Magyar Ujság, 1872. április (6. évfolyam, 75-98. szám)
1872-04-04 / 76. szám
Csütörtök, SaierlLesztoi iroda Lipót-uteza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illeti minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. Aírmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. • Beadóalhivatal: Lipót-uteza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás köriüli panaszok és a hirdetmények. MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. — 1872. április 4. Xlőfizetési Ar: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre.....................................20 frt — kr Félévre.........................................10 „ — „ Negyedévre...................................5 „ — „ Egy hónapra....................................1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr !Birdletéal dl] : 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetését külön 30 kr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 kr Előfizetési feltételek: April—decemberi 3/i, évre 16 frt. April—szeptemberi 1/i évre 10 frt. April—júniusi V* évre 5 frt. Egy hóra 1 frt 70 kr. Az előfizetési pénzek a „Magyar Újság“ kiadó hivatalához (Pest Lipót-utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben eszközölhetni postautalvány által. Pest, a p .*. 3. Politikai szemle. A politikai élet ma meglehetősen pang. Francziaországot Thiers búcsúbeszéde foglalkoztatja, melyet a nemzetgyűlés utolsó ülésében tartott, és melyet távirati kivonatban ismertettünk. Ezenkívül leginkább egy bordeaux-i papi eseményről beszélnek, mely kétségkívül alkalmas arra, hogy feltűnést okozzon. A Bordeauxban megjelenő „Tribüne“ czímű lap ugyanis egy okmányt hozott, melyben a bordeauxi érsek „Junea és Moult uraknak“ megtiltja az egyházi öltöny viselését. A rendőri hatóság ennek értelmében csakugyan megintette az illetőket, kik katholikus papok, azonban a csalhatatlanságellenes mozgalomhoz csatlakoztak, hogy a franczia büntető törvénykönyv 259. §-a értelmében, mely azt mondja, hogy „aki őt meg nem illető egyenruhát vagy díszletet visel, hat hónaptól két évig terjedhető fogsággal büntettetik“, vessék le a ruhát. A papok megtagadták az engedelmeskedést, s késznek nyilatkoztak a törvényszék ítéletét elvárni e kérdésben. Troeba tábornoknak a „Figaro“ ellen indított sajtóperében mint egy esti táviratunk jelenti, az esküdtszék „nem“-mel válaszolt a rágalom kérdésére, de „igen“-nel a szidalmazás kérdésére. Villemessant és Vita egy havi börtönre és 3000 fraknyi pénzbírságra ítéltetett. Londonból mai kelettel jelenti a táviró . A canadai főkormányzó, Lisgar lord, közelebbről visszalépend állásáról; utódául Disraeli lordot említik. Disraeli tegnap Manchesterbe érkezett s a pályaudvarban mintegy 20,000 ember által lelkesülten fogadtatott. A német birodalmi kormány, mint Berlinből távírják, még a közelebbi országgyűlési ülésszak alatt be akarja terjeszteni a a sajtótörvényjavaslatot, ennélfogva elrendelte az előamnkálatok siettetését. A javaslatból a lapok eddigi critio kötelezettsége kihagyotik. Az országházból. — apr. 3. — A mai országgyűlési nap eseménye Ghyczy Kálmán beszéde volt az általános" szavazati jog ellen. A beszéd, mint ilyen, igen szép volt, de épen az a baj, hogy igen is szép volt. Fájt lelkünknek látni, hogy épen az ellenzék egyik vezére tűzte ki feladatául ékesszólásának egész erejével egy szabadelvű eszmét megtámadni, ellene küzdeni, holott elegendő lett volna részéről, ha azt nem támogatja. A nemesis boszút is állott rajta rögtön. Alig fejezte be beszédét, megjelent nemesis alakjában Pulszky Ferencz, hogy a szónoknak gratuláljon. Ghyczy elborzadott , visszavonult a feléje nyújtott kéz elől. Érdekes kis jelenet volt, mely azt sejteté velünk, hogy Ghyczy azon perezben már belátta, érezte, hogy bizony kár volt oly szép beszédet mondani az általános szavazati jog ellen. — A horvát hivatalos lap tegnapi száma egy királyi leiratot közöl, mely a horvát országgyűlést jun. 15-ére hivja össze. — Egy kormánypárti lap értesülése szerint Lónyay gróf szándéka ápril 12-én feloszlatni az országgyűlést. Egy másik kormánypárti lap pedig e hirrel nem érve be, esti lapjában ápril 11-ét nevezi meg a feloszlatás határnapjául. Talán csak azért, mivel az elsőbbi dátum péntekre esik. A képviselőház vasúti bizottsága tegnap este tartott ülésében tárgyalta a győrsoproni vasútról szóló törvényjavaslatot és lényeges módosítás nélkül elfogadta az előterjesztést. ^m VI. évfolyam. spggBjBjpjBgs — Az országos 48-as párt tizenkettes bizottmánya tisztelettel tudatja a vidéken lakó elvtársakkal, hogy a jövő országgyűlési képviselő-választásokra vonatkozó minden közleményt szívesen és köszönettel fogad, valamint az e tárgyban hozzá intézendő kérdésekre, akár pártgyűlések, akár körök, akár pedig csak egyes tagoktól eredjenek is azok, kötelességének tartja azonnal felelni. A levelek Irányi Dániel, mint a tizenkettes bizottmány elnökéhez czimezendők, a „M. Ujs.“ szerkesztőhivatalába, Pest, Lipót utcza 11. sz. alatt. Az orosz kabinet politikája. Az orosz kabinetnek, mint átalában Európa mindenik kabinetjének legfőbb gondja, legfőbb vágya a „belterjes“ hatalom gyarapításon kívül a hatalom kiterjesztése más szomszéd országokra vagy bármily távol gyarmatokra, hogy a központi kormánynak minél több pénzes katonája, és mert Európában az államok fényét és hatalmát még most sem a népek értelmi fejlettsége, szorgalma és vagyonoskodása után szokás mérni, minél nagyobb tekintélye legyen. Az orosz kabinet, mikép köztudomású dolog, már rég elérte ama „belterjes“ gazdálkodás netovábbját s régóta vágyik szomszédai területein is gazdálkodni s a hatalom szolgái mindent elkövetnek, hogy r eme vágyakat az orosz birodalmi korona alatt egyesitett 80 és nehány milliónyi népségnek szivébe és fejébe verjék vagy csepegtessék. És igen jó ijesztőszerül szolgálnak az „oroszok“ a „muszkák“ osztrák politikusaink kezében arra, hogy az egymással versenygő nemzetiségeket, kik közt a versenygést részint orgánumaik, részint kormányaik balfogásai idézik elő, ijesztgessék vagy legalább csitítgassák, mert hiszen természetes, hogy akkor, midőn ily hatalmas külellenség feltámadásáról van szó, a belviszályok háttérbe szorulnak Legközelebb az ú. n. „osztrák-magyar“ birodalom gyengeségei nyújtottak alkalmat a hatalom szolgáinak, hogy az orosz kabinet zászlaját meglengessék, a hatalmas ellenséget nyílt fellépésre Ausztria és Magyarország megtámadására izgassák s a düledező „osztrák-magyar“ alkotmányt az attól irtózó honpolgároknak szivére kössék. Mert mint mondják: csakis ebben van a védelem, a mentség és üdvösség, mert ebben van az egység. Már hogy az egységesítés mérvével nem jár párvonalban a védelem és üdvösség, ezt a bécsiek jól tudhatnák, mert nem egyszer tapasztalták. De ők nem mérlegelik a honfiúi buzgalmat s áldozatkészséget, hanem csupán a kényszer parancsszavát s természetes, hogy több ország hadi s pénz ereje összeadva nagyobb számot mutat mint az egyeseké, habár egy Magyarország védelmi képessége meghaladhatja az összesített védelmi erőkifejtést, ha az például osztrák idomszerű taktika szerint vezettetik. De szintén nem jár párvonalban a népek érzelmes vágya a kabinetek terjeszkedési s gazdálkodási vágyaival ugyannyira, hogy nagyon csalatkoznak a centralisták, midőn Ausztria s Magyarország polgárait a 85 milliónyi orosz nép foglalási vágyaival ijesztgetik. Jól mondja a „P. N.“ mai számában, hogy az orosz birodalom lakosai közt nincs nyelvazonosság, csak nyelvrokonság. És pedig ama 85 milliónyi népesség közt csakis 48—50 milliónyira megy azok száma, kik magukat oroszoknak vallják. De még ezek közt sincs nyelvazonosság és mindnyájan irtóznak a háborúskodástól vagyis óhajtják a békét. Európa minden népei régóta megunták már a háborúskodást. A kabinetek terjeszkedési politikáját most már nem lehet népszerűvé tenni. Felerőszakolhatják, mint felerőszakolták Franczia és Németországban a vasfegyelemmel vezetett parlamentek a népekre ; de ezek most már jól tudják, látják, hogy csakis a teher és áldozat az övék — de nem a haszon és üdvösség. S az orosz birodalom népei még közel sem élvezik oly mérvben az iróméltányosság tekintetéből szívesen engedünk tért a következő soroknak : T. szerkesztő úr! A pest-belvárosi ellenzéki gyűlésről szóló mai tudósításban a többi között azt mondja ön munkatársa, „hogy a megjelent polgárok száma nem volt igen nagy, mert sem a gyűlés megtartása nem volt kellőleg hirdetve, sem az idő nem volt e gyűlés megtartására szerencsésen választva.“ Az első ok igaz, de a t. szerkesztő úrnak tudnia kell, hogy annak épen a „Magyar Nyomdádnak egyik hivatalnoka az oka, a ki megígérte, hogy a „Magyar Újság“ számára neki átal adott hirdetményt a „Hon“, „Ellenőr“ és „Gyorspostádnak elküldi, azt azonban tenni elmulasztotta. Ami a másik okot illeti, nem tudom, miért nevezi tudósítója szerencsétlenül választottnak az időt. Húsvét másodnapján este minden ember szabad s eljöhet, s ha magát mégis a szép idő által visszatartóztatni engedi, arról az összehívók nem tehetnek, akik nem tudhatták, hogy oly gyönyörű nap lesz hétfőn. Meglehet, hétköznap jobb lett volna, de akkor csak 7 óra után lehetett volna tartani közgyűlést, mert az iparosok és kereskedők előbb nem hagyják ott üzletüket, s miután nem lehetett tudni, meddig fog tartani az első gyűlés, bajos lett volna annak kezdetét oly későre határozni. De volt egy másik ok, miért hogy húsvéthétfőre tette a bizottmány a gyűlést. Kívánatosnak látszott ugyanis, hogy a belvárosi gyűlés a belvárosban tartassák. A belvárosban pedig nem állott más terem rendelkezésünkre a baloldali kör teremén kívül, ezt pedig annak igazgatója csakis az ünnepi szünet alatt ígérhette meg maga fejétől, a szüneten kívül a párt bajosan nélkülözhetvén azt az esti órákban, s mindenesetre az összes kör engedelme lévén szükséges arra, hogy olyankor másnak engedtessék által, amit pedig — ha akarja vala is a bizottmány — a már beállott szünidő alatt nem igen lehetett volna kikérni. Ez volt tehát az oka, miért hirdettetett a gyűlés húsvét-hétfőre. Pest, márcz. 3. Egy beavatott dalmat, a közös gondolkodás, a közös akarat tényezőjét, mintsem feltámadásukkal s vándorútra lépésükkel lehetne Európa vagy legalább Ausztria s Magyarország népeit ijesztgetni, melyek különben sem érezhetnek rokonszenvet az orosz korbács iránt. Hogy meddig tart még azon nagy barátság,melyet az orosz kabinet Ausztria s Németország kabinete irányában minduntalan hirdet? Meg fog-e szűnni Sándor czár múlandóságával a kabinetek barátsága? Nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy terjeszkedési vágyuk nem szűnik meg s ezek ellenében csakis a népek felvilágosultsága s valódi barátsága óvhatja meg az államok érdekeit. Legyenek a most tervezett s munkába vett vasutak Európaszerte inkább a kölcsönös ismeretiség, érintkezés s barátság mintsem a stratégia eszközei. Legyen a diplomatia barátsága őszinte jóakarat, melynek feladata a felmerülhető kabineti kérdéseket békés uton megoldani, a jogtalan követeléseket devalválni, a túlterjeszkedési vágynak pedig elejét venni s a népek békében alhatnak, vagy inkább örömmel dolgozhatnak egymás kezére közös érdekeik előmozdításában, értelmük s szorgalmuk gyümölcsöztetésében, melyek gyümölcseit a háború úgy is el szokta tiporni, akár győz, akár veszit a hadsereg. — K. — számára visszaállította a régebben divó tiszteletjegyeket, a sajtó egyhangúlag kifejezte, mert azon hiedelemben élt — hogy Orczy K. a művészet helyesen felfogott érdekében járt el s miután nem szokásunk roszat gyanítani ott, hol tiszta forrást sejthetünk, eszünkben sem volt föltenni, hogy ő ezzel a lekenyerezés egy ép oly vétkes, mint olcsó nemére gondolt. Ha ez bármelyikünknek is eszébe jut, nem hiszszük, hogy a fővárosi magyar sajtó kezelői közül akadt volna, ki a vesztegetési szándék e fogására rááll s e tekintetben talán elégséges lesz utalni arra, hogy a magyar sajtó a másutt annyira elharapódzott, s egy színházi jegy megtakarításánál bizonyára jutányosabb bank- és alapítási üzelmektől mindeddig tisztán tartotta jó hírnevét. És lám, a Tarnavölgyéből ide tévedt Orczy akart ezen csorbát ütni! Ki hitte volna, midőn kineveztetése előtt sorba járta a szerkesztőségeket, fölkereste a legifjabb írók rejtekeit, ki gyanitható, hogy ez az ember a sajtó hitelét akarja aláásni, még pedig egy szabadjegy útján, mely neki semmijébe sem kerül! A gyakorlatnál fogva inkább, mint a színházi törvények alapján az igazgatónak van joga szabadjegyeket adni, de hogy e részben teljesen önkényesen járhasson el, azt tagadnunk kell. Az igazgatóság e hatalma is bizonyos korlátok között mozoghat, melyeket az intézet czélja és rendeltetése határoz meg. Az önkényes kegyosztogatásnak a nemzet pénzéből nincs helye. Nem szeretnénk félreértetni s azért előrebocsátjuk itt, hogy következő megjegyzéseinket nem hallgattuk volna el az esetben sem, ha a jegy elvonása nem rajtunk is, hanem bennünket érintetlenül akármely lapon történt volna. Távol azonban tőlünk, hogy laptársaink magatartásának ez ügyben csak legkevésbbé is akarnánk irányt adni. Lehet — bár nem hiszszük — hogy felfogásunkkal isolálva állunk. A nemzeti színház igazgatója megvonhatttt a dlsateltjo^^ct három napi lu.}t túl. E/m a három lap bizonyára nem fog hozzáfordulni a jegyek visszaadásáért, hanem viselendi a bemenet költségét és gyakorolandja tisztjét mint annak előtte. Részünkről biztosíthatjuk Orczy K. urat, hogy irányában és működése iránt ismételve kifejezett nézetünket ez a föllépése legkevésbé sem változtatja meg. Más kérdés, hogy mikép fogadják laptársaink ezt a debüt-t. Elismerik-e, hogy ez csak újabb kinyomata az általunk megtámadott protektionális rendszernek, melyet Orczy b. nemzeti műintézetünknél meghonosított és hajlandók-e ők is e legyenezek sorát szaporítani ? Ismerik-e, hogy a tiszteletjegyben való részesítés oly lapok kizárásával, melyek — magunkról is elmondhatjuk — a művészeti élet mozzanatai nem utolsó sorban terjesztik ki figyelmüket, csak a hetyke hatalomérzet nagyúri kegyosztása vagy a színházi gyárosok, formásabb tánczesnek s a többi kegyben álló szinházi „literáns“ appendixeihez kívánnak számíttatni a teljhatalmú intendáns által ? De föltéve, hogy laptársaink nem osztoznak e felfogásban, mi biztosítja őket arról, hogy egy nap nem ép úgy fordul el tőlük az intendánsi kegy, mint tőlünk, ha netán ők is arra a vakmerő ötletre vetemednének, hogy a színházi pénztárak kimutatását, a drága és fölösleges intendánsi fogattartás megszüntetését, a Macsinszkyk föl nem léptetését, a színházi tagok nyugtonhagyását satsat, követelni bátorkodnának ? Orczy és a sajtónak osztott kegy, ez magában véve a legvastagabb szatira, melyet művészeti viszonyainkra írni lehet. Egy ember, ki a közmegbotránkoztatás, a főnöki megrovás, a legelsőbbrendű színházi tagok tiltakozása, a közönség kifütyülése és csak rendőrileg megakadályozott macskazene daczára az önérzet, nem különben mint a mű értelem teljes hiányával elfoglalva tartja azt a helyet, melybe — ki mondhatná — miféle jogczimen emeltetett, akar protectiót gyakorolni a sajtó fölött, akar példát statuálni lapokon, melyek nem szája izére írnak! Valóságos torzhelyzet! De hátha talán politikai okok forognak fen e mulatságos berzenkedésnél. Hisz mai napság az sem volna lehetetlen. Hátha arról volt szó, hogy az ellenzéki lapokat boszantsa — hisz azt hihette, hogy boszanthatja kicsinyeskedéssel. Hát ekkor ha még a Hontól is elvonja a szabadjegyet (ámbár Vadnay úr mint a Hon kritikusa nem igen kért számon az igazgatóságtól semmit) körülbelől csak a tisztes jobboldali had ül tiszteletszékeken. Ennek aztán előadhatja az intendáns a pályaság és feslettség még kirívóbb papolásait is — ha ugyan lehet — mint a melylyel Rákosi legutolsó darabja megint megnyerte hízelgő székének támogatására a Gyulai, Salamon és Pálfy irodalmat, ide értve természetesen a Reform és Pesti Napló recensenseit is. S elvégre — ha már a jog megvételének nem állhatja útját, — ez az egyetlen mód, melylyel az igazgatóság elérheti, ha ugyan vágyakozik utána, hogy a baloldali lapok munkatársai valamint egyáltalán jobb érzésű emberek ne is menjenek a színházba. Aki aztán még megy, az előtt Orczy bár ne röstelje sem azt, hogy a színház legelsőbb rendű páholyát ő használja, sem azt, abban előadás alatt a megbotránkoztatásig hangosan társalognak, sem azt, hogy a „színház“ uzsorásai és literánsai az első székeket foglalják el, valamint fölléptethet aztán akár downokat énekesek helyett és kiállíthat tetszése szerint török, spanyol vagy olasz nőket. Kreatúrái meg fogják tapsolni. Az az idő, mikor a művészet érdekeinek megóvása, a magasabb röptű intenzio határozott műintézetünk ügyeiben, lejárt régis ma már nyomára is alig akadunk a múzsáknak emelt csarnokban. Visszatér-e még ? Nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy a művészeti szempont az értelemhiány, a protectio, a szeszély uralkodásával, vagyis Orczy Bódog báró igazgatásá- val összeférhetően. Nem először mondjuk, de vajta utóször mondottuk volna: Orczy Bódog és a sajtó. Múlt hétfőn, midőn e sorok írója mint a „Magyar Újság“ művészeti rovatának vezetője a nemzeti színházba akart minni, a jegykezelő tudtára adta, hogy az igazgatóság e naptól fogva megvonta a „Magyar Ujság“-tól a tiszteletjegyet. Ámbár fölháborodva a neveletlenséggel határos kíméletlenség fölött, melyet a nemzeti színház igazgatója egy fővárosi nagy napilap ellenében ilykép manifestált azzal, hogy elhatározását még tudatni sem tetszett velünk, hanem bevárta „fölsülésünket“, s még nem szóltunk volna a dologról. Szándékunk volt ugyanis, a nemzeti színház legutóbbi két esztendejének történetével együtt közelebb megvilágítani Orczy K. egynéhány eddig titokban maradt műveletét, köztük a sajtóval szemben tanúsított eljárását is. Miután azonban egy lap ma már fölemlíti, hogy a nemzeti színház igazgatósága beszüntette az „Ellenőr“, a „Haladás“ és a „Magyar Újság“ tiszteletjegyeit, nem odázzuk el egy pár észrevételünk leírását, melyeket a szabadjegyekre általáno e megvonásra különösen tenni akartunk. Midőn Orczy Bódog b. közvetlen az igazgatóság átvétele után a magyar napilapok ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház ülése ápril 3-án délelőtt 10 órakor. Somssich Pál elnök megnyitván az ülést, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Csanády Sándor benyújtja a bihar megyei Mezősós 100 polgárának kérvényét a választási törvényjavaslat és az 5 évi mandátum ellen. Kosztolányi Károly Nyitra megye Miava mezőváros kérvényét adja be az 1868- ilib évi 04-is t. sz. 414—480-us §§-ai magyarázata iránt. László Imre benyújtja Pestmegyei Urisor község kérvényét a választási tvjavaslat és az 5 évi mandátum ellen. Szakácsy Dániel bemutatja Zemplénmegye Mihályi község kérvényét, melyben panaszoltatik, hogy az északkeleti és gácsországi vasútépítők, a megbecsült s kisajátított földterületeken erőszakos foglalásokat tesznek, a vetéseket kíméletlenül gátolják, a megbecsült károkat nincs kitől behajtani, a munkások féktelensége miatt az élet és vagyonbiztonság van veszélyeztetve, a munkavezetők el nem ismerik a megyei csendőrt és megtagadják az engedelmességet , esedezik tehát a község-et. Az erőszakos foglalások megszüntetéséért ; 2-szor, a határon keresztül-kasul gázolás, kártétel szigorú eltiltatásáért; 3-szor a vasúti építtetők által pótlólag elfoglalt földrészek kifizetteté- se, a megbecsült károk megtéríttetéséért; végül 4-et a személy és vagyonbiztosság fentartásáért. A törvénybizottsághoz létetik át. Matolay Etele előrebocsátott indokolással következő interpellációt intéz a honvédelmi miniszterhez: „Miután a védi erőről szóló 1868-ik XL. törv. cz. 56-ik * §-a második bekezdésének értelmében a t. honvédelmi minisztériumnak kötelessége lett volna a katonasági díjról törvényjavaslatot ■ terjeszteni az országgyűlés elébe és ezt mindeddig nem tette; kérdezem : 1. Miért nem adott be a t. honvédelmi miniszter úr eddig ilyjavaslatot. 2. Szándékozik-e azt megtenni? és mikor? Közöltetni fog.“ Lázár Ádám hosszabb alapos indokolással következő interpellációt intéz a bélés pénzügyminiszterhez: „Miután az erdélyi részekben a kolozsvári IV. V. és VI. t. ez.által az urbériségeken addig feküdt úri szolgálat, dézsma és pénzbeli fizetések eltöröltettek, és a kárpótlás biztosítására a kincstári és országos egyéb jövedelmek, jelesen a sóaknák köttettek le, s mindezek foganatosítása végett a magyar minisztérium a közös böngyűlés elébe terjesztendőjavaslatára utasíttatott. Miután továbbá a földtehermentesítési kérdések az alkotmány felfüggesztése korában nyílt parancsok által oldottak meg, az úgynevezett vegyes szolgálmányok az úrbéri és haszonbéres tized kárpótlása iránt a bel- és pénzügyminiszter 1868. dec. 14-én 33225, úgy 1869. jul. 13-án 14350. szám alatt kibocsájtott rendeletével akként intézkedett, hogy a vegyes szolgálmányokra nézve az erdélyi udv. volt korlátnokságnak 1865. jul. 12-én kiadott rendeletét a térmérték mellőzésével fentartván, egyúttal az illetéktelenül kiadott összegek visszafizetése iránt ugyanazon korlát. 1862. augusztus 14-én 3051-ik sz. a. kelt rendeletet fogadta el, — mig ellenben a tized kárpótlásra nézve az 1858-iki nyilt parancs rendelkezését erejében meghagyta. Miután végre Magyarhonban minden úrbéri kérdés az 1848. VI. t. ez. által országgyülésileg intéztettek el, mint ezt a későbbi 1868-ik XXIX. és XXXIII. t. ez. is bizonyítják, — úgy de az erdélyi hasonló viszonyok alkotmányos uton mindeddig rendezve nincsenek s e részben sem a 1868. XLIII. t. ez. 12. 13 §-a, sem pedig az 1868. XXXIII. t. ez. 21. §-a irányadóul annál kevésbé szolgálhat, mivel ezen törvényczikkek az erdélyi kárpótlási kérdések minden részleteire nem terjednek ki, sem pedig tüzetes miniszteri meghatalmazást nem foglalnak magukban, amiért az illető miniszterek nehezen igazolhatják magukat, miért hogy ezen nagyfontosságú intézkedéseket az alkotmányos út mellőzésével önállólag oldották meg ? Szólott e részben nem csak a már kezdetben idézett 1848-iki törvényczikkek sőt a kárpótlási nyíltparancsoknak alkotmányos hatálylyal ellátása megfelelő törvényjavaslatok előterjesztését szigorúan követelték vala. Ezen az erdélyi birtokosokat igen érdeklő sürgős ügynek alkotmányos útán rendezhetése tekintetéből kérdezem a bel- és pénzügyminiszter urakat: 1- er. Szándékoznak-e az erdélyi vegyes szolgálmányokra és úrbéri, úgy haszonbéres tizedre vonatkozó függő vitás kérdéseket alkotmányos úton előterjesztendő törvényjavaslat által mielőbb megoldani ? 2- szor. Eddigi késedelmezéseket, és az alkotmányos út mellőzésével tett eljárásukat 1868. és 1869-diki kibocsátott rendeletekre nézve mivel tudják igazolni ?“ Irányi Dániel: T. képviselőház ! Ámbár előbb ugyan Miletics Szvetozár, később b. Simonyi Lajos t. képv. társaim már interpellálták a kormányt a Horváth-Szlavon országgyűlés feloszlatása tárgyában, miután azonban ezen interpellációkra — noha az első még jan. 20-án történt — mai napig sem hallottunk feleletet: az ügy fontossága és a helyzet komolysága által indítatva érzem magamat, hogy a tett kérdéseket részint megújítsam, részint újakkal pótoljam. (Halljuk!) Tehát! amily örömmel láttam, hogy a miniszterelnök úr alighogy új hivatalába lépett, eltérve elődének politikájától, a Horvátországban többségre jutott nemzeti párttal egyezségre lépni hajlandó volt, és oly sajnálkozással értesültem arról, hogy ezen törekvések és értekezések sikerre nem vezettek, de sajnálkozásom megbotránkozássá változott, midőn csakhamar azt láttam, hogy a horvát-szlavón országgyűlés — miután előbb már 3 ízben elnapoltatott volna — feloszlathatott, és pedig feloszlattatott egy a megnyitás előtt kelt királyi leirat által. E feloszlatást csakhamar Bedekovich Kálmán bán leköszönése követte, amire Vukanovich a horvát országgyűlés elnöke, báni helyettesnek neveztetett ki. Ezen főhivatalnok, mint a lapok írták, oly önkényesen, oly alkotmányellenesen lépett fel, hogy amiatt több megyei főispán, vagy főispáni helyettes hivatalától felmentését kérte; az izgatottság, az ingerültség pedig, mely addig is nagy volt Horvátországban, még sokkal magasabb fokra hágott. Én tudom tehát , hogy Horvátországban vannak, akiknek vágyai az unió keretén túlcsapongnak, de másfelől azt is tudom, hogy az úgynevezett nemzeti párt, mely jelenleg Horvátországban többségben van, az uniót nem utasítja vissza, hanem mindösze az 1868-ik egyezmény revisióját kívánja csak. Arról is értesültem, nem tudom, váljon helyes-e értesülésem, — hogy azon pontok, melyeknek megváltoztatását kérték a kormány által meghívott bizalmi férfiak, a közös minisztérium által nem utasítottak vissza, csakhogy a horvát képviselők azon föltételt nem fogadhatták el amit a közös ministérium a maga hozzájárulásához kötött, azt jelesül, hogy a többségre jutott nemzeti párt, a hatalmat, a megbukott úgynevezett uniópárttal megoszsza, nemcsak a kormányban, hanem az országgyűlésen is, olykép, hogy a megválasztott nemzeti pártbeli képviselők a nyert helyek egy részéről az unionisták kedvéért lemondjanak, és minthogy ezen feltételt a nemzeti párt elfogadni hajlandónak nem mutatkozott, azért szakítottak meg az alkudozások és oszlatott fel a horvát országgyűlés. Ha ezen értesülésem alapos, én nem kételkedem kijelenteni, hogy a kormány ezen eljárása a mily alkotmányellenes és olyeszélytelen is. Ezek előrebocsátása után bátor leszek interpellátiómat felolvasni. (Olvassa.) „Interpellatio a miniszterelnök és a horvát szlavónországi miniszter úrhoz. Tekintve egyrészt, hogy a múlt év végén s a folyónak elején a miniszterelnök úr több horvátországi képviselővel a fenforgó viszály kiegyenlítése iránt értekezett, ezen értekezései azonban sikerre nem vezettek . Tekintve, hogy csakhamar reá a horvátszlavén országgyűlés, miután már előbb három ízben elnapoltatott, i. é. január 19-én és pedig mielőtt még bármi nyilatkozatot tett volna, a megnyitás napja előtt kelt kir. leiratra feloszlattatott. Tekintve, hogy ennek folytán a horvátországi bán leköszönt, és bán-helyettes neveztetett ki. Tekintve, hogy azóta, mint a lapok írják, a báni helyettes önkényes rendelkezése miatt több megyei főispán és főispáni helytartó részint lemondott, részint hivatalától felmentetett. S tekintve másrészt, hogy a horvát-szlavén országgyűlés megalakulása és működésének megkezdése már azért is érdekli ezen országgyűlést, mivel a horvát-szlavón országot ez utóbbin képviselő tagok amaz által választatnak. S tekintve végre, hogy ezen tettei részint a közös miniszterelnöknek, részint az ennek előterjesztésére kinevezett báni kormánynak a létező izgatottságot Horvát-Szlavonországban még növelték. Következő kérdéseket intézek a miniszterelnök és a horvátországi miniszter urakhoz : 1. Micsoda kívonatokat terjesztettek elő az egyezkedésre meghívott horvát-szlavón országi képviselők, és min múlt az egyesség? 2. Miért oszlattatott fel a horvát-szlavón országgyűlés, és miért volt a feloszlatási királyi leirat a megnyitás előtti időről keltezve ?