Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)
1872-11-01 / 251. szám
251. szám., VI. évfolyam. Péntek. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Me intézendő a lap szellemi részit illető minden közlemény. Kéziratok a levelek viaaza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el.MAGYAR ÚJSÁG Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. ide Intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1872. novembr. Előfizetési ár: Vilékre poston vagy helyben héjhoz klisilve. Egy évre . 15 írt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 v — » Egy hónapra ! » K» » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílt tér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest, október 31. Politikai szemle. Poroszországban a kormánynak meggyűlt a baja a főrendekkel. Ugyanis a képviselőház elfogadta a kerületi rendtartásra vonatkozó törvényjavaslatot úgy, amint azt a kormány beterjesztette, a főrendek azonban makacskodnak s nem akarják a javaslatot oly szövegezéssel. A kormány tehát mindent elkövet, hogy a reformművet keresztül vigye, mert ha elejtetni engedi, nem támaszkodhatnék többé a képviselőházra. A zavar annál nagyobb, mert a főtanácsadó, Bismarck, távol van, s a többi miniszterek nélküle nem akarnak fontosabb lépést tenni. A főrendiházat a lapok makacskodásáért megtámadják, így a „Nat. Ztg.“ e szavakra fakad : „Békés fejlődésünk állandó akadálya a főrendiház. (Comme chez nous.) Ha hallotta az ember azt a nyelvezetet, mely a múlt héten az urak házában hallható volt, ha elgondoljuk, hogy e nyelvezet nem egyes embernek sajátszerűsége volt, hanem az állami faktor egyikének szelleme, akkor bizton elmondhatni, hogy ezzel kijönni és kibékülni lehetetlen. Azon ajkaktól, melyek eddig kenetteljesek voltak és bibliai verseket hangoztattak, oly beszédeket lehetett hallani, melyekre csak megromlott kedélyű és szívtelen emberek képesek, kik előtt a közjóllét, a közérdek semmi, az önérdek és az uralomvágy minden. A népre, népképviseletre, polgárságra és parasztságra szórt gúny inkább táplálja az osztálygyűlöletet, mint a legszenvedélyesebb sociáldemokratia, és megmérgezni népéletünket. És fájdalom, ez az irány jellemzi a főrendiház hangulatát, s mig ez irány tart, addig a nép végtelen nagy úr által lesz elválasztva az urak házától. Ezen hagyományos dölyfben nevelt, s anyagi tönkremenése és nyakig adós volta által elkeserített kis nemességnek nem szabad, hogy tovább is faktort képezzen államunkban; okvetlen ártalmatlanná kell lenni, különben népünknek nem lesz belbékéje.“ A spanyol cortes ellen a klérus legközelebb hadat fog szenni. A püspökök többsége nemrégiben összegyűlt Saragossában s egy emlékiratot szerkesztett a corteshez intézve, melyben a konkordátum visszaállitását, az egyházi javak visszaadását követelik. Hogy az inquisitió nincs-e az emlékiratban szintén a visszaállitandók közt fölemlítve, arról a tudósítás hallgat. Zorilla a cortes ülés egyikén a halálbüntetés fentartása mellett nyilatkozott, mert azt tartja leghatályosabb eszköznek a lázadók elrettentésére. Svájczban folynak a választások s nagy kilátás van rá, hogy a reversionális párt lesz többségben. A svájczi kormány kiszolgáltatta Oroszországnak Nezsajeff orosz agitátort, ki azzal vádoltatik, hogy egy orosz kém meggyilkolásában részt vett. Ez eset miatt a Svájczban levő lengyel menekültek közt nagy az ingerültség. Tegnap kihirdetetett Grantnak egy proclamatiója a különbözeti vám beszedését illetőleg. — Greeley neje tegnap meghalt. A reáliskolák újjáalakításának kérdéséhez. Dr. Heinrichnek a „Pester Lloyd“ egyik minapi számában „Zur Reform der Mittelschulen“ czímmel közzétett czikke, mely beható elmeéllel és teljes szakavatottsággal támadta meg az ekkorig kiválóan dédelgetett reáliskolákat, sőt ennél tovább menve, egyenesen kimondotta rájuk a ,,pereat“-ot, a közoktatás ügyével tüzetesen foglalkozó szakférfiak körében olynemű mozgalmat keltett, mely a legkülönbözőbb tekinteteknél fogva megérdemli, hogy a hírlapirodalom által kellőleg méltányoltassék A „Fester Lloyd“-ban, mely, úgy látszik, különös érdemet vél látni e mozgalom megindításában, azóta egymást érik a „szakférfiak“ czikkei, melyek refrainje mind oda megy ki, hogy az összes reáliskolai intézmény haszontalan, sőt egyenesen káros. És ami a dologban legkivált feltűnik, az, hogy a honi reáliskolák történetében kiváló szerepet játszó intézetek tanárait látjuk szerepelni ez intézmények leghevesebb megtámadóinak sorában, aogy e reáliskolaellenes mozgalommal szemben nem marad meg azon vigaszunk sem, hogy forrását a hallgatókban és tekintélyben egy iránt megfogyott gymnasiumok emberei közt kell keresnünk, amit természetesnek fogna találni mindenki. Pedig nem tartozik a jelentéktelen és a könynyedén praetereálható tünemények közé az ilyen. S ha a discussiónak ily túl heves alakban történt megindításával és folytatásával kibékülhetne is a szakember, ki nem lát egyebet, mint azon okvetlenül üdvös eredményt, mely egyátalán minden discussióból kell hogy leszűrődjék, t. i. az eszmék tisztázását,— nem szabad semmibe venni azon hasonló természetességgel bekövetkezendő káros visszahatást, melyet e merev fölforgatni akarás a reáliskolák érettebb tanulóinak és ezek szüleinek lelkére gyakorolni fog. A mily dicséretes átalában véve a buzgólkodás valamely közügy körül, és oly káros következményre vezethet e buzgólkodásnak túlzása, mert itt következhetik be legkönnyebben azon eredmény, melyet — úgy hiszszük — senki sem akar, hogy t. i. túllövünk a czélon és a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyermeket is. Mi ily káros következményű túlbuzgóságnak tartjuk a reáliskolák ellen megindított agitatiót, mert ez először korai s constructionális alap nélkül kíván destruálni, másodszor azért, mivel könnyen a közoktatásügy körül legutóbb észlelt örvendetes lendület megbénítására vezethet, s ígyeszélytelen. Magunk is legkevésbé tartozunk a reáliskolák feltétlen bámulói közé, és égető szükségnek tartjuk, hogy a törvényhozás a középiskolai tanrendszer újjáalakítása alkalmával legnagyobb részét fölforgassa annak, a mi reáliskoláinkban ma dívik — de midőn annyira beismerjük reáliskoláink hibáit és hiányait, midőn ily nyomatékkal kiemeljük az egész reáltanodai tanrendszer átalakításának sürgős szükségességét, lehet, hogy a végezél tekintetében igen közel állunk egymáshoz, de mi csak fokozott aggodalommal, talán félelemmel mondanók ki e szavakat. El kell törülni a reáliskolákat ! A pro és contra fölhordott okok halmazában könnyebb eligazodás végett föl kell keresnünk az érintkezési pontokat. Ilyen azon meggyőződés, hogy a reáliskolának ép úgy, mint a gymnasiumnak, előkészítő szerepe van a magasabb tanintézetekre, hol az ifjak a már megkezdett átalános műveltség alapján (sit venia verbo) valamely szaktanulmányra képesíttethessenek. Ily átalános nézet más oldalról az, hogy a reáliskolák jelen szervezetének legfőbb hibája az, miszerint szakképző és átalános előkészítő akarna lenni együtt és egyszerre, ami lehetetlen. Ismét más oldalról tekintve az ügyet, a reáliskolák ellenesei maguk is elismerik, hogy ez átalános előkészítés sem maradhat valamely speciális irány nélkül, mely a képzésen vörös fonál gyanánt vonuljon végig, s ők maguk állítják föl a humaniórák és az u. n. természettudományiak közti distinctiót, amazok kulcsául a classicus nyelvtudományt, emezekéüt a mathematicát nevezvén meg. Elismerik és el kell ismerniök azt is, hogy e kettőt, a felsőbb szakképzés sikeres eszközölhetését szem elől soha nem tévesztve, egyesíteni nem lehet. De ha ez így van, akkor ideáljuk, az úgynevezett reálgymnasium, alkalmasint súlyosabb nemeiben fog szenvedni az eredendő bűnöknek, mint a minőkben szenvednek gymnasiumaink és reáliskoláink egyenként. Mert hiszen tudniok kell ez uraknak, kik a közoktatás ügyével hivatásuknál fogva foglalkoznak, hogy középtanodáinknak legfőbb hibája a rendszer zűrzavarossága mellett épen a tananyag túlhalmozottságában rejlik. És ez áll egyenként a reáliskolákra, gymnasiumra. Hogy lehessen hát ily körülmények közt a középtanodák két külön ágának egy kalap alá vonásáról szó? Hiszik-e, hihetik-e ez urak, kik pedig valamennyien féltékenyek a cathedrán a saját stúdiumaikra, s kik önmaguk hangsúlyozzák, hogy a tanárnak a helyes tanmethodus mellett a tudomány folytonos haladását sem szabad szem elől tévesztenie, s kiknek már egyéni ambitiójuk sem engedi meg, hogy különösen a középtanodák felső osztályaiban az átalános képzés járt útjáról a szakoktatás szűkebb sikátorába ne tévedjenek, hiszik-e, mondjuk, ez urak, hogy marad phisikai idő annak kivitelére, amiről a reáliskolák hullája fölött idealizálnak? Van-e a középtanodáknak tanrendjén olyan tárgy, melyet mint „fölösleges“-et időnyerés és könnyebbség eszközlése végett elejteni lehetne? E kérdésre igen nehéz a felelet. Mondhatnók: mit vesződik a reáliskolai tanuló hetenkint hét és nyolcz órát a nyelvtanokkal, — viszont a gymnasiumi növendék ugyanannyit vagy még többet a mennyiség és természettanokkal, mikor amaz technicussá, emez pedig biblicus szakemberré van hivatva képződni. De mikor ott a nyelvnek, emitt pedig a természettudományiak elkerülhetlen segédeszközei az „átalános műveltség“ megszerzésének ! Bármint tetszelegjenek is tehát a „P. Lt.“ közoktatásügyi regenerátorai az újat ég nagyot mondani akarásban, alig fognak plausikius okokat fölhozhatni a középiskolák egységesítésére, mert e téren a legszebb theóriának is frustrot mond a praxis. Az „átalános művelés“ nem maradhat speciális irány nélkül, talán a polgári iskolák intézményét kivéve, és mihelyt ez áll, állnia kell azon második tételnek is, hogy a középiskolák a tudományok kettős nagy csoportosulása szerint két szakaszra osztassanak. Más kérdés az, mi a teendő e kettős szakasz keretén belül észlelt rendszertelenség és zűrzavar mellőzése körül. S itt már aztán a legtöbb pont iránt megegyez véleményünk. Egyszerűsítése és rendezése a tananyagnak, kellő súlyfektetés a lélekképzésre, jó tankönyvek előteremtése, különösen az előkészítő alsóbb osztályokra, melyek ily jó tankönyveknek, úgy szólva, teljes hiányában szenvednek — egy szóval: teljes szellemi és anyagi újjászervezése az egész középtanodai tanrendszernek — ezek nézetünk szerint is oly elodázhatlan égető szükségletei középtanodáinknak, melyek kielégítése nélkül azok feladatuknak vagy egyátalán nem, vagy a jó tanerők segélyével is csak féligmeddig felelhetnek meg. Ezért várjuk mi oly érdekeltséggel a közoktatásügyér által legújabban összehívott középtanodai enquet-bizottság működést, melyhez annak idején nem fogunk késni tüzetesen is hozzászólni. A Madarász József 1. barátunk, ki tudvalevőleg a 48-as párt felirati javaslatához módosítványt nyújtott be a képviselőházban, a „Népzászlója“ utolsó számában hosszabb czikkben támogatja a maga különvéleményét. Ehhez teljes joga van; pártunk, épen mert nem mamelukpárt, sohase vette rész néven egyik tagjától sem, ha egyik vagy másik lényeges kérdésben egyéni eltérő véleményének adott kifejezést magában az országházban vagy a sajtó útján. Ez ellen tehát semmi kifogásunk. Ami pedig a dolog érdemét illeti, arra úgy hiszszük, elegendőképen megfeleltünk a képviselőházban, most is csak az ott elmondottakat ismételhetnők. De a miután Madarász József barátunk felirati javaslatunkat ismételve „18 tag felir. javaslatáénak nevezi, nehogy ebből valaki mintegy szakadást következtessen pártunk kebelében , szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy a felirati javaslat a párt nagy többsége által el lett fogadva, s hogy azok is, kik netalán egyik vagy másik pontban nem értettek egyet a többséggel, azért ezentúl is hű tagjai maradnak a pártnak. Nemrégiben kitűnt, hogy Kuhn közös hadügyminiszter miként nem respectálta a delegáczió múlt évi határozatait. Kuhn úr több esetben csak úgy intézkedett saját tetszése szerint, mintha neki nem is parancsolna senki, úgy látszik, hogy a közös hadügyminiszter tudja, kivel van dolga, azért is költötte el a jászberényi laktanya építésére megszavazott összeget a stockeraui laktanya építésére. Az ilyen megérdemelné, hogy a miniszter feleletre vonassák, de a delegáczió azt mondja, hogy ő nem parlament, csak bizottság. Hanem mint bizottságnak is felelettel tartozik a közös minisztérium. No, még csak az kellene, hogy ilyen konfusiót csináljon, hisz akkor a maga házát veszi ostrom alá. — Jobbnak tartja tehát az ilyent nem bolygatni. . . . Miután Kuhnról szóltunk, egyúttal fölemlítjük azon szárnyaló hírt, hogy Kuhn közös hadügyminiszter táborszernagynak fog kineveztetni, még pedig mint a lapok írják — szolgálatai elismeréséül. — Szép kilátások. Már pár nap óta rebesgetik pesti és bécsi lapok, hogy a magyar pénzügyminiszter 80 millió kölcsönt szándékozik fölvenni, mely ezúttal nem fogna „hasznos befektetésekre“ fordíttatni, hanem az állambevételekben mutatkozó hiány födözésére, — így ezután majd csak gyarapodunk az adósságban. Az „osztó-igazság.“ Az osztrák államférfiaknak sikerül Magyarország vállaira mindinkább nagyobb terheket rakni át az őket, illetőleg Ausztriát illető terhekből. Folyó hó 24-én a delegácziók közösügyi szükségletképen nem kevesb mint 29,316,642 frt 65 krt állapítottak meg Magyarország számára a vámjövedéki tiszta feleslegen kívül, holott az e nemű kiadások a franczia-porosz háború idejében sem mentek ennyire; 1868 ban 22 048.000 frt 40 kr., 1869-ben 22.554.599 frt, 1870-ben 21.925.204 frt. Ezen közösügyi költségek az ő szaporodásukkal arányosan elnyelték s elnyelik a vámjövedelmeket, melyek most már a quota szerint 5 és, milliót tennének. Mindkét irányon mindinkább növekedő terheket raknak tehát Magyarország vállaira az osztrák urak, annyival inkább, mert sikerült nektek a határőrvidék polgárosítása ürügye alatt a „változhatlanul“ (!) megállapított quotát vagy hányadot is megváltoztani. A közös ügyes egyezkedés alaptörvényekben ugyanis : „azon arány, mely szerint a magyar korona országai az 1867. XII. t. czikkben a sanctio pragmatica folytán (!) közösöknek ismert államügyek terheit viselendik“ a XIV. t. czikk 1. §-a szerint 30 : 70 százalékban állapíttatott meg s a 2. §-ban az mondatik hogy: „ezen arány a magyar korona országai és ő felsége többi országai közös megállapodása szerint 10 évig marad érvényben és pedig 1876-dik év deczember 31-éig.“ Ezen alaptörvényekkel szemben nézzük meg a delegácziók munkálatait s ott ime a 32 : 68-as arány szerepel és 1877-ik év deczember 31-ig annyiszor fog változni, annyiszor fog Magyarország kárára a 32 es quota fokoztatni a mennyiszer egy-egy darab határőri vidék polgárosittatik, mely pedig „elvileg“ az előtt is a magyar koronához tartozott (mert hisz ellenkező esetben az „integritás“ elvileg nem volt koronázáskor helyreállítva.) Egyik legnagyobb vívmányuk volt az osztrák uraknak az, midőn az osztrák állam pénzjegyeiből álló függő adósságból ismét a fentemlített, de most már fokozott hányad szerint egy jó részt Magyarország vállaira átraktak, illetőleg a 312 millió adósságot „mindkét fél“ közös jótállása alá helyhezték , az országgyűlési többség engedelmes beleegyezése mellett. De ez még mind kevés volt nektek. Az államadósságok kamatai még mindig nyomták vállukat. Ezen tehát, mint tudjuk, úgy könnyítették, hogy 20"gy idosságot elengedtek önmaguknak. De teljes érvényben hagyták a Magyarország vállaira rakott 31,530,600 frt terhet, melyről a közösügyes törvények XV-ik czikkében szintén kimondatott, hogy változatlanok, melyek nagy része azonban ezüst lévén, az agroval együtt folyton változik s az osztrák urak akarata folytán most az agió leesése daczára 32,723,200 frtra mennek. Ily bánásmódot csak alárendelt gyarmatország irányában engedhet meg magának egy „nagy hatalom“ s csakis akkor, ha hívei a módon túlterhelt országyülésben többségben vannak. Most már a közösügyi s államadóssági qvóták azon 51/1 millió vámjövedékkel együtt, mely Magyarországot illetné 67 és 11 millióra mennek, s a lefolyt öt év alatt m. e. 330 millió forint készpénzt vittek ki az országból. És csak egy s más ildomos ürügy kell hozzá, hogy ezen meddő kiadások évről évre fokoztassanak Ausztria javára. Itt van például a 80 milliónyi függő osztrák bankadósság. Ennek legalább egyharmadát most már mindenáron Magyarország vállaira akarják tolni az osztrák urak. A magyar kormányférfiak s orgánumaik határozottan tiltakoztak ezen új quota elvállalásától egy pár évig. De az osztrák urak nem tágítanak. Úgy intézik ők minden viszonyaikat, hogy érvényt szerezhessenek akaratuknak, az osztrák nemzeti bank és minden hozzátartozói segélyével. Magyarország egyrészt terhei folytonos fokoztatása, másrészt az osztrák intézetek, pénzemberek, kormányférfiak stb- közreműködése folytán, most már oly szükségben, oly kényszerhelyzetben van, hogy várhatjuk, miszerint a magyar lapok s kormányférfiak nyereménynek fogják tartani, ha a kilátásba tett 10 — 12 milliónyi 10 — 12 perczentes dotatio javítás fejében az osztrák urak ismét Magyarország vállaira rakják ezen új quotát, az osztrák nemzeti bank minden nyomoraival és kiváltságaival együtt. Sikerült az osztrák uraknak Magyarország vállára rakni a Lloyd-és a Dunagőzhajózási társulatok subventiójából azon terheket, melyek nektek alkalmatlanok voltak. Sikerülni fog nektek most a lánczhajózás által elérni a magyar hajózási társulatokat. És sikerülni fog úgy látszik, még igen sok, míg: „a szekér le nem törik." A közös aktívákból azonban nem sikerül átrakni Magyarország vállaira azt a hir szerint is— 20 milliót, melyből kormányférfiaink 5 évi fáradhatlan munkálkodásuk után m. e. 30 milliót menthettek meg — és vártak s várnak mindhiában. Ez aztán az igazi osztó-igazság bécsi értelemben. -k.~ Szerény szavak a kath. papnöveldékről. Dr. Hatala Péter a theologiai facultásnak az egyetemen való megtartásáról mondott szavai, érintőleg bár, de mégis jelzik a kath. papnöveldék rendszerének avultságát, mert i szen különben nem mondhatta volna a szabadelvűnek nevizhető tanár, hogy az egyetemnek theologiai facultása purgatoriuma legyen azon középkori gondolkozásmódnak, melyet a papnövendékek a seminariumokban szívnak magokba. S ha társadalmi viszonyaink jelen forrongásában, a politikai harczok mai lázasságában valamely másodrendű kérdés megfontolást, s megvilágíttatást érdemel, úgy papnöveldéink kérdése bizonyára megérdemli azt, ha meggondoljuk, hogy Magyarországban évszázadok óta mily nagy a papságnak a kevesebbé mivelt emberekre gyakorlt befolyása, s ha meggondoljuk, hogy ezen elemeknek mivelődéséhez a siker bizonyosságának nagy valószínűségével járulunk, ha az őket nagyrészt vezető papságban a szabadság és a haladás barátaival fogunk bírni. Közoktatásügyünknek még mindig silány helyzete mellett a köznép száz és százezrei alig hallanak az ember nemesebb rendeltetését tárgyazó szót másutt, mint lelkészüktől a templomban. Ez azon mód és hely, mely a nép fiainak fáradalmas munkák utáni pihenő napján egyet mást tudomására hoz, az ész és érzelemről. S épen, mert ez az egyedüli mód, épen, mert másutt ideje s alkalma sincsen az emberiség nemesebb rendeltetéséről hallani, épen azért ragaszkodik köznépünk, mondhatni, oly rajongással azokhoz, miket lelkészének ajkai az úr templomának nevezett helyen ejtettek ki.