Magyar Ujság, 1872. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1872-03-07 / 54. szám

Csötörtök, Baer­enztol iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bénniéntetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. K­iadó-h­ivatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdet­mények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, VI. évfolyam. 1872. márczius 7. Elbilletés j­ár­t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre...................................20 frt — kr. Félévre............................... . . 10 „ — „ Negyedévre......................................6 „ — „ Egy hónapra......................................1 „ 70 „ Egyes­ szám ára 10 kr. ak­cletéal dl is­­ 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetését külön 30 kr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 25 kr Pest, metro 7. 6. Politikai szemle. Az osztrák képviselőház tegnap esti ülé­sében folytatta a költségvetési vitát és elin­tézte a honvédelmi minisztérium bevételi és kiadási költségvetését. Lenz indítványára a cultus-költségvetés tárgyalása a közoktatási miniszter távolléte miatt ideiglen elha­­lasztatott, és azután még a pénzügyminisz­tériumi budget néhány c­ime intéztetett el a bizottság javaslata értelmében. A határozati javaslat tárgyalásánál, mely a kormányt az épület, kereseti és jövedelmi adó reformjára vonatkozó törvényjavaslatok előterjesztésé­re szólítja fel, Depretis p. A. miniszter tet­szés közt kijelente, több képviselő részéről kifejezett kívánság folytán, hogy a kormány a ház újra összeü­lése alkalmával az egye­nes adó reformjára vonatkozó tvjavaslatot fog előterjeszteni, melyben a kereseti és gazdasági társaságok illő tekintetbe fog­nak vétetni.­­ Végre a kereskedelmi m­i­niszter egy törvényjavaslatot terjesztett elő a Tarnovtól a magyar határig Sluchow mel­lett vonuló és Trychovtól Zagorzra elágazó vasútra vonatkozólag. Az osztrák országos főtörvényszék meg­erősítette a bécsi országos törvényszék ha­tározatát Anton ókatholikus plébános vád alá helyezése tárgyában, egy m. é. nov. 1-én tar­tott egyházi szónoklata miatt, melyben a büntető törvénykönyv 303. §-ának áthá­gása foglaltatnék. A tárgyalás a jövő héten tartatnék meg. A belga külügyminiszter kijelente a ka­mara előtt, hogy a pápa melletti követ fen­­tartása ép oly szükséges a vallási érdekekre nézve, mint az olasz udvar mellettié az anyagi érdekekre nézve. A franczia nemzetgyűlés újra megválasz­totta elnökét és alelnökeit. Du Tempel inter­­pell­áció­ja Franczia­országnak a pápai szék­hez való viszonylataira vonatkozólag három hónapra elhalasztatott. A nemzetgyűlés balközépi pártja e ha 2­ dikán értekezletet tartott Párisban, mely­ben elhatároztatott, hogy kezdeményezni fogják a végleges kormányforma megálla­pítására szükséges lépéseket. Erre nézve a módozatok titokban tartatnak, s a párt egyelőre csak egy új párt kezdeményezésé­vel lép a világ elé, melynek neve lenne „nemzeti unió“ s melyhez a balközépen kí­vül csatlakoznának mindazok, kik a kor­mányt véglegesen támogatják. Ha ez új párt egy többséggel bíró kormánypárttá nő­né ki magát, akkor a kormány tenne majd intézkedéseket, melyek közt franczia lapok nem indokolatlanul sejtik első­sorban a je­len nemzetgyűlés szétoszlatását. A washingtoni senatus nagy szó­több­séggel fogadta el Sumner indítványát, mely szerint héttagú bizottság küldetik ki meg­vizsgálására­ annak, hogy az Egyesült Ál­lamok az utóbbi hábor­ú alatt mily fegy­ver­eladásokat tettek Francziaországnak. E kérdés kü­lönösen német lapok által pen­­gettetik váltig s máris fontos nemzeti jelle­get öltött. Sumner indítványa most egész terjedel­mében megérkezett s abban a fegyver-el­adásokra vonatkozólag érdekes részleteket találunk. Bizonyos Squire, egy new-yorki ház ágense, 1870. okt. 8-dikától kelt sürgönyé­ben egy ír Remington úrnak, ki a nemzeti védelem kormányához közel állt: „A leg­nagyobb befolyásokat bírjuk, melyek min­den követ megmozdítanak, hogy az ered­ményt megszerezzék.“ Remington Jules Cesté-hez, a toursi fölszerelési bizottság el­nökéhez intézett levelében azt írja, hogy „az Egyesült Államok kormánya a száz üteg megvételére vonatkozó szerződést kész­ségesen a felére redukálta, s hogy továbbá a 75.000 Springfield-féle fegyver helyett csak 40.000-et hajlandó eladni, s hogy a korm­ánygyárakban a töltények készítését nehéz volt kieszközölni, de az mégis kiesz­közöltetett.“ A különféle közleményekből az tűnik ki, hogy nemcsak, hogy eladattak fegyverek, de ilyenek a kormány gyáraiban is készít­tettek. Az 1871-ben az Egyesült­ Államok­ból kivitt hadi szerek 10 millióra rúgnak s a hadügyminiszter csak 8.286,131-t vett át. Az ügy­állás megvizsgálását tehát az ame­rikai kormány jó hírneve mellett az Egye­sült Államok kincstárjának érdeke is kö­veteli. Az orosz hivatalos lap ismerteti az állam­­háztartás eredményeit. Az állami bevételek 1860 óta 314 millió rubelről 470 millióra emelkedtek, tehát csaknem 50%-nyi növek­vés mutatkozik. Ez emelkedés azonban nem annyira az ország productív erejének fejlő­déséből, hanem Lengyelországnak az álta­lános orosz költségvetésbe történt fölvételé­ből származik, azonkívül a szeszes italok s a direkt adók is jelentékenyen fölemel­­tettek A kiadások 1863 óta 330 millió rubelről 459 millióra emelkedtek, azaz mintegy 42­ °0-kal. Ezen emelkedés első­sorban a hadsereg szükségleteinek fokozódásából ered. Azon 110 millió rubel levonása után, melyet évenként az államadósságok kama­tai fölemésztenek, a kiadásoknak 1863-tól 1872-ig történt fokozódásából 44 millió vagy 40% a katonaság szükségleteinek fokozására, 33 millió vagy 30% a közigaz­gatás újabb igényeinek kielégítésére, 10 millió vagy 21% az adóbehajtási költsé­gekre esett s alig 10% jutott a productiv kiadások szaporitására. Az 1871. fogyasztási adók sem jó világot vetnek a birodalom közerkölcsiségi állapo­tára 1871-ben 190,010,849 rubel, azaz 24 és fél millióval több mint az előirányzatban fölvéve volt s 12 millióval több mint 1870-ben, folyt be a fogyasztási adókból. Ezen összegből egyedül a szeszes italok utáni adóra 142.215,028 rubel esik, míg asó csak 11.870,694, a dohányadó 8.346,082, a c­u­­koradó 3.474,892 rubelt hozott. Oroszor­szágban nagyon elkelnének a mérsékletes­­ségi törvények, miután a fentebbi kimuta­tás szerint, a szeszes italokkal való élés túl­ságosan elharapódzott az országban. Az országházból. — Márcz. 6. — Zúgó vihart, fát-gyökeret tépő or­kánt kellene festenünk, ha a mai ülés képét akarnék adni. Nincs szinünk, nincs ecsetünk hozzá s ha meg is ragadhatnék egy-egy pil­lanatát a szembeállt elemek folyton változó, most apályt, majd meg da­gályt jelző küzdelmének, csak egy perez, egy szónok, egy szó hatását volnánk képesek leírni, az egész ülés hánykodó fogalmát nem. Mi sem mondhat inkább halálos ítéletet e kormány és hazafiatlan, ke­gyeletet nem ismerő politikája fölött, mint az, hogy e szokatlan összetűzést a jobboldal és egygyé tömörült ellen­zék között, a ház egy elhunyt jelesé­nek úgyszólván sírja fölött idézte elő a kormányelnök, Lónyay gróf. Gonda László temetéséről volt szó, mely holnap délután három órakor fog végbemenni. Csanády Sándor indít­ványozta , hogy a ház e kivételes, gyászos alkalomból csak két óráig tartson ülést, mikép az elhunytnak meg lehessen adni a végtisztességet. De Lónyay gróf nem az az ember, ki egy perczet is fölhasználatlanul en­gedne, a­hol hatalmának, önkényének megszilárdításáról van szó. A legdrá­gább ravatal nem eléggé szent neki, hogy utána ne nyúljon, ha hasznave­hetőt lát rajta. A sírdombról is tép virágot, ha csak gomblyukába illik! A­miről már tegnap óta rebesget­tek az országházon belül és kívül, hogy t. i. a kormány az ellenzék ma­gatartásával szemben az országgyű­lést permanensnek készül kinyilat­koztatni, annak szőnyegrehozására busásan látszott okot adni kormányel­­nökü­nknek ez az egy órai idő, me­lyet a kegyelet, a felebaráti részvét számára kért az ellenzék. Tekintve, hogy a háznak szerinte nincs ilyen vesztegetni való ideje, öt órára az ülés folytatását hozta indítványba. Ha már maga ez indítvány is képes volt fel­­háborítani az ellenzéket, mely abban méltán látott épp oly durva mint el­­türhetlen sértést, még inkább növelte ezt az elnöklő Perczel Béla föllépése, ki a rövid és tárgyához képest elég mérsékelt hangon folyt vitát a mame­­lukhad helyeslése közt azzal hitte el­ütni, hogy a házszabályokon erősza­kot téve a névszerinti szavazást meg­tagadta. Ez a pillanat jelezte a vihar kitö­rését. A szenvedett jog­ és méltatla­­ság teljes hevével tört ki az egymást érő szónokokból s az igazság, a meg­győződés sújtó hangjai elől nem volt menekvés a szavazógép rejteke felé. Míg Madarász az erőszak által terem­tett helyzetet tárta a kormány szemei elé, Simonyi Ernő kérlelhetlen követ­kezményeiben ismertette s a folytonos zaj, a hullámzó mozgás a kormány padjai körül bizonyíták, hogy az ér­vek bár eredménytelenül hangzottak el, sejtő félelmet keltettek nyomuk­ban. S mi vigasztalót talált e műve után, ez erkölcsi halálos veresége köz­ben a kormány és támogató pártja? Talán Ghyczy nyilatkozatában kere­sendő, talán Csanádi Szontágh Pál szavaiból olvasandó, a­kik szintén he­lyeslik a hazaszeretet kitűzte czélt,me­lyet az ellenzék tegnap nyíltan vallott, és csak a parlament méltóságát féltik eszközeitől ? Számba vettük, latolgat­tuk őt hosszú éven át. Tegnap hallotta a kormány, hogy a gyilok ellen meg­­védjük a nemzetet azzal az eszközzel, melylyel a halálos döfést felfogni bír­juk. A parlament méltósága — ma­gunk mondottuk — szenvedni fog, de a kormány akarta, ám viselje terhét. Merénylete ellen nem pajzs a legyező s az erőszak tőre ellen nincs helye a védelem válogatásának. Az ellenzék leszavaztatott ma is. Az országgyűlés tehát este is fog ülésezni s a többség akaratától függ a nappali üléseket hosszabbítani órá­ról órára, mig a választási törvény nem lesz keresztülhajtva. Meglássuk mi czélt ért vele. Minket készen talál. Az ülés további folyamát illetőleg terjedelmes országgyűlési tudósítá­sunkra utaljuk olvasóinkat. Ott meg­lelhetik azt a hahotakeltő pamphle­­tet is, melyet Tóth Vilmos a képvise­lői incompatibilitásról szóló törvény czimén beadott. Pamphlet az, ismé­teljük, minőt nem ismer az alkotmá­nyosság története, s melynek hallatára elpirult volna maga Deák Ferencz,ha következetesen nem tartaná távol ma­gát ettől az egész vitától, melylyel a kormány és pártja csak szégyent halmoz a jogfosztott nemzetre, a­mely­nek nevében Budán Bécsben közösen székel. — Újabb vasúti üzlet. A magyar kor­mány alkudozásokat folytat a déli vasút­vonalak megvétele iránt. A társulat 110 millió forintot követel. A kormány még nem tett ajánlatot. Ha a vétel létre jön, az eset­ben a déli vasúthálózat két részre fog osz­tatni. A fővonal a buda-fiumei lesz a hozzá­tartozó szárnyvonalakkal, a többiek ipar­­vasutak lesznek s ezek központja a pécsi kőszénbánya kerület lenne. — A napokban írtuk, hogy Somssich Pál, a képviselőház elnöke, a déli vasút társulat igazgató tanácsosi állásáról lemond. Mint egy kormánypárti lap mai esti számában olvassuk, Somssich azért mond le ez állás­ról, mert hosszabb idő után most arról győ­ződött meg, hogy állásának nem felelhet meg, miután az igazgató tanácsi ülésekben nem vehet részt, s mint lelkiismeretes ember arra nem tarthat igényt. Különben e lemon­dás rövid idő múlva már azért is megtör­tént volna, mert hírszerint, Somssich az or­szággyűlés befejezte után egy magasabb bírói állásra fogna kineveztetni.­­ Egy bécsi lap azt újságolja, hogy a magyar országgyűlés ápr. 19-én fog bere­­kesztetni s az uj ülésszak aug. hóban nyit­tatnék meg. — Yukanovics, a horvát báni helytartó, az összes hivatalnokokhoz szigorú rendele­teket intéz, természetesen mindenkit elbo­csátással fenyegetve, ha erélyesen nem kor­teskedik. Horvátországban e szerint nagyon furcsa dolgok történhetnek a­­ kormány tudtával. Pejacsevich László, kiről a napokban azt írtuk, mintha a nemzeti párthoz akarna át­menni, a­mint egy táviratban tudatja, e hit valótlan, hanem igenis kormánypárti marad továbbra is s a nasici kerületben fog föllép­ni. Pejacsevics Péter pedig majd Eszéken próbál szerencsét. A fővárosok rendezése. A fővárosban gomba módra tenyé­sző, és a kormány által hirdetésekkel és más indirect módon táplált né­met nyelvű lapok már megkezdették az izgatást a fővárosok rende­zéséről szóló törvényjavas­lat érdekében, mely szintén egyike lett volna azon javaslatoknak, melye­ket elintézni s illetőleg beczikkelyezni még az országgyűlés jelen utolsó ülésszakának lett volna feladata, a­melyre azonban a jelen körülmények között már alig kerülhet a sor. Magától érthető, hogy ez izgatás a kormány javára van viscenirozva, s az ellenzék, a miért a haza összes polgárai jogainak kötelességszerü vé­delméről nem hajlandó abdicálni s a capacitátió összes fegyvereit kimeríti a választási, törvényjavaslat végzetes tervezetének megváltoztatása érdeké­ben , nem kevesebbel vádoltatik, mint azzal, hogy szántszándékosan akarja e kérdést megoldatlanul, a fő­várost ped­ig rendezetlen s mintegy törvényen kívüli állapotban hagyni. Most ez az érv van napirenden s igen természetesnek fogja találni min­denki, hogy ha más jobbnak hiányá­ban a néme­t lapokat olvasó fővárosi polgárságot is ezzel trad­álja és uszítja az ellenzék­­ellen a kormánypárti saj­tó: előre láthatni, hogy alkalmazni fogják azt a,­, országgyűlésnek hátra­levő napjai ralatt még szélesebb mérv­ben és még­­arczátlanabb cynizmussal is, s azért nem lesz fölösleges a fön­­forgó kérdésre már most egyet mást megjegyezni részünkről. Ha a fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslati örökségkép kény­telen lesz a jövő országgyűlésre átszállani, ez baj, különösen a főváros adófizető polgárságára nézve, mely nolle velle kénytelen belenyugodni azon anomáliába, hogy a város pénzé­vel és ügyeivel oly képviselőtestület rendelkezzék tovább is, amelynek mandátuma már másfél év előtt lejárt, amely újabb megbízatást senkitől nem nyert s amely eszerint egészben véve törvénytelen. De ki lesz az oka a törvényjavas­lat lemaradásának, föltéve hogy az csakugyan kénytelen lesz az időnek elodázhatlan rövidsége következtében lemaradni ? Az ellenzék ? Hisz az nem initiálta e törvényjavaslatot, sem a tárgyalási napirend megállapítása fö­lött nem intézkedhetik. Az okot tehát a főváros polgársága józanul nem ke­resheti másutt, mint egyes egyedül, kizárólag a kormány mulasztásában. Már maga a törvényjavaslat oly későn terjesztetett be, hogy a megol­dásra váró fontosabb kérdések mellett apodicticus bizonysággal előrelátni le­hetett, miszerint annak beható és a kérdés fontosságát megillető komoly megvitatásához az országgyűlésnek nem lesz ideje. De még ez indokolhatlan késede­lemmel csak ki lehetett volna vala­mikép békülni, ha magának a tör­vényjavaslatnak szerkezete és egész tendenciája nem lett volna annyira rosz és elhibázott — miszerint a fő­város polgárságának jobboldali balol­dali része egyiránt föltétlenül kényte­len volt azt elkárhoztatni, ellenében meetingeket összehívni, aláírásokat gyűjteni, és az országgyűlésnél kér­vényezni. Ily körülmények között arról, hogy e kétségtelenül fontos törvényjavas­lat könnyedén keresztülmehessen az országgyűlésen, többé szó sem lehe­tett. Másfelől természetes volt az is, hogy a munkálatnak gyökeres átdol­gozáson kellett előbb keresztü­lmen­­nie, hacsak a kormány egy általá­nos ellenszenvvel találkozott intéz­kedési tervezetet reá nem akart erő­szakolni a testvérfővárosra. Kérdjük, mennyiben vannak, mennyire halad­tak e munkálatok ? — E kérdésre azonban egyenes feleletet aligha fog adni tudni bárki is a belügyministé­­riumból. A dolog köztudomás szerint azon állapotban van jelenleg is, a­melyben a ház elé terjesztetett. És most még az ellenzék ellen mer a kormánypárti fővárosi sajtó izgatni, azt hirdetvén, hogy a fővárosok ren­dezésének foganatosítását ez gátolja ? Hogy az ellenzéket illeti a felelősség, ha a kérdéses törvényjavaslat le fog maradni az országgyűlés jelen ülés­szakának napirendjéről ? Csak megjegyezni kívántuk ezeket a német zugsajtó insinuatióira, a­nél­kül hogy azoknak bármi csekély fon­tosságot is tulajdonítanánk. Mert meg vagyunk arról győződve, hogy nincs a fővárosnak egyetlenegy józanul gon­dolkozó polgára, a­ki a főváros jól felfogott érdekeivel összeegyeztetni tudná e kérdésnek elhamarkodott, sze­rencsétlen és olynemű­ megoldását, a­mely talán évek hosszú sorára vetné vissza magát a fővárost. Másrészt nem mernénk föltételezni a főváros józan polgárságáról annyi önzést — s hogy nevén nevezzük a gyermeket — akkora hazafiatlansá­­got, hogy az ország összes lakossá­gának, a haza egyetemének legfőbb érdekeit — melyek a választási tör­vényben nyernek kifejezést — háttér­be szoríttatni kívánná csak azért, hogy a főváros rendezése még ez ülésszak alatt foganatosíttassák. Nincs nemcsak renden, de — mint már fönőbb megjegyeztük — megbo­­csáthatlan mulasztás a kormány ré­széről, hogy e fontos törvényjavaslat tárgyalása valószínű­leg elodáztatik — de ez elodázásban mégsem rejlik a fővárosra nézve akkora veszély, mint a­mekkora rejlhetik abban, ha megol­­datik ugyan maga a kérdés, de úgy, hogy a megoldás módjával senki meg­elégedve nem lévén, az nem állapít meg mást, mint egy újabb ideiglenes­séget. cs­­rását, de nem is tartozhatunk azok közé sem, a­kik a siker hatalma által elvakulva, jogérzetük fokozatos tompulását, álomkóros egykedvűséggel viselik. Kétségkívül nagy érdemei vannak Ráday grófnak, mert úgyszólván a haza becsületét homályositák a mindennapi rablások, me­lyek a zsarnok rendszer hatalomszolgáinak bűnös működése nyomán, a társadalom ár­nyékában felburjánzottak. Ezen fattyú ki­növések lemetszésére, pénz és hatalom kel­lett, a mely két eszköznek bőven birtokában volt a gróf. Ez még nem az ő érdeme. Ér­deme volt azonban, hogy aránylag kevés vérontással, úgyszólván madárhivókkal csalta lépre a jó madarakat, s a leg­régibb, s legmélyebb bűnök rejtekébe sike­rült behatolnia. Ezen gróf segédszemélyzetét is illető érdemek azonban koránt sem tar­toznak azon egyedül a legmagasb, díjtalan hazafias érdemeket illető magasztos erények közé, melyek egy város, egy nép dicsőitési nyilatkozványinak oly alapja szolgálhat­nának, mint a milyenben a gróf Szeged népének egy nagy része által részesült. A petitio, mit a szegedi polgárok a mi­niszterelnökhöz, a grófnak további Szegeden maradása érdemében benyújtottak, azon kikötéssel, hogy a gróf siettesse működé­sének befejezését, s hogy ne avatkozzék az igazságszolgáltatás személyes gyámkodást nem tűrhető menetébe; mondjuk, egy ilyen kérelem, mely a grófot mint királyi biztost, s nem mint legfőbb bírót, elismerésben része­­sité, épen elég volt a polgárok részéről; azonban a fáklyásmenet és egyéb fényes ovatiók, már fölöslegesek, sőt károsak voltak, a személyes hatalom emberének nagy meg­tiszteltetésére. Egy nagy befejezett mű, a honmentés munkájában tett nagy bevégzett szolgálatok érdemlik a hazafiús kitüntetés ezen nyilatkozványait. Nem akarunk azok közé tartozni, kik bármily tekintetekből igen gyakran gáncsol­ták a kir. biztos sikerdus működését, a mi ismét nagy részben előmozditá eme említett ovatiokat, de ha ezen túlhajtott elégtétel a gróf személye iránt immár megtörtént, le­gyen , ha nem elégeltük meg a kir. biztos­nak kormánya által nyújtott azon elégtételt, mely őt leköszönése után általában újra megerősíti, s ha már a nép egy nagy része belement az egyed­uralom rendszer kere­tébe illő királyi biztosnak, ezen igen­is de­mokratikus jellegű alkotmányos tisztelet nyújtásba, úgy hisszük elértük a határt, a­hol meg kell állapodnunk.­­A gróf úr követségre vágyódik; lehet, hogy mint tapasztalt szakembert meg is il­leti az országgyűlésen való megjelenés, e kérdés megoldása a kormánypártot illeti; azonban a gróf épen nem azon választóke­rületet van képviselni hivatva, a melyben hívei e tekintetben mozognak. A gróf lehetett valaha még baloldali is, azonban kormánybiztosi működése épen nem illik bele a baloldali elvekbe, és ha Ráday gróf ma azt mondaná is — amit nem mondhat, — hogy ő, a deákpárti kor­mány hive, a kir. biztos baloldali lesz, még akkor sem lehet egy baloldali kerületnek a képviselője, mivel érdemeit oly elvek hű szolgálatában szerezte, a­mely elveket épen nem lehet az ellenzék elveivel összezavarni. Ezért figyelmeztetnünk kell politikai elvba­rátainkat , hogy Ráday gróf lehetett igen jó királyi biztos, és a jelen félkegyelmű kö­­zösügyes rendszer gépezetének lehetett a leghasználhatóbb kereke, de mindamellett­­ épen ezért nem illik bele a független fér­fiakat követelő, önálló magyar alkotmány­ért harczoló férfiak koszorújába. Ezért figyelmeztetjük pártfeleinket, hogy hagyjanak békét a személyes istenítésnek, s ne növeljék fejekre a kir. biztos személyét, a követválasztások idejére. Válaszsza meg ötét saját pártja, a kor­mánypárt, ha akarja. De meg vagyunk győ­ződve, hogy ezt nem teendi, hanem minden befolyását annak kizsákmányolására fordí­­tandja, hogy egy igen jelentékeny baloldali kerület szaporítsa a kormány mamelukk tá­borának sorait, még­pedig egy miniszteri osztálytanácsossal. Ez képtelenség volna. Több 48-at választó, csak egy ór­a hanem napi időköz is indítvá­­nyoztatott e részről. Én tehát óhajtom hin­ni és remélni, hogy habár innen történt is az indítvány, a t. ház elhunyt tagja iránti kö­telesség érzeténél fogva nem fogja ezen óhajt megtagadni, hogy lehetetleníttessék azon végrészvétünk és tiszteletünk nyilvánítása az­által, hogy itt 3 óráig tartatván az ülés, anyagilag s testileg majdnem lehetetlen­né tétessék az ottani részvét. Én nem tehe­tek róla, bármit határozzon a t. ház, de ezen óhajomnak kifejezést adni kötelességemnek tartottam. (Helyeslés a szélső balon). Elnök: Ha tehát méltóztatnak belenyu­godni, holnap az ülés csak két óráig fog tartatni. (Helyeslés.) Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök: T. ház ! Az ellen semmi észrevételt nem le­het tennem, sőt természetesnek találom a képviselő urak azon óhajtását, hogy elhunyt tagtársunknak végtiszteletében mindenki részt vehessen. (Helyeslés.) Azonban oly sürgős teendők halmaza fekszik előttünk, hogy bátorkodom kérni a t. házat, hogy 5 órakor ismét folytassa tanácskozásait. (He­lyeslés jobbfelől. Ellenmondás balfelől.) Almássy Sándor: Én, t. ház, nem látom át, minő indokból követeltetik az, hogy azon egy órai mulasztásért a t. ház ismét össze­üljön. Azt hiszem, azon kegyelet, mellyel az elhunytnak mindnyájan tartozunk, meg­engedi, hogy ezen egy órát feláldozzuk. Ha tovább akarják az üléseket tartani, adjanak be külön indítványt a maga rende szerint, de én azt, hogy ismét összeüljünk, nem fo­gadhatom el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Csanády Sándor: T.ház! Van a háznak egy határozata, mely kimondja, hogy az ülések reggeli 10 órától délutáni 3 óráig tartsanak ; a ház ezen határozatának ér­vényben kell lennie mindaddig, míg a ház­nak egy másik határozata ezt meg nem vál­toztatja. Én ennélfogva csodálkozásomat fejezem ki azon, hogy a miniszterelnök úr nem tekintve a gyászos körülményeket, ily nagyszerű kárpótlást kíván az elveszett egy óráért, indítványát nem tarthatom elfogad­hatónak. (Helyeslés a baloldalon.) Halász Boldizsár időnyerés szempont­jából szívesen járul a miniszterelnök indít­ványához, hanem miután a regálék tárgya­lása csak azért halasztatott el, hogy a pártok az iránt tanácskozhassanak, leg­alább addig, míg e fölött a tanácskozás tart, ne legyen ülés délután. Lónyay Menyhért gróf miniszterelnök a parlamentek történetében hallatlannak mondván, hogy valamely szónok, mivel az ülés ideje lejárt, más­nap fejezze be meg­kezdett beszédét, indítványozza, hogy a házszabályok 160. szakasza szerint az elnök felhatalmaztassék tetszése szerint eloszlatni az ülést. Szontágh Pál (csanádi): Határozza el a többség azt, hogy ülést tart délelőtt, dél­után, éjfél előtt, éjfél után. Én ennek is hódolni kötelességemnek tartom, de hogy akkor, midőn egy elhunyt képviselőtársunk iránt a végtiszteletet akarjuk nyilvánítani, egyetlen egy órának elvesztése miatt, a jobboldal fegyvert kovácsol az ellenzék el­len, azt roszalnom kell. Henszlmann Imre: T. ház! Én e tárgy­hoz egészen tárgyilagosan fogok szólni, és azt hiszem, hogy nekem épen lehet, mert először én egészségi szempontból akarok szólni, és másodszor a t. ház nagyon jól tudja azt, hogy én a házat nem szoktam untatni hosszas beszédekkel, a mostani tár­gyalásnál sem szólaltam fel, hanem te­hát tessék azt venni, a­mit Shakespeare mond Macbetjében: „I dare do all that may be­­come a man who dares do more is none.“ Magyarul pedig azt teszi, hogy én mindent merek, mindent megteszek, ami férfiúhoz illik, ami nem illik nem teszem. Azt hiszem egész­ségi szempontból, ha mi oly hosszúra nyújtjuk az üléseket, hogy reggel 3—4 órát, délután is 4 órát ülésezünk, olyas­valamit teszünk, a­mi úgyszólván lehetetlen, azaz lehetetlen a czélnak megfelelni, mert lehetetlen a figyelmet annyira megfeszíteni, a tárgyalá­sokat oly sokáig figyelemmel kísérni.­­ Ez mondom teljes lehetetlenség egészségi szem­pontból, másrészt pedig tudjuk, hogy itt néha oly hőség van, miként alig lehet kiál­­lani. Ez is egészségtelen. És épen ezen egészségi szempontból felhívom Patrubány Gergely­t, képv. társunkat, legyen szives e tekintetben nyilatkozni és mondja ki nyíl­tan, hogy az egészséggel megfér-e reggel 3—4 órát és délután is 3—4 órát ülésezni. (Derültség és helyeslés a baloldalon. Föl­kiáltások : Halljuk Patrubányt!) Patrubány Gergely bár egészségi szem­pontból ellene van a hosszú üléseknek, a törvényjavaslatot minél gyorsabban letár­­gyalandónak tartja. Almásy Sándor: A t. miniszterelnök felolvasta a házszabályok 160-ik §-át, mely így szól: Az elnök a ház akarata szerint megnyitja és eloszlatja az ülést, kitűzi a napirendet és a teremben kifü­ggeszti.A ház­szabály így szól szóról-szóra. A ház e jogát akként gyakorolta, hogy időről-időre meg­határozta azon órát, meddig fog az ülés tar­tani (Zaj) Kérem Kovács László képv. urat ne szóljon beszédembe, azután tegye majd meg észrevételeit. (Kovács László: egy szót sem szóltam.) Én a házszabályokra hivat­kozva szólok, ez volt az eddigi eljárás, s ez a helyes, melyet ha megváltoztatunk, min­dennap vita keletkezik a felett, meddig tartsanak az ülések. Váljon gyakorlatibb eljárás lesz-e az? Nem. Váljon időkímélés lesz ?­­Egyátalában nem. Mert egynek tet­szeni fog, hogy 12 órakor zárassék be az ülés, másnak, hogy 1-kor, harmadiknak, hogy 5-kor, és mindennap újra kell a felett határozni, hogy meddig tartson az ülés. Én indítványozni fogom, hogy 12 órakor, más, hogy 2-kor, más, hogy 5-kor zárassék be az ülés. Egyszer mindenkorra kell a felett ha­tározni, mert ellenkező esetben mindig újra A Ráday ügy. Szeged, márcz. 3. Ideje lesz, hogy figyelmeztessük környe­zetünket a helyzet válságos voltára, melybe jogérzettünk a siker hatalma által elvakítva jutott. Nem tartozunk azok közé, a­kik derűre borúra ütik a nős Ráday működését és eljá­ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése r márczius 6-án d. e. 10 órakor. Perczel Béla elnök megnyitván az ülést a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Elnök: T. ház! Az elnökséghez egy gyász­jelentés érkezett, mely szerint a ha­lál ismét egy tagtársunkat kiragadott so­rainkból. (Halljuk!) Gonda László, Békés városa képviselője e hó 5-én esti 7 óra­kor élete 41-ik évében meghalt. A boldo­gult buzgalommal és tevékenységgel tölte be azon helyet, melyre öt választóinak bi­zalma helyezte, s ennélfogva kérem a t. házat fejezze ki jegyzőkönyvileg sajnála­tát tagtársának elhunyta felett. (Helyeslés) S miután e jelentés szerint a boldogult te­metése holnap délután 3 órakor fog ősz­­utczai lakásából megtartatni, a kérem t. há­zat méltóztassék ezen végtiszteletben részt venni. (Helyeslés.) Csanády Sándor: T. ház! Miután szán­dékunk, óhajtásunk részt venni elhunyt képv.­társunk végtiszteletében, felkérem a t. házat, méltóztassék kimondani, hogy hol­nap az ülés 1 órakor ér véget. (Helyeslés a szélsőbalról; ellenmondás jobbfelől). Madarász József: T. ház! Én ugyan óhajtottam volna, hogy ezen indítvány nem ezen oldalról t. barátomtól, hanem önök kö­zül, világosan kimondom a jobboldal pad­jairól történt volna. Emlékezhetnek önök, hogy midőn ily­enlás,csak

Next