Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)
1871-11-19 / 266. szám
a kormány közlönye ezt kijelenté, megfelelt — a „Napló“ szerint Kossuth felszólalására, de e szó Turinba nem hangzik el, hol azon meggyőződés uralkodik, „hogy Csehország autonómiája nemcsak nem ellenkezik a magyar érdekekkel, sőt Magyarországnak egyenesen érdekében áll. Mégpedig az az autonómia, melyről Kossuth néhány sorral alább azt mondja, hogy az egy hajszálnyival, de csak egy hajszálnyival sem áll gyengébben, mint a mienk. S mivel indokolja Kossuth e nyilatkozatát, melyet ily meztelenül, ily körülírás nélkül még talán Rieger vagy Palacky sem mert volna koczkáztatni ? A „Napló“ érvelését tovább folytatva, azon reminescentia jut eszébe , hogy valahányszor Kossuth azon indokokat kutatta, mik a magyar többséget az 1867-ki alku megkötésére bírták a panszlavismus eszméjétől való félelemre is ráakadt. Akkor ez mesebeszéd volt, most veszedelem. Ha azonban a csehek a mi költségünkre akarják házukat biztosítani,akkor ugyanaz a hang azt mondja, hogy nem látod-e az égő erdőt orrod előtt, amit magad gyújtál föl. S végül azt a biztosítást adja, hogy a panszlavismus nem indíthat Andrássy ellen paternitazi pert, mert ha tenné,a közvélemény ítélőszéke Európa hahotája között visszautasítaná. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, nov. 18. A képviselőház ma az ipartörvényjavaslatot tárgyalta, melyre a pártok közt nem volt elvi különbség. Az átalános vitát Érkövy és Rannicher beszédei képezték, s élénkebb eszmecserét a részletes vitánál csak a negyedik és tizenhetedik szakaszok idéztek elő. Az előbbinél Királyi Pál tett a Pest városa által beterjesztett felirat értelmében módosítást az ipardíj kiszabására nézve, de ez nem talált pártolásra, míg a másodikat illetőleg Majoros István indítványozta, hogy a lőporraktárak veszélytelen helyen állítassanak fel, ami sűrű eszmecsere után el is fogadtatott. A főrendiház ma a bírói végrehajtókra szóló tvjavaslatot módosítással, a testi büntetések, az úrbéri viszonyok és irtványokról szóló tvjavaslatokat pedig a képviselőház újabb szövegezésében fogadta el. Miután ebben a főrendiház elvei nyertek kifejezést, a mai gyűlés vita nélkül és csak Cziráky részéről gúnyos mosolylyal fogadta el a javaslatokat. Megelőzőleg Lónyay mutatta be magát a háznak miniszterelnöki minőségben. * A képviselőház ülése. Nov. 18. d. e. 10 órakor. Somssich elnök bejelenti, hogy Tisza Lajos a harmincz napi határidő leteltével tényleg igazolva van. Ürményi Miksa a kérvényi bizottság részéről beadja a 48. sorozat iránti jelentését. — Ki fog nyomatni. Térey Pál beadja a gazdasági bizottság jelentését a ház havi költségei tárgyában, mely szerint az összes szükséglet 78.713 forint lesz. Továbbá ugyane bizottság jelentését terjeszti be Turcsányi Gyula képviselőházi írnok végkielégítési kérvénye tárgyában. A bizottság kérvényezőt elutasítani véleményezi. — Elfogadtatik. Simonyi Ernő. Mielőtt a ház napirendre térne, arra a körülményre hívja fel a figyelmet, hogy azon törvényjavaslat folytán, melyet az államvasúti adónak a magyar pénztárba való fizetése iránt a pénzügyminiszter beadott, a ház régebben határozatot hozott, hogy a pénzügyi bizottság a duna-gőzhajózási és déli vaspályatársaság adója iránt is a pénzügyminiszterrel érintkezésbe tevén magát, jelentést tegyen. Azóta több, mint másfél éve múlt el, s ezen jelentés mégsem adatott be. Miután most a költségvetésnek nemsokára bekövetkezendő tárgyalásánál figyelembe kell venni oly mennyiséget, minél a déli vaspálya-társaságnak eshetőleges adója tenné azon felesleget, felhívni a pénzügyi bizottságot, hogy ezt minél előbb tárgyalás alá vegye és arról a háznak minél előbb jelentést tegyen. (Helyeslés.) Elnök fel fogja szólítani a pénzügyi bizottságot, hogy az ügyet tárgyalja, s jelentését erre nézve tegye meg. (Helyeslés.) Napirend: Az ipartörv-javaslat tárgyalása. E törvényre nézve két törvényjavaslat van beterjesztve a15-ös bizottság s a központi bizottság részéről. Miután ezek felolvasottaknak tekintetnek, Érkövy Adolf a 15-ös bizottság előadója ismerteti a bizottság álláspontját, s e törvényjavaslat múltját, mely elég változatos. Dicséretes magatartással szól a munkáról s a munkásokról, s azután ismerteti a bizottság vezérelveit. Megismerkedvén az előmunkálatokkal, úgy találta, hogy e törvényjavaslatban a rendes kereskedelem nincs ben. A bizottság általán magasabb szempontból fogta fel a javaslatot s a részben hiányain segíteni igyekezett. A korábbi ipartörvényjavaslatban a segélyezési és hasonló egyletek pénztárai alakítására nézve bizonyos kényszer állott fen. A házhoz beadott számos kérvények hangsúlyozták ugyanazon kényszertársulatok illetőleg társuláshoz való járulás kényszerítését. A 15-ös bizottság azt hitte, hogy attól a kényszertől eltérhet, mert azon korban élünk, mely az önsegélyzés elvét vallja magáénak. A czéhekre nézve elismerésével annak, hogy ezen intézetek mint régibb intézetek kétségkívül bírnak oly múlttal, mely sok tekintetben hasznot eszközöl, a mai időben azonban midőn az iparszabadság kimondandó, többé semmi értelemmel nem bír. A mai időben, midőn tulajdonképen a verseny van hivatva arra, hogy ez ipar előmenetelét eszközölje, a czéhek abban az eddigi mivoltukban fenn nem tarthatók, mert a versenyt korlátozzák. A czéheket a 15-ik bizottság is mellőzte, fentartotta azonban úgy, hogy ezen czéhek, illetőleg hasonló szövetkezések, egyletek amennyiben saját érdekeit előmozdítani képesek és jót tehetnek, azt más mivoltjukban mint ipartársulatok továbbra is eszközölhetik. Ezeknek az ipartársulatoknak, melyekre ismét a kényszer kimondva nincs, szabad tetszésére lévén hagyva egy vagy több iparágat gyakorló iparosnak, akarnak-e ily ipartársulatot alakítani, kijelölvén azonban azt, hogy a czéheknek, melyek ezen törvény életbe léptetése után 3 hónap múlva megszűnnek, vagyona csakis iparczélokra lészen fordítandó. Ezek után ajánlja a törvényjavaslatot elfogadásra. (Helyeslés.) Elnök felolvastatja Pest városának e trvjavaslatra vonatkozó feliratát. Bannicher Jakab hosszabban szól e törvényjavaslathoz. — A nemzetgazdasági fejlődés legelső kellékeinek egyike — úgymond — a munka szabadsága. — Ez eszmén alapul a törvényjavaslat, mely honunkban az iparügynek a jelenkor kívánalmai szerint történendő rendezését tartalmazza. Munka szabadság, és annak korlátlan gyakorolhatása mindenütt az országban a vezérelv, mely e törvényjavaslat élén áll, így tehát csak örömmel üdvözölhető a szőnyegen lévő előterjesztvény, mert kiindulási pontja helyes. Egyébiránt ismétlődik itten is, s történelmileg bebizonyult dolog, miszerint ha valahol a tudomány és tapasztalás által mérvadóul elismert alapelv már egyszer tényleg el van fogadva és állandóan megállapítva, az előbbutóbb más országokban is minden benne rejlő, minden belőle kifolyó következések keresztültöréséhez vezet. De mint Széchenyi mondá, nem elég jó törvényeket alkotni, hanem szükséges azok iránt értelmet és rokonszenvet kelteni. — — Ez különösen szükséges e törvényjavaslatoknál. A munkaszabadság elve tette virágzóvá Angliát és Északamerikát, sőt Svájcz kis országa bámulatos bizonyságot szolgáltat, miként még havasok és idegen vámsorompók körülzárta beltartomány is tenger, kikötő, hadihajók nélkül, saját földe talaján még a kőszenet és vasat is nélkülözve, virágzó műiparával magának az Oceanon túl biztos vásárpiaczokat nemcsak kivivni, hanem azokat nálánál sokkal hatalmasabb nemzetekkel való versenyekben becsülettel megtartani is tudta és tudja. Azonban valamint a népek életében a fejlődés nem egyaránt halad, néha megállapodik s gyakran hátrafelé is fordul, csakugyan nem tagadhatni, hogy az iparszabadság még ott is, hol már jótékonyan hatott újra meg újra ellenzésre akadt. Nevezetesen a német szövetségi államok területén oly irányt követtek, mely a honi munka védelmezését tűzve ki magának feladatul, e czélt csak a szabad versenyezhetés gátlása vagy nehezítése által vélte elérni, minek következése aztán többé kevésbé a czéhrendszer és annak megszorító intézmények fentartása vagy legalább kedvezése volt. Ily módon tartott még sokáig az ellenkező törekvések küzdelme, míg végtére mi korunknak sikerült azt csak nem mindenütt a szabadság értelmében eldönteni. A magyar korona országaiban, melyek mindenekelőtt a mezőgazdaság és gazdag földkincseik kiaknázására utalvak, az ipar tulajdonképeni képviseletét csak a kevés számú szabad városokban találta, melyek ez oknál fogva a munkaváraknak nevét méltán megérdemlik. Hanem a szabadalmak és kiváltságok rendszeresítése gátolta az ipar általános kifejlődését és számos ez irányban történt működés sikertelen. Festi ezután szóló az ötvenes és hatvanas iparviszonyokat, s arra a következtetésre jut, hogy most már kiki átérzi e törvényjavaslat szükségét. Az állam segélye sokat tehet, de nem mindent és nem is függ minden a pénzáldozattól, mit az állam hozhat. Rendkívüli jónak van helye és módja anélkül, hogy más valamibe kerülne, mint feladni a megrögzött előítéleteket, felismerni teljében a mindinkább nagyobb szabadságra törekvő életviszonyokat és azután késznek lenni, e szerint is eljárni. Ez pedig a legkevesebb és legméltányosabb is, mert az ipar s annak üzlete a törvényhozástól joggal követelhet. Sokkal többet vár pedig a végrehajtó hatalomtól, elvárja példának okáért a hadsereg és a honvédség felszerelésére nézve, hogy mellőztével az eddigi rendszer mindazon hiányainak, melyeket az országos ipar egy et a képviselőházhoz intézett kérvényében terjedelmesen elősorolt, lehetővé tétessék szállítóképes iparunknak, nevezetesen a posztó és bőriparnak, munkájának értékesítése. (Élénk helyeslés). Tudvalevő dolog , hogy a lefolyt két évtized alatt a magyar posztó és bőrszállítási ipar az osztrák ellenében nagy hátrányt szenvedett. Az állam számára való rendelések mind Magyarországon kívül létettek, míg azokon az osztrák ipar mindinkább erősbült, a magyarnak tengődnie kellett. Érezhetők még ma is a mostoha bánásnak következményei. Nincs többé időnk késlelni ezen várakozások helyrehozását. Az utolsó háború, melyet Németország saját erejére támaszkodva viselt anélkül, hogy az idegen ipar segítségére szorult volna, elég példa, de intés is arra nézve, hogy bizony nem az által mozdítják elő a hazai ipar felvirágzását, ha minden az állam számára történendő szállítási üzlet egyedáruságként túl hatalmas, csak saját előnyét kiaknázó consortiumok kezébe adatik, melyek amint a tapasztalás már többször megmutatta, mind a mellett mégsem képesek pontosan és becsületesen teljesítni a magukra vállalt kötelességeket. (Általános helyeslés.) Ez után szóló még a vásárügy és házalást illető rendszabályokról és beszédét azzal fejezi be, hogy a 15-ös bizottság javaslatát egészben és részleteivel elfogadja. Horn Ede miután az alapelvekben nincs eltérés eláll a szótól és csak a részletekhez fog szólni. A ház ezután általánosságban elfogadja a javaslatot s részletes tárgyaláshoz kezd. A czim elfogadtatván az 1. §-hoz, mely igy szól: „A magyar korona területén minden nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, bárhol önállólag szabadon gyakorolhat. Fest Imre indítványozza, hogy ezen szavak után „bármely iparág“ és „bárhol“ közé igtassék „ide értve a kereskedést is.“ Simonyi Ernő az 1848-ik törvényre hivatkozva, mely megengedi, hogy 20 éves megkezdhesse a kereskedést, s hogy e kortól fogva lehet ingatlan vagyona, mely fölött rendelkezik, indítványozza, hogy hagyassanak ki azon szavak „nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított“ és helyette tétessenek a következők: „minden 20 éves.“ Fest Imre azt hozza fel, hogy a 20 éves nem irhát alá váltót s nem köthet jogérvényes szerződést. Madarász József Simonyi módosítványát pártolja. Itt nem arról van szó, hogy a 20 éves intézkedhetik-e vagyonáról, hanem arról, hogy a 20 éves lehet-e iparos vagy mint Fest akarta kereskedő is, vagy pedig a nagykorúságot el kell kell érnie, tehát 20 évesnek lennie. Mivel pedig már a 40-ik törvénycziklik a 20 éves kort elegendőnek tartotta bejegyzett kereskedőségre, lehetetlen, hogy most 1871-ben oly visszaesést kövessen el a képviselőház. Nehrebeczky Sándor a szöveget pártolja, míg Tisza Kálmán a nyilvánított szó után „egyén“ szót kiván közbeszavazni. A többség e változtatással a közp. bizottság szerkezetét fogadja el és vita nélkül szavazza meg a 2. és 3. szakaszokat. A 4. §-nál, mely így szól: „A ki szabadon gyakorolható ipart űzni szándékozik, tartozik ebeli szándékát az illetékes iparhatóságnak szóval vagy írásban bejelenteni s ezen alkalommal kimutatni, hogy az ipar önálló gyakorlására az 1. illetőleg 2. vagy 3-ik §§-okban kívánt kellékeknek megfelel ; mi ha megtörtént a bejelentésről szóló iparhatósági igazolvány a 26. §. alá tartozó eseteket kivéve meg nem tagadható és az iparhatóság által az illetőnek legfölebb 3 nap alatt ingyen kiszolgáltatandó, különben a bejelentő iparának üzését megkezdheti.“ Királyi Pál a Pest városa kérvényére utalva az ipardíjak szedése iránt tesz módosítást. Horn Ede ellenzi Királyi Pál módosítását, mert a kezdő iparostól, midőn talán még semmije sincs, más szegény iparosok számára kérni illetőleg követelni nem méltányos. Szóló is két módosítást ad be: az 5. sorban hagyassák ki e két szó: „vagy harmadik“ és a 7. és 8. sorokban hagyassanak ki e szavak „a 26. § alá tartozó eseteket kivéve.“ Szlávy József ipar és kereskedelmi miniszter ellenzi Horn módosítványait, mig Patrubány Gergely Király Pálét pártolja. Ellenében Szlávy miniszter Pest város kívánsága ellen nyilatkozik. Tisza Kálmán is mind a három módosítás ellenében az eredeti szöveg mellett van. Mátyus Arisztid szintén nem pártolja ugyan a város kérvényét, hanem látva, hogy a szellem, mely a várost feliratra indította, többek által félremagyaráztatott, e miatt szólal föl. Simonyi Lajos b. is az eredeti szöveget pártolja, mert Pest kérvénye nem az iparszabadságot, hanem annak megszorítását idézné elő. (Helyeslés.) A ház ezután az eredeti szöveget fogadja el s vita nélkül meghagyja az 5—13. §§-át. A 14 §-nál Táncsics Mihály figyelmeztet, hogy míg az előbbi szakaszokban mindig 14 napi határidő van, itt 15 napi van használva. A ház azonban meghagyja e szakaszt, valamint a következőket a 17-ikig. E szakasznál Majoros István külön intézkedést kíván kimondatni, hogy a lőporgyárak és raktárak oly helyre tétessenek, hol nem veszélyesek, Szlávy József miniszter azt válaszolja, hogy ez intézkedés nem az ipartörvénybe, hanem a katonaságba tartozik, míg Fest Imre megjegyzi, hogy erről a 103 §. szól. Ghyczy Kálmán nem ismeri el az elvet, melyet a miniszter felállított, de azt hiszi, hogy a lőporgyárakról a 8. §-ban legyen említés. Házmán Ferencz megjegyzi, hogy a 8. szakaszban már gyúanyagokról is van szó, tehát vagy általános kifejezést kell beleigtatni, vagy külön indítványt tenni. Tisza László a „robbanószerek“ kitételt ajánlja. Szlávy József miniszter nem pártolja, hogy itt a lőporgyártás is felemlíttessék, mert ez állami egyedáruság. Csiky Sándor azt hozza fel a miniszter érve ellen, hogy a lőporgyártás privilégiuma nem gyökerezik hazai törvényeinkben és csatlakozik Majoros módosításához. Tisza Kálmán is az indítványt pártolja. Simonyi Ernő a törvényekből nem olvashatta ki, hogy az államnak a lőporgyártáshoz és árulásához kizárólagos joga van. De az országban bármiféle hatalom tartozik a közbiztonsági törvényeknek hódolni s azért a robbanó szerek közt legyen fölemlítve a lőpor, miután a katonai hatóságok bizonyos kiváltságokat hisznek birni erre nézve. Szlávy József miniszter kijelenti, hogy nem fektet nagy súlyt a dologra. A ház ez után elfogadja a lőpor külön fölemlítését s a következő szakaszokat a 26-ig bezárólag vita nélkül szavazza meg. A hátralevő rész a jövő ülésben fog tárgyaltatni. Ez után még a napirend megállapítása idéz elő rövid vitát, mely ekkel végződik: Jövő ülés hétfőn 10 órakor lesz. Napirend : Az ipartörvényjavaslat tárgyalásának folytatása, s amennyiben ezt elvégezhetnők, a központi bizottság jelentésének felvétele a telepítvényekről szóló törvényjavaslatnak függőben maradt szakaszai tárgyában.* A főrendiház ülése. November 18-án d. e. 12 órakor. Majláth György elnök megnyitván az ülést a képviselőházi jegyző átnyújtja a legutóbbi királyi leiratot a miniszterválság tárgyában. Miután ez felolvastatott, Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök mutatja be magát, s rövid beszédben a ház támogatását kéri. Elnök üdvözölve válaszol neki. Cziráky János gr. bemutatja a jogügyi bizottság jelentéseit a bírói végrehajtókról, a büntetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésekről, az úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog és birtokviszonyokról, végre az irtványokról szóló törvényjavaslatok tárgyában. A törvényjavaslatok azonnal tárgyalás alá vézetnek. A bírói végrehajtókról szóló törvényjavaslat 14. §-át a bizottság akkér javasolja megváltoztatni, hogy a végrehajtó hanyagságát érhető büntetés világos kifejezésére, itt az érintett §-ban a „kézbesíteni“ szó után még e szavak „ellenkező esetben 100 frtig terjedhető bírságban marasztaltatik el, ismétlés esetében pedig hivatalát vesztik hozzá tétessének. Bittó István igazságügyminiszter hozzájárul a módosítványhoz, miután az a törvény intenziójának megfelel. A módosítvány valamint a törvényjavaslat többi része elfogadtatik. A testi büntetések, az úrbéri viszonyok és irtványokról szóló törvényjavaslatok tárgyában vett képviselőházi üzenetekhez a főrendi bizottság hozzájárulást ajánl. A javaslat elfogadtatik. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a köztörvényhatósági házi pénztárak alapjairól szóló törvényjavaslat tárgyában. Az 1870. XLII. t. sz. 90. §-a a pénzügyminisztert utasította, hogy miután a törvényhatóságok az állami közigazgatás költségeit ezentúl saját házipénztáraikból fogják fedezni, a belügyminiszterrel egyetértőleg törvényjavaslatot terjeszszen elő a földházjövedelem és személyes kereseti adó oly mérvű leszállításáról, hogy a leszállítás a lehetőségig megfeleljen azon főösszegnek, amelyet az állam a közigazgatási czélokra az összes törvényhatóságoknak kiszolgáltatott. A pénzügyminiszter a törvény ezen rendeletének tett eleget, midőn ezen törvényjavaslatot előterjesztette. A minisztérium azon összeget, mely a törvényhatóságoknak az 1870-ik évben közigazgatási czélokra kiszolgáltatott, 4.145.748 írtban állapította meg. Ezen összeg megállapításánál, amint a törvényjavaslathoz csatolt előterjesztés mellékleteiből kitűnik, azon elv vezette a minisztériumot, hogy a törvényhatóságoknak 1870-ben kiszolgáltatott összegből mindenek előtt kiválasztottak azon összegek, melyek mint kétségtelenül törvénykezési költségek egészben törvénykezési czélokra fordíttattak, ezenkívül azon költségek, melyek természetük szerint egyik osztályzatba sem tartoznak, mint például azon tisztviselők fizetései, akik úgy a törvénykezéssel, mint a közigazgatás teendőivel foglalkoztak, felerészben a közigazgatási költségek közé számíttattak, felerészben azonban levonásba helyeztettek ; ellenben, miután az 1870. XLII. törvényczikk értelmében az árva és gyámhatóságot ezentúl a törvényhatóságok gyakorolják, az árva és gyámügyek kezelésére fordított összegek a közigazgatásiak közé soroztattak. A törvényhatóságoknak 1870-ben közigazgatási czélokra kiszolgáltatott összeg ezen elvek szerint 4 millió 145.748 forintban állapíttatott meg. Ezen összeg az összes egyenes adóknak 7,76%-át teszi. Az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának értelmében a minisztérium kiszámítása szerint tehát ezen összeggel lennének az egyenes adók leszállítandók. Erre nézve megjegyzi a bizottság, hogy a dolog természeténél fogva e kiszámítások csak bizonyos önkényszerű feltevéseken alapulnak, ezenkívül a gyámhatósági költségeknek a javaslatban foglalt kiszámítása sem fekszik biztos alapokon. A pénzügyminiszter által előterjesztett mellékletek azon kimutatást is tartalmazzák, mely előtünteti azon összegeket, melyek ezen 7,76%-t leszállítás folytán, a törvényhatóságoknak rendelkezésére bocsáttatnának. Ezen táblázat azon különbözetét is kimutatja, mely ezen és az eddig kiszolgáltatott összegek között létezik. Ezen különbözet természetes következménye azon nagy különbségeknek, melyek az ország egyes törvényhatóságainak adóereje között létezik. A tárgyalás alatti törvényjavaslatnak ezen gyakorlati következményei azon meggyőződésre vezettek, hogy 1870. XLII. t. sz. által megrendelt és e törvényjavaslatban valóságot nyert módozat oly nagy nehézségekbe ütközik, s annak keresztülvitele oly annyira sújtaná az ország törvényhatóságainak nagy részét, hogy a bizottság azt keresztül vihetetlennek tartja. Az egyenes adóknak 7,76%-val leszállítása mellett az ország összes törvényhatóságai közül Csanád, Bács-Bodrogh, Békés, Fehér, Heves, Nyitra, Pozsony, Soprony, Temes, Tolna, Torontál, összesen tehát 11 törvényhatóság lenne azon helyzetben, hogy egyenes adóiból nagyobb összeg üttetnék le, mint a mennyit közigazgatási teendőinek ellátására 1870-ben kapott. A többinél az adóleszállítás összege kisebb, mint azon összegek, melyek eddig rendelkezésére állottak, és vannak törvényhatóságok, melyek többet lennének kényszerítve háziadó fejében kivetni, mint amennyi összes államadóik összegéből leengedtetnék. Sok törvényhatóságnál e különbség nagyon tetemes , csak a következőket emeli ki a bizottság, megjegyezve e különbözeten kívül az egyenes adóknak hány %-ját kellene azon törvényhatóságoknak háziadó fejében kivetni, hogy a különbözetet megszerezzék. Ezen adatok eléggé bizonyítják az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának szigorú keresztülvitele mily súlyos terhekkel sújtaná a törvényhatóságok legtöbbjeit, sőt egyenesen tételükben támadná meg azoknak egy részét. Vannak törvényhatóságok, melyek mint Torna, Aranyosszék háziadó fejében az egyenes adók 24°/0-át meghaladó összeget kényteleníttetnének (az első 24,61% az utóbbi 28,45%) kivetni csak azért, hogy azon összegeknek birtokába jöjjenek, melyekkel eddig rendelkeztek. Ezen állapotot megteremteni nem állhat a törvényhozás szándékában. Az 1870: XLII. t. czikk 90. §-ának végrehajtása magával azon törvény szellemével ellenkezik, mint ez az egyes kissebb adóerejű törvényhatóságokat egyenesen megfosztja fennállásuk életfeltételeitől. A tárgyalás alatti törvényjavaslat részletesen bebizonyítja, hogy az 1870: XLII. t. czikk 90. §-a által megrendelt egyenes adó leszállítása még ezenkívül más nehézségekkel is jár, az adó kivetésnél ugyanis a 7,76% leszámítás oly bonyolult számításokat vonna maga után, hogy már ezen körülmény is bizonyítja, azt, hogy a XLII. törvényczikk 90-ik §-ának rendelkezése a végrehajtás terén alig legyőzhető nehézségeket idézne elő. A bizottság tehát s az 1870. XLII. törvényczikk rendeletét keresztülvihetőnek nem tartja és így azon törv. czikk 99. §-ának módosítását látja elkerülhetetlenül szükségesnek. A törvénynek azon rendelete egyébiránt ideiglenes intézkedést tartalmaz, mert az 1870. XLII. t. czikk 11. §-a azt rendeli, hogy addig, mig a törvényhozás a törvényhatósági költségek fedezésének és beszedésének módját külön törvény által végleg szabályozza: a házi adó az államadó után külön százalékban vettetik ki s az államadóval együtt szedetik be. Addig, mig az adókivetés és beszedés rendszernek ezen gyökeres gyökeres reformja és végleges szabályozása be nem következik, legegyszerűbb, de a létező viszonyok között egyedül czélravezetőnek és legkevesebb baj nélkül keresztülvihetőnek azon módozatot tartja a bizottság, ha jövőre is úgy mint eddig az 1870-ik XLII. t. czikkben megrendelt egyenes adó leengedés nélkül ugyanazon összegek bocsáttatnak a törvényhatóságok rendelkezésére, amelyek azoknak 1870-ben közigazgatási czélokra utalványoztatak. Ezen összegeket az állam a törvényhatóságoknak évenként előzetes havi részletekben kiszolgáltatná. Ha ez által mégis a jövőben egyes törvényhatóságoknak szükségleteik fedezve lennének, a szükséges költségeket az 1870. XII. t. sz. értelmében házi adó által fogják fedezni. Igaz, hogy e szerint a törvényhatóság legtöbbjei a közigazgatási teendők ellátásának összes terheit nem önmaguk viselnék egyedül, azoknak legnagyobb része az állam hozzájárululásában részesülne. A bizottság ebben nem lát semmi természetellenest, és nem lát semmi igazságtalanságot azon törvényhatóságokra nézve sem, melyek az 1870. XLII. sz. 90. §-a szerint nagyobb adó leengedésben részesülnének, mert a törvényhatóságok nem csak önkormányzati testületek, hanem mint az állam közigazgatásközvetítői, egyúttal magasabb államfunctiót is teljesítenek, kiadásaiknak egy része, mint ezen feladatuknak következése országos szempontból ítélendő meg, és ezen okból a törvényhatóságok teljes joggal részesülnek saját elégtelenségük esetében azon közvetett segélyben, melyet a bizottság javaslatának elfogadása által nyernének. Különben is e kérdésnek azon megoldása, melyet a bizottság javaslatba hoz, gyakorlati következményeire nézve ugyanazon eredményre vezet, melylyel az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának végrahajtása bírna, mert a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényezik 11-dik §-sa szerint az egyenes adókból százalékokban leengedett összegnek kivetése és beszedése is az állami adóval együtt történnék és az állami adóhivatalok által szolgáltatnék ki a törvényhatóságoknak. A bizottság tehát azon indítványával járul tisztelt képviselőház elé, mondja ki a ház határozatilag, hogy ezen törvényjavaslatnak mellőzésével utasítja a minisztériumot, miszerint nyújtson be oly időben — hogy a költségvetés tárgyalásának befejezése előtt törvénynyé emeltethessék — mielőbb törvényjavaslatot az 1870 XLII. t. ez. 90. §-ának módosítása mellett az iránt, hogy a törvényhatóságoknak közigazgatási kiadásaik fedezésére az 1870. 42. t. ez. által megrendelt egyenes adó leengedés nélkül azon összegek bocsáttassanak évenkint rendelkezésükre, amelyek részükre egyenkint 1870. közigazgatási czélokra utalványoztattak, és azon összegek oly formán állapíttassanak meg, hogy az 1870-ben az egyes törvényhatóságok részére törvényhozásilag megállapított összegekből csak az akkor kétségtelenül törvénykezési czélokra utalványozott összegek vonassanak le, azon összesen 747,394 írt 732/44 tevő összegek pedig, melyeket a minisztérium azon okbólszámított le, mert hasonlag törvénykezési kiadások osztályzatába tartoztak, p. o. a szolgabírák fizetése és több ilynemű kiadások, melyek a minisztérium számítása szerint csak felerészben közigazgatásiak , ne számíttassanak le és hagyassanak meg a minisztérium által a gyámhatóság költségének fedezésére bizonyos feltevések alapján kiszámitott összeg helyett. A törvényhatóságok ezen fennterintett öszszegeket mintegy pótlásul kapnák meg annak fejében, hogy az 1870. XLII. törvényczikk rendeletei szerint a törvényhatóságok fogván az árva- és gyámhatóságot gyakorolni, ezen körülmény a törvényhatóságoknak, ha a törvény értelmében kívánják kötelességüket teljesíteni, nagy kiadásokat fog okozni, mindenesetre nagyobbakat a minisztérium által a számításban felvett összegeknél. Ezek szerint azon összeg, mely a törvényhatóságoknak rendelkezésére bocsáttatnék, az ezen törvényjavaslatban felvett 4.145.748 fit 48 krnál jóval nagyobb lesz, és így a bizottság javaslata az államra nagyobb terhet fog hárítani , de a bizottság azt hiszi, hogy ezen áldozatot kárpótolja ezen nagyfontosságú ügynek czélravezető megoldása és azon megnyugvás, melyet a kérdésnek a bizottság által javasolt megoldása az ország törvényhatóságainak legnagyobb részénél kelteni fog. A bizottság végül azon kérést intézi a képviselőházhoz, hogy ezen jelentést a költségvetés tárgyalásának megkezdése előtt előzőleg vegye tárgyalás alá. Kelt Pesten, nov. 5-én 1871. Széll Kálmán, s. k., az állandó pénzügyi bizottság előadója. Az egyet 1870-ben Pótolni Háziadó nesadók kiszolgálkellene fejében 7,76/0 tatott ; háziadó utján : egyenesadónak következő °/0-a kellene kiírt. frt. frt. vetni. Abauj megye 34.961 54.509 19.548 ££’ Árva „ 12.887 38.198 25.311 Bereghmegye 25.972 48.915 22.943 6.35 1. Biharmegye 108.635132.278 23.643 1.flg „ Esztergommegye 18.287 38.996 20.7098.7S „ Gyürmegye 29.773 45.586 15.813 4., „ Hontmegye 31.472 51.102 19.630 4*48 11 Közép-Szolnokm. 25.810 35.824 10.014 3.d „ Krasznamegye 12.857 26.957 14.100 8*51 n Máramarosmegye 32.254 76.687 44.433 10.60 1, Tornamegye Trencsinmegye 4.673 19.496 14.813 24.612 38.051 73.409 35.358 7.gi n Turóczmegye 10.379 30.337 19.958 14-gg „ Unghmegye 22.998 55.234 32.236 10 87 8 Kővárvidékmegye 8.668 25.747 17.079 15.0« « Még mostohábbul állanának vényhatóságok p. o.: az erdélyi tér-Aranyosszék: 3.129 14.704 11.475 28.46 „ Csikszék: 11.094 30.811 19.717 13.76 n Háromszék: 15.573 39.008 23.435 11*67 » Naszód: 4.937 23.300 16.363 18 30 „ Udvarhelyszék: 11.272 33.026 21.754 14.072 MAGYAR ÚJSÁG, 1871. NOVEMBER] 18. Az állandó pénzügyi bizottság átalános jelentése az 1872. évi államköltségvetés tárgyában. Áttérve magára a költségvetési előirányzatra, az 1872-ik évi államköltségvetés mérlege az egyes jelentésekben részletesen előadottak folytán és e jelentésben előterjesztett összeállítás kimutatás szerint a következő : Rendes kiadások: Előirányzat szerint 157,636,451, pénzügyi bizotts. javaslata szerint 155,595,125, különbözet 1 2,041,326. Rendes bevételek: Előirányzat szerint 152,775,002, a pénzügyi bizottsági jav. szerint 152,895,848, különbözet -1- 120,846. Hiány: Előirányzat szerint 4,861,449, a pénzügyi biz. jav. szerint 2,699,277, különbözet -2,162,172. Rendkívüli kiadások: Előirányzat szerint