Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)
1872-07-03 / 149. szám
gazdasági, Faller T’’vef, bányatanácsost, bányádat), Gönczy Gállás és közoktatásügyi miniszteri oszt. tácsost, tudomány- és oktatásügyi (!), Wessely József, nyugalmazott erdőakadémiai igazgatót, erdészeti, Keleti Gusztáv, orsz.mintarajztanodai igazgatót művészeti, végre Posner Lajos udvari szállítót és papírkereskedőt ipari szakbiztosoknak, Herzfeld József, biztosító társulati vezértitkárt pedig bécsi helyi biztosnak. Az első magyar szeszfinomító részvénytársulat Koppély elnöklete alatt közgyűlést tartott. A felolvasott üzleti jelentésből kitűnik, hogy a múlt év üzleti eredménye a mostoha aratási viszonyok folytán igen kedvezőtlen, és 62,792 frt 25 kr. veszteséget mutat. Ebben az épületekre, gépekre 24,523 frt 45 krral kész követelésekre 25,000 forinttal tett leírásokat számítva, az összes 113,315, forint 70 krt tesz. Az előterjesztés azonban azzal biztatja a részvényeseket, hogy a folyó évi üzlet már sokkal kedvezőbb, és a maév veszteségei már eddig is nagy részben kárpótolva varrnak. A közgyűlés az előterjesztést tudomásul vette, sőt az igazgatónak és választmánynak kifejtett buzgóságáért köszönetét fejezte ki. Az országos magyar gazdasági egyesület igazgatótanács választmánya f. évi július 1-jén Korizmics László elnöklete alatt tartott ülése a köztelken. 1. ) Az országos m. gazdasági Egyesület azon tapasztalat folytán, mely szerint a választmányi tagok nyáron távol vannak, s igy kellő számmal össze nem gyűjthetők, július és augusztus hónapokban nem tartott üléseket, hanem a halasztást nem szenvedő tárgyakat elnökileg igazitatta, mely intézkedés továbbra is érvényben hagyatik. 2. ) A múlt ülés jegyzőkönyvének tudomástvétele után a titkár alapító tagot jelent be, nem különben Ltvántelkére adakozásokat. 3. ) A pénztárnok a havi számadások kivonatát mutatja be. 4. ) A kormány leiratok olvastatnak . A földmivelési ipar és kereskedelmi miniszter úr a következő ügyeket küldi az Egyesülethez szakosztályi tárgyalás és véleményadás végett: a. ) Merke János és Balz Fülöp kérelmét, melyben orsz. borbeeslőkké kineveztetésüket kérik; minek olvasása után érdekes eszmecsere keletkezett, melynek folytán a földm. minister úr megkéretik, hogy szóllítsa föl az iparkamarát együttműködésre a borászati szakosztállyal , melynek véleménynyilvánítása után fog az egyesület felterjesztést tenni. b. ) Holl József szalmafedelek és faburkolatok tűzmentesítésére szolgáló szereit mutatja be. Az építészeti szakosztály következő tagjainak adatott ki bírálat végett : Linzbauer, Buzzy, Peterdy, Szendrei és Vágner uraknak. c) Növény táplálkozását és a búza vegyképletét illető fali táblát és vegykészitményeket küld a gazdasági muzeum számára, mi köszönettel fogadtatván a gazd. muzeum igazgatójának Girókuti Ferencznek gondviselés végett átadatott. d) A reperebogárfogó géppel tett kísérletek eredményét jelenti a debreczeni gazd. tanintézet igazgatója. A gazdasági lapokban közöltetik. e) Nyers selyem és gubóminták a gyűjtemény számára köszönettel fogadtatnak. f) Terrel szőlőzuzó gépe a budai vinczellér képezdének átengedtetik kisérlettétel végett, mi köszönettel fogadtatván a képezde igazgatójának dr. Entz Ferencznek átadatott. gj A Sárváron tartandó arató és kaszáló gép versenyre az egyesület ottan a vidéken lakó tagjai (jelentéstételre Egan Edward) kérettek fel. h) Különféle szakművek köszönettel fogadtatnak, és leltározásuk a pénztárnokra Kránicz Ferenczre bízatott. i) A pénzügyminisztérium 22.922 számú átirata szerint a dohány kiállításon szerepelt Magyarország vidékeit képviselő dohány mutatványokból a gazd. muzeum számára megfelelő példányok átengedtetnek. Az átvétellel a gazd. muzeum igazgatója bízatván megjelentés tétele elváratik. j) Ulbricht m. Óvári tanárt kérelme folytán, a borok vegyelemzését megelőző bírálatokról az Egyesület tudósítani fogja. K) Ilykovics Bazil Mármarosból a haltenyészdék tárgyában tanácsot kér az országos magyar Gazdasági Egyesülettől, miután miután az egyesület szakosztályait úgy azért rendezte be, hogy mindenkinek szakdolgokban utasítással szolgálhasson, ez esetre nézve határoztatik, hogy a begyült adatok kézhezvétele után Ilykovits úr azonnal tudasitatni fog. Végre a beküldött bor mustrák bírálata következet, melyről a jövő alkalommal. Girókuti Ferencz. Mai üzlet. Pest jul. 2. Az adásvevés nagyon csekélymérv. A gabonacsarnokban hivatalos jegyzés végett csupán következő eladások lettek bejelentve : Búza, tiszavidéki: 847s és 837* fns 6 frt 55 kr; 84 fns 6 frt 60 kr ; 82 fns 6 frt 127a kr, pestmegyei 84 fns 6 frt 50 kr, mind v. m. 3 hóra. Tőzsdei szerződvény köttetett búzára szeptember—okt. 566—567 kr ;rozsra 345—3477* kr, zabra 170 kr. Az értéktőzsdén mindig élénk üzlet mellett következő árak jegyeztettek: Dissorss. 108,25, Haza 165 ft, magyar hitelb. szelvény nélkül 157 frt, franco 117,50, anglo szelvény nélkül 108 frttal fizetve, Pannónia gőzmalom 580 frton kérve, takarék- és hitelegylet 96 frt, országos központi takarékpénztár 125 frton zárva, osztr. hitelrészvény 329,60, pesti közúti 374 frton véve. Valuták lanyhák. Napoleond’or 8,67, arany 5,32, tallér 1,65. Bécsi börze, jul. 2. (Távirati tudósítás.) Hitelrészvény 329,40 Északi vasút 1. Államvasut 346 — — — — Lombardok 206 60 1860-ik 104 50 1864 ki 145.— Magyar jutalomsorsjegy —. —. Napoleondor 889. Magyar hitelrészvény —. — Galicziai 244 50 Angol Ausztriai 30 1 .50 — Francziamagyar. — Tramway 322—. Magyar földhitelintézet —. ALÁÍRÁS nyitása a kecskeméti központi takarékpénztár RÉSZVÉNYEIRE. Részvénytőke: 300,000 frt 3000 drb részvényben 200 írtjával, melyek 2500-al azaz 50 frtjával darabonkint befizettetnek; csak 200 darab kerül nyilvános aláírásra. A takarékpénztár ügyköre. A társulat hatáskörébe a legfelső helyen 1872. junius 12-én 7996 sz. a. jóváhagyott alapszabályok 14. §-sa szerint tartoznak: a) Kamatozandó betétek elfogadása takarékpénztári könyvecskék kiadása mellett; b) Előlegek nyújtása osztr. magyar államkötvényekre, valamint a pesti és bécsi tőzsdék hivatalos árfolyam jegyzékében foglalt hitelpapírokra; c) Kölcsönök nyújtása telekkönyvileg bejegyzett telkekre és üres házhelyekre, tartósan épített és tűzkár ellen biztos, házakra, továbbá telekkönyvileg bekeblezett követelésekre a felülkeblezés útján; d) Saját és idegen váltók leszámítolása; e) Osztrák-magyar állam- és elsőbbségi kötvények, záloglevelek és városi kölcsönpapírokra kölcsönök adása. Előfizetési feltételek: 1. Az aláírás folyó évi július 3-kán fog megnyittatni, és pedig: Pesten, a magyar általános földhitel-részvény-társulatnál (Thonetudvar.) Kecskeméten: Schweiger Fülöp urnál, aláírási helyiség a „Magyar király“ vendéglőben. Szegeden: a forgalmi banknál ugyanott. Debreczenben: Berghofer István úrnál. 2. Az aláírási árfolyam 70 forintra határoztatott az 50 forinttal befizetett részvényenként. 3. Aláírásnál minden egyes jegyzett részvényre 20 frt készpénzben, pénztári jegyekben, vagy értékpapírokban, (utóbbiak 10%-as napi árfolyamuknál alább számítva) biztosítékul leteendő. 4. A jelentkezések alábbszállítása túljegyzés esetére fentartatik, és az aláírás eredménye legrövidebb időn közzé fog tétetni. 5. A megfelelő számú darabok a felosztási arány közzététele után 8 nappal átveendők és megfizetendők. Aláírási mintalapok a fentnevezett aláírási helyek mindenikénél ingyen szolgáltatnak ki. Az aláírás folyó hó 7-én berekesztetik. Pest, julius 1-én 1872. Az engedményesek nevében: 878 1—3 A MAGYAR ALT. FOLDHITEL-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT. Kiadótulajdonos: CSANADY SANDOR. 3CKJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOPTOOOOOOOOOOOOOO( pat i « • i oQ a —r ** ** jd ©^-b 1 * ■ •** il 43 fcB ^ o :o sagOctoOOco ■ 5 A 1S*2§g «8,S3Tp ) Wi fl o a u n • _*sCvi o CQ ·«3 o 2 bDUTf r w ® EL *V pi • ak®öNO.fe,s2 r . 2? ® gohNi a H 3 a s — ►•« s rH o © © ** ^ 2 Sii.fe®cäJ® '-'8?o“‚‚ #Wl2 ^ 2 2 3 'S 13 ■» © n .n, w S,n a ·t ”* S °. ■ fl % S fl „ W ^ S £ « .2 J* ·-T''11 •'* ¥ In u |da“*o . Ju§2 Jj1« +*'# 5 * .(5 ! S a “5sg s sljs 4! c'T sasiig glasus ® | ( s f«si sl-sac|21|do| | r iii!4?!sl!f! § .fi 9 I “ I 1 |st-J!8'i‘sl'ila * la *" '«aq'd«ei:d | ji 0 »-{ ^ 'o’a3c^ N O ^ *-i la ^’cd * #fC • a? 2 ® -S g ^ O r^ ‘O ‘,2 ,q m . &C .2 I Q fi !) 5 h o £ S-o g°w gw go-« g t fiSSflS«I,SSa-a9f5 | i , f 5 i o 11 suutl^s»: ei s ii«.fi|j|i“isi:g i * —i ö <-^ oO a,r v O o _^0 t- **3 ^ W o*5 2® ''í!20®K®.5d®Hű®'^ VI ^ TS n 5 ■<! as fc o 2 ^ o ? (o í .a pH ob 2 — ^ 6u"“ a »2 ~ mg K <t s * —' pS l íO rv -..gj a w'^tí03 ^ ^íiíaiSS^OÍ^ií 'Ö 3n *_£ él ® ö -S . "3 .EL «9 g ^fiíMsulgSoít1*^® O zw ^ w s "«aaSsSiíoSoh««“ ^ ^ ® -s Sss^sa^ »oíS^ 5 a % Ä t, «« ,~4s !3§*JS.SőSbS •,-,©*'' •H,*SfaS«%:őiqí &■''£■§■?! W 8 «'ll- Hlíá|^!§i $1rí |ií!!i!|i:!í s lJ N n ö :o ® <H ^ ^ t>,o S'2^MrQo oo I 2k 2 ä gü+p'0'39oOSSO c3 ^ &£— d ? u ■ M c Pj [fi -£ -§ f-> ® ® ® O HjH O “ “ >o § »«§-<* ShS^O®-! í <W P< >■ be > p* du—I ^NiOiOih > -®t>0<!|í h idx x aa£ FWVVV^flAfVVVVVVVlIAAAAAMAAMAAAAAAAAAAAAAS XMHK***M**KMKHHMX*XX*********M*K****XX*XX*H X £ • X A magyar általános földhitel-részvény-társulat ^ ^ 6 X 8 2 J J (befizetett alaptőke tíz millió forint) £ 5* » g X J .* X 5V2 és 6%-os záloglevelei, X S % X X ^ melyek úgy biztosságuk, mint kamatozásuk tekintetében a legelőnyösebb tőkehelyezésre fC Ni* ej #C H -4-H m .-4 X alkalmasak, a napi árfolyam szerint kaphatók: X ^ ”* Xu -y «ei ^ PESTEN, a társulat főpánztáránál (Thonet-udvar); «. ^A O m Wahrmann és fia c/.égnél (Deák-utcza); J* a h-h ft JE 'S jS X A magyar leszámítoló- és váltó-banknál (ezelőtt Malvieux C. J.) jk P X ^ to S Ap stl banknál; — a franco magyar bank váltóüzletében. Qlatz. ^ A 4* ft .1— « ft Holzwarth és Sohnbert uraknál (József tér,) Jj* e-K ft JÉ '"Jj X Fuchs J. urnál, udvari pénzváltó Deák Ferencz utczában. Jf • JÉ ^ CQ yS W1 valamint az összes vidéki takarékpénztáraknál és bankoknál, melyek a fentnevezett érték- 4« “ FT1 m ÉT W papírokra megrendeléseket is elfogadnak. J ® XKXXIMmitKKmXKXMKWIKXKXIOnMMnmXXXKXMWMtKXim Pest, 1872. Nyomatott a „Magyar Nyomdában.“ Lipót utcza 11. szám. MAGYAR ÚJSÁG 1872. JULIUS 3. Útmutató. — junius 29. — Nemzeti színház: aug. 1-ig zárva. Budai sánkor: „Faust“ Operette 5 felvonásban. A Beleznay kertben új magyar daltársulat játszik minden este. A nagy komlóban Bakonyi daltársulata játszik. A redout terme 30 kr. díjért szemlélhető meg. Pestváros közgyűlését minden szerdán d. u . Buda város pedig csütörtök d. u. 6 órakor tartja. Egyetemi könyvtár. Nyitva van naponként 9—1 és 4—8 óra közt. Nemzeti múzeum. Mindennap más tárlat van nyitva. Állatkert a városligetben. Beléptidíj 20 kr. Országos képzőművészeti társulat. (Akadémiai palota 2-ik emelet; bejárat az akadémia utczából.) Naponként nyitva van. Táviratok. Zilah, jul. 2. (Eredeti távirat.) A zilahi választás ma reggel befejeztetvén, Deáky Lajos 48-as párti 213 szavazattöbbséggel a jobboldali Bánfy Béla gr. ellenében megválasztatott. N.-Halmágy, jul. 2. Zarándmegye n. halmágyi kerületében Hodossin József nemzetiségi párti, a brádi kerületben Borbea Zsigmond szinte nemzetiségi párti képviselőnek közfelkiáltással megválasztattak. Ugocsa jul. 2. A halmi kerületben Szentpályi Jenő jobboldali képviselőnek választatott. Versailles, jul. 2. Trochu nemzetgyűlési mandátumáról lemondott. A külügyminiszter a házzal közté a Németországgal a gyorsított terület kiürítésre vonatkozólag kötött szerződést. Indokolt jelentésében a külügyminiszter ezt mondja: Az egész terület kiürítése immár csak pénzkérdés. A miniszter reméli, hogy Voges és Ardennes megyék még 1873-ik év tavasza előtt kiürítve lesznek és 1874. év elején az egész franczia terület fel lesz szabadítva ; minden azon könnyedségtől függ, melylyel Francziaország azon helyzetben lesz, hogy a fizetéseket előre teljesítse. A jelentés constatálja, hogy Németország biztonsági szempontokból vonakodik a megszálló hadsereg számát fokozatosan alábbszállítni. Végül az exposé az Európában uralkodó békére utal, ama mérséklési politikára, mely minden kabinetben túlsúlylyal bír, a Francziaországban kifelé mint befelé visszatérő rendezett állapotokra és azt mondja, hogy azon buzgalomban, mellyel Francziaország a kínos áldozatot magára vállalandja, a világ a béke szellemének biztos jelét látandja, melylyel Francziaország eltelt, és melynek az utolsó tárgyalásoknál Németország bizonyítványait adá. Miután a miniszter kiemeli, hogy a törvényjavaslat elfogadása által a kamara a békét szilárdítandja, a kamra megszavazza a sürgősséget. Felelős szerkesztő: Helfy Ignácz.