Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1872-09-27 / 221. szám
Péntek. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. &21. szám. VI. évfolyam. 1872. szept. 27. Előfizetési ár: Vidékre postán fagy helyben házhoz keldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri négy hasábos petitsor SOrkr. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. A 48-ezas párt felirati javaslata. A képviselőkde szeptember 26 diki ülésében beterjesztt Simonyi Ernő. Felséges úr! A múlt országgyűlésnek törvényes időszaka lejárván, Felséged a törvény értelmében alkalmat nyújtott a nemzetnek, hogy alkotmányos jogaival élve, bírálatot mondjon a múltban követett törvényhozási politika felett s akaratának a képviselők szabad választásában nyilatkozó kijelentése által a jövendő törvényhozásnak irányt adjon. A magyar nemzet annál nagyobb érdekkel nézett az alkotmányos élet ezen ünnepélyes cselekvényének eléje, minél bizonyosabb, hogy az 1867. óta követett törvényhozási politika a nemzet többségének megnyugvásával nem találkozott. E részben nem hagy fel semmi kétséget a legközelebb megejtett országos választások történelme. — Nem hagynak fel kétséget a hasonló mértékbn hazánkban ekkorig soha, s még a legt oldottabb nemzetek legromlottabb korszakában, is alig tapasztalt vesztegetések, erőszakolások, törvénysértések és hatalommali visszaélések, melyek az 1867. közjogi alappal magát azonosított párt érdekében nyíltan, tartózkodás nélkül, s Felséged kormányának támogatása mellett elkövettettek, s melynek elkövetése mindig oly bűn, melyet eléggé kárhoztatni nem lehet, a jelen esetben pedig világos bizonyítéka annak, hogy azon ügy, a melynek támogatására ily eszközökre vetemedni szükségesnek éreztetett, a nemzet többségének megnyugvását s rokonszenvét nem bírja. Pedig ez nem oly kérdés, Felséges úr, melynél a fenálló törvények iránti szenvedőleges engedelmesség kötelességére hivatkozás minden tekintetet kimenthetne, melyre a politikának ügyelni kell. Itt azon kérdések egyike forog fen, melynél az összes nemzet rokonszenvének biztosítására kell a józan politikának törekednie. Mert jöhetnek idők, melyek súlyát a puszta szenvedőleges engedelmesség nem bírja meg, hanem pártkülönbségr nélkül az összes nemzet lelkesült áldozatkészségére leszen szükség, miszerint ország és trón a viharokkal megküzdhessen. Békés időkben a veszély kevésbé fenyegető, hacsak a hatalommal visszaélés a népek hosszú türelmét ki nem meríti. Az állam bölcsészeinek azonban a válságos esélyek következményeit kell számba venni. Az pedig tagadhatlan, hogy ahol a nemzetnek egy nevezetes része, még ha ez nem a nemzet többsége volna is, magával a közjogi alappal nincs megelégedve, s az iránt határozott ellenszenvvel viseltelik, ott lehetetlen, hogy ez elégedetlenség, ez ellenszenv az önfeláldozási lelkesedést legalább is tetemesen ne csökkentse és közömbösséget ne eredményezzen, mely végelemzésében oly eredményeket szül, melyeknek Solferino és Szadova, melynek Metz és Sedan szomorú, de hangosan intő példái. A magyar nemzetnek ősi államjoga az összes nemzet osztatlan szeretetét és megnyugvását bírva, at óriási erőfeszítésekre s határtalan önfeláldozásra tudta lelkesíteni. S hogy mire képes, hogy mennyit ér az önfeláldozó lelkesedés, az fel van jegyezve Felséged uralkodó házának évkönyveiben azon válságos időkből, midőn nem kevesebb, mint tétele ingadozott a történelem mérlegében Ezen államjog. Felséges ur, az, mely a magyar korona önsaját s egész kormányzati rendszerében minden idegen avatkozástól ment függetlenségét azon diplomatikai szerződések lényeges feltétele gyanánt, kötötte ki, melyek alapján Felséged uralkod ház s a magyar királyi székre meghivatott. . * . Ezen önálló s függetlenség sem akkor, midőn az örökösödési rend az uralkodó ház férfiágában megállapittatott, sem akkor, midőn ennek a leányágra is kiterjesztése elfogadtatott, nemcsak legkisebb változásnak nem lett alávetve, de sőt mindkét esetben tulajdon azon szavakban lett újólag is megerősítve, a mely szavakban a Habsburgházbeli királyválasztás alkalmával a nemzet részéről alapfeltételül kikötve, az uralkodó ház részéről pedig kötelezve lett. S hogy a Felséged uralkodó házának családi törvényében a pragmatica sanctioban megállapított örökösödési rendnek a magyar koronára is elfogadásával az ország önállásának s függetlenségének, ekként kikötött és kötelezett épsége legkisebb részben is sem csorbittatni nem czéloztatott, sem nem csorbittatott, arról az uralkodó háznak az örökösödési rend elfogadása után több mint fél századdal alkotott 1791- X. és még későbben, 1826. III. sarkalatos törvényekben megörökített ünnepélyes elismerése tanuskodik. Ezek képezik, Felséges ur, a magyar államjog elidegeníthetlen, elévülhetlen sarkalapját. Ezen alaptól a magyar nemzet érzelme soha el nem fordulhat. Vallásos szent kegyelet köti őt ahhoz, melyet a jogérzet, a védelmében kiontott hazafivér emléke, az örök szent hagyománya, az állami életfentartás kiirhatlan ösztöne s a nemzeti önérzet, mely a polgárerény s hazafiui áldozatkészségnek forrása, a nemzet politikai hittanává emeltek. A magyar államjog ezen elévülhetlen sarkalapját s nemzetnek ahhoz kötött vallásos kegyeletét sértik az 1867. közjogi törvények. Sértik az által, hogy az országkormányzat legfontosabb ágaira nézve a nemzet alkotmányos intézkedési jogát, más nemzetek hasonló jogától teszik függővé, mi az ország önállásával s függetlenségével ellenkezik, s az uralkodó házzal kötött szerződéseknek meg nem felel. Sértik azáltal, hogy ugyanazon nagyfontosságú államügyekre nézve oly kormányzati közegeket állítanak fel, melyek az országgyűlés irányadási, ellenőrzési s megszámoltatási hatóságán kívül állanak. Ezen hatóság pedig, miként a tapasztalás is mutatja, az országgyűlésen kívül hatályosan nem is gyakoroltathatik, de arról az országgyűlés le sem is mondhat, sem azt másra nem ruházhatja a nélkül, hogy a képviseleti kormányrendszer s vele az alkotmányos élet illusoriussá válnék. És sértik az 1867. közjogi törvények az ország államjogát, alkotmányos szabadságát és érdekeit azáltal is, hogy a jogalap elhagyásával előidézett, visszás helyzet nyomása a nemzet önálló intézkedési hatóságát még oly érdekek körül is elbénítja, melyek a világ minden, még legcsekélyebb nemzeténél is, a szorosan vett belügyekhez számíttatnak. Ilyen az adórendszernek az ország érdekeinek s a nemzet geniusának megfelelően szabályozása, ami után a túlterhelt nemzet évek óta hiában cseng, bár az a naponként súlyosodó államköltségek mellett a nemzet türelmét már-már kimerítő szükségnek bizonyult. Ilyen az országos pénz- s hitelügy, melynek másoktól függése az ország iparát és kereskedelmét szilárd , egészséges alapra fektetni nem engedi. Ilyen az államháztartás és közgazdászat csaknem minden ága, mert e téren a visszás közjogi állapot bénító befolyása minden lépten-nyomon érezhető. Növeli az e jogos érdeksértések által indokolt ellenszenvet azon tapasztalás is, hogy az 1867. közjogi átalakítás a kitűzött őzért merőben eltévesztette, mert a Felséged uralkodása alatt élő népek s nemzetek barátságos egyetértése helyett napról napra mérgesedő gyűlölködéseknek vált forrásává, ésannyira, hogy a Magyar és Osztrák birodalmak egy, czéltalan irányban nemcsak szétágazó, de sőt több tekintetben ellentétes törekvések egyvelegének tekinthető. A minek Ha okát elfogulatlanul vizsgáljuk, lehetetlen azt másban, mint abban találnunk fel, hogy az 1867. közjogi alap népjogot népjoggal, nemzeti érdeket, érzelmet, aspiratióval állítván ellentétbe, nemcsak a nemzetek közt zavarja meg a barátságos egyetértést, de még a társas viszonyokba, sőt a családi életbe is viszály magvait szórja el s a polgárok közt politikai ellenfelekből ellenségeket csinál. Nekünk pedig óhajtanunk, kell, hogy a népérdekeknek s érzelmeknek egymással ellentétbe állítása folytán a feszültségek kiengesztelhetlen gyűlöletekké ne fajuljanak, s a megoszlás feloszlásra ne vezessen, meg lévén győződve, hogy ez nem oly állapot, mely a jövendő minden esélyének megnyugvással engedne elébe nézni. A jogérzet tiszteletben tartása a legjobb állambölcsesség. Nem helyesen gondoskodnak a trón jövendő biztonságáról, kik ezt a röppenő perez elfogult sugallatainak alárendelik. A ki ezekre épit, futó homokra épit, a jog örök. A magyar nemzetnek egy igen nevezetes része a régi, a nemzet múltjával s történelmével összeforrt jogalapnak elhagyását annál érzékenyebben fájlalja, minél inkább meg van győződve, hogy ezt pusztán politikai tekintetek sem igénylik. Nincs a hazánkat Felséged többi országaival s tartományaival közösen érdeklő viszonyok körében semmi czél, semmi érdek, mely más után sokkal jobban nem volna biztosítható. Ezen egész közjogi kérdés azon érdek körül forog, melyet a kétoldalú diplomatikai szerződés erejével biró 1723. sarkalatos törvények világos értelmét erőszakolva, az 1867. XII. t. ez. a „közös és együttes védelem“ biztosításának nevezett el. Ennek egyik eszköze gyanánt a külügyek czélszerű vezetése is emlittetik ugyan, de miután az 1867. XII. t. ez. 8. §-a maga is azt rendeli, hogy a külügyek mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett intéztessenek, ezen egyetértést és beleegyezést még egy külön, harmadik közös külügyminiszter felállításával bonyolódottabbá tenni teljesen szükségtelen ismert korunkban, kivált képviseleti kormányrendszer mellett, a diplomácziának csakis a parlamenti szabad vitatkozásban nyilatkozó közvélemény és parlamenti ellenőrzés adhatja meg a kívánatos súlyt. E nélkül a diplomáczia nyomatéka csak az úgynevezett kabinetpolitika arányaira maradhat leszállítva. A parlamenti befolyás és ellenőrzés pedig sem alkotmányos szempontból semmi más területre át nem ruházható, sem, miként ezt a tapasztalás is bizonyítja, más testület által hatálylyal nem gyakorolható. Nem is félünk annálfogva csalatkozni, midőn azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy a szintúgy jogsérelmes, mint ez eltévesztett 1867. közjogi alap felállításánál főképen a hadügy nyújtotta a mérvadó tekintetet. Erre nézve mi azon tényből indulva ki, hogy Felséged haderejének különböző geniusu népek contingenseiből kell állani, nagyon veszélyes előítéletnek tartjuk azt, hogy a haderő hatályosságának titka, a nemzetek geniusára való tekintet mellőzésével, sőt annak lélektani okoknál fogva mindenka igen érzékenyen fájlalt erőszakolásával, a puszta technikai egységben kerestetik. Ez előítéletet rég elkárhoztatta az élet mestere, a történelem. Felséged uralkodó házának legszebb s legfontosabb győzelmei és a legújabb időkben a németországi seregnek a világtörténelemben majdnem páratlan diadalai,nem a technikai egység lelkesedést élő keretében erőszakolt hadseregek által vivattak ki. Míg ellenben a múlt század nyolczadik tizede óta egészen 1866-ig keserves tapasztalásai voltak Felséged uralkodó házának arról, hogy a népek géniuszát erőszakoló technikai egység a hadseregek erejét nem fokozza, hanem gyengíti, a győzelem kilátásait nem biztosítja, hanem csökkenti. E tapasztalatok annyira meggyőzők, egyszersmind annyira fájdalmasak, miszerint mi valóban csak csodálkozhatnánk, ha Felséged elhatározására azoknak tanácsai még mindig befolyással lehetnének, kik a szokásosság szakmai egyoldalúsága miatt nem bírják, vagy nem akarják belátni, hogy a műveltség és a nemzeti önérzet e fejlett korában már a hadseregeket nem gépezeteknek, hanem szervezeteknek kell tekinteni, melyeknél az erkölcsi rugóknak lehető legmagasbra fokozása nyújt kulcsot a lehető legnagyobb, legbizhatóbb erő titkához, s hogy az erkölcsi rugók ezen hatályosítása a nemzetek géniuszát régen mellőző technikai egységesítés mellett el nem érhető. Szabad, s pedig az önérzetnek egy nemével szabad a történelem tanúságára hivatkoznunk, hogy a trón védelmében a magyar korona országai nem szoktak Felséged akármely más országa vagy tartománya megett hátra maradni. Hogy ha mindazonáltal, mit csak fájlalhatnánk, a nemzet lojalizálásábani bizodalom elég kezességnek nem vétetnék; azon czél, mely eléretni szándékoltatok, sokkal biztosabban, s mindazon tekinteteknek, melyeknek szemmeltartását a trón s a monarchia érdekei javasolhatják, sokkal megfelelőbben érhető el az által, ha egyrészt a magyar korona országai, s másrészt Felséged többi országai és tartományai közt, Felséged szentesítésének hozzájárultával alkotmányos úton, a két törvényhozás által megállapítandó módon szerződés köttetik, mely meghatározza, hogy mennyi s minő haderővel legyenek kötelesek a magyar korona országai Felséged többi országai s tartományainak, ezek viszont a magyar korona országainak védelméhez járulni, és e kötelezettségnek minden eshetőség alkalmával foganatosíthatása végett minő haderőt tartozzanak a szerződő felek úgy aktív hadseregül, mint tartalékul készen tartani. Ekként még egyrészt a haderő száma, harczképessége s fegyelme szintúgy biztosítva lenne , mint a mikép ezt a mostani rendszer biztosítani képes lehetne, másrészről el lesz érve az, hogy a törvényhozásnak a védelmi rendszer megállapítása vagy átalakítása körüli alkotmányos joga, melyet az 1867. XII. t. sz. 13-dik §-sa is világosan fentart, valósággá válván, s a nemzet a maga hadseregét saját nemzeti geniusának megfelelőleg szervezhetné, s ekként a véderő megbízhatóságát mindazon erkölcsi rugók hatályosításával fokozhatná, melyek a monarchiának a múltban nagy kárára, a jövőben nagy veszélyére, a mostani rendszer mellett teljesen hiányozni tapasztaltattak. El lesz érve az, hogy a közös minisztérium, s vele a delegáczionális intézmény fentartásának minden ürügye elenyészik; ezek pedig a magyar nemzet szívéből soha ki nem irtható ellenszenvvel találkoznak, mely annál indokoltabb, minél tagadhatlanabb, hogy e két intézménynek sem egyike, sem másika az ország törvényes önállásával össze nem egyeztethető, s a valódi képviseleti kormányrendszernek merő tagadását képezi; az utóbbit pedig a tapasztalás még ezenfelül haszontalannak s hatástalannak is bizonyította. Ezeknek eltörlésével válhatik csak gyakorlati valósággá az alkotmányos élet hazánkban, mert a hadügyi költségvetésnek önálló tárgyalása s magállapítása, és alkalmazásának ellenőrzése, az alkotmányos élet legfontosabb attribútumai közé tartozik. Pedig azt, hogy az alkotmányos élet e nagyfontosságú attribútuma az országgyűlésre csorbilan épségben visszaszálljon, a jog tekintetén kívül még egy más politikai tekintet is tanácsolja. Az állandó hadseregeknek minden mértéket meghaladó arányokra szaporodása egész Európában, korunk legátkosabb társadalmi betegségét képezi. Ennek kapcsolatában a közterheknek rémületes mérvekre szaporodása egyrészről, a productív erők elvonásából származó kiszámíthatlan károk más részről Európa-szerte oly állapotot, idéztek elő,ahely, ha még soká tart, magát a társadalmi rendet iszonyatos catastrophákkal fenyegeti. De, ha már azon nézet, hogy az állandó hadseregek számának leszállítása csak a hatalmak kölcsönös egyetértésével tartatik veszély nélkül eszközölhetőnek, a nemzet jogos s méltányos óhaját e részben még nem mindjárt engedné teljesülhetni, annyit a józan politika mindenesetre javasol, hogy a hadügygyel kapcsolatos terhek oly módon szabassanak meg, mely legalkalmasabb a nép áldozatkészségét s megnyugvását biztosítani. Ilyen mód csak egy van. Az, hogy a hadügyi költségvetés tárgyalása, s megállapítása, és a kiadások ellenőrzése a nép képviselőházától semmi tekintetben el ne vonassák. Csak így lehet azt elérni, hogy a népképviseleti elvnél fogva az állapodásokat saját akarata kifolyásainak tekintse, s azokba, mint ilyenekbe, áldozatkészséggel belenyugodjék. Biztosíthatjuk is Felségedet, hogy a magyar nemzet a hadügyi költségvetésnek delegácziók útján tárgyalását saját akarata kifolyásának nem tekinti; azt ellenben igen sajnosan érzi, hogy az országgyűlés e fontos ügy körül némaságra , csakis azon szerepre lévén kárhoztatva, hogy minden áron fedezze a kiadásokat, melyeket nem maga állapított meg, ezáltal a nemzetnek az államháztartás körül intézkedési s ellenőrzési joga igen érzékeny csorbát, szenvedett; a képviseleti kormányrendszer pedig egyenesen meg lett hamisítva, mert a törvényhozás végrehajtóvá lett változtatva. Nehogy pedig az ügyekről fenforogható tekintetek közül valamit mellőzni látszassunk, megemlítjük világosan azt is, ami különben maga is érthető, miképen a hadügynek a fentebb jelzett alapra fektetése teljességgel ki nem zárja azt, hogy Felséged összes haderejének azon összhangzatos szervezése, mely taktikai tekintetben kivonatosnak ítéltetik, de mely a szellemölő merev technikai egységet egyátalában nem feltételezi, egyenlő elvek alapján eszközöltessék, s Felségednek a vezérletre, vezényletre s belszervezetre vonatkozó, s az illető minisztériumok felelőssége mellett alkotmányosan gyakorlandó legfőbb hadvezéri jogai teljes épségben maradjanak. Meg fog ezek után Felséged győződni, miként ez után a Magyar és Osztrák birodalmak védereje sokkal biztosabb alapokon fog nyugodni, mint azt Felséged a nemzetek jogérzetét sértő, jogaikat csorbító, érdekeiket viszonosan erőszakoló s a benső megnyugvást és a népek közti barátságos egyetértést, lehetetlenitő 1867. közjogi alapon valaha elérhetőnek remélhetné. És, mivel ez ügy egyenesen hazánk jövendő biztonságának is kérdése, mi a hazánkat s vele Felséged királyi székét fenyegethető külveszélyek eshetőségeit aggódó kebellel megfontolva, elengedhetlen kötelességünknek ismerjük Felséged előtt a leghatározottabban kijelenteni, hogy a magyar nemzet saját nemzeti geniusának megfelelőleg szervezését legforróbb óhajának ismeri, s ebbeni akadályoztatását a legérzékenyebb fájdalommal viselt, sérelemnek tekinti. Azon remény, hogy, ha oly országgyűlés jövend létre, mely a gyakorlati tapasztalások által is tájékozott nemzeti akarat szabad nyilatkozatának hamisítatlan kifolyása lesz: az ország közjoga, az állami lét nélkülözhetlen feltételeiben gyökerező, de diplomatikai kötésekkel is megerősített jogalapra teljes épségben vissza fog vezéreltetni, volt az egyik indok, Felséges úr, mely a legközelebb megejtett választások iránt ország- szerte rendkívüli érdekeltséget, keltett. A másik indok azon tapasztalás volt, hogy a múlt országgyűlésen a képviseleti rendszer iránti közbizalom megingatásáig fajult pártérdek, tör