Magyar Ujság, 1873. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1873-01-22 / 17. szám

Szerda. Szerkesztői iroda: Egyetem-utóza 4-ik szám, II. emelet. I de intézendő a lap szellemi részét illeti minden közle­mény. Kéziratok a levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-Hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. a. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. 17. számu. VII. évfolyam. 1873. január 22. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: sara■ kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest. Január S1. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlésben tegnap Johnston megrovást indítványozott kifejezni a közoktatásügyi miniszter ellen, a közoktatást megváltoztató köriratá­nak törvénytelensége miatt; a közoktatási miniszter visszautasítja e vádakat, és kijelenti, hogy köriratát a legfőbb közoktatási tanács elé fogja terjeszteni. A Christehle által indítványozott és a kormány ál­tal elfogadott napirend iránt, miszerint a miniszter nyi­latkozata egyszerűen tudomásul vétessék, szavazás ren­deltetett el, de eredménytelen maradt, mert a jobbol­dal nem szavazott.A szavazás holnap ismételtetni fog. A „N. Fr. Pr.“-nek sürgöny­zik Páriából, hogy a franczia kormány hivatalosan tudatta a görög kormány­nyal, miszerint Ausztria javaslatait elfogadta s a Lau­­rion-ügy békés megoldásába egyezik. Az engedménye­sek az eléjük terjesztett feltételeket elfogadták. Athé­néban azonban attól tartanak, hogy a kormány az in­dítványok elfogadására nem fogja megszerezhetni a ka­marában a szükséges többséget. Az olasz kamara a Portugáliával kötött kereske­delmi szerződést, a postaegyezményt Oroszországgal és az argentinai köztársasággal kötött szerződést elfogadta. Pissini kívánja, hogy a kormány akadályozza meg azon csalásokat, melyek bizonyos társaságok részéről olasz kivándorlók ellen elkövettetnek. A külügyminiszter Visconti Venlosta biztosít, hogy a kormány e sajnos té­nyeket már figyelembe vette. Egy milánói sürgöny jelenti, hogy ott tegnap a római vallási testületek megszüntetése érdekében mee­ting tartatott, mely a legnagyobb rendben lefolyt. Olaszország és Anglia között tárgyalások indíttattak meg a kereskedelmi tengerészetnél szolgáló matrózok hazatérésére vonatkozólag. Az angol lapok majdnem kivétel nélkül első helyen a középázsiai ügygyel foglalkoznak s azon aggálynak adnak kifejezést, hogy az oroszok mindinkább köze­lednek az indiai határhoz. A „Morning Post“ az oro­szok előre nyomulása ellen heves hangon kikel. Majd­nem megfoghatatlan, hogy az angolok csak most érte­sültek arról, hogy Perzsia titkos szerződésben még két év előtt Oroszországnak az Ettrek-völgyet átengedte. Az említett lap e körülményt magában véve még nem tartja valami fontosnak, de nagyjelentőségű előtte any­­nyiból, hogy az Ettrek-völgyből az itt az előrenyo­­muló oroszokat Mushed városába s onnan Herosba ve­zeti, mely Indiának nyugati kulcsa. A „Spen Ztg.“ a Gramont és Beust közti levele­zések alkalmából érdekes közleményt hoz. Az említett lap elismeri, hogy Francziaországnak akkor, midőn a háborút megszente, voltak szövetségesei. Beust gróf már előbb biztos szövetségi ígéreteket, ton a tuilleriák cabinetének. De a gróf nem akarta, hogy a viselendő háborúnak oka a német kérdés bármely mozzanata le­gyen ; ő tudta, hogy a német kérdés miatt a magyarok sehogy sem fognak háborúba keveredni Poroszország­gal. Ez okból tagadta meg Gramont herczeg a „nem német ügyet“ a spanyol trónkérdést. Beust gróf figyel­­mezteté a párisi kabinetet, hogy az a kérdés sem lehe­tett háború oka, de Páriában nem halgattak reá, ham­m megüzenték a háborút. Mihelyt az megtörtént, Bécsben is a hadi párt jutott túlsúlyra: készülődni kezdtek s Beust gróf Witzthum urat szerződéssel előbb Florenczbe, azután Párisba küldötte. Itt megegyeztek, hogy a semleges hatalmak azonnal actióba lépjenek, mihelyt hadikészü­lődéseiket befejezték, mi körülbelül szept. elején történt volna. Francziaországnak tehát kétségkívül voltak szövetségesei, s a franczia politika csak akkor követte el a hibát, midőn megüzente a háborút, mielőtt szövet­ségesei csatakészek lettek volna. Ez volt a franczia politika végzete. Boutwell amerikai pénzügyminiszternek két, lon­doni és new-yorki házakból álló syndicatus ajánlatokat tett egy 300 millió dollárnyi kölcsön tárgyában. Bout­­­well fentartotta magának az elhatározást a budget­­bizottság összegyűléséig, a­mikor a kölcsön kérdése el lesz döntve. Alaposan hiszik, hogy Boutwell a Tayloske syndicatusnak ad elsőbbséget, mely hir szerint, a Roth­schild házat képviselné, mint az „Ellenőr“ vezérezikk irója mondja a sok „tekintve ezt s tekintve amazt“ mindig oda lyu­kad ki a hova it, m­ig a balközép szavazása min­dig máshová lyukad ki mint a­hova a beszédek után kellene. — És még megróvnak minket azért, hogy tetteink megfelelnek szavainknak! A­mi pedig azt a szerény kérdést illeti, vájjon hajlandók lennénk-e megszavazni az in­­demnitást (olvasd felhatalmazást) akármely más kabinetnek, mint a mely b. Baldácsy Antal kép­viselő úr au­spiciuma alatt alakulna, arra az a feleletünk — a mint azt egyébiránt már a fen­tebbiekben is megtalálhatja a vezérczikkező — hogy mi annak, a ki a mi elveinket vallja s a ki­rály által a kormány élére akárki auspiciuma alatt vagy a nélkül állíttatik, készek vagyunk megszavazni az indemnitást, másnak pedig sen­kinek akár hogy hívják is azt. Jelesül nem an­nak, a ki a közös ügyeket is meg a delegátiót is bizonyos mértékben elismeri, vagy a ki a jobb­oldaltól várja, hogy megmondhassa m­i hát még a programmja s mit kész abból engedni, de leg­kevésbé annak, a ki a közösügyes alapon is haj­landó lenne kormányt vállalni s nem­ helyesli azok eljárását, a­kik ezen hajlamot még ma sem érzik magukban. A 48-as párt s ennek közege a „M. Újság“ soha sem kereste a balközéppel a vitatkozást, sőt inkább többször az egyesülésre hívta fel azt, de ha az „Ellenőr”nek oly igen nagy kedve van a harczhoz, mi nem fogjuk azt kerülni. A közön­ség ítélni fog úgy arról, kinek van igaza, mint pedig arról, ha váljon helyes és igazolt volt-e a kihívás. Pest, január 21. Az „Ellenőr“ ismét jónak látta mai főczikké­­ben a 48-as pártba belekötni, ezúttal is ép oly alaptalanul mint máskor, hozzá ma még ügyet­lenebből mint más alkalommal. Azt veti ugyanis szemére a 48-as pártnak, hogy az változatlanul minden évben meg­tagadja a költségvetést, s azt kérdi, hogy ugyan mi történnék akkor, ha indítványunk netalán többségre vergődnék.. Százszor mondtuk ugyan már meg úgy e he­lyen, mint az országházban s tudja is azt minden emberalkotmányos országban, miután azonban az „Ellenőr“ vezérczikkírója úgy látszik nem tudja még, tehát százegyszer is megmondjuk az ő épü­lésére, hogy akkor sem több sem kevesebb nem történnék mint az, hogy a mostani kormány visszalépne s ő felsége egy másikat nevezne ki, a­melynek — ha elveinket vallja — felhívására szívesen megszavaznánk felhatalmazást, hogy ideje legyen jobb költségvetést terjeszteni elő. A 48-as párt tehát igenis 5 év óta változat­lanul megtagadja a közös ügyes kormánynak a költségvetést, nem lévén abban bizodalma , va­lamint a balközép, mindamellett hogy ő is azt vitatja, hogy nincs bizodalma a kormányban, a költségvetést változatlanul megszavazza neki. Vagyis a 48-as párt határozati javaslata Az országházi hót. A költségvetési vita folytattatván , Schvarc­z Gyula, a­ki első szólott, a többi között a kormány meg­szilárdítását tartja szükségesnek, roszalván azok eljárását, a­kik annak megbuktatására törnek s igy hi­telünk és pénzügyeinknek ártanak. De azért Schwarcz Gyula úr azt állítja, hogy ő ellenzéki. Pulsz­ky Ferencz, ki utána következett, abde­­rita nézetnek nyilvánitja azt, hogy megálljunk vagy csak igen-igen lassan haladjunk is s idegen tőkékhez ne folyamodjunk. Ő, szükségesnek tartván a további haladást, miután azt saját erőnkkel nem eszközölhet­jük, elkerülhetlennek állítja: 1-er, hogy új kölcsönöket kössünk; 2-er, hogy az adót fölemeljük. Egyszersmind azonban elodázhatlannak hiszi, hogy egy hosszabb időre szóló finansz-terv készítessék, hogy tudhassuk a legkö­zelebbi 4-5 év alatt mire s mennyi pénz fog kelleni. Teljes figyelemmel hallgatta azután a ház C­sá­vó­­­s­z­k­y Lajos jeles beszédét, melyben az a pénz­ügyi kormány hibáit élesen s helylyel-közzel ékesen bírálgatta. Jelesül kiemelte, hogy a kormány nem vette fel a költségvetésbe a közalapok jövedelmét és hová­­fordítását, ámbár őt erre a ház egy határozata köte­lezi, valamint, hogy a közös activákról sem adott ki­mutatást. Roszalta továbbá az önkényes átruházásokat (virement) melyeket maguknak a miniszterek megen­gednek. A rosz­gazdálkodás bebizonyítására pedig a többi között azt említvén meg, hogy 239 millió erejéig költötte el a kormány az államvagyont, azt kérdezte: hol van az ezen költségnek megfelelő befektetés ? A vasutakban? De ezekre, úgymond, külön 176 milliót vettünk fel. Gorovénak felelve pedig azt mondta Csávolszky, hogy nem igen mutat vagyonosodásra az, hogy az egye­nes adók egy harmadát csak végrehajtások útján lehe­tett behajtani 1871-ben. Az ifjú szónokot, ki azon kívül hogy a meggyőző­dés melegével szólott, a költségvetés tanulmányozásá­nak is adta beszédében tanúságát, barátjai zajosan meg­éljenezték. Különben arra nézve, elfogadja-e a költ­ségvetést a vita alapjául vagy sem, nem nyilatkozott. Ezután Kautz Gyula tartott egy hosszú, s gondosan kidolgozott beszédet, de noha azt vetette az ellenzéknek szemére, hogy semmi gyakorlati tervvel nem áll elő a helyzet javítására, az a­mit szónoklata végén ő részben maga mondott, nem volt egyéb általános elméleti phrasisoknál. Mert azt kívánni, hogy a pénz­ügyér adjon elő egy pénzügyi tervet, mely jelen bajain­kon segítsen s jövőre is kihasson, s még csak nem is sejtetni, hogy milyen legyen az, olyan mondat, a mely­hez bizony nem sok pénzügytani ismeret kívántatik. Egyébiránt Kantz Gyula ur meglehetősen kihivólag polemizált a baloldallal s hangosan dicsőitette a Deák­pártot, mely természetesen­­ meg is tapsolta érte. — Csak aztán az ország is tapsolna, vagy is inkább tap­solhatna. — Az osztrák kormány a hirdetésbélyeget meg­szüntetni szándékozik s az erre vonatkozó törv.­javaslat már előterjesztetett a reichsrath képv. házában, s a kö­veti­­ő meg hangzik: 1) Az időszaki folyóiratokban közlött hirdetések s mindennemű beigtatások utáni ille­tékek megszüntettetnek. 2) Hirdetési lapok és folyóira­tok csak akkor esnek a hirlapbélyeg alá, ha hetenként legalább egyszer, (havonként négyszer, évenként öt­venkétezer) jelennek meg. 3) E törvény 1873. júli 1-én lép életbe. — A törvényhez mellékelt indokolás hivat­kozik a „Concordia“ journalista- s írói egyletnek ismé­telve benyújtott kérvényére, valamint a reichsrath képr. házának múlt évi határozatára, melyben a kor­mány felszólíttatik, hogy a hirdetési bélyegadót „ész­szerűen“ szabályozza. A kormány kifejti, hogy lehetet­len az adót igazságosan felosztani. — Türr István egy „Államadósság és pénz­­őrizis“ czímű röpiven megnyitotta 1869. novemberében tett indítványát, mely szerint a magánvagyonra alapí­tott hitel életbe hívása által, kis értékeket képviselő közvagyon-jegyek bocsáttatnának ki, mely jegyeknek legkiseb­bje 10 forintot érne és évenkint 30 krt kama­tozna az átvivőnek. Az egész ügy kezelése egy bank­­szerű intézetre lenne bizva. Indítványozó — elfogadás esetén, hajlandó e dolog iránt táplált eszméit tüzetesebben is kifejteni.­­ A Deák-kör tegnap esti értekez­letén Lónyay M. gr. módosított hat. javaslata volt napirenden. Lónyay M. gr. ennek indokolásában leg­először is hangsúlyozza az egyetértés s egymást meg­értés szükségét szemben ama nagy feladatokkal, melyek a pártra várakoznak. Nem kell tehát az intenziókat gyanúsítani. Szóló javaslata nem a költségvetéssel, ha­nem a p. v. bizottság erre vonatkozó jelentésével áll szemben. Szemben áll pedig az áthelyezések s az adó­emelés kérdésében; kívánja, hogy az államadóssági törlesztések hátralékai, a miniszteri előterjesztés értel­mében, az extra­ordináriumba helyeztessenek vissza és hogy az adó nagyobb emelése nélkül fedeztessenek a kiadások.­­ Ez a lényeges különbség az é­s a pénzügyi bizottmány javaslata között. Ő 30 évig fog­lalkozott az ország pénzügyi dolgaival, úgy látja, hogy aggodalmai az adó direkt emelése ellen igen alaposak. Ő a költségvetést illetőleg a nettó budget barátja. Ha a törvényhozás­­teljes tudatában lett volna annak, hogy mit költ és mennyi költeni valója van, meg van győződve, hogy megszorította volna a kiadásokat. Ha a jelenlegi költségvetést tekinti, azt találja, hogy mi mintegy 6 milliót a direkt adó emelésével akarunk fe­­dezni, s ez megfelel a földadó 10"/0-os emelésének. Ezt élesen kárhoztatja. Nálunk a direkt adók 50"/o-­ ez aránynak nincs párja az európai államok háztartásában. Rámutat ezután azon ágakra, hol megtakarításo­kat lehetne tenni ilyenek a közlekedésügy, a pénz­ügyi kezelés, méntelepek, posta- s távirda ügy. A do­hány- és só­jövedék pedig emelhető volna. A vasutakat illetőleg a következő három elv követését ajánlja: 1. hogy a nemzetközi jelentőséggel bíró vasútvonalakat építsük; 2. hogy a garantia nélküli vasutak építtesének , egy compensatio életbeléptetése a déli vasúti csatla­kozásnál miáltal az ország a Fiuméra fordított terhek nagy részétől megszabadulhatna. Ajánlja továbbá, hogy a tariffa és üzleti költségek a vasutaknál időnként szabályozta­sanak, s a kormány e czélra általános fel­hatalmazást nyerjen. A vasutak állami kezelése a legdrágább s ajánlaná, hogy az államvasutak üzleti kezelése bérbe adassák. A vasutak subventiójára alapul az állam által kirt 8 millió értékű tiszai részvényeket ajánlja. Végül pe­dig kijelenti, hogy ha a párt nem kívánja, nem fogja a házban beadni határozati javaslatát. Warmann Mór elkésettnek tartja Lónyay dr. javaslatát, s most már csak a részletes tárgyalásnál le­het időszerű az abban foglaltakat felhozni. Pártolja az adófelemelést, mer az által az újabb kiadások indítvá­nyozásának útja nehezítve lesz. A­mi a törlesztési összegnek a rendes költségve­tésbe áttételét illeti, a pénzügyi bizottság nem akart theoretizálni akkor, mikor ezt s több hasonlót áttett, nem akarta magát s másokat ámítani, hanem azonkívül még az lel ésett szeme előtt,hogy külföldön önző szemmel kísérnek, a netaláni pénzműveletek, kölcsönök esetén más szemmel nézik a kölcsönzők az állam pénzviszo­nyait, hivatkozik az utóbbi kölcsön megkötésére Lon­donban, hol megköttetett, a költségvetést akarták lát­ni, vajon befektetésre fordíttatik-e, s még a törvény­ben akarták kimondani, hogy mire fordíttatik, minő be­ruházásra. Kerkapoly K. pénzügyminiszter. A rendes szükséglet fedezésére adóemelés szükséges. A megtaka­rításokat illetőleg már elismerte, hogy még lehetséges volna, de ez által a befektetések rövidíttetnek meg. Részletekben nem vállal el megtakarítási kötelezettsé­get, virementtal lehetne, de erre meg a ház nem hajlandó. Igazolja ezután a pénzügyi kezelésnél mutatkozó na­gyobb költségeket. Deák Ferencz: A határozati javaslatot úgy tekinti, mint azon pontok kijelölését, melyekre nézve a helyzet javítható törlések és jövedelememelés által. Nem hiszi azonban, hogy e felett most határozhatnánk. Most az a kérdés, hogy a költségvetést átalánosságban a rész­letes tárgyalás alapjául elfogadjuk-e, vagy nem ? Úgy hiszi, hogy elfogadjuk. A részletes vita alkalmával lesz módunk a határozati javaslat pontjai felett egyenként értekezni. (Helyeslés). . Ezzel az értekezlet véget ért. (Ellenőr) Az oroszok Ázsiában. Csak nem­régiben említve volt, hogy Suvaloff, az orosz c­ár hadsegéde, s Granville, az angol külügymi­niszter, értekeztek azon eljárás fölött, a­mely szerint Anglia Oroszországnak Közép-Ázsia több országának leigázását, vagyis meghódítását c­élzó hadjárat ellen nem tesz kifogást. A külföldi lapok jelentették azt is, hogy a két kor­­mányférfi­ közt a közép-ázsiai dolgokat illetőleg egyet­értés jött létre. Hogy mily határig nyer Oroszország­­ szabad kezet, hogy Anglia féltékenysége a foglalások­­ nagy terjedelme miatt föl ne keltessék, az még eddig a két kormány titka. Úgy látszik, hogy Anglia beleegye­zését Oroszországnak érdekében volt megnyerni, mert Közép-Ázsiában az oroszok fegyverének a hadiszeren-­­ cse eddig nem kedvezett s most az egyetértés alapján fog csak nagyobb katonai mozgósításokat tehetni. Európa többbi hatalmaira nézve azonban szintén nem közömbös, hogy a konezon csupán Anglia és Orosz­ország osztozzék. E tekintetben, a kiszivárgó hírek sze­rint, az európai diplomatia köreiben némi mozgalom mutatkozik, mely mindenesetre figyelmet érdemel, mert bármily távolesőnek látszassák is a szóban forgó ügy, az mégis könnyen európai békét is megzavarhatja. A dolgok ily helyzetében röviden elmondjuk a kö­zépázsiai ügy miben­létét. A közép-ázsiai kérdés legelőször 1864. nov. 21-én került az európai diplomatia elé. E napról keltezve kül­dött Gorcsakofff egy jegyzéket a kormányokhoz, melyben tudata, hogy Oroszország a Sir-Darja folyó mellett fekvő Taskendet elfoglaló. Igyekezett bebizonyítani, hogy Oroszországnak érdekében van Turkesztán dél­keleti részén rendezett viszonyokat teremteni s a siva­tag nomád lakói folytonos megtámadásai ellenében biz­tos nyugpontot ny­erni s Khina­ mongol határánál a cserekereskedést fenyegető bajokat megszüntetni. Gorcsakofif jegyzékében hangsúlyozá azon bizto­sítást, hogy Oroszországnak egy­általában nincs szán­dékában foglalásokat tenni, sőt inkább békében hagyja az egyes országokat, ha azok a karaván-kereskedést nem háborgatják. Közép-Ázsia belsejében történtekről nemcsak hogy hű tudósításokat nem, de egy általában nagyon ritkán s többnyire elferdített tudósításokat kapunk s igy az ottani viszonyokról keveset lehet tudni. A kereskedelem véghetetlen sokat nyerne,­­ ha Ázsián keresztül háborítatlanul folytatható volna. Orosz­ország azt állítja, hogy csakis a kereskedelem biztosí­­tása c­zéljából hatol mindinkább Ázsia belsejébe. Sok körülmény azonban a mellett szól, hogy Oroszország­nak nem ez, hanem egyúttal foglalás is a czélja. Ez iránt a diplomatia annak idejében sok mindent össze­vissza irt, mígnem az egész ügyet feledékenységbe hagyták menni. Oroszország eljárása ellen a humanis­­mus és népjogi tekintetben sok fölszólalás történt. Oroszország foglalását azzal indokolá, hogy a si­vatag lakói az orosz kereskedőket kifosztják, s a már meghódított törzsekkel rabló portyázást folytatnak, ennek folytán mintegy kényszerítve volt egyik terüle­­letet a másik után elfoglalni, így azután nem egészen két év alatt Csokánd éjszaki része az oroszok kezébe jutott. Anglia ekkor kezdett tiltakozni a nagy mérvű fog­lalás ellen. Gladstone ez ügyben Pétervárott értekezle­tet tartatott. De Oroszország ismételten is csak azt bizonyítgatá, hogy ama néptörzsekkel más után és módon nem lehet boldogulni. A barátságos értekezletek alatt ismét két év múlt el. Ez alatt az oroszok meghódították Samarkandot. Ez által Csokand Oroszország vazalussává lett s Bok­hara a szövetséget nem utasíthatá vissza, miáltal az uralkodó állása az orosz parancsnok kegyétől tétetett függővé. Midőn az oroszok már ennyire előre hatoltak, ek­kor igyekeztek a szomszédos országokat is megnyerni, így lett azután Jarkund Oroszország szövetségesévé. Az orosz haderő ily módon ékalakban nyúlt be Ázsia közepébe. Csupán még Kiva tudta függetlenségét meg­tartani. Az oroszok hódítási czéljukul ezt tűzték ki.­­ Még eddig azonban kevés sikerrel, mert a már meghó­­dított tartományok föllázadtak és fajrokonaikat se­gítik. Az újabb ellenségeskedésre 300 orosz kereskedő elfogatása adott okot, kik jelenleg Kiva városában fogva tartatnak. Kiva mintegy 1000 lakossal biró város, a­mely azonban ablak és ajtó nélküli rozzant agyag há­zaival Európában még falunak sem illenek be. Az elfo­gott orosz keresk­edőket a khán mint rabszolgákat a törzsek főnökeinek eladta. Csak a múlt nyáron sikerült az elfogott kereskedők közül néhánynak sok sanyarú­­ságos kóborlás utáni övéikhez elszökni. Az orosz kor­mány ekkor — akbánt a foglyok kibocsájtására szób­ta föl. — A válasz tagadó volt. Oroszország a hadjáratot Klrina ellen még a múlt őszön meg akará indítani, de az akkori folyton tartó esőzések miatt, a múlt hónapig el­­halasztó. Az eddigi hírek szerint Oroszország sokkal hatalmasabb ellenre talált, mint­sem azt csak úgy köny­­nyű szerrel legyőzhetné. — Most tehát egy tekintélyes hadsereg szervezteti Kiva elfoglalására, mely kétség­kívül sikerülni fog, d­e az a kérdés, hogy Oroszország ké­pes lesz-e a meghódított országot megtartani. Hogy tehát a rend és személy biztonság ama orszá­gokban helyreállíthassék , még nagy erőfeszítéseket kell tenni. Már most­ csak az a kérdés, hogy mindehhez Anglia mit fog mondani. Mint egy angol lap írja, Su­­valoff Angliából távozott a nélkül, hogy az angol kor­mánynak a Közép-Ázsiára vonatkozó magatartását si­került volna megváltoztatni. Vájjon a közép-ázsiai ügy nem fog e végre is a két kormány közt viszályt tá­masztani ? (Arek. 1.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 21-én. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök megnyitván az ülést, Deák Ferencz nevében beterjeszti az egyetem hadköteles ta­nárjelöltjeinek kérvényét, melyben a néptanítóknak adott kedvezményt rájuk is kiterjesztetni kívánják. Kiss János bemutatja a szathmár­németi 48-as kör kérvényét, melyben a magyar nemzeti bank felállí­tását és annak bankjegyei forgalomba hozatalát tör­vény által megállapítatni kéri, továbbá ugyancsak ezen 48-as kör kérvényét, melyben kérik, hogy a múlt ülé­sekben Iványi Dániel által beterjesztett a vallássza­badságról szóló törvényjavaslat minél előbb tárgyalás alá vétessék és törvény erejére emeltessék. (Helyes­lés a szélső­baloldalon.)­­ A kérvények a kérvényi bizottságnak fognak kiadatni. Remete Géza előrebocsátva, hogy a letenyei já­rásbíróságnál daczára, hogy ötezer forinttal többe ke­rül mint 9 felőtt, az igazságszolgáltatás oly botrányos.

Next