Magyar Ujság, 1872. február (6. évfolyam, 25-48. szám)
1872-02-23 / 43. szám
az akkor közvetlenül bekövetkezendő választásra számított törvényjavaslatot hiány nélkülinek, olyannak tartanám, melyet huzamosabb ideig meghagyni czélszerű volna. Már 1869-ben, midőn a t. minisztérium is a választási törvény reformját, azt mondhatni, programmjába felvette, nyilvánítottam és igazabban kinyilatkoztatta a kisebbségi válasz felirat, hogy mi is e reformot szükségesnek tartjuk, de mintegy előre látva , mi fog bekövetkezni, megmondottuk már akkor, hogy a választási törvény reformja alatt azonban nem érthetjük, s nem fogjuk érthetni a jogosultság megszorítását, de sőt inkább annak tágítását. Láttuk tehát már akkor is, hogy hiányok vannak a 1848-diki törvényben , és nem szándékozom ezt eltagadni ma sem, sőt azon kényszerhelyzetnél fogva, melyben vagyunk, ha már nem lehet jó törvényt csinálni, kész vagyok még oly törvényt is elfogadni, mely a 48-as törvénynek legalább leglényegesebb hiányát kiigazítja , de nem lehetek hajlandó elfogadni oly törvényjavaslatot, mint az, amely előttünk fekszik, amely — miként szerencsém lesz kimutatni — mindazt, ami leghibásabb volt a 48-i törvényben, hűségesen megtartotta, (igaz balfelől) a mely ezenfelül a nemzet bizonyos osztályaira nézve a választási jogosultságra a censust határozottan felemeli, és ez által a választók ezreit fosztja meg szavazati joguktól; mely midőn azt ígéri, és azzal akar magának létjogot adni, hogy a felmerült zavarokat félremagyarázásokat kívánja elhárítani, oly megállapodásokat tartalmaz, melyek a félremagyarázatnak magvát hordják magukban. Ily javaslatot a részletes vita alapjául sem vagyok képes elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Ha a 48-ks törvényt összehasonlítva a jelen helyzettel tekintjük (a választási jogosultságról szólva, most csupán) legelőször is azt látjuk, hogy Erdélynek más alapon nyugvó censura van, mint Magyarországnak 1848-ban, miután elfogadtatott, Magyarországot illetőleg a fertály a telek census, lehetetlen volt Erdélyben egy ugyanazon alapon nyugvó censust behozni, mert Erdélyben úrbéri rendezés soha sem volt, és így ha a 48-iki törvényhozás e tekintetben eltérőleg járt el, tekintve még az akkori körülményeket is, azt hiszem, hűségesen kimenthető. Ezen eljárás következményében a későbbi magyarázgatások és fejlesztgetések alapján azon census még ma Erdélyben fennáll. Én részemről egyátalában nem tartottam már igazolhatnak azt sem, hogy kiég ma is magának a választói jogosultságnak alapja egészen eltérő legyen Erdélyben és Magyarországon és még kevésbé tartom igazolhatnak azt, hogy az elfogadott census Erdélyben magasabb legyen mint Magyarországnak igen sok, t. i. minden szegényebb vidékein. A miniszter indokolásában, nem ugyanezen tételre, de arra vonatkozólag, hogy igazolhassa, miért kívánja Magyarországon a földterülethez kötött censust megtartani, azon eljárási mód előnyéül azt hozza fel, hogy ezen után érhető el az, hogy az ország szegényebb és gazdagabb vidékeinek lakossága körülbelül egyforma arányban részesüljön a választói jogosultságban, azaz hogy a szegényebb és gazdagabb vidékeken a népességnek körülbelül ugyanazon százaléka legyen választó. Ez azt teszi, hogy miután az ő nézete szerint nem az helyes, hogy egyenlő feltételek alatt legyen mindenki választó, hanem hogy vidékenként pl. 1000 polgárból körülbelül ugyanannyi legyen választó, tiszta logikai következése annak, és Magyarországot illetőleg ezt is cselekszi, hogy a szegényebb vidékeken alacsonyabb legyen a census, mint a gazdagabb vidékeken. Ilyen, mindenki előtt feltűnő, mindenkitől belátható igazságtalanság soha még egy ügynek is a világon nem használt. (Helyeslés balfelöl.) A másik hibája az 1848-ki választó törvénynek, hogy Erdélyben ellenkezőleg a népképviseleti elv helyes alkalmazásával, megengedi, hogy a választások törvényhatóságok, és nem kerületek szerint történjenek. Még nagyobb és szembeszökőbb helytelenség az, mi a 1848-i törvény intézkedéseiben arra vonatkozik, hogy mikép osztassanak be a képviselők az erdélyi törvényhatóságokba. Ami a magyarországi censust illeti, itt a föld census az úgynevezett kis és nagy községeket illetőleg érvényben hagyatik, igaz, a központi bizottság némileg módosítván ezt, ezekre vonatkozólag adócensust is hozott be , de ez ugyanoly terjedelmű, oly természetű, oly felosztású birtoknak földadója, censusa , tehát e kettő végeredményében utóvégre is egyenlő. A miniszter úr indokolásában azt mondja, hogy a mi ideiglenes és módosítandó adórendszerünk alapján a censust megállapítani nem lehet. Én ezt nem osztom , de nem osztja maga a miniszter úr sem, mert itt, ahol argumentumra volt szüksége a végből, hogy a holdak számát megtarthassa censul, felhozta azt az argumentumot. De nézzünk csak végig a törvényjavaslat minden intézkedésén: nem-e az adóra fekteti a választási jogot ? Itt van Erdély, hol a kulcs az adó. Itt Magyarországon az 1848-as törvény azon rendeletére nézve, hogy a ki vagyonából 100 írt jövedelmet tud kimutatni, ha szavaz, alapul szintén az adó vézetik, mert a birtok értéke a törvényjavaslat szerint az adócataster alapján számíttatik ki, értékét a cataster alapján kell kiszámítani. Ott hol 300 frt. értékű házat kell a szabad kir. városok, vagy rendezett tanácsú városokban bízni a végett, hogy valakinek szavazata legyen, a kiszámításnak alapja ismét az adó, mert vagy a házosztály, vagy a szállásbér adó szerint kell az évéket kialámítani. Sőt még ott is, hol eddig adóról szó sem volt, a szegényebb gyárosok és iparosok jogosultságának kiszámításánál az alap ismét az adó. Tehát ha végig nézünk az egész törvényjavaslaton, tíz eset közül 9-ben adó az alap, melyre nézve a miniszter úr indokolásában kimutatta, hogy azt alapul venni nem lehet. Ez tehát vagy azt jelenti, hogy a miniszter úr sem hiszi, vagy ha hiszi, akkor bevallja, hogy törvényjavaslatában 10 intézkedés közül egy van helyes, a többi 9 helytelen és elvetendő. Szóló ekép folytatva a törvényjavaslat bírálatát s végül a következő indítványt terjeszti be: „Miután a választási törvények módosításáról és pótlásáról szóló törvényjavaslat, meghagyja eddigi választási törvényeink leglényegesebb hiányait, jelesen: a) meghagyja Erdélyben az igazságtalan, a Magyarország igen nagy részében levőnél magasabb censust; b) meghagyja ugyanott a képviselőknek kerületek helyett, hatóságonkénti választását ; c) meghagyja azon indokolhatatlan anomáliát, a mely Erdélyben a választási jogosultság felosztásában van, lévén 2500 lelket számláló város, mely épenugy két képviselőt választ, mint más 200000-nél több lakossal biró törvényhatóság; d) meghagyja Magyarországon a kis és nagy községeket illetőleg a földbirtokhoz kötött censust, mely természeténél fogva igazságtalan retográd irányú, s ma már az általános teherviselés mellett semmiképen nem igazolható; miután még tisztábban kifejezni, megmagyarázni állítja a választói jogosultság föltételeit, addig valóságban, különösen a kisebb földbirtokosokat, s a szegényebb iparosokat illetőleg a censust tetemesen fölemeli s ez által igen sokakat megfoszt a választói jogosultságtól, miután a helyett hogy megszüntetné a félremagyarázást, az azokból eredő zavarokat az elenyésztetett félreértések helyett zavaros szerkezete folytán még nagyobbakat előidézni ígérkezik. Miután anélkül, hogy az adatok előterjesztetnének kielégítő s államadózásra alapító választási törvényt alkotni nem lehet, a választási törvények minduntalan választása pedig a leghelytelenebb eljárás , indítványozom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot el nem fogadván, utasítsa oda a ház a minisztériumot, hogy a választásokra, a választói census határára vonatkozó adatait, melyek úgyis birtokában kell hogy legyenek, alapul véve azoknak előterjesztése mellett, oly időben nyújtson be egy a jelzett legfőbb hiányok orvoslását is eszközlő törvényjavaslatot, hogy azt még ezen ülésszak alatt tárgyalni lehessen.“ (Élénk helyeslés balfelől.) Tóth Vilmos belügyminiszter hosszabb beszédben kel védelmére a központi bizottság szövegezésének. A 69-iki trónbeszéden kezdi, mely az 1848-ki választási törvény javítására utalt s azután részletezi az uj törvény előnyeit. Hogy az 1848. V. t. cz.-nek első részét, mely a választók jogosultságára vonatkozik a kormány nagyban és egészben változtatni nem akarja , ennek oka az, mert hiányzik először a változtatásra az alapos ok; hiányoznak másodszor a változtatás alapfeltételei. Egy parlamentben nem lehet fontosabb kérdés mint az, mely a parlament alapjára vonatkozik , hisz e kérdés az állam összes életének kérdése. Midőn tehát egy országban arról van szó, hogy a parlament összealkotásáról szóló törvény megváltoztathassák, akkor mindenekelőtt nagyszerűségében merül fel az a kérdés, hogy a fenálló törvény olyan-e, melynek természetes rezultatuma, t. i. maga a parlament, a nemzet akarata hamisíthatlan kifolyásának tekinthető, s hogy nincs-e fontos érdek a képviseltetéstől megfosztva, hogy nincs e az államélet valamely oly fontos működő orgánuma, mely nem érvényesítheti jogi befolyását a törvényhozásban, és hogy végre a választói jogosultság nincs-e indokolatlanul szűk korlátok közé szorítva? E kérdésekkel kell mindenekelőtt tisztába jutni e törvényjavaslat első fejezetének tárgyalásakor és szóló azt hiszi, elegendő egy pillantást vetni a 48 diki törvény V. czikkére, hogy meggyőződhessünk arról, hogy az szabadelvű és oly intézkedéseket tartalmaz, melyek szerint minden érdek a parlamentben képviselve lehet, pedig a választási censusnak oly alacsony, a választói qualificationak oly tágmérvű meghatározása folytán, hogy e tekintetben a törvény ellen világosan kifogást tenni nem lehet. Nincs semmi ok arra, hogy a 48. V-ik. cikknek a választói jogosultságra vonatkozó részét megváltoztassuk, és mert nincs, nem oszthatom azok nézetét, kik a választói jogosultságot illetőleg a census leszállítását már most szükségesnek tartják. De valamint nem oszthatom ezek nézetét, úgy nem járulhatok azokéhoz sem, kik ma már czélszerűnek tartják a census felemelését, s ezt úgy hiszem nem szükség hosszabban indokolnom. (Bizony nem !bal felől. Halljuk ! jobbfelől.) A census felemelése minden országban igen nehéz és csak nagy megpróbáltatásoknak lehet következménye. Ott azonban, hol a törvényhozás üdvösen működik, hol a törvényhozás a reformkérdéseket a netalán sérthető érdekek gondos kímélésével oldja meg, ott hol a törvényhozás nem a rombolás, hanem a józanul kimért haladás útját követi, mint ez nálunk észlelhető. (Ellenmondás, zaj a baloldalon, Igaz! Halljuk! jobbfelől) ott kétséget nem szenved, hogy a törvényhozás igazságos alapon nyugszik, és ott a census felemelése nem lenne egyébb mint a nép öntudatos érzelmeinek könnyelmű kihívása. Én tehát nem csatlakozom azok nézetéhez, kik a census felemelését kívánják, valamint nem oszthatom azokét sem, kik a census leszállítását már ma kívánják. Igazságos censust tehát nem tudunk felállítani. Bármit alkotunk ma e részben, az maradandóságra nem számíthatna.És miután nekem erős meggyőződésem, hogy e téren experimentumokat csinálni annyit tesz, mint az alkotmányos élet természetes fejlődését megzavarni, és azért a census megváltoztatásához semmikép sem járulhatok. A Tisza Kálmán által a javaslat ellen mondottakra nézve a miniszter elismeri, hogy talán czélszerűbb lett volna a törvényjavaslatot néhány hónap előtt tárgyalni. De kérdés, lehet-e ezért igazságosan a kormányt vagy csak egyedül a kormányt okozni ? — Ő azt hiszi, hogy nem, mert habár a kormány befolyást gyakorol is az országgyűlés ügyeinek menetére, mégis e tekintetben nem egyedül őt illeti a szemrehányás. Felsorolja a fontos dolgokat, melyeket a háznak le kellett tárgyalni. Ami a kerületek beosztását illeti, a miniszter nem állítja, hogy az helyes, de sőt helytelen az Magyarországon is, de a kerületek igazságos felosztását nem lehet eszközölni, hacsak új provisoriumot nem akarunk megállapítani. Ezek után elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. (Helyeslés jobbról). Irinyi Dániel: T. ház! A választási törvény a szerves törvények közt a legfontosabb. A szerint, amint az helyes, vagy hibás elvekre van fektetve, a képviselőház is, tehát a törvényhozásnak, tehát az államhatalmak leglényegesbike, hit vagy hittelen kifejezése lesz a nemzeti akaratnak. Ezen állítás, úgy hiszem, kétségbevonhatlan, valamint nem fogja tagadni senki azt sem, hogy a törvényeknek a jog, a létező szükségek, a haladó kor kívánalmai és a nép akaratának kell megfelelniük, és azon mértékben, amelyben ezek változnak, maguknak is változniok kell. Az 1848-iki választási törvény nagyjából megfelelt az akkori szükségnek, az akkori követelményeknek ; nagyjából mondom, mert hogy e törvényben is számos a fogyatkozás, az általánosan el van ismerve. De bármi tökéletes lett légyen s azon törvény, bármennyire kielégítette legyen is az akkori nemzedéket, azóta 24 esztendő, közel egynegyed század múlt el. A világ haladt, a viszonyok változtak, a jogfogalmak fejlődtek, az egyenlőség eszméje tért nyert és a hiányok annál inkább léptek előtérbe, minél többször vétettek alkalmazásba azon törvények, s minél nagyobb volt a kör, minél nagyobb volt a sokaság, melyre hatásuk kiterjed. Ezért e törvénynek változtatása elkerülhetlenné vált, s e változtatásnak a viszonyok , a fogalmak lényeges változása folytán lényegesnek és gyökeresnek kell lennie. Az előttünk fekvő miniszteri törvényjavaslat annak pótlása kíván lenni csupán. Én egyszerű foltozás egyszerű tatarozásnak vagyok kénytelen azt nevezni, s még e foltozás, e tatarozás is nem a létező szükségek, nem a szabadság és egyenlőség, nem a jogtágítás,hanem a jogmegszorítás, nem a nemzet java hanem a kormány és az uralkodó párt megörökítésének érdekében nem a haladás hanem inkább a reactio szellemében terveztetik. (Helyeslés a szélső bal felől.) Súlyos vád, de amelyet annál könynyebb lesz bebizonyítanom, minél számosabbak azon hibák,azon fogyatkozások, melyekben az előttünk fekvő törvényjavaslat szenved. Nem szándékozom azonban e hibákat, e hiányokat mind elősorolni, nem csak azért mert azoknak elsorolása nem az általános vita keretébe tartozik, hanem azon oknál fogva sem, mert az talán erőmet meghaladná. Csupán a jó, csupán a legfőbb hibákat fogom előadni. Ezen hibák, ezen hiányok véleményem szerint a következők: Először hogy ahelyett, hogy az 1848 diki törvényben megállapított választói jogosultságot kiterjesztené azt sok tekintetben megszorítja e törvényjavaslat; másodszor, hogy míg az 1848-ki törvény megengedte a titkos szavazást a jelen törvényjavaslat határozottan a nyilvános szavazást parancsolja meg; harmadszor, hogy a választókerületeket mindamellett, hogy a tisztelt miniszter úr imént mondott beszédében elismerte, hogy azok igazságtalanul vannak felosztva, mostani állapotukban kívánja meghagyni; negyedszer, hogy az incompatibilitás kérdéséről nem intézkedik; és végre ötödször, hogy a megvesztegetések és a választásoknál előforduló egyéb visszaélések ellen büntetéseket nem tartalmaz. Engedje meg a t. ház, hogy ezen hibákat és hiányokat sorra megvilágítsam és ezekkel szemben előadhassam azon elveket, melyekre az új választási törvényt alapítva látni óhajtom. Az első hiány az első hiba melyet a törvényjavaslatban fölfedezünk, mint az imént mondani szerencsém volt, abban áll, hogy ahelyett hogy a választási képességet tágítaná, kiterjesztené, azt sok tekintetben megszorítja. A tisztelt miniszter úr az imént tagadta ezen állítást, melyet Tisza Kálmán t. képviselőtársam igen alaposan és bőven bebizonyított, azonban bocsásson meg nekem a t. miniszter úr, én az ő állítását elegendő cáfolatnak nem tekinthetem. Kettőt kívánok tehát csupán e pontra nézve beszédéből kiemelni: egyik az,hogy talán lapsus linguae volt, midőn azt mondta, hogy a választói censust még most nem kívánja felemelni. (Tóth Vilmos belügyminiszter közbeszól: Lapsus linguae volt.) Igen örülök, hogy annak jellemzi a t. miniszter úr. A másik az, hogy míg nem csak a 48-ai törvényhozás, hanem maga a jelen törvényjavaslat is a nemzetnek egy osztályára, kiváltságos osztályra nézve fentartja a választói jogot birtok és jövedelmi census nélkül is az esetben, hogy ha már azzal egyszer éltek, azon polgárokra nézve, kik nem a nemes osztályhoz tartoznak, ezen jogot nem tartja fen, hogy ha 1869 óta netán birtok, vagy jövedelmi változás állott be náluk. Nem fogom egyébiránt tehát, részletes bírálat alá venni a törvényjavaslatnak azon részét, mely a választói képességre vonatkozik , nem pedig azért, mert magasabb, mert a gyökeres reform szempontjából kívánom megítélni ezen kérdést. A választói képesség meghatározásánál két elv áll egymással szemben alkotmányos országokban: az egyik a census, a másik az általános szavazat elve. A census barátai azzal indokolják a maguk rendszerét hogy a választói jog gyakorlatára bizonyos műveltség, bizonyos önállóság és függetlenség szükséges, amely két tulajdonnak leghelyesebb kritériuma, ismertető jele a birtok, vagy jövedelem. Nem fogom e helyen taglalni ezen állítás helyességét, azonban kénytelen vagyok már most annyit megjegyezni, hogy ha ez állítás valóban helyes,valóban igaz lenne, akkor a censusnak sokkal magasabbnak kellene lenni,mint amilyen mi nálunk, mert hogy azon polgár, ki 100 frt jövedelemmel vagy 300 frtnyi házzal bir vagy aki 10 illetőleg 6 frt adót fizet, annyi műveltséggel, annyi önállósággal bírjon, mennyit önök tőle talán követelnek, az,úgyhiszem alaptalan föltevés. S ennél fogva, hogy ha önök, gyökeresebb reformokat nem akarnak, a censust felemelniök kellene. De én a választóképességre, a választók önállóságára nézve nem azt óhajtom, hogy ilyen vagy amolyan nagy birtok, nagy jövedelemmel bírjanak, hogy a census ilyen, vagy amolyan magas legyen, hanem kívánom azt, hogy a szavazás titkos legyen. Nyilvános szavazás mellett véleményem szerint a mostani census is alacsony és alacsony marad, bármekkora lesz is. Nem csak a szegény, de a gazdag embereket is meg lehet ám vesztegetni, hanem pénzzel, tehát hivatallal, ígéretekkel, keresztekkel. Azért valamint a nyilvános szavazás mellett az én tökéletes hitem szerint a legnagyobb vagyon sem elegendő az önállás biztosítására , titkos szavazás mellett a legszegényebb ember is szavazhat, kell, hogy szavazhasson. A szavazati jog a polgártól elválaszthatatlan. Hajdan és minálunk nem igen régen még , a birtokszerzés , az ingatlan vagyonnak birtoklása, a végrendelkezés, az iparűzés is kiváltságai voltak egyes osztályoknak ; ma ezen jogok már nem kiváltságok többé, de igenis kiváltság marad még egy jog, a polgárnak egyik attribútuma : a választási jog. Ha igaz, hogy a jogok azon mértékben illetik a polgárokat, amely mértékben a terheket viselik, akkor meg nem foghatom, mikép akarják megvonni a szegény polgártól a választási jogot, midőn az a haza terheit a maga erejéhez és képességéhez mérve viseli, csak úgy, mint a leggazdagabb ember. Ez sem viseli a terheket a maga erején túl, és ha nem fizet is nagy adót a szegény, sőt ha közvetett adót fizet is csak,fizeti mindenesetre azt, amely, adott körülmények közt, a legterhesebb: a véradót. A többségeknek, uraim, nincs joguk, — a természet törvénye tiltja, hogy a kisebbségeket a maguk jogaiktól megfosszák ; mennyivel inkább nincsen tehát joga a kisebbségnek , — birtokos osztálynak hogy többségben levő ember és polgártársait a maguk polgári jogától megfossza. Annyi képességgel, a mennyi a választói jog gyakorlatára szükséges, az én véleményem szerint minden teljesköru, — józan eszü polgár bir. Országos dolgok felett tanácskozni, — országos dolgokat elhatározni , erre a közönséges embernek nincsen képessége, de erre a nálánál sokkal gazdagabb mostani választók sem alkalmasak.Arra azonban igenis bír elegendő értelmiséggel, hacsak a nagyságos és tekintetes urak borának és pálinkájának gőze elméjét el nem homályosítja, hogy megmondja, melyik férfiú az, ki a maga vidékén leginkább bírja az ő bizalmát, melyik férfiú kezére hajlandó leginkább bízni a maga és polgártársai ügyeinek vezetését. Azon veszélyre, mely netalán nagy tömegek összecsődítéséből származik, azon megjegyzést teszem, hogy azt meggátolni nem oly nehéz feladat. Segítettek azon más országokban, hol az átalános szavazat divatozik, segíteni lehet a községenkénti szavazás útján, s ha akarjuk, bizonyosan kitaláljuk az orvoslás leghelyesebb módját. Az általános szavazat mindamellett még sok szabadelvű embernél is visszatetszésre látszik találni a legújabb időben. Miért? mert hivatkoznak Francziaország példájára, mely mondjuk,szomorún meglakott azért, hogy a nyers tömegnek választói jogot adott. Én, uraim, ezen egy érv ellen egyszerűen azt mondhatnám, ha Francziaországban nem sikerült, ott van Amerika, ott van a havasok aljában Helvétia, mi kifogástok van az általános szavazatjog ottani gyakorlása ellen, és miért akarjátok, hogy Magyarország polgárai is oly könnyelműen gyakorolják azt mint gyakorolja a franczia nemzet ? De nem mondom csupán ezt, hanem figyelmeztetem a Francziaországban divatozó suffrage universel ellenségeit arra, hogy ha a franczia polgárok nagy tömege szentesítette az esküszegő absolutismust, ez csak annak tulajdonítható, mert a socialisms és communisms rémképei lebegvén előttök, inkább az absolutisms karjai közé vetették magukat, semhogy birtokukat, semhogy tulajdonukat veszélyeztessék. Ez és csakis ez fejtheti meg, nemcsak azon tüneményt, hogy az államcsint szentesítette a suffrage universel, hanem megfejtheti azt is, hogy sok éven keresztül tűrte, megszenvedte ezen önkényes uralmat. Azonban azt nem ismerhetem el,hogy Francziaországban épen nem lett volna szabad, nem lett volna független a szavazás. Tudom és szemtanúja voltam, mily nyomást gyakorol úgy a központi kormány,mint annak vidéki közegei egészen le a maire-kig, egészen le a csőszökig a választókra. Tudom, hogy ennek mindenesetre volt némi befolyása elhatározásukra, de ugyanezen befolyás gyakoroltatott a városokban is, és a tapasztalás mégis azt tanúsítja, hogy ennek daczára a városokban a kormány jelöltjei rendesen megbuktak úgy, hogy a titkos szavazás mellett még ezen nyomástól sem igen féltem a választókat. A franczia paraszt bonapartiskus volt; nem tudom, hogy azóta kijózanult-e , és azért támogatta Iudik Napoleon kormányát, támogatta egészen bukásáig. De ismétlem: abból, hogy a kísérlet nem sikerült Francziaországban, egyátalában nem következik, hogy azon nemzet kebelében, mely az önkormányzatot régi idő óta gyakorolja, mely józanságának fényes és ismételt bizonyítékait adta,szintén hasonló szomorú eredménye legyen. És hogy nem lesz, arról meg vagyok győződve, két föltétel alatt: először, hogy az átalános szavazat a titkos szavazással párosíttassék,másodszor, hogy a vesztegetések ellen büntetések szabassanak. A titkos szavazásnak, uraim, vannak ellenségei. Azok, kik a nyilvános szavazást pártolják, azt hangoztatják, hogy ez szoktatja a polgárokat az egyenesség, — a nyíltsághoz, hogy ez fejleszti, ez képezi a polgári bátorságot, az erényeknek — elismerem — egyik legbecsesebbikét. Azonban ha ezen fényoldala mellett a nyilvános szavazásnak árnyoldalait tekintjük, a kép — fájdalom — elsötétül. A nyilvános szavazásnak sokkal több, sokkal szomorúbb árnyoldala van, mint ahány fényoldalt azon felmutatni lehet. A nyilvános szavazástól csaknem elválaszthatlan a vesztegetés ; a nyilvános szavazás mellett a polgár választási jogának gyakorlata nem teljesen szabad.Nézzük amott faluhelyen az egyik választóföldet, a másik más javadalmat bír a volt földesúrtól; a városokban az iparos, a kereskedő, a gazdag vevőtől függ; a hivatalnok, ha csak állását kockáztatni, vagy legalább is előmenetelét gátolni nem akarja, nem igen mer főnökeinek akarata ellen szavazni. A nyilvános szavazás tiltja ezt; kenyere,előmenetele,meglehet gyermekei jövője függ magatartásától. A titkos szavazás mindezen veszélyek ellen megóvja. Azért a polgári bátorságot lehet fejleszteni. Azok akik függetleneknek érzik magukat továbbra is függetlenek maradhatnak. Azon ember ki az idő viszontagságai ellen meg van edzve, az eső és hidegre köpeny és felöltő nélkül kimehet, de azért azt a ki így megedzve nincsen, ki gyengébb testalkattal bir, ne lássuk-e el felső ruhával, tagadjuk meg tőle azon óvszert, mely őt az idő viszontagságai ellen megvédeni képes ? A független, az önálló ember, ha tetszik, nyilváníthatja a maga nézetét népgyűlésekben, hírlapokban és kérvényekben úgy ahogy kedve tartja; azonban ne kívánjuk, hogy azok is, akik annál kedvezőtlenebb viszonyok közt vannak,az ő példáját kövessék, mert csaknem lehetetlent kívánunk. Ezen gyengébbek számára való óvszer a titkos szavazás. Uraim , tudjuk, hogy Angliában a titkos szavazás ellen mindekkorig küzdött az aristokratia és ez természetes, mert csakis az aristokratiának, csakis a gazdagoknak, csakis a hatalom embereinek kedvez a nyilvános szavazás. Most azonban végre, nem állhatva ellent a közvélemény nyomásának, a kormány kénytelen volt ott is a titkos szavazás behozatala iránt törvényjavaslatot terjeszteni elő. És mi akkor, midőn a választási törvény reformjáról van szó, továbbá is a nyilvános szavazást tartsuk-e meg ? nemcsak, hanem még az 1848- diki törvénynek azon engedményét is, mely szerint az egyes választókerületek, illetőleg az egyes törvényhatóságoktól függött a titkos szavazás behozatala, még ezen engedményét is töröljük-e el ? Ez uraim, nem a haladás, ez a visszahatás útja. Harmadik hiánya a miniszteri törvényjavaslatnak mint mondom abban áll, hogy a vesztegetések és egyéb visszaélések ellen nem foglal magában rendelkezést. Ezelőtt mintegy egy hónappal bátor voltam a t. miniszterhez egy interpellációt intézni, aziránt, vájjon van-e szándéka ily törvényjavaslatot előterjeszteni. Nem nyervén választ egy két hét alatt,a kérdést ismételtem s a t. miniszer úr nem veheti rész néven, ha ezen hallgatását, párosítva azon ténynyel, miszerint ilyen büntető rendelkezések törvényjavaslatában nem foglaltatnak, arra magyarázom, hogy a t. miniszter e részben intézkedéseket nem óhajt. (Felkiáltások balról: ügy van !) Ha óhajtana, akkor vagy e javaslattal egyidejűleg adott volna be a vesztegetések ellen törvényjavaslatot, vagy pedig a jelen törvényjavaslatba szőtt volna be egy fejezetet( Felkiáltások balról: Igaz !) Ez tehát lehetetlen,hogy pártkérdés legyen köztünk, ez a becsületesség és a közerkölcsiségnek kell hogy maradjon a kérdése .(Közbekiáltás : Igaz ! Ennek kellene lennie.) Amely kormány ezen ocsmány veztegetési bűnök ellen,melyek hazánkban szetnek, rendelkezéseket nem akar, az nem fogja kikerülni a gyanút, hogy e bűnökben részes kiván lenni. (Úgy van! Igaz! balról). Sehol a világon,magát Angliát sem véve ki,nem történik annyi vesztegetés, mint szegény hazánkban s nem történik különösen oly vakmerően,oly szemtelenül,mint épen nálunk.(Igazi balról és jobbról). A cynismus annyira haladt, hogy nem is titkolják, hogy egyik másik választás annyiba került ennek vagy amannak, (Igaz! balról) csaknem dicsekednek vele, hogy érdemül róvják fel maguknak az áldozatokat, melyeket megválasztatásuk érdekében hoztak. (Élénk helyeslés balról.) Ez uraim oly elszomorító tény,hogy a kinek szive e miatt fel nem lázad, az vagy behunyt szemmel tekinti a mi körüle történik, vagy nemzetének jövőjével nem törődik. (Igaz balról). Utoljára is uraim, akár önök maradjanak még tovább is a kormányon, akár önök pártja uralkodjék még tovább is, vagy az ellenzék emelkedjék többségre, az mindenkinek kell hogy érdekében legyen, hogy a nemzetnek közerkölcsisége megóvassék a mételytől, a melynek az igy ki van téve.(Helyeslés balról) Jobb vagy baloldal, lehetetlen, hogy azt óhajtsa, hogy egy rothadt nemzeti test felett uralkodjék. (Igaz! balról). Azt mondják: nehéz feladat a vesztegetések ellen törvényt alkotni. Igaz,mert a gazdagok, az urak oly annyira furfangosak, hogy minden törvény kijátszására törekszenek. Nem sikerült ugyan tökéletesen kiirtani ez iszonyú mételyt, de azért mivel meglehet, hogy a törvénynek meghozatala után is üzetni fognak e bűnök, ebből nem következik, hogy azok megfékezésére legalább kísérleteket ne tegyünk, hogy azok meggátlására, megbüntetésére törvényeket ne alkossunk. (Helyeslés.) Hiszen a tolvajság és gyilkosságot is nehéz kiirtani évezredek óta lopnak és gyilkolnak az emberek, de azért ki fogja azt mondani, hogy mivel e bajt, ez iszonyú bűntetteket kiirtani nem lehet, azért ellenük büntetéseket se kell szabni. Léteznek ily büntetések más országokban, léteznek minden alkotmányos országban, amely a szabadságot a renddel, s a rendet az erkölcsiséggel párosítani akarja. Magában Angliában is kénytelen volt az aristocratia, mely a vesztegetéseknek hasznát vette, a közvélemény nyomása alatt törvényt hozni a vesztegetések ellen. Francziaországban , Olaszországban, szóval mindenütt, minden polgárosodott országban létezik törvény ez ügyben, és ha a kormánynak komoly elhatározott szándéka van, az ily törvénynek sikeresnek is kell lennie. Én hiszem uraim, hogy ha a vesztegetések ellen szigorú törvény alkottatnék, s a belügyminiszteri tárczát erélyes elhatározott ember kezelné, és az igazságügyminiszter szintúgy hasonló erélylyel járna el, akkor ha nem is teljes kiirtása , de legalább kevésbítése a vesztegetéseknek sikerülni fog, s idővel úgy fognak csak nem eltűnni mint eltűntek Francziaországban. — Igen, uraim azon ország példájára hivatkozom, melyet erkölcsiség tekintetében nem igen szeretnek például felhozni, de csaknem 20 évi tapasztalásból mondhatom, hogy azon egész időszak alatt, melyet Francziaországban töltöttem, alig volt alkalmam nemcsak személyesen tapasztalni, de lapok után is megtudni, hogy ott vesztegetési esetek fordultak volna elő, vagy összekoczanások, verekedések s egyéb hasonló kihágások történtek volna választásoknál. Az utolsó időkben, mikor már szerencsémre nem voltam jelen, igenis ezen eszközhöz is folyamodott a kormány, hogy a maga fenállását biztosítsa, de előbb nem is volt szüksége reá. A negyedik hiány, melyet a törvényjavaslatban találtam, az, hogy a választókerületeket azon állapotban hagyja meg, melyben azok 1848 óta vannak. A t. miniszter úr maga is elismerte ezen tény valódiságát és azt is, hogy ezen mindenesetre segíteni kell. A nehézséget csak abban találja, hogy ehhez a kellő adatok hiányoznak. Ámde kérdem, mi akadályozta a t. kormányt a t. belügyminiszter urat abban, hogy ezen adatokat megszerezze? hiszen a statiszikai hivatal az ő tárczájához tartozik, de tartoznék bármelyik más miniszteréhez, megszerezhette volna azokat. A mulasztás tehát oly súlyos, melyért alig lehet felelni miniszter úrnak, s ha Magyarországon nagy igazságtalanság, hogy az egyik aránytalanul csekély választókerület épen annyi képviselőt küldjön, mint egy másik, mely kétszer, háromszor annyi népességgel bír, mennyivel nagyobb igazságtalanság a mostani felosztás Erdélyben, hol mint azt Tisza Kálmán. barátom igen helyesen megjegyezte, egy 2600 lakossal biró város ugyanannyi képviselőt küld az országgyűlésre, mint egész Hunyadmegye, mely 200.000 lakosnál többet számlál. Az 1848- iki törvényhozást — a magyarországit értem — a választókerületek megállapításánál több elv vezette. Ezek közt a népesség száma, a lakosok műveltségi és vagyoni fokozata foglalt főhelyet. Erdélyben, fájdalom ezen tekintetek nem szerepeltek és én e részben nem vagyok oly hajlandó az erdélyi 48-ks törvényhozást felmenteni a felelősség alól, miként azt. barátom Tisza Kálmán tette. Nem azon kényszerű sietség, nem az adatok hiánya, mely Magyarország törvényhozása hiányos intézkedéseinek oka volt, voltak az erdélyi törvényhozás hiányos intézkedéseinek is oka. Nem uraim, valljuk meg őszintén, daczára annak, hogy magyarok vagyunk, ott más okok szerepeltek. Megtartatott a törvényhatósági alap azért, mert nem akarták, hogy Erdély népességének azon része, mely ott többségben van, a választások által többségre jusson. (Helyeslés a szélső balon.) És ez az, amit mai napon sőt a jövőre nézve is fen akar tartani a kormány, fen akar tartani a jobboldal. Hát nem látja-e át, hogy az erdélyi románok kiengesztelése, — ha lehetséges, pedig reményem, hogy az — azon feltételhez van kötve, hogy e részben igazság szolgáltassák nekik? (Helyeslés szélső balon.) Hát annyira rövidlátók e önök, hogy miután Horvátországot, szerencsétlen, ügyetlen, kontár politikájukkal elidegenítették, (Mozgás, ellenmondás a jobban, helyeslés a szélső baloldalon) most ezen alkalmat is elszalasszák, mely az erdélyi románok megnyerésére kínálkozik! (Helyeslés a szélső balon.) A nemzetiségek kibékítése meggyőződésem szerint Magyarország békés fejlődésének, talán jövőjének feltétele (Helyeslés a szélső balon.) Aki ezt nem érzi, vagy nem ehhez képest cselekszik, az megengedem, lehet jó magyar, de nem felvilágosodott ember, nem államférfi. (Mocsonyi Sándor közbeszól: Helyes helyes.) Az ötödik hiány, melyben az előttünk fekvő törvényjavaslat szenved, abban áll, hogy az incompatibilitás iránt nem rendelkezik. Nem fogok e pontnál az incompatibilitási törvény szükségére hosszan utalni. Sokszor fel volt már említve ezen kérdés e házban, indítványok tétettek, határozati javaslatok adattak be. A jobboldalról egyetlenegy czáfoló százat sem emeltetett, így tehát azt gondolom, hogy érzik önök is, miként vannak oly állások, melyek a képviselői tiszttel összeférhetlenek. A képviselő nem csak törvényhozó ám, kell hogy a kormánynak ellenőre is legyen, és ha, — a mennyiben csak a törvényhozás ügye vétetik szemügyre, — a kormányhivatalnokok tapasztalása, tanácsa tán becses lehet, midőn a kormány ellenőrzéséről van szó, e közegek közreműködése aligha kívánatos. (Helyeslés balfelől.) A központi bizotttság az osztályok tanácskozásai alapján maga is indítványt tesz az iránt, hogy az incompatibilitás iránt a miniszter úr még ez ülésszak alatt nyújtson be törvényjavaslatot. Én megvallom, nem látom át, mert kelljen erre külön törvényjavaslatot adni be. (Helyeslés a baloldalon.) Azon helyen, hol a választói képesség meghatározása után az mondatik, hogy „választható pedig mindaz, aki választó, ha a 24-ik évét betöltötte,“ oda lehet tenni és a codificatio szabályai szerint is oda kell tenni: „kivéve azokat, akik kormánytól fizetést húznak, vagy attól egyébként függő állásban vannak. “ — Egyetlen szakaszszal, egyetlen bekezdéssel el lehet végezni az egészet. Ugyanez alkalommal kell hogy elmondjam arra is véleményemet, mit a központi bizottság a vesztegetés ellen irányzott törvényjavaslatról ad elő. E tekintetben is azt óhajtja, hogy a miniszter úr egy külön törvényjavaslat beadására utasíttassék. Ha a t. kormány ezelőtt néhány hónappal, akkor t. i. mielőtt még a törvényhatósági választások megejtettek, gondolt volna ilyen törvényjavaslat benyújtására, nagy köszönettel tartozott volna neki az ország, mert hogyha becsületesen végrehajtatik, a megyei választásoknál is hasznát lehetett volna venni. Azonban miután ezt nem tette, miután nem tudom, várjon lesz-e idő egy ilyen, valamennyi választásra, tehát a megyei, községi és más egyéb választásra is kiterjedő törvény tárgyalására, s miután másrészt elkerülhetlenül szükségesnek tartom, hogy jelen választási törvény életbe ne léptessék, anélkül, hogy a vesztegetés és egyéb viszszaélések ellen büntetések ne szabassanak, arra szólítom fel a miniszter urat, hogyha nincsen készen még ilyen átalános törvényjavaslat s hogyha nem reményű, hogy az még ez ülésszak alatt nemcsak tárgyaltatni, de törvény erejére is emeltetni fog, ez esetben külön javaslatot készítsen arra nézve, hogy ezen bűnök legalább a képv. választásoknál meggátoltassanak, és ha elkövettetnek, büntetéseket elvegyék. Én elvárom a t. miniszter úrtól, hogy erre nézve nyilatkozzék, várni fogok egy pár napig, s ha nem teljesíti kérésemet, akkor meg fog bocsájtani nekem, ha magam kísérlem meg gyenge erőmmel azt, mit ő tőle hiába vártam. Ezek tehát azon hibák, azon hiányok amelyeket a belügyminiszter úr által benyújtott törvényjavaslatban felfedeztem, a főbbek — a lényegesebbek — a mellékesekre nem tartottam szükségesnek kiterjeszkedni. Ezek másrészt azon elvek, amelyeknek alapján óhajtom, hogy egy új törvényjavaslat készítessék. És mert a hiányok, amelyeket elsorolni bátor valók, oly számosak és oly súlyosak egyszersmind, hogy azok a részletes vita alkalmával ki nem igazíthatók, annál fogva a jelen törvényjavaslatot a részletes vita alapjául el nem fogadhatom. (Helyeslés a szélső bal felől) , hanem arra kérem a t. házat, hogy ezt a t. belügyminiszter úrhoz azon utasítással küldje vissza, hogy azon elvek alapján készítsen új törvényjavaslatot, amelyeket előadni szerencsés voltam. (Helyeslés a szélső bal felől.) Ez okon egy határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani, amely következőképen szól (Halljuk): „Tekintettel arra, hogy a törvényeknek a jog, a létező szükségek és a nemzet óhajtásának meg kell felelniök, a belügyminiszter úr által benyújtott s a központi bizottság által módosított választási javaslat pedig azoknak meg nem felel, sőt inkább nagy részt ellenkezik azokkal, amennyiben , először, a választói képességet ahelyett, hogy azt kiterjesztené, több tekintetben megszoritja; 2-szor a nyilvános szavazást, mely a szabad választást sokakra nézve megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi, s a vesztegetésekre bő alkalmat szolgáltat, határozottan parancsolja, 3-szor, a választókerületeket mindamellett, hogy külön a MAGYAR ÚJJSÁG 1872. FEBRUÁR 21.