Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)
1871-11-03 / 252. szám
252-ik szám. Péntek, 1878 november 3. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . . 20 frl — kr. Félévre..................10 „ — „ Negyedévre . . . 6 „ — ! Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, november 2. Az osztrák minisztérium megalakításával Kellersberg bízatott meg. A leendő új miniszterelnök programmja: az alkotmányosság terére való visszatérés a Csehország, Morvai Krajna által a reichsratba eszközlendő egyenes választásokkal. A minisztérium alakítását illetőleg az alkudozások erélyesen folynak. Eddigi hírek szerint Unger igazság-, Stremayer közoktatásügyi miniszter lenne, Kellersperg az elnökség mellett a belügyi tárczát vállalná el. Csehország kormányzójául Keller altábornagyot emlegetik. A cseh országgyűlés szombaton fog ülést tartani, mikor a leirat föl fog olvastatni. Az esetre, ha ez alkalommal netán tüntetések szándékoltatnának létetni, ezek megakadályozására a kellő intézkedések iránt gondoskodnak. A csehek azt híresztelik, miszerint a német képviselők az országgyűlésen meg fognak jelenni. A franczia lapok még mindig Napóleonig utazásával foglalkoznak. Corsikán a tegnapelőtti megyetanács ülésében a prefekt s Conti közt heves vita fejlődött. Ugyanis a herczeg barátai már az ülés elején észrevették, hogy kisebbségben vannak. Limperani köztársági érzelmű tag azon indítványa ellenében, hogy először házszabályok alkottassanak s a választások igazoltassanak s csak ezután választassák az elnök, — Gavini bonapartista az elnök azonnali megválasztását követelte. „Minden gyűlésben — mondotta szónok — még a gyűlésben . . . valóban nem tudom minek nevezzem . . . ezen névtelen gyűlésben sem jártak el máskép.“ A praefect tiltakozott a szavak ellen , nem fogja tűrni, hogy a nemzetgyűlés megsértessék. A tiltakozást a gyűlés baloldala viharos tapssal fogadja, mire Gavini így kiált fel: „Ily tetszést itten más kormányokra is pazaroltak már.“ — Pozzo di Borgo gróf: „Mi soha sem fogadtuk tetszéssel a császárságot, de láttuk, mint árasztottátok el ti és tieitek tetszésetekkel az 1848-i köztársaságot.“ Conti az elnök rögtöni megválasztását kívánja; megtámadja a jelen kormányt s azt mondja: reményem a vitákban több lojalitást fogok találni, mint a kormánynál. E szavakra Danton praefect, ki már előbb alig tudta haragját visszatartani, feláll s igy szól: „Ez személyes sértés. Conti úr, én becsületes ember vagyok ! Nem engedem meg, hogy sárral dobáljanak. Vonja vissza kifejezését vagy személyes kérdést csinálok belőle.“ Conti úr szólani akart de a praefect dörgő hangon igy kiált reá : vonja vissza a kifejezést.“ Mire Conti így nyilatkozik: „Elismerem, hogy ön becsületes ember!“ Ezzel az ügy véget ért. A korsikai hírlapok Napóleon herczeg egy levelét közük, melyben panaszkodik az ellene irányzott elővigyázati rendszabályok felett, és azért, hogy Ferry megtiltotta neki atyai házába menni. Megnyugvását jelenti ki a felett, hogy száműzetése tettleg megszűnt. Mint állítják, Ferry egy levelet kapott Thierstől, melyben Thiers szerencsét kíván neki küldetése sikeréhez és őt visszahívja. A kormány felhatalmazta a Comptoir d'Escompte-ot 10 millió öt frankos bankjegy kibocsátására , melyek a bemutatásnál beváltandók. Valónak bizonyul be az, mit a „Daily Telegraph“ állít, hogy t. i. Thiers fentartja a kívánt módosításokat a franczia-angol kereskedelmi szerződésben, de téves az a hír, hogy Thiers ultimátumot küldött volna. Az eddigi előjelek után ítélve a kereskedelmi szerződés fel fog mondatni. Az athenei országgyűlés megnyitása alkalmából fölolvasott trónbeszéd hangsúlyozza,hogy a rablók kiirtattak, a Laurion kérdés megoldatott, a dézsma megszüntettetni és az általános védkötelezettség behozatni fog. A görög kormány jelenleg a költségvetés összeállításával, továbbá két törvényjavaslat készítésével foglalkozik, melyek egyike az alsó clerust, másika a választási reformot illeti. A kormány a megyés püspökök kizárólagos jogát a pápai felszentelésekre azon föltéthez akarja kötni, hogy a felszentelendők képességükről előbb vizsgát tegyenek. Miután a cerust az állam fizeti, a kormány azt kívánja, hogy az alsó papság ne tudatlan, hanem értelmesebb emberekből álljon. Az új választási törvény a választókerületek szaporítását ajánlja. Oroszországból a legutóbbi időben az ott eszközlött nagymérvű hadikészületekről érkeznek tudósítások. Legközelebb a kormány Birminghamban 30,000 puskát rendelt meg, a belföldi gyárakban 6000 puska, 14,000 karabély s 55 üteg, mindegyik 8 darabból áll, mitrailieusen dolgoznak. A jövő év első havában pedig egész Oroszországban ujonczozás leend, minden ezer emberből 6 ember fog besoroztatni. A nikolajeffi hajógyárban fregattak építésére 2 millió rubel utalványoztatok. A washingtoni orosz követ visszalépésére vonatkozólag kinyilatkoztatja a „Petersb. Journal“, hogy az Egyesült Államok pétervári követe soha sem szólt az útilevelek kiadásáról az orosz követ részére, és meghazudtolja, mintha Grant elnök kijelentette volna, hogy az orosz követ csak Alexis nagy herczeg ott tartózkodása alatt fogna megtüzetni; biztosítanak arról, hogy az Egy Államok követe soha sem hozott fel declamatiókat, melyek az orosz amerikai barátságos viszonylatoknak meg nem feleltek volna. A szultán születési ünnepe alkalmából amnestia fog kibocsáttatni politikai számüzöttek számára, melyből azonban a jelenlegi kormány által számüzöttek kizárva maradnak. A „Moniteur beige“ jelenti, hogy azon útlevél formalitások, melyek 1. évi május 6-dikán a franczia határról Belgiumba lépő francziák és más nemzetiségű idegenek tekintetében életbe léptettettek, november 4-től kezdve megint megszűnnek. Romániában az Offenheim-társaság megnyitotta tegnap a Vereschiteből Rotoschausba vezető szárnyvasutat, miután az az állam részéről kifogástalannak találtatott; ezzel az Offenheim által Romániában építésre elvállalt vaspályák be vannak fejezve. A szerb skupcsina jóváhagyta a kormány előterjesztését a dubrovicza-pozvareváczi vaspálya építési engedélyének egy szerb társaságnak leendő megadása iránt. — A 48-as kör, ma pénteken, nov. 3-án délután 5 órakor értekezltet tart. Ezsau lencséje. ^ Ha a bibliai mondát olvassa valaki Ezsau tál lencséjéről, azt fogja gondolni, hogy a mai időben ehez hasonló eset egyátalában nem lehetséges. Pedig dehogynem. Mit tett 1867-ben a jobboldali többség? a tényleges hatalom kínálkozó tál lencséjéért odaadta nemcsak az országegész örökségét,önállóságát és függetlenségét, hanem ezzel eljátszotta minden más ajkú népnek, melylyel akár a magyar korona területén, akár az egész birodalomban érintkeznie kell — rokonszenvét, barátságát. Ez utóbbi egyébként nem volna nagy baj, ha az ennek folytán kifejlődött gyűlölség éle, a jobboldali politika ellen körvonalazódnék , hiszen ebben velük kezet fogva haladhatnánk ; csakhogy a tapasztalt méltatlanság szülte gyülölség fellobbanása rendesen nem szokott határvonalat ismerni, mint a láng csapkod jobbra-balra s pusztító heve még ott is rombol, hol különben helye sem volna, így van ez most is. 1867-ben az Ezsauk pártja a tényleges hatalom párolgó tál lencséjéért alkut kötött a bécsi monarchikus érdekekkel. Az alku sem Magyarország, sem az egész birodalomban élő bármely nép érdekén nem alapszik. Magyarország érdekén nem alapszik, mert egy ország önállóságának feláldozása a bécsi közösügy kedvéért — csak nem állítható józan észszel azon ország igaz érdekének. De vegyük kosmopolitikus szempontból, — találunk-e csak egy jottát az egész 67-tes egyességben, — mely az osztrák-magyar birodalomban levő akármely ország vagy tartomány népének valódi érdekeit kielégítené ? Nem szükség most már e kérdésre nagyon elvont elméleti okoskodásba bocsátkozni, a folyó események diktálják rá a választ. Nézzük körül, Hogy az osztrák birodalom német ajkú népe, melynek szószólóik és tolmácsaik a bécsi „Pressék“ — soha nem rokonszenvezett a 67-es dualismus czimü egyezrénynyel, ez kétségbe vonhatlan. A legutolsó perczig átkot libegett felénk az ő szájok, s mérges epével nedvesiték trónjukat, valahányszor e szót kellett kiirniok „magyar“. Pedig a 67-es egyezmény mély előnyökben részesíté eddig őket. Ami eddig az absolut uralom révén került hozzájuk, most az alkotmány vámján jutott zsebükbe, csupán a czim kedvéért e szó volt kikötve „dualismus“. Hogy ez osztrák elem most is gyűlölséget rejteget keblében irányunkba, azt nem vonja kétségbe senki. Ő nem dualismus alakban, hanem egész kénye-kedve szerint akar felfalni — s hogy ezt egyszerre nem teheti, azért gyűlöl. Nem várhat, hogy így is csak idő kérdése, s ez után önkényt fogunk ölébe hullni, ezt ő mindjárt akarja. Hát a többi tartományok népei, miként gondolkodnak felőlünk ? olvassuk kifakadásaikat. Most a csehek nem kevesebbet, mint irtó háborút szennek fejünkre. Azt állítják, hogy a magyarok az ő szabadsági törekvéseik útját állják. Minket, már t. i. az ellenzéket senki sem vádolhat azzal, hogy valamely nép szabadsági törekvésének útját álljuk. A cseh érdekeknek csak a 67-es egyezmény dualismusa áll útjában, ennek pedig mi ellenségei vagyunk, mi nem akarunk osztrák-magyar dualismust, Magyarország önállása pedig Csehország államjogi igényeinek semmikép sem állhat útjában. Tehát csak a 67-es egyezmény az, mely a cseh érdekeknek ellensége, valamint ellensége leend Galiczia érdekeinek is. Íme a tények igazolják, hogy a „többi tartományok és országok“ népei igaz érdekében nem alapulhat a 67-es egyezmény, mert minden nép gyűlölséggel van eltelve irányunkban ez egyezmények folytán kifejlődött tényleges viszonyokért. A felelősség súlyát elsősorban mindnyájan a mi fejünkre zúdítják, mert 1867-ben a magyar országgyűlés többsége indítványozta a közös ügyes dualizmust. A gyülölség gyilkos mérge ezért felénk tör minden oldalról, s most nincs még úgy a birodalom, mint a magyar korona területén, melynek jó indulata biztosítva volna fajunk részére. Valóban büszkén tekinthetnek maguk körül a 67-es egyezmény szerzői ennyi diadalra. — Ha az volt czéljuk, hogy a magyar elemet saját szűk körére izolálják, ezt elérték. — A bécsi mephistók mosolyogva dörzsölik kezüket fejünk felett. A személyes érdek politikája rendesen megboszulja magát. Most látjuk ennek igazságát teljesedni magunk felett, mert a folyó esemény mind e személyes érdekpolitika kifolyása. 1867-ben jelszóvá lett a jobboldali táborban : fátyolt vetve a múltra, hódolni az opportunitásnak. Sokan nem értették akkoron e szó tulajdonképeni jelentőségét. Ma már mindenki előtt tisztában áll, mit jelentett e jelszó akkoron. Ez volt Ezsau tál lencséje a tényleges hatalom képében, a bécsi érdekek biztosítása árán. Midőn az 59-ki olasz háború az absolut uralmon nyugvó épület oszlopait megrázta, e tállencse kínálat tárgya lett. Legelőször az októberi diploma alakjában lett feltálalva. A birodalom feudál eleme sietett ez alakban felkanalazni — a népeknek nem kellett. A februári patens alakjában a birodalom osztrák eleme ragadta magához, s Smerling fénykorát élte. 1867-ben Magyarország jobboldali eleme lett hajlandó a tállencsében osztozkodni az osztrák elemmel. Az illatos pára hazánkban bőven hódított. De hódító ereje csakis addig terjed, ameddig a pára illatozik. Ersau példája utálat tárgya Magyarország népe előtt, s a 67-es egyezmény nem tekintethetik másnak, mint a személyes érdekpolitika kifolyásának, mely hazánk igaz érdekeivel összeütközésben áll. Már 4 éve hogy a jobboldal ez alapon a tényleges hatalmat uralja. Nem panaszkodhatnak, felekig ülnek benne. Csak az az egy bajuk van, hogy a tényleges hatalom, csakis a személyes érdekpolitikában gyökeredzvén, annak súlya alatt görnyedezni kell vállaiknak, miután a kitartásra támogató erőre sehol nem számíthatnak. Uralmuk kezdetén bőven felhasználták Jusztinián tanácsát: „adok, hogy adj, adok hogy cselekedjél, cselekszem hogy adj, cselekszem hogy cselekedjél“ s most már még ennek is elkopott kábító ereje. Kínálgatják is már most mindenfelé a lencsemorzsalékot, s kezüket segélykiáltással nyújtják ez ellenzék felé. A hazafiságra hivatkozva beszélnek hozzánk , hogy itt az ideje, vállvetve megmenteni a meglevőt a többi népek támadása ellen. Ujjal mutogatnak Csehország felé, hogy az ő törekvésök Magyarország széjjel robbantása. A cseh actiót úgy ismertetik, mint Magyarország területe feldarabolására intézett lépést. Az igaz, hogy a vízbefuldokló a szalmaszál után is kapkod. E vastag ráfogás bizony vékony szalmaszál hátralevő perczeik tengetésére, de régen megírta Titus Livius: „Insitum mortalitati vitium, se suaque nimis amandi vitium“. — Megbocsátható tehát, hogy minden eszközt felhasználnak a tállencse tényleges hatalmuk megmentésére, melyért a haza rovására oly irtózatos áldozatot hoztak. A 67-es intézménynek szirthez ütődése első ízben megtörtént. A katastrófa kitörésében még agyvelőnket is megrázta. Itt állunk most a birodalom minden népe előtt, mint bűnbak. Aki csak követ foghat, azt felénk sújtja, míg a bécsi mephisták mosolyognak. Milyen legyen a népszínház. (.e.) Hála az örvendetes áramlatnak, mely a magyar szellem megőrzésére a főváros köreiben mindinkább terjed, ma már túlestünk azon a kérdésen, hogy legyen-e népszínházunk, és ama kérdés előtt állunk, hogy milyen legyen, mikép építsük azt. Ezzel foglalkozik most az a bizottság, melynek kezébe népszínházunk ügye múlt vasárnap letétetett. Noha e bizottság értekezletein van leginkább helyén a pro és contra érvelés, s ámbár tudjuk, hogy e választmány tagjaiból telik úgy a jó tanács, mint a megkívánt buzgalom; mégis a sajtó kötelességének tartjuk, hogy azokat az elveket s szempontokat, melyeknek érvényre jutását üdvösnek tartja, nyilvánosságra hozza s lehetőleg minden oldalról megvilágítsa. Jónak látjuk ezt csak azért is, mivel ekkér nagyon könynyítve lesz a majdan egybehívandó közgyűlés dolgán. Részünkről el fogjuk mondani nézeteinket, s addig is Molnár Györgynek, a budai népszínház volt művezetőjének a „Színházi szabadság“ czímű 1865-ben megjelent röpiratából közöljük azt a részt,melyet a most telekkereséssel foglalkozó bizottság figyelmébe kívánunk ajánlani. Nem a hely meghatározására, hanem a telek nagyságára vonatkozik, a mi a színház czélszerű építésére döntőleg foly be. Hazánkban — úgymond Molnár — minden állandó színháznak ugyanazon egy baja van, hogy a nézőtér helytelenül és czélszerűtlenül van beosztva. Minden város színháza építtetésénél — csupán a közvetlen jelenre számított, egy a jelenben élő színházképességű kis közönségre. „Csak az legyen tömve“ — mondják mindenütt s megfeledkeznek arról, hogy ép azért, mivel jelenben minden városban csak egy színházi közönség van, és ez mindennap nem élhet csupán a színháznak, Így tehát gyakran üresen marad, s az igazgató, ha békekorba egy-egy közérdekű darabot sikerülten előállíthat, akkor eljön az egész színházképes közönség, de ép ily rendkívüli eseteknél eljönne az is, aki nem igen szokott színházba járni, azonban kíváncsisága folytán most el akar jönni, s jönnének sokan mások is, hanem nem férnek be, visszamennek és újra nem igen próbálkoznak kísérletet tenni, hanem csöndesen bonnmaradnak a tudatban, hiszen úgy sem férnénk be, annyian lesznek ismét. Ha ilyen esetekre nagy terjedelmű nézőhely lenne, a színház több napok jövedelmezetlenségét egyszerre kárpótolhatná, egyszersmind az ily alkalommal befogadtatván mindazt, aki jönni akar, szaporíthatná a színházképes közönséget; mert meglehet, hogy a zsúfolt ház előbb nagyobb mérvű és már az által is jól hangolt tetszéssel fogadott jelenetek, előadás úgy megtetszenek a pusztán kíváncsiságtól ide vezérlett közönség azon részének, mely nem színházba járó, hogy aztán máskor is eljönne s lassan-lassan színházba szöknék. Emellett még az a legnagyobb hibája van színházainknak, hogy a népre, az alsóbb szegény osztályra épen semmi tekintettel sem voltak, holott erre ép a mi városainkban kellett volna legtöbb figyelem és számítással lenni, mert hiszen az állandó színházak, nem egy-két, de még tíz évre sem, hanem a jövő kornak, s azért építsék, hogy benne a miveletlenebb osztály, mivelődési képzettségét, szellemi fejlődését nyerje.Amiért tehát legnagyobb részt építtetett, és arról feledkeztek meg leginkább , hová menjen a mi színházainkban a nép, az alsóbb, a szegény osztály? A karzatokra! —felelik az építészek, akik külföldön járva megfeledkezének arról, hogy melyik s milyen színházat vegyenek mintául, a mi városaink közönségének tekintetbe vételével. A mi színházaink két karzatból állanak. Az első úgynevezett nobel galleria, alig fogad be 100—140 nézőt, ennek is nagyobb része drága zártszék, a második, az úgynevezett kakas-ülő, ahová 200—250 néző furakodhatik be dulakodással, nagy része állva, legörbedve, fél oldalt, szóval nem keresztyéni módon. Hogy jönne most az ilyen karzatokra egy, másként jómódú, de a színházra nézve mégis szegény földmíves, iparos vagy bármely állapotú élemedett néző, e karzatok csak virgonéz ifjak, vasárnapi kedélyű mesterlegények és gyermekek számára valók — e karzatokkal nem lehet közönséget fogni és színházba szoktatni. Építsük hát be színházainkat a párisi roppant karzatok mintájára — ülésekkel. Legyen elegendő páholy, még több zártszék és ennek háta megett a földszinti állóknak ülőpadok, — alkalmazzunk a páholyok elébe széles erkélyszékeket , hogy így elsőtől utolsóig minden néző üléssel bírhasson. A földszint és karzatokon nem kell számoztatni a helyeket, csupán kiszámítani, hogy hány ember ülhet azokon összesen, s csak ennyi jegyet adatni ki a pénztárnál. Nem lehet eléggé ajánlani a párisi Du Chatelet szinház beosztása és czélszerű berendezésének üdvös utánzását. Ahol még lehet segíteni, változtassák meg a már készet, ahol pedig még ezután építenek, ott el ne mulaszszák ez óriási szinház tökélyességét venni mintául. Ilykép a karzatokon kényelmes ülőhely lesz, s még a legfelsőbb néző is minden kapaszkodás nélkül láthatja a színpadot. E karzatokat aztán két részre kell osztani, s minél tágasabbra építeni; az első karzat bementi dija lenne 20 krajczár 3—400 nézőre; a második, a felsőé pedig 10 kr 6—800 nézőre. A földszinti helyen 40 krral 200 nézőre. A számozott zártszék és erkélyszékek egy árnak, a páholyok ülésenként magasabb, egészben olcsóbb árakkal legyenek. Egy ily, különösen a földszint és karzatokon tágas, kényelmes színházban aztán majd meg fogja találni az ügyes igazgató számadását, s a közönség igényének betöltését, egyszersmind a módot arra nézve, hogy nagy térségü karzataira ahol mindenki ülhet — mivel vonzza be a népet, a szegényebb osztályt, mely aztán igy el is fog jönni, s a város által épült színházban mivelődési fejlődését nyerendi. Némuljanak el az oly hangok s tanácsadók, hogy minek építtessék egy — különösen nézőterére — de legfőleg karzataira nézve tágas színház? akik ezt ellenezik, orruknál tovább nem látnak, de a mellett a jelenben is csupán károkat tesznek. Ott van Debreczen, Szeged, Szabadka városok színháza. Ha ezeket általánosságban veszszük, most is nagy terjedelműek, mert többször üres padok tátongnak a művészek elé, hadd tátongjanak, az üresség mindig elfér s nem tesz senkinek sem kárt; ámde vannak esetek, amidőn annyira tömvék, hogy százanként is visszamennek, ha ilyenkor azokat is befogadhatná a színház, bezzeg jókora kárpótlás lenne az üres előadásokért, és hogy hónaponként egyszerkétszer egy-egy ilyen zsúfolt ház legyen, gondoskodnék róla az ügyes igazgató, aki ezáltal kedvet, munkásságot, áldozatkészséget kapna, mert ezek a közönség által — ennek nagy száma s befogadhatásával kifizetnék magukat — s anyagilag is jutalmazva lennének. Emlékezem a szabadkai színház megnyitásának dicső évére. Szombat és vasárnapokon az egész idény alatt annyira túltömöttek voltak a házak, hogy előadás kezdete előtt fél órával a földszinti állóhely és karzatokról seregesen viszszamentek. Ez év határozott a szabadkai színház életére; mindenki örvendett, hogy a néposztály, mely eddig színházról fogalommal sem bírt, ily szép részvétű kitartás és számmal kereste föl a színi előadásokat, sőt még a szállásokról (pusztai tanya) is karavánonként jöttek be. Igen, de gyakran csalódtak, a helyet nem kapva visszamentek s aztán többé el nem jöttek, de sőt másokat is figyelmeztetve, nehogy úgy járjanak, vissza tartottak. Azok, akik a szinházlátás kíváncsiságából egymást fölváltva sorban eljövének, megbámulták a színházat s ebben nem találva olyan dolgot, mely lelkekbe vésődött volna, s melyről hazamenve beszélhetének vala másoknak is, hogy eljöjenek, otthon maradtak, s ezen uj szinházközönség kis számából — csak kevesen maradtak meg látogatóképen. Ha a közönség nagy számát befogadhatták volna az állóhely s különösen olcsó karzatok, s pedig ülőhelyekkel, ezen nagyobb számból bizonyára többen váltak volna színházkedvelőkké, és ha még hozzá teszszük azt, hogy a vasárnap olyan előadásokkal töltöttek volna be, melyek az ő fogékonyságukat mély benyomással illetendett, úgy ma Szabadkának háromszor akkora színházképes közönsége lenne, s színészete minden évben egyike volna a vidék legjobb szervezetű társulatainak. Egy új színház megnyitásának első éve határoz azon város közönségének színházi életére. Ha az első év elhibázott évtizedre is vissza lesz vetve a czél, a szellemi és anyagi siker. — Első, második, harmadik éve egy új színháznak vidéki városainkban, ahol csak is a téli hónapokban van színészet, mindenkor legjobb, jobb és jó leend, azután vége neki. Azért kell tehát oda törekedni az új színházak építésénél, hogy alsóbb osztályú közönségesinknek minél nagyobb hely legyen ülésekkel, mert a nagy számból többen maradnak meg a későbbi évekre is a színházlátogatók sorában, s magukkal vonzanak másokat is. E mellett igyekezni kell, hogy a vasárnapokon a művészet határában mozgó rendkívüli látványokkal édesgettessenek a színházba azok, akik színházi tekintetben még gyermekek, s a művelt osztály minden városban el fogja ezt tűrni, már azon czél miatt is, hogy az alsóbb osztály tömege megnyeressék a színháznak. Ilyen napokon nem kell bérletfolyamban adni az előadásokat, hogy a műveit bérlő publikum a látványos előadások által kedvélten föl ne boszantassék. Ott a példa Debreczenbe, egykor Samyl czímű látványosság, később István király adatásával; mindkettő több ízben túltömötté tette a színházat; mennyi kár , hogy nem volt nagyobb a nézőtér, még több ember s még több pénz leendett az eredmény.Hány üres háznak deficitjét kárpótolta volna ez, s ki tudja hány ilyen néző talán épen ekkor jövendett először színházba, s várjon nem talált volna-e az előadásban olyan részt, mely jövőre is megnyeri vala a színháznak, előbb ritkábban, aztán többször ? Így megnézte a tulajdonképeni színházközönség, mely egyszer-egyszer teljes számmal eljő, s újra csak akkor, ha valami nagy érdekűt talál. Ott van Szeged, „Mátyás király lesz,a drámát négy egymásutáni napon nézte meg oly roppant számú közönség, hogy még a páholyok tetőzetén is állott a karzatra be nem férő nagy közönség, sokaknak pedig vissza kellett menniök ; nem áll az az okoskodás,hogy eljön máskor amikor befér; soh nem, ez elveszett pénz marad. Az ilyen esetek a milyen ritkák, de egy-egy idény alatt legalább 5—6 ízben ismételtethetnek, s ilyenkor kell az alkalmat megragadni, ügyesen fölhasználni s egy nagyobb terjedelmi színházban tartóssá tenni, mert mindig csak oda megy ki a gyakorlaton alapult tapasztalat,hogy nagy számú tömegből inkább és több marad, jut a más előadásokra is.