Magyar Ujság, 1872. február (6. évfolyam, 25-48. szám)

1872-02-23 / 43. szám

az akkor közvetlenül bekövetkezendő vá­lasztásra számított törvényjavaslatot hiány nélkülinek, olyannak tartanám, melyet hu­zamosabb ideig meghagyni czélszerű volna. Már 1869-ben, midőn a t. minisztérium is a választási törvény reformját,­­ azt mond­hatni, programmjába felvette, nyilvánítot­tam és igazabban kinyilatkoztatta a kisebb­­ségi válasz felirat, hogy mi is e reformot szükségesnek tartjuk, de mintegy előre lát­va , mi fog bekövetkezni, megmondottuk már akkor, hogy a választási törvény re­formja alatt azonban nem érthetjük, s nem fogjuk érthetni a jogosultság megszorítá­sát, de sőt inkább annak tágítását. Lát­tuk tehát már akkor is, hogy hiányok vannak a 1848-diki törvényben , és nem szándékozom ezt eltagadni ma sem, sőt azon kényszerhelyzetnél fogva, melyben va­gyunk, ha már nem lehet jó törvényt csinál­ni, kész vagyok még oly törvényt is elfo­gadni, mely a 48-as törvénynek legalább leglényegesebb hiányát kiigazítja , de nem lehetek hajlandó elfogadni oly törvényja­vaslatot, mint az, a­mely előttünk fekszik, a­mely — miként szerencsém lesz kimutat­ni — mindazt, a­mi leghibásabb volt a 48-i törvényben, hűségesen megtartotta, (igaz­­ balfelől) a mely ezenfelül a nemzet bizo­nyos osztályaira nézve a választási jogosult­ságra a censust határozottan felemeli, és ez által a választók ezreit fosztja meg sza­vazati joguktól; mely midőn azt ígéri, és azzal akar magának létjogot adni, hogy a felmerült zavarokat félremagyarázásokat kí­vánja elhárítani, oly megállapodásokat tar­talmaz, melyek a félremagyarázatnak mag­vát hordják magukban. Ily javaslatot a részletes vita alapjául sem vagyok képes elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Ha a 48-ks törvényt összehasonlítva a jelen helyzettel tekintjük (a választási jo­gosultságról szólva, most csupán) legelő­ször is azt látjuk, hogy Erdélynek más alapon nyugvó censura van, mint Magyar­­országnak 1848-ban, miután elfogadtatott, Magyarországot illetőleg a fertály a telek census, lehetetlen volt Erdélyben egy ugyan­azon alapon nyugvó censust behozni, mert Erdélyben úrbéri rendezés soha sem volt, és így ha a 48-iki törvényhozás e tekintetben eltérőleg járt el, tekintve még az akkori körülményeket is, azt hiszem, hűségesen ki­menthető. Ezen eljárás következményében a későbbi magyarázgatások és fejlesztgeté­sek alapján azon census még ma Erdélyben fennáll. Én részemről egyátalában nem tar­tottam már igazolhatnak azt sem, hogy kiég ma is magának a választói jogosult­ságnak alapja egészen eltérő legyen Erdély­ben és Magyarországon és még kevésbé tartom igazolhatnak azt, hogy az elfo­gadott census Erdélyben magasabb legyen mint Magyarországnak igen sok, t. i. min­den szegényebb vidékein. A miniszter indo­kolásában, nem ugyan­ezen tételre, de arra vonatkozólag, hogy igazolhassa, miért kívánja Magyarországon a földterülethez kötött censust megtartani, azon eljárási mód előnyéül azt hozza fel, hogy ezen után ér­hető el az, hogy az ország szegényebb és gazdagabb vidékeinek lakossága körülbelül egyforma arányban részesüljön a választói jogosultságban, azaz hogy a szegényebb és gazdagabb vidékeken a népességnek körül­belül ugyanazon százaléka legyen választó. Ez azt teszi, hogy miután az ő nézete sze­rint nem az helyes, hogy egyenlő feltételek alatt legyen mindenki választó, hanem hogy vidékenként pl. 1000 polgárból kö­rü­lbelül ugyanannyi legyen választó, tiszta logikai következése annak,­­ és Magyar­­országot illetőleg ezt is cselekszi, hogy a szegényebb vidékeken alacsonyabb legyen a census, mint a gazdagabb vidékeken. Ilyen, mindenki előtt feltűnő, mindenkitől belátható igazságtalanság soha még egy ügynek is a világon nem használt. (Helyes­lés balfelöl.) A másik hibája az 1848-ki választó tör­vénynek, hogy Erdélyben ellenkezőleg a népképviseleti elv helyes alkalmazásával, megengedi, hogy a választások törvényha­tóságok, és nem kerületek szerint történ­jenek. Még nagyobb és szembeszökőbb helyte­lenség az, mi a 1848-i törvény intézkedései­ben arra vonatkozik, hogy mikép osztassa­nak be a képviselők az erdélyi törvényh­a­­tóságokba. A­mi a magyarországi censust illeti, itt a föld census az úgynevezett kis és nagy községeket illetőleg érvényben hagyatik, igaz, a központi bizottság némileg módo­sítván ezt, ezekre vonatkozólag adócensust is hozott be , de ez ugyanoly terjedelmű, oly természetű, oly felosztású birtoknak földadója, censusa , tehát e kettő végered­ményében utóvégre is egyenlő. A miniszter úr indokolásában azt mondja, hogy a mi ideiglenes és módosítandó adó­rendszerünk alapján a censust megállapíta­ni nem lehet. Én ezt nem osztom , de nem osztja maga a miniszter úr sem, mert itt, a­hol argumentumra volt szüksége a végből, hogy a holdak számát megtarthassa censu­­­l, felhozta azt az argumentumot. De néz­zünk csak végig a törvényjavaslat minden intézkedésén: nem-e az adóra fekteti a vá­lasztási jogot ? Itt van Erdély, hol a kulcs az adó. Itt Magyarországon az 1848-as tör­vény azon rendeletére nézve, hogy a ki va­gyonából 100 írt jövedelmet tud kimutatni, ha szavaz, alapul szintén az adó vézetik, mert a birtok értéke a törvényjavaslat sze­rint az adócataster alapján számíttatik ki, értékét a cataster alapján kell kiszámítani. Ott hol 300 frt. értékű házat kell a szabad kir. városok, vagy rendezett tanácsú váro­sokban bízni a végett, hogy valakinek sza­vazata legyen, a kiszámításnak alapja is­mét az adó, mert vagy a házosztály, vagy a szállásbér adó szerint kell az évéket ki­­alámítani. Sőt még ott is, hol eddig adóról szó sem volt, a szegényebb gyárosok és ipa­rosok jogosultságának kiszámításánál az alap ismét az adó. Tehát ha végig nézünk az egész törvényjavaslaton, tíz eset közül 9-ben adó az alap, melyre nézve a minisz­ter úr indokolásában kimutatta, hogy azt alapul venni nem lehet. Ez tehát vagy azt jelenti, hogy a miniszter úr sem hiszi, vagy ha hiszi, akkor bevallja, hogy törvényja­vaslatában 10 intézkedés közül egy van helyes, a többi 9 helytelen és elvetendő. Szóló ekép folytatva a törvényjavaslat bírálatát s végül a következő indítványt ter­jeszti be: „Miután a választási törvények módosí­tásáról és pótlásáról szóló törvényjavaslat, meghagyja eddigi választási törvényeink leglényegesebb hiányait, jelesen: a) meghagyja Erdélyben az igazságtalan, a Magyarország igen nagy részében levő­nél magasabb censust; b) meghagyja ugyanott a képviselőknek kerületek helyett, hatóságonkénti válasz­tását ; c) meghagyja azon indokolhatatlan ano­máliát, a mely Erdélyben a választási jo­gosultság felosztásában van, lévén 2500 lel­ket számláló város, mely épenugy két kép­viselőt választ, mint más 200000-nél több lakossal biró törvényhatóság; d) meghagyja Magyarországon a kis és nagy községeket illetőleg a földbirtokhoz kötött censust, mely természeténél fogva igazságtalan retográd irányú, s ma már az általános teherviselés mellett semmiképen nem igazolható; miután még tisztábban kifejezni, megma­gyarázni állítja a választói jogosultság föl­tételeit, addig valóságban, különösen a ki­sebb földbirtokosokat, s a szegényebb ipa­rosokat illetőleg a censust tetemesen föl­emeli s ez által igen sokakat megfoszt a vá­lasztói jogosultságtól, miután a helyett hogy megszüntetné a fél­remagyarázást, az azokból eredő zavarokat az elenyésztetett félreértések helyett zavaros szerkezete folytán még nagyobbakat elő­idézni ígérkezik. Miután a­nélkül, hogy az adatok előter­jesztetnének kielégítő s államadózásra ala­pító választási törvényt alkotni nem le­het, a választási törvények minduntalan választása pedig a leghelytelenebb el­járás , indítványozom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot el nem fogadván, utasítsa oda a ház a minisztériumot, hogy a válasz­tásokra, a választói census határára vonat­kozó adatait, melyek úgyis birtokában kell hogy legyenek, alapul véve azoknak előter­jesztése mellett, oly időben nyújtson be egy a jelzett legfőbb hiányok orvoslását is esz­közlő törvényjavaslatot, hogy azt még­ ezen ülésszak alatt tárgyalni lehessen.“ (Élénk helyeslés balfelől.) Tóth Vilmos belügyminiszter hosszabb beszédben kel védelmére a központi bizott­ság szövegezésének. A 69-iki trónbeszéden kezdi, mely az 1848-ki választási törvény javítására utalt s azután részletezi az uj tör­vény előnyeit. Hogy az 1848. V. t. cz.-nek első részét, mely a választók jogosultságára vonatko­zik a kormány nagyban és egészben változ­tatni nem akarja , ennek oka az, mert hiányzik először a változtatásra az alapos ok; hiányoznak másodszor a változtatás alapfeltételei. Egy parlamentben nem lehet fontosabb kérdés mint az, mely a parlament alapjára vonatkozik ,­­ hisz e kérdés az állam összes életének kérdése. Midőn tehát egy országban arról van szó, hogy a par­lament összealkotásáról szóló törvény meg­változtathassák, akkor mindenekelőtt nagy­szerűségében merül fel az a kérdés, hogy a fenálló törvény olyan-e, melynek természe­tes rezultatuma, t. i. maga a parlament, a nemzet akarata hamisíthatlan kifolyá­sának tekinthető, s hogy nincs-e fontos érdek a képviseltetéstől megfosztva, hogy nincs e az államélet valamely oly fontos működő orgánuma, mely nem érvényesít­heti jo­gi befolyását a törvényhozásban, és hogy végre a választói jogosultság nincs-e indokolatlanul szűk korlátok közé szorítva? E kérdésekkel kell mindenekelőtt tisztá­ba jutni e törvényjavaslat első fejezetének tárgyalásakor és szóló azt hiszi, elegendő egy pillantást vetni a 48 diki törvény V. czikkére, hogy meggyőződhessünk arról, hogy az szabadelvű és oly intézkedéseket tartalmaz, melyek szerint minden érdek a parlamentben képviselve lehet, pedig a vá­lasztási censusnak oly alacsony, a válasz­tói qualificationak oly tágmérvű meghatá­rozása folytán, hogy e tekintetben a tör­vény ellen világosan kifogást tenni nem lehet. Nincs semmi ok arra, hogy a 48. V-ik­­. c­ikknek a választói jogosultságra vonat­kozó részét megváltoztassuk, és mert nincs, nem oszthatom azok nézetét, kik a válasz­tói jogosultságot illetőleg a census leszállí­tását már most szükségesnek tartják. De valamint nem oszthatom ezek nézetét, úgy nem járulhatok azokéhoz sem, kik ma már czélszerűnek tartják a census felemelését, s ezt úgy hiszem nem szükség hosszabban in­dokolnom. (Bizony nem !bal felől. Halljuk ! jobbfelől.) A census felemelése minden országban igen nehéz és csak nagy megpróbáltatások­nak lehet következménye. Ott azonban, hol a törvényhozás üdvösen működik, hol a törvényhozás a reform­kérdéseket a netalán sérthető érdekek gondos kímélésével oldja meg, ott hol a törvényhozás nem a rombo­lás, hanem a józanul kimért haladás útját követi, mint ez nálunk észlelhető. (Ellen­mondás, zaj a baloldalon, Igaz! Halljuk! jobbfelől) ott kétséget nem szenved, hogy a törvényhozás igazságos alapon nyugszik, és ott a census felemelése nem lenne egyébb mint a nép öntudatos érzelmeinek könnyel­mű kihívása. Én tehát nem csatlakozom azok nézetéhez, kik a census felemelését kívánják, valamint nem oszthatom azokét sem, kik a census leszállítását már ma kí­vánják. Igazságos censust tehát nem tudunk fel­állítani. Bármit alkotunk ma e részben, az marad­andóságra nem számíthatna.És miután nekem erős meggyőződésem, hogy e téren experimentumokat csinálni annyit tesz, mint az alkotmányos élet természetes fejlődését megzavarni, és azért a census megváltoz­tatásához semmikép sem járulhatok. A Tisza Kálmán által a javaslat ellen mondottakra nézve a miniszter elismeri, hogy talán czélszerűbb lett volna a törvény­­javaslatot néhány hónap előtt tárgyalni. De kérdés, lehet-e ezért igazságosan a­ kormányt vagy csak egyedül a kormányt okozni ? — Ő azt hiszi, hogy nem, mert habár a kor­mány befolyást gyakorol is az országgyűlés ügyeinek menetére, mégis e tekintetben nem egyedül őt illeti a szemrehányás. Felsorolja a fontos dolgokat, melyeket a háznak le kellett tárgyalni. A­mi a kerületek beosztását illeti, a mi­niszter nem állítja, hogy az helyes, de sőt helytelen az Magyarországon is, de a kerü­letek igazságos felosztását nem lehet eszkö­zölni, hacsak új provisoriumot nem aka­runk megállapítani. Ezek után elfogadásra ajánlja a törvény­­javaslatot. (Helyeslés jobbról). Irinyi Dániel: T. ház! A választási törvény a szerves törvények közt a legfonto­­sabb. A szerint, a­mint az helyes, vagy hi­bás elvekre van fektetve, a képviselőház is, tehát a törvényhozásnak, tehát az államha­talmak leglényegesbike, hit vagy hittelen kifejezése lesz a nemzeti akaratnak. Ezen állítás, úgy hiszem, kétségbevonhatlan, va­lamint nem fogja tagadni senki azt sem, hogy a törvényeknek a jog, a létező szük­ségek, a haladó kor kívánalmai és a nép akaratának kell megfelelniük, és azon mér­tékben, a­melyben ezek változnak, maguk­nak is változniok kell. Az 1848-iki választási törvény nagyjá­ból megfelelt az akkori szükségnek, az akkori követelményeknek ; nagyjából mon­dom, mert hogy e törvényben is számos a fogyatkozás, az általánosan el van ismerve. De bármi tökéletes lett légyen s azon tör­vény, bármennyire kielégítette legyen is az akkori nemzedéket, azóta 24 esztendő, kö­zel egy­negyed század múlt el. A világ ha­ladt, a viszonyok változtak, a jogfogalmak fejlődtek, az egyenlőség eszméje tért nyert és a hiányok annál inkább léptek előtérbe, minél többször vétettek alkalmazásba azon törvények, s minél nagyobb volt a kör, mi­nél nagyobb volt a sokaság, melyre hatásuk kiterjed. Ezért e törvénynek változtatása elkerü­lhetlenné vált, s e változtatásnak a viszonyok , a fogalmak lényeges válto­zása folytán lényegesnek és gyökeresnek kell lennie. Az előttünk fekvő miniszteri törvényja­vaslat annak pótlása kíván lenni csupán. Én egyszerű foltozás egyszerű tatarozás­nak vagyok kénytelen azt nevezni, s még e foltozás, e tatarozás is nem a létező szüksé­gek, nem a szabadság és egyenlőség, nem a jogtágítás,hanem a jogmegszorítás, nem a nemzet java hanem a kormány és az ural­kodó párt megörökítésének érdekében nem a haladás hanem inkább a reactio szellemé­ben terveztetik. (Helyeslés a szélső bal fe­lől.) Súlyos vád, de a­melyet annál köny­­nyebb lesz bebizonyítanom, minél számo­sabbak azon hibák,azon fogyatkozások, me­lyekben az előttünk fekvő törvényjavaslat szenved. Nem szándékozom azonban e hi­bákat, e hiányokat mind elősorolni, nem csak azért mert azoknak elsorolása nem az általános vita keretébe tartozik, hanem azon oknál fogva sem, mert az talán erőmet meghaladná. Csupán a jó, csupán a legfőbb hibákat fogom előadni. Ezen hibák, ezen hiányok véleményem szerint a következők: Először hogy a­helyett, hogy az 1848 diki törvényben megállapított választói jogo­sultságot kiterjesztené azt sok tekintetben megszorítja e törvényjavaslat; másodszor, hogy míg az 1848-ki törvény megengedte a titkos szavazást a jelen törvényjavaslat határozottan a nyilvános szavazást paran­csolja meg; harmadszor, hogy a választó­kerületeket mindamellett, hogy a tisztelt miniszter úr imént mondott beszédében el­ismerte, hogy azok igazságtalanul vannak felosztva, mostani állapotukban kívánja meghagyni; negyedszer, hogy az incompa­­tibilitás kérdéséről nem intézkedik; és végre ötödször, hogy a megvesztegetések és a választásoknál előforduló egyéb vissza­élések ellen büntetéseket nem tartalmaz. Engedje meg a t. ház, hogy ezen hibákat és hiányokat sorra megvilágítsam és ezekkel szemben előadhassam azon elveket, melyek­re az új választási törvényt alapítva látni óhajtom. Az első hiány az első hiba melyet a törvényjavaslatban fölfedezünk, mint az imént mondani szerencsém volt, abban áll, hogy a­helyett hogy a választási ké­pességet tágítaná, kiterjesztené, azt sok te­kintetben megszorítja. A tisztelt miniszter úr az imént tagadta ezen állítást, melyet Tisza Kálmán t. kép­viselőtársam igen alaposan és bőven bebi­zonyított, azonban bocsásson meg nekem a t. miniszter úr, én az ő állítását elegendő c­áfolatnak nem tekinthetem. Kettőt kívá­nok tehát csupán e pontra nézve beszédéből kiemelni: egyik az,hogy talán lapsus linguae volt, midőn azt mondta, hogy a választói censust még most nem kívánja felemelni. (Tóth Vilmos belügyminiszter közbeszól: Lapsus linguae volt.) Igen örülök, hogy an­nak jellemzi a t. miniszter úr. A másik az, hogy míg nem csak a 48-ai törvényhozás, hanem maga a jelen törvényjavaslat is a nemzetnek egy osztályára, kiváltságos osz­tályra nézve fentartja a választói jogot birtok és jövedelmi census nélkül is az eset­ben, hogy ha már azzal egyszer éltek, azon polgárokra nézve, kik nem a nemes osz­tályhoz tartoznak, ezen jogot nem tartja fen, hogy ha 1869 óta netán birtok, vagy jövedelmi változás állott be náluk. Nem fogom egyéb­iránt te­hát, részletes bírálat alá venni a törvényjavaslatnak azon részét, mely a választói képességre vonatkozik , nem pedig azért, mert magasabb, mert a gyökeres reform szempontjából kívánom megítélni ezen kérdést. A választói képesség meghatározásánál két elv áll egymással szemben alkotmányos országokban: az egyik a census, a másik az általános szavazat elve. A census bará­tai azzal indokolják a maguk rendszerét hogy a választói jog gyakorlatára bizonyos műveltség, bizonyos önállóság és független­ség szükséges, a­mely két tulajdonnak leg­helyesebb kritériuma, ismertető jele a bir­tok, vagy jövedelem. Nem fogom e helyen taglalni ezen állítás helyességét, azonban kénytelen vagyok már most annyit megje­gyezni, hogy ha ez állítás valóban helyes,va­lóban igaz lenne, akkor a censusnak sokkal magasabbnak kellene lenni,mint a­milyen mi nálunk, mert hogy azon polgár, ki 100 frt jövedelemmel vagy 300 frtnyi házzal bir vagy a­ki 10 illetőleg 6 frt adót fizet, annyi műveltséggel, annyi önállósággal bírjon, mennyit önök tőle talán követelnek, az,úgy­hiszem alaptalan föltevés. S ennél fogva, hogy ha önök, gyökeresebb reformokat nem akarnak, a censust felemelniök kellene. De én a választó­képességre, a választók önál­lóságára nézve nem azt óhajtom, hogy ilyen vagy amolyan nagy birtok, nagy jövede­lemmel bírjanak, hogy a census ilyen, vagy amolyan magas legyen, hanem kívánom azt, hogy a szavazás titkos legyen. Nyil­vános szavazás mellett véleményem szerint a mostani census is alacsony és ala­csony marad, bár­mekkora lesz is. Nem csak a szegény, de a gazdag embereket is meg lehet ám vesztegetni, ha­nem pénzzel, tehát hivatallal, ígéretekkel, keresztekkel. Azért valamint a nyilvános szavazás mellett az én tökéletes hitem szerint a legnagyobb vagyon sem elegendő az önállás biztosítá­sára , titkos szavazás mellett a legszegé­nyebb ember is szavazhat, kell, hogy sza­vazhasson. A szavazati jog a polgártól elválasztha­tatlan. Hajdan és minálunk nem igen régen még , a birtokszerzés , az ingatlan va­gyonnak birtoklása, a végrendelkezés, az iparűzés is kiváltságai voltak egyes osztá­lyoknak ; ma ezen jogok már nem kivált­ságok többé, de igenis kiváltság marad még egy jog, a polgárnak egyik attribútu­ma : a választási jog. Ha igaz, hogy a jo­gok azon mértékben illetik a polgárokat, a­mely mértékben a terheket viselik, akkor meg nem foghatom, mikép akarják meg­vonni a szegény polgártól a választási jogot, midőn az a haza terheit a maga ere­jéhez és képességéhez mérve viseli, csak úgy, mint a leggazdagabb ember. Ez sem viseli a terheket a maga erején túl, és ha nem fizet is nagy adót a szegény, sőt ha közvetett adót fizet is csak,fizeti mindenesetre azt, a­mely, adott körülmények közt, a leg­­terhesebb: a véradót. A többségeknek, uraim, nincs joguk, — a természet törvénye tiltja, hogy a ki­sebbségeket a maguk jogaiktól megfosszák ; mennyivel inkább nincsen tehát joga a kisebbségnek , — birtokos osztálynak hogy többségben levő ember és polgártár­sait a maguk polgári jogától megfossza. Annyi képességgel, a mennyi a válasz­tói jog gyakorlatára szükséges, az én véleményem szerint minden teljesköru, — józan eszü polgár bir. Országos dolgok felett tanácskozni, — országos dolgokat elhatározni , erre a közönséges ember­nek nincsen képessége, de erre a nálánál sokkal gazdagabb mostani választók sem alkalmasak.Arra azonban igenis bír elegendő értelmiséggel, hacsak a nagyságos és te­kintetes urak borának és pálinkájának gőze elméjét el nem homályosítja, hogy meg­mondja, melyik férfiú az, ki a maga vidé­kén leginkább bírja az ő bizalmát, melyik férfiú kezére hajlandó leginkább bízni a maga és polgártársai ügyeinek vezetését. Azon veszélyre, mely netalán nagy töme­gek összecsődítéséből származik, azon meg­jegyzést teszem, hogy azt meggátolni nem oly nehéz feladat. Segítettek azon más or­szágokban, hol az átalános szavazat diva­tozik, segíteni lehet a községenkénti szava­zás útján, s ha akarjuk, bizonyosan kita­láljuk az orvoslás leghelyesebb módját. Az általános szavazat mindamellett még sok sza­badelvű embernél is visszatetszésre látszik ta­lálni a legújabb időben. Miért? mert hivat­koznak Francziaország példájára, mely mondjuk,szomorún meglakott azért, hogy a nyers tömegnek választói jogot adott. Én, uraim, ezen egy érv ellen egyszerűen azt mondhatnám, ha Francziaországban nem sikerült, ott van Amerika, ott van a hava­sok aljában Helvétia, mi kifogástok van az általános szavazatjog ottani gyakorlása el­len, és miért akarjátok, hogy Magyarország polgárai is oly könnyelműen gyakorolják azt mint gyakorolja a franczia nemzet ? De nem mondom csupán ezt, hanem figyelmeztetem a Francziaországban diva­tozó suffrage universel ellenségeit arra, hogy ha a franczia polgárok nagy tömege szentesítette az esküszegő absolutismust, ez csak annak tulajdonítható, mert a socialis­ms és communisms rémképei lebegvén előttök, inkább az absolutisms karjai kö­zé vetették magukat, semhogy birtokukat, semhogy tulajdonukat veszélyeztessék. Ez és csakis ez fejtheti meg, nemcsak azon tüneményt, hogy az államcsint szente­sítette a suffrage universel, hanem megfejt­heti azt is, hogy sok éven keresztül tűrte, megszenvedte ezen önkényes uralmat. Azonban azt nem ismerhetem el,hogy Fran­cziaországban épen nem lett volna szabad, nem lett volna független a szavazás. Tudom és szemtanúja voltam, mily nyomást gyako­rol úgy a központi kormány,mint annak vi­déki közegei egészen le a maire-kig, egészen le a csőszökig a választókra. Tudom, hogy ennek mindenesetre volt némi befolyása el­határozásukra, de ugyanezen befolyás gya­koroltatott a városokban is, és a tapasztalás mégis azt tanúsítja, hogy ennek daczára a városokban a kormány jelöltjei rendesen megbuktak úgy, hogy a titkos szavazás mellett még ezen nyomástól sem igen féltem a választókat. A franczia paraszt bonapartis­­kus volt; nem tudom, hogy azóta kijóza­nul­t-e , és azért támogatta Iu­­dik Napo­­leon kormányát, támogatta egészen buká­sáig. De ismétlem: abból, hogy a kísérlet nem sikerült Francziaországban, egyátalá­ban nem következik, hogy azon nemzet ke­belében, mely az önkormányzatot régi idő óta gyakorolja, mely józanságának fényes és ismételt bizonyítékait adta,szintén hason­ló szomorú eredménye legyen. És hogy nem lesz, arról meg vagyok győződve, két fölté­tel alatt: először, hogy az átalános sza­vazat a titkos szavazással párosítta­ssék,má­sodszor, hogy a vesztegetések ellen bün­tetések szabassanak. A titkos szavazásnak, uraim, vannak el­lenségei. Azok, kik a nyilvános szavazást pártolják, azt hangoztatják, hogy ez szok­tatja a polgárokat az egyenesség, — a nyílt­sághoz, hogy ez fejleszti, ez képezi a polgári bátorságot, az erényeknek — elismerem — egyik legbecsesebbikét. Azonban ha ezen fényoldala mellett a nyilvános szavazásnak árnyoldalait tekintjük, a kép — fájdalom — elsötétül. A nyilvános szavazásnak sokkal több, sokkal szomorúbb árnyoldala van, mint a­hány fényoldalt azon felmutatni lehet. A nyil­vános szavazástól csaknem elválaszthatlan a vesztegetés ; a nyilvános szavazás mellett a polgár választási jogának gyakorlata nem teljesen szabad.Nézzük amott faluhelyen az egyik választó­földet, a másik más javadal­mat bír a volt földesúrtól; a városokban az iparos, a kereskedő, a gazdag vevőtől függ; a hivatalnok, ha csak állását koc­káz­­tatni, vagy legalább is előmenetelét gátolni nem akarja, nem igen mer főnökeinek aka­rata ellen szavazni. A nyilvános szavazás tiltja ezt; kenyere,előmenetele,meglehet gyer­mekei jövője függ magatartásától. A titkos szavazás mindezen veszélyek ellen megóvja. Azért a polgári bátorságot lehet fejleszteni. Azok a­kik függetleneknek érzik magukat továbbra is függetlenek maradhatnak. Azon ember ki az idő viszontagságai ellen meg van edzve, az eső­ és hidegre köpeny és felöltő nélkül kimehet, de azért azt a ki így megedzve nincsen, ki gyengébb testalkattal bir, ne lássuk-e el felső ruhá­val, tagadjuk meg tőle azon óvszert, mely őt az idő viszontagságai ellen megvédeni képes ? A független, az önálló ember, ha tetszik, nyilváníthatja a maga nézetét népgyűlé­­sekben, hírlapokban és kérvényekben úgy ahogy kedve tartja; azonban ne kívánjuk, hogy azok is, a­kik annál kedvezőtlenebb vi­szonyok közt vannak,az ő példáját kövessék, mert csaknem lehetetlent kívánunk. Ezen gyengébbek számára való óvszer a titkos szavazás. Uraim , tudjuk, hogy Angliában a titkos szavazás ellen mindekkorig küzdött az aris­tokratia és ez természetes, mert csakis az aristokratiának, csakis a gazdagoknak, csakis a hatalom embereinek kedvez a nyilvános szavazás. Most azonban végre, nem állhatva ellent a közvélemény nyomá­sának, a kormány kénytelen volt ott is a titkos szavazás behozatala iránt törvényja­vaslatot terjeszteni elő. És mi akkor, mi­dőn a választási törvény reformjáról van szó, továbbá is a nyilvános szavazást tart­suk-e meg ? nemcsak, hanem még az 1848- diki törvénynek azon engedményét is, mely szerint az egyes választó­kerületek, illető­leg az egyes törvényhatóságoktól függött a titkos szavazás behozatala, még ezen en­gedményét is töröljük-e el ? Ez uraim, nem a haladás, ez a visszahatás útja. Harmadik hiány­a a miniszteri törvény­­javaslatnak mint mondom abban áll, hogy a vesztegetések és egyéb visszaélések ellen nem foglal magában ren­delkezést. Ezelőtt mintegy egy hónappal bátor vol­tam a t. miniszterhez egy interpellációt in­tézni, aziránt, vájjon van-e szándéka ily tör­vényjavaslatot előterjeszteni. Nem nyervén választ egy két hét alatt,a kérdést ismételtem s a t. miniszer úr nem veheti rész néven, ha ezen hallgatását, párosítva azon ténynyel, miszerint ilyen büntető rendelkezések tör­vényjavaslatában nem foglaltatnak, arra magyarázom, hogy a t. miniszter e részben intézkedéseket nem óhajt. (Felkiáltások balról: ügy van !) Ha óhajtana, akkor vagy e javaslattal egyidejűleg adott volna be a vesztegetések ellen törvényjavaslatot, vagy pedig a jelen törvényjavaslatba szőtt volna be egy fejezetet( Felkiáltások balról: Igaz !) Ez te­hát lehetetlen,hogy pártkérdés legyen köztünk, ez a becsületesség és a közerkölcsi­ségnek kell hogy maradjon a kérdése .(Köz­bekiáltás : Igaz ! Ennek kellene lennie.) A­mely kormány ezen ocsmány veztegetési bűnök ellen,melyek hazánkban szetnek, ren­delkezéseket nem akar, az nem fogja kike­rülni a gyanút, hogy e bűnökben részes kiván lenni. (Úgy van! Igaz! balról). Sehol a világon,magát Angliát sem véve ki,nem tör­ténik annyi vesztegetés, mint szegény ha­zánkban s nem történik különösen oly vakme­rően,oly szemtelenül,mint épen nálunk.(Igazi balról és jobbról). A cynismus annyira ha­ladt, hogy nem is titkolják, hogy egyik másik választás annyiba került ennek vagy amannak, (Igaz! balról) csaknem dicseked­nek vele, hogy érdemül róvják fel maguk­nak az áldozatokat, melyeket megválaszta­tásuk érdekében hoztak. (Élénk helyeslés balról.) Ez uraim oly elszomorító tény,hogy a kinek szive e miatt fel nem lázad, az vagy behunyt szemmel tekinti a mi körüle történik, vagy nemzetének jövőjével nem törődik. (Igaz­­ balról). Utoljára is uraim, akár önök maradjanak még tovább is a kormányon, akár önök pártja uralkodjék még tovább is, vagy az ellenzék emelked­jék többségre, az mindenkinek kell hogy érdekében legyen, hogy a nemzetnek köz­­erkölcsisége megóvassék a mételytől, a melynek az igy ki van téve.(Helyeslés balról) Jobb vagy baloldal, lehetetlen, hogy azt óhajtsa, hogy egy rothadt nemzeti test fe­lett uralkodjék. (Igaz! balról). Azt mondják: nehéz feladat a vesztegeté­sek ellen törvényt alkotni. Igaz,mert a gazda­gok, az urak oly annyira furfangosak, hogy minden törvény kijátszására törekszenek. Nem sikerült ugyan tökéletesen kiirtani ez iszonyú mételyt, de azért mivel meglehet, hogy a törvénynek meghozatala után is üzetni fognak e bűnök, ebből nem követ­kezik, hogy azok megfékezésére legalább kísérleteket ne tegyünk, hogy azok meg­­gátlására, megbüntetésére törvényeket ne al­kossunk. (Helyeslés.) Hiszen a tolvajság és gyilkosságot is nehéz kiirtani évezredek óta lopnak és gyilkolnak az emberek, de azért ki fogja azt mondani, hogy mivel e bajt, ez iszonyú bűntetteket kiirtani nem le­het, azért ellenük büntetéseket se kell szab­ni. Léteznek ily büntetések más országok­ban, léteznek minden alkotmányos ország­ban, a­mely a szabadságot a renddel, s a rendet az erkölcsiséggel párosítani akarja. Magában Angliában is kénytelen volt az aristocratia, mely a vesztegetéseknek hasz­nát vette, a közvélemény nyomása alatt tör­vényt hozni a vesztegetések ellen. Franczia­országban , Olaszországban, szóval min­denütt, minden polgárosodott országban lé­tezik törvény ez ügyben, és ha a kormány­nak komoly elhatározott szándéka van, az ily törvénynek sikeresnek is kell lennie. Én hiszem uraim, hogy ha a vesztegetések ellen szigorú törvény alkottatnék, s a bel­ügyminiszteri tárczát erélyes elhatározott ember kezelné, és az igazságü­gymi­­niszter szintúgy hasonló erélylyel járna el, akkor ha nem is teljes kiirtása , de legalább kevésbítése a vesztegetéseknek sikerülni fog, s idővel úgy fognak csak nem eltűnni mint eltűntek Francziaország­ban. — Igen, uraim azon ország példá­jára hivatkozom, melyet erkölcsiség tekinte­­tében nem igen szeretnek például felhozni, de csaknem 20 évi tapasztalásból mondha­tom, hogy azon egész időszak alatt, melyet Francziaországban töltöttem, alig volt alkal­mam nemcsak személyesen tapasztalni, de lapok után is megtudni, hogy ott vesztegetési esetek fordultak volna elő, vagy összekocza­­nások, verekedések s egyéb hasonló kihágá­sok történtek volna választásoknál. Az utolsó időkben, mikor már szerencsémre nem vol­tam jelen, igen­is ezen eszközhöz is folya­modott a kormány, hogy a maga fenállását biztosítsa, de előbb nem is volt szüksége reá. A negyedik hiány, melyet a törvényja­vaslatban találtam, az, hogy a választó­ke­rületeket azon állapotban hagyja meg, mely­ben azok 1848 óta vannak. A t. miniszter úr maga is elismerte ezen tény valódiságát és azt is, hogy ezen mindenesetre segíteni kell. A nehézséget csak abban találja, hogy ehhez a kellő adatok hiányoznak. Ámde kér­dem, mi akadályozta a t. kormányt a t. bel­ügyminiszter urat abban, hogy ezen adato­kat megszerezze? hiszen a statiszikai hivatal az ő tárczájához tartozik, de tartoznék bár­melyik más miniszteréhez, megszerezhette volna azokat. A mulasztás tehát oly súlyos, melyért alig lehet felelni miniszter úrnak, s ha Magyarországon nagy igazságtalanság, hogy az egyik aránytalanul csekély válasz­tókerület épen annyi képviselőt küldjön, mint egy másik, mely kétszer, három­szor annyi népességgel bír, mennyivel nagyobb igazságtalanság a mostani fel­osztás Erdélyben, hol mint azt Tisza Kálmán­­. barátom igen helyesen megje­gyezte, egy 2600 lakossal biró város ugyanannyi képviselőt küld az országgyű­lésre, mint egész Hunyadmegye, mely 200.000 lakosnál többet számlál. Az 1848- i­ki törvényhozást — a magyarországit ér­tem — a választó­kerületek megállapítá­sánál több elv vezette. Ezek közt a népes­ség száma, a lakosok műveltségi és vagyoni fokozata foglalt főhelyet. Erdélyben, fájda­lom ezen tekintetek nem szerepeltek és én e részben nem vagyok oly hajlandó az er­délyi 48-ks törvényhozást felmenteni a fele­lősség alól, miként azt­­. barátom Tisza Kálmán tette. Nem azon kényszerű sietség, nem az adatok hiánya, mely Magyaror­szág törvényhozása hiányos intézkedései­nek oka volt, voltak az erdélyi törvényhozás hiányos intézkedéseinek is oka. Nem ura­im, valljuk meg őszintén, daczára annak, hogy magyarok vagyunk, ott más okok sze­repeltek. Megtartatott a törvényhatósági alap azért, mert nem akarták, hogy Er­dély népességének azon része, mely ott többségben van, a választások által több­ségre jusson. (Helyeslés a szélső balon.) És ez az, a­mit mai napon sőt a jövőre néz­ve is fen akar tartani a kormány, fen akar tartani a jobboldal. Hát nem látja-e át, hogy az erdélyi románok kiengesztelése, — ha lehetséges, pedig remény­em, hogy az — azon feltételhez van kötve, hogy e rész­ben igazság szolgáltassák nekik? (Helyeslés szélső balon.) Hát annyira rövidlátók e önök, hogy miután Horvátországot, szeren­csétlen, ügyetlen, kontár politikájukkal el­idegenítették, (Mozgás, ellenmondás a job­ban, helyeslés a szélső baloldalon) most ezen alkalmat is elszalasszák, mely az erdélyi románok megnyerésére kínálkozik! (Helyes­lés a szélső balon.) A nemzetiségek kibékí­­tése meggyőződésem szerint Magyarország békés fejlődésének, talán jövőjének feltétele (Helyeslés a szélső balon.) A­ki ezt nem érzi, vagy nem ehhez képest cselekszik, az megengedem, lehet jó magyar, de nem fel­világosodott ember, nem államférfi. (Mo­­csonyi Sándor közbe­szól: Helyes helyes.) Az ötödik hiány, melyben az előttünk fekvő törvényjavaslat szenved, abban áll, hogy az incompatibilitás iránt nem rendel­kezik. Nem fogok e pontnál az incompatibi­­litási törvény szükségére hosszan utalni. Sokszor fel volt már említve ezen kérdés e házban, indítványok tétettek, határozati ja­vaslatok adattak be. A jobboldalról egyet­lenegy czáfoló százat sem emeltetett, így tehát azt gondolom, hogy érzik önök is, miként vannak oly állások, melyek a kép­viselői tiszttel összeférhetlenek. A képviselő nem csak törvényhozó ám, kell hogy a kor­mánynak ellenőre is legyen, és ha, — a mennyiben csak a törvényhozás ügye véte­tik szemügyre, — a kormányhivatalnokok tapasztalása, tanácsa tán becses lehet, mi­dőn a kormány ellenőrzéséről van szó, e közegek közreműködése aligha kívánatos. (Helyeslés balfelől.) A központi bizotttság az osztályok tanács­kozásai alapján maga is indítványt tesz az iránt, hogy az incompatibilitás iránt a mi­niszter úr még ez ülésszak alatt nyújtson be törvényjavaslatot. Én megvallom, nem lá­tom át, mert kelljen erre külön törvény­­javaslatot adni be. (Helyeslés a balol­dalon.) Azon helyen, hol a választói ké­pesség meghatározása után az mondatik, hogy „választható pedig mindaz, a­ki vá­lasztó, ha a 24-ik évét betöltötte,“ oda le­het tenni és a codificatio szabályai sze­rint is oda kell tenni: „kivéve azokat, a­kik kormánytól fizetést húznak, vagy attól egyébként függő állásban van­nak. “ — Egyetlen szakaszszal, egyet­len bekezdéssel el lehet végezni az egé­szet. Ugyanez alkalommal kell hogy el­mondjam arra is véleményemet, mit a köz­ponti bizottság a vesztegetés ellen irányzott törvényjavaslatról ad elő. E tekintetben is azt óhajtja, hogy a miniszter úr egy külön törvényjavaslat beadására utasíttassék. Ha a t. kormány ezelőtt néhány hónappal, ak­kor t. i. mielőtt még a törvényhatósági vá­lasztások megejtettek, gondolt volna ilyen törvényjavaslat benyújtására, nagy köszö­nettel tartozott volna neki az ország, mert hogyha becsületesen végrehajtatik, a me­gyei választásoknál is hasznát lehetett volna venni. Azonban miután ezt nem tette, miután nem tudom, várjon lesz-e idő egy ilyen, va­lamennyi választásra, tehát a megyei, köz­ségi és más egyéb választásra is kiterjedő törvény tárgyalására, s miután másrészt el­­kerülhetlenül szükségesnek tartom, hogy jelen választási törvény életbe ne léptessék, a­nélkül, hogy a vesztegetés és egyéb visz­­szaélések ellen büntetések ne szabassanak, arra szólítom fel a miniszter urat, hogy­ha nincsen készen még ilyen átalános tör­vényjavaslat s hogyha nem reményű, hogy az még ez ülésszak alatt nemcsak tárgyal­tatni, de törvény erejére is emeltetni fog, ez esetben külön javaslatot készítsen arra nézve, hogy ezen bűnök legalább a képv. választásoknál meggátoltassanak, és ha el­követtetnek, büntetéseket elvegyék. Én el­várom a t. miniszter úrtól, hogy erre nézve nyilatkozzék, várni fogok egy pár napig, s ha nem teljesíti kérésemet, akkor meg fog bocsájtani nekem, ha magam kísérlem meg gyenge erőmmel azt, mit ő tőle hiába vártam. Ezek te­hát azon hibák, azon hiányok a­melyeket a belügyminiszter úr által benyúj­tott törvényjavaslatban felfedeztem, a főb­bek — a lényegesebbek­ — a melléke­sekre nem tartottam szükségesnek kiter­jeszkedni. Ezek másrészt azon elvek, a­me­lyeknek alapján óhajtom, hogy egy új tör­vényjavaslat készítessék. És mert a hiá­nyok, a­melyeket elsorolni bátor valók, oly számosak és oly súlyosak egyszersmind, hogy azok a részletes vita alkalmával ki nem igazíthatók, annál fogva a jelen tör­vényjavaslatot a részletes vita alapjául el nem fogadhatom. (Helyeslés a szélső bal fe­lől) , hanem arra kérem a t. házat, hogy ezt a t. belügyminiszter úrhoz azon utasí­tással küldje vissza, hogy azon elvek alap­ján készítsen új törvényjavaslatot, a­melye­ket előadni szerencsés voltam. (Helyeslés a szélső bal felől.) Ez okon egy határozati ja­vaslatot vagyok bátor benyújtani, a­mely következőképen szól (Halljuk): „Tekintettel arra, hogy a törvényeknek a jog, a létező szükségek és a nemzet óhajtásának meg kell felelniök, a belügyminiszter úr által benyújtott s a központi bizottság által mó­dosított választási javaslat pedig azoknak meg nem felel, sőt inkább nagy részt ellen­kezik azokkal, a­mennyiben , először, a vá­lasztói képességet a­helyett, hogy azt ki­terjesztené, több tekintetben megszoritja; 2-szor a nyilvános szavazást, mely a sza­bad választást sokakra nézve megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi, s a veszte­getésekre bő alkalmat szolgáltat, határo­zottan parancsolja, 3-szor, a választó­­kerületeket mindamellett, hogy külön a­ MAGYAR ÚJJSÁG 1872. FEBRUÁR 21.

Next