Magyar Ujság, 1871. április (5. évfolyam, 75-99. szám)
1871-04-08 / 81. szám
81-ik szám. Szombat, 1871. ápril 8 V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Lipót utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közleményt, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhordva . Egész évre . . . . 20 frt— kr Félévre...................l „ — „ Negyedévre . . . . „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára 0 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegül minden hirdetésért külön 80 kr. Nyiltter : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint —kr. félévre . . . 10 77 77 évregyedre . 5 77 77 egy hóra .10 70 77 A előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG“ kiadóhivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) vitézemlék. Az előfizetést legczélszerűbben posta utalványnyal eszközölhetni. Pest, ápril 7. Páris mellett a polgárháború szünet nélkül dühöng. Hogy melyik fél leend győztes, azt az eddigi tudósításokból még most bajos volna meghatározni. A felkelők, úgy látszik, érzékeny vereséget szenvedtek, de a versailleis-i kormány azért mégsem tud oly eredményt felmutatni, mely a sikert részére biztosítani látszanék. A község katonái határozott ellenállást tanúsítanak. Ezt bizonyítják a ma érkezett táviratok is. Sőt a község még a győzelemről sem mondott le s a párisi néphez intézett kiáltványában így szól: „Polgárok! A községtanács nem kétkedik a győzelemben. Erélyes rendszabályokhoz nyúlt. Az árulás és elpártolás által megzavart szolgálat rögtön szerveztetni fog, minden órát diadaltok előmozdítására fogunk felhasználni. A községtanács számít rátok, amint ti is számíthattok reá. A versaillesi royalistáknak nemsokára nem marad egyebük, mint gonosz tetteik gyalázatos emléke. Tietek lesz az örök dicsőség, hogy megmentettétek a köztársaságot és Francziaországot. Nemzetőrök! A községtanács üdvözöl benneteket s kijelenti, hogy a hazáért érdemeket szereztetek.“ Cluseretnek ápril 4-ről kelt kiáltványa jelenti, hogy a mozgó századok rögtön szerveztetni fognak. E századok tisztjei, altisztjei és legénysége apr. 7-étől fogva a tábori zsoldot húzzák. A községtanács tagjai f. hó 7-kén a Marsmezőn szemlét tartanak. A tábori zászlóaljak a 17—35 éves nőtelen férfiakból egészíttetnek ki. E szervezkedés arra mutat, hogy az ellenállás a legvégsőig folytattatni fog. Tegnapelőtt este az Issy, Vanves, Montrouge s a versaillesi ágyutelepek közt az ágyuharcz még egyre tartott. Napközben néhány jelentéktelen csatározás történt. Versaillesi távirat szerint a csapatok a fölkelőket elfoglalt hadállásukból elűzték és folyton üldözik. — De merre?s meddig nyomultak már előre? erre a versaillesi kormány a felelettel adós maradt. — Chatillonál az ágyuharcz folytattatik. A békés kiegyenlítésre vonatkozó kísérletek ismét fölmerültek. E czélból Párisban számos gyűlés tartatott. Hogy mindennek van-e alapja, azt nem lehet tudni. Párisi kereskedőkből álló küldöttség volt Versaillesban és Thierssel hoszszabban értekezett a felett, mikép lehetne Parist megbékíteni. — Az igazságügyminiszter törvényjavaslatot terjeszt a nemzetgyűlés elé az üldözési határidő megrövidítése iránt. A törvényjavaslat a jelen lázadással van indokolva. A fölkelők hivatalos lapja rendeletet közöl, melynek értelmében mindenki, aki gyanúban áll, hogy a versaillesi kormánynyal egyetért, elfogatik s 48 óra alatt külön bíróság elé állittatik. Párisban a jacobinusok nyernek túlsúlyt. — A lázadók kirabolták a Madeleine templomot. — Az elfogott párisi érsekkel a lázadók nagyon kíméletlenül bánnak. A „Constitutionnel,“ a „Journé des Debats, a „Paris Journal“ és a „Pays“ lapok ma betiltattak. Hír szerint a Compiegne-i kastély, ahol a német főhadiszállás volt, leégett. A lakosság vonakodott a tűzoltásban részt venni. A versaillesi kormány csapatainak, hogy a város kívüli része fölött a helyzet urai lehessenek, a clamart s meudoni magaslatokat kell elfoglalniok s akkor még mindig kérdés, váljon az utczai harez véres pusztításától Páris meg lesz-e kimérve. Különben nagyon fontos azon magatartás, melyet Németország a párisi eseményeket illetőleg követ. Nézzük, mit mond a miniszteri hivatalokban szerkesztett „Prov. Corr.“ a franezia polgárháborúról. „Páris előtt — mond az említett lap — most véres polgárháború által ér véget azon végzetteljes esemény melyet a büszkén előidézett s még büszkébben folytatott háború Francziaországra hozott. Ugyanazon férfiaknak, kik állítólag Francziaország megmentése végett a nép forradalmi szenvedélyét fölkeltették, most az ország valódi megmentése végett ama szenvedélyeket polgárháború által kell lecsillapítaniok; ugyanazon tábornokok, kik rövid idő előtt a párisi nép élén erős állásainkat hiában igyekeztek áttörni, most sánczainkat s erőditéseinket a párisi nép ellen folytatott háborúban használják. — Bretagneből ugyanazon csapatok, kik a Sarthe mellett eredménytelen harczokban estek el, hogy a „szent“ Páris megmentésére siessenek,most csapataink helyett ők állnak Versaillesben, hogy az istentelen Babylont ismét körül fogják, ugyanaz a Mont-Valerien, mely hónapokon át kevés eredménynyel az ostrom-csapatokat ijesztgetni s akadályozni igyekezett, most halált s félelmet szór a párisi nemzetőrség sorai közé, s a várost újabb bombázással fenyegeti. Soha a viszonyok ily nagyszerű fordulata oly gyorsan s oly megrázkódtató módon nem hajtatott végre; a világtörténeti dráma, mely múlt júliusban a harcüzenettel kezdődött, lépésről-lépésre magasztos nagyság s hatalom, a mint az ótestamentum bibliai történetében találjuk föl csupán. Francziaország megmentésével valóban az államintézmény, az erkölcsi polgárisultság megmentéséről van szó.“ Bismarcknak Favrehoz intézett ultimátuma valónak bizonyul, csakhogy a határidő az 500 millió fizetésére nem 13-dikáig, hanem 15-ig van kiszabva. Dirckheim gróf a strassburgi küldöttség egy tagja levelet intéz a „Niederrhein.Courrier“-hoz, melyben mondja, hogy erősen meg van győződve, miszerint a német császári kormány komolyan törekszik Elsassnak szükségleteihez, óhajtásaihoz és szokásaihoz mért belalkotmányt s jó közigazgatást adni, az ejtett sebeket behegeszteni, a kedélyeket kibékítő s a tartomány érdekeit biztosító kormányzatot behozni, hogy nem fogja a tartományt meghódított tartománynak, hanem Németországgal egyenjogúnak fogja tekinteni. Nézete szerint ez a Rajnán túli mérvadó körök véleménye is. Az Elsass irányában követendő eljárás be fogja bizonyítani,hogy nem csalódtak, s hogy amint a Vogeseken túl minden korhadásnak indulva összeomlik, a Rajnán túl egészséges erő áll előttünk, melyhez hazánk javára hozzá kell csatlakoznunk, ha akarjuk, hogy Elsass erőteljes jövőnek nézzen eléjelanul, végére midőn a sor került volna, nemes öntudatában felállva igy szólott a herczeg felé fordulva: kegyelmes uram! én magyar ember vagyok, és katona, ilyen dologhoz nem vagyok szokva, több ütközetben vettem részt a franczia háború alkalmával, mindeniket becsülettel álltam ki, és soha gyalázat nem történt rajtam, ezt pedig annak tartanám, bocsásson meg tehát nekem nagy lelkűen, ha zsebem semmiféle halandónak megkutatni nem engedem. — A huszárok erre felugortak ülőhelyükből és riadozva a kérdéses huszár kapitány emlékére poharat ürítettek, kérvén gyermeki szeretettel a tisztes házi urat, hogy beszédét tovább is folytassa, miután, mint mondák, igen huszáros, és meg fogják tanulni, mint az iskolás gyermek leczkéjét! — A kapitány ellenszegülése — folytatá tovább a házi úr — rettenetes vihart idézett elő a fényes urak körében, kik sértve érzék magukat, a nyugdíjazott kapitány daczos magatartása miatt, meg nem foghatván, hogy mer ellenszegülni egy oly fő ur asztalánál, kinek szempillantásától függ sorsa, állapotja, és minden létezése, és bármint sürgetnék is a megkutatást de az azért bizony csak hajótörést szenvedett. — Látva a herczeg, hogy a dolog tovább ment, mint akarta, sikerült neki , felháborodott vendégeit lecsendesiteni, kik ebéd végével, mind egy szálig azon meggyőződésben távoztak el a herczeg udvarából, miszerint a pikszis mindenesetre a kapitánynál maradt el, mert különben nem szegült volna ellene a megkutatásnak. — Másnap korán reggel az inas, ki rendesen szokta tisztogatni a herczeg ruháit, a hosszú pongyola kaput aljában, melyben a herczeg az asztalnál ült, megtalálta a keresett pikszist, és nagy örömmel futva fel a lépcsőkön, átadá azt a herczegnek, ki inasát gazdagon megajándékozván, megparancsolta, hogy senkinek a pikszis felől csak egy szót se szóljon. — Következő nap a herczeg újra mindazon vendégeit ebédre hívta meg, kik egymást gyanúsítva távoztak tőle el levert kedélylyel a pikszis Olaszországban Piacenzában ismét fordultak elő zavargások, melyeket nemcsak az ígért szabadságolási idő megtagadása, hanem leginkább a franczia ügynökök hajtogatása idézett elő. Garibaldi a földmivelési minisztériumhoz egy tervet nyújtott be, mely szerint 30 millió líra tőkével egy részvényes társulat lenne alakítandó, hogy Szardínia szigetén 10 földmivelési gyarmat alakíttassák. 100 ezer hektár terület átengedését kéri, továbbá kisajátíthatási jogot, a gazdasági gépek s eszközök vám nélküli bevitelét, végre azt a jogot, hogy az első 6 év alatt az utak építésénél a büntetés alatt lévő csapatokat alkalmazhassa. Ezért a kormánynak az első évben 100,000, a 2-ik évben 200,000 s a 3-ik évben 300,000 lírát s az eladott s általa megtérített terület váltságától 10 százalékot akar fizetni. A pápához több oldalról intéztettek esedező iratok, hogy a húsvéti ünnepélyek alkalmával, mint azelőtt, egész méltósággal ünnepelje meg. A pápa azonban legszigorúbb visszavonultságban akar maradni, mellőzve minden fényes ünnepi szertartást, melynél fogva komolyabb természetű utczai botrányoktól lehet félni. Visconti Venosta — mint hírlik — a minisztériumból ki akar lépni. A pétervári olasz követ aggodalmaira az újabb orosz hadkészületek felett Gorcsakoff azzal válaszolt, hogy ezen előkészületek a Kleina elleni hadjáratra szükségesek és eszerint bennük semmiféle veszély az európai béke ellen nem rejlik. Madridban a cortes e hó 3-án nagy ünnepélyességgel kezdi meg ülésezését. A „Dresdner Janő“-nak erre vonatkozólag távirják : „Midőn a király az ülésterembe lépett, a senatorok, képviselők s a karzati közönség által élénk éljenzéssel fogadtatott. A senatus az uralkodót távozásakor ugyanoly lelkesedéssel üdvözlé. A király a cortesbe menetelekor a nép által üdvözöltetett. Legkisebb rendetlenség sem fordult elő. Mindenütt nyugalom uralkodik. A király trónbeszédében a képviselőknek köszönetét fejezé ki s hangsúlyozd, hogy Spanyolországnak fő figyelmét s erejét a belreformokra kell fordítani. A király ezután több közigazga- tási s pénzügyi reformjavaslatot terjesztett elő s végül kijelenté, hogy érdeke a nemzet érdekével szorosan egybe van tűzve.“ A vidéken pedig a köztársasági mozgalom egyre növekszik. ...... Bukarestben újabb zavargások mutatkoztak. Radovit német főkonzult az utczán két ízben is megtámadták, midőn kikocsizott, e tettlegességig fajulhatandott tüntetés mindannyiszor meghiúsult. Az orosz hivatalos lap közli a török-orosz szerződés ratificatióját; e szerződés eltörli az 1856-os szerződést, mely orosz hajóknak a Fekete-tengeren való számát korlátozza. A váczi napok. — Történeti népiesbeszély. — Csuthi Zsigmondtól. (Folytatás.) — Az elnök herczeg egészen elérzékenyülve hallgatá végig a kapitányt, kit ezen nemes emberbaráti szeretetéért, magánál ebédre megtartva a további intézkedésig, a társalgó terembe utasító, hol a többi hivatalos vendégek egymással vidáman beszélgetve várakoztak a gazdag ebédre. A sütemények különböző nemeitől csak úgy ragyogott és csillogott a pompás asztal, mely mellett azután nem sokára magas rangú és fényes állású urak foglaltak helyt, csak a kapitány volt egy maga huszárosán öltözködve, kippen ezért vitézkötéses öltönyével úgy kitetszett a fényes urak társaságából, mint szivárvány a sötét felhő közül. — Az ebéd nagyon vig volt, mert a jóféle tokaji nagyban megtette a maga hatását; mi közben a herczeg elnök ur elővéve tubákos pikszisét, vele vendégeit sorjában kínálá, kik csak már azért is mohón szippantottak belőle, mert maga a herczeg szenvedélyes tubákos volt. És ez igy ment vagy háromszor is kézről kézre. Végre a pikszis valahol elmaradt. Ez a körülmény megzavaró az egész magas vendég koszorút, annyival is inkább pedig mivel a pikszis nagyon kedves tulajdona volt a herezegnek, részint azért, mert ajándékba kapta egy külföldi fejedelemtől; részint pedig mivel drága gyöngyök és kövekkel lévén kirakva, igen értékes volt. Az inditványoztatott tehát, hogy mindenki kutassa meg zsebét, tévedésből nem találta-e abba tenni a pikszist. Az indítvány nevetés és boszankodás közt elfogadtatván foganatba venni kezdetett. Mindenki örömmel nyita meg zsebét, csak a kapitány maradt mozdulatAz olvasók még emlékezni fognak azon három napig tartott külügyi vitára, melyet képviselőházunkban múlt márczius 18-án a 48-as párt előidézett. Emlékezni fognak még arra is, miszerint a jobboldal s ennek közlönyei „időrablás“-nak mondák e vitát, mert szerintük természetesen csak az az idő van jól felhasználva, melyet az országgyűlés a nyakrafőre gyártott osztrák-magyar törvények megszavazására fordít. De ime, alig néhány nappal későbben hasonló „időrablás“ követtetett el azon miatt, így tehát a kapitány is vendégül jön meghiva. — Mindenki fontolgatva, találgatni akará magában a herczeg másodszori meghívásának okát, annyival inkább pedig, mivel az ily rögtön történik egymás után. A kapitány azt hitte, hogy most nyugdíjjá felemelése fog vele kezdtetni.• Az asztal épen oly gazdag volt mint előtte való nap, de még a vidám jó kedvből zajosabb, mivel a kedélyeket felvillanyozni maga a herczeg ment elől jó példával. A herczeg poharat fogva kezébe a kapitány egészségére azt fenékig kiürítette, mondván: Kapitány úr! Íme a pikszis — elővevén azt zsebéből, — melyet tegnap úgy kerestünk, s melyért zsebét nem engedé kikutatni, megvan, hanem most már kérem őszintén, mondja meg itt nyíltan, miért nem engedé zsebét megkeresni, miután jól tudta hogy a pikszis nincs nála. — Minden szem a kapitányra nézett, ki felállva a herczeg kérdésére igy válaszolt: Kegyelmes uram! midőn kihallgatásra méltóztatott engem felhívni, még csak távolról sem mertem gondolni, hogy nagy úri asztalánál mint vendég foglalhatok helyet. De arra is el valók készülve, hogy az ebéd ideje itt él, tehát hogy nekem is legyen ebédem, a piaczon keresztül jöttemben egy zsemlyét és egy darab virslit vettem mint legolcsóbb enni valót; az én két zsebemben ennélfogva virsli és zsemlye volt. Már ha zsebeim megengedem vala valakinek kotorászni, ez bizonyára megtalálta volna egyszerű ebédbeli készletem; mit természetesen felette reszeltem volna ily fényes úri körben mint az fűszerezve ékesíti kegyelmes uram asztalát. És épen ezen körülmény volt annak oka és semmi más. — A magas rangú urak felugrálva siettek a kapitány átölelésére, kinek most már az eltévedt pikszis kérdésében feszes magatartását nagyra becsülték és benne a magyar jellemet oly annyira magasztalták, hogy annak viszhang IV. A vendégek elmennek és utánok mások jönnek. Januárius 8-án korán reggel, ezen szavakkal kérték fel Csikvári urat ágyából: öltözködjék hamar, itt az ellenség. Egy két percz múlva mind talpon voltunk és az utczaajtóban már, hova széttekintés végett mentünk, 6 ellenséges vadászszal találkozunk, kik házról-házra járva, mindenütt azt kérdezék : vannak-e itt huszárok. A túlsó soron is épen igy történt. Kevés idő múlva, midőn a vadászok azon jelentéssel tértek volna vissza,hogy már mind elmentek a huszárok, utánuk négy-négy fogatú két ágyú sebesen döbörgött végig az utczán, a lovakon ülő vasasok kivont kardot tartva kezükben, oly kihívó tekintettel, mintha már egyéb sem volna hátra, mint feltétlenül térdet-fejet hajtani. Balaton Mihály azonban e pillanatban, kiszállásának hátulsó kert ajtaján tért vissza a vasz „Ausztria“ meghozta régen várt adatait 1870-re „Ausztria kis beviteli kereskedelmi forgalmáról“ beleértve Ausztria nemzetközi forgalmába Magyarország összes t. i. az osztrák forgalommal összevegyített forgalmát, mikép illik azon közös ügyes gyomor orgánumához, mely Ausztriát és Magyarországot egységes vámterületénél fogva, egységes államorganismusnak tekinti. Hát a mi hivatalos magy. kir. statisztikai osztályunk mit hozott ? Azaz miért nem hozott semmit? Nem hozott eddig semmit, mert nincsenek forrásai, hanem majd meghozza ez is amit hozhat az „Ausztria“ adatai s a helybeli kereskedelmi adatok nyomán, ha ugyan jól ki tudná választani: mit fogyasztott s mit adott tovább a szomszéd gyomra Magyarország nyersterményeiből. Mert ezen óriási nagy gyomor sokat emészt, minek mérvét nekünk jámbor gyarmatosoknak nem szabad, tán nem is volna jó tudnunk. Bármiként óvjon azonban a magy. kir. kormány és statistikai osztály a netalán kedvetlenséget és keserűséget okozható tudomásoktól vagyis adatokrostól alig egy pár dűlőre lovagló pajtási köréből, ott felejtett csinos kis csutorájáért, az utczára nyiló kapun, villámsebességgel kiugratott csaknem szemközt találkozva a visszatért egy pár ágyú vezetőivel, kik közül az utolsó visszafordulva, utána rohant azt el akarván fogni. De a rendkívüli jeges utczán a két első ló mind 4 lábával megcsúszva, elesni akaró félben megállt. Mihály azt felhasználni akarván, hirtelen visszaugratott könnyű lova patkós lábával, mint forgó szél a homokot úgy szórta maga körül magasra föl a jégport, melynek sűrű apró darabjai csak úgy ragyogtak a tiszta légben és ezen szavakkal: ne neked úgy rásuhintott az egyik vasasra, hogy az ott csak elterült, maga pedig mint fergeteg csattogva, pattogva nyargalt végig a kisváczi utczán folytonosan kiáltozva az ellenséges tábor megérkezése hírére a megdöbbent polgároknak : ne féljenek, még visszajövünk ! A zavar tetőpontját érte el, mert a huszárokat kutató vadászok is lövöldözve futottak viszsza és a vasasoknak is egy osztálya, kiknek a Katalin felé fekvő magaslatokról a magyar sereg utórésze oly élénken felelt vissza, mintha ellenfelét ütközet elfogadására hívta volna fel. De biz ezen puskatűzzel való felelgetésből csak annyi lett hogy a magyarok tovább húzódtak, a németek pedig visszatértek a városba elszállásoltatván kiki a maga helyére. Vácz ezzel átalakult egy naponkinti mozgó táborrá, toll alá vonulás színhelyévé. A rét, paplakra is két vasas tiszt szállásolta főtt egy közlegénynyel, s igy három lóval, melyek közül egyik szebb volt, mint a másik, szinte jég és fagytól borítva, mint valának a huszárok lovai. Az istállóba lépve, azonnal látták a huszárok állását, s az egyik majd kardja, majd csizmája hegyével érintve piszkaié az ott maradt lótrágyát, mely még akkor is gőzölgő állapotban volt, és rosz magyarságggal mondá : „ez huszáré volt lováé, hol a szolga vinni ki muszáj.“ (Folytatjuk.) Idllrablás az angol parliamentben, parliamentben*, mely az összes parliamentarismusnak mintául szokott szolgálni, s amelyre maga a jobboldal is igen gyakran szeret hivatkozni, t. i. az angol alsóházban. Marcius 31-én Baillie Cochrane egy indítványt nyújtott be, mely csaknem hasonmása azon határozati javaslatnak, melyet Iványi 12 nappal előbb a 48-as párt nevében benyújtott, és csaknem ugyanazon szavakkal indokolta, melyekkel Simonyi Ernő egy döbbent irat. javaslatát indokolá. S mig minálunk időrablásnak keresztelték e fellépést azon czim alatt is, hogy most már késő, a béke immár meg levélt kötve — az angol alsóházban még 12 nappal későbben igen természetesnek találták, s természetesnek találta maga Gradstone — mint saját beszédében monda — hogy az indítványozó fölkérje a házat, hogy adjon kifejezést azon reményének, miszerint „Ő felsége kormánya, Európa jövendőbeli nyugalmának érdekében, igyekezni fog oda működni, hogy a porosz által Francziaországra erőszakolt békefeltételek szigorúsága enyhíttessék.“ Reméljük tehát miszerint ellenfeleink utólagosan legalább meg lesznek győződve róla, miszerint a magyar szélsőbal által előidézett vita nem volt sem felesleges sem időszerűtlen, mert nem tettünk egyebet, mint hogy megelőztük az angol parliamentet néhány nappal. De nem ennek constatálása késztet minket arra, hogy e tárgyra felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét. Megérdemli e tárgy a figyelmet sokkal fontosabb okoknál fogva. A felelet, melyet Gladstone az indítványozó képviselőnek adott, igen furcsa világot vet az osztrák-magyar politikára s kirívó ellentétét képezi annak amit Andrásy Gyula gr. a külügyi vita alkalmával mondott. Gladstone ugyanis két dolgot constatál igen világosan. Először, hogy az osztrák-magyar diplomatia keze meg volt kötve az orosz tilalom által — mint helyesen mondá Simonyi — s amit most már kétségbe vonni lehetetlen, nem tudhatván ezt senki jobban az angol kabinetnél, melynek útján, mint Gladstone beszédéből kiderül, megküldetett az „intés“ a bécsi kabinetnek. Másodszor, hogy a háború elején Ausztriának igen nagy hajlama volt Francziaország oldalára állani.íme idézzük Gladston saját szavait : „ Wevere aware of a given amount of disposition on the part of Austria to loan towards the side of France.“ Tehát helyesen ítélt pártunk egyik tagja, midőn azt mondá, hogy Andrássy et consortes a francziával kaczérkodtak ja felhatott a legmagasabb körökbe is, de magának a fejedelemnek is fülét megcsendité. — így történt aztán, hogy a kapitány épen magától a fejedelemtől becsült magatartásának elismerése jeléül ezredesi rang és ezzel együtt járó nyugdíjjal megajándékoztatva ékesittetett föl és mint ilyen előléptetett tért vissza már kedvesei körébe. Huszáraink öröme ezek hallatára csak úgy repkedett azezvonásaikon és ők is annak elismeréséül hogy kedves volt az előttük elősorolt Imszár-kapitány esete, úgy hozzá fogtak az elibtik tett tormás kolbász felfalatozásához, hogy bizony még a tál tisztességre sem nézve, azt úgy elfogyasztották, hogy az öblös tál, mintegy hatalmas felkiáltó jel, úgy maradt az asztalon. Még tovább is tartott volna a fesztelen estelizés, ha félbe nem szakitá vala azt a kiadott további vonulási parancsolat, mely ennélfogva huszárvendégeinket is a maguk kötelességei teljesítésére utasitá, saidig mig ott egy despota uralkodott, s mihelyt ennek helyébe a köztársaság lépett, azonnal poroszokká lettek. Hogy az angol miniszterelnöknek ezen leleplezései nem igen tetszenek a mi osztrák-magyarainknak, azt tökéletesen értjük, de lehetetlen nevetségesnek nem találnunk azon hangot, melyen a mai „Festi Napló“ tudtára adja a világnak, miszerint „az angol prcinier insinuatióira nem fektet súlyt.“ Megjegyzendő, hogy ugyane czikkben a „Festi Napló“ Andrássy Gyulának ugyane tárgyra vonatkozó beszédéről szólva, igy jellemzi: „Andrássy gf. utolsó nagy beszéde“ és „Andrássy gf nagy horderejű nyilatkozatai“— Et insum teneatis amici! Igen mulatságos az is,hogy a „Festi Napó“ Gladstone néhány szavát idézve, ahol e szó fordul elő „Ausztria“, zárjel közé teszi, hogy ezalatt az osztrák-magyar monarchiát „kell“ érteni. Ez épen olyan, mint mikor egy rosz festő, azért hogy valamely általa csinált arczképre ráismerjünk, oda írja : ez N. N-nek az arcz képe! De hála isten a világ sokkal okosabb a „Pesti Napló“-nál, és sehogy sem bir Ausztria elnevezése alatt Magyarország képére ráismerni. Helig Ignácz: A szomszéd gyomra.