Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-14 / 37. szám

s ezt hadsereg-válság fogja követni, melyet a pol­gárháború fog betetőzni. Spanyolországban a dolgok mostani állása mellett egy kormány sem lehet állandó. Az el­­fonsisták, carlisták s ultramon­ánok önzése gon­doskodik a szenvedélyek szításáról, hogy a ren­des viszonyok bekövetkezése lehetetlenné váljék. A trónkövetelők egész serege fogja fölütni fejét, hogy nem válogatva az eszközökben, az üresen álló trónra ülhessenek. S ha az erőszak folytán sikerült is majd a trónnak ismét gazdát szerezni, ez csak ideig óráig fog a nyakába vett királyi palást csillogásába gyönyörködhetni, mert a kö­vetkező pillanatban már lerántják róla. Hogy ez így leend, ezt nem is lehet csodálni, mert Spanyolországban parlamenti értelemben vett pártok nem léteznek. A cortes többsége, mint a múltban volt, a jövőben is csak az egyes pártok érdekeinek összeta­lálkozása folytán fog létre jöhetni, a­mint az megszűnt, a többség is eltűnik s ez leend továbbra is a ki nem apadható miniszterválságok forrása. Ily körülmények közt a kormánynak sem anyagi sem szellemi alapja nem lehet. A pártok demoralizáltak, a nép­szá­zadok óta a papi hatalom befolyása alatt állva, nem bír azon képességgel, hogy erejével az or­szágot pusztító tusáknak egy csapással véget vessen. Spanyolország, mely egykoron két világrész­ben uralkodott, ma már alig számba vehető or­szág. Az európai civilisatió és műveltség fejlesz­tésében már hosszú idő óta nem működik közre, a haladó kor nyomtalanul halad el fölötte, a humanizmus jótevő vívmányai szelíd éghajlata alatt nem honosulhatnak meg s a magasabb czélú politikai törekvések földéről szám­űzvek. A fejlődésének alapjait biztosító erő el van fojtva s végtére is egészen ki lesz irtva. A zilált ország egyelőre ismét a köztársasá­got fogja választani, de nagyon tévednének a köztársaság hívei, ha azon hitben ringatnák ma­gukat, hogy végre is ez leend a m­entőszer, mely a zavaroknak véget vetend. Bár­mily nagyban nyilvánuljon is a szabadelvűek azon óhajtása, hogy az ibériai félszigeten a köztársaság legyen az uralkodó, erről egyelőre le kell mondaniok. Minden köztársaság alapja a tiszta erkölcs, hol ez nincs, ott nem is lehet köztársaság. Lehet, hogy idővel a dolgok végre is oda fognak fej­lődni , de most egyelőre Spanyolországnak egy oly hatalmas kézre van szüksége, mely a­nél­kül, hogy a szabadságot elnyomná , rendet csináljon, véget vessen a nagyravágyók és önzők által keltett viszályoknak; ha ez megtörténik, akkor Spanyolország vissza lesz adva önmagá­nak, haladhat a békés fejlődés utján s a népek által elérni kívánt czélhoz vezető út nem lesz elzárva előtte sem. De mig ez bekövetkezik, egy polgárháború minden irtózatosságait kellene átélnie, s még azután is kérdés, ha a trónhaj­­hászokban lesz-e annyi belátás, hogy egy jobb sorsra méltó nép agyon zaklatásával fölhagy­janak. Azt lehet mondani, hogy a múlt­ századok minden bűne, mely a népek ellen elkövettetett, összetorlódva kísért és pusztít a jelenben a spa­nyol földön. Ha valaki azt kérdezné, hogy ki és mi okozta azt, hogy míg Európa többi államai­ban a modern eszméknek, ha­bár lassan is, de mégis sikerült gyökeret verni, addig Spanyolor­szág a középkori fanatismus keltette cselszövé­nyes dúlásokból nem tud kibontakozni? A fele­let nagyon egyszerű. Az ultramontanismus se­hol sem érvényesítheti hatalmát annyira a nép elbutítására, mint épen Spanyolországban. Ez az egyik ok. A másik, hogy az udvari légkörből ki­került nemesség csak a vész magvait hinté el lépten nyomon. E két elem m­egtevő munkáját, melynek nyomását a spanyolok még ma is oly sujtóan érzik. (R­eh. I.) Napról-napra. — Február 13-án. — — de— Dalmatiában fogyatékán vannak a — sza­marak és hallatlan megsértése a dualismus szentsé­gének : a zárai tanács nem is Ausztriából, nem is Ma­gyarországból, hanem Olaszországból hozatott fülese­ket a pusztulásnak indult faj felvirágoztatására. A sza­marak fogadtatása rendkívüli ünnepélyes volt. Az egész város talpon várta a fellobogózott hajót, melynek fedél­­­zetén pompázott a polgárosítandó negyven állat. Disz­­lakomát is terveztek. Szóval, ilyen szamarak soha ha­sonló ünnepélyességgel nem fogadtattak. A közös hadügyminiszter költségvetésében egy új tételhez lesz szerencsénk. Az előirányzatnak e födözést igénylő összegét még nem ismerjük, de igenis a czimét, mely így szól: szemüvegekre. A katonák ezentúl az állam költségén kapnak szem­üveget. No most aztán hisszük, hogy keresztül fognak látni a ködön. Svájcz szabad földjén nagyon meg vannak akadva egy pár nő miatt, a­kik valóságos nemzetközi összeüt­közést idéztek elő a kis köztársaság és a minden oro­szok kormánya között. A zürichi egyetemre járó nőtanulók ugyanis nagy­részt Oroszországból kerülnek ki. Ez még nem baj, de igenis baj az, hogy a muszka hölgyek mi­­den tudomá­nyuk daczára csak az esetben nyerh­tnek doktori ok­mányt, ha az orosz hatóság erkölcsi bizonyítványt ad előbbi magokviseletükről. Történt pedig, hogy az orosz hatóság e bizonyít­ványt ez­yik másik doktor­jelöltnőtől megtagadta, a­mi aztán a Svájcz részéről nemcsak a tudóslevél megtaga­dását eredményezte, hanem azt is, hogy az emanázipált hölgyeket bazájokba akarja utasítani, a­minek meg va­lószínűleg Oroszország álland ellen. A bonyodalom magva, mint látható, megvan. Egy pár kisass­onynak sikerült az orosz kormány figyelmét elvonni Középázsiától. M­AGY­AR ÚJSÁG 1878. FEBRUÁR 14.­ Eredeti levelek. Ó-Orsova, f­ebr. 10-én. (Nemzetközi értekezlet.) Az al-dunai el-elalvó ügyben minden kis lépéske is haladásként üdvözölhető, így üdvözölhető e folyó 7-ke is, mivel e napon egy nemzetközi értekezlet vala megtartandó Ó-Orsován az Al-Duna szoros, a világhírű­ Vaskapu szabályozására vo­­natkozó West cs. kir. osztály tanácsos terve ellen emelt némely nehézségek eloszlatása végett. Az illető kormányok szakközegei megjelentek, jelesül: Bécs­­ből egy osztálytanácsos, Pestről egy főmérnök, de épen a panaszos fél, a török kormány közegei kimarad­ván, az értekezlet nem vola megtartható. Lehet, az alkalmas­ idő váratik be, midőn a viz alant áll, mint­egy az orvosi vizmércte szerint a 0. pt. fölött 3' 4"0"­ mely idő rendesen nyár közepe, vagy őszszel okt. hó szokott lenni. A vádpont, nevezett osztály tanácsos úr terve ellen, mely a Duna jobb partján, tehát a szerb oldalra vinné a csatorna sziklába vésését, és pedig a 0. pt. alatt 6 — 7 láb mélységben, az volna a török kormány részéről fölállítva, hogy a csatorna létre­jöttével Vid­­­din, áradás alkalmával jobban elözönöltetnék, mint eddig történt az. Az osztrák-magyar szakférfiak tagadják és a volt volna bebizonyítandó is, de a t. konstantinályi szakf­ér­­fiak nem jelenhettek meg. A magyar kormány részéről volna egy megjegyzés, mely méltó volna az elhunyt jeles mérnökünk Vásár­helyi emlékéhez, hogy a csatorna se a jobb-, se a bal­partnak ne tartana, de menne a közepén a Dunának, hol jelenlegi ura a gőzöseknek ma is. Úgy de ekkor a Wix tanácsos úr terve elejtetvén, a Vásárhelyi-Mihá­­lik tér? volna életbe léptetendő. Nagy baj az, hogy a tervelő urak terveiket dug­­dossák, titkot csinálnak belőle, s így felmerülő kérdé­sek megoldása alkalmával a tájékozódás csak tapoga­­tás, és nem szabias eljárás lehet. Azért az illető tervező érdek­társulatok érdeke hozná magával, mozogni és napfényre hozni azon terveket, melyek az al-dunai nyolcz kőpadra vonatkoznak. Ilyen terv volna tudtom­mal Alpin amerikai mérnök, és Mihálik miniszt, taná­csos uraké. A közügy, keleti kereskedelem felébresztése, a civilisatió terj­sztése, követelik tehát érlelni az ügyet, tervekkel föllépni, hadd „győzőn a jobb“ és valahára tétessék már egy komoly lépés ezen égető ügyben. Nagy Soma. D. f. m. Helfy Ignác­i beszéde. — A képviselőház február 12-diki üléséből. — (Vége.) Egy minapi alkalommal, úgy hiszem nov. 23-án, Simonyi Ernő t. barátom előadta ezen társulatnak bot­rányos történetét. Nem fogom azt ismételni, de lehe­tetlen, hogy néhány momentumot ne emeljek ki belőle, már azért is, hogy a t. ház kellőleg tájékozva beirt­hassa, miszerint a dolgot tovább halasztani lehet i­tte­n, hogy e bajon segíteni kell. 1868 év vége felé nov. 4-én, nem tudjuk ki, nem tudjuk melyik miniszter, hanem mindenesetre az akkori kormánynak egyik tagja,szerződésre lépett egy bizony­os Waringgal, hogy ő építsen egy keleti vasutat. (Hall­juk !) Az egész szerződés tulajdonképen csak két pont­ból állott: te fogsz építeni egy vasutat, a­melynek neve lesz „magyar keleti vasút“ és mi kamatbiztosítást adunk neked 17 ezer forintot mértföldenként, a többi a te dolgod. Ugyancsak november havában, a kormány egy törvényjavaslatot terjes­ztett a ház elé, a­melyben felszólítja a törvényhozást, szavazza meg ezen új vasút­vonalnak kiépítését. Akkor Simonyi barátom felszólalt, kérvén a tervezetet és a költségvetést, mert hiszen le­hetetlen, hogy a ház csak úgy vaktában szavazzon meg ily fontos vállalatot,noha mindegyikünk óhajtotta, hogy Erdélyország minél előbb kapjon vasutat. Erre az ak­kori államtitkár Hollán Ernő képviselő úr azt felelte, hogy ez egészen felesleges volna, mert nincsenek itt a házban szakemberek, mi nem értünk hozzá, tehát csak szavazzuk meg úgy,a­mint a kormány kívánja. A több­ség engedelmeskedett. A­ki olvassa azon szerződést, a­mely rövid idővel később, deczember 16-án a Waring testvérek és az osztrák angol bank között köttetett,első perczre belátja , hogy egyenesen csalásra volt számítva.­­ Ehhez nem kell szakképzettség, ha van valami, a­mi a törvényhozást menti, a­mi némiképen enyhíti a hibát, melyet elkövetetett, épen az,hogy senki sem látta ama szerződést, senki sem látott sem tervet, sem költségvetést. De semmikép sem tudom felmenteni a kormány azon tagjait, a­kik ezen vasútvonalnak engedélyezését sordírozták, daczára annak, hogy olvasták azon szerző­dést és az úgynevezett bordereau-regulateur-t. Csak egyet emelek ki, a ez az, hogy Waring, mihelyt az en­gedélyt kikapta, — természetesen, mint ország világ­szerte ismert csalónak, nem lévén pénze, nem is volt soha, — átadta ez engedélyt az osztrák-anglo banknak, mely ez ügyben bizonyos Karl Mayer által volt képvi­selve. A szerződésben ki volt kötve, hogy az építke­zési vállalat kizárólag a Waring testvéreket illeti, a részvényesek és az alakulandó igazgató­tanács tartozni fognak a szerződésnek ezen alausulását, valamint a többi pontozatokat is elfogadni. Erre megindult a munka. Méltóztatnak tudni, hogy 75 millióból állott az egész tőke, mely fel volt osztva 30 milliónyi részvény és 45 milliónyi elsőbbségi kötvényekre. Elkezdték a mun­kát, mely összesen 4 szakaszra volt felosztva. A Wa­ring testvérek, most már nem mint engedélyesek, ha­nem csak mint építkezési vállalkozók szerepeltek a mit csináltak? Ak­rént intézték a dolgot, hogy az összes tőke a 4 szakasz viszonylagos hosszúságához képest lett felosztva, számba nem véve a helyi és építkezési nehéz­ségeket. S így történt, hogy ők a legelső, legkönyebb vonalrészt kiépítették, annál könnyebben, miután az már a kormány által meg volt kezdve, s miután ezen első nagyvárad-kolozsvári vonalat átadták a forga­lomnak 1870. novemberben kezdték lassan-lassan be­szüntetni a munkát, míg végre a reá következő év ele­jén végkép beszüntették, memorandumot nyújtván be az igazgató­tanácsnak, melyben kijelenték, hogy részint mert a kormány oly későn küldte vissza a helyeselt részlet­terveket, részint mert Erdélyben oly rész a ki­­sajátítási törvény sat, sat, ők mintegy 8 milliónyi kö­vetelést emelnek a kormány ellen, s mindaddig, mig a kormány azt meg nem adja és az igazgató­tanács az útban levő akadályokat el nem hárítja, addig ők a mun­kát nem folytatják. S mindenek felett kértek rögtön másfél milliót. Az igazgatótanács sok alkudozás után végre, és időközben érintkezvén a kormánynyal, végre egységre lépett a t. Waring urakkal, melynek folytán ezek visszaléptek a szerződéstől, ott hagyták az egész épí­tést, nemcsak de azon felül még 800000 frtot kaptak Utazási költségre, azaz, hogy Londonba megszökhes­senek. Mikor az örökösök a számadásokat megtekin­tették, mit találtak, azt, hogy a tényleg befolyt 44 millió olusz forintból maradt 51/1 millió készpénzben, 8 millió hátralék a részvényekből,1.000.000 cautio czi­­mén, a többi mind el lett költve arra az első, legköny­­nyebb szakaszra. Ily körülmények közt, az igazgató­ta­nács,mint múlt év június 3-áról kelt jelentésében mond­ja, a kormányhoz fordult, hogy segítsen a bajon, kü­lönben az országgyűléshez fordulni lenne kénytelen és kérni egy bizottság kiküldését, mely az egész vasúti ügyet vizsgálat alá vegye. Ha a kormány tehát a vizs­gálatot ki akarja kerülni, akkor segítsen e bajon, adjon pénzt. A kormány siet­­t 1.5000.000 frtot adni, de mine­l­, mill­ó ez? Ebben benn foglaltatik a cautió, és ezen kívül 500000 frtot adott a contó, így van ki­írva, azon kártérítések fejében, melyeket a társulat tett. Tehát itt két súlyos hibát követett el a kormány, melyre följogosítva a törvényhozás felhatalmazása nélkül nem lehetett. Kiadta a cautiót kezéből, az állam biztosítékát és az 500.000 előleg által mintegy előre is elismerte ezen követelések jogosultságát. De itt még nincs vége a dolognak. Az igazgatótanács, a­ki most már építkezési vállalkozó is volt, saját szakállára folytatta a munkái­tokat és mert néhány hónap múlva már pénz nélkül maradt, végre eszébe jutott, hogy hi­szen nekünk részvényeseink is vannak, hívjuk össze — a­mit eddig sohasem tettek, hadd adjanak pénzt, össze­futó tehát egy közgyűlést, annak előadta a szomorú történetet, melynek vége az volt, hogy kell 15.200.000 frt a vonal kiépítésére,azon remény mellett,hogy ez nem lesz elegendő. Felhívja tehát az igazgatótanács a köz­gyűlést, hogy hatalmazza fel őt arra, hogy egy 15 mil­liós pénzügyi operatiót vigyen véghez és e czélból ki­né­veztetett egy 3 tagú bizottság, a­melylyel egyetértő­­leg az igazgatótanács fel lett hatalmazva egy 15 mil­liónyi külcsön kötését 20 millió prioritási kötvény elzá­­lagosítása mellett létre­hozni. Nagyon jellemző ebben, hogy a közgyűlés végén az igazgatótanács kieszközölte azt, hogy egy határozati javaslat lett elfogadva, melynek alapján ezen 3 kikül­dött bátor férfiú v­izsgálat alá fogja venni az egész ügy­vitelt és ha azt helyesnek fogja találni, akkor absolu­­tiót fog adni az igazgatótanácsnak, ha pedig nem, akkor jelentést fog tenni a közgyűlésnek. Ha meggondoljuk te­hát, hogy a keleti vasút-tár­­sulat részvényei csaknem mind a külföldön vannak el­helyezve, ha meggondoljuk, hogy itt úgyszólván az egész országban a kormány szeme láttára milliók és mil­liók lettek — nem tudom micsoda kifejezéss­­ éljek — elidegenítve, jogtalanul elsajátítva, ha meggondoljuk, hogy mint a jelentésben is látjuk, a kormány lépésről lépésre értesítve volt-e a társulat hanyatlásáról, lehe­tetlen nem csodálkoznunk azon, hogy mi ok­o­zta rá a kormányt az ily hosszas hallgatásra, miért nem ismer­tette meg a dolog ily állását a törvényhozással már hó­napok előtt, már másfél év előtt ? Megengedem, hogy hiába lenne kérdé­s, ki a hibás ? Hibás mindenki; hi­bás legelőször az, ki ily szerencsétlen ajándékot adott az országnak, mint a Waring testvérek; hibás a kor­mány, midőn engedélyt erőszakolt oly vasútvonalra, mely még akkor trachroza sem volt, mert az első 600,000 frtot azon czimnen kapták a Waring testvérek, hogy tanulmányozzák a vonalat, hogy aztán a trackro­­zást lehessen eszközölni; hibás a törvényhozás, a tör­vényhozásnak azon része, mely amúgy vaktában meg­szavazta ezen engedélyt; hibás az igazgatótanács, mely tekintetbe nem véve sem a törvényt, sem a méltányos­ságot, oly könnyedén játszott a részvényesek érdekei­vel és elmulasztotta a közgyűlést kellő időben össze­­hívni, mely ezen bajokat megakadályozhatta volna, hibás tehát mindenki. De hibás főképen a kormány azért, mert nemcsak az átalános törvényszerű felügyeleti joggal bír, hanem mert maguk ezen társulatok alapszabály­ai kezébe adták a fegyvert, melylyel a visszaéléseket megakadályoz­hatta volna. Ott van mindjárt az 54. §., melynek értel­mében az igazgatótanács a kormány jóváhagyásával állíttatott össze; ott van a 72.§, mely szerint a számvizs­gáló bizottság választása megerősítés végett a kormány elé terjesztendő ; ott van végre a 79. §, mely legfonto­sabb s mely azt mondja: jo­ga lesz nevezetesen a kor­mánynak a részéről kiküldött biztos által az ügyvitelt megvizsgáltatni; az általa kiküldött biztosnak jogában áll továbbá az igazgatótanácsülésekben, valamint a közgyűlésekben részt venni, nem különben az állam, vagy a közérdekekre nézve netalán káros intézkedése­ket felfüggeszteni, s arról a minisztériumnak további intézkedés végett jelentést tenni. A midőn tehát a kormánynak annyi hatalom volt kezében, midőn az igazgatótanácsban a kormány részé­ről 2 tag volt, és látta mindezen visszaéléseket, látta, hogy ezen szerződés csalásra volt számítva, mert lehe­tetlen volt ezt észre nem vennie ; — látta, hogy a pá­lyának harmadrésze sem volt befejezve, s a tőke már legnagyobb részben föl volt emésztve; látta, hogy tör­tént oly valami, hogy míg a részvénytőke ezüstben lett befizetve, a befolyt pénz osztrák papírokban lett szá­mítva; hová lett a különbözet, mely az árfolyamból származott? Senki sem tudja. Én úgy érszem, hogy már ezen alapon is keresetet lehetne indítani az osztro-angol bank ellen. És akár így van, akár amúgy, mindenesetre a kor­mánynak kötelessége lett volna felügyelni, hogy Ma­gyarország­ hitele ennyire meg ne vontassák (Igazi Úgy van ! balfelől.). Én t. ház mindezek alapján óhaj­tottam volna azt indítványozni, hogy a t. ház méltóz­­tassék egy külön bizottságot küldeni, mely ezen ügyet elejétől végig szigorúan megvizsgálván, s átnézvén az okmányokat, midőn mindezeket valamint jogi ügy­szaki tekintetben összeállította, ezek alapján tegyen j­elentést, hogy lássuk már egyszer, kik a bűnösök, s ha feltalál­tattak, legyenek megbüntetve, úgyszintén adjon véle­ményt, hogy jövőre miként lehetne e vasutat kiépíteni, mely mindenesetre egyike a legszükségesebbeknek, mert a kelettel kötné össze Magyarországot. De azon tapasztalások után, melyeket csak a múlt napokban tettem, úgy látom divattá vált a kormánynál minden bizottság kiküldésében bizalmatlansági szava­zatot látni, még oly csekély dologban is, mint a teg­napi volt; mikor ugyanis a színházról volt szó, a mi­niszterelnök úr úgy tiltakozott a bizottság kiküldése ellen, mintha ez­által meg kellene bukni a kabinetnek. Nehogy tehát kitegyem ezen ügyet annak, hogy ez tisz­tán kanapé-kérdés miatt megbukjék, én egy oly mó­dot találtam, melyet úgy hiszem úgy a jobboldal, valamint maga a kormány is elfogadhat. (Halljuk.) Különösen remény­em, hogy elfogadja Paczolay képviselő úr is, mert mint látni fogja, ezen határozati javaslat által al­kalom lesz neki adva, bebizonyítani azt, a­mit tegnap mondott, hogy a túloldalon ülők is hű őrei a közvagyon és a közhitelnek. Határozati javaslatom­ra­ szól: (Halljuk!) „Uta­sítsa a ház a vasúti bizottságot, hogy vegye haladékta­lanul vizsgálat alá a keleti vasút ügyét, szolgáltasson ki magának m­iden erre vonatkozó okmányt, hallgas­son ki a­mennyiben szükségesnek mutatkozandó szak-­­ férfiakat és tanukat, terjessze ki figyelmét eme társu­lat eredetére, első megalakulására, a vállalkozók s az igazgató tanács, úgy­szintén kormánybiztosok által kö­vetett eljárásra, tegyen mind­erről még a jelen ülésszak alatt részletes f­ekadatolt jelentést a háznak, hogy en­nek folytán a törvényhozás a netaláni szükséges intéz­kedéseket megtehesse.“ T. házi Midőn ezen határozati javaslatot elvbará­­t­om és a magam nevében a t. háznak ajánlanám, azt hiszem, senki sem fogja azt pártkérdésnek tekinteni, nem fogják azt nézni, hogy a ház melyik oldaláról jön a határozati javaslat, tény­­ , hogy mint mondom, a ke­leti vasút ügye többet ártott Magyarország hitelének, mint száz más rész­vállalat. Ezen segíteni kell s úgy hiszem senki sincs a hazában, kinek érdekében állana, hogy ily dolgok ismétlődjenek Magyarországon és hogy a törvényhozás semmit se tegyen, hanem hallgatag nézze, mintha semmit sem gondolna az ország hi­telével, sem a polgárok vagyonával, legyenek azok bel­vagy külföldi polgárok. (Helyeslés balfelöl.) Kivonat a hivatalos lapból. A vallás- és közoktatásügyi magyar miniszter előter­jesztésére Hamar Pál közalapítványi Ügyigazgatónak, a minisz­teri tanácsosi czim és jelleg díjmentese­n adományoztatott Calics Henrik ch­inai és japáni miniszter-residens és főcon­­sulnak a 2-ad oszt. vaskoronarend, és b. Konradsheim Vilmos osztálytanácsosnak a közös külügyminisztérium elnöki osztályá­ban, 3-ad oszt. vaskoronarend díjmentesen adományoztatott. A m. kir. igazságügyra intézte'' a szakolczai járásbíróság mellé bírósági végrehajtóvá flodossy Kálmán nyitramegyei volt esküdtet nevezte ki. Kohn Barnát, kaposvári illetőségű bécsi lakos vezetékne­vének „Kaposi“-ra kért átváltoztatása I. évi 4549. számú belügy­miniszteriurai rendelettel megengedtetett. A pécsi m. kir pénzügyigazgatóság által Véber Sándor II. oszt irodatisztté, Christóf Gyula irodai segédtisztté, Tóth Lajos adóhivatali VI. oszt, Molnár Vincze pedig VII. oszt. adóhivatali tisztté neveztetett ki. F. évi február hó 15-én pestmegyei Kóka helységben pos­tahivatal fog életbe lépni, mely a levél és kocsipostai szolgálattal foglalkozni és gyalogposta útján az isaszegi postahivatallal köz­lekedni fog E postahivatal körét következő helyiségek és pusz­ták képezik: Kóka, Tápió-Szecső, Tó-Almás, Tápió Süly, Zsám­­bok, T.-Sáp, Dány. Legfelsőbb rendelet folytán néhány Karolina Auguszta császárné és királyné ő felségéért a vigiliak legfelsőbb rendeletre pénteken, február 14-én délutáni 5 órakor, a három engesztelő mise pedig szombaton, febr. d. e. 10 órakor, hétfőn,február 17-én és kedden, február 18-án és pedig mindenkor délelőtti 11 órakor fognak az udvari plébánia­templomban megtartatni. A cs. kir. udvari személyzet mind a vigilián, mind a három engesztelő mi­sén kíséretül a fennálló udvari gyászban jelenik meg Az „Oesterreichische Corr.“ jelenti: „Néhai Karolina Au­guszta császárné ő felségének végrendeleti intézkedései, mint ér­tesülünk, egy 10 év előtt szerkesztett terjedelmes s számos codi­­cillusokban vannak letéve, s azok felolvasása f. hó 10-én fél 12 órától fogva több órát vett igénybe.“ ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, február 1I. — Xántus János, azon, a „Hon“ szerént őt oly szépen jellemző nemes gondolatra jött, miszerint a köz­telken kiállított nagybecsű gyűjteménye megszemlélé­séért semmi dijt nem szed, hanem egy perselyt tett ki a­­ „népszínház“ javára. — Mindjárt az első nap 20 frt gyűlt be. — Az első magyar átalános tisztviselő egy­let e hó 16-án, tehát vasárnap, közgyűlést fog tartani, s többen, az egylet tagj­ai közül felhívják tagtársaikat, hogy holnap csütörtökön délután hat­­ órakor a kapu­­czinusok épületében tartandó előlege­s értekezletre meg­jelenjenek.­­ A főv. közmunkatanács tanulmány tár­gyává tette a kerepesi-út rendezési tervét s a szabá­lyozást minden részleteiben megállapitá. A kererepesi-ut 3 részre fog eloszlani, az országúttól a nagy körútig, onnan a szövetség-utczig és innen a vámig. Az ország­­uttal határos részben a közúti vaspálya egy vágány­ban a kerepesi-ut közepén fog egyesülni és igy vonul el a nemzeti szinház előtt, mig azon túl két része osz­lik és csaknem a nagy körútig két vágány vonul el. Az egész kerepesi-ut közepén gránit, old­­­traphyt, a jár­dákon addig asphalt coub val é­s burkoltaim. Az ut két oldalán fasor lesz, a­e­m­ 11-­tt lesznek a lámpatartó­k. A Rókus kórház és a K .Szulek-féle ház el fognak távolít­­tatni. A közmunkatársács felhívja a várost, hogy a ke­­repesi­ út szabályozására nézve itt elsorolt elveket tanulmányozza, és ha azokat helyeseknek találva elfo­gadná, utasítsa mérnöki hivatalát, hogy azok alapján a részletes terveket készítse el . A siklótársulat azon okból, hogy divi­­denciája még soha nem volt s hogy tömérdek kamat­veszteséggel jár, továbbá hogy papírjainak a börzén ár­folyamuk sincsen, végre hogy a múlt évi kiadás a 24 ezer frtot me­ghaladta , a tanácshoz árfelemel­ésért folya­modott. A tanács, tekintetbe véve a fenti körülménye­ket s azon ténykörülményt, hogy a sikló valóban csak luxusdolog, a menetdíj fölemelését megengedte, még­pedig az első hely díját 6-ról 10 krra, a második helyét pedig 4-ről 6 krra , köteleztetvén egyszersmind a tár­sulat a második mentőkötelet fölállítani. — A tanítók nyugdíjazását a Deákpárt érte­kezlete elfogadta s igy vervénylhető, miszerint e fontos ügy még ezen ülésszak alatt törvénynyé fog válni. — A nagymező-utczában lakó Eisler épí­tészeti asztalos tegnap éjfél tájban lakására térvén, a­mint a szobába benyitott, ott nagy meglepetésére két egyént talált, kik őt meglátva, fokosokkal akartak rá­­rohanni, de Eisler bírt annyi lélekjelenléttel, hogy az ajtót hamar bezárta s lármát ütött. Nemsokára egy rendbiztos jött a helyszínére, ki a tolvajokat letartóz­tató. A tettesek egyike a 20 éves Karsay Alajos laka­toslegény volt, ki előbb Eislernél volt munkában , társa pedig egy Szele nevű csizmadialegény, Karsay barátja. A tettesek egy nagy csomag ruhaneműt szedtek össze, s már a pénztárt kezdték feszegetni. Karsaynál elrejtve egy erős kétélű tőr, Szelnél pedig egy nagy kés talál­tatott. Mindketten fogva vannak.­­ A zö­l­d m­­u­t­c­zai játékbank tulajdonosai­nak ügyét a kir. fenyitő törvényszék, a­mint tudva van, a városi kapitánysághoz utasította vissza, mivel semmi „tényálladék“ nem létezik a bűnügyi eljárás megindí­tására. A városi tanács most egy feliratban, melyet az igazságügyi miniszterhez intézett, kifejti, hogy elég tényálladék az, hogy a tilos játék constatálva van, s hogy egy törvény 1790 ből világosan kimondja, hogy a tilos kártyajáték ügye a városi törvényszék elé tar­tozik.­­ A várbeli nagy dohánytőzs helyiségei félmondatván, a tanács a kis városházban elhelyezett adókezelési hivatal helyiségeit adta át 1. évi augusztus 1-től kezdve három egymásután következő évre. Az adókezelési hivatal azon helyiségbe tétetik át, hol je­lenleg a királyi ügyészség létezik, mely onnan a Fortu­nához költözik rövid időn.

Next