Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)

1872-10-25 / 245. szám

Péntek. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő*a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. 245. szám. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » -- » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 80 kr. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. ■a—■ "■■"«■mi Figyelmeztetés MAGYAR ÚJSÁG czimű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésök októ­ber hó végével lejár, tisztelettel felkérjük, (hogy a la­pok küldetésében felakadás ne történjék), szíveskedje­nek az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési feltételek novemb. 1-től kezdve: Nyolcz hóra (nov.—junius 1872—73) 10 frt 80 kr. Öt hóra (nov.—márczius 1872—73) 6 frt 80 kr. Három hóra (nov—január 1872 — 73) 4 frt — kr. Két hóra (nov.—deczember) . . . 2 frt 80 kr. Egy hóra ........................................1 frt 40 kr. Egyszersmind felkéretnek a „Magyar Újság“ mind­azon­­. előfizetői, kik október hóra 1 frt 40 kr. helyett 1 frt 70 krt küldöttek be, hogy a számukra jóváírt 30 krt (november hóra) 1 frt 10 krral pótolni szíveskedjenek. A „Magyar Újság“-ra az előfizetési pénzek Hecke­nast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egye­­tem-ateza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta-utalvány­nyal eszközölhető. Pest, okt­óber 24. Politikai szemle. A franczia lapokban két levél fekszik előttünk. Az egyiket Louis Blanc intézte Avignon város republikánus akosaihoz, kik fölkérték, hogy nov. 3-án náluk felolva­sást tartson. L. Blanc okt. 14-én kelt levelében hivat­kozva arra, hogy a belügyér már betilta egy felolvasá­sát, melyet La Rochelleben akart tartani okt. 5-ikén, kijelenti, nem kívánná ezen eset ismétlődését. Egyúttal alkalmat vesz magának megjegyezni, hogy a kormány ezen eljárása, mely szerint elnyomja a gyülekezést és a közvélemény nyilvánulását, a köztársaságellenes. Em­líti azt is, hogy a royalisták nagy zajt csapván Gambetta utazásai és a republikánusok által roppant lelkesedéssel fogadott beszédei ellen, Thiers az állandó bizottságban tartott beszéde által nekik adott igazat, nem is vévén észre, hogy a royalisták izgatásai és nagy garral ütött lármái egyenesen ellene és a köztársaság ellen voltak intézve. A második levelet Chambord írta Rochette legiti­mista párti képviselőhöz. A franczia lapok komolyan nem is tartják érdemesnek e levélről szólni, mert a­ki azt írta, úgy látszik, hogy nem bír tudomással arról, a­mi az utóbbi 3 év alatt Francziaországban történt. A franczia lapok ismét fölvetették azon kérdést, hogy Thiers élethossziglan választassák meg elnöknek. Szóba hozatott az is, hogy Grévi alelnökké választása fog indítványoztatni a nemzetgyűlésben. A franczia bankkimutatás f. hó 17-től a követ­kező : érczkészlet 787 millió , tárcza 2211 millió, előle­gek aranyrudakra 60 millió, jegyforgalom 2524 millió, magán­számlák 222, és kincstári jegyek 427 millió. A „Bas. Nachr.“ 22-kén f. hó 23-ról Genfből je­lenti, hogy 22-én estve az utcai sarkokon az államtanács egy proclamatiója függesztetett ki, melynek tartalma a következő : Miután a tanács kijelenti, hogy Mermillod püspök parancsai nem bírnak kötelező erővel, s a genfi plébános vonakodik a tilalmat szem előtt tartani s mi­után Morilley, a freiburgi püspök a plébánosi meg­ürült állomásokra nem akar előterjesztést tenni, mert ezen jogokat Mermillodra ruházta át, az államtanács illetékesnek tartja magát a protestáló plébánost letenni. A tanács azonban nem akar a katholicismus ellen ellen­séges hangulattal gyanúsíttatni, s csupán a törvénynek akar tiszteletet szerezni, azért a következő törvényja­vaslatot terjeszti elő: 1) a pébánosok a községek által neveztetnek ki; 2) semmiféle méltóságviselőnek nem szabad plébánosnak lenni; 3) a plébánosok által lete­endő eskü úgy szerkesztessék, hogy semmiféle kétér­telműségnek ne lehessen helye ; 4) az illető plébánosok nyilatkozatához képest minden egyházközségben új vá­lasztás rendelendő el. Rómából az „T. Zig“-nak írják, hogy Patrizi bi­­bornok Róma városa papságához egy körlevelet inté­zett, mely nagy feltűnést okoz. Ezen irat nemcsak arra kényszeríti a papokat, hogy imádkozás végett nyolcz napra kolostorba vonuljanak, hanem negyven franknyi adófizetésre is a végből, hogy ily módon nem saját bű­neiket, hanem azon uzurpátorok bűneit megengesztel­jék, kik ez idő szerint Rómában uralkodnak. A dolog­ban az érdemel figyelmet, hogy a körlevelet az élet lapok szóról-szóra közölték azon megjegyzéssel, hogy az komoly levél. A porosz képviselőházban a pénzügyminiszter elő­terjeszti az 1873-ks költségvetést, melyben a bevétel és kiadás közti egyensúly 206.608.642 tallérral van fen­­tartva. A bevétel az 1872. évihez képest 19 millióval tesz többet, a rendes kiadás 183.180.970 tallér­ral, a rendkívüli szükséglet pedig 23,521,726 tallérral haladja túl a múlt évit. A kormány indítványában 7,760,000 tallért adósság törlesztésre 4 és fél milliót a vidéki bankok dotálására, egy milliót az új kerületi felosztásra, 2 és fél milliót a hivatalnokoknak lakbér­pótlékul kér megszavaztatni, úgy szintén jelentékeny összegeket kér fordíttatni a népiskolákra, valamint a közoktatásügyi minisztériumnak és művészi czélokra is nagy összeget ajánl megadatni. A ház a kormány elő­terjesztését zajos tetszéssel fogadá. A new-yorki „Herald“ constatálja, miszerint a britt kormány ármányt használt, hogy a német császár­nak a „San Juan“ kérdésben hozott ítélete megváltoz­tatását előidézze s azt véli, hogy egy idegen nemzetnek jelenléte területünkön a köztársaság megsértése és ben­nünket folyton politikai zavarokba bonyolít; azért jobb azonnal, a háború veszélyének daczára is, ennek véget vetni. A „World“ hírlap hasonló nézetet nyilvánít. Az államköltségvetés. VI. (Földmivelés, ipar és kereskedelem.) A földmivelés- ipar- és kereskedelmi miniszté­rium szükséglete 1873-ra 10.917,054 frt, s így 739 317 frttal több, mint a jelen évi; ezen szük­ségletből azonban 9.430,161 frtig saját bevéte­leiből fedezi a kiadásokat, s így csak 1.487,360 frtot igényel a közjövedelmekből. Tekintetbe véve, hogy ezen 1,2 milliónyi öszszegből a jövő évben 738,817 frttal többet kiván fordítani a nemzetgazdasági és forgalmi érdekek előmozdítására, mint fordított a jelen évben: a nevezett minisztérium költségvetése egészben méltányos, okszerű s takarékosnak lát­szik, annyival inkább, mert jövedelmi forrásait a múlt évben is gyarapította s a jövő évre 737,188 frttal fogja gyarapítani. A nevezett minisztérium indokolása e szerint nem is terjeszkedik ki a jövő évi költségvetés azon tételeire, melyek a jelen éviektől nem kü­lönböznek. Az eltérésnél kevesebb irártyoztatik elő ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi czélokra 2000; vesztegintézetekre 29,919; távírdákra 43 ezer; posta és távirdai építkezésre 550,000 frttal, s a kevesbítés magából a dolog természetéből folyik. Viszont, több irányoztatik elő: a gazdaság különböző ágainak emelésére 13,700; gazdasági tanintézetekre 40,435; álladalmi lótenyészinté­­zetekre 138,309; pesti állatgyógyintézetre 1945; postahivatalra 495,100; távírdára 61,410 forint rendes, ipar­i kereskedelmi czélokra 400,000; gazdasági tanintézetekre 138,944; álladalm­i lóte­­nyészintézetekre 12,0­10; vesztegintézetekre 10 ezer; pesti állatgyógyintézetre 163,818; távír­dára 234,000; rév-­s tengerparti egészségügyre 3150 frt rendkivüli kiadás. Az álladalmi lótenyész-intézetekre 2.701,717 frt rendes s 282,000 frt rendkivüli kiadás lévén előirányozva, ez a posta­ üzleten kívül legjelenté­kenyebb kiadás, annyival inkább, mert a postai üzlet bármily jelentékeny befektetéseket igényel (posta és távirdaház építés Pesten 250,000 frt) saját bevételeiből könynyen fedezheti kiadásait, holott az álladalmi lótenyész-intézet, majdnem 3 millióra menő kiadásai, több mint egy millió­val haladják meg a bevételeket. Pedig az álladalmi lótenyészintézet fentartá­­sára nagyszerű uradalmak szolgálnak, melyekért milliókat kapna az állam, ha bérbe adná. Ez te­hát jövedelmi szempontból nem jó gazdálkodás. A kisbéri, bábolnai, mezőhegyesi uradalmak­hoz, most a pénzügyér kezelése alól a fogarasi uradalom is áttétetett 58.665 forint gazdasági bevétellel. Az illető minisztérium azonban teljes kárpót­lását látja az uradalmakon elveszített jövedel­meknek abban, hogy szerinte­ a lótenyész-inté­­zetek s ménesbirtokoknak a magyar kormány által történt átvétele óta az ország lótenyész­tése nevezetes eredményt tüntet fel. Bár úgy legyen! Ezen eredménynek a minisz­térium által állított méntelepeken Nagy-Körös, Székes-Fehérvár, Szepsi-Szentgyörgy és Debre­­czen vidékén okvetlenül kell némi nyomának lenni, s van is; de ez ideig kétségbe kell vonnunk, hogy a kormány által kezdeményezett buzdítá­sok s áldozatok, kielégítő sikert hoztak volna országszerte, akár a földmivelés, a­kár az állatte­nyésztés, akár az ipar s kereskedelem terén. A földmiv. ipar s kereskedelmi kormánytól ugyan nem tagadhatjuk el azt, hogy ő mindenütt ott van buzdításaival, ott van filléreivel, hol bom­lott viszonyú közgazdaságunk arányain javítni kellene. Az ipar szaknevelés terén Pest-Budán, csak 6 előkészítő iskolát sikerülvén állítnia, ajánlkozik, hogy 10 ily iskolához 10,000 írttal járul. Gazda­sági kiállításokat, arató- szántó- eke-versenyeket rendez. Kitűnő szarvasmarhákat vásárol, s fedezi a költségek néhány százalékát, hogy az igyekező gazdák szép törzsnyájakat alakíthassanak. Jelen­tékeny mérvben emeli a magas­ gazdasági szak­oktatást. Gazdasági tanfolyamokat rendez a nép­tanítók számára. Vándor tanítókat küldöz a len­­dohány-, bor- stb. termelés emelésére. Tanárje­lölteket képeztet külföldön. Áldozatokat hoz a szakirodalom terjesztésére, a kereskedelmi növé­nyek termelésére, fatenyészésre, kertészetre, selymészet, méhészet, haltenyésztés stb. emelé­sére. Rendkívüli kiadásai közé pedig 400,000 frtot vezet be, hogy: „Magyarországnak, mint meghívott önálló államnak méltó képviseltetés­­t elősegítse , közvetítse.“ Azonban, ez utóbbi tételen kívül, országos jelentősége az illető minisztérium szorgalmasko­dásának, már csak azért sem lehet, mert oly rész­vétlenséggel, oly apathiával, oly pénzszegény­séggel találkozik országszerte, minőre aligha számított — mert nem egyengette el útját a köz­oktatási minisztérium az által, hogy a népokta­tásban, a nép saját anyagi érdekei ismertetésének s tanulmányzásának kellő helyet, kellő súlyt adott volna, mint ajánlja ezt most a franczia nem­zetgyűlés, gazdasági egyesülete. Nem vívhat ki országos sikert a földmivelési­­ipar-­s kereskedelmi minisztérium mindaddig, m­íg kellő tér nem nyittatik tevékenységének, elvei, tanai gyakorlati alkalmazásának ország­szerte. Hogyan feleljen meg hivatásának a földmi­­velési minisztérium, ha mivelési térül csupán a ménes-uradalmakat kapja, melyek alárendelt sze­repet játszanak a lótenyésztés irányában, s csak a defic­itek csinálásában mutathatnának nagy­szerű, de nem követendő példákat. Az ország területének több mint 1/10 része a pénzügyér kezén van, kinek nem szakmája a föld­mivelés. A földmivelési minisztérium tehát üres kézzel, filléres segélyzésre van utalva a­helyi, hogy élő példával menne elő a földmivelés, nö­vénytermelés és állattenyésztés, sőt a nyers ter­mékeket első rendben értékes­ítő gazdasági ipar­­üzlet, szesz- és czukor­főzés, olajgyártás s a szö­vetanyagok előkészítése terén. A földművelési minisztériumnak nincs mód­jában az, hogy az állam uradalmaiban honosí­taná a szebb fajta, gazdasági állatokat, hanem csak a lótenyésztés emelése van kötelességévé téve, mint illik ama nagyhatalmi szerephez, mely miatt tönkre jut országunk gazdasága. Itt tehát hibás a hatáskörök beosztása, mit a törvényhozás felada volna helyre igazítani. Sze­rep­cserélés az is, midőn a posta- és távirda-ügy nem a közlekedési minisztérium hatáskörébe so­­roztatik. Míg eme szerepcsere ki nem igazíttatik, míg az államjavak a földmivelési minisztérium köré­ből kizáratnak, addig ezen minisztérium: „lucus a non lucendo“ leend, s nem felelhet meg hiva­tásának. Ugyanezt mondhatjuk a kereskedelmi ügyre nézve. Mert hát mit tehet Magyarország keres­kedelmi ügye emelésében egy oly minisztérium, melynek hatósága ki nem terjed a belforgalmat is irányí­tó nemzetközi piac­okra, az úgyneve­zett közös intézményekre, sőt a Magyarország által segélyzett hajózási társulatra sem, mely a közös czím alatt Fiume helyett Triesztbe teszi át az ország kereskedelmi súlypontját. Magyarország jelenlegi ferde közjogi viszo­nyai közt, tehát az illető minisztériumtól e téren nem várhatunk semmi lendületet; azt azonban mindemellett is elvárjuk, hogy a bécsi kiállításon ne engedje Magyarországot az osztrák urak által máskép mutatni be, mint ígértetik, t. i. mint „meghívott, önálló államot.“­­ A közös hadügyminiszter képviselője a magyar delegáczió tegnapi ülésében adott válaszában ,­mint az tegnapi tudósításunkból látható, azt emelte ki, hogy a hadügyminisztérium az egy évi önkéntesi intézmény megváltoztatását fogja sürgetni. Midőn a véderőről szóló törvény tárgyalásakor az egyévi önkénytesek intézménye szóba hozatott, hang­súlyozva jön kiemelve, hogy az oly módon legyen élet­beléptetve, hogy az egyetem hallgatói a katonáskodás mellett tanulmányaikat is folytathassák. A gyakorlat csakhamar megmutatta, hogy e két dolog mennyiben egyeztethető össze. Most újabb megszorításokat akarnak tenni, sőt a miniszter képviselője már kilátásba is helyezi, hogy mintegy kényszerítve lesznek az egy évi önkéntesek a tisztivizsga letételére. Tehát a régi szoldateskü eljárásával akarják a fia­talságot rászorítani, hogy „muszáj“ nekik a tisztibojtra szert tenni. Persze az a baj, hogy látják, hogy a ma­gyar fiatalság nem lelkesül a minden ízében német kö­zösügyes katonai intézmény iránt. Ha azt akarják, hogy a fiatalság a tiszti vizsgát több sikerrel letehesse, mindenekelőtt is a német nyel­vet kell kiküszöbölni, hogy a fiatalság saját anyanyel­vén tehesse le a vizsgát. Hisz hogyan kívánhatják, hogy mindegyik jól tegye le a vizsgát, midőn egy év alatt soknak a német nyelv megtanulásával kell küzködnie. Bármily módosításokat tegyenek azonban, addig a katonai pálya iránt Magyarországban az általános lelkesültség nem lesz meg, míg nem lesz önálló magyar hadsereg. Már­pedig a katonánál a fő a lelkesültség. A közös ügy az ilyenre nem alkalmas.­­ A bank ügyét illetőleg csak annyit tudni, hogy a tanácskozások folynak. A tanácskozásban szóba hozot­takról nagyon kevés szivárog ki. Annyit már most is bizonyosnak mondanak, hogy önálló magyar­­bank nem lesz, sem magyar bankó, s hogy a nehézségek mindin­kább eltávolíttatnak. Természetes, ha az osztrákok kö­vetelései elfogadtatnak, akkor nekik persze nem lesz semmi nehézségük. A pesti kereskedők nagyon elhallgattak az emlék­irattal, melyet az osztrák banknak a pesti pénzpiac­on viselt dolgai tárgyában akartak a kormányhoz intézni. Bizonyára tudtukra adatott, hogy az ily dolog nem lenne lejális, de meg aztán vegyék figyelembe, hogy lesznek entrepotok. — A két delegáczió a határőrvidéki túlkiadást il­letőleg megakadt. A dolgot nem tudják megoldani. A magyar delegátusok e kérdést nem akarják függőben hagyni, az osztrákok pedig ragaszkodnak határozatuk­hoz, a közös szavazást pedig egyik sem akarja, mert a felteendő kérdés iránt sem tudnának megegyezni. Íme, ilyen az az annyit dicsért delegácziónális in­tézmény, a­mint a szavazógépnél más akar lenni, meg van a botrány, melyből nem tud kilábalni. Kell-e ennél hatalmasabb bizonyítvány, hogy az egész delegáczió­nális apparátus nem ér egy üzet taplót? Az eddigi jelek arra mutatnak, hogy ez ügy mégis el fog halasztatni. Az osztrák delegáczió tagjai közül már többen el is hagyták Pestet, mert semmi áron sem akarják a közös részt a 311,000 írtból, noha az még akkor lett elköltve, mikor a határőrvidék az osztrá­k uralom alatt volt. — Magyarországot a jezsuiták garázdálkodásaitól megkimélendő, Nagy-Szeben városa volt az első, mely e tárgyban a minisztériumot kérvényével megkereste. Ennek példáját követő Arad városa, s legutóbb Sopron városa határozta el okt. 22-én tartott közgyűlésében, hogy II.­Szeben város kérvényét támogatni fogja s egyút­tal kérvényt intéz az országgyűléshez, hogy a jezsuita zárdák Magyarországon megszüntessenek. Úgy tudjuk, hogy Szeben városa a jezsuiták kiűze­tésére vonatkozó kérvényét mindegyik város s megye hatóságának megküldte, de úgy látszik, hogy még ed­dig csak néhányan tárgyalták. Az egyetem reformja, i­. Nosco meliora, proboque, sequor autem de­­teriora! . . . Ismerem és elismerem a s jót; de a roszhoz szegődöm, azt cselekszem azért... így irta meg ez igéket bibliai őszinteséggel sz. Pál apostol az ö­n emlékirataiban , ha nem vallja is be hasonló nyíltsággal, utolsó betűig megtartja híven valamennyi miniszter honn és künn, úgy a császári, mint a királyi trónok körül. Trefort úr sem kíván kiválni közülök e rész­­ben... Az enquetehez intézett kérdései tanúskod­nak, hogy ő exczja tudja: melyik átvisz Rómába, melyik Athénbe? de ő­­ behunyja a szemét, s vakon átengedvén magát az előbbi irányban mozgó vezetőinek, a közvélemény harsány hangú figyelmeztetései, kérelmei és korholásaira épen­­séggel nem hederít. S miért nem? kérdik csodálkozva önök. Ezer és egy oknál fogva tisztelt olvasóim , melyek közöl én most csak egyet, a legnyomó­­sabbat fogom előadni. Volt nekem egyszeregy szomszédom,ki soha sem fogadott kocsist, szolgálót s más cselédet, ha multjukat majdnem a bölcsőig visszamenő részle­tességgel documentaliter igazolni nem tudták ; egyszer aztán házasodni kerekedvén kedve oly nőnek adta oda nevét, kezét, függetlenségét, kiről ország-világ furcsa s meglehetősen compromit­­táló dolgokat rebesgetett, miket azonban ő maga sehogy sem akart tudomásul venni. A mi kormányunk is igy bánt körül­belül a história és a traditioval, mikor a közjogi alku megkötésén fáradozott, — belreformok föl­merü­lésénél ellenben mindig a — múlt iránti kegye­let és visszautasithatlan regardokkal takaródzik, valahányszor a klérus, a mágnások s más befo­lyásos osztályok vagy egyéniségekkel hozná col­­lisióba a modern elvek gyakorlati alkalmazása. Egyetemünk mostoha helyzetén tervezett nagyobbszabású javítások szintén e gyáva vagy mi még roszabb, alattomos gyöngédségen szen­vednek hajótörést . . . Históriai tény, hogy a magyar tanügynek elejétől szavakban ki nem fejezhető szerencsét­len­­ségét képezte, hogy csaknem kizárólag a kath. klérus körmei közé jutott. Innen következett ugyanis: 1. Azon nemzetiségi roppant hátrány, mi­­szerént a latin nyelv dominálván az iskolákban — lehetetlenné vált a magyar nyelv tudományos és politikai érvényesítése s általa az idegen nép­fajok lassú s akkor még akadálytalan beléolvasz­­tása saját nemzetünkbe. Tiz-tizenkét millió ma­gyar lehetne és lenne most hazánkban okvetés.

Next