Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-21 / 267. szám

1866 évig, 10 évi átlag szerint jövedelmeztek 325,556 frtot, ennélfogva esik egy holdra 6 frt 28 kr. A bérletföldek ugyanott s ugyanakkor jövedelmeztek évenkint 523,022 frtot, tehát esik egy holdra 9 frt 31 kr. Ez mondatik a pécskai m. k. kincstári uradalom­ról. A többiről is, de főleg a magán­tele­­pítvényi birtok felől is nemhe­­ly adatokat kell ismerni a törvényhozásnak ? Miként gondolja a­z. igazságügyi minisztérium? Gonda László: Osztrák válság. A válság elodáztatott. Ennyit lehet ma az osztrák bonyolult viszonyok által teremtett hely­zetről tudni. Az ideiglenes kormányzás hosszabb ideig fog tartani, amint ezt a naponként zavar­­tabbá fejlődő eseményekből minden jóstehetség nélkül sejteni lehet. — De hogy ki áll az ideiglenes kormány élén , azt találgatva is bajos volna megmondani. — Ha egy körül­ménynek hitelt lehet adni, úgy a név nél­küli minisztérium feje aligha­nem Holzgethan, a­mit onnan is lehet gyanítani, mert Holzgethan­­nak már úgyszólván a zsebében volt a közös pénzügyminiszterré való kineveztetése, és most úgy áll a dolog, miszerint e hivatal is hosszabb ideig betöltetlen marad, mert a közös pénzügy­minisztériumban szintén intézkedéseket tesznek az ideiglenesség fentartására. Tehát nincs közös pénzügyminiszter s nincs osztrák minisztérium. Az a kérdés fog-e sikerülni az ideiglenes mi­nisztériumnak határozatképes rend­szatot össze­hozni, miután bizonyosnak látszik, hogy a né­metek nem fognak a reichsrabhba menni, ha csak a törvénytelennek mondott országgyűlések föl nem oszlattatnak ? Így is, úgyis baj. De azután Holzgethan, Scholl­s Grocholski, mint a mostani ideiglenes kormány gyanítható egyénei, aligha fogják az országgyűlések föloszlattatását el­rendelni akarni, mert hiszen midőn a boldo­gult Hohenwarth-féle kabinet tagjai voltak, az illető országgyűléseket ismételten törvénye­seknek ismerték el. — S mégis ma azt távirják Bécsből, hogy az országgyűlések föloszlatása alig szenved kétséget. — Bizony nagy lehet a konfusió. S mint Bécsből ismételve jelentik, e helyzet megteremtésében az oroszlánrész Andrássyt illeti A hivatalosok e körülményt nem tagadják hatá­rozottan, hanem szépítve adják elő, azt mond­ván, miszerint Andrásssy azt nyivánította volna, miszerint a pillanat nagyon alkalmas a Galicziá­­val való kiegyezésre, a lengyelek könnyen kie­légíthetők, nem fog most sem több megadatni, mint a­mennyit az 1869-ks képviselők megadni akartak. Mint külügyminiszter súlyt fektet a len­gyelekkel való kiegyezésre. Az osztrák kabinet alakítását illetőleg,újabb hír szerint, Auersperggel az alkudozások mégis megkezdettek. E tekintetben Andrássy befolyása oda irányul, hogy a korona s a parlamenti több­ség közt az alkotmányosság alapján tartós ö öszhangzatos legyen. A bécsi politika napi eseményének elsejét a Ziblikiewicz a lengyel kör elnöke által Bécsbe összehívott pártértekezlett Ez urak nem kevésbé csodálkoztak, midőn Bécsbe érkezve megtudták, hogy Kellersperg már hegyen-völgyön túl van, a minisztériumból nem lesz semmi, s így a konferenczia is valódi alapját elveszté. De hogy még­se mentek légyen hiába Bécsben, a lengye­lek értekezlete, mely a galicziai képviselők ma­gatartását minden eshetőséggel szemben szabá­lyozni akarja, tegnap kezdetét vette és néhány nap alatt be fog fejeztetni. A tegnapi értekez­letnek inkább előtanácskozmányi természete volt, melyben a kör elnöke Zyblikiewicz képvi­selő, s 24 vett részt, állítólag Sapieha herczeg az országgyűlés elnöke és Grocholszky is részt vettek az értekezleten. Előlegesen határoztatott, Andrássyval eshetőleg csak a galicziai miniszter által közlekedni. A lengyel lapok a cseh sajtó támadásai folytán azt indítványozzák, h­ogy a csehekkel minden együttes eljárásról mondjanak le. Viszhangok Kossuth leveleire. A „Pester Lloyd“ nov. 11-ei számában Kossuth első leveléről szólva, zokon veszi nagy hazánkfiától, hogy e levelet e szavakkal végzi: „A haza veszélyben van,é s ezután,miután öröm­mel látja, hogy mielőtt a veszély bekövetkez­hetnék, még egy levél megjelenése ígértetik, áttér az államférfiúra, s minden egyében kívül az tűnik föl előtte figyelemre méltónak, hogy Kossuth minő álláspontot foglal el a Ghyczy- Tiszapárt irányában. Mindenekelőtt ugyanis,mond az említett lap, kénytelennek látja Kossuth a balközépet meg­­lec­kéztetni, s nagyon is alkalmas arra, a mér­sékelt ellenzék bizonytalan állását föltüntetni. E politikára először megfelelt Andrássy s most Kossuth. Abban Kossuth egyetért a miniszterelnökkel, miszerint Magyarország részéről nem volt meg­engedhető, hogy tétlenül nézze az osztrák-cseh válságot, mert abban Magyarországnak meg­őrzendő életkérdése forog szóban. Andrássy te­hát csak abban hibázott volna, hogy az osztrák­magyar birodalom államjogi követelései, nem pedig egy tartomány törekvései mellett lépett föl, mely ama követeléseket megsemmisíti. E következtetést Kossuth részéről természetesnek találja, mert szerinte ez azt bizonyítja, hogy Andrássy a választott politika helyes útján ha­lad, s Kossuth rendszerének logikai következ­ményeit helyesen vonja ki. Ha Kossuth Magyar­­országnak Ausztriához való viszonyaiban az ég átkát látja, logikailag helyes, ha ez Ausztria be­­hetetlenné tételére c­élzó államcsíny mellett szól; de másrészt Andrássy szintén következe­tesen járt el, midőn a két állam közti szövet­ségben csak a magyar birodalom fejlődését tartva szem előtt, az ez ellen intézett támadáso­kat elhárítani igyekszik. Andrássy s Kossuth nézetei, habár ellentétesek is, épen ebben van logikai helyességük folytán tagadó biztosí­tékuk. Ezután az idézett lap áttér a levél azon ré­szére, hol az mondatik, hogy minden szláv nép, mely történelmileg kifejlett nemzeti individlitás­sal bír, szabad, önálló nemzet lehet. — E tétel — mond tovább elméletben — elfogadhatónak hangzik, a gyakorlatban azonban nem lehet körvonalazni. Ha ezt a történelem minden kor­szakára nézve érvényesnek módjuk , külö­nösen Magyarországra nézve az állami fölbom­lás jellegével bírhat. Ha megengedjük például Horvátországban egy délszláv birodalom alakí­tását, a szlávok ki lesznek ugyan elégítve, de ezzel csak az lett megtéve, a­mit Ennius kato­nája tett. Ha Kossuth előtt Napóleon eljárása lebeg, ki minden államban a forradalom magvát hinté el, otthon azonban a katonai absolutiz­­must tartá fen, úgy megelégedhetik azzal, ha Csehország külön állammá alakíttatik, de ezál­tal a panslavismus ellen nem nyeretik fegyver, hanem inkább a cseh korona védpajzsa alatt virágozni fog. Kossuth szerint csak ez alterna­tíva közt választhatunk: a cseh államoknak hit­­sunkből következtetve vagy közvetlenül megala­kulni hagyni, s ez bár­miként sikerüljön is,­­ állami létünk árán történnék. A „Lloyd“ tehát helyesebben találja a mostani állapot fentartását. Kossuth fentebbi nyilatkozata módosítása a dunai konfederatió­nak. Nem akarja vizsgálni, mely szláv nemzetek lehetnének szövetségeseik, de azt tartja, hogy Ausztria ép oly jó szövetséges, mint a még ala­kulandó szláv individualitás. Különösnek találja Kossuthtól az orosz hata­lom fenyegetőzésére való emlékeztetést. Mert hisz a kiegyezéskor ő mondta volt, hogy az orosztól nem kell félni; ő volt az, ki mint Ma­gyarország vezér államférfia, nem tudott oly po­litikát követni, mely az oroszok beavatkozását nem vonta volna maga után. Nem tagadja a ve­szélyt s a kellő eszközökkel akar elébe állni, de ez utóbbiak közé nem tartozik folyton az ál­lam alapjogait megingatni akarni. Ma sokkal erősebbek vagyunk, mint öt év előtt s ha Kos­suth tanácsát követjük, megerősödésünk lehe­tetlenné lett volna, így a „Lloyd“. . A „Pesti Napló“ a második levél alkal­mából kijelenti, hogy ez rá nézve a legérdeke­sebb, mert Kossuth saját terünkön keres fel, sa­ját fegyvereinkkel áll velünk szembe, s így a küzdelem esélyei nem egyenetlenek, szabadabb mozgalma jelzé a nemzet újabb moz­galma kezdetét, s meglehetősen jól jellemzi jelenlegi alkotmányosságunk fokát azon tény, hogy voltak és vannak az uj aerának is sajtó martyrjai s hogy a magyar kormány a váczi fegyházzal szemben külön épületet bérelt ki s szerelt föl— a sajtó áldozatai számára. Szabad országban nincs sajtóbörtön, erre tanít bennünket Anglia, Amerika, Belgium és Helvetia. A­mi újból azt bizonyítja, hogy sza­bad sajtó annyit jelent, mint szabad ország. De mire folytassam? Bebizonyítani, mennyire fontos a sajtó­szabadság s mennyi jótékonyság származik belőle a népekre, épen oly felesleges munka, mint bebizonyítani azt, hogy mennyire fontos és szükséges a világ­egyetemre nézve a világosság s hogy az mennyire megterméke­nyíti a mezőket s réteket. A sajtó számos érdemei közül csak azt az egyet akarom kiemelni, hogy gyökeresen átvál­toztatja s részint már is átváltoztatá azon tudo­mányt, mely országok s népek élete felett dönt­i a politikát. Minél tovább fejlődik a sajtó, annál lehetetlenebbé válik a hatalmakra nézve az országok ügyeit a camera obscura mű­helyében intézni el. A sajtó szétoszlatja a titok leplét s a kabinet­politika mindinkább nemzet­­politikává változik át, s miután másrészről a sajtó mind közelebb-közelebb hozza a népeket egymáshoz, előre látható, hogy fog jönni egy­szer egy olyan kor, midőn az eddigi kabinet­politika s a most fejlődő nemzet­politika helyébe lépni fog a népek politikája. Ily hatása van a fegyver egyik élének. Lássuk most másik élét. Ily kiindulási pont mellett Kossuth először is azt találja, hogy a cseh fundamentális czikkek nem sértik meg a közösügyi törvényt. Kossuth magyarázza is, hogy miben áll e törvény lénye­ge, s ha ebbeli okoskodását minden bírálat nél­kül elfogadnák is, szembetűnik, hogy Kossuth egy lényeges pontról feledkezett meg. Arról, hogy az alkotmányos, legális uton létesült kö­­zösügyi törvényhez nincs senkinek beleszólása, mint a­kik e törvényt hozták. Minthogy pedig a cseh országgyűlés utólagos elismerése azt jelen­tette volna, hogy a cseh országgyűlésnek bele­szólási joga van a közös törvények hozatalába, minthogy ilyesmi elfogadása a consenquentiák végtelen sorával bírna s azt is jelentené, hogy a reichsr­ath eddig törvénytelen volt, világos, hogy ezt vissza kellett utasítni, vissza pedig épen a közösügyi törvények szempontjából. A levélben több ellenmondást vél találni. „Kossuth levelének ama tételében, hogy az Ausztriával való „vegyes házasság“ alatt is Ausztria mindig fog bizonyos hatást gyakorolni Magyarországra, kétségtelen igazságot mond. Csakhogy a dolog megfordítva áll, úgy tudniil­lik, hogy Magyarország is gyakorol hatást Ausz­triára, s atalán e kölcsönös hatást, a történelem­nek erre nézve felmutatható százados tanulsá­gait tartották szem előtt a közösügyi törvény alkotói, midőn a magyar közösügy érvényét attól tételezték fel, hogy Ausztriában alkotmá­nyos viszonyok uralkodjanak. De ha Kossuth ezt a kölcsönös hatást maga is elismeri, mint véli indokolhatni azt, hogy a magyar miniszterelnök, ha oly ügyről van szó, mely Magyarországra nagyon is vissza­hat, azt felelje az uralkodónak, hogy a tárgyban véle­ményt nem adhat ? Kossuth e kérdésre a fele­lettel adós marad, de e helyett ajánl mást, mi bizonyára százszorta roszabbá tenné a helyze­tet, mint a magyar miniszterelnök beavatkozása tehetné, még ha ez hibás is lenne. Kossuth ugyanis rosznak tartja, hogy a ma­gyar miniszterelnök osztrák ügyekbe szólt,­­de azt nagyon renden levőnek találná, hogy­­ a magyar országgyűlés szóljon. Egy ember beavat­kozása helyett tehát a nemzet beavatkozását ajánlja, egy ember beavatkozása helyett, me­lyért végre is az egyén felelős, a nemzet felszó­lalását,melyért az egész nemzet felelős, mely soha sem történhetik másképen, mint hivatalosan, mely helyrehozhatlan, melynek súlyát maga a nemzet viselni kénytelen“. Ezt minden logikával ellenkezőnek tartja. Kossuth csak azért kívánja az oszággyűlés beavatkozását a cseh követelések mellett, hogy a jobb s balközép a federalismust mozdítsa elő s tréfás ötletnek tartja, hogy Kossuth ezt a kö­zösügyi törvényből következteti. A czikk azzal végződik, hogy a levélből a dunai konfederatio embere szól, ki nem akarja Ausztriát, a „P. N.“ pedig akarja a­dott. Ezen alaptőke az egyesület fennállásának biztosítására alkottatván, folyó kiadások fede­zésére nem fordítható, hanem , csupán szűkebb anyagi körülmények közt levő tagoknak kölcsö­­nöztetik. A folyó kiadások a rendes bevételekből fe­deztetnek. E rendes bevételek a tagok 1 frtnyi havi járulékából állanak, és hozzá adva a múlt évi 5 frt 44 kr pénztári maradékot, ez évben 525 frt 53 kr tettek. Ez évi rendes kiadás, mely­nek czime alatt a helyiség, könyvtár és viroda fenntartása szerepel 390 frt 60 kr volt, maradt tehát készpénzben 135 frt 47 kr. A könytár 421 jobbára magyar munkából áll, mely többnyire a tagok önkénytes adako­zásaiból jött létre ; gyarapítására továbbá még minden tag havonként bizonyos pénz­összeggel járul. Hálás elismeréssel vette ezenkívül az egy­let következő lelkes hazafiak: Liptay Pál, Kő­­váry László, Orbán Balázs, Kriza János, Szent­­léleky Géza, Doktor Ágai Adolf és Gr. Bethlen Miklós urak szives könyv és hírlap adomá­nyait. Az egylet tiszteletbeli tagja Dr. Heiler Fló­rián egyetemi tanár, az egylet számára élte fogytáig egy alapítványt tett, mely szerint az egyetemi kór-vegytani intézetben egy szabad hely áll egy köritag rend el nézésére, ki féléven­ként az elnök által jelöltetik ki. Tudósítjuk ezúttal azon volt egyleti tagokat, kik egyetemi tanulmányaikat bevégezve és Bécsből eltávozva, az egylettől megválni kény­szerültek — miszerint, ha az egylethez való vi­szonyukat talán megnyitni kívánnák s ebbeli szándékukat bejelentik, a kör inactiv tagjainak sorába vétetnek föl. Kérjük ezért ebbeli nyilat­kozataikat az egylet helyiségébe (Alsergrund Berg­gasse Nr. 5.) intézni, hol az egylet min­den pénteken heti estélyeit tartja, melyekre minden magyar embert a legszívesebben lát. Bécs, nov. 18. 1871. Thuróczy Károly Boytha József, e. i. elnök egyl. titkár. 1848-ban nemzetünket a modern nemzetek szín­vonalára emelte, első mártyrságát a sajtóért szenvedte ? Ki nem emlékezik arra, hogy azon 12 pont­ban, mely igazi alkotmányunknak alapját veté meg, egyik első helyet a sajtószabadság foglalja el, s hogy nemzeti felébredésünk napját úgy ün­nepeltük meg, hogy tömegesen vonulva Budára, kiszabadítok a sajtószabadság egyik ernyedet­­len bajnokát, kit örömmel látok ma hallgatóim között, Táncsics Mihályt ? Még most is csengnek füleimben és oly fe­­lejthetlen mint pótolhatlan szabadság-dalno­kunk azon szavai, melyekkel ama nevezetes nap eseményeit Naplójába jegyzé : — „Szabad a sajtó! Szivembe mártom tollamat s vérrel írom le e két szót: szabad a sajtó!“ A martyrok nem szenvedtek volt hiában. Kiküzdöttük a sajtó szabadságot s vele együtt 15 milliónyi nép ünneplé önszabadságának ünnepét. Bekövetkezett az elnyomás hosszú korszaka. Egyidejűleg az akasztófákkal állíttatott fel a censura.Darab idő múlva az akasztófa beszünteté működését, de a censura állhatatosan folytatá­a magáét. Bűn volt a szó, bűn a gondolat. És a gondolat mégis működött és mégis ter­jeszkedett. Hálás érzelemmel emlékezik vissza a nemzet azon gyászos kor hazafias irodalmára, mely akként volt kezelve, hogy a hatalom semmit sem értett belőle, a nemzet mindent. Olyan­valami volt a mi akkori irodalmunk, mint éji szellemek suttogása. A sajtó és a nemzet békéban volt, de a két szellem, a nemzet és a sajtó szelleme folyton találkozott, egymással folyton társalgott. Vagy ki ne emlékeznék vissza azon néma lel­kesedésre, melyet Jókai Mórnak regényalakba öntött eposai, Arany Jánosnak „ködös homályos énekei,“ boldogult Tompa Mihálynak bűvös-bájos regéi a nemzet kebelében keltettek ? Ki nem emlékezik vissza hálás érzelemmel akkori hírlapirodalmunkra, midőn vezérczikkez­­tek a külföldi események felett úgy, hogy az egész magyar közönség megértette, miként a ki­­fejezett remények hazánkra vonatkoznak ? Végre jött az úgynevezett uj aera, a sajtó * * * A természet gyönyörködik az ellentétekben. A rózsával együtt nő a tövis, ugyanazon egy kerekben dalol a pacsirta és huhog a bagoly; terebélyes fa árnyékában pihen a hős álmo­dozva fényes csatákat s szabad nemzetet,terebé­lyes fa árnyékába rejtőzik az útonálló lesve a prédát, lihegve az ártatlan vért. A sajtónak is meg vannak a maga tövisei, a maga baglyai és zsiványai: nevök z­u­g­­­r­ó­k, a berek, melybe rejtőznek: a zugsajtó. — Mi a zugsajtó ? — kérdé minapában egy divatosan nevelt ifjú egy öreg úrtól, ki épen a sajtónak e kinövései felett fohászkodott. — Mi az éjszaka ? — kérdő válasz gyanánt az öreg ur. — Az éjszaka ? ellentéte a nappalnak. — No hát, a zugsajtó ellentéte a sajtónak. — Jön a válasz. És az öreg urnák definitiója igen helyes volt. A zugsajtó épen ellentéte az igazi sajtónak. Emez nevel, tanít és nemesit, amaz ront, bu­tit és aljasit. A sajtó a nyilvánosság , a közvélemény kifejezése; a zugsajtó az alattomosság, a ha­zugság, a rágalom kinyomata. A sajtó csatatér, melyen a két tábor katonái bátran lépnek egymással szembe, s nyílt sisak­kal harczolnak egymás ellen ; a zugsajtó bar­lang, melyből gyáva bérenczek lövelik ki mérges nyilaikat. A sajtó katonája fegyvert forgat; a zugsajtó embere mérget és piszkot kever. A sajtó küzd eszmékért, elvekért; a zugsajtó nem küzd, hanem zsarol pénzt és gázol becsü­letben. Előtte semmi se szent; sem szülői szeretet, sem női becsület, sem családi tűzhely. Semmi. A hazát névről sem ismeri, az erényről annyi fogalma van, mint a vaknak a színekről; épen csak egy érdemet kell benne elismerni: nagyon vallásos, szorosan ragaszkodva a keresztény tanhoz : midőn arczul csapják, oda nyújtja má­sodik pofáját, hogy üssék azt is. A gyávaság fó jellemvonása. De ne mulassunk tovább ez undorító képen. Menjünk tovább és vizsgáljuk inkább e szomorú tüneménynek okait, forrását. * * * Hogyan támadott,miként fejlődött e­ nyavalya társadalmunk kebelében ? Sem 48 előtt, sem 48 után sehol semmi nyo­mát nem láttuk. Mi történt időközben ? Mi báto­­ritá fel e „pocsolya-banditákat“ — mint találó­­lag elnevezé őket egy barátom, ki e kérdésben dicséretes erélylyel lépett fel — hogy magukat közöttünk megfészkeljék ? Mi vitte s viszi még most is a mi becsületes olvasó közönségünket oda, hogy e szemétirodalmat támogassa, előfize­téseivel, hirdetéseivel táplálja? Tisztelt gyülekezet! nézzünk szét mai társa­dalmunkon, társadalmunk mai jellemén s irá­nyán ; vizsgáljuk részrehajlatlan szemmel ez utóbbi öt év történetét, s látni fogjuk, hogy e tünemény oka ott keresendő, a­hol sok más egyéb bajunk forrása rejlik: a corrup­­t­i­ó­b­a­n. Igenis, a corruptióban, mely mindjárt az „uj aera“ elején felüté sátorát a legfelsőbb kö­rökben, s onnan szétágazva behatottak mérgező sugarai lakosságunk minden rétegébe. Ez azon forrás,melyből a modern banditák meriték az első eszközöket zuglapjaik megala­pítására, ez bátorítja s támogatja őket az isten­telen munka folytatásában; ez fosztja meg kö­zönségünket azon polgári bátorságtól, hogy úgy bánjék el ez irodalmi utánállókkal, mint illik, hogy becsületes ember elbánjék a gazzal. Midőn néhány évvel ezelőtt egy botrányos per került felszínre Olaszországban, melybe a kormánypárt néhány tagja is bel­e volt mártva, kiket a kormány minden áron meg akart menteni, egy bátor képviselő igy kiálta fel az országházban : signori, siamo pnesti! Uraim, legyünk becsületesek ! Ezt mondom én is. Legyünk becsületesek ! Kövesse a politikában kiki a maga meggyőző­dését, de legyünk becsületesek. A politikai hibá­kat, a politikai rendszereket, a legelső vihar egy percz alatt elsöpörheti; az elnyomás után jöhet a szabadság, az álalkotmány után jöhet egy igazi alkotmány ; — de oly nemzet, mely erkölcsét veszti, arra nézve nincs feltámadás e földön. A méreg­forrás bedugása nem függ mitőlünk. Ezt csak azok tehetik, kik ama forrást bűnös kéz­zel megnyitották. De az erkölcstelen tanok, a mocsok-irodalom terjeszkedését igen is megaka­dályozhatjuk ; mert ez egyedül csak az olvasó közönségtől függ. * * ^ MAGYAR ÚJSÁG, 1871. NOVEMBER 21. A bécs egyetemi magyar „Társaskör“ kimutatása az 1870/1-ik évről. A bécsi egyetemi magyar „Társaskör,“ mely bécsi egyetemi magyar tanulók közt az 1862-ik évben oly czélból alakult, hogy tagjai közt ba­rátságos viszonyt alapítva, közös erővel fejlesz­­sze bennök a hazafiasságot, műveltséget, férfias és lovagias jellemet, a lefolyt 1870/1 tanévben 57 tagot számlált, ezek közül kilépett , s így jelenleg 54 tagból áll; — és pedig 7 tisztelet­beli, 26 inactiv, 20 activ s egy belépendő tagból. Az egyesület kitűzött czéljait elérni törek­szik. a) a szellemi művelődés előmozdítására könyvtár fönntartása s folyóiratok beszerzése, h) a tagok testi erejének s ügyességének kiművelésére fegyertár s vivoda szervezése s végre c) a tagok közötti barátságos viszony és kölcsönös szívélyesség előmozdítására heti es­télyek s más társas mulatságok rendezése által. Az egylet alapításának kilenczedik évfordu­lóját 1. év junius elején Sievring osztrák faluban diszlakoma,kirándulás s kedélyes tánczestélylyel ülte meg. Az egylet alaptőkéje, mely 60 írttal az 1869-ik év október havában tétetett le, jelenleg a 2 forintnyi fölvételi dijak, és az inactiv tagok önkénytes adakozásaiból 269 forintra szaporod I ORSZÁGGYŰLÉS. Pest, nov. 20. A képviselőház ma az ipartörvényjavaslat 27—72. szakaszait tárgyalta,é­s ezeket lényeg­telen módosításokkal a bizottság szerkezete sze­rint fogadta el. A napirendet megelőzőleg egy kis eszmecse­rére szolgáltatott okot a törvényszéki elnökké kinevezett Binder Lajos levele, melyet az elnök­höz intézett, és volt egy interpellatio Paulovits István részéről az Újvidéken közelebb foganato­sított miniszteri rendszabály ügyében. I * A képviselőház ülése. Nov. 20. d. e. 10 órakor. S­o m s­i­c­h elnök megnyitván az ülést, je­lenti, hogy a királyné főudvarmestere, Nopcsa Ferencz b. Meránból táviratot intézett hozzá, melyben a királyné nevében köszönetet mond a névnapja alkalmából küldött üdvözlő táviratért. Bemutatja továbbá Veszprém megye feliratát a czigánynép viszonyainak rendezése iránt, Tordamegye folyamodását egy árvaszék tárgyá­ban és Sebesy József szalkolczai képviselő jegyzőkönyvét. Tóth István peéri képviselő végleg iga­zolva van. Végül jelenti elnök, hogy a hozzá intézett felszólítás következtében felhívta a törvényszéki elnökökké kinevezett képviselőket, hogy mond­janak le állásaikról s ezek közül Binder Lajos levélben azt felelte, hogy ő még nem határozott a bírói hivatal elfogadása iránt s az eskü letéte­léig fentartja magának a képviselőséget. Simonyi Ernő: Az ilyen eljárás sérti a törvényhozás méltóságát, mert vagy elismeri valaki a törvényeket s alkalmazkodik azokhoz, vagy pedig ha azt nem akarja, akkor menjen ki az országból. Az országban mindenki köteles engedelmes­kedni az ország törvényeinek. (Helyeslés) A tör­vényhozó testülettel vagy a kormánynyal, kor­mányhivatalokkal játékot és tréfát űzni sem a törvényhozás, sem az administrativ tekintélyével meg nem fér. (Helyeslés) A törvény azt mondja, hogy aki bíró, az egyszersmind képviselő nem lehet. Ha már most kineveztetett bírónak, ha az ő tudta és akarata nélkül neveztetett ki, nyilat­kozzék egyenesen, hogy nem akarja elfogadni, de az hogy ne nyilatkozzék vagy hogy nyilatkozatát függőben tartsa, feltételhez kösse, nem helyeselhető. Ha oly bírót nevezett ki a miniszter, kiről utólag kitűnik , hogy a törvényhozó testület iránt tisztelettel nem viseltetik, a miniszernek köte­lessége elmozdítani azon helyről. (Helyeslés). Elnök erre felolvastatja Binder polemizáló levelét. Madarász József elismeri, hogy a háznak óvatosan kell eljárni képviselői lemondások vagy le nem mondásokra nézve, de úgy tudja, hogy a kormány csak azokat nevezi ki, akik a hivatalért folyamodtak. Lehetnek, kik dinnye­földnek tekintik a képviselőséget, s meg akarják tartani amíg lehet. De tekintetbe kell venni, hogy így egy választókerület képviseltetése ki­­játszatik. Szóló tehát anélkül, hogy itt a tárgy megvitatását ajánlaná, szükségesnek látja itt legalább nyilvánítani, hogy mindazon képvise­lők, kik a kormányhoz folyamodnak és a folya­modás következtében kineveztetnek , vagy bár­minő más hivatalt elfoglalnak, azonnal tartsák erkölcsi kötelességüknek azon képviselői állás­ról lemondani, melyet már folyamodásukkal mintegy érvénytelenítettek. Csernátony Lajos furcsának találja azt az uj divatot, melyet Binder meghonosítani látszik, hogy t. i. az elnökséggel levelez. ‘Vagy képvi­selő s akkor itt tartozik lenni és ez esetben semmi szükség a levélre, vagy nem képviselő s akkor levelezhet. Hanem ez amphibiális állapot nincs rendjén. Halász Boldizsár c­áfolja a magyarázatot, melyet Binder a törvénynek adott. Bárha már elértük volna az általános incompatibilitási tör­vényt, mert még igen sok kormányhivatalnok bsr az országgyűlésen szavazattal. Részéről a bíróvá kinevezett képviselőket képviselőknek nem ismeri el. Ghyczy Kálmán: mindenesetre áll, hogy Binder, ha még képviselőnek tartja magát, itt tartoznék lenni, s azért tehát szükségesnek tart­­ja, hogy mindenekelőtt szólíttassék fel, hogy ha a bírói állást nem fogadja el, teljesítse képvise­lői tisztét. Binder is kétségkívül mint a többi törvényszéki elnök fel volt szólítva, hogy a ki­nevezendő ülnökök iránt­ tegyen előterjesztést s igy tehát mint aktiv elnök is működik. Indítvá­nyozza, hogy e levél nyomassék ki és a tárgy tűzessék napirendre. (Helyeslés.) Elnök: az illető képviselő tehát fel fog szó­­líttatni, hogy a bírói állás el nem fogadása ese­tében, azonnal foglalja el képviselői székét, le­vele pedig ki fog nyomatni és napirendre fog tűzetni. Pavlovics István az Újvidéken közelebb történtek részleteit sorolva fel, a következő in­­terpellációt intézi a belügyminiszterhez: „Tekintve, hogy dr. Miletics képviselőtár­sunk által sajtóvétségi büntetés kiszenvedése után elitéltetésének minden más következmé­nyei megszűntek és hogy barátjai által szándé­kolt tisztelgés a törvénybe nem ütközik és igy törvényellenes demonstratiónak, akár a törvény­szék kicsinylésének tekinteni nem lehet, hanem inkább ő iránta tanúsított bizalom és tisztelet­jelének, mely annyival inkább szabad, miután nem vonatkozik valami meggyalázó bűntényre, hanem csak politikai vétségre; tekintve továb­bá, hogy ő a sajtóvétség által nem szűnt meg lenni országos képviselő, tehát mint olyan a fogság megszűnte után nyilvános jellemet visel­vén, az ő neki szánt megtiszteltetés eltiltásával megsértetett. Tekintve, hogy a belügyminisztérium meg­tiltó rendelete által meg van sértve az alkotmá­nyos ország polgári joga, mely szerint minden polgárnak szabad tisztelgő elfogadtatásokkal, diszlakomákkal, vagy akármely más engedett módon érzelmeinek kifejezést adni; tekintve, hogy a törvényellenes és alaptalan eltiltás a publicum tudomására csak akkor adatott, midőn már az előkészületeket megtették és a vendégek vagy útnak indultak, vagy a helyen megjelentek vala­­mi által pedig a polgároknak, legyenek azok helybeli lakosok vagy vendégek egyaránt, kipótol­hat­lan kár okoztatott. Tekintve, hogy a főispán a miniszteri rendelet foganatosítását Azon undorral párosult szomorúság köz­vette, melylyel társadalmunk e szenny­foltja minden becsületes ember keblét eltölti —■ van egy dolog, mely némi vigaszt nyújt legalább a hazafinak. S ez az egy az, hogy a magyar sajtó ennyi romlás közepette is mai napig men­ten maradt e folttól, s remény­em nem is fog rajta fogni jövőre sem. A magyar sajtó, bár sokat veszített régi erényéből, mai napság is templomnak mondható, melyben különböző vallású emberek imádkoz­nak. Vannak ugyan itt is mint más templomok­ban, istentelen papok, kik csak azért közelednek az oltárhoz, hogy a misepénzt bezsebeljék, ve­szélyes hitszónokok, kik ámítják a népet a helyett hogy oktatnák, vannak, fájdalom itt is bérenczek, vannak politikai jellemtelenek, — de templomrablók, oltárszennyezők, kik nem átall­ják még a pogányok által is szentnek tartott családi tűzhelyt befertőztetni, gázolni azon be­csületben, melyet őseink ma már akkor is tisz­teletben tartottak midőn még barbárok voltak — a női becsületben: az embereknek e fajtája — hii csakugyan embereknek nevezhetők — csak­is a fővárosunkban grassáló német sajtó egyik zugában tanyáz. S azért, ha nem léteznék is semmi más ok, ez magában is bőségesen elegendő arra, hogy teljesen igazolja azon harczot, melyet a magyar sajtó hazánk germanizálása ellen folytat. Ha minálunk oly nagy olvasó közönsége nem volna a német hírlapirodalomnak, Magyarországon zugsajtó nem léteznék. S mert ez így van, mert a mindnyájunk által fájlalt baj, nem a magyar sajtóban gyökerezik, minél fogva a baj orvoslata is főképen német ajkú testvéreinktől függ — engedje meg a tisz­telt gyülekezet, hogy felolvasásomat befejezőleg egyenesen hozzájuk intézzem azon kérést, hogy közös hazánk és saját családjaik érdekében, fog­janak kezet velünk a burjánzó gyom kiirtására. Iparkodjunk megszüntetni a bajt, de ne hagyjuk, bánatlanul a forrást sem, melyből egyre bugyog. Szóljunk egymással bárminő nyelven, de le­­ az mindig az erkölcs, a becsületesség nyelve. „Signori, siamo onesti!“

Next