Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-25 / 46. szám
vaslatok szentesítés alá fognak terjesztetni. Következik ezután a napirend második tárgya, a kereskedelmi minisztérium költségvetésének folytatólagos tárgyalása. A tárgyalás tegnapelőtt az alföldön felállítandó gazdasági tanintézet kérdésénél szakadt meg. A miniszteri jelentés e kérdésbe hozott határozatot az ország jelen pénzügyi viszonyai között kivihetetlennek, másrészt meg feleslegesnek is todta. Mukics Ernő ezzel szemben a ház eddigi határozatának fentartását indítványozza. Széll Kálmán a pénzügyi bizottság részéről egy hat javaslatot terjeszt be, amely szerint a miniszter arra szólittatnak fel, hogy a gazdasági tanintézetek elhelyezésére nézve átalában jelentést tegyen s annál a régibb határozatra is tekintettel legyen. Somssich Pál ez indokolással elfogadhatónak tartja a pénzügyi bizottság s a miniszter azon nézetét, amely szerint az előbbi határozat kivitele megtagadtatok. Remete Géza is elfogadja a p. v. bizottság jelentését, csak a felett mondja ki rászólását, hogy a ház határozatai egyáltalán nem respectáltatnak. Tisza Kálmán Mukics hat javaslatát nem látja ellentétben a pénzügyi bizottság javaslatával s elfogadja mind a kettőt. — Föltétezik ezután a kérdés. Mukics Kat. javaslatát 92 szóval 85 ellen elfogadja a ház. — Az előterjesztés a bizottsági jelentés szerint most megszavaztatik a fogarasi uradalomban szervezendő ménesre előirányzott 60,000 frt tételéig, mely összeg törlését ajánlja a bizottság. Lázár Ádám eme határozati javaslatot adja. Miután a fogarasi uradalom bevételei 58,665 írttal a pénzügyminisztérium kezeléséből egy az erdélyi részekben szervezendő ménes birtok gazdaság érdekében a földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésébe átvétetni elhatároztatott, méltányolva a földmivelési miniszter és az állandó pénzügyi bizottság által e tárgyban kifejtett érveket, és egy ottan felállítandó ménes szükségességét elvileg elfogadva, a képviselőház utasítja a földművelési minisztériumot, miszerint az átveendő birtoknak a kitűzött czélra berendezését a bevételekhez képest elintézni és a ménes szervezésére kellő minden adatokat benyújtva, a részletes tervet és költségelőirányzatot a következő évi államköltségvetéssel egyidejűleg annál inkább beadni igyekezzék, hogy kedvezőbb pénzügyi viszonyok reményében ezen ménes tettleges felállítása véglegesen elhatároztassák. Radó Kálmán indítványozza, hogy ez összeg már az idén megszavaztassák, mert már e czélból tenyészanyag szereztetett be, amely egyelőre Mezőhegyesen helyeztetett el, s ez anyag a késlelkedés által veszélyeztethetnék. Ajánlja az egész összeg megszavazását. Széll Kálmán előadó szerint nemcsak elméletileg kell hangoztatni a takarékosságot, de ha leküzdésbe is kerül valamely összeg megtagadása, ha látjuk, hogy nem kerül, nem szabad költekeznünk. Ajánlja a pénzügyi bizottság jelentésének elfogadását. Különben is eddig mi sem szavaztatván meg ez uradalomra, nem veszélyeztetünk itt semmit. Radó Kálmán szavai félremagyarázása végett emel szót. Nem mondta, hogy ott már eddig beruházások létettek, hanem hogy Mezőhegyesen helyeztetett el egy odaszánt ménes, ez pedig ott minőségéből veszt s ezért tartja ő szükségesnek az összeg megszavazását. Zichy József gr. Hegyi fajokban igen nagy lévén a hiány, ő is kéri az összeg megszavazását. Simonyi Lajos dr. Erdélyben egyátalán nincsenek eddig vérlovak, pedig ott is okvetlen szükséges ez ügy fejlesztése. Különben is a ménesek jövedelme majdnem fedezi a kiadásokat. Ajánlja a megszavazást. Orbán Balázs, Erdély némely székely községében oly fajlovak vannak ma is, melyek az arabokhoz nagyon hasonlítanak. Hogy ezek fentartathassanak, megszavazza az összeget. Korizmics László: Erdélyben 50 évvel ezelőtt volt vagy 110 ménes, ma nincs; ennek oka a súlyos viszonyok ; az államnak mindent meg kell tenni a magyar fajlovak érdekében, melyet ő valóságos kincsnek tart. Megszavazza az összeget. Tisza László megjegyzi, hogy ha a lovak Mezőhegyesen egy pár évig tartatnak, nem lesz mit áthelyezni, mert elvesztik faji jellegüket. Megszavazza az összeget. — A ház nagy többsége ezután megszavazza Radó indítványát, mire a kereskedelmi költségvetés hátralevő része vita nélkül elfogadtatik a bizottsági jelentés alapján. Következik a vallás és közoktatási miniszter költségvetése. Előadó Kautz Gyula. Trefort Ágost vallás- és közoktatási miniszter miután költségvetése tetemesen nagyobb mint a tavalyi, a költségek indokolására átalánosságban kívánja nézeteit előadni. Ismerteti, mennyire szükséges egyetemünk emelése. Ő több új tanszék fölállítását ajánlott a bizottságnak, de a tett kérdésre meg kellett vallania, hogy nincsenek tanerői. Mindamellett azt hiszi, hogy üdvös hatása lesz, ha külföldről hozat tanárokat, a germanisatiótól nem fél, mert a tudományosság terjedésében látja a nemzet egyik főzálogát. A külföldi tanerőket különösen a tanárképezdéknek szánta. Elősorolja ezután az egyetemen létesítendő építéseket, valamint az egyetemi könyvtár fölépítésének szükségét. Költségtöbblet mutatkozik a tanárképezdéknél is, s ezt a középoktatás fontosságával indokolja. Hangsúlyozza ez után a jogakadémiák rendezésének szükségét. A középoktatásra térve, a költségtöbbletet az uj tanodák felállításával és a tanári fizetések emelésével indokolja. Legnagyobb költségszaporodást a népoktatás ügye mutat fel. Egy új tanítóképezde terveztetik, hogy részben a tanítóhiányon is segíttessék. A tanítóhiány különben úgymond nemcsak a mi bajunk, hanem egész Európában közös baj. Amerikában a nők minél buzgóbb részt vesznek az oktatásban és részéről nálunk is jó eredményt vár. A tanfelügyelők intézményére vonatkozólag azt hiszi, hogy nálunk sokan összetévesztik az ügyet az egyénekkel. A tanfelügyelők közt van sok jeles férfi, vannak gyöngék is és hanyagok, és ezek ellenében egész szigorral fog föllépni. A p. v. bizottság javaslatát elfogadásra ajánlván, végül azt mondja, hogy bármiként viseli az ország kulturális ügyeit szívén, a jövő évi budgetét nem fogja magasabbra állítani, mint a folyó évit. Ha azonban komolyan akarunk haladni, 1875-ben nagyobb áldozatokat kell hoznunk. Különösen az egyetemi s más építkezések a közelebbi 8—10 évben legalább 10 millió frtot fognak igényelni, mi természetesen nem a folyó bevételekből, hanem kölcsön útján lesz előállítandó. Bármennyit fog az ország a közoktatásra költeni, e költség nem fogja az ország pénzügyét derangírozni; ellenkezőleg, ez fogja pénzügyünket emelni, s ezen szellemi investitió kamatjai fogják legbiztosabban helyreállítani az ország pénzügyeit. Oláh Gyula főkép a tanfelügyelők kérdésével foglalkozik és végül a pénzügyi bizottság jelentésének elfogadása mellett nyilatkozik. Tarnóczy Gusztáv az 1868-ki 38. t. sz. revideálását hangsúlyozza, melyet nem kellett volna előbb hosszú enelyette tárgyalás alá bocsátani. Ghyczy Kálmán hosszabb indokoló beszéd után indítványozza, határozza el a ház, hogy „a vallás- és közoktatásügyi miniszter a közvetlen kezelése alatt álló alapok és alapítványok kezeléseinek, bevételeinek és kiadásainak előirányzatát az illető czímek, rovatok és tételek szerint összeállítva, jövőben évenként költségvetésébe foglalja.“ Trefort Ágoston hangsúlyozván, hogy közóhaja a budget tárgyalás mielőbbi befejezése ez indítvány fölvétele iránt a budgetvita után kíván határozatot hozatni. Ghyczy Kálmán elismervén, hogy a javaslat hoszszabb eszmecserére adhat alkalmat, elfogadja, hogy javaslata még ez ülésszak alatt tárgyaltassék. — A ház elhatározza, hogy a költségvetési vita után tűzessék napirendre. Körmemly Sándor: A felett tanácskozunk, hogy minek és milyenek legyenek közoktatási állapotaink, mindnyájan abban egyezünk meg, hogy legyenek azok jók, minél jobbak. Jó közoktatási állapotokat, jó közoktatási törvények és ezeknek határozott végrehajtása, közérdekeltség, áldozatok teremtenek. Engedje meg tehát a tisztelt ház, hogy vizsgálat tárgyává tegyem, hogy vannak-e jó közoktatási törvényeink. Igen röviden vizsgálom meg e kérdést, s csak annyit mondok, hogy nincsenek. Csupán csak egy van, a népoktatási törvény , szólok tehát erről , anynyival inkább, mivel ez a törvény ma már úgyis a közvélemény által elbíráltatott, ennek jó és rosz oldalai napi kérdést képeznek. Annyival inkább, mert a t. közoktatási miniszter úr azon nyilatkozatot tette, hogy miután már oly hangosan nyilatkozott a közvélemény ezen törvény hiánya felett is, hogy akarva sem dughatnák be füleinket a közvélemény nyilatkozata előtt, kilátásba helyezte tehát — akár tetszik ezen kifejezés a „Pesti Napló“-nak és némely másoknak is, akár nem, hogy revisió, de én nevén szeretem nevezni — kilátásba helyezte annak revisio alá vételét, én tehát a t. ház becses engedelmével először a népoktatási törvényről e szempontból fogok szólani, annyival is inkább, mert meggyőződésem szerint a népoktatás az összes hazai közoktatási ügynek alapja és politikai tekintetben végcélja is. Szólok először is arról, hogy vannak-e teházi néptanodáink? Ha kezünkbe vesszük azon jelentést, amely 2 év alatt készült, abból fájdalom, csak azt látjuk, hogy vannak ilyesmik, de nem látjuk azt, hogy mennyi hiányzik. Mindnyájan tudjuk, hogy ezerekre megy néptanodák tekintetében a hiány, még sokkal számosabb a hiány azon tanodáknak szűk volta tekintetében, miszerint csak itt Pesten, a fővárosban is részint azok hiánya, részint azoknak szűk volta miatt az összes tankötelezetteknek csak felét sem képesek befogadni, ha pedig építkezési viszonyaikat akarnék vizsgálni és itt egészségtelen szűk voltukat figyelembe venni, kétségbe kellene esnünk tanodáink állapota felett, de én csak anynyit akarok jelezni, hogy a Magyarországon, fájdalom, oly sajnos gyermekhalandóság nagy mérve és a tanitók hiánya némi tekintetben itt is gyökerezik. Ezen a bajon kell tehát legelőször is segítenünk. De miként? Az 1868. évi 38-ik t. czikk ad-e kezünkbe módozatokat e tekintetben. T. hát! Az 1868 38. t. sz. szabadelvűségénél fogva, ellenkezőleg, mint ahogy azt Tarnóczy képviselő úr óhajtotta, és én nagyon örülök annak, hogy ellenkező elvből indulva ki, mert egyátalán nem akarnám a tanügyet kizárólagosan, mint ő mondá államügygyé tenni, felekezeteknek úgy mint egyeseknek megengedi, hogy tanodát állíthassanak, de nem gondoskodik arról, hogy ha tanodákat állítanak, hogy ezek mindazon követelményeknek minden tekintetben megfelelők is legyenek, csak annyit mond a 38. §-ban, hogy községi tanodát csak ott kell felállítani, ahol a hitfelekezetek nem tartanak, vagy ahol 30 tanköteles gyermek szülői kívánják. Ezen határozatlanság mint véres fonal vonul végig az egész törvényen, ennek mind a 148. §-án. Látszik, hogy compromissum útján jött létre ezen törvény, mert csakugyan kompromittálja a tanügyet. Én azt hiszem, ma már mindenki belátja, ki a tanügygyel csak némi érintkezésben is van, hogy ezen segíteni okvetlenül kell, tehát a törvény revisiója már csak e tekintetből is elmaradhatlan. (Igaz. Úgy van.) De ha a tanodák föltételei az oktatásügynek, a tanítók sine qua non-jai. Nézzük, mikép állunk a tanítók tekintetében. E tekintetben bátran elmondhatom, bárha a jelentésből ismét nem tudtam kivonni, hogy a tanítók hiánya átalában mennyire vehető föl ? Nem is gondolnám, hogy benne volna, mert tüzetesen kerestem és nem találtam, de bátran mondhatom, hogy legalább is két annyira megy a népiskolai tanítók hiánya, mint a tanodáké. És midőn ezt látjuk, azon jelentésből 66—67 óta 70 —71-ig, tehát mintegy 5 év alatt daczára annak, hogy 20 állami nő- és fizmodaképezde állíttatott fel nagy költséggel, a tanítók száma csak 98-ra megy, holott a nő- és fitanítók nemcsak ezekben, hanem a felekezeti képezdékben is képeztetnek; ha tekintetbe veszszük, hogy 1786 a szaporulat, vagyis azon szám, mennyi tanító képeztetik az öszszes állami és felekezeti képezdékben, csak a superescentiát sem adja ki, mert legalább 700-zal többnek kellene évenkint tanulni a képezdében, hogy az maga kikerüljön , akkor valóban tehát kétségbe kell esnünk a felett, hogy Magyarország népoktatás ügye nem évek, de évtizedek, sőt e század alatt is oda fejlődhessék, ahova azt fejleszteni mindnyájan kívánjuk. Ha még azt is figyelembe veszszük, ami itt már mondatott, hogy a létező tanítók közül is számosan máris az államhoz képest úgyszólván lealázó pályára lépnek, akkor nem térhetünk ki tehát e bajnak vizsgálata elől, hogy miért van ez állapot és mikép lehetne ezen segíteni. Intézkedjünk először is a tanítói pályának függetlenítése felől. Nem állítom, sőt egyenesen tagadom, hogy felekezeti tanítókra nézve kimondása a fizetési minimumnak az autonómia körébe vágna, de nem elég, hogy a tanítók fizetést remélhessenek, hanem kell, hogy becsületesen bevégzett pályájuk végén nyugdíj- és özvegy-, árva-, gyámintézet jótéteményeiben is részesülhessenek, amire hogy kilátást nyújtott a miniszter úr, kell hogy azért elismerésünket nyilvánítsuk. De szükséges tehát, hogy a tanítói pálya minden a tanítói pályával öszveférhetetlen foglalkozástól is mentesítve legyen. Még ma is látjuk, hogy magában a tanodai lapban a tanodai lap jelentőségének és hivatásának valóságos botrányára pályázatok hirdetésénél a harangozás és más ily foglalkozások említetnek fel a tanítói kötelezettségnek sorozatában. De kell, hogy ne kerüljeel a miniszter úr figyelmét azon szempont sem, hogy ha kellő számban akar tanítókat nyerni, eszközölje ki azoknak a katonakötelezettség alóli mentességét, mert a legtöbb esetben úgy fog járni, hogy midőn kiképeztette a tanítót, midőn az 20 éves korában kilép a képezdéből, a közös hadsereg számára elvitetik katonának. Intézkedjék tehát a miniszter úr, hogy a tanítók a katonakötelezettség helyett a honvédségi kötelezettség által vonassanak be azon ismeretkörbe, melyet nekik a 68. évi törvény szerint a tornászainál tanítaniok kell. Egy szóval intézkedni kell akként, hogy a tanítói pálya vonzerőt gyakoroljon oly egyénekre, akik műveltségi fokuk, képességük és talán hajlamaiknál fogva a tanítói pályára óhajtanak lépni. Szerintem intézkedni kellene, hogy addig, míg a népiskolai tanügy a kellő létszámot el nem éri, a tanítóvá való képesítés ne nehezítessék, sőt lehetőleg könnyítessék, mind a tanfolyamok száma, mind egyéb intézkedések által. Én abban a nézetben vagyok, hogy a miniszter úrnak a tanfelügyelők útján, vagy azok mellőzésével a tanítói kart fel kellene szólítania arra, hogy oly szülőket, kiknek jó felfogású és jó irányú gyermekeik vannak, arra buzdítsák, hogy gyermekeiket a tanítói pályára engedjék át és ha e tekintetben a szülők kellőleg felvilágosítatnak, erre készek lesznek, mert rájuk nézve is aránylag előnyösebb lesz, mintha egy negyed vagy egy nyolcad telken ketten hárman fognak osztozkodni — fognak e pályára többen vállalkozni. De intézkedni kell a felől is, hogy a tankötelesek ne csak járhassanak, hanem járjanak is a tanodába, mert hiába van tanoda, hiába van iskola, a tankötelezettség szigorú keresztülvitele nélkül és miután a 38. tcr. e tekintetben is hiányos, ez oldaláról is különösen revisto alá veendő. Szemben az Eötvös által először beterjesztett javaslattal az adatok összegyűjtése az illető tanfelügyelők és tanítók tudván, hogy ezen jelentés a jutalmakat, az állami alapítványokat és segélyezéseket osztogató miniszter keze közé fog menni és így nagyon természetes, hogy nem törekedtek a tanodában járók számát minél kisebb mértékben feltüntetni. De ezen adatok nem a leglelkiismeretesebben küldettek be. Egy tanfelügyelőnek előttem tett nyilatkozata szerint mi arra kellő súlyt nem fektethetünk, mert ezen nyilatkozat, illetőleg mentség szerint akkor lettek beterjesztve az adatok, miniszteri utasításból, hogy aki csak egyszer 13 volt az évben iskolában, az iskolába járónak vetessék, így azután nem csodálom, ha Mosony megyében pl. 9913,06 rész % a tanodába járók száma, Somogy megyében pedig 95%, holott határozott tudomásom szerint 50%-ra sem megy a tanodába járók száma, azon megyében pedig merem állítani, hogy e tekintetben az első megyék közé tartozik. Ha személyes tudomást akar a miniszter ez ügyben nyerni, tekintsenek csak a fővárosi tanodákra, vagy szemléljék az e tekintetbeni tanügyi állapotot; igen könnyen látni fogják, hogy ámbár Pest fővárosnak egy olyan tanfelügyelője van, aki saját nyilatkozata szerint oda fog törekedni, hogy a tanügyi állapot Pesten a tanítók jóléte tekintetéből mintaszerű legyen, mégis nincs senki, ki csak utána nézne a haza fővárosában annak, hogy mennyi a tankötelezettek száma és kötelezve vannak-e azok, hogy járjanak iskolába? Arról, amit állítottam, még könnyebben meggyőződhetik a miniszter úr, hogy ha megtekinti magát a jelentést. Abból meggyőződhetik arról, hogy 20 törvényhatóság kerületében fogyott a tanodába járók száma a 67-hez képest. Tehát hogy körülbelől sok igazság van azon általános panaszban, melyet nemcsak a tanodai, de általában a napilapokban is olvashatni, hogy az 1868-ks 38. t. czikk létrehozatala óta a tanügyi állapotok roszabbak, a tanodába járás sokkal hanyagabb, mint volt eddig. Méltóztassék egy oly javaslatot tenni, hogy azon pár száz ezerért, ami a tanfelügyelőkre előirányozva van, legalább 150 között osztassák fel, így ők talán a magasságból alább fognak szállani oly helyzetbe, ahol a dolog egyúttal össze is fér a helyzettel és így szerves kapcsolatba fog hozatni, mint már előbb említtetett, a tanfelügyelői intézmény a tanügyi intézménynyel, az az, hogy például szemben az autonomikus felekezetekkel ne kelljen messze kerülő utakon először a superintendensek vagy püspökökhöz, azután az esperesekhez sgy tovább menni, hanem közvetlen lehessen az illetőknek intézkedni oly dolgokban, melyek a törvény keresztülvitelére czéloznak. Mi a felekezetek jogkörét illeti, az szerintem vallási dolgokban határozódik, nem pedig tanodai ügyekben, vagy amennyiben a tanoda ügye a valláséval öszszefügg, annak belső szellemében,s nem pedig vannak küls intézményeiben. * — Szóló most a mintatanodák által elérhető jó eredményt ismerteti. Azután a felnőttek oktatására térve így nyilatkozik : A jelentés szerint igen szépen halad ez az intézmény. Magam is elismerem, hogy halad. Nagyon óhajtandó volna, hogy minél nagyobb mérvben kifejlesztetnék, de higye el a t, miniszter úr, hogy a legtöbb helyen honnét nagy zajjal hirdetik a felnőttek oktatásának életbe léptetését, az első egy-két órában megjelennek számosan nemcsak a beiratkozottak, de imitt-amott mások is, de csak a legritkább helyen van meg mind a tanító mind a beiratkozottak részéről a kívánatos kitartás. Sőt nagyon jól tudom, hogy miután e tekintetben már egy ízben történt felszólalásom folytán a honvédekre is kiterjesztetett az ismétlő oktatás, mégpedig kötelezőleg, legtöbb helyen a honvédek felszólittattak az ismétlő iskolába való megjelenésre, de ott meg nem jelennek daczára annak, hogy lajstromba figuráinak s miért ? mert minden egyesnek tanításáért annak a szegény, sokszor 100 —120 frt fizetésre kárhoztatott tanitónak egy kis jövedelme lenne. — Szól ezután a közoktatási törvény akadályairól. Ilyen a többi közt az, úgymond, hogy a vallásszabadságról, illetőleg a felekezetek jogegyenlőségéről szóló törvény ma is még megalkotva nincs. Én erről tüzetesebben nem fogok szólani csak annyiban amenynyiben az viszonyban van a tanügygyel, mert lehetetlen, hogy mindnyájunk tudomására ne volna az, hogy épen ezen körülmény, a felekezeteknek a felekezeti autonómia ezége alatti féltékenykedése, akadályozza a 38. 1. czikk teljes, tervszerű, hézagtalan keresztülvitelét,illetőleg megalkotását. Ha tehát ez akadály, pedig hogy az, köztudomású dolog, kell, hogy ezen akadály elháríttassék. De ez máskép alig fog lehetséges lenni, mint úgy, hogyha — mit már annyiszor javaslatba hoztunk, — a vallásügyi minisztérium az oktatásitól elválasztatik. (Helyeslések.) — Az előirányzatot érintve így szól: központi igazgatás czíme alatt ismét oly nagy összeget látunk előirányozva, mint a múlt évben, és akkorát, mint Ausztriában — talán a paritás kedvéért, — pedig én azt hiszem, hogy itt szép összeget lehetne meggazdálkodni, mert ha az eredményt viszonyítjuk a központban lévő hivatalnokok nagy számával és azon nagy összeggel, melybe az kerül, az nem felel meg. Tankerületi főfelügyelők, ámbár azt hittük tavaly, hogy az idén már nem fognak szerepelni a budgetben, még mindig 32.000 frtot igényelnek,és miután a sötétség baglyának kezeiben vész el ez összeg én ezt egyenesen neheztelem, mert valóban sokkal több hasznot lehetne vele tenni, mint azok számára kiderül. A tanügy valódi czéljára ma is csak valamivel több fordíttatik, mint a múlt évben, oly szégyenletes kevés, hogy e tekintetben is mint ezt más tekintetben a miniszter úr említette, egyenesen az összes európai államok közt Törökország mellett állunk keleti testvéri viszonyban , mert az államháztartási költségeknek alig egy °0-ját képezi a közoktatásügyi költségvetés, anynyit sem, mint mennyibe maga az udvartartás kerül. — Végül a tanügy iránti érdekeltségről nyilatkozik : Elismerem — úgymond — hogy az érdekeltség növekedőben van. De quid hoc ad tantum sitim? Váljon Magyarország dúsgazdag papsága, aristokratái, kik százezreket, milliókat áldoznak korteskedések alkalmával a nép elbutítására és erkölcstelenítésére, aránylag hoznak-e ily áldozatot, vagy csak ezen áldozatok kamatját a tanügyre? Találkozik-e csak annyi érdekeltség mint a 40-es években a lóversenyek, a nemzeti múzeum, vagy a napokban a rókavadászat iránt ? Ha azt látjuk, hogy az egyetlen Corvina, melynek czélja volt olcsó, népszerű és okszerű olvasmányok által a műveltséget terjeszteni, érdekeltség hiányában megbukott, ha azt látjuk , hogy a nevelési egyletek, melyeket boldogult Eötvös kezdeményezett, elenyésznek, ha azt látjuk, hogy maga a miniszter úr az önként alakuló tanító egyleteket agyonüti, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a közérdekeltség nem is nagyon mutatkozik. Közérdekeltséget kell teremteni, ha nincs, talán szintén hivatva volna a miniszter úr oda működni, hogy általános hazafias közérdekeltség nyilvánuljon. Igaz, tisztelt ház, hogy a népnevelés vagy átalában az oktatás ügye mint a vasutak és más consortiumok, osztalékot nem ígér, de ígér szabad hazát, talán ígéri magának a haza talajának termékenységét, ígéri adminisztratiónknak, aminek nagy hiányai általánosan el vannak ismerve, czélszerűbbé tehető voltát, ígéri az igazságügynek is megfelelőbben kezelhető voltát.Ígéri számban csekély nemzetünkre nézve azon nagy tényezőt, ami rejlik abban, hogy ha számilag gyengék vagyunk is, igyekezzünk erkölcsi és szellemi tényezők által fokozni magunkat, mert jövőnk és létünk biztositéka ebben rejlik. Elnök. Még többen lévén szólásra felírva, holnap d. e. 10 órakor folytatjuk a tárgyalást. MAGYAR ÚJSÁG, 1878. FEBRUÁR 25. Kivonat a hivatalos lapból. Az igazságügyminiszter előterjesztésére birákká, a liptószentmiklósi törvényszékhez Horánszky Adolf ügyvéd ; a nagykikindiai törvényszékhez Schlier Kristóf ottani királyi alügyész ; a bajai törvényszékhez Joannovits Döme semmitőszéki fogalmazó és Heves Károly zombori aljárásbíró; a szabadkai törvényszékhez Krizanits János, jelenleg ugyanott beosztott kőszegi volt vegyes bírósági pótbirót; a maros-vásárhelyi törvényszékhez Nagy Lajos maros-vásárhelyi árvaszéki elnök és a tornai törvényszékhez dr. Imling Konrád városi törvényszéki volt jegyző ; továbbá járásbiróvá; az alsó-kubini járásbirósághoz Bulla György ottani albiró; végre albirókká; a maros-vásárhelyi járásbirósághoz Csanádi Béla marosvásárhelyi tvszéki jegyző és a magyaróvári járásbirósághoz Gerebényi Károly pozsonyi tvszéki jegyző neveztettek ki. Benkeő Géza privigyei járásbirónak a galgóczi járásbirósághoz leendő áthelyeztetése megengedtetett, Lehoczky Gyula vasgyári ellenőr, a selmeczi m. k. bányász- és erdészeti akadémiához az építészet rendkívüli tanárává kineveztetettt Briaudeau Péter T. kereskedői czég főnökét Nantesben, ifj. Briaudeau Péter Tristant, ugyanott fizetés nélküli consullá a szabályszerű illetékek húzására való joggal, kinevezték. A budapesti kir. főügyész Huszár László bijnokot a kecskeméti kir. ügyészséghez írnokká nevezte ki. A veszprémi állami m. kir. postahivatal f. é. márczius hó 1-jétól kezdve 1000 frtig terjedő postautánvételek felvételére s kifizetésére, Pestre és Bécsbe pedig a nagyobb összegű postautalványokat közvetítő postapénztárakkal váltott forgalomnál egész 5000 frtig terjedő pénzutalványok felvételére hatalmaztatott föl. Sopron, 1878. évi február hó 18-án. A m. kir. postaigazgatóság. ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, február 24. — Székely Imre tanítványainak tegnapi matinéján 4 Ilona versenyzett egymással: Károlyi Hona, Székely Ilona, Ragályi Ilona, Heckenast Ilona, és nyert mindenik. Károlyi Ilona ugyanis ép oly biztos hajlékonysággal s gyorsasággal játszotta Chopin „Impromptu“ és „Válté“ műveit s ép oly hajlékonysággal csevegett azon a különös zenenyelven, mely Chopint jellemzi, mint a minő tiszta szabatossággal énekelte Székely Ilona Mendelssohn „Lieder ohne Worte“ és Schumann „Traumes Wirren“ dal- s illetőleg álmait. Ragályi Ilon „Divertissement“-je Hellertől oly kedélyes megnyerő társalgás volt zenenyelven, mint a minő méla ábránd Chopin G-moll „Nocturne“-je, melyet Heckenast Ilona játszott. A két előbbeni Ilona már anynyira előhaladt a virtuositás terén, hogy könnyen lépést tarthat a jövő kor legfokozottabb követelményeivel, mely napról-napra több technikai, sőt nem csupán technikai ügyességet, hanem szellemet, bensőséget követel. Ragályi Ilona még úgyszólván „újoncz“ — még inkább az Heckenast Ilona, azonban, az a felfogás, erő, finomság, értelmességi játékukat jellemzi, teljes biztosítékot nyújt az iránt, hogy ők sem maradnak el, sőt más más után szintén elérhetlenekké válhatnak- ha az igyekezet s erély lankadni nem fog. A tanítványok matinéjáról hely szűke miatt többet nem szólhatunk , de egyszersmind lehetlen felednünk azon mondhatni szomorú véget, melyet ért. Végül ugyanis Székely Imre zongorán, neje harmonionon, Fáy Gusztáv „Kamilla“ cz. operájából a „Dello Solo“-t játszották, kegyetlen meghatólag. A hallgatók közt ott ültek Fáy Gusztáv özvegye, rokonai, barátai stb. Az özvegy szemei megteltek könnyekkel, aztán a többieké s végre majdnem átalános zokogás fejlődött ki a női körben, mit aztán egy urhölgy, ki Salvi úr ajánlatára kereste fel Székely Imrét, pár műdarab eljátszásával zárta be ezt az örömeiről és siralmairól nevezetes matinét. Az újpesti kikötőt nem fogja a minisztérium az újpestiek kívánsága szerint egészen kinyittatni, mert ez a kikötő és a szabad Duna vízszínvonalának különböző volta miatt nagyon költséges építkezést igényelne, s még akkor sem vezetne az óhajtott czélhoz, mert a megnyitandó Duna-ágon soha sem fejlődhetnék ki az újpestiek által reménylett forgalom. E helyett tápzsilip fog az elrekesztő töltésen felállíttatni, oly módon, hogy a kikötő vize napjában háromszor egészen frissel lesz felváltható. A mű már ki van jelölve s néhány nap múlva kiviteléhez fognak. A munkát Pick és Klein vállalkozóknak adta ki a kormány 84.000 ftért, s Bodoky főmérnök fogja a főfelügyeletet gyakorolni, a munka vezetésével pedig Blum minisztériumi segédmérnök van megbdva. „E.r.“ — Az ujoncczozás a temesi közp. járásban ma fejeztetett be. Jutaléka 132, ehhez pótlék 5, összesen 137. Ebből levonva a követelés, ami 6-ra rúg, maradt állítandó 131. Hivatalból állíttatott 4. Az I. , II. és III. k. osztályból 98, összesen 102. A katona kötelezettek satnyasága, törpesége és különösen sok lágyéksérv miatt nemcsak hogy a hadjutalékot ki nem egészíthették 08 29-czel adósak maradtak, hanem a honvédség részére egy szál ember sem jutott. — Valóban meg kell vallanunk, hogy, ha ez így megy, honvédségünk keveskedni fog. — Az alsó dunarakpart lépcsőzetesen, 82 öl hosszúságban jövő szeptemberre kész lesz. A vállalkozó Diescher József építész erre kötelezte magát és utasíttatott, hogy a jobb idő beálltával az építkezést