Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-03 / 252. szám

252-ik szám. Péntek, 1878 november 3. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: L­ipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frl — kr. Félévre..................10 „ — „ Negyedévre . . . 6 „ — ! Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, november 2. Az osztrák minisztérium megalakításával Kellersberg bízatott meg. A leendő új miniszter­­elnök programmja: az alkotmányosság terére való visszatérés a Csehország, Morva­i Krajna által a reichsratba eszközlendő egyenes válasz­tásokkal. A minisztérium alakítását illetőleg az alku­dozások erélyesen folynak. Eddigi hírek szerint Unger igazság-, Stremayer közoktatásügyi mi­niszter lenne, Kellersperg az elnökség mellett a belügyi tárczát vállalná el. Csehország kormány­zójául Keller altábornagyot emlegetik. A cseh­ országgyűlés szombaton fog ülést tar­tani, mikor a leirat föl fog olvastatni. Az esetre, ha ez alkalommal ne­tán tüntetések szándékol­­tatnának létetni, ezek megakadályozására a kellő intézkedések iránt gondoskodnak. A cse­hek azt híresztelik, miszerint a német képviselők az országgyűlésen meg fognak jelenni. A franczia lapok még mindig Napóleon­ig utazásával foglalkoznak. Corsikán a tegnapelőtti megyetanács ülésében a prefekt s Conti közt he­ves vita fejlődött. Ugyanis a herczeg barátai már az ülés elején észrevették, hogy kisebbség­ben vannak. Limperani köztársági érzelmű tag azon indítványa ellenében, hogy először házsza­bályok alkottassanak s a választások igazoltas­sanak s csak ezután választassák az elnök, — Gavini bonapartista az elnök azonnali megvá­lasztását követelte. „Minden gyűlésben — mon­dotta szónok — még a gyűlésben . . . valóban nem tudom minek nevezzem . . . ezen névtelen gyűlésben sem jártak el máskép.“ A praefect tiltakozott a szavak ellen , nem fogja tűrni, hogy a nemzetgyűlés megsértessék. A tiltakozást a gyűlés baloldala viharos tapssal fogadja, mire Gavini így kiált fel: „Ily tetszést itten más kormányokra is pazaroltak már.“ — Pozzo di Borgo gróf: „Mi soha sem fogadtuk tetszéssel a császárságot, de láttuk, mint árasz­tottátok el ti és tieitek tetszésetekkel az 1848-i köztársaságot.“ Conti az elnök rögtöni megvá­lasztását kívánja; megtámadja a jelen kormányt s azt mondja: remény­em a vitákban több loja­­litást fogok találni, mint a kormánynál. E sza­vakra Danton praefect, ki már előbb alig tudta haragját visszatartani, feláll s igy szól: „Ez személyes sértés. Conti úr, én becsületes ember vagyok ! Nem engedem meg, hogy sárral dobál­janak. Vonja vissza kifejezését vagy személyes kérdést csinálok belőle.“ Conti úr szólani akart de a praefect dörgő hangon igy kiált reá : vonja vissza a kifejezést.“ Mire Conti így nyilatkozik: „Elismerem, hogy ön becsületes ember!“ Ezzel az ügy véget ért. A korsikai hírlapok Napóleon herczeg egy levelét közük, melyben panaszkodik az ellene irányzott elővigyázati rendszabályok felett, és azért, hogy Ferry megtiltotta neki atyai házába menni. Megnyugvását jelenti ki a felett, hogy száműzetése tettleg megszűnt. Mint állítják, Ferry egy levelet kapott Thierstől, melyben Thiers szerencsét kíván neki küldetése sikeréhez és őt visszahívja. A kormány felhatalmazta a Comptoir d'Es­­compte-ot 10 millió öt frankos bankjegy ki­bocsátására , melyek a bemutatásnál bevál­­tandók. Valónak bizonyul be az, mit a „Daily Telegraph“ állít, hogy t. i. Thiers fentartja a kívánt módosításokat a franczia-angol keres­kedelmi szerződésben, de téves az a hír, hogy Thiers ultimátumot küldött volna. Az eddigi elő­jelek után ítélve a kereskedelmi szerződés fel fog mondatni. Az athenei országgyűlés megnyitása alkal­mából fölolvasott trónbeszéd hangsúlyozza,hogy a rablók kiirtattak, a Laurion kérdés megolda­tott, a dézsma megszüntettetni és az általános védkötelezettség behozatni fog. A görög kormány jelenleg a költségvetés összeállításával, továbbá két törvényjavaslat ké­szítésével foglalkozik, melyek egyike az alsó clerust, másika a választási reformot illeti. A kormány a megyés püspökök kizárólagos jogát a pápai felszentelésekre azon föltéthez akarja kötni, hogy a felszentelendők képessé­gükről előbb vizsgát tegyenek. Miután a c­erust az állam fizeti, a kormány azt kívánja, hogy az alsó papság ne tudatlan, hanem értelmesebb em­berekből álljon. Az új választási törvény a vá­lasztókerületek szaporítását ajánlja. Oroszországból a legutóbbi időben az ott eszközlött nagymérvű hadikészületekről érkeznek tudósítások. Legközelebb a kormány Birming­­hamban 30,000 puskát rendelt meg, a belföldi gyárakban 6000 puska, 14,000 karabély s 55 üteg, mindegyik 8 darabból áll, mitrailieusen dolgoznak. A jövő év első havában pedig e­gész Oroszországban ujonczozás leend, minden ezer emberből 6 ember fog besoroztatni. A nikolajeffi hajógyárban fregattak építésére 2 millió rubel utalványoztatok. A washingtoni orosz követ visszalépésére vonatkozólag kinyilatkoztatja a „Petersb. Jour­nal“, hogy az Egyesült Államok pétervári kö­vete soha sem szólt az útilevelek kiadásáról az orosz követ részére, és meghazudtolja, mintha Grant elnök kijelentette volna, hogy az orosz követ csak Alexis nagy herczeg ott tartózkodása alatt fogna megtüzetni; biztosítanak arról, hogy az Egy­ Államok követe soha sem hozott fel declamatiókat, melyek az orosz amerikai ba­rátságos viszonylatoknak meg nem feleltek volna. A szultán születési ünnepe alkalmából am­­nestia fog kibocsáttatni politikai számüzöttek számára, melyből azonban a jelenlegi kormány által számüzöttek kizár­va maradnak. A „Moniteur beige“ jelenti, hogy azon útle­vél formalitások, melyek 1. évi május 6-dikán a franczia határról Belgiumba lépő francziák és más nemzetiségű idegenek tekintetében életbe léptettettek, november 4-től kezdve megint meg­szűnnek. Romániában az Offenheim-társaság megnyi­totta tegnap a Veresch­iteből Rotoschausba vezető szárnyvasutat, miután az az állam részéről kifo­gástalannak találtatott; ezzel az Offenheim által Romániában építésre elvállalt vaspályák be van­­nak fejezve. A szerb skupcsina jóváhagyta a kormány előterjesztését a dubrovicza-pozvareváczi vaspá­lya építési engedélyének egy szerb társaságnak leendő megadása iránt. — A 48-as kör, ma pénteken, nov. 3-á­n délután 5 órakor értekezl­tet tart. Ezsau lencséje. ^ Ha a bibliai mondát olvassa valaki Ezsau tál lencséjéről, azt fogja gondolni, hogy a mai időben eh­ez hasonló eset egy­­átalában nem lehetséges. Pedig dehogy­nem. Mit tett 1867-ben a jobboldali több­ség? a tényleges hatalom kínálkozó tál lencséjéért oda­adta nemcsak az ország­­egész örökségét,önállóságát és független­ségét, hanem ezzel eljátszotta minden más ajkú népnek, melylyel akár a magyar ko­rona területén, akár az egész birodalom­ban érintkeznie kell — rokonszenvét, ba­rátságát. Ez utóbbi egyébként nem volna nagy baj, ha az ennek folytán kifejlődött gyű­­­lölség éle, a jobboldali politika ellen kör­vonalazódnék , hiszen ebben velük kezet fogva haladhatnánk ; csakhogy a tapasz­talt méltatlanság szülte gyülölség fellob­­banása rendesen nem szokott határvonalat ismerni, mint a láng csapkod jobbra-balra s pusztító heve még ott is rombol, hol különben helye sem volna, így van ez most is. 1867-ben az Ezsauk pártja a tényleges hatalom párolgó tál lencséjéért alkut kötött a bécsi monarchi­kus érdekekkel. Az alku sem Magyaror­szág, sem az egész birodalomban élő bár­mely nép érdekén nem alapszik. Magyar­­ország érdekén nem alapszik, mert egy ország önállóságának feláldozása a bé­csi közösügy kedvéért — csak nem állít­ható józan észszel azon ország igaz érde­kének. De vegyük kosmopolitikus szem­pontból, — találunk-e csak egy jottát az egész 67-tes egy­ességben, — mely az osztrák-magyar birodalomban levő akár­­mely ország vagy tartomány népének va­lódi érdekeit kielégítené ? Nem szükség most már e kérdésre nagyon elvont elmé­leti okoskodásba bocsátkozni, a folyó ese­mények diktálják rá a választ. Nézzük körül, Hogy az osztrák birodalom német aj­kú népe, melynek szószólóik és tolmá­csaik a bécsi „Pressék“ — soha nem ro­konszenvezett a 67-es dualismus czimü egyezr­énynyel, ez kétségbe vonhatlan. A legutolsó perczig átkot libegett felénk az ő szájok, s mérges epével nedvesiték trónjukat, valahányszor e szót kellett ki­­irniok „magyar“. Pedig a 67-es egyez­mény mély előnyökben részesíté eddig őket. Ami eddig az absolut uralom révén került hozzájuk, most az alkotmány vámján ju­tott zsebükbe, csupán a czim kedvéért e szó volt kikötve „dualismus“. Hogy ez osztrák elem most is gyűlölséget rejteget keblében irányunkba, azt nem vonja két­ségbe senki. Ő nem dualismus alakban, hanem egész kénye-kedve szerint akar felfalni — s hogy ezt egyszerre nem teheti, azért gyűlöl. Nem várhat, hogy így is csak idő kérdése, s ez után önkényt fogunk ölébe hullni, ezt ő mindjárt akarja. Hát a többi tartományok népei, mi­ként gondolkodnak felőlünk ? olvassuk ki­­fakadásaikat. Most a csehek nem keve­sebbet, mint irtó háborút szennek fejünkre. Azt állítják, hogy a magyarok az ő sza­badsági törekvéseik útját állják. Minket, már t. i. az ellenzéket senki sem vádolhat azzal, hogy valamely nép szabadsági tö­rekvésének útját álljuk. A cseh érdekek­nek csak a 67-es egyezmény dualismusa áll útjában, ennek pedig mi ellenségei va­gyunk, mi nem akarunk osztrák-magyar dualismust, Magyarország önállása pedig Csehország államjogi igényeinek semmi­kép sem állhat útjában. Tehát csak a 67-es egyezmény az, mely a cseh érdekeknek ellensége, valamint ellensége leend Gali­­czia érdekeinek is. Íme a tények igazolják, hogy a „többi tartományok és országok“ népei igaz ér­dekében nem alapulhat a 67-es egyezmény, mert minden nép gyű­lölséggel van eltelve irányunkban ez egyezmények folytán ki­fejlődött tényleges viszonyokért. A fele­lősség súlyát első­sorban mindnyájan a mi fejünkre zúdítják, mert 1867-ben a magyar országgyűlés többsége indítvá­nyozta a közös ügyes dualizmust. A gyü­lölség gyilkos mérge ezért felénk tör minden oldalról, s most nincs még úgy a birodalom, mint a magyar korona terüle­tén, melynek jó indulata biztosítva volna fajunk részére. Valóban büszkén tekinthetnek maguk körül a 67-es egyezmény szerzői ennyi diadalra. — Ha az volt czéljuk, hogy a magyar elemet saját szűk körére izolál­ják, ezt elérték. — A bécsi mephistók mosolyogva dörzsölik kezüket fejünk felett. A személyes érdek politikája rende­sen megboszulja magát. Most látjuk en­nek igazságát teljesedni magunk felett, mert a folyó esemény mind e személyes érdek­politika kifolyása. 1867-ben jelszóvá lett a jobboldali táborban : fátyolt­ vetve a múltra, hódolni az opportunitásnak. Sokan nem értették akkoron e szó tulajdonképeni jelentőségét. Ma már mindenki előtt tisztában áll, mit jelentett e jelszó akkoron. Ez volt Ezsau tál lencséje a tényleges hatalom képében, a bécsi érdekek biztosítása árán. Midőn az 59-ki olasz háború az abso­lut uralmon nyugvó épület oszlopait meg­rázta, e tállencse kínálat tárgya lett. Legelőször az októberi diploma alakjá­ban lett feltálalva. A birodalom feudál eleme sietett ez alakban felkanalazni — a népeknek nem kellett. A februári pa­tens alakjában a birodalom osztrák eleme ragadta magához, s Smerling fénykorát élte. 1867-ben Magyarország jobboldali eleme lett hajlandó a tállencsében osztoz­kodni az osztrák elemmel. Az illatos pára hazánkban bőven hódított. De hódító ere­je csakis addig terjed, a­meddig a pára illatozik. Ersau példája utálat tárgya Ma­gyarország népe előtt, s a 67-es egyez­mény nem tekintethetik másnak, mint a személyes érdek­politika kifolyásának, mely hazánk igaz érdekeivel összeütkö­zésben áll. Már 4 éve hogy a jobboldal ez alapon a tényleges hatalmat uralja. Nem panasz­kodhatnak, fel­ekig ülnek benne. Csak az az egy bajuk van, hogy a tényleges hatalom, csak­is a személyes érdek­­po­litikában gyökeredzvén­, annak súlya alatt görnyedezni kell vállaiknak, miután a kitartásra támogató erőre sehol nem szá­míthatnak. Uralmuk kezdetén bőven fel­használták Jusztinián tanácsát: „adok, hogy adj, adok hogy cselekedjél, cselek­szem hogy adj, cselekszem hogy csele­kedjél“ s most már még ennek is elko­pott kábító ereje. Kínálgatják is már most mindenfelé a lencsemorzsalékot, s kezü­ket segélykiáltással nyújtják ez ellenzék felé. A hazafiságra hivatkozva beszélnek hozzánk , hogy itt az ideje, vállvetve megmenteni a meglevőt a többi népek támadása ellen. Ujjal mutogatnak Cseh­ország felé, hogy az ő törekvésök Ma­gyarország széjjel robbantása. A cseh ac­­tiót úgy ismertetik, mint Magyarország területe feldarabolására intézett lépést. Az igaz, hogy a vízbefuldokló a szalma­szál után is kapkod. E vastag ráfogás bi­zony vékony szalmaszál hátralevő per­­czeik tengetésére, de régen megírta Titus Livius: „Insitum mortalitati vitium, se suaque nimis amandi vitium“. — Meg­bocsátható tehát, hogy minden eszközt felhasználnak a tállencse tényleges ha­talmuk megmentésére, melyért a haza ro­vására oly irtózatos áldozatot hoztak. A 67-es intézménynek szirthez ütő­­dése első ízben megtörtént. A katastrófa kitörésében még agy­velőnket is megrázta. Itt állunk most a birodalom minden népe előtt, mint bűnbak. A­ki csak követ fog­hat, azt felénk sújtja, míg a bécsi me­­phisták mosolyognak. Milyen legyen a népszínház. (.e.) Hála az örvendetes áramlatnak, mely a magyar szellem megőrzésére a főváros körei­ben mindinkább terjed, ma már túlestünk azon a kérdésen, hogy legyen-e népszínházunk, és ama kérdés előtt állunk, hogy milyen legyen, mikép építsük azt. Ezzel foglalkozik most az a bizottság, mely­nek kezébe népszínházunk ügye múlt vasárnap letétetett. Noha e bizottság értekezletein van leg­inkább helyén a pro és contra érvelés, s ámbár tudjuk, hogy e választmány tagjaiból telik úgy­­ a jó tanács, mint a megkívánt buzgalom; mégis­­ a sajtó kötelességének tartjuk, hogy azokat az elveket s szempontokat, melyeknek érvényre ju­tását üdvösnek tartja, nyilvánosságra hozza s le­hetőleg minden oldalról megvilágítsa. Jónak lát­juk ezt csak azért is, mivel ekkér nagyon köny­­nyítve lesz a majdan egybehívandó közgyűlés dolgán. Részünkről el fogjuk mondani nézetein­ket, s addig is Molnár Györgynek, a budai nép­színház volt művezetőjének a „Színházi szabad­ság“ czímű 1865-ben megjelent röpiratából kö­zöljük azt a részt,melyet a most telekkereséssel foglalkozó bizottság figyelmébe kívánunk aján­lani. Nem a hely meghatározására, hanem a telek nagyságára vonatkozik, a mi a színház czélszerű építésére döntőleg foly be. Hazánkban — úgymond Molnár — minden állandó színháznak ugyanazon egy baja van, hogy a nézőtér helytelenül és czélszerű­tlenül van beosztva. Minden város színháza építtetésénél — csupán a közvetlen jelenre számított, egy a jelenben élő színházképességű kis közönségre. „Csak az legyen tömve“ — mondják mindenütt s megfeledkeznek arról, hogy ép azért, mivel je­lenben minden városban csak egy színházi kö­zönség van, és ez mindennap nem élhet csupán a színháznak, Így tehát gyakran üresen marad, s az igazgató, ha b­ékekorba egy-egy közérdekű darabot sikerülten előállíthat, akkor eljön az egész színházképes közönség, de ép ily rendkí­vüli eseteknél eljönne az is, a­ki nem igen szo­kott színházba járni, azonban kíváncsisága foly­tán most el akar jönni, s jönnének sokan mások is, hanem nem férnek be, visszamennek és újra nem igen próbálkoznak kísérletet tenni, hanem csöndesen bonnmaradnak a tudatban, hiszen úgy sem férnénk be, annyian lesznek ismét. Ha ilyen esetekre nagy terjedelmű néző­hely lenne, a színház több napok jövedelmezetlenségét egy­szerre kárpótolhatná, egyszersmind az ily alka­lommal befogadtatván mind­azt, aki jönni akar, szaporíthatná a színházképes közönséget; mert meglehet, hogy a zsúfolt ház előbb nagyobb mérvű és már az által is jól hangolt tetszéssel fogadott jelenetek, előadás úgy megtetszenek a pusztán kíváncsiságtól ide vezérlett közönség azon részének, mely nem színházba járó, hogy aztán máskor is eljönne s lassan-lassan szín­házba szöknék. Emellett még az a legnagyobb hibája van színházainknak, hogy a népre, az alsóbb szegény osztályra épen semmi tekintettel sem voltak, holott erre ép a mi városainkban kellett volna legtöbb figyelem és számítással lenni, mert hi­szen az állandó színházak, nem egy-két, de még tíz évre sem, hanem a jövő kornak, s azért épít­­sék, hogy benne a miveletlenebb osztály, mive­­lődési képzettségét, szellemi fejlődését nyerje.­Amiért tehát legnagyobb részt építtetett, és arról feledkeztek meg leginkább , hová men­jen a mi színházainkban a nép, az alsóbb, a szegény osztály? A karzatokra! —felelik az építészek, akik külföldön járva megfeledkezének arról, hogy melyik s milyen színházat vegyenek mintául, a mi városaink közönségének tekintetbe vételével. A mi színházaink két karzatból állanak. Az első úgynevezett nobel galleria, alig fogad be 100—140 nézőt, ennek is nagyobb része drága zártszék, a második, az úgynevezett kakas-ülő, ahová 200—250 néző furakodhatik be dulako­dással, nagy része állva, legörbedve, fél oldalt, szóval nem keresztyéni módon. Hogy jönne most az ilyen karzatokra egy, másként jómódú, de a színházra nézve mégis szegény földmíves, iparos vagy bármely állapotú élemedett néző, e karzatok csak virgonéz ifjak, vasárnapi kedélyű mesterlegények és gyerme­kek számára valók — e karzatokkal nem lehet közönséget fogni és színházba szoktatni. Építsük hát be színházainkat a párisi rop­pant karzatok mintájára — ülésekkel. Legyen elegendő páholy, még több zártszék és ennek háta megett a földszinti állóknak ülőpadok, — alkalmazzunk a páholyok elébe széles erkély­székeket ,­­ hogy így elsőtől utolsóig minden néző üléssel bírhasson. A földszint és karzato­kon nem kell számoztatni a helyeket, csupán kiszámítani, hogy hány ember ülhet azokon összesen, s csak ennyi jegyet adatni ki a pénz­tárnál. Nem lehet eléggé ajánlani a párisi Du Cha­­telet szinház beosztása és czélszerű berendezé­sének üdvös utánzását. Ahol még lehet segíteni, változtassák meg a már készet, ahol pedig még ezután építenek, ott el ne mulaszszák ez óriási szinház tökélyességét venni mintául. Ilykép a karzatokon kényelmes ülőhely lesz, s még a legfelsőbb néző is minden kapaszkodás nélkül láthatja a színpadot. E karzatokat aztán két részre kell osztani, s minél tágasabbra építeni; az első karzat bementi dija lenne 20 krajczár 3—400 nézőre; a második, a felsőé pedig 10 kr 6—800 nézőre. A földszinti helyen 40 krral 200 nézőre. A számozott zártszék és erkélyszékek egy árnak, a páholyok ülésenként magasabb, egészben olcsóbb árakkal legyenek. Egy ily, különösen a földszint és karzato­kon tágas, kényelmes színházban aztán majd meg fogja találni az ügyes igazgató számadását, s a közönség igényének betöltését, egyszersmind a módot arra nézve, hogy nagy térségü karza­taira ahol mindenki ülhet — mivel vonzza be a népet, a szegényebb osztályt, mely aztán igy el is fog jönni, s a város által épült színházban mivelődési fejlődését nyerendi. Némuljanak el az oly hangok s tanácsadók, hogy minek építtessék egy — különösen néző­terére — de legfőleg karzataira nézve tágas színház? a­kik ezt ellenezik, orruknál tovább nem látnak, de a mellett a jelenben is csupán károkat tesznek. Ott van Debreczen, Szeged, Szabadka vá­rosok színháza. Ha ezeket általánosságban vesz­­szük, most is nagy terjedelműek, mert többször üres padok tátongnak a művészek elé, hadd tá­tongjanak, az üresség mindig elfér s nem tesz senkinek sem kárt; ámde vannak esetek, a­mi­dőn annyira tömvék, hogy százanként is vissza­mennek, ha ilyenkor azokat is befogadhatná a színház, bezzeg jókora kárpótlás lenne az üres előadásokért, és hogy hónaponként egyszer­­kétszer egy-egy ilyen zsúfolt ház legyen, gon­doskodnék róla az ügyes igazgató, a­ki ezáltal kedvet, munkásságot, áldozatkészséget kapna, mert ezek a közönség által — ennek nagy szá­ma s befogadhatásával kifizetnék magukat — s anyagilag is jutalmazva lennének. Emlékezem a szabadkai színház megnyitá­sának dicső évére. Szombat és vasárnapokon az egész idény alatt annyira túltömöttek voltak a házak, hogy előadás kezdete előtt fél órával a földszinti állóhely és karzatokról seregesen visz­­szamentek. Ez év határozott a szabadkai színház életére; mindenki örvendett, hogy a néposztály, mely eddig színházról fogalommal sem bírt, ily szép részvétű kitartás és számmal kereste föl a színi előadásokat, sőt még a szállásokról (pusztai ta­nya) is karavánonként jöttek be. Igen, de gyakran csalódtak, a helyet nem kapva visszamentek s aztán többé el nem jöt­tek, de sőt másokat is figyelmeztetve, nehogy úgy járjanak, vissza tartottak. Azok, a­kik a szinházlátás kíváncsiságából egymást fölváltva sorban eljövének, megbámul­ták a színházat s ebben nem találva olyan dol­got, mely lelkekbe vésődött volna, s melyről ha­­zamenve beszélhetének vala másoknak is, hogy eljöjenek, otthon maradtak, s ezen uj szinházkö­­zönség kis számából — csak kevesen maradtak meg látogatóképen. Ha a közönség nagy számát befogadhatták volna az állóhely s különösen olcsó karzatok, s pedig ülőhelyekkel, ezen nagyobb számból bi­zonyára többen váltak volna színházkedvelőkké, és ha még hozzá teszszük azt, hogy a vasárnap olyan előadásokkal töltöttek volna be, melyek az ő fogékonyságukat mély benyomással ille­­tendett, úgy ma Szabadkának háromszor akko­ra színházképes közönsége lenne, s színészete minden évben egyike volna a vidék legjobb szervezetű társulatainak. Egy új színház megnyitásának első éve ha­tároz azon város közönségének színházi életére. Ha az első év elhibázott­­ évtizedre is vissza lesz vetve a czél, a szellemi és anyagi siker. — Első, második, harmadik éve egy új színháznak vidéki városainkban, a­hol csak is a téli hóna­pokban van színészet, mindenkor legjobb, jobb és jó leend, azután vége neki. Azért kell tehát oda törekedni az új színhá­zak építésénél, hogy alsóbb osztályú közönséges­inknek minél nagyobb hely legyen ülésekkel,­­ mert a nagy számból többen maradnak meg a későbbi évekre is a színházlátogatók sorában, s magukkal vonzanak másokat is. E mellett igyekezni kell, hogy a vasárnapo­kon a művészet határában mozgó rendkívüli lát­ványokkal édesgettessenek a színházba azok, a­kik színházi tekintetben még gyermekek, s a művelt osztály minden városban el fogja ezt tűrni, már azon czél miatt is, hogy az alsóbb osztály tömege megnyeressék a színháznak. Ilyen napokon nem kell bérletfolyamban adni az előadásokat, hogy a műveit bérlő pub­likum a látványos előadások által kedvélten föl ne boszantassék. Ott a példa Debreczenbe, egykor Samyl czímű látványosság, később István király ada­­tásával; mindkettő több ízben túltömötté tette a színházat; mennyi kár , hogy nem volt nagyobb a nézőtér, még több ember s még több pénz leendett az eredmény.Hány üres háznak deficitjét kárpótolta volna ez, s ki tudja hány ilyen néző talán épen ekkor jövendett először színházba, s várjon nem talált volna-e az elő­adásban olyan részt, mely jövőre is megnyeri vala a színháznak, előbb ritkábban, aztán több­ször ? Így megnézte a tulajdonképeni színház­­közönség, mely egyszer-egyszer teljes számmal eljő, s újra csak akkor, ha valami nagy érde­kűt talál. Ott van Szeged, „Mátyás király lesz,a drá­mát négy egymásutáni napon nézte meg oly roppant számú közönség, hogy még a páholyok tetőzetén is állott a karzatra be nem férő nagy közönség, sokaknak pedig vissza kellett menni­­ök ; nem áll az az okoskodás,hogy eljön máskor a­mikor befér; s­oh nem, ez elveszett pénz marad. Az ilyen esetek a milyen ritkák, de egy-egy idény alatt legalább 5—6 ízben ismételtethet­­nek, s ilyenkor kell az alkalmat megragadni, ügyesen fölhasználni s egy nagyobb terjedelmi­ színházban tartóssá tenni, mert mindig csak oda megy ki a gyakorlaton alapult tapasztalat,hogy nagy szám­ú tömegből inkább és több marad, jut a más előadásokra is.

Next