Magyar Ujság, 1872. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1872-04-04 / 76. szám

Csütörtök, SaierlLesztoi iroda­­ Lipót-uteza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illeti minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. A­í­­rmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. • Beadóalhivatal: Lipót-uteza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás köriüli panaszok és a hirdet­mény­ek. MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. — 1872. április 4. Xlőfizetési Ar: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre.....................................20 frt — kr Félévre.........................................10 „ — „ Negyedévre...................................5 „ — „ Egy hónapra....................................1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr !Birdletéal dl] : 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetését külön 30 kr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 kr Előfizetési feltételek: April—dec­emberi 3/i, évre 16 frt. April—szeptemberi 1/i évre 10 frt. April—júniusi V* évre 5 frt. Egy hóra 1 frt 70 kr. Az előfizetési pénzek a „Magyar Újság“ kiadó hi­vatalához (Pest Lipót-utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben esz­közölhetni postautalvány által. Pest, a p .*. 3. Politikai szemle. A politikai élet ma meglehetősen pang. Francziaországot Thiers búcsúbeszéde fog­lalkoztatja, melyet a nemzetgyűlés utolsó ülésében tartott, és melyet távirati kivonat­ban ismertettünk. Ezenkívül leginkább egy bordeaux-i papi eseményről beszélnek, mely kétségkívül alkalmas arra, hogy feltűnést okozzon. A Bordeauxban megjelenő „Tribüne“ czím­ű lap ugyanis egy okmányt hozott, melyben a bordeauxi érsek „Junea és Moult uraknak“ megtiltja az egyházi öltöny vi­selését. A rendőri hatóság ennek értelmé­ben csakugyan megintette az illetőket, kik katholikus papok, azonban a csalhatatlan­­ságellenes mozgalomhoz csatlakoztak, hogy a franczia büntető törvénykönyv 259. §-a értelmében, mely azt mondja, hogy „aki őt meg nem illető egyenruhát vagy díszletet visel, hat hónaptól két évig terjedhető fog­sággal büntettetik“, vessék le a ruhát. A papok megtagadták az engedelmeskedést, s késznek nyilatkoztak a törvényszék ítéletét elvárni e kérdésben. Troeba tábornoknak a „Figaro“ ellen in­dított sajtóperében mint egy esti táviratunk jelenti, az esküdtszék „nem“-mel válaszolt a rágalom kérdésére, de „igen“-nel a szi­dalmazás kérdésére. Villemessant és Vita egy havi börtönre és 3000 fraknyi pénzbír­ságra ítéltetett. Londonból mai kelettel jelenti a táviró . A can­ad­ai főkormányzó, Lisgar lord, köze­lebbről visszalépend állásáról; utódául Dis­raeli lordot említik. Disraeli tegnap Man­chesterbe érkezett s a pályaudvarban mint­egy 20,000 ember által lelkesülten fogad­tatott. A német birodalmi kormány, mint Ber­linből távírják, még a közelebbi országgyű­lési ülésszak alatt be akarja terjeszteni a a sajtótörvényjavaslatot, ennélfogva elren­delte az előamnkálatok siettetését. A ja­vaslatból a lapok eddigi critio­ kötelezett­­sége kihagyotik. Az országházból. — apr. 3. — A mai országgyűlési nap eseménye Gh­yczy Kálmán beszéde volt az általános" szavazati jog ellen. A be­széd, mint ilyen, igen szép volt, de épen az a baj, hogy igen is szép volt. Fájt lelkünknek látni, hogy épen az ellenzék egyik vezére tűzte ki fel­adatául ékesszólásának egész erejével egy szabadelvű eszmét megtámadni, ellene küzdeni, holott elegendő lett volna részéről, ha azt nem támo­­­gatja. A nemesis boszút is állott rajta rög­tön. Alig fejezte be beszédét, megje­lent nemesis alakjában P­u­l­s­z­k­y Ferencz, hogy a szónoknak gratulál­jon. Ghyczy elborzadott , visszavo­nult a feléje nyújtott kéz elől. Érde­kes kis jelenet volt, mely azt sejteté velünk, hogy Ghyczy azon perezben már belátta, érezte, hogy bizony kár volt oly szép beszédet mondani az ál­talános szavazati jog ellen. — A horvát hivatalos lap tegnapi száma egy királyi leiratot közöl, mely a horvát országgyűlést jun. 15-ére hivja össze. — Egy kormánypárti lap értesülése sze­rint Lónyay gróf szándéka ápril 12-én fel­oszlatni az országgyűlést. Egy másik kor­mánypárti lap pedig e hirrel nem érve be, esti lapjában ápril 11-ét nevezi meg a fel­oszlatás határnapjául. Talán csak azért, mivel az elsőbbi dátum péntekre esik.­­ A képviselőház vasúti bizottsága teg­nap este tartott ülésében tárgyalta a győr­­soproni vasútról szóló törvényjavaslatot és lényeges módosítás nélkül elfogadta az elő­terjesztést. ^m VI. évfolyam. spggBjBjpjB­­­­­­gs — Az országos 48-as párt tizenket­tes bizottmánya tisztelettel tudatja a vidéken lakó elvtársakkal, hogy a jö­vő országgyűlési képviselő-választá­sokra vonatkozó minden közleményt szívesen és köszönettel fogad, vala­mint az e tárgyban hozzá intézendő kérdésekre, akár pártgyűlések, akár körök, akár pedig csak egyes tagok­tól eredjenek is azok, kötelességének tartja azonnal felelni. A levelek Irányi Dániel, mint a tizenkettes bizottmány el­nökéhez czimezendők, a „M. Ujs.“ szerkesztőhivatalába, Pest, Lipót ut­­cza 11. sz. alatt. Az orosz kabinet politikája. Az orosz kabinetnek, mint átalában Európa mindenik kabinetjének leg­főbb gondja, legfőbb vágya a „bel­terjes“ hatalom gyarapításon kívül a hatalom kiterjesztése más szomszéd országokra vagy bármily távol gyar­matokra, hogy a központi kormány­nak minél több pénze­s katonája, és mert Európában az államok fényét és hatalmát még most sem a népek ér­telmi fejlettsége, szorgalma és vagyo­­noskodása után szokás mérni, minél nagyobb tekintélye legyen. Az orosz kabinet, mikép köztudo­mású dolog, már rég elérte ama „bel­terjes“ gazdálkodás netovábbját s régóta vágyik szomszédai területein is gazdálkodni s a hatalom szolgái mindent elkövetnek, hogy r eme vá­gyakat az orosz birodalmi korona alatt egyesitett 80 és nehány millió­nyi népségnek szivébe és fejébe ver­jék vagy csepegtessék. És igen jó ijesztőszerül szolgálnak az „oroszok“ a „muszkák“ osztrák politikusaink kezében arra, hogy az egymással ver­­senygő nemzetiségeket, kik közt a versenygést részint orgánumaik, ré­szint kormányaik balfogásai idézik elő, ijesztgessék vagy legalább csitít­­gassák, mert hiszen természetes, hogy akkor, midőn ily hatalmas külellen­­ség feltámadásáról van szó, a belvi­­szályok háttérbe szorulnak Legközelebb az ú. n. „osztrák-ma­gyar“ birodalom gyengeségei nyúj­tottak alkalmat a hatalom szolgáinak, hogy az orosz kabinet zászlaját meg­lengessék, a hatalmas ellenséget nyílt fellépésre Ausztria és Magyarország megtámadására izgassák s a düledező „osztrák-magyar“ alkotmányt az attól irtózó honpolgároknak szivére kössék. Mert mint mondják: csakis ebben van a védelem, a mentség és üdvösség, mert ebben van az egység. Már hogy az egységesítés mérvével nem jár párvonalban a védelem és üdvösség, ezt a bécsiek jól tudhatnák, mert nem egyszer tapasztalták. De ők nem mérlegelik a honfiúi buzgalmat s áldozatkészséget, hanem csupán a kényszer parancsszavát s természetes, hogy több ország hadi s pénz ereje összeadva nagyobb számot mutat mint az egyeseké, habár egy Magyaror­szág védelmi képessége meghalad­hatja az összesített védelmi erőkifej­tést, ha az például osztrák idomszerű taktika szerint vezettetik. De szintén nem jár párvonalban a népek érzelme­s vágya a kabinetek terjeszkedési s gazdálkodási vágyai­val ugyannyira, hogy nagyon csalat­koznak a centralisták, midőn Ausztria s Magyarország polgárait a 85 mil­liónyi orosz nép foglalási vágyaival ijesztgetik. Jól mondja a „P. N.“ mai számá­ban, hogy az orosz birodalom lakosai közt nincs nyelvazonosság, csak nyelv­rokonság. És pedig ama 85 milliónyi népesség közt csakis 48—50 millió­nyira megy azok száma, kik magukat oroszoknak vallják. De még ezek közt sincs nyelvazonosság és mindnyájan irtóznak a háborúskodástól vagyis óhajtják a békét. Európa minden népei régóta meg­unták már a háborúskodást. A kabi­netek terjeszkedési politikáját most már nem lehet népszerűvé tenni. Fel­­erőszakolhatják, mint felerőszakolták Franczia és Németországban a vasfe­gyelemmel vezetett parlamentek a né­pekre ; de ezek most már jól tudják, látják, hogy csakis a teher és áldozat az övék — de nem a haszon és üdvös­ség. S az orosz birodalom népei még közel sem élvezik oly mérvben az iró­méltányosság tekintetéből szívesen enge­dünk tért a következő soroknak : T. szerkesztő úr! A pest-belvárosi ellenzéki gyűlésről szóló mai tudósításban a többi között azt mondja ön munkatársa, „hogy a megjelent polgá­rok száma nem volt igen nagy, mert sem a gyűlés megtartása nem­ volt kellőleg hir­detve, sem az idő nem volt e gyűlés meg­tartására szerencsésen választva.“ Az első ok igaz, de a t. szerkesztő úrnak tudnia kell, hogy annak épen a „Magyar Nyomdádnak egyik hivatalnoka az oka, a ki megígérte, hogy a „Magyar Újság“ szá­mára neki átal adott hirdetményt a „Hon“, „Ellenőr“ és „Gyorspostádnak elküldi, azt azonban tenni elmulasztotta. A­mi a másik okot illeti, nem tudom, miért nevezi tudósítója szerencsétlenül vá­lasztottnak az időt. Húsvét másodnapján este minden ember szabad s eljöhet, s ha magát mégis a szép idő által visszatartóz­tatni engedi, arról az összehívók nem tehet­nek, a­kik nem tudhatták, hogy oly gyö­nyörű nap lesz hétfőn. Meglehet, hétköznap jobb lett volna, de akkor csak 7 óra után lehetett volna tartani közgyűlést, mert az iparosok és kereskedők előbb nem hagyják ott üzletüket, s miután nem lehetett tudni, meddig fog tartani az első gyűlés, bajos lett volna annak kezdetét oly későre hatá­rozni. De volt egy másik ok, miért hogy hús­véthétfőre tette a bizottmány a gyűlést. Kívánatosnak látszott ugyanis, hogy a belvárosi gyűlés a belvárosban tartassák. A belvárosban pedig nem állott más terem rendelkezésünkre a baloldali kör teremén kívül, ezt pedig annak igazgatója csakis az ünnepi szünet alatt ígérhette meg maga fejétől, a szüneten kívül a párt bajosan nélkülözhetvén azt az esti órákban, s min­denesetre az összes kör engedelme lévén szükséges arra, hogy olyankor másnak en­gedtessék által, a­mit pedig — ha akarja vala is a bizottmány — a már beállott szünidő alatt nem igen lehetett volna ki­kérni. Ez volt tehát az oka, miért hirdettetett a gyűlés húsvét-hétfőre. Pest, márcz. 3. Egy beavatott­ dalmat, a közös gondolkodás, a közös akarat tényezőjét, mintsem feltáma­dásukkal s vándorútra lépésükkel le­hetne Európa vagy legalább Ausztria s Magyarország népeit ijesztgetni, melyek különben sem érezhetnek ro­­konszenvet az orosz korbács iránt. Hogy meddig tart még azon nagy barátság,melyet az orosz kabinet Ausz­tria s Németország kabinete irányá­ban minduntalan hirdet? Meg fog-e szűnni Sándor czár múlandóságával a kabinetek barátsága? Nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy terjeszkedési vágyuk nem szűnik meg s ezek elle­nében csakis a népek felvilágosult­­sága s valódi barátsága óvhatja meg az államok érdekeit. Legyenek a most tervezett s mun­kába vett vasutak Európaszerte inkább a kölcsönös ismereti­ség, érintkezés s barátság mintsem a stratégia eszkö­zei. Legyen a diplomatia barátsága őszinte jóakarat, melynek feladata a felmerülhető kabineti kérdéseket békés uton megoldani, a jogtalan követe­léseket devalválni, a túlterjeszkedési vágynak pedig elejét venni s a népek békében alhatnak, vagy inkább öröm­mel dolgozhatnak egymás kezére kö­zös érdekeik előmozdításában, értel­mük s szorgalmuk gyü­mölcsöztetésé­­ben, melyek gyümölcseit a háború úgy is el szokta tiporni, akár győz, akár veszit a hadsereg. — K. — számára visszaállította a régebben divó tiszteletjegyeket, a sajtó egyhangúlag ki­fejezte, mert azon hiedelemben élt — hogy Orczy K. a művészet helyesen felfogott ér­dekében járt el s miután nem szokásunk roszat gyanítani ott, hol tiszta forrást sejt­hetünk, eszünkben sem volt föltenni, hogy ő ezzel a lekenyerezés egy ép oly vétkes, mint olcsó nemére gondolt. Ha ez bárme­lyikünknek is eszébe jut, nem hiszszük, hogy a fővárosi magyar sajtó kezelői közül akadt volna, ki a vesztegetési szándék e fogására rááll s e tekintetben talán elégséges lesz utalni arra, hogy a magyar sajtó a másutt annyira elharapódzott, s egy színházi jegy megtakarításánál bizonyára jutányosabb bank- és alapítási üzelmektől mindeddig tisztán tartotta jó hírnevét. És lám, a Tar­­navölgyéből ide tévedt Orczy akart ezen csorbát ütni! Ki hitte volna, midőn kinevez­­tetése előtt sorba járta a szerkesztőségeket, fölkereste a legifjabb írók rejtekeit, ki gya­­nitható, hogy ez az ember a sajtó hitelét akarja aláásni, még pedig egy szabadjegy útján, mely neki semmijébe sem kerül! A gyakorlatnál fogva inkább, mint a színházi törvények alapján az igazgatónak van joga szabadjegyeket adni, de hogy e részben teljesen önkényesen járhasson el, azt tagadnunk kell. Az igazgatóság e hatal­ma is bizonyos korlátok között mozoghat, melyeket az intézet czélja és rendeltetése határoz meg. Az önkényes kegyosztogatás­nak a nemzet pénzéből nincs helye. Nem szeretnénk félreértetni s azért előre­bocsátjuk itt, hogy következő megjegyzésein­ket nem hallgattuk volna el az esetben sem, ha a jegy elvonása nem rajtunk is, hanem bennünket érintetlenül akármely lapon tör­tént volna. Távol azonban tőlünk, hogy lap­társaink magatartásának ez ügyben csak legkevésbbé is akarnánk irányt adni. Lehet — bár nem hiszszük — hogy felfogásunk­kal isolálva állunk. A nemzeti színház igazgatója megvonhat­ttt a dlsatel­tjo^^ct három napi lu.}t túl. E/m a­ három lap bizonyára nem fog hozzáfordulni a jegyek visszaadásáért, hanem viselendi a bemenet költségét és gyakorolandja tisztjét mint annak előtte. Részünkről biztosíthat­juk Orczy K. urat, hogy irányában és mű­ködése iránt ismételve kifejezett nézetünket ez a föllépése legkevésbé sem változtatja meg. Más kérdés, hogy mikép fogadják laptársaink ezt a debüt-t. Elismerik-e, hogy ez cs­ak újabb kinyomata az általunk meg­támadott protektionális rendszernek, me­lyet Orczy b. nemzeti műintézetünknél meg­honosított és hajlandók-e ők is e legyen­­ezek sorát szaporítani ? Ismerik-e, hogy a tiszteletjegyben való részesítés oly lapok kizárásával, melyek — magunkról is el­mondhatjuk — a művészeti élet mozzana­tai nem utolsó sorban terjesztik ki figyel­müket, csak a hetyke hatalomérzet nagyúri kegyosztása vagy a színházi gyárosok, for­­másabb tánczesnek s a többi kegyben álló szinházi „literáns“ appendixeihez kíván­nak számíttatni a teljhatalmú intendáns által ? De föltéve, hogy laptársaink nem osz­toznak e felfogásban, mi biztosítja őket ar­ról, hogy egy nap nem ép úgy fordul el tő­lük az intendánsi kegy, mint tőlünk, ha ne­tán ők is arra a vakmerő ötletre vetemed­nének, hogy a színházi pénztárak kimutatá­sát, a drága és fölösleges intendánsi fogat­tartás megszüntetését, a Macsinszkyk föl nem léptetését, a színházi tagok nyugton­­hagyását sat­­sat, követelni bátorkod­nának ? Orczy és a sajtónak osztott kegy, ez ma­gában véve a legvastagabb szatira, melyet művészeti viszonyainkra írni lehet. Egy ember, ki a köz­megbotránkoz­­tatás, a főnöki megrovás, a legelsőbb­­rendű­ színházi tagok tiltakozása, a kö­zönség kifütyülése és csak rendőrileg megakadályozott macskazene daczára az önérzet, nem különben mint a mű érte­lem teljes hiányával elfoglalva tartja azt a helyet, melybe — ki mondhatná — miféle jogczimen emeltetett, akar protectiót gyako­rolni a sajtó fölött, akar példát statuálni lapokon, melyek nem szája izére írnak! Valóságos torzhelyzet! De hátha talán politikai okok forognak fen e mulatságos berzenkedésnél. Hisz mai napság az sem volna lehetetlen. Hátha ar­ról volt szó, hogy az ellenzéki lapokat bo­­szantsa — hisz azt hihette, hogy boszant­­hatja kicsinyeskedéssel. Hát ekkor ha még a Hontól is elvonja a szabadjegyet (ámbár Vadnay úr mint a Hon kritikusa nem igen kért számon az igazgatóságtól semmit) körü­lbelől csak a tisztes jobboldali had ül tiszteletszékeken. Ennek aztán elő­adhatja az intendáns a pályaság és feslett­­ség még kirívóbb papolásait is — ha ugyan lehet — mint a melylyel Rákosi legutolsó darabja megint megnyerte hízelgő székének támogatására a Gyulai, Salamon és Pálfy irodalmat, ide értve természetesen a Re­form és Pesti Napló recensenseit is. S elvégre — ha már a jog megvételének nem állhatja útját, — ez az egyetlen mód, melylyel az igazgatóság elérheti, ha ugyan vágyakozik utána, hogy a baloldali lapok munkatársai valamint egyáltalán jobb ér­­­­zésű emberek ne is menjenek a színházba. A­ki aztán még megy, az előtt Orczy b­­ár ne röstelje sem azt, hogy a színház legel­­sőbb rendű páholyát ő használja, sem azt, abban előadás alatt a megbotránkoz­­tatásig hangosan­­ társalognak, sem azt, hogy a „színház“ uzsorásai és literánsai az első székeket foglalják el, valamint föllép­tethet aztán akár d­ownokat énekesek he­lyett és kiállíthat tetszése szerint török, spa­nyol vagy olasz nőket. Kreatúrái meg fog­ják tapsolni. Az az idő, mikor a művészet érdekeinek­­ megóvása, a magasabb röptű intenzio hatá­rozott műintézetünk ügyeiben, lejárt rég­i­­­s ma már nyomára is alig akadunk a mú­­­­zsáknak emelt csarnokban. Vissza­tér-e­­ még ? Nem tudjuk. Annyi azonban bizo­­­­nyos, hogy a művészeti szempont az érte­­­­lemhiány, a protectio, a szeszély uralkodá­sával, vagyis Orczy Bódog báró igazgatásá-­­ val összeférhetően. Nem először mondjuk, de vajta utóször mondottuk volna: Orczy Bódog és a sajtó. Múlt hétfőn, midőn e sorok írója mint a „Magyar Újság“ művészeti rovatának ve­zetője a nemzeti színházba akart minni, a jegykezelő tudtára adta, hogy az igazgató­ság e naptól fogva megvonta a „Magyar Ujság“-tól a tiszteletjegyet. Ámbár fölháborodva a neveletlenséggel határos kíméletlenség fölött, melyet a nem­zeti színház igazgatója egy fővárosi nagy napilap ellenében ilykép manifestált azzal, hogy elhatározását még tudatni sem tet­szett velünk, hanem bevárta „fölsülésü­n­­ket“, s még nem szóltunk volna a dolog­ról. Szándékunk volt ugyanis, a nemzeti színház legutóbbi két esztendejének törté­netével együtt közelebb megvilágítani Orczy K. egynéhány eddig titokban maradt műve­letét, köztük a sajtóval szemben tanúsított eljárását is. Miután azonban egy lap ma már fölemlíti, hogy a nemzeti színház igaz­gatósága beszüntette az „Ellenőr“, a „Ha­ladás“ és a „Magyar Újság“ tiszteletjegyeit, nem odázzuk el egy pár észrevételünk le­írását, melyeket a szabadjegyekre általán­o e megvonásra különösen tenni akartunk. Midőn Orczy Bódog b. közvetlen az igaz­gatóság átvétele után a magyar napilapok ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház ülése ápril 3-án délelőtt 10 órakor.­ ­ Somssich Pál elnök megnyitván az ülést,­­ a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Csanády Sándor benyújtja a bihar me­­gyei Mezősós 100 polgárának kérvényét a választási törvényjavaslat és az 5 évi man­dátum ellen. Kosztolányi Károly Nyitra megye Mia­­va mezőváros kérvényét adja be az 1868- i­­lib­ évi 04-is t. sz. 414—480-u­s §§-ai ma­gyarázata iránt. László Imre benyújtja Pestmegyei Ur­­i­sor község kérvényét a választási tvjavas­­lat és az 5 évi mandátum ellen.­­ Szakácsy Dániel bemutatja Zemplén­­megye Mihályi község kérvényét, melyben panaszoltatik, hogy az északkeleti és gács­­országi vasút­építők, a megbecsült s kisajá­tított földterületeken erőszakos foglalásokat tesznek, a vetéseket kíméletlenül gátolják, a megbecsült károkat nincs kitől behajtani, a munkások féktelensége miatt az élet és vagyonbiztonság van veszélyeztetve, a mun­kavezetők el nem ismerik a megyei csend­őrt és megtagadják az engedelmességet , esedezik tehát a község­­-et. Az erőszakos foglalások megszüntetéséért ; 2-szor, a hatá­ron keresztü­l-kasul gázolás, kártétel szigorú eltiltatásáért; 3-szor a vasúti építtetők ál­tal pótlólag elfoglalt földrészek kifizetteté-­­ se, a megbecsült károk megtéríttetéséért;­­ végül 4-et a személy és vagyonbiztosság­­ fentartásáért. A törvény­­bizottsághoz lé­­­­tetik át.­­ Matolay Etele előrebocsátott indoko­­­lással következő interpellációt intéz a­­ honvédelmi miniszterhez: „Miután a véd­­i erőről szóló 1868-ik XL. törv. cz. 56-ik * §-a második bekezdésének értelmében a t.­­ honvédelmi minisztériumnak kötelessége lett­­ volna a katonasági díjról törvényjavaslatot ■ terjeszteni az országgyűlés elébe és ezt mind­eddig nem tette; kérdezem : 1. Miért nem adott be a t. honvédelmi mi­niszter úr eddig ily­­javaslatot. 2. Szándékozik-e azt megtenni? és mi­kor? Közöltetni fog.“ Lázár Ádám hosszabb alapos indoko­­l­­ással következő interpellációt intéz a bél­és pénzügyminiszterhez: „Miután az erdélyi részekben a kolozsvá­ri IV. V. és VI. t. ez.­által az urbériségeken addig feküdt úri szolgálat, dézsma és pénz­beli fizetések eltöröltettek, és a kárpótlás biztosítására a kincstári és országos egyéb jövedelmek, jelesen a sóaknák köttettek le, s mindezek foganatosítása végett a magyar minisztérium a közös böngyűlés elébe ter­jesztendő­­javaslatára utasíttatott. Miután továbbá a földtehermentesítési kérdések az alkotmány felfüggesztése korá­ban nyílt parancsok által oldottak meg, az úgynevezett vegyes szolgálmányok az úr­béri és haszonbéres tized kárpótlása iránt a bel- és pénzügyminiszter 1868. dec. 14-én 33225, úgy 1869. jul. 13-án 14350. szám alatt kibocsájtott rendeletével akként intéz­kedett, hogy a vegyes szolgálmányokra nézve az erdélyi udv. volt korlátnokságnak 1865. jul. 12-én kiadott rendeletét a tér­mérték mellőzésével fentartván, egyúttal az illetéktelenül kiadott összegek visszafizetése iránt ugyanazon korlát. 1862. augusztus 14-én 3051-ik sz. a. kelt rendeletet fogadta el, — mig ellenben a tized kárpótlásra néz­ve az 1858-iki nyilt parancs rendelkezését erejében meghagyta. Miután végre Magyarhonban minden úr­béri kérdés az 1848. VI. t. ez. által ország­­­gyülésileg intéztettek el, mint ezt a későbbi 1868-ik XXIX. és XXXIII. t. ez. is bizonyít­ják, — úgy de az erdélyi hasonló viszonyok alkotmányos uton mindeddig rendezve nin­csenek s e részben sem a 1868. XLIII. t. ez. 12. 13 §-a, sem pedig az 1868. XXXIII. t. ez. 21. §-a irányadóul annál kevésbé szol­gálhat, mivel ezen törvényczikkek az er­délyi kárpótlási kérdések minden részleteire nem terjednek ki, sem pedig tüzetes minisz­teri meghatalmazást nem foglalnak maguk­ban, a­miért az illető miniszterek nehezen­­ igazolhatják magukat, miért hogy ezen nagyfontosságú intézkedéseket az alkot­mányos út mellőzésével önállólag oldották meg ? Szólott e részben nem csak a már kezdetben idézett 1848-iki törvényczikkek sőt a kárpótlási nyíltparancsoknak alkot­mányos hatálylyal ellátása megfelelő tör­vényjavaslatok előterjesztését szigorúan kö­vetelték vala. Ezen az erdélyi birtokosokat igen érdeklő sürgős ügynek alkotmányos útán rendezhe­­tése tekintetéből kérdezem a bel- és pénz­ügyminiszter urakat: 1- er. Szándékoznak-e az erdélyi vegyes szolgálmányokra és úrbéri, úgy haszonbéres tizedre vonatkozó függő vitás­ kérdéseket alkotmányos úton előterjesztendő törvény­­javaslat által mielőbb megoldani ? 2- szor. Eddigi késedelmezéseket, és az alkotmányos út mellőzésével tett eljárásukat 1868. és 1869-diki kibocsátott rendeletekre nézve mivel tudják igazolni ?“ Irányi Dániel: T. képviselőház ! Ám­bár előbb ugyan Miletics Szvetozár, később b. Simonyi Lajos t. képv. társaim már in­terpellálták a kormányt a Horváth-Szlavon országgyűlés feloszlatása tárgyában, miután azonban ezen interpellációkra — noha az első még jan. 20-án történt — mai napig sem hallottunk feleletet: az ügy fontossága és a helyzet komolysága által indítatva ér­zem magamat, hogy a tett kérdéseket ré­szint megújítsam, részint újakkal pótoljam. (Halljuk!) Te­hát! amily örömmel láttam, hogy a miniszterelnök úr alighogy új hivatalába lépett, eltérve elődének politikájától, a Hor­vátországban többségre jutott nemzeti párt­tal egyezségre lépni hajlandó volt, és oly sajnálkozással értesültem arról, hogy ezen törekvések és értekezések sikerre nem ve­zettek, de sajnálkozásom megbotránkozássá változott, midőn csakhamar azt láttam, hogy a horvát-szlavón országgyűlés — miután előbb már 3 ízben elnapoltatott volna — fel­oszlathatott, és pedig feloszlattatott egy a megnyitás előtt kelt királyi leirat által. E feloszlatást csakhamar Bedekovich Kálmán bán leköszönése követte, amire Vukanovich a horvát országgyűlés elnöke, báni helyet­tesnek neveztetett ki. Ezen főhivatalnok, mint a lapok írták, oly önkényesen, oly al­kotmányellenesen lépett fel, h­ogy­ amiatt több megyei főispán, vagy főispáni helyet­tes hivatalától felmentését kérte; az izga­tottság, az ingerültség pedig, mely addig is nagy volt Horvátországban, még sokkal ma­gasabb fokra hágott. Én tudom te­hát , hogy Horvátországban vannak, a­kiknek vágyai az unió keretén túlcsapongnak, de másfelől azt is tudom, hogy az úgynevezett nemzeti párt, mely je­lenleg Horvátországban többségben van, az uniót nem utasítja vissza, hanem mindösze az 1868-ik egyezmény revisióját kívánja csak. Arról is értesültem,­­ nem tudom, váljon helyes-e értesülésem, — hogy azon pontok, melyeknek megváltoztatását kérték a kormány által meghívott bizalmi férfiak, a közös minisztérium által nem utasítottak vissza, csakhogy a horvát képviselők azon föltételt nem fogadhatták el a­mit a közös ministérium a maga hozzájárulásához kö­tött, azt jelesül, hogy a többségre jutott nemzeti párt, a hatalmat, a megbukott úgy­nevezett uniópárttal megoszsza, nemcsak a kormányban, hanem az országgyűlésen is, olykép, hogy a megválasztott nemzeti párt­beli képviselők a nyert helyek egy részéről az unionisták kedvéért lemondjanak, és minthogy ezen feltételt a nemzeti párt elfo­gadni hajlandónak nem mutatkozott, azért szakítottak meg az alkudozások és oszla­tott fel a horvát országgyűlés. Ha ezen ér­tesülésem alapos, én nem kételkedem kije­lenteni, hogy a kormány ezen eljárása a mily alkotmányellenes és oly­eszélytelen is. Ezek előrebocsátása után bátor leszek in­­terpellátiómat felolvasni. (Olvassa.) „Interpellatio a miniszterelnök és a hor­vát szlavónországi miniszter úrhoz. Tekintve egyrészt, hogy a múlt év végén s a folyónak elején a miniszterelnök úr több horvátországi képviselővel a fenforgó viszály kiegyenlítése iránt értekezett, ezen érteke­zései­ azonban sikerre nem vezettek . Tekintve, hogy csakhamar reá a horvát­­szlavén országgyűlés, miután már előbb há­rom ízben elnapoltatott, i. é. január 19-én és pedig mielőtt még bármi nyilatkozatot tett volna, a megnyitás napja előtt kelt kir. leiratra feloszlattatott. Tekintve, hogy ennek folytán a horvát­országi bán leköszönt, és bán-helyettes ne­veztetett ki. Tekintve, hogy azóta, mint a lapok írják, a báni helyettes önkényes rendelkezése mi­att több megyei főispán és főispáni hely­tartó részint lemondott, részint hivatalától felmentetett. S tekintve másrészt, hogy a horvát-szla­­vén országgyűlés megalakulása és működé­sének megkezdése már azért is érdekli ezen országgyűlést, mivel a horvát-szlavón or­szágot ez utóbbin képviselő tagok amaz ál­tal választatnak. S tekintve végre, hogy ezen tettei részint a közös miniszterelnöknek, részint az ennek előterjesztésére kinevezett báni kormány­nak a létező izgatottságot Horvát-Szlavon­országban még növelték. Következő kérdéseket intézek a minisz­terelnök és a horvátországi miniszter urak­hoz : 1. Micsoda kívonatokat terjesztettek elő az egyezkedésre meghívott horvát-szlavón országi képviselők, és min múlt az egyes­­ség? 2. Miért oszlattatott fel a horvát-szlavón országgyűlés, és miért volt a feloszlatási királyi leirat a megnyitás előtti időről kel­tezve ?

Next