Magyar Ujság, 1871. július (5. évfolyam, 148-173. szám)

1871-07-01 / 148. szám

148-ik szám. Szombat, 1871. julius 1. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipótutcza 11. szám, földszint. Iue intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmonteflon levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-liivntal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, n. ro. az előfizetési pénz, a kiadás körüli paná5Zpk és a hirdetmények. MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre ...................10 , — „ N egyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszöriné' •• kr. Bélyegdij minden hirdetésén kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 — „ egy hóra . . 1 ,, 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSAG“ kiadó­in vattához (Pesten, Lipótutcza 11. sz.) intézendök. Az előfizetést legczélszerííbben pos­tautalvány nyal eszközölhetni. Pest, junius 30. A franczía kölcsön reményen felül jól si­került. Erre vonatkozólag a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés tegnapelötti ülésében ezeket mon­dd : Tegnap 6 óránál kevesebb idő alatt 4500 millió francot teremtettunk elő. Maga Paris 2500 milliót, a vidék több mint 1000 milliót, s a kül­föld is több mint 1000 milliót irt alá. Az aláírá­sok eredménye némely helyen még nincs is tudva. A pénzügyminiszter hozzá teszt: A hely­zet most már megengedi, hogy Németország iránti kötelességeinknek eleget tegyünk és ha­zánk területének a német megszállástól való felszabadítását siettessük. A választási mozgalomról keveset hallani. Egy távirat szerint a munkás osztály nem akar részt venni a választásokban, ez csakis a köz­társaság hátrányára lenne. S miután a monar­chia emberei sehogy sem tudnak sikert aratni, csak az erélyes föllépéstől lltgg, hogy a köztár­saság Ugye győzzön. — Gambetta a marseillei, Glais Bizoin a párisi jelöltséget fogadták el. A párisi sajtó egyesülete egy jelölt névsort közöl. A belügyminiszter egy körirata megtiltja a köz- igazgatási közegek beavatkozását a választá­sokba. — Mac Mabon újabban is visszautasí­totta a neki ajánlott jelöltséget. — A párisi gr. Versaillesba érkezett. Az emlegetett csapatok feletti szemle teg­nap nagy néptömeg jelenlétében gyönyörű idő­járás mellett megtartatott. Moutépin Xavier frauezia drámairó felhívta a drámaírók társulatát: zárják ki kebelükből Pyatot, Hugót, Kochefort-t, Vacqueriet, Meurice Pált és mind azokat, kik tett vagy írással szö­vetkezetek a communistákkal. Az olasz lapok jelentik, hogy a pápa múlt hétfőn titkos consistoriumot tartott nehány püs pök praeconisatiőja végett. Ezen alkalommal a pápa beszédet taitott, melyben többek közt azt mondta volna: „Viktor Emmanuel király az ide­gen hatalmak követei kíséretében nemsokára idejő. Mi a külkormáuyoknái megtettünk min­den lehető lépést, de csak bókokat kaptunk. Most már nincs remény. Most már csak istenben bízhatunk, csuda nélkül minden veszve van.“ Aligha nem. Az olasz senatus elfogadta a közbiztousági szabályokra, az Amerikával való kereskedelmi szerződésre s a pápai adósság egységesítésére vonatkozó törvényt. Vigliano és Casati kifejez­ték Flórencz városának a senatus köszönetét. Erre a senatus utolsó ülése „Éljen a király! éljen Olaszország!“ kiáltásokkal eloszlott. Az „Opinione“ azt Írja, bogy a franczia főbb clerus egy része kérte a pápát, hogy Cor- sicába menjen, nehogy jul. 1-én Rómában jelen legyen. A pápa nem hajlott a kérelemre. A király meglátogatta a tengerészeti kiállí­tást, és 19 első osztályú arany éimet osztott ki; ezekből kettő az osztrák-magyar tengerészeinek jutott. A hullámok közt.* *) Regény két kötetben. Irta CBENGEY GUSZTÁV. Első kötet. A kegyencz otthona. — Bertha, egy pohár vizet! — Ha kérsz, adok. — Kérlek tehát minden szentekre, kik kö­zött legszebb vagy. — Ha bókolsz, nem adok. — Kérlek hát.... Az ifjú, ki a pohár vizet kérte, csinos, barna szemű, karcsú termetű vértes hadnagy, Berg­mann Károly, — az pedig, a kitől vizet kért, egy szép szőke fiatal lányka. Kedves csoda szép tünemény . . . Talán a szivárványos mesevilág hable­ánya . . . Vagy valami tündérországi csoda virág, mibe emberi életet lehelt a teremtő istenség . . . Vagy minek nevezzem ?... *) Már hirdettük volt előfizetési felhívásunkban Chatrian regényének fordítását, midőn a jelen ere­deti magyar regény nekünk felajánltatott. El­olvastuk, s meggyőződtünk róla, hogy igazibiint követ­nénk el a szerző és az olvasó közönség ellen, ha ennek neai engednek át az elsőbbséget. Bátran állíthatjuk, hogy a jelen tárczával meginduló regény díszére vá- pk njal/bkori szépirodalmunknak. Szerk. Az a porosz bankár, Güterbogk, ki a há­ború idején elitéltetett, kegyelmet nyert. A csá­szár Elsass és Lotlmringia lakóinak, kik politi­kai vagy katonai vétségek miatt elítéltettek, teljes amnestiát adott A spanyol miniszterválság még mindig tait. A király nem akarja a lemondást elfogadni. — Végre is megmaradnak, mert a spanyol nagy urak szintén szeretnek uralkodni, azért nem kel­lett nekik a köztársaság. Az amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetének kimutatása főbb vonásaiban a kö­vetkező ! A köztársaság államadóssága volt 1809. mart. 1-én 2,525,463,260 dollár. 1871. junius 1-én 2,299,134,184 dollár. — A nemzeti adósság tehát 2 év és 3 lró alatt 226,329,076 dollárral, yagyjs 13 milliónyi évi kamattal kq- vesbedetf. A törlesztés azonban nem az adók és vámok emeléséből befolyt jövedelmekkel eszkö­zöltetett ; cl'eukezőleg a vámok és adók éveu- kint 83 millióval leszállittattak. Ezek aztán tud­nak gazdálkodni. A csehekkel a kibékülés ismét bizonytalan lett s most már a mostani reichsratbbau sem akarnak részt venni. »• Társadalmi kérdések. V. A germanisatii) csatornái. Kimutattuk miszerint Magyarország elnémetesedásének kutfoirása a politikai comhinátib, melynél fogva nemzeti lete­lünk ezerszeres kötelékkel Becshez van fiizve. Lássuk most a csatornákat, Magyarország elnémetesedéséröl szó­lunk, s nemcsak a fővárosén)}. Merthogy a fővárosban gyakrabban hangzik az ide­gen szú, azt lehetetlen bizonyos fokig ter­mészetesnek nem találni, miután sok benne a nem-magyarajku lakos, naponta sok idegen fordul meg benne, azon felül pedig mint kiválóan kereskedelmi város, és mint közvetítő a bel- és külkereskede­lem között, az idegen nyelvet nem igen nélkülözheti. Legfőbb bűne az, hogy a szükség korlátúit messze túllépi, nem csak akkor beszélvén németül mikor kell, ha­nem rendesen,s igy polgári joggal ruházza fel az idegent, a maga saját joga s a nem­zeti jog rovására. De ismerünk olyan városokat s me­zővárosokat, sőt falvakat is, a hol som közvetlen érintkezési, sem távolabbi köz­lekedési tekintetekből, a német nyelvre semmi szükség nincs, és & németesedés} nyavalya mégis terjed. Epen a minap fölemlítettünk egy tősgyökeres magyar várost, melyben magyar színtársulat ne hány napig sem bírja magát fentartani, holott német társulatok hetekig zsúfolt ház előtt szerepelnek. Alig lépünk vidé­ken egy-egy kis kávéházba, melyben legott egy-két német lap ne ötlődjék sze­münkbe. Annyira hogy nyelvi helyze­tünket az intelligens osztályban, minden túlzás nélkül ekként lehet jelezni; Vannak magyarok Magyarországon akik magyarul is beszélnek. Vannak nem-magyar ajknak akik szintén beszélnek magyarul. Nincsenek Magyarországon magya­rok akik németül ne beszéljenek. Mártonfy János kastélyában, hol a párbe­széd végbement, Freiburg Berthának nevezik. Szepesi lányka, a házi ur testvérhugáuak le­ánya. Atyja előkelő bányatiszt volt. A kis leány nagyon korán veszté el szülőit s azóta nagy­bátyjánál Mártonfy János táblabiró urnái tar­tózkodik. A lányka szépségét egeszen anyjától nyerte, tehát magyar jellegit külsővel bírt. Nem nagyí­tottunk, midőn őt tündérországi virágnak ne­veztük, mert valóban jobban hasonlít a tündé­rekhez, mint a mi földünk tökéletlen gyarló te­remtményeihez. így imádkozik a magasztos első szerelem, amint első derengő vágyait sóhajtja ég felé, — mint ezek az ábrándos sötétkék szemek, e ragyogó holdak, melyek a szempillák felhőit meg megrepesztik és ismét elrejtőznek azok ár­nyai alá. De ha kék szemeiben a bűvös holdvi lágos est titkos ábrándja borong, — magas homloka fölött szőke haján annál ragyogóbb napvilág fénylik. Világos aranyszínű az, mely­nek fénye az ezüst havába játszik át s fején ko­szorúba fonva nyitott koronát, napsugarakból szőtt pártát képez. Oly szép, oly ragyogó a lányka és a vértes hadnagy mégis oly sötéten tekint utána, mi­dőn letéve hímzését, poharat vesz s vizet megy tölteni. Midőn a megtöltött pohárral visszatér s azt átnyújtja a hadnagynak, ismét leül asztalához s tovább hímez. A hadnagy kiitta a poharat, aztán odalépett a lánykához. — Bertha ! én újra kérlek ... — Mit kérsz? kérdé a lányka, föl sem tekintve hímzéséről. — Jer velem a kertbe. A többiek már he­lyet foglaltak a pavilion előtt. Érted jöttem. — Küldtek? De vannak Magyarországban ma­gyarok akik magyarul épen nem, vagy igen roszul beszélnek. Ez szomorú kép, de úgy van. S mert ez igy van nemcsak a fővá­rosban, de általában, igen kevés kivé­tellel, az egész országban, jele hogy maga a baj oka nem helyi, hanem általános. A forrást, mint kimutatám, megnyi­totta a kormány, s az áramlat meg sem szűnhet végképen migama forrás be nem dugatik, vagy magától be nem dugni, (emerre több kilátás van mint amarra); de a csatornákat más elemek képezik és nagy részben maga a közönség. Tagadhatóan, hogy kis nemzetnek szüksége van egy európailag elterjedt nyelvre, melynek segítségével a hazája körén kívül eső világgal érintkezhessék. De épen abban áll a magyar embernek előítélete, hogy azt hiszi miszerint e czél elérése végett legalkalmasabb a né­met nyelv, s azért nagy snlyt fektet gyermekei nevelésében a német nyelvre. Tévedés, roppant tévedés. Aki csak egy rövid kis körutat tett külföldön, tudja, bogy a német nyelvvel az ember époly messze megy mint a magyarral. Egy hajszálnyival sem többet. A ma­gyar nyelvvel az ember boldogul Ma­gyarországon, a némettel Németország­ban, és sehol másutt. Menjetek Olasz-, Spanyol-, Portugal-, Franczia- de sőt An­golországba is, és aligha találtok ezei' miveit ember közül egyet aki németül bár­csak éitsen is. Ezek pedig Európa leg- miveltebb részei. — Menjetek a ke­vésbé miveit országokba s nem találtok tizezer ember közül sem egyet aki csak ennyit is tudjon,hogy mit jelent e szó: Brot, vagy Wasser. És a magyar ember mégis hiszi hogy ő „miveit ember“ mihelyt németül tud, s hogy most már kényelmesen beutaz­hatja az egész világot. Ha gyakorlati czélhál akarunk sajá­tunkká tenni idegen nyelvet, tanuljuk meg a francziat, amely igazán európailag el­terjedt nyelv. Akkor, igenis, el fogjuk mondhatni hogy mi érintkezni bírunk az egész miveit világgal. Ls ha csakugyan annyira szerelme­sek vagyunk a német nyelvbe, ám ta­lmijuk meg mint idegen nyelvet, hogy meg­értsük, de ne kínáljuk meg székkel házi tűzhelyünk előtt, ne ültessük édes anya­nyelvűnk mellé vagy épen fölé. Alig van miveit olasz, spanyol, angol, aki fran- cziául ne tudna, de azért mégsem jutna eszeágába soha, hogy minden szükség nélkül, csakúgy miveltség-negélyezésből franeziául társalogjon. Ne felejtsük el, hogy elnémetesedé- stinknek oka nem az, hogy a hazánkban élő németajkúnk nem tudnak magyarul, hanem megfordítva: ők azért nem tud­nak s nem tanulnak magyarul, mert mi oly nagyon jól tudunk németül Mimagunk vagyunk tehát a germani- satió legbuzgóbb terjesztői, mert mintegy — Azaz, hogy nem küldtek, hanem ... — Mondtam, hogy nem megyek. — Tudom, miért nem akarsz jönni ? — Valóban? — Tegnapelőtt sem jöttél, tegnap sem. Tu­dom, mért maradsz mindig a szobában . . . te a kegyenczet várod! A lányka nem felelt. — Ugy-e Farkast várod ? A lányka clforditá tőle fejét. — Bertha ! te szereted ezt a kalandort? Mint a sebzett őzike, úgy ugrott föl most az ifjú lányka; lángoló arcza, szikrázó szemei, föl- magasult sugár alakja százszor szebb volt most, mint előbb a szelíd, ábrándos nyugalomban. Vagy jobban mondva: az ember nem tudja, mi­kor szebb : midőn lángol, haragszik, vagy midőn ábráudozik és szeret. — Karoly ! — kiáltott alhadnagyra, — hogy mered a magyart hazájában, otthonában kalan­dornak nevezni! ? Megtiltom neked e sértő kife­jezéseket. — Megtiltod?— viszonzá hevesen az ifjú; — és neki nem tiltod meg, ha engem annak nevez ?! — Nem hallottam tőle. — Nem gyülöl-e mindnyájunkat, kik a csá­szári hadseregben szolgálunk, nem tart-e kalan­doroknak ? — Az lehet elv, de nem egyéni ellenszenv. Mért nem léptél magyar ezredbe? —- Különben én politikai nézetek vitatásába nem bocsátko­zom. Ha értenék hozzá, te vitában hátrányban maradnál. — Azt tagadom. Nem vagyok-e én is e haza gyermeke ? Nem épen oly joggal otthonom ez a ház, mint ö neki ? Együtt éltünk mint tanulók ebben a házban és mind a ketten játszótársaid voltunk. Mivel van neki több joga otthon lenui itt, mint uekem ? kiterjesztjük magokra a németekre is, meg­fosztván őket az alkalomtól hogy magya­rul tanuljanak. „Szép, gazdag irodalmáért szeretjük annyira a német nyelvet“ — mondják sokan. De hát a Pesther Lloyd, az Ung. Lloyd, aPesther Journal, a Styx, és az egész rakás másnevü Magyarországon megjelenő német lap, ez is szép gazdag irodalom f Szebben hangzik-e Tisza Kál­mán vagy Deák Ferencz beszéde német fordításban? Avagy a napi hírek von­zóbbak, a búza, rozs, repeze árai érde­kesebbek mikor németül vannak eléadva? Miért van az tehát mégis hogy pél­dául maga a Pesther Lloyd több példány­ban kél Magyarországon mint a fővá­rosban megjelenő politikai magyar lapok együttvéve ? A Pesther ZJoyeZ jobban van szerkeszt­ve — mondják — valamennyi többi lap­nál. Ám legyen; de hát miért ne jelenhet­nék meg a Pesther Lloyd mint „Pesti Lloyd11? hiszen szerkesztői mind magyar emberek. Nem bizonyitotta-e be eléggé Fáik Miksa hogy magyarul époly csino­san tud irni mint németül? Sőt bizonyos hogy a magyar Pesti IJoyd sokkal job­ban volna szerkesztve, mert nem kell- vén fordítani, az országgyűlési és sok más fontos tudósítást sokkal gyorsabban liivebben közölhetne. De hát miért nem adja azt ki a tár­sulat magyarul ? A felelet igen egyszerű ; azért mert tart tőle hogy azonnal elveszti előfizetőinek legnagyobb részét, s azon cse­kély számra olvad le, melylyel a többi magyar lapok beérni kénytelenek. Nyilatkoztassák ki a magyar előfizet tők hogy a jövő évnegyedtől fogva néni fizetnek elő ha magyarul nem jelenik meg, s meglássák hogy a „Pester Lloydlí azon­nal „Pesti Lloyddáu változik át, vagy pe­dig meg fog jelenni mindkét nyelven. A német hírlapirodalom hazánkban egyik legelső s legnagyobb csatornája a germanizatiónak. Ennek megszüntetése pedig kizárólag a közönségtől függ. Emezzel párhuzamban s szoros kap­csolatban áll a másik nagy csatorna, a kereskedelem, melynek emlőin a német hírlapirodalom táplálkozik, s mely hazánk minden vidékén azon gyupontot képzi, melyből a németesítés sugarai szétágaz­nak s a legszegényebb kunyhóba is beha­tolnak. S miután hazai kereskedelmünk fő éltető elemét a zsidóvallásu polgárok képzik, első sorban tőlük függ, s az ő kötelességük e bajon segíteni. És segí­teni is fognak rajta, mihelyt látni fogják hogy ez nálunk nem lelkesedésszülte pereznyi óhaj , hanem komoly s kitartó követelés az egész nemzet részéről. Legyünk tehát komolyak, s kitar­tóan követelők; ne tekintsük nemzeti nyelvünket olybá mint ruházatunkat, melyet százszor felvettünk s százszor megint levetettünk. S miután a „ruházat“ szót már kiej­tettem, engedje meg a t. olvasó hogy rö­— Mert Farkas a Mártonffy nemzetségből való és atyja a bácsinak iskolatársa és legjobb barátja volt, azonkívül János bácsi Farkasnak gyámatyja és birtokait ő kezeli. — Ez nem bizonyít semmit; azért ő nem rokon, habár családi neve Mártonfy is. Én sem kerültem ide mint idegen; az én atyám a te atyádnak legjobb barátja volt, bányatisztek vol­tak mind a ketten és szomszédok, a te atyád eszközölte ki, bogy én a mártonfalvi iskolában kezdhessem meg tanulói pályámat és hogy nagy­bátyád házában megismerkedjem a magyar szel­lemmel. Minthogy pedig Mártonfy fia Kálmán épen akkor lépett be a gymnasiumba, az öreg ur szívesen fogadott be házába engemet, hogy fiának egy házi pajtása legyen. S nem voltam e előbb itt, mint Farkas? És midőn nehány év múlva a te szülőid meghaltak és te is ide nagy­bátyádhoz kerültél, én álltam hozzád legköze­lebb. Hisz én téged még a szülői házból ismer­telek, mint piezi lánykát s midőn Mártonfyék- hoz kerültél, én voltam egyedüli ismerősöd. — De nem maradtál az. — Sőt inkább több lettem. A három fiú kö­zött mindig az én pártomon voltál, te védelmez­tél az öregek előtt, ha gyermekkori pajkosságért meg akartak büntetni. És mi volt neked Farkas? Nem volt-e ő Kálmán nénjénck ölebecskéje? Ha valamelyikünk csak ujjal érintette, mindjárt Idához futott elnyafogni baját, hogy ellenem in­gerelje Idát, a ki már akkor is oly büszke kis­asszony volt, a milyen büszke nagyságos öz­vegyasszony most. Mig a hadnagy ezt a beszédet elmondta, a lányka szép vonásai meghidegültek s finom met­szésű piros ajkain félig szánó, félig megvető mosoly lebegett. — Elvégezted ? — kérdé nyugodt komoly­sággal. Valóban nem hittem volna, hogy ennyire a régi légy. Kts leány voltam, midőn te elhagy­va! zárjelben erre nézve is elmondjam véleményemet, annál is inkább minthogy a közönség egy részénél mintegy szo­kássa vált e két dolgot együtt felemlíteni: „nemzeti nyelv s nemzeti ruha.11 Nemzeti ruházatunk igen szép, sok kegyeletes emlék van hozzá csatolva ímert is szívesen látom ha minél többen viselik, sőt helyén találnám hogy ünne­pélyes alkalmakkal mindig azt viselnénk de nagy kárt látunk abban, ha a két do- og összezavartatik, ha az ami inulékony ami a divat szeszélyeitől függ, amit az egyik perezben fel-, a másikban levethe­tünk, azzal tétetik párhuzamba ami a nemzetek leikéből nő ki, ami velők együtt szülemlik, velük fejlődik s csak velők együtt halhat meg:—a ruházat a nyelvvel! Kárt látok benne, mondom, mert vall- juk be, népünknek, mint keleti fajnak, C8?-17k-íTí-illbája’ hogy túlságosan fogékony a külsőségek iránt, amelyek kápráztató fé­e 8} alu an elfedi előle a lényeget. Kötelességünk tehát öt az ellenkezőre szoktatni. A nemzetölő közös-ügyes com- binatio nem jöhetett volna létre ha ma­gyar alakban nem jelent volna meg né- piink előtt; de mert magyar volt a külszín, hitte hogy a lényeg is az. I ártsuk meg tehát nemzeti ruháza­tunkat, de ne kössük hozzá a hazaüság fogalmát. Az angol, a franczia, az olasz, a nemet, a spanyol stb. mind önálló nag} nemzetek, daczára annak hogy miiül egyformán öltözködnek, egyformán viselik azon riibanemet, melyet nálunk tévésén németnek szoktak nevezni. Nem nemet ruha az, hanem európai. Egyéb- iránt hogy a hazafiságnak semmi köze a ruhához, bőségesen tanúsítja ujabbkori történetünk: közönséges európai ruhában csináltuk a 48-at, sujtásos attilában a 67-et! 8 most vizsgáljuk tovább a némete- sito csatornákat. Főhelyet foglalnak ezek között isko- árnk és templomaink. Amazoknak egy nagy részében, daczára a törvény vilá­gos szavának, még mindig túlnyomó a nemet nyelv ; emezekben pedig vagy a német, vagy a latin, de nagy ritkán a magyai. Ez all különösen a fővárosról, ahol a templomok legnagyobb részében a nép tanítói, a papok, a szószék magas­latáról germanizálnak; ahol nyilvános utczákon szerteszét hangzik a „heilig, heilig!“ a körmenetek alkalmával; ahol van két zárda, melyben fiatal lánykáink csupán németül taníttatnak. Hogy a német nyelv itt-ott már tár­salgási nyelvvé is kezd válni mint Mária 1 erézia idejében, ennek oka első sorban most mint akkor a mi aristocratiánk, amely azt divattá teszi. 11} eten eljárása most sokkal biinő­sebb mint akkor volt, mert akkor nem is tudott jóformán magyarul, vagy legalább sokkal könnyebben kezelte a németet, holott most, szives örömest constatáljuk, főrendeink tökéletesen beszélnek magya­tad ezt a házat és katonai intézetbe kerültél az óta évek múltak el; de most, midőn ajkad­ról a regi irigység özönlött, élénken merül fel emlékemben a,z eljátszott gyermekkor és mintha csak a régi követelő, daezos, irigy fiút látnám magam előtt. Vetélytársak voltatok, de Farkas imnd az iskolában, mind a gyermekjátékok köz­ben fölötted állott ... ez tett ellenségévé. Őt mindenki szerette, téged senki. — Senki ? . , . te sem ? * ?em‘ Kis leányka voltam, mégis tud­tam ítélni hogy rósz fin vagy. És ha védelmez­telek, ha könyörögtem érted a búcsikáék előtt csak azért történt, mert szántalak, hogy oly rósz hu vagy féltem hogy még jobban elvadulsz ha büntetnek. Sajnáltalak mert atyád valóban hű barátja volt atyámnak és földim voltál, szepesi, mint en. Hogy Farkas Ida néni kedvencze volt az igaz; de az nem igaz, hogy árulkodott rád! I e mindig bántottad őt, pedig mindig a rövi- debbet húztad. 0 maga vett magának elégtételt rajtad, s mert nyilvánosan czivakodtatok, ter­mészetes, hogy Ida néni mindjárt ott tennett s kérdőre vont mind a kettőtöket, te rendesen el­tagadtad a hibát, Farkas pedig megmondta az igazat, meg akkor is,ha ő volt a hibás. Az ifjú hadnagy lehajtá fejét, arczán keserű banat borongott s tompa hangon rebegé: Engem hát soha sem szerettél .... A lányka arcza átszelidült, érző szivét el­KfíolynakáDa °m 8 eDgeszte,tí han£0B mondá Hagyjuk a múltakat. Gyermek érzelmek, gyer­mek tettek nem számíthatók be senkinek.Azért ne égj szomorú, Károly. Én nem akartalak meg- bantam, de kerlek légy te is kíméletesebb. kJévwS.Creees tM"me Kin‘y- Mindjárt? - szólt ki Károly. - Berlba!

Next

/
Thumbnails
Contents