Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)
1872-11-21 / 267. szám
■MH három kormány kovácsolt össze. Jupiter Jonans hangja megdördült rajta, s az a bécsi bank eszeveszetten küldötte a 10 milliót, sőt még többet is küldött volna, úgy megijedt . . . azaz, hogy Pipitz úr ott Bécsben egy nagyot kaczagott az "egészen,' s a’komiromT'iAUii11iMLOUWfgaVUrTautatta azt a szép kézi figurát, melyet a játszó gyermekek úgy neveznek, hogy: füge. Nem 10, hanem 3 milliót kellett volna most mindjárt folyóvá tenni. Hajh! de e 3 millió is hol késett az éji homályban? A pesti kereskedelmi világ, mint egy Messiást várta a 3 milliót. Hiszen a három király csillaga, Kerkapoly miniszter ígérete alakjában, már ott ragyogott az égen, de azért a Messiás még nem született meg, mert nagyon tréfás ember ám az a Pipitz úr ott Bécsben, akinek most elmondjuk azt az adomát, hogy két szomszéd miként tréfálta meg egymást. Nagy agarász volt az egyik szomszédos a másik szomszéd mindig kérte, hogy küldjön már neki is nyulat. ,,Szívesen szomszéd, a legelső alkalommal küldeni fogok.“ Csak várta a szomszéd a nyulat, de az csak nem jött. Egy találkozás alkalmával sietett is interpellálni a szomszéd, hogy csak nem küldötte az ígért nyulat. „Dehogy nem, szomszéd, azóta akárhány nyulat láttam, mind oda küldöttem magához, hát egy sem ment oda?“ A szomszéd mosoly nélkül köhögte el a tréfát, s amint haza ért, levelet irt, s előhívott cselédjének kezébe adva, mondá: „e levélben egy zsák rákot viszesz a szomszédnak, érted ?“ — „Értem, uram.“ El is vitte a levelet szépen, s átadá a szomszédnak, ki nagy érdekkel olvasá végig: „hogy köszönöm a küldött nyulat, viszonzásul egy zsák rákot küldök, miután tudom, hogy szomszéd nagyon szereti a rákot.“ Hát hol a zsák rák, hé ? kérdé a levélhozó cselédet. „Ott van a levélben, kérem a lássan.“ No jó, —köszönöm — mondá a viszont megtréfált szomszéd, mondd meg uradnak, hogy olyan egészséggel költöttem el a rákot, mint ő a nyulat. Egészségekre váljék mindkettőjöknek, — téve hozzá egész ártatlanul a cseléd. Kerkapoly úr azonban már vigasztalva lehet, mert a 3 millió elküldetett Bécsből, csak azt nem tudja a bámuló világgal együtt, hogy miért késett? A többi 1 millió,,melyet Kerkapoly úr szerint, szintén küldeni kell a bécsi banknak, majd jön, mint a szomszéd nyula, csak várjunk. Hát nem volna itt egy zsák rák, melyet köszönet fejében, szintén fel lehetne küldeni a bécsi sógoroknak ? Dehogy nem, csak a levelet kell megírni. Ez a dolog komikuma a tragikum mellett, mely ha egyedül Kerkapoly et comp. bőre körül forogna, azon ismert ária mellett, hogy „magad szerzed a koronát“, szívesen oda állanánk a nevetők sorába; de így a dolog folyamán átvonuló komikum, csak fokozza a szégyenérzetet, mely lealázó nyomorult helyzetünk felett, arczunkon tükrözi magát vissza. Mert nagyon megrendítő a helyzet bármely oldaláról nézzük, s a folyó események, még inkább bonyolódottabbá, s hozzá még állami önállóságunkat tekintve, a legkétségbeejtőbbé teszik. Csak most egy rövid éve annak, midőn a cseh adtió — túl a latbán volt folyamatban, hogy a 67-es alapon álló kormány férfiak, magát a 67-es alapot is eldobták a birodalom egységesítése kedvéért. Tudjuk, hogy a cseh feliratot, mely tisztán és kizárólag az osztrák tartományok hatáskörét illeti, miként tárgyalták Bécsben, közös miniszteri tanácskozásban, melyben Andrássy akkori magyar miniszterelnök is részt vett. Most ez a jelenet ismétlődött, midőn Magyarország bankügyi kérdése, mely utoljára is tisztán és kizárólag Magyarország ügye, mindhárom minisztérium együttes tanácskozmánya tárgyát képezte. Mit keres a közös külügyér Magyarország bankügyében ? Nem is tudtuk, hogy még ez is a közös külügy ressortjában foglal helyet, mert a 67-iki XII. tczikk 69-re menő §-sai között, véges eszünkkel ennek nyomát sem fedezhettük fel. Pedig Kerkapoly szerint, azon álláspont, melyet most a magyar minisztérium a bank irányába elfoglalt, a három minisztérium közös megállapodásával hozatott létre. Ugyan bátorkodunk kérdeni a 67-iki XII. tczikk nagy maphijait: mondanák meg, e tezikknek melyik §-sában van utasítás adva arra, hogy Magyarország bankügye közösügyi felelet, amelyikben a most egy éve szőnyegen forgó cseh felirat közössége van declarálva, azaz: a kormányon ülök önkényében. Ha volt egy szikra mely abból a 67-es egyezményből még kisugárzott, hogy tán támadhat belőle egy ország életét felmelegítő láng, ha volt egy porszem, mely államunk önállósági jövendőjének talapzatául felhasználható lett volna, amint észrevehető volt, siettek a szikrát kioltani, siettek a porszemet széjjeltaposni. Így például, míg az 1867. évi XII. czikk 11. §-sa „magyar hadseregről“ szól, a későbbi évek sorhadi csapatot említettek, hogy a magyar hadseregnek még kifejezése se maradjon meg többé az osztrákmagyar corpus jurisban, így tették most semmivé a magyar önálló pénz-s bankügy alapját azon közös miniszteri tanácskozmánynyal, melyben Magyarország állását az osztrák nemzeti bank irányába körülírták. E körülírás egy újabb toldás a 67-iki XII. tezikkhez; ha nincs benne, hozzá kell toldani. Aztán az a cinizmus, melylyel kormányférfiaink a helyzetről szólnak, amily megdöbbentő, ép oly botrányos. Valóságos mephistói alku folyik Magyarország bőre felett. 10 millió ez a bőr ára. A bécsi bank, úgy lászik, sokalja a 10 milliót a magyar bőrért. Ahelyett, hogy ha nem egyébért, de legalább azönfentartási kötelességnél fogva, az önálló bankpolitika sugallatait követnék: alkuba bocsátkoznak a bécsi bankkal, hogy ennyit — vagy annyit adjon — értékünk közvetítésére; ahelyett, hogy a jólét biztosítására önálló pénzügy létrehozásán gondolkodnának, azon bankkal alkudoznak, mely bank épen e napokban mutatott fügét három minisztérium együttes határozatának, hogy Magyarország részére legalább 3 milliót tegyen rögtön folyamatba, s várakoztatta a pesti pénzpiacot, tetemes üzlet romlásával — ha ez nem a gyávaság és pimasz meghunnyászkodás politikája, akkor a Kolonics-system követése más kiadásban: Magyarországot, hogy osztrákká tehesd, tedd előbb koldussá! Szederkényi Nándor. — Ma a miniszterelnök elnöklete alatt Budán a Csernátony-Lónyay ügyben minisztertanács tartatott. Ugyancsak ez ügy ma a Deákkör értekezletén is szőnyegre fog kerülni. Pirlik, a Deákpártnak íigy jelentékeny része azt kívánja, hogy Lónyay mondjon le a tárczáról, melyet compromittálás nélkül ezután nem tarthat meg. De miután a jobboldal ez ügyből pártkérdést csinált, alig várható, hogy az kedvező s a közvéleményt megnyugtató megoldást nyerjen. ■MST MAGYAR ÚJSÁG 1872. NOVEMBER 21. — A közvélemény meghamisitása. A „Correspondenzbureau“ a hétfői képviselőházi jelenetet oly egyoldalulag s részrehajlóan táviratozta meg a bécsi lapoknak, hogy az ember nem tudja, mit tartson az oly szolgaiságról, melyet hivatalosnak mutató köpenyével takar. Ideje lenne, hogy a magyar lapok módját ejtenék, hogy a germanisaló és részrehajló híreket gyártó „Correspondenzbureau“-nak fölmondják a szolgálatot. Mert az ily nemzetközi jelleggel bíró intézetnek nem az a feladata, hogy pártoskodjék, hanem hogy a történtekről a közönséget hű tudósításokkal gyorsan ellássa. Már több ízben történtek fölszólalások a „Correspondenzbureau“ németséges részrehajló hírgyártása ellen. A közönség érdeke kívánja, hogy e tekintetben valami történjék. — Az „Ellenőr“ mai számában Csernátony a következőket írja: Ha nem hallottam volna már tegnap s nem olvasnám ma minden jobboldali lapban, hogy minisztertanács volt és deákköri pártértekezlet lesz a Lónyay Menyhért gróf kormányelnök és köztem — a képviselőházban — történt szóváltás iránti teendőkre nézve : már most tartoznám indokolni — terjedelmesebben, mint tegnap, a szenvedély légkörében rögtönzött válasz gyanánt, élőszóval lehetséges volt — kijelentett és változhatatlan nézetemet, miszerint egy olyan országban, hol évről évre és ijesztő mérvben növekedik az állami eladósodás, milliókra megy a be nem hajtható adó s más milliókra az exequált adó, a minisztereknek nem kellene, nem tapintatos, nem illik, nem szabad legkevesebb okot avagy csak ürügyet is szolgáltatni arra, hogy akárki, bármi indokkal és bármely czélra, rájuk mutathasson, mint az országos elszegényedés közepette is gazdagulókra, mert az ilyen észrevételre vezető tapasztalás vagy közigazgatási képtelenségük iránt teremt általános hitet vagy pedig gyanúsításokra, vádakra szolgáltat alapot bármily lelkiismeretes legyen is a kormányzó férfiak jelleme és eljárása. Én olyan fogalmat mondtam ki a házban s tartok fenn a sajtóban is, melynek igazságát kész vagyok bármely perezben az elfogulatlan emberek ítéletére bízni, s a melynek elismerésével egy pillanatig sem habozna bármely jury, akár Angliában, akár Itáliában. A dolog azonban — a hírlapok szerint — még függőben lévén, kötelességemnek is merem bevárni a fejlődést s csak ennek elérkezte után foglalkozni tüzetesen az általam tegnap kimondott elmélet fejtegetésével s bebizonyításával, miszerint „én egyszerűleg azt tartom, hogy ezen országban mindenkinek van joga gyarapodni, de a minisztereknek nincs ehhez joguk még a legbecsületesebb módon sem, akkor, midőn az ország deficitben van.“ Addig is azonban, míg ezen — a kormány tekintélye, tiszteltetése, s így üdvös működtetése szempontéból is — legbensőbb meggyőződésen alapuló nézetemet tárgyilagosan megmagyarázni eljön az idő : adok terjedelmes kivonatokat a tegnapi ülés felett megjelent hírlapi ítéletekből. Ezeket sem kommentálom azonban jelenleg, s későbbre hagyom a kormányelnök beszédjére vonatkozó észrevételeimet is. — Csernátony a képviselőházban mondott beszédét helyreigazíja. Ugyanis a gyorsiroda így beszélteti: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám tovább, mint tudomásom van, a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám itt, ha dokumentumaim volnának. Én egyszerűleg azt tartom stb.“ Én nem így szólottam, — mond Csernátony — hanem — mi világos az előbbi és utóbbi tételekből, sőt kitűnik magának a hiányosan jegyzett tételnek önálló eszménetéből is — szóllottam következőleg: „Hogy ha én ezen házak és uradalmak szerzése módjára nézve gyanúsítani akarnám — tovább menve, mint tudomásom jogosít — a miniszterelnök urat vagy bárki mást, meg lehet győződve, hogy megmondanám azt is — ha rá documentumaim volnának. Én egyszerűen azt tartom stb.“ — A feledtiseleti pályára, mely k. m. f. hosszú, ma következő ajánlatok érkeztek a miniszté riumhoz: Bernstein 2.850,000 frt; Leitenberger 2.150 ezer forint: Gregersen 2.000,000 frt; Arany 1.880 ezer forint díjért válalkozik a kiépítésre. Annak a titkos kiegyezésnek, mit a magyar kormány, osztrák kormány és osztrák nemzeti bank emberei egymás közt csináltak, nem sok jó eredményét várhatjuk. Alig hogy létrejött , immár abban sem tudnak megállapodni a szerződő felek, hogy : mennyi az a tulajdonkénem dotatió-emelés, mit a magyar pénzügyér kiván ? Vagyis azt ugyan tudják, hogy a pénzügyér 10 milliót kiván, de az osztrák nemzeti bank emberei ezt nem értik. Ők csak bizonytalan sommákat ígérgetnek és pedig arányban Magyarország jogainak elárusításával, az egész elárusítási összeget legfelebb 6,7 millióra szándékoznak kiterjeszteni, szintén a szerződés alapján. Ugyanezen szerződés alapján az osztrák kormány is felszólal a magyar kormány kérelme mellett. De ez is csak 6 milliót sürget a már folyóvá, de egyszersmind láthatlanná tett 3 millióhoz. Ezt tanulhatjuk meg, hányt vetett sorsunk intézése ügyében a bécsi lapokból. Legnevezetesebb tanulság azonban épen az, hogy ime, két kormány vállvetve préseli a fizetésképtelen bankot néhány millió bankjegyért, holott mint minden más jegybanknak, úgy az osztrák n. banknak is életfeltétele az volna, hogy független legyen a kormányok ellenében. Látott-e a világ valaha ily ferde viszonyokat ? A nyitrai papnövelde. A papnöveldékről írt czikkben tett ígéretemhez hiven, elmondok egyet mást a nyitrai papnövelde helyzetéről , viszonyairól, egyrészt, hogy feltüntessem, mily agyrém a kath. papság szabadelvüségéről álmodozni, neveltetésének mai rendszere mellett, másrészt, hogy bebizonyítsam, hogy a nyitra-egyházmegyei papság matadorjai s minores gentiumjai, kevés kivétellel, a sötétségben botorkálóknak s a gyámoltalanoknak oly tömbét képezik, melynek keményfejüsége minden jóakaró figyelmeztetést, s kétségbevonhatlan bizonyítást falra hányt borsóvá tesz. A papnöveldébe való fölvétel rendesen a hat osztályt végzettek közül történik, s már ennél is jövő életének oly világos előjeleit látja az ifjú, hogy keble az első pillanattól kezdve aggálylyal telik. A fölvétetni kivánó ifjak betanulnak néhány tantárgyból egyes tételeket, s azokat a fölvéti bizottság előtt elmondják. Ez az egész fölvéti vizsga. Czélja az egyesek tehetségeinek, s leginkább szónoki képességének megfigyelése, valódi eredménye semmi, mert néhány heti készülés után már csak lehet valamit jól elszavalni. Különben itt is a protectio dönt, mint a Lónyay korszakban mindenütt, s igy történik, hogy gyakran az együgyüség, s a megtestesült butaság példányai jutnak az „isten szolgái“ közé. A papnöveldéi élet hat évig a lehető legsanyarubb nélkülözések és küzdelmek közepette folyik. A szellemi s anyagi helyzet egyaránt nyomoru, annyira, hogy a lélek elveszti nemes vonásait, s a test vagy elsatnyul vagy végtelenül állativá lesz. A tannyelv a nyitrai papnöveldében még mindig a latin, meglehet azért, mert a káptalan egynémely tagja csak tótul tud s latinul, s igy az ifjú nemzedék által korán haladtatnék fölül az anyanyelven sokkal könynyebben tanulhat ásuló tudományokban. A theologiai osztályokba lépéskor bezáródik az ifjú elme előtt az élettudományok ajtaja, s nem hall egyebet, mint jövendő mesterségének czikornyás s annál érthetlenebb tanait. A 9 —12 osztályokban nem adatik egyéb elő, mint az ugymondott egélytudományok s igy nincs is természetesebb, mint hogy a nyitrai nevelőéből kikerült papok között csak nagy ritkán akad egy-egy műveltebb férfiú, ki az ismereteknek középszerű színvonalán állana. Az olvasmányokkal még rosszabbul vannak itt, mint más papnöveldékben. Másutt t. i. vannak olvasókörök, melyekben legalább magyar classicusokat olvashatnak, itt azonban minden gyanút kelt ami magyar, mert a növelde elöljárói gondoskodnak a panslavistikus szellem szolgaliggsajnárolásáról. És a szolgai szellem már annyira abajdosodott, hogy az ifjak egymás között is többnyire tótul beszélnek, minek takargatására a kerület tótságát hozzák föl. Hogy egyébiránt szavaimat példákkal bizonyítsam, megemlítem a nyitrai főgymnasium tanárait. A 6—8-ik osztály a püspök alapítványából áll fönn, s tanárait a püspök, egyházmegyéjének áldozatai közül nevezte ki. A kinevezett 5 tanár egyike sem tudott tanárkodásának első éveiben jól magyarul, sőt némelyik egészen semmit. Néhány közülök akkor még érettségit sem tett, mert a nyitrai papnövendékek erre nem kötelezték, s a tanári államvizsgát, bár ezt a tanárkodás kezdetétől 2 év alatt kötelesek letenni, mai napig sem tettek le. — Elhiszem, hogy nehezen esik kiállani a síkra, ha az ember mindössze a régi hat osztály parányi ismereteivel akar tanárkodni. Nem bocsátkozom e tanárok minőségei, képességei s működésének taglalgatásába, nem tartozik szorosan tárgyamhoz, s különben is igen kíméletlennek kellene lennem a telhetetlenséggel s a charlatanismussal szemben. Áttérek tehát a nyitrai papnövelde anyagi viszonyaira. Még eddig nem akadt oly növedék, aki a nyitrai papnövendékek étkeiről azt mondotta volna, hogy roszabbak is lehetnének. Még eddig nem volt eset reá, hogy a pénzhez jutott növendékek ne költötték volna minden pénzüket pótétkezésre. Az ételek oly roszak, ízetlenek, kozma, penész, szárazság, küzhödtség olykép váltogatják egymást, hogy a jóllakás lehetetlen. S néhány évek előtt, mig t. i. Bás — volt, s úgy látszik kicsapott jezsuita — nem lett felügyelővé, legalább az exitusok alkalmával hozták helyre itt-ott a gyomor hiányait, de most, midőn oktalan szigorból, mulató helyekre kisétálni tilos, most bizony mind meg annyi ijesztő vézna alak, szemeikből a szenvedés, vonásaikból az elégedetlenség kirí, sokan görnyednek az éhezés okozta erőtlenség miatt. A papnövendékek hálótermét soha sem fűtik, s így könnyen érthető, miért hal meg majdnem minden évben a növedékek '/*—'/5 része. Pipázdásuk sincsen, hanem az étteremben füstölnek, s a füstgomolyok között esznek. — A betegek ellátása pedig valóban botrányos. — Hosszabb magyarázat kikerüléséért csak annyit mondok, hogy midőn egy Gyurián nevű halálos beteg (s bele is halt) növendék, Gyurcsek János rector úrtól krumpli helyett finomabb ételeket, becsináltat kért, az nagy bölcsen mondá : „Ha nem tetszik, menjen a fogadóba !“ Mily keresztyén felebaráti szeretet, mily gyöngéd testvéri ápolás! Azt már a papok félszeg gondolkozásmódja hozza magával, hogy a növendéknek csak in corpore szabad kimenni. Rokonok, barátok látogatása lehetlen. Csupa Imre herczeget akarnak belőlük nevelni, pedig „Il n‘y a si bon cheval, qui ne bronche“ (mit a magyar igy fordit, tévesen: a lónak négy a lába, mégis megbotlik.) A növendékek nemes s ártalmatlan szórakozásáról szó sem lehet. Ahol 35 — 45 ifjú van évenkint, hol azokon kívül mintegy 15 tanár tartózkodik, ott már csak elkel valamire való könyvtár. Itt még az sincs. Az ember nem tud eléggé csodálkozni, hová lesz a pénz, s „a telhetetlen papzsák“ mondás igaz volta teljes mértékben tárul elénk. A papnövelde szükségleteinek födözésére nyolczezer frt jut az országos papnöveldéi alapból, az intézet bir ingatlanokkal, s külön mintegy nyolczvanezer forintra menő alapítványokkal, s mindezek daczára lehetlen a danaidák hordójára nem gondolni, megfigyelve az ellátás hiányait. f§A jelenlegi rector, Gyurcsek János urnak e tisztségről való elmozdítása rég bizonyult be szükségesnek, de úgy látszik itt is Geld reght die Welt. Jól értesültek szerint ugyanis a papnöveldéi rectorság mindig a legfiatalabb kanonokot illeti, ki egyszersmind tanárkodni köteles, s jelen esetben Gyurikovits M. lenne az illetékes. Ám — mondja fama — Gyurcsek úr bizonyos tanttémével hallgattatja el a jogos követelményeket, a rectori székében kötelessége ellenére nem is tanárkodik, hanem más tanárnak fizet azért, hogy helyette tanít. S végül a vicerectori tisztet sem tölteti be, hanem fizetését önmaga hozza, s kötelességei teljesítését az isteni gondviselésre bízza. Tulajdonképen a vicerectornak lenne kötelessége a növendékek tisztességes ellátásáról gondoskodni, s miután az jelenleg a compagnon kulcsárra van hagyva, sűrűn járja a bab, lencse és kása, krumpli és a száraz pogácsa. Mindezekből kilátszik, hogy a nyitrai seminarium, mint nevelő intézet, minden tekintetben kifogásolható, s habár számtalan hiányai, botrányos félszegségei, s nevetséges kinövései nem egyszer voltak feltüntetve, a helyzet mindig a régi marad. A papnöveldének fő-főigazgatója, Krajcsik János ez. püspök s prépost, az egykori országgyűlési páter, ki egyszersmind a breviáriumok közé temetkező püspöknek úgyszólván vezetője, ám neki sincs kedve vagy bátorsága belenyúlni a darázs fészekbe, pedig ha ő sem tesz, akkor a nyitrai papnövelde továbbra is bagolyvár marad, melyben a szellemi sötétség, a jellemi romlás, s a testi satnyulás honol, s a fonákságok egészen a gyalázatig fajulnak el. Egyetlen egyszer volt a növendékek által kedvelt tanfelügyelő, (Imádi.) kinek vezetése alatt életkedv, tiszta vidorság, egymás iránti mesterkéletlen szeretet terjengett, s a mi fő, magyaros szellem uralkodott a növendékek között, de ez nem tetszett, s a derék vezető helyébe, a jezsuita Bást hozták, ki úgy látszik miben sem különbözik Molina s Fosa nevű egykori rendtársaitól. Elég legyen a részletekből. Hiszem, hogy ki sem fogja kétségbe vonni azon meggyőződésem indokoltságát, hogy inkább biznám a nép vezetését egyszerű mendikásokra, hogy sem ily tudatlanságban kétszínűségben, önzésben s hazafiatlanságban faragott fanatikusokra. S mig a mai rendszer, s a mai vezetők fognak uralkodni, addig gombamódra fognak teremnni a pater Gábrielek. Mérey Lajos: Kivonat a hivatalos lapból. A közmunka- és közlekedési miniszter Paldt Ferencz II. rendű számtisztet I. rendű, továbbá Gerber Venczel III. rendű számtisztet II. rendű, Spiczár Frigyes és Herczegfy Dénes napdíjasokat pedig ideiglenes harmadrendű számtisztekké nevezte ki. KRÓNIKA, Pest, november 20. — A pesti kolerabizottság tegnapi ülésében Halász főorvos jelenté: az utolsó nap folytán a kolerabetegek száma 28-czal szaporodott, a betegek létszáma tehát 191; ezek közül meggyógyult 8, meghalt 13. Reggeltől estig újabb 6 esetet, a Józsefvárosból 1-et, Kőbányáról 1-et, a belvárosban, Lipót- és Ferenczvárosban nem fordult elő koleraeset. A lipótvárosi bizottság elnöke bejelenti, hogy a külső nádorutczában a házak, fabódék és ólak annyira túl vannak népesítve, hogy ezen állapotokat többé tűrni nem lehet. Hasonlót jelentenek a Józsefvárosból is. Ólakban és putri-szerű helyiségekben 160 napszámos szorong akkora helyen, hol csak 40 ember lenne elhelyezhető. Szükséges lenne olyan épületeket állítani fel, még pedig mielőbb, melyekben a napszámosok százakra menő seregét éjjelre el lehetne helyezni, addig pedig a municipális bank által lebontatni szándékolt házakat rendezhetnék be e czélra. Halász a lipótvárosiaknál még sokkal roszabb állapotokat is ismer. A bizottság hosszas vita után elhatározó, hogy e borzasztó helyzetre figyelmeztetni fogja a közgyűlést, kérvén ezt, hogy a lipótvárosi bizottság ide vonatkozó előterjesztését tüzetesen tárgyalja, egyúttal megbízza a kerületi bizottságokat, keressenek a napszámosok elhelyezésére helyiségeket s jelentsék be, ha találtak-e ilyeneket vagy sem. A kolera állásáról folyó évi november 20-án beérkezett napi tudósítások szerint : Budán. November 19-én 7 újabb kolera eset merült föl, ebből esik : Krisztinavárosra 1, Vízivárosra 2, Országútra 2, Irgalm, kórház 2, öszszesen 7, ehhez hozzá számítván a gyógykezelés alatt maradt 112, az összes beteglétszám 119. Ezek közül meggyógyult 10, meghalt 4, október 18-ka óta összesen megbetegült 605, kikből meggyógyult 283, meghalt 217, gyógykezelés alatt maradt 105. — A katonák között novemb. 19-től 20-áig megbetegült 3, ehhez számítván a gyógykezelés alatt maradt 31-et, az öszszes beteglétszám 34, ezekből meggyógyult 1, meghalt 2, további ápolás alatt maradt 31. —Pesten novemb. 19-étől 20-ig megbetegült 13, ebből esik: a Terézvárosra 4, a Józsefvárosra 1, a közkórházakra 8, összesen 13. Ehhez számítván az ápolás alatt maradt 168-at, az öszszes beteglétszám 181, ebből meggyógyult 6, meghalt 10, a járvány kezdete óta összesen megbetegült 375, ebből meggyógyult 76, meghalt 134, további gyógykezelés alatt pedig maradt 165. — Heves megyében. Tisza-Nána községben november 15-én egy halálos kimenetelű kolera eset merült fel. - - Szabolcs megyében, Thuzseron egy kolera eset fordult elő, mely halállal végződött. Szalókán 3 eset merült fel, melyből 1 gyógyulással, 2 halállal végződött. Szabolcs megye területén összesen megbetegült 7, kik közül 5 meghalt. — Mármaros megyében. Huszthon novemb. 16-án egy kolera eset merült fel, halálos kimenetellel. — Kassán. A kolera betegek száma 2-vel szaporodott, kik közül egy meghalt. Az eddig összesen megbetegült 26 közül meghalt 14. — A „Társas Kör“ folyó hó 24-dikén délután 6 órakor tartja évi választó közgyűlését. A gyűlés helye a kör szállása, aldunasor, Mária-Valéria-utcza, 1. sz. I. emelet. — Delestély. A „pesti nemzeti dalkör“ e hó 30-kára tervezett dalestélye — közbejött akadályok miatt — decz. 7-kére lett elhalasztva. — Légszeszvilágítás Kecskeméten. Kecskemét város rendkívüli közgyűlése helybenhagyta a bizottság által Egells Károlylyal kötött szerződést, mely szerint 650,000 lánggal 350 lámpára, óránkint 1'/* krajcrárért tartozik világítani, és a légszeszvilágítást 2 év alatt teljesen berendezni. — Félreismert lángész. Egy magyar gépész haláláról emlékszik meg a „H.“ Neve Pinkolczi Tóth Pál Móricz; szombaton reggel halt meg szélhüdésben. A mostani idők emberei közül is sokan fogják őt ismerni. Talált fel oly téglasajtot, mely a téglaégetést szükségtelenné teszi, — talált fel oly tervezetet, mely szerint az emberi erőt és a gőzerőt lég- vagy víznyomás által lehetne helyettesíteni, úgy hogy a gép önmagától hosszú évekig, — a tengelykopásig mozogna. — Járt tervezeteivel mindenfelé; egyesekhez, minisztériumokhoz, mindenütt elutasították és ez elkeserítette, úgy hogy végtére embergyűlölő lett, s nem csuda, hogy végre jóformán lemondott kísérleteiről. — Midőn egyszer Széchenyi István grófnál járt, a különcén nemes lelkű, felvilágosult s tudományos gróf azzal