Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-19 / 266. szám

a kormány közlönye ezt kijelenté, megfelelt — a „Napló“ szerint Kossuth felszólalására, de e szó Turinba nem hangzik el, hol azon meg­győződés uralkodik, „hogy Csehország autonó­miája nemcsak nem ellenkezik a magyar é­r­­­dekekkel, sőt Magyarországnak egyenesen ér­dekében áll. Még­pedig az az autonómia, mely­ről Kossuth néhány sorral alább azt mondja, hogy az egy hajszálnyival, de csak egy haj­szálnyival sem áll gyengébben, mint a mienk. S mivel indokolja Kossuth e nyilatkozatát, me­lyet ily meztelenül, ily körülírás nélkül még talán Rieger vagy Palacky sem mert volna kocz­­káztatni ? A „Napló“ érvelését tovább folytatva, azon reminescentia jut eszébe , hogy valahányszor Kossuth azon indokokat kutatta, mik a magyar többséget az 1867-ki alku megkötésére bírták a panszlavismus eszméjétől való félelemre is ráakadt. Akkor ez mesebeszéd volt, most vesze­delem. Ha azonban a csehek a mi költségünkre akar­ják házukat biztosítani,akkor ugyan­az a hang azt mondja, hogy nem látod-e az égő erdőt orrod előtt, a­mit magad gyújtál föl. S végül azt a biztosítást adja, hogy a panszlavismus nem in­díthat Andrássy ellen paternitazi pert, mert ha tenné,a közvélemény ítélőszéke Európa hahotája között visszautasítaná. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, nov. 18. A képviselőház ma az ipartörvényja­vaslatot tárgyalta, melyre a pártok közt nem volt elvi különbség. Az átalános vitát Érkövy és Rannicher beszédei képezték, s élénkebb eszme­cserét a részletes vitánál csak a negyedik és ti­zenhetedik szakaszok idéztek elő. Az előbbinél Királyi Pál tett a Pest városa által beterjesztett felirat értelmében módosítást az ipardíj kiszabá­sára nézve, de ez nem talált pártolásra, míg a másodikat illetőleg Majoros István indítványoz­ta, hogy a lőporraktárak veszélytelen helyen állítassanak fel, a­mi sűrű eszmecsere után el is fogadtatott. A főrendiház ma a bírói végrehajtókr­a szóló tvjavaslatot módosítással, a testi bünteté­sek, az úrbéri viszonyok és irtványokról szóló tvjavaslatokat pedig a képviselőház újabb szö­vegezésében fogadta el. Miután ebben a főren­diház elvei nyertek kifejezést, a mai gyűlés vita nélkül és csak Cziráky részéről gúnyos mosoly­­lyal fogadta el a javaslatokat. Megelőzőleg Lónyay mutatta be magát a ház­nak miniszterelnöki minőségben. * A képviselőház ülése. Nov. 18. d. e. 10 órakor. Somssich elnök bejelenti, hogy Tisza La­jos a harmincz napi határidő leteltével tényleg igazolva van. Ürményi Miksa a kérvényi bizottság részé­ről beadja a 48. sorozat iránti jelentését. — Ki fog nyomatni. Térey Pál beadja a gazdasági bizottság je­lentését a ház havi költségei tárgyában, mely szerint az összes szükséglet 78.713 forint lesz. Továbbá ugyane bizottság jelentését terjeszti be Turcsányi Gyula képviselőházi írnok végki­elégítési kérvénye tárgyában. A bizottság kér­vényezőt elutasítani véleményezi. — Elfogad­tatik. Simonyi Ernő. Mielőtt a ház napirendre térne, arra a körülményre hívja fel a figyelmet, hogy azon törvényjavaslat folytán, melyet az államvasúti adónak a magyar pénztárba való fi­zetése iránt a pénzügyminiszter beadott, a ház régebben határozatot hozott, hogy a pénzügyi bizottság a duna-gőzhajózási és déli vaspálya­társaság adója iránt is a pénzügyminiszterrel érintkezésbe tevén magát, jelentést tegyen. Az­óta több, mint másfél éve múlt el, s ezen jelen­tés még­sem adatott be. Miután most a költség­­vetésnek nemsokára bekövetkezendő tárgyalá­sánál figyelembe kell venni oly mennyiséget, mi­nél a déli vaspálya-társaságnak eshetőleges adó­ja tenné azon felesleget, felhívni a pénzügyi bi­zottságot, hogy ezt minél előbb tárgyalás alá vegye és arról a háznak minél előbb jelentést tegyen. (Helyeslés.) Elnök fel fogja szólítani a pénzügyi bizott­ságot, hogy az ügyet tárgyalja, s jelentését erre nézve tegye meg. (Helyeslés.) Napirend: Az ipartörv­-javaslat tárgyalása. E törvényre nézve két törvényjavaslat van beterjesztve a­­15-ös bizottság s a központi bi­zottság részéről. Miután ezek felolvasottaknak tekintetnek, Érkövy Adolf a 15-ös bizottság előadója ismerteti a bizottság álláspontját, s e törvényja­vaslat múltját, mely elég változatos. Dicséretes magatartással szól a munkáról s a munkásokról, s azután ismerteti a bizottság vezérelveit. Meg­ismerkedvén az előmunkálatokkal, úgy találta, hogy e törvényjavaslatban a rendes kereskede­lem nincs ben. A bizottság általán magasabb szempontból fogta fel a javaslatot s a részben hiányain segíteni igyekezett. A korábbi ipartör­vényjavaslatban a segélyezési és hasonló egyle­tek pénztárai alakítására nézve bizonyos kény­szer állott fen. A házhoz beadott számos kérvé­nyek hangsúlyozták ugyanazon kényszer­társu­latok illetőleg társuláshoz való járulás kénysze­rítését. A 15-ös bizottság azt hitte, hogy attól a kényszertől eltérhet, mert azon korban élünk, mely az önsegélyzés elvét vallja magáénak. A czéhekre nézve elismerésével annak, hogy ezen intézetek mint régibb intézetek kétségkí­vül bírnak oly múlttal, mely sok tekintetben hasznot eszközöl, a mai időben azonban midőn az iparszabadság kimondandó, többé semmi ér­telemmel nem bír. A mai időben, midőn tulaj­donképen a verseny van hivatva arra, hogy ez ipar előmenetelét eszközölje, a czéhek abban az eddigi mi­voltukban fenn nem tarthatók, mert a versenyt korlátozzák. A czéheket a 15-ik bizottság is mellőzte, fentartotta azonban úgy, hogy ezen czéhek, il­letőleg hasonló szövetkezések, egyletek a­mennyiben saját érdekeit előmozdítani képesek és jót tehetnek, azt más mivoltjukban mint ipar­társulatok továbbra is eszközölhetik. Ezeknek az ipartársulatoknak, melyekre is­mét a kényszer kimondva nincs, szabad tetszé­sére lévén hagyva egy vagy több ipar­ágat gyakorló iparosnak, akarnak-e ily ipartársula­tot alakítani, kijelölvén azonban azt, hogy a czéheknek, melyek ezen törvény életbe lépteté­se után 3 hónap múlva megszűnnek, vagyona csakis iparczélokra lészen fordítandó. Ezek után ajánlja a törvényjavaslatot elfo­gadásra. (Helyeslés.) Elnök felolvastatja Pest városának e trvja­­vaslatra vonatkozó feliratát. Bannicher Jakab hosszabban szól e tör­vényjavaslathoz. — A nemzetgazdasági fejlődés legelső kellékeinek egyike — úgymond — a munka szabadsága. — Ez eszmén alapul a tör­vényjavaslat, mely honunkban az iparü­gynek a jelenkor kívánalmai szerint történendő rendezé­sét tartalmazza. Munka szabadság, és annak korlátlan gyakorolhatása mindenütt az ország­ban a vezérelv, mely e törvényjavaslat élén áll, így tehát csak örömmel üdvözölhető a szőnye­gen lévő előterjesztvény, mert kiindulási pontja helyes. Egyébiránt ismétlődik itten is, s törté­nelmileg bebizonyult dolog, miszerint ha vala­hol a tudomány és tapasztalás által mérvadóul elismert alapelv már egyszer tényleg el van fo­gadva és állandóan megállapítva, az előbb­­utóbb más országokban is minden benne rejlő, minden belőle kifolyó következések keresztültö­­réséhez vezet. De mint Széchenyi mondá, nem elég jó törvényeket alkotni, hanem szükséges azok iránt értelmet és rokonszenvet kelteni. — — Ez különösen szükséges e törvényjavasla­toknál. A munka­szabadság elve tette virágzóvá Angliát és Északamerikát, sőt Svájcz kis országa bámulatos bizonyságot szolgáltat, miként még havasok és idegen vámsorompók körülzárta bel­­tartomány is tenger, kikötő, hadihajók nélkül, saját földe talaján még a kőszenet és vasat is nélkülözve, virágzó műiparával magának az Oce­­anon túl biztos vásárpiaczokat nemcsak kivivni, hanem azokat nálánál sokkal hatalmasabb nemzetekkel való versenyekben becsülettel megtartani is tudta és tudja. Azonban valamint a népek életében a fejlő­dés nem egyaránt halad, néha megállapodik s gyakran hátrafelé is fordul, csakugyan nem ta­gadhatni, hogy az ipar­szabadság még ott is, hol már jótékonyan hatott újra meg újra ellen­zésre akadt. Nevezetesen a német szövetségi ál­lamok területén oly irányt követtek, mely a honi munka védelmezését tűzve ki magának fel­adatul, e czélt csak a szabad versenyezhetés gátlása vagy nehezítése által vélte elérni, minek következése aztán többé kevésbé a czéhrendszer és annak megszorító intézmények fentartása vagy legalább kedvezése volt. Ily módon tar­tott még sokáig az ellenkező törekvések küz­delme, míg végtére mi korunknak sikerült azt csak nem mindenütt a szabadság értelmében el­dönteni. A magyar korona országaiban, melyek min­denekelőtt a mezőgazdaság és gazdag földkin­­cseik kiaknázására utalvak, az ipar tulajdon­­képeni képviseletét csak a kevés számú szabad városokban találta, melyek ez oknál fogva a munkaváraknak nevét méltán megérdemlik. Hanem a szabadalmak és kiváltságok rend­szeresítése gátolta az ipar általános kifejlődését és számos ez irányban történt működés sikerte­len. Festi ezután szóló az ötvenes és hatvanas iparviszonyokat, s arra a következtetésre jut, hogy most már kiki átérzi e törvényjavaslat szükségét. Az állam segélye sokat tehet, de nem mindent és nem is függ minden a pénzáldozat­tól, mit az állam hozhat. Rendkívüli jónak van helye és módja anélkül, hogy más valamibe ke­rülne, mint feladni a megrögzött előítéleteket, felismerni teljében a mindinkább nagyobb sza­badságra törekvő életviszonyokat és azután késznek lenni, e szerint is eljárni. Ez pedig a legkevesebb és legméltányosabb is, mert az ipar s annak üzlete a törvényhozástól joggal köve­telhet. Sokkal többet vár pedig a végrehajtó hatalomtól, elvárja példának okáért a hadsereg és a honvédség felszerelésére nézve, hogy mel­­lőztével az eddigi rendszer mindazon hiányai­nak, melyeket az országos ipar egy et a képvi­selőházhoz intézett kérvényében terjedelmesen elősorolt, lehetővé tétessék szállítóképes ipa­runknak, nevezetesen a posztó és bőriparnak, munkájának értékesítése. (Élénk helyeslés). Tudvalevő dolog , hogy a lefolyt két évtized alatt a magyar posztó és bőrszállítási ipar az osztrák ellenében nagy hátrányt szen­vedett.­­ Az állam számára való rende­lések mind Magyarországon kívül létettek, míg azokon az osztrák ipar mindinkább erősbült, a magyarnak tengődnie kellett. Érezhetők még ma is a mostoha bánásnak következményei. Nincs többé időnk késlelni ezen várakozások helyrehozását. Az utolsó háború, melyet Német­ország saját erejére támaszkodva viselt anélkül, hogy az idegen ipar segítségére szorult volna, elég példa, de intés is arra nézve, hogy bizony nem az által mozdítják elő a hazai ipar felvi­rágzását, ha minden az állam számára törté­nendő szállítási üzlet egyedáruságként túl hatal­­mas, csak saját előnyét kiaknázó consortiumok kezébe adatik, melyek a­mint a tapasztalás már többször megmutatta, mind a mellett még­sem képesek pontosan és becsületesen teljesítni a magukra vállalt kötelességeket. (Általános he­lyeslés.) Ez után szóló még a vásárügy és házalást il­lető rendszabályokról és beszédét azzal fejezi be, hogy a 15-ös bizottság javaslatát egészben és részleteivel elfogadja. Horn Ede miután az alapelvekben nincs eltérés eláll a szótól és csak a részletekhez fog szólni. A ház ezután általánosságban elfogadja a javaslatot s részletes tárgyaláshoz kezd. A czim elfogadtatván az 1. §-hoz, mely igy szól: „A magyar korona területén minden nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, bár­hol önállólag szabadon gyakorolhat. Fest Imre indítványozza, hogy ezen szavak után „bármely iparág“ és „bárhol“ közé igtas­­sék „ide értve a kereskedést is.“ Simonyi Ernő az 1848-ik törvényre hivat­kozva, mely megengedi, hogy 20 éves megkezd­hesse a kereskedést, s hogy e kortól fogva lehet ingatlan vagyona, mely fölött rendelkezik, indít­ványozza, hogy hagyassanak ki azon szavak „nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított“ és helyette tétessenek a következők: „minden 20 éves.“ Fest Imre azt hozza fel, hogy a 20 éves nem irhát alá váltót s nem köthet jogérvényes szerződést. Madarász József Simonyi módosítványát pártolja. Itt nem arról van szó, hogy a 20 éves intézkedhetik-e vagyonáról, hanem arról, hogy a 20 éves lehet-e iparos vagy mint Fest akarta kereskedő is, vagy pedig a nagy­korúságot el kell kell érnie, tehát 20 évesnek lennie. Mivel pedig már a 40-ik törvénycziklik a 20 éves kort elegendőnek tartotta bejegyzett kereskedőségre, lehetetlen, hogy most 1871-ben oly visszaesést kövessen el a képviselőház. Nehrebeczky Sándor a szöveget pártolja, míg Tisza Kálmán a nyilvánított szó után „egyén“ szót kiván közbeszavazni. A többség e változtatással a közp. bizottság szerkezetét fogadja el és vita nélkül szavazza meg a 2. és 3. szakaszokat. A 4. §-nál, mely így szól: „A ki szabadon gyakorolható ipart űzni szándéko­zik, tartozik ebeli szándékát az illetékes iparhatóság­nak szóval vagy írásban bejelenteni s ezen alkalommal kimutatni, hogy az ipar önálló gyakorlására az 1. ille­tőleg 2. vagy 3-ik §§-okban kívánt kellékeknek meg­felel ; mi ha megtörtént a bejelentésről szóló iparható­sági igazolvány a 26. §. alá tartozó eseteket kivéve meg nem tagadható és az iparhatóság által az illető­nek legfölebb 3 nap alatt ingyen kiszolgáltatandó, kü­lönben a bejelentő iparának üzését megkezdheti.“ Királyi Pál a Pest városa kérvényére utal­va az ipardíjak szedése iránt tesz módo­sítást. Horn Ede ellenzi Királyi Pál módosítását, mert a kezdő iparostól, midőn talán még sem­mije sincs, más szegény iparosok számára kérni illetőleg követelni nem méltányos. Szóló is két módosítást ad be: az 5. sorban hagyassák ki e két szó: „vagy harmadik“ és a 7. és 8. sorok­ban hagyassanak ki e szavak „a 26. § alá tar­tozó eseteket kivéve.“ Szlávy József ipar és kereskedelmi mi­niszter ellenzi Horn módosítványait, mig Pa­­trubány Gergely Király Pálét pártolja. Elle­nében Szlávy miniszter Pest város kívánsága ellen nyilatkozik. Tisza Kálmán is mind a három módosítás ellenében az eredeti szöveg mellett van. Mátyus Arisztid szintén nem pártolja ugyan a város kérvényét, hanem látva, hogy a szel­lem, mely a várost feliratra indította, többek által félremagyaráztatott, e miatt szólal föl. Simonyi Lajos b. is az eredeti szöveget pártolja, mert Pest kérvénye nem az iparsza­badságot, hanem annak megszorítását idézné elő. (Helyeslés.) A ház ezután az eredeti szöveget fogadja el s vita nélkül meghagyja az 5—13. §§-át. A 14 §-nál Táncsics Mihály figyelmeztet, hogy míg az előbbi szakaszokban mindig 14 napi határidő van, itt 15 napi van használva. A ház azonban meghagyja e szakaszt, va­lamint a következőket a 17-ikig. E szakasznál Majoros István külön intézkedést kíván kimondatni, hogy a lőporgyárak és raktárak oly helyre tétessenek, hol nem veszélyesek, Szlávy József miniszter azt válaszolja, hogy ez intézkedés nem az ipartörvénybe, ha­nem a katonaságba tartozik, míg Fest Imre megjegyzi, hogy erről a 103 §. szól. Ghyczy Kálmán nem ismeri el az elvet, melyet a miniszter felállított, de azt hiszi, hogy a lőporgyárakról a 8. §-ban legyen említés. Házmán Ferencz megjegyzi, hogy a 8. szakaszban már gyúanyagokról is van szó, te­hát vagy általános kifejezést kell beleigtatni, vagy külön indítványt tenni. Tisza László a „robbanószerek“ kitételt ajánlja. Szlávy József miniszter nem pártolja, hogy itt a lőporgyártás is felemlíttessék, mert ez állami egyedáruság. Csiky Sándor azt hozza fel a miniszter érve ellen, hogy a lőpor­gyártás privilégiuma nem gyökerezik hazai törvényeinkben és csatlakozik Majoros módosításához. Tisza Kálmán is az indítványt pártolja. Simonyi Ernő a törvényekből nem olvas­hatta ki, hogy az államnak a lőpor­gyártáshoz és árulásához kizárólagos joga van. De az or­szágban bármiféle hatalom tartozik a közbizton­sági törvényeknek hódolni s azért a robbanó szerek közt legyen fölemlítve a lőpor, miután a katonai hatóságok bizonyos kiváltságokat hisz­nek birni erre nézve. Szlávy József miniszter kijelenti, hogy nem fektet nagy súlyt a dologra. A ház ez után elfogadja a lőpor külön fölem­­lítését s a következő szakaszokat a 26-ig bezá­rólag vita nélkül szavazza meg. A hátralevő rész a jövő ülésben fog tárgyaltatni. Ez után még a napirend megállapítása idéz elő rövid vitát, mely ekkel végződik: Jövő ülés hétfőn 10 órakor lesz. Napirend : Az ipartörvényjavaslat tárgyalásának folytatá­sa, s a­mennyiben ezt elvégezhetnők, a központi bizottság jelentésének felvétele a telepítvények­­ről szóló törvényjavaslatnak függőben maradt szakaszai tárgyában.* A főrendiház ülése. November 18-án d. e. 12 órakor. Majláth György elnök megnyitván az ülést a képviselőházi jegyző átnyújtja a legutóbbi ki­rályi leiratot a miniszterválság tárgyában. Mi­után ez felolvastatott, Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök mu­tatja be magát, s rövid beszédben a ház támo­gatását kéri. Elnök üdvözölve válaszol neki. Cziráky János gr. bemutatja a jogügyi bi­zottság jelentéseit a bírói végrehajtókról, a bün­tetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó né­mely intézkedésekről, az úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog és birtokviszonyokról, végre az irtványokról szóló törvényjavaslatok tárgyában. A törvényjavaslatok azonnal tárgyalás alá vézetnek. A bírói végrehajtókról szóló törvényjavaslat 14. §-át a bizottság akkér javasolja megváltoz­tatni, hogy a végrehajtó hanyagságát érhető büntetés világos kifejezésére, itt az érintett §-ban a „kézbesíteni“ szó után még e szavak „ellenkező esetben 100 frtig terjedhető bírság­ban marasztaltatik el, ismétlés esetében pedig hivatalát vesztik hozzá tétessének. Bittó István igazságügyminiszter hozzájá­rul a módosítványhoz, miután az a törvény in­­tenziójának megfelel. A módosítvány valamint a törvényjavaslat többi része elfogadtatik. A testi büntetések, az úrbéri viszonyok és irtványokról szóló törvényjavaslatok tárgyában vett képviselőházi üzenetekhez a főrendi bizottság­­ hozzájárulást ajánl. A javaslat elfogadtatik.­­ Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a köztörvényhatósági házi pénztárak alapjairól szóló törvényjavaslat tárgyában. Az 1870. XLII. t. sz. 90. §-a a pénzügymi­nisztert utasította, hogy miután a törvényható­ságok az állami közigazgatás költségeit ezentúl saját házipénztáraikból fogják fedezni, a bel­ügyminiszterrel egyetértőleg törvényjavaslatot terjeszszen elő a föld­­házjövedelem és szemé­lyes kereseti adó oly mérvű leszállításáról, hogy a leszállítás a lehetőségig megfeleljen azon fő­összegnek, a­melyet az állam a közigazgatási czélokra az összes törvényhatóságoknak kiszol­gáltatott. A pénzügyminiszter a törvény ezen rendele­tének tett eleget, midőn ezen törvényjavaslatot előterjesztette. A minisztérium azon összeget, mely a tör­vényhatóságoknak az 1870-ik évben közigazga­tási czélokra kiszolgáltatott, 4.145.748 írtban állapította meg. Ezen összeg megállapításánál, a­mint a tör­vényjavaslathoz csatolt előterjesztés mellékle­teiből kitűnik, azon elv vezette a minisztériumot, hogy a törvényhatóságoknak 1870-ben kiszol­gáltatott összegből mindenek előtt kiválasztot­tak azon összegek, melyek mint kétségtelenül törvénykezési költségek egészben törvénykezési czélokra fordíttattak, ezenkívül azon költségek, melyek természetük szerint egyik osztályzatba sem tartoznak, mint például azon tisztviselők fizetései, a­kik úgy a törvénykezéssel, mint a közigazgatás teendőivel foglalkoztak, felerész­ben a közigazgatási költségek közé számíttat­tak, felerészben azonban levonásba helyeztet­tek ; ellenben, miután az 1870. XLII. törvény­­czikk értelmében az árva és gyámhatóságot ezentúl a törvényhatóságok gyakorolják, az ár­va és gyámügyek kezelésére fordított összegek a közigazgatásiak közé soroztattak. A törvény­­hatóságoknak 1870-ben közigazgatási czélokra kiszolgáltatott összeg ezen elvek szerint 4 millió 145.748 forintban állapíttatott meg. Ezen összeg az összes egyenes adóknak 7,76%-át teszi. Az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának értelmé­ben a minisztérium kiszámítása szerint tehát ezen összeggel lennének az egyenes adók le­­szállítandók. Erre nézve megjegyzi a bizottság, hogy a dolog természeténél fogva e kiszámítá­sok csak bizonyos önkényszerű feltevéseken ala­pulnak, ezenkívül a gyámhatósági költségeknek a javaslatban foglalt kiszámítása sem fekszik biztos alapokon. A pénzügyminiszter által előterjesztett mel­lékletek azon kimutatást is tartalmazzák, mely előtünteti azon összegeket, melyek ezen 7,76%-t leszállítás folytán, a törvényhatóságoknak ren­delkezésére bocsáttatnának. Ezen táblázat azon különbözetét is kimutatja, mely ezen és az eddig kiszolgáltatott összegek között létezik. Ezen különbözet természetes következménye azon nagy különbségeknek, melyek az ország egyes törvényhatóságainak adó­ereje között lé­tezik.­­ A tárgyalás alatti törvényjavaslatnak ezen gyakorlati következményei azon meggyő­ződésre vezettek, hogy 1870. XLII. t. sz. által megrendelt és e törvényjavaslatban valóságot nyert módozat oly nagy nehézségekbe ütközik, s annak keresztülvitele oly annyira sújtaná az ország törvényhatóságainak nagy részét, hogy a bizottság azt keresztül vihetetlennek tartja. Az egyenes adóknak 7,76%-val leszállítása mellett az ország összes törvényhatóságai közül Csanád, Bács-Bodrogh, Békés, Fehér, Heves, Nyitra, Pozsony, Soprony, Temes, Tolna, To­­rontál, összesen tehát 11 törvényhatóság lenne azon helyzetben, hogy egyenes adóiból nagyobb összeg üttetnék le, mint a mennyit közigazgatási teendőinek ellátására 1870-ben kapott. A töb­binél az adóleszállítás összege kisebb, mint azon összegek, melyek eddig rendelkezésére állottak, és vannak törvényhatóságok, melyek többet lennének kényszerítve háziadó fejében kivetni, mint a­mennyi összes államadóik összegéből le­engedtetnék. Sok törvényhatóságnál e különbség nagyon tetemes , csak a következőket emeli ki a bizott­ság, megjegyezve e különbözeten kívül az egye­nes adóknak hány %-ját kellene azon törvény­­hatóságoknak háziadó fejében kivetni, hogy a különbözetet megszerezzék. Ezen adatok eléggé bizonyítják az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának szigorú keresztülvitele mily súlyos terhekkel sújtaná a törvényhatósá­gok legtöbbjeit, sőt egyenesen tételükben tá­madná meg azoknak egy részét. Vannak tör­vényhatóságok, melyek mint Torna, Aranyos­szék háziadó fejében az egyenes adók 24°/0-át meghaladó összeget kényteleníttetnének (az első 24,61% az utóbbi 28,45%) kivetni csak azért, hogy azon összegeknek birtokába jöjje­nek, melyekkel eddig rendelkeztek. Ezen állapotot megteremteni nem állhat a törvényhozás szándékában. Az 1870: XLII. t. czikk 90. §-ának végrehajtása magával azon törvény szellemével ellenkezik, mint ez az egyes kissebb adóerejű törvényhatóságokat egyenesen megfosztja fennállásuk életfeltéte­leitől. A tárgyalás alatti törvényjavaslat részlete­sen bebizonyítja, hogy az 1870: XLII. t. czikk 90. §-a által megrendelt egyenes adó leszállí­tása még ezenkívül más nehézségekkel is jár, az adó kivetésnél ugyanis a 7,76% leszámítás oly bonyolult számításokat vonna maga után, hogy már ezen körülmény is bizonyítja, azt, hogy a XLII. törvényczikk 90-ik §-ának rendelkezése a végrehajtás terén alig legyőzhető nehézségeket idézne elő. A bizottság tehát s az 1870. XLII. törvény­czikk rendeletét keresztülvihetőnek nem tartja és így azon törv. czikk 99. §-ának módosítását látja elkerülh­etetlenül szükségesnek. A törvény­nek azon rendelete egyébiránt ideiglenes intéz­kedést tartalmaz, mert az 1870. XLII. t. czikk 11. §-a azt rendeli, hogy addig, mig a törvény­­hozás a törvényhatósági költségek fedezésének és beszedésének módját külön törvény által vég­leg szabályozza: a házi adó az államadó után külön százalékban vettetik ki s az államadóval együtt szedetik be. Addig, mig az adókivetés és beszedés rend­szernek ezen gyökeres gyökeres reformja és végleges szabályozása be nem következik, leg­egyszerűbb, de a létező viszonyok között egye­dül czélravezetőnek és legkevesebb baj nélkül keresztülvihetőnek azon módozatot tartja a bi­zottság, ha jövőre is úgy mint eddig az 1870-ik XLII. t. czikkben megrendelt egyenes adó leen­gedés nélkül ugyanazon összegek bocsáttatnak a törvényhatóságok rendelkezésére, a­melyek azoknak 1870-ben közigazgatási czélokra utal­ványoztatak. Ezen összegeket az állam a tör­vényhatóságoknak évenként előzetes havi rész­letekben kiszolgáltatná. Ha ez által mégis a jövőben egyes törvényhatóságoknak szükségle­­teik fedezve lennének, a szükséges költségeket az 1870. XII. t. sz. értelmében házi adó által fog­ják fedezni. Igaz, hogy e szerint a törvényhatóság leg­többjei a közigazgatási teendők ellátásának összes terheit nem önmaguk viselnék egyedül, azoknak legnagyobb része az állam hozzájáru­­lulásában részesülne. A bizottság ebben nem lát semmi természetellenest, és nem lát semmi igaz­ságtalanságot azon törvényhatóságokra nézve sem, melyek az 1870. XLII. sz. 90. §-a szerint nagyobb adó leengedésben részesülnének, mert a törvényhatóságok nem csak önkormányzati testületek, hanem mint az állam közigazgatás­­közvetítői, egyúttal magasabb államfunctiót is teljesítenek, kiadásaiknak egy része, mint ezen feladatuknak következése országos szempontból ítélendő meg, és ezen okból a törvényhatóságok teljes joggal részesülnek saját elégtelenségük esetében azon közvetett segélyben, melyet a bizottság javaslatának elfogadása által nyerné­nek. Különben is e kérdésnek azon megoldása, melyet a bizottság javaslatba hoz, gyakorlati következményeire nézve ugyanazon eredményre vezet, melylyel az 1870. XLII. t. sz. 90. §-ának végrahajtása bírna, mert a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényezik 11-dik §-sa sze­rint az egyenes adókból százalékokban leenge­dett összegnek kivetése és beszedése is az ál­lami adóval együtt történnék és az állami adó­hivatalok által szolgáltatnék ki a törvényható­ságoknak. A bizottság tehát azon indítványával járul tisztelt képviselőház elé, mondja ki a ház hatá­­rozatilag, hogy ezen törvényjavaslatnak mel­lőzésével utasítja a minisztériumot, miszerint nyújtson be oly időben — hogy a költségvetés tárgyalásának befejezése előtt törvénynyé emel­tethessék — mielőbb törvényjavaslatot az 1870 XLII. t. ez. 90. §-ának módosítása mellett az iránt, hogy a törvényhatóságoknak közigazga­tási kiadásaik fedezésére az 1870. 42. t. ez. által megrendelt egyenes adó leengedés nélkül azon összegek bocsáttassanak évenkint rendel­kezésükre, a­melyek részükre egyenkint 1870. közigazgatási czélokra utalványoztattak, és azon összegek oly formán állapíttassanak meg, hogy az 1870-ben az egyes törvényhatóságok részére törvényhozásilag megállapított össze­gekből csak az akkor kétségtelenül törvényke­zési czélokra utalványozott összegek vonassa­nak le, azon összesen 747,394 írt 732/44 tevő összegek pedig, melyeket a minisztérium azon okból­­számított le, mert hasonlag törvénykezési kiadások osztályzatába tartoztak, p. o. a szol­­gabírák fizetése és több ilynemű kiadások, me­lyek a minisztérium számítása szerint csak fele­részben közigazgatásiak , ne számíttassanak le és hagyassanak meg a minisztérium által a gyámhatóság költségének fedezésére bizonyos feltevések alapján kiszámitott összeg helyett. A törvényhatóságok ezen fennterintett ösz­­szegeket mintegy pótlásul kapnák meg annak fejében, hogy az 1870. XLII. törvényczikk ren­deletei szerint a törvényhatóságok fogván az árva- és gyámhatóságot gyakorolni, ezen kö­rülmény a törvényhatóságoknak, ha a törvény értelmében kívánják kötelességüket teljesíteni,­­ nagy kiadásokat fog okozni, mindenesetre nagyobbakat a minisztérium által a számításban felvett összegeknél. Ezek szerint azon összeg, mely a törvényha­tóságoknak rendelkezésére bocsáttatnék, az ezen törvényjavaslatban felvett 4.145.748 fit 48 krnál jóval nagyobb lesz, és így a bizottság ja­vaslata az államra nagyobb terhet fog hárítani , de a bizottság azt hiszi, hogy ezen áldozatot kárpótolja ezen nagyfontosságú ügynek czélra­­vezető megoldása és azon megnyugvás, melyet a kérdésnek a bizottság által javasolt megoldása az ország törvényhatóságainak legnagyobb ré­szénél kelteni fog. A bizottság végül azon kérést intézi a kép­viselőházhoz, hogy ezen jelentést a költségvetés tárgyalásának megkezdése előtt előzőleg vegye tárgyalás alá. Kelt Pesten, nov. 5-én 1871. Széll Kálmán, s. k., az állandó pénzügyi bizottság előadója. Az egyet 1870-ben Pótolni Háziadó nesadók kiszolgál­kellene fejében 7,76­/0 tatott ; háziadó utján : egyenes­adónak kö­vetkező °/0-a kellene ki­írt. frt. frt. vetni. Abauj­ megye 34.961 54.509 19.548 ££’ Árva „ 12.887 38.198 25.311 Bereghmegye 25.972 48.915 22.943 6.35 1­. Biharmegye 108.635132.278 23.643 1.flg „ Esztergommegye 18.287 38.996 20.7098.7S „ Gyürmegye 29.773 45.586 15.813 4., „ Hontmegye 31.472 51.102 19.630 4*48 11 Közép-Szolnokm. 25.810 35.824 10.014 3.d­ „ Krasznamegye 12.857 26.957 14.100 8*51 n Máramarosmegye 32.254 76.687 44.433 10.60 1, Tornamegye Trencsinmegye 4.673 19.496 14.813 24.61­2 38.051 73.409 35.358 7.gi n Turóczmegye 10.379 30.337 19.958 14-gg „ Unghmegye 22.998 55.234 32.236 10­ 87 8 Kővárvidékmegye 8.668 25.747 17.079 15.0« « Még mostohábbul állanának vényhatóságok p. o.: az erdélyi tér-Aranyosszék: 3.129 14.704 11.475 28.46 „ Csikszék: 11.094 30.811 19.717 13.76 n Háromszék: 15.573 39.008 23.435 11*67 » Naszód: 4.937 23.300 16.363 18­ 30 „ Udvarhelyszék: 11.272 33.026 21.754 14.07­2 MAGYAR ÚJSÁG, 1871. NOVEMBER] 18. Az állandó pénzügyi bizottság átalános jelentése az 1872. évi államköltségvetés tárgyában. Áttérve magára a költségvetési előirányzat­ra, az 1872-ik évi államköltségvetés mérlege az egyes jelentésekben részletesen előadottak foly­tán és e jelentésben előterjesztett összeállítás kimutatás szerint a következő : Rendes kiadások: Előirányzat szerint 157,636,451, pénzügyi bizotts. javaslata szerint 155,595,125, különbözet 1 2,041,326. Rendes bevételek: Előirányzat szerint 152,775,002, a pénzügyi bizottsági jav. szerint 152,895,848, különbözet -1- 120,846. Hiány: Előirányzat szerint 4,861,449, a pénzügyi biz. jav. szerint 2,699,277, különbözet -2,162,172. Rendkívüli kiadások: Előirányzat szerint

Next