Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1872-11-21 / 267. szám

■MH három kormány kovácsolt össze. Jupiter Jonans hangja megdördült rajta, s az a bécsi bank esze­veszetten küldötte a 10 milliót, sőt még többet is küldött volna, úgy megijedt . . . azaz, hogy Pip­itz úr ott Bécsben egy nagyot kaczagott az "egészen,' s a’komiromT'iAUii11­iMLOUWfgaVUrTau­­tatta azt a szép kézi figurát, melyet a játszó gyer­mekek úgy neveznek, hogy: füge. Nem 10, hanem 3 milliót kellett volna most mindjárt folyóvá tenni. Hajh! de e 3 millió is hol késett az éji homályban? A pesti kereske­delmi világ, mint egy Messiást várta a 3 milliót. Hiszen a három király csillaga, Kerkapoly miniszter ígérete alakjában, már ott ragyogott az égen, de azért a Messiás még nem született meg, mert nagyon tréfás ember ám az a Pipitz úr ott Bécsben, a­kinek most elmondjuk azt az adomát, hogy két szomszéd miként tréfálta meg egymást. Nagy agarász volt az egyik szomszédos a másik szomszéd mindig kérte, hogy küldjön már neki is nyulat. ,,Szívesen szomszéd, a leg­első alkalommal küldeni fogok.“ Csak várta a szomszéd a nyulat, de az csak­ nem jött. Egy ta­lálkozás alkalmával sietett is interpellálni a szomszéd, hogy csak nem küldötte az ígért nyu­lat. „Dehogy nem, szomszéd, azóta akárhány nyulat láttam, mind oda küldöttem magához, hát egy sem ment oda?“ A szomszéd mosoly nélkül köhögte el a tréfát, s a­mint haza ért, levelet irt, s előhívott cselédjének kezébe adva, mondá: „e levélben egy zsák rákot viszesz a szomszédnak, érted ?“ — „Értem, uram.“ El is vitte a levelet szépen, s átadá a szomszédnak, ki nagy érdekkel olvasá végig: „hogy köszönöm a küldött nyulat, viszonzásul egy zsák rákot kül­dök, miután tudom, hogy szomszéd nagyon sze­reti a rákot.“ Hát hol a zsák rák, hé ? kérdé a levélhozó cselédet. „Ott van a levélben, kérem a lássan.“ No jó, —köszönöm — mondá a viszont megtréfált szomszéd, mondd meg uradnak, hogy olyan egészséggel költöttem el a rákot, mint ő a nyulat. Egészségekre váljék mindkettőjöknek, — téve hozzá egész ártatlanul a cseléd. Kerkapoly úr azonban már vigasztalva lehet, mert a 3 millió elküldetett Bécsből, csak azt nem tudja a bámuló világgal együtt, hogy miért ké­sett? A többi 1 millió,,­melyet Kerkapoly úr sze­rint, szintén küldeni kell a bécsi banknak, majd jön, mint a szomszéd nyula, csak várjunk. Hát nem volna itt egy zsák rák, melyet köszönet fe­jében, szintén fel lehetne küldeni a bécsi sógo­roknak ? Dehogy nem, csak a levelet kell megírni. Ez a dolog komikuma a tragikum mellett, mely ha egyedül Kerkapoly et comp. bőre körül forogna, azon ismert ária mellett, hogy „magad szerzed a koronát“, szívesen oda állanánk a ne­vetők sorába; de így a dolog folyamán átvonuló komikum, csak fokozza a szégyen­érzetet, mely lealázó nyomorult helyzetünk felett, arczunkon tükrözi magát vissza. Mert nagyon megrendítő a helyzet bármely oldaláról nézzük, s a folyó események, még in­kább bonyolódottabbá, s hozzá még állami önál­lóságunkat tekintve, a legkétségbeejtőbbé teszik. Csak most egy rövid éve annak, midőn a cseh adtió — túl a latb­án volt folyamatban, hogy a 67-es alapon álló kormány férfiak, magát a 6­7-es alapot is eldobták a birodalom egységesítése kedvéért. Tudjuk, hogy a cseh feliratot, mely tisztán és kizárólag az osztrák tartományok ha­táskörét illeti, miként tárgyalták Bécsben, közös miniszteri tanácskozásban, melyben Andrássy akkori magyar miniszterelnök is részt vett. Most ez a jelenet ismétlődött, midőn Magyarország bankügyi kérdése, mely utoljára is tisztán és kizárólag Magyarország ügye, mindhárom mi­nisztérium együttes tanácskozmánya tárgyát ké­pezte. Mit keres a közös külügyér Magyarország bankügyében ? Nem is tudtuk, hogy még ez is a közös külügy ressortjában foglal helyet, mert a 67-iki XII. tczikk 69-re menő §-sai között, véges eszünkkel ennek nyomát sem fedezhettük fel. Pedig Kerkapoly szerint, azon álláspont, melyet most a magyar minisztérium a bank irányába elfoglalt, a három minisztérium közös megálla­podásával hozatott létre. Ugyan bátorkodunk kérdeni a 67-iki XII. tczikk nagy maphijait: mondanák meg, e tezikknek melyik §-sában van utasítás adva arra, hogy Magyarország bankügye közösügyi felelet, a­melyikben a most egy éve szőnyegen forgó cseh felirat közössége van decla­rál­va, azaz: a kormányon ülök önkényében. Ha volt egy szikra mely abból a 67-­es egyez­ményből még kisugárzott, hogy tán támadhat belőle egy ország életét felmelegítő láng, ha volt egy porszem, mely államunk önállósági jöven­dőjének talapzatául felhasználható lett volna, a­mint észrevehető volt, siettek a szikrát kioltani, siettek a porszemet széjjeltaposni. Így például, míg az 1867. évi XII. czikk 11. §-sa „magyar hadseregről“ szól, a későbbi évek sorhadi csapa­tot említettek, hogy a magyar hadseregnek még kifejezése se maradjon meg többé az osztrák­magyar corpus jurisban, így tették most semmivé a magyar önálló pénz-­s bankügy alapját azon közös miniszteri tanácskozmánynyal, melyben Magyarország állását az osztrák nemzeti bank irányába körülírták. E körülírás egy újabb tol­dás a 67-iki XII. tezikkhez; ha nincs benne, hozzá kell toldani. Aztán az a cinizmus, melylyel kor­­mányférfiaink a helyzetről szólnak, a­mily meg­döbbentő, ép oly botrányos. Valóságos mephistói alku folyik Magyarország bőre felett. 10 millió­ ez a bőr ára. A bécsi bank, úgy lászik, sokalja a 10 milliót a magyar bőrért. A­helyett, hogy ha nem egyébért, de legalább az­­önfentartási kötelességnél fogva, az önálló bank­politika sugallatait követnék: alkuba bo­csátkoznak a bécsi bankkal, hogy ennyit — vagy annyit adjon — értékünk közvetítésére; a­helyett, hogy a jólét biztosítására önálló pénzügy létre­hozásán gondolkodnának, azon bankkal alkudoz­nak, mely bank épen e napokban mutatott fügét három minisztérium együttes határozatának, hogy Magyarország részére legalább 3 milliót tegyen rögtön folyamatba, s várakoztatta a pesti pénzpiac­ot, tetemes üzlet romlásával — ha ez nem a gyávaság és pimasz meghunnyászko­­dás politikája, akkor a Kolonics-system követése más kiadásban: Magyarországot, hogy­ osz­trákká teh­esd, tedd előbb koldussá! Szederkényi Nándor. — Ma a miniszterelnök elnöklete alatt Budán a Csernátony-Lónyay ügyben minisztertanács tartatott. Ugyancsak ez ügy ma a Deákkör értekezletén is sző­nyegre fog kerülni. Pirlik, a Deákpártnak íigy jelentékeny része azt kívánja, hogy Lónyay mondjon le a tárczáról, melyet compromittálás nélkül ezután nem tarthat meg. De miután a jobboldal ez ügyből pártkérdést csinált, alig várható, hogy az kedvező s a közvéleményt megnyug­tató megoldást nyerjen. ■MST MAGYAR ÚJSÁG 1872. NOVEMBER 21. — A közvélemény meghamisitása. A „Correspon­­denzbureau“ a hétfői képviselőházi jelenetet oly egy­­oldalulag s részrehajlóan táviratozta meg a bécsi la­poknak, hogy az ember nem tudja, mit tartson az oly szolgaiságról, melyet hivatalosnak mutató köpenyével takar. Ideje lenne, hogy a magyar lapok módját ejte­nék, hogy a germanisaló és részrehajló híreket gyártó „Correspondenzbureau“-nak fölmondják a szolgálatot. Mert az ily nemzetközi jelleggel bíró intézetnek nem az a feladata, hogy pártoskodjék, hanem hogy a tör­téntekről a közönséget hű tudósításokkal gyorsan el­lássa. Már több ízben történtek fölszólalások a „Cor­­respondenzbureau“ németsége­s részrehajló hírgyártása ellen. A közönség érdeke kívánja, hogy e tekintetben valami történjék. — Az „Ellenőr“ mai számában Csernátony a kö­vetkezőket írja: Ha nem hallottam volna már tegnap s nem olvas­nám ma minden jobboldali lapban, hogy minisztertanács volt és deákköri pártértekezlet lesz a Lónyay Meny­hért gróf kormányelnök és köztem — a képviselőház­ban — történt szóváltás iránti teendőkre nézve : már most tartoznám indokolni — terjedelmesebben, mint tegnap, a szenvedély légkörében rögtönzött válasz gya­nánt, élőszóval lehetséges volt — kijelentett és változ­­hatatlan nézetemet, miszerint egy olyan országban, hol évről évre és ijesztő mérvben növekedik az állami el­adósodás, milliókra megy a be nem hajtható adó s más milliókra az exequált adó, a minisztereknek nem kel­lene, nem tapintatos, nem illik, nem szabad legkevesebb okot avagy csak ürügyet is szolgáltatni arra, hogy akár­ki, bármi indokkal és bármely czélra, rájuk mutathas­son, mint az országos elszegényedés közepette is gaz­­dagulókra, mert az ilyen észrevételre vezető tapaszta­lás vagy közigazgatási képtelenségük iránt teremt ál­talános hitet vagy pedig gyanúsításokra, vádakra szol­gáltat alapot bármily lelkiismeretes legyen is a kor­mányzó férfiak jelleme és eljárása. Én olyan fogalmat mondtam ki a házban s tartok fenn a sajtóban is, mely­nek igazságát kész vagyok bármely perezben az elfogu­latlan emberek ítéletére bízni, s a melynek elismerésé­vel egy pillanatig sem habozna bármely jury, akár An­gliában, akár Itáliában. A dolog azonban — a hírlapok szerint — még függőben lévén, kötelességemnek is merem bevárni a fejlődést s csak ennek elérkezte után foglalkozni tüze­tesen az általam tegnap kimondott elmélet fejtegeté­sével s bebizonyításával, miszerint „én egyszerűleg azt tartom, hogy ezen országban mindenkinek van joga gyarapodni, de a minisztereknek nincs ehhez joguk még a legbecsületesebb módon sem, akkor, midőn az ország deficitben van.“ Addig is azonban, míg ezen — a kormány tekin­télye, tiszteltetése, s így üdvös működtetése szempont­éból is — legbensőbb meggyőződésen alapuló nézete­met tárgyilagosan megmagyarázni eljön az idő : adok terjedelmes kivonatokat a tegnapi ülés felett megjelent hírlapi ítéletekből. Ezeket sem kommentálom azonban jelenleg, s későbbre hagyom a kormányelnök beszéd­jére vonatkozó észrevételeimet is. — Csernátony a képviselőházban mondott beszédét helyre­igazíja. Ugyanis a gyorsiroda így beszélteti: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám tovább, mint tu­domásom van, a miniszterelnök urat vagy bár­ki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám itt, ha doku­mentumaim volnának. Én egyszerűleg azt tartom stb.“ Én nem így szólottam, — mond Csernátony — ha­nem — mi világos az előbbi és utóbbi tételekből, sőt kitűnik magának a hiányosan jegyzett tételnek önálló eszménetéből is — szóllottam következőleg: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám — tovább menve, mint tudomásom jogosít — a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám azt is — ha rá documentumaim volnának. Én egyszerűen azt tartom stb.“ — A feled­tiseleti pályára, mely k. m. f. hosszú, ma következő ajánlatok érkeztek a miniszté­­ riumhoz: Bernstein 2.850,000 frt; Leitenberger 2.150 ezer forint: Gregersen 2.000,000 frt; Arany 1.880 ezer forint díjért válalkozik a kiépítésre.­­ Annak a titkos kiegyezésnek, mit a magyar kormány, osztrák kormány és osztrák nemzeti bank emberei egymás közt csináltak, nem sok jó eredményét várhatjuk. Alig hogy létrejött , immár abban sem tudnak megállapodni a szerződő felek, hogy : mennyi az a tu­lajdonkénem dotatió-emelés, mit a magyar pénzügyér kiván ? Vagyis azt ugyan tudják, hogy a pénzügyér 10 milliót kiván, de az osztrák nemzeti bank emberei ezt nem értik. Ők csak bizonytalan sommákat ígérget­nek és pedig arányban Magyarország jogainak elárusí­­tásával, az egész elárusítási összeget legfelebb 6,7 millióra szándékoznak kiterjeszteni, szintén a szerződés alapján. Ugyanezen szerződés alapján az osztrák kormány is felszólal a magyar kormány kérelme mellett. De ez is csak 6 milliót sürget a már folyóvá, de egyszersmind láthatlanná tett 3 millióhoz. Ezt tanulhatjuk meg, hányt­ vetett sorsunk inté­zése ügyében a bécsi lapokból. Legnevezetesebb tanul­ság azonban épen az, hogy ime, két kormány vállvetve préseli a fizetésképtelen bankot néhány millió bankje­gyért, holott mint minden más jegybanknak, úgy az osztrák n. banknak is életfeltétele az volna, hogy füg­­g­etlen l­eg­y­en a kormányok ellenében. Látott-e a világ valaha ily ferde viszonyokat ? A nyitrai papnövelde. A papnöveldékről írt czikkben tett ígéretemhez hiven, elmondok egyet mást a nyitrai papnövelde hely­zetéről , viszonyairól, egyrészt, hogy feltüntessem, mily agyrém a kath. papság szabadelvüségéről álmodozni, ne­veltetésének mai rendszere mellett, másrészt, hogy be­bizonyítsam, hogy a nyitra-egyházmegyei papság ma­tadorjai s minores gentiumjai, kevés kivétellel, a sötét­ségben botorkálóknak s a gyámoltalanoknak oly tömbét képezik, melynek keményfejüsége minden jóakaró figyelmeztetést, s kétségbevonhatlan bizonyítást falra hányt borsóvá tesz. A papnöveldébe való fölvétel rendesen a hat osz­tályt végzettek közül történik, s már ennél is jövő éle­tének oly világos előjeleit látja az ifjú, hogy keble az első pillanattól kezdve aggálylyal telik. A fölvétetni kivánó ifjak betanulnak néhány tantárgyból egyes téte­leket, s azokat a fölvéti bizottság előtt elmondják. Ez az egész fölvéti vizsga. Czélja az egyesek tehetségei­nek, s leginkább szónoki képességének megfigyelése, valódi eredménye semmi, mert néhány heti készülés után már csak lehet valamit jól elszavalni. Különben itt is a protectio dönt, mint a Lónyay korszakban min­denütt, s igy történik, hogy gyakran az együgyüség, s a megtestesült butaság példányai jutnak az „isten szol­gái“ közé. A papnöveldéi élet hat évig a lehető legsanyarubb nélkülözések és küzdelmek közepette folyik. A szellemi s anyagi helyzet egyaránt nyomoru, annyira, hogy a lélek elveszti nemes vonásait, s a test vagy elsatnyul vagy végtelenül állativá lesz. A tannyelv a nyitrai papnöveldében még mindig a latin, meglehet azért, mert a káptalan egynémely tagja csak tótul tud s latinul, s igy az ifjú nemzedék által korán haladtatnék fölül az anyanyelven sokkal köny­­nyeb­ben tanulhat ásuló tudományokban. A theologiai osztályokba lépéskor bezáródik az ifjú elme előtt az élettudományok ajtaja, s nem hall egyebet, mint jövendő mesterségének czikornyás s an­nál érthetlenebb tanait. A 9 —12 osztályokban nem adatik egyéb elő, mint az ugymondott egélytudományok s igy nincs is termé­szetesebb, mint hogy a nyitrai nevelőéből kikerült pa­pok között csak nagy ritkán akad egy-egy műveltebb férfiú, ki az ismereteknek középszerű színvonalán állana. Az olvasmányokkal még rosszabbul vannak itt, mint más papnöveldékben. Másutt t. i. vannak olvasókörök, melyekben legalább magyar classicusokat olvashatnak, itt azonban minden gyanút kelt ami magyar, mert a növelde elöljárói gondoskodnak a panslavistikus szel­lem szolgaliggs­ajnárolásáról. És a szolgai szellem már annyira abajdosodott, hogy az ifjak egymás között is többnyire tótul beszélnek, minek takargatására a kerü­let tótságát hozzák föl. Hogy egyébiránt szavaimat példákkal bizonyítsam, megemlítem a nyitr­ai főgymnasium tanárait. A 6—8-ik osztály a püspök alapítványából áll fönn, s tanárait a püspök, egyházmegyéjének áldozatai közül nevezte ki. A kinevezett 5 tanár egyike sem tudott tanárkodásá­nak első éveiben jól magyarul, sőt némelyik egészen semmit. Néhány közülök akkor még érettségit sem tett, mert a nyitrai papnövendékek erre nem kötelezték, s a tanári államvizsgát, bár ezt a tanárkodás kezdetétől 2 év alatt kötelesek letenni, mai napig sem tettek le. — Elhiszem, hogy nehezen esik kiállani a síkra, ha az em­ber mindössze a régi hat osztály parányi ismereteivel akar tanárkodni. Nem bocsátkozom e tanárok minőségei, képességei s működésének taglalgatásába, nem tartozik szorosan tárgyamhoz, s különben is igen kíméletlennek kellene lennem a telhetetlenséggel s a charlatanismussal szem­ben. Áttérek tehát a nyitrai papnövelde anyagi viszo­nyaira. Még eddig nem akadt oly növedék, a­ki a nyitrai papnövendékek étkeiről azt mondotta volna, hogy ro­­szabbak is lehetnének. Még eddig nem volt eset reá, hogy a pénzhez jutott növendékek ne költötték volna minden pénzüket pótétkezésre. Az ételek oly roszak, ízetlenek, kozma, penész, szárazság, küzhödtség oly­­kép váltogatják egymást, hogy a jóllakás lehetetlen. S néhány évek előtt, mig t. i. Bás — volt, s úgy látszik kicsapott jezsuita — nem lett felügyelővé, legalább az exitusok alkalmával hozták helyre itt-ott a gyomor hiányait, de most, midőn oktalan szigorból, mulató he­lyekre kisétálni tilos, most bizony mind meg annyi ijesztő vézna alak, szemeikből a szenvedés, vonásaikból az elégedetlenség kirí, sokan görnyednek az éhezés okozta erőtlenség miatt. A papnövendékek hálótermét soha sem fűtik, s így könnyen érthető, miért hal meg majdnem minden évben a növedékek '/*—'/5 része. Pipázdásuk sincsen, hanem az étteremben füstölnek, s a füstgomolyok között esz­nek. — A betegek ellátása pedig valóban botrányos. — Hosszabb magyarázat kikerüléséért csak annyit mon­dok, hogy midőn egy Gyurián nevű halálos beteg (s bele is halt) növendék, Gyurcsek János rector úrtól krumpli helyett finomabb ételeket, becsináltat kért, az nagy bölcsen mondá : „Ha nem tetszik, menjen a foga­dóba !“ Mily keresztyén felebaráti szeretet, mily gyön­géd testvéri ápolás! Azt már a papok félszeg gondolkozás­módja hozza magával, hogy a növendéknek csak in corpore szabad kimenni. Rokonok, barátok látogatása lehet­len. Csupa Imre herczeget akarnak belőlük nevelni, pedig „Il n‘y a si bon cheval, qui ne bronche“ (mit a magyar igy fordit, tévesen: a lónak négy a lába, mégis meg­botlik.) A növendékek nemes s ártalmatlan szórakozásáról szó sem lehet. A­hol 35 — 45 ifjú van évenkint, hol azo­kon kívül mintegy 15 tanár tartózkodik, ott már csak el­kel valamire való könyvtár. Itt még az sincs. Az ember nem tud eléggé csodálkozni, hová lesz a pénz, s „a telhetetlen papzsák“ mondás igaz volta teljes mértékben tárul elénk. A papnövelde szükségleteinek födözésére nyolcz­­ezer frt jut az országos papnöveldéi alapból, az intézet bir ingatlanokkal, s külön mintegy nyolczvanezer fo­rintra menő alapítványokkal, s mindezek daczára lehet­­len a danaidák hordójára nem gondolni, megfigyelve az ellátás hiányait. f§A jelenlegi rector, Gyurcsek János urnak e tiszt­ségről való elmozdítása rég bizonyult be szükségesnek, de úgy látszik itt is Geld regh­t die Welt. Jól értesül­tek szerint ugyanis a papnöveldéi rectorság mindig a legfiatalabb kanonokot illeti, ki egyszersmind tanár­­kodni köteles, s jelen esetben Gyurikovits M. lenne az­­ illetékes. Ám — mondja fama — Gyurcsek úr bizonyos­­ tanttémével hallgattatja el a jogos követelményeket, a rectori székében kötelessége ellenére nem is tanárkodik, hanem más tanárnak fizet azért, hogy helyette tanít. S végül a vicerectori tisztet sem tölteti be, hanem fize­tését önmaga hozza, s kötelességei teljesítését az isteni gondviselésre bízza. Tulajdonképen a vicerectornak lenne kötelessége a növendékek tisztességes ellátásáról gondoskodni, s miután az jelenleg a compagnon kul­csárra van hagyva, sűrűn járja a bab, lencse és kása, krumpli és a száraz pogácsa. Mindezekből kilátszik, hogy a nyitrai seminarium, mint nevelő intézet, minden tekintetben kifogásolható, s habár számtalan hiányai, botrányos félszegségei, s nevetséges kinövései nem egyszer voltak feltüntetve, a helyzet mindig a régi marad. A papnöveldének fő-fő­­igazgatója, Krajcsik János ez. püspök s prépost, az egykori országgyűlési páter, ki egyszersmind a breviá­riumok közé temetkező püspöknek úgyszólván vezetője, ám neki sincs kedve vagy bátorsága belenyúlni a da­rázs fészekbe, pedig ha ő sem tesz, akkor a nyitrai papnövelde továbbra is bagolyvár marad, melyben a szellemi sötétség, a jellemi romlás, s a testi satnyulás honol, s a fonákságok egészen a gyalázatig fajulnak el. Egyetlen egyszer volt a növendékek által kedvelt tanfelügyelő, (Imádi.) kinek vezetése alatt életkedv, tiszta vidorság, egymás iránti mesterkéletlen szeretet terjengett, s a mi fő, magyaros szellem uralkodott a nö­vendékek között, de ez nem tetszett, s a derék vezető helyébe, a jezsuita Bást hozták, ki úgy látszik miben sem különbözik Molina s Fosa nevű egykori rendtár­saitól. Elég legyen a részletekből. Hiszem, hogy ki sem fogja kétségbe vonni azon meggyőződésem indokolt­ságát, hogy inkább biznám a nép vezetését egyszerű mendikásokra, hogy sem ily tudatlanságban kétszínű­­ségben, önzésben s hazafiatlanságban faragott fanati­k­us­okra. S mig a mai rendszer, s a mai vezetők fognak ural­kodni, addig gombamódra fognak teremnni a pater Gábrielek. Mérey Lajos: Kivonat a hivatalos lapból. A közmunka- és közlekedési miniszter Paldt Ferencz II. rendű számtisztet I. rendű, továbbá Gerber Venczel III. rendű számtisztet II. rendű, Spiczár Frigyes és Herczegfy Dénes nap­­díjasokat pedig ideiglenes harmadrendű számtisztekké nevezte ki. KRÓNIKA, Pest, november 20. — A pesti kolerabizottság tegnapi ülésé­ben Halász főorvos jelenté: az utolsó nap folytán a ko­lerabetegek száma 28-czal szaporodott, a betegek lét­száma tehát 191; ezek közül meggyógyult 8, meghalt 13. Reggeltől estig újabb 6 esetet, a Józsefvárosból 1-et, Kőbányáról 1-et, a belvárosban, Lipót- és Fe­­renczvárosban nem fordult elő koleraeset.­­ A lipót­városi bizottság elnöke bejelenti, hogy a külső nádor­­utczában a házak, fabódék és ólak annyira túl vannak népesítve, hogy ezen állapotokat többé tűrni nem le­het. Hasonlót jelentenek a Józsefvárosból is. Ólakban és putri-szerű helyiségekben 160 napszámos szorong akkora helyen, hol csak 40 ember lenne elhelyezhető. Szükséges lenne olyan épületeket állítani fel, még pedig mielőbb, melyekben a napszámosok százakra menő se­regét éjjelre el lehetne helyezni, addig pedig a munici­­pális bank által lebontatni szándékolt házakat rendez­hetnék be e czélra. Halász a lipótvárosiaknál még sok­kal roszabb állapotokat is ismer. A bizottság hosszas vita után elhatározó, hogy e borzasztó helyzetre figyel­meztetni fogja a közgyűlést, kérvén ezt, hogy a lipót­városi bizottság ide vonatkozó előterjesztését tüzetesen tárgyalja, egyúttal megbízza a kerületi bizottságokat, keressenek a napszámosok elhelyezésére helyiségeket s jelentsék be, ha találtak-e ilyeneket vagy sem.­­ A kolera állásáról folyó évi november 20-án beérkezett napi tudósítások szerint : Budán. November 19-én 7 újabb kolera eset merült föl, ebből esik : Krisztinavárosra 1, Vízivárosra 2, Országútra 2, Irgalm­, kórház 2, öszszesen 7, ehhez hozzá számítván a gyógykezelés alatt maradt 112, az összes beteglét­­szám 119. Ezek közül meggyógyult 10, meghalt 4, október 18-ka óta összesen megbetegült 605, kikből meggyógyult 283, meghalt 217, gyógykezelés alatt maradt 105. — A katonák között novemb. 19-től 20-áig megbetegült 3, ehhez számítván a gyógykeze­lés alatt maradt 31-et, az öszszes beteglétszám 34, ezekből meggyógyult 1, meghalt 2, további ápolás alatt maradt 31. —Pesten novemb. 19-étől 20-ig meg­betegült 13, ebből esik: a Terézvárosra 4, a Józsefvá­rosra 1, a közkórházakra 8, összesen 13.­­ Ehhez szá­mítván az ápolás alatt maradt 168-at, az öszszes be­teglétszám 181, ebből meggyógyult 6, meghalt 10, a járvány kezdete óta összesen megbetegült 375, ebből meggyógyult 76, meghalt 134, további gyógykezelés alatt pedig maradt 165. — Heves megyében. Tisza-Nána községben november 15-én egy halálos ki­menetelű kolera eset merült fel. - - Szabolcs me­­gyében, Thuzseron egy kolera eset fordult elő, mely halállal végződött. Szalókán 3 eset merült fel, melyből 1 gyógyulással, 2 halállal végződött. Szabolcs megye területén összesen megbetegült 7, kik közül 5 meghalt. — Mármaros megyében. Huszthon novemb. 16-án egy kolera eset merült fel, halálos kimenetellel. — Kassán. A kolera betegek száma 2-vel szaporo­dott, kik közül egy meghalt. Az eddig összesen meg­betegült 26 közül meghalt 14. — A „T­á­r­s­a­s Kör“ folyó hó 24-dikén délután 6 órakor tartja évi választó közgyűlését. A gyűlés he­lye a kör szállása, aldunasor, Mária-Valéria-utcza, 1. sz. I. emelet. — Delestély. A „pesti nemzeti dalkör“ e hó 30-kára tervezett dalestélye — közbejött akadályok miatt — decz. 7-kére lett elhalasztva. — Légszeszvilágítás Kecskeméten. Kecs­kemét város rendkívüli közgyűlése helybenhagyta a bi­zottság által Egells Károlylyal kötött szerződést, mely szerint 650,000 lánggal 350 lámpára, óránkint 1'/* krajcrárért tartozik világítani, és a légszeszvilágítást 2 év alatt teljesen berendezni. — Félreismert lángész. Egy magyar gé­pész haláláról emlékszik meg a „H.“ Neve Pinkolczi Tóth Pál Móricz; szombaton reggel halt meg szélhü­­désben. A mostani idők emberei közül is sokan fogják őt ismerni. Talált fel oly téglasajtot, mely a téglaége­tést szükségtelenné teszi, — talált fel oly tervezetet, mely szerint az emberi erőt és a gőzerőt lég- vagy víz­­nyomás által lehetne helyettesíteni, úgy hogy a gép önmagától hosszú évekig, — a tengelykopásig mo­zogna. — Járt tervezeteivel mindenfelé; egyesekhez, minisztériumokhoz, mindenütt elutasították és ez elke­serítette, úgy hogy végtére embergyűlölő lett, s nem csuda, hogy végre jóformán lemondott kísérleteiről. — Midőn egyszer Széchenyi István grófnál járt, a külön­cén nemes lelkű, felvilágosult s tudományos gróf azzal

Next