz ez annyit tesz, hogy első részében méreg van, mert antidotum csak mé­­rleg ellen szükséges. A nyilvánosság, te­hát­ nem szokott anti­dotum lenni, inkább arra szolgál, hogy a tör­vénynek jóságát mintegy felvilágosítsa a nagy­közönség előtt. Azon különös összeütközések közt, melyekbe némely t. képviselő urak a má­sik oldalról, kik ezen törvényjavaslatot véde- m­ezték, estek, nekem feltűnt Hoffmann igen t. képviselő úr egyik állítása. A­mint mondom, Csengeri J. képviselő úr a nyilvánosságot ál­lította fel olyannak, mely némikép képes lesz megvédeni az országot ezen törvény rész kö­vetkezései ellen. De hogyan okoskodott Hoff­man ké­pviselő úr ? Ő azt mondta, hogy ő elle­nezte a virilis szavazatokat a törvényhatósá­goknál, de itt pártolja. G­ondolom ezt mondta. Már most méltóztassanak alkalmazni Csengeri Antal igen t. képviselő­társamnak állítását Hoffmann Pál t. képviselő úrnak ezen állítá­sára. Ha Csengeri J. képviselő­tár­sam állítása szerint a nyilvánosságban kell keresni ezen tör­vény ellen némi óvszert, akkor hogyan van az hogy ő — Hoffman úr — ellenzi ezen intézüs.A­­dósi ott, hol a gyógyszer antidotuma nagyobb, mert kétségkívül a törvényhatóságoknál a nyil­vános­ág n­gyobb, és elfogadja ott, hol ezen an­­tidotumnak t. i. a nyilvánosságnak valóban szűk mértéke foroghat fenn csak. így lévén a dolog t. ház, bátor vagyok t. barátomat a belügymin­iszter urat emlékeztetni egy esetre, mely egy igen constitutionális or­szágban történt ezelőtt 3 évvel t. i. Angliában. 1867-ben az akkori minisztérium, mely Tory minisztérium volt, egy nevezetes törvény­t vitt keresztül, a mely által a tettleges hatalom egészen a nép kezébe ment át, t. i. a reform b 11, a melynek elvei majdnem ugyanazonosak a suffrage universelle]. És hogyan vitte ezt keresztül? Tony niszterium léven, arról nem kételkedett, hogy a radicális felekezet okvetlenül pártolni fogja javaslatát, hanem félt­ a maga pártjától. Hogy Qui vehette tehát rá a Tory pártot, hogy rá­álljon a house hold suffragere, a­mit nem úgy kell fordítani, hogy ház utáni szavazat, hanem ál­talános családi szavazat. Tehát arra a gondo­latra jutott, hogy tüstént ezen záradék után , úgy hríják ott a §-okat, záradék, a­melyben­ ezen általános szavazat kiterjesztése jelentetik ki, adassák egy másik hozzá, a­melyben az le­gyen mondva : „azonban mindazok, a­kik ennyi és ennyi occupatioval vagy birtokkal bírnak két szavazatot kapnak.“Ez nagyon megtetszett a Tory pártn­k és ennek kedvéért elfogadta a lényeges záradékot is. Már most mikor a parla­ment elé került a dolog, ezen új második zára­dék, mely az elsőnek ugy szólván megszorítá­sa és egy uj privilégium megadása volt, oly nagy zajt ütött, hogy a ministerium azonnal kijelentette hajlandóságát, hogy a közvélemény MAGYAR ÚJSÁG 1871. MÁRCZIUS 28.

Next