Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-25 / 46. szám

vaslatok szentesítés alá fognak terjesztetni. Követke­zik ezután a napirend második tárgya, a kereskedelmi minisztérium költségvetésének folytatólagos tár­gyalása. A tárgyalás tegnapelőtt az alföldön felállítandó gazdasági tanintézet kérdésénél szakadt meg. A mi­niszteri jelentés e kérdésbe hozott határozatot az or­szág jelen pénzügyi viszonyai között kivihetetlennek, másrészt meg feleslegesnek is todta. Mukics Ernő ez­zel szemben a ház eddigi határozatának fentartását in­dítványozza. Széll Kálmán a pénzügyi bizottság részéről egy hat­ javaslatot terjeszt be, a­mely szerint a miniszter arra szólittatnak fel, hogy a gazdasági tanintézetek el­helyezésére nézve átalában jelentést tegyen s annál a régibb határozatra is tekintettel legyen. Somssich Pál ez indokolással elfogadhatónak tartja a pénzügyi bizottság s a miniszter azon nézetét, a­mely szerint az előbbi határozat kivitele megtagad­tatok. Remete Géza is elfogadja a p. v. bizottság jelen­tését, csak a felett mondja ki rászólását, hogy a ház ha­tározatai egyáltalán nem respectáltatnak. Tisza Kálmán Mukics hat­ javaslatát nem látja ellentétben a pénzügyi bizottság javaslatával s elfo­gadja mind a kettőt. — Föltétezik ezután a kérdés. Mukics Kat. javas­latát 92 szóval 85 ellen elfogadja a ház. — Az előterjesztés a bizottsági jelentés szerint most megszavaztatik a fogarasi uradalomban szerve­zendő ménesre előirányzott 60,000 frt tételéig, mely összeg törlését ajánlja a bizottság. Lázár Ádám eme határozati javaslatot adja. Miután a fogarasi uradalom bevételei 58,665 írttal a pénzügyminisztérium kezeléséből egy az erdélyi ré­szekben szervezendő ménes birtok gazdaság érdekében a földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium költ­ségvetésébe átvétetni elhatároztatott, méltányolva a földmivelési miniszter és az állandó pénzügyi bizottság által e tárgyban kifejtett érveket, és egy ottan felállí­­tandó ménes szükségességét elvileg elfogadva, a kép­viselőház utasítja a földművelési minisztériumot, mi­szerint az átveendő birtoknak a kitűzött czélra beren­dezését a bevételekhez képest elintézni és a ménes szer­vezésére kellő minden adatokat benyújtva, a részletes tervet és költségelőirányzatot a következő évi állam­költségvetéssel egyidejűleg annál inkább beadni igye­kezzék, hogy kedvezőbb pénzügyi viszonyok reményé­ben ezen ménes tettleges felállítása véglegesen elhatá­roztassák. Radó Kálmán indítványozza, hogy ez összeg már az idén megszavaztassák, mert már e czélból tenyészanyag szereztetett be, a­mely egyelőre Mezőhegyesen helyez­tetett el, s ez anyag a késlelkedés által veszélyeztethet­nék. Ajánlja az egész összeg megszavazását. Széll Kálmán előadó szerint nemcsak elméleti­leg kell hangoztatni a takarékosságot, de ha leküzdésbe is kerül valamely összeg megtagadása, ha látjuk, hogy nem kerül, nem szabad költekeznünk. Ajánlja a pénz­ügyi bizottság jelentésének elfogadását. Különben is eddig mi sem szavaztatván meg ez uradalomra, nem ve­szélyeztetünk itt semmit. Radó Kálmán szavai félremagyarázása végett emel szót. Nem mondta, hogy ott már eddig beruházá­sok létettek, hanem hogy Mezőhegyesen helyeztetett el egy odaszánt ménes, ez pedig ott minőségéből veszt s ezért tartja ő szükségesnek az összeg megszavazását. Zichy József gr. Hegyi fajokban igen nagy lévén a hiány, ő is kéri az összeg megszavazását. Simonyi Lajos dr. Erdélyben egyátalán nincse­nek eddig vérlovak, pedig ott is okvetlen szükséges ez ügy fejlesztése. Különben is a ménesek jövedelme majd­nem fedezi a kiadásokat. Ajánlja a megszavazást. Orbán Balázs, Erdély némely székely községé­ben oly fajlovak vannak ma is, melyek az arabokhoz nagyon hasonlítanak. Hogy ezek fentartathassanak, megszavazza az összeget. Korizmics László: Erdélyben 50 évvel ezelőtt volt vagy 110 ménes, ma nincs; ennek oka a súlyos vi­szonyok ; az államnak mindent meg kell tenni a magyar fajlovak érdekében, melyet ő valóságos kincsnek tart. Megszavazza az összeget. Tisza László megjegyzi, hogy ha a lovak Mező­hegyesen egy pár évig tartatnak, nem lesz mit áthe­lyezni, mert elvesztik faji jellegüket. Megszavazza az összeget. — A ház nagy többsége ezután megszavazza Radó indítványát, mire a kereskedelmi költségvetés hátra­levő része vita nélkül elfogadtatik a bizottsági jelentés alapján. Következik a vallás és közoktatási miniszter költségvetése. Előadó Kautz Gyula. Trefort Ágost vallás- és közoktatási miniszter miután költségvetése tetemesen nagyobb mint a tavalyi, a költségek indokolására átalánosságban kívánja né­zeteit előadni. Ismerteti, mennyire szükséges egyete­münk emelése. Ő több új tanszék fölállítását ajánlott a bizottságnak, de a tett kérdésre meg kellett vallania, hogy nincsenek tanerői. Mind­a­mellett azt hiszi, hogy üdvös hatása lesz, ha külföldről hozat tanárokat, a ger­­manisatiótól nem fél, mert a tudományosság terjedésé­ben látja a nemzet egyik főzálogát. A külföldi tanerő­ket különösen a tanárképezdéknek szánta. Elősorolja ezután az egyetemen létesítendő építéseket, valamint az egyetemi könyvtár fölépítésének szükségét. Költség­­többlet mutatkozik a tanárképezdéknél is, s ezt a kö­zépoktatás fontosságával indokolja. Hangsúlyozza ez után a jogakadémiák rendezésének szükségét. A közép­­oktatásra térve, a költségtöbbletet az uj tanodák fel­állításával és a tanári fizetések emelésével indokolja. Legnagyobb költségszaporodást a népoktatás ügye mu­tat fel. Egy új tanítóképezde terveztetik, hogy részben a tanítóhiányon is segíttessék. A tanítóhiány különben úgymond nemcsak a mi bajunk, hanem egész Európában közös baj. Amerikában a nők minél buzgóbb részt vesz­nek az oktatásban és részéről nálunk is jó eredményt vár. A tanfelügyelők intézményére vonatkozólag azt hiszi, hogy nálunk sokan összetévesztik az ügyet az egyénekkel. A tanfelügyelők közt van sok jeles férfi, vannak gyöngék is és hanyagok, és ezek ellenében egész szigorral fog föllépni. A p. v. bizottság javaslatát elfogadásra ajánlván, végül azt mondja, hogy bármiként viseli az ország kulturális ügyeit szívén, a jövő évi bud­­getét nem fogja magasabbra állítani, mint a folyó évit. Ha azonban komolyan akarunk haladni, 1875-ben na­gyobb áldozatokat kell hoznunk. Különösen az egyetemi s más építkezések a közelebbi 8—10 évben legalább 10 millió frtot fognak igényelni, mi természetesen nem a folyó bevételekből, hanem kölcsön útján lesz előállí­­tandó. Bármennyit fog az ország a közoktatásra költeni, e költség nem fogja az ország pénzügyét derangírozni; ellenkezőleg, ez fogja pénzügyünket emelni, s ezen szel­lemi investitió kamatjai fogják legbiztosabban helyre­állítani az ország pénzügyeit. Oláh Gyula főkép a tanfelügyelők kérdésével fog­lalkozik és végül a pénzügyi bizottság jelentésének el­fogadása mellett nyilatkozik. Tarnóczy Gusztáv az 1868-ki 38. t. sz. revi­­deálását hangsúlyozza, melyet nem kellett volna előbb hosszú enelyette tárgyalás alá bocsátani. Ghyczy Kálmán hosszabb indokoló beszéd után indítványozza, határozza el a ház, hogy „a vallás- és közoktatásügyi miniszter a közvetlen kezelése alatt álló alapok és alapítványok kezeléseinek, bevételeinek és kiadásainak előirányzatát az illető czímek, rovatok és tételek szerint összeállítva, jövőben évenként költség­­vetésébe foglalja.“ Trefort Ágoston hangsúlyozván, hogy közóhaj­a a budget tárgyalás mielőbbi befejezése ez indítvány fölvétele iránt a budgetvita után kíván határozatot hozatni. Ghyczy Kálmán elismervén, hogy a javaslat hosz­­szabb eszmecserére adhat alkalmat, elfogadja, hogy ja­vaslata még ez ülésszak alatt tárgyaltassék. — A ház elhatározza, hogy a költségvetési vita után tűzessék napirendre. Körmemly Sándor: A felett tanácskozunk, hogy minek és milyenek legyenek közoktatási állapotaink, mindnyájan abban egyezünk meg, hogy legyenek azok jók, minél jobbak. Jó közoktatási állapotokat, jó köz­oktatási törvények és ezeknek határozott végrehajtása, közérdekeltség, áldozatok teremtenek. Engedje meg tehát a tisztelt ház, hogy vizsgálat tárgyává tegyem, hogy vannak-e jó közoktatási törvényeink. Igen rö­viden vizsgálom meg e kérdést, s csak annyit mon­dok, hogy nincsenek. Csupán csak egy van, a nép­oktatási törvény , szólok tehát erről , anynyival inkább, mivel ez a törvény ma már úgyis a köz­vélemény által elbíráltatott, ennek jó és rosz oldalai napi kérdést képeznek. Annyival inkább, mert a t. köz­oktatási miniszter úr azon nyilatkozatot tette, hogy miután már oly hangosan nyilatkozott a közvélemény ezen törvény hiánya felett is, hogy akarva sem dughat­­nák be füleinket a közvélemény nyilatkozata előtt, ki­látásba helyezte tehát — akár tetszik ezen kifejezés a „Pesti Napló“-nak és némely másoknak is, akár nem, hogy revisió, de én nevén szeretem nevezni — kilá­tásba helyezte annak revisio alá vételét, én tehát a t. ház becses engedelmével először a népoktatási törvény­ről e szempontból fogok szólani, annyival is inkább, mert meggyőződésem szerint a népoktatás az összes hazai köz­oktatási ügynek alapja és politikai tekintetben végc­élja is. Szólok először is arról, hogy vannak-e te­ház­i népta­nodáink? Ha kezünkbe vesszük azon jelentést, a­mely 2 év alatt készült, abból fájdalom, csak azt látjuk, hogy vannak ilyesmik, de nem látjuk azt, hogy mennyi hi­ányzik. Mindnyájan tudjuk, hogy ezerekre megy nép­tanodák tekintetében a hiány, még sokkal számosabb a hiány azon tanodáknak szűk volta tekintetében, misze­rint csak itt Pesten, a fővárosban is részint azok hiánya, részint azoknak szűk volta miatt az összes tankötele­zetteknek csak felét sem képesek befogadni, ha pedig építkezési viszonyaikat akarnék vizsgálni és itt egész­ségtelen szűk voltukat figyelembe venni, kétségbe kel­lene esnünk tanodáink állapota felett, de én csak any­­nyit akarok jelezni, hogy a Magyarországon, fájdalom, oly sajnos gyermekhalandóság nagy mérve és a tanitók hiánya némi tekintetben itt is gyökerezik. Ezen a ba­jon kell tehát legelőször is segítenünk. De miként? Az 1868. évi 38-ik t. czikk ad-e kezünkbe módozatokat e tekintetben. T. hát! Az 1868 38. t. sz. szabadelvűségénél fog­va, ellenkezőleg, mint a­hogy azt Tarnóczy képviselő úr óhajtotta, és én nagyon örülök annak, hogy ellen­kező elvből indulva ki, mert egyátalán nem akarnám a tanügyet kizárólagosan, mint ő mondá államügygyé tenni, felekezeteknek úgy mint egyeseknek megengedi, hogy tanodát állíthassanak, de nem gondoskodik arról, hogy ha tanodákat állítanak, hogy ezek mindazon kö­vetelményeknek minden tekintetben megfelelők is le­gyenek, csak annyit mond a 38. §-ban, hogy községi tanodát csak ott kell felállítani, a­hol a hitfelekezetek nem tartanak, vagy a­hol 30 tanköteles gyermek szülői kívánják. Ezen határozatlanság mint véres fonal vonul végig az egész törvényen, ennek mind a 148. §-án. Látszik, hogy compromissum útján jött létre ezen törvény, mert csakugyan kompromittálja a tanügyet. Én azt hiszem, ma már mindenki belátja, ki a tanügygyel csak némi érintkezésben is van, hogy ezen segíteni okvetlenül kell, tehát a törvény revisiója már csak e tekintetből is el­­maradhatlan. (Igaz. Úgy van.) De ha a tanodák fölté­telei az oktatás­ügynek, a tanítók sine qua non-jai. Nézzük, mikép állunk a tanítók tekintetében. E tekintetben bátran elmondhatom, bárha a jelentésből ismét nem tudtam kivonni, hogy a tanítók hiánya átalá­ban mennyire vehető föl ? Nem is gondolnám, hogy benne volna, mert tüzetesen kerestem és nem találtam, de bátran mondhatom, hogy legalább is két annyira megy a népiskolai tanítók hiánya, mint a tanodáké. És midőn ezt látjuk, azon jelentésből 66—67 óta 70 —71-ig, tehát mintegy 5 év alatt daczára annak, hogy 20 állami nő- és fizm­odaképezde állíttatott fel nagy költséggel, a tanítók száma csak 98-ra megy, ho­lott a nő- és fitanítók nemcsak ezekben, hanem a fele­kezeti képezdékben is képeztetnek; ha tekintetbe vesz­­szük, hogy 1786 a szaporulat, vagyis azon szám, mennyi tanító képeztetik az öszszes állami és felekezeti képez­dékben, csak a superescentiát sem adja ki, mert legalább 700-zal többnek kellene évenkint tanulni a képezdében, hogy az maga kikerüljön , akkor valóban te­hát két­ségbe kell esnünk a felett, hogy Magyarország népok­tatás ügye nem évek, de évtizedek, sőt e század alatt is oda fejlődhessék, a­hova azt fejleszteni mindnyájan kívánjuk. Ha még azt is figyelembe veszszük, a­mi itt már mondatott, hogy a létező tanítók közül is számosan már­is az államhoz képest úgy­szólván lealázó pályára lép­nek, akkor nem térhetünk ki te­hát e bajnak vizsgá­lata elől, hogy miért van ez állapot és mikép lehetne ezen segíteni. Intézkedjünk először is a tanítói pályának függet­­lenítése felől. Nem állítom, sőt egyenesen tagadom, hogy feleke­zeti tanítókra nézve kimondása a fizetési minimumnak az autonómia körébe vágna, de nem elég, hogy a taní­tók fizetést remélhessenek, hanem kell, hogy becsülete­sen bevégzett pályájuk végén nyugdíj- és özvegy-, árva-, gyámintézet jótéteményeiben is részesülhessenek, a­mire hogy kilátást nyújtott a miniszter úr, kell hogy azért elismerésünket nyilvánítsuk. De szükséges te­hát, hogy a tanítói pálya minden a tanítói pályával öszveférhe­­tetlen foglalkozástól is mentesítve legyen. Még ma is látjuk, hogy magában a tanodai lapban a tanodai lap jelentőségének és hivatásának valóságos botrányára pályázatok hirdetésénél a harangozás és más ily foglal­kozások említetnek fel a tanítói kötelezettségnek soro­zatában. De kell, hogy ne kerülje­­el a miniszter úr figyelmét azon szempont sem, hogy ha kellő számban akar tanítókat nyerni, eszközölje ki azoknak a katona­kötelezettség alóli mentességét, mert a legtöbb esetben úgy fog járni, hogy midőn kiképeztette a tanítót, midőn az 20 éves korában kilép a képezdéből, a közös hadse­reg számára elvitetik katonának. Intézkedjék tehát a miniszter úr, hogy a tanítók a katonakötelezettség helyett a honvédségi kötelezettség által vonassanak be azon ismeretkörbe, melyet nekik a 68. évi törvény szerint a tornászainál tanítaniok kell. Egy szóval intéz­kedni kell akként, hogy a tanítói pálya vonzerőt gya­koroljon oly egyénekre, a­kik műveltségi fokuk, képes­ségük és talán hajlamaiknál fogva a tanítói pályára óhajtanak lépni. Szerintem intézkedni kellene, hogy addig, míg a népiskolai tanügy a kellő létszámot el nem éri, a ta­nítóvá való képesítés ne nehezítessék, sőt lehetőleg könnyítessék, mind a tanfolyamok száma, mind egyéb intézkedések által. Én abban a nézetben vagyok, hogy a miniszter úrnak a tanfelügyelők útján, vagy azok mellőzésével a tanítói kart fel kellene szólítania arra, hogy oly szülő­ket, kiknek jó felfogású és jó irányú gyermekeik van­nak, arra buzdítsák, hogy gyermekeiket a tanítói pá­lyára engedjék át és ha e tekintetben a szülők kellőleg felvilágosítatnak, erre készek lesznek, mert rájuk nézve is aránylag előnyösebb lesz, mintha egy negyed vagy egy nyolc­ad telken ketten hárman fognak osztozkodni — fognak e pályára többen vállalkozni. De intézkedni kell a felől is, hogy a tankötelesek ne csak járhassanak, hanem járjanak is a tanodába, mert hiába van tanoda, hiába van iskola, a tankötele­zettség szigorú keresztülvitele nélkül és miután a 38. tcr. e tekintetben is hiányos, ez oldaláról is különösen revisto alá veendő. Szemben az Eötvös által először beterjesztett ja­vaslattal az adatok összegyűjtése az illető tanfelügyelők és tanítók tudván, hogy ezen jelentés a jutalmakat, az állami alapítványokat és segély­ezéseket osztogató mi­niszter keze közé fog menni és így nagyon természetes, hogy nem törekedtek a tanodában járók számát minél kisebb mértékben feltüntetni. De ezen adatok nem a leglelkiismeretesebben kül­dettek be. Egy tanfelügyelőnek előttem tett nyilatko­zata szerint mi arra kellő súlyt nem fektethetünk, mert ezen nyilatkozat, illetőleg mentség szerint akkor lettek beterjesztve az adatok, miniszteri utasításból, hogy a­ki csak egyszer 13 volt az évben iskolában, az iskolába járónak vetessék, így azután nem csodálom, ha Mo­­sony megyében pl. 9913­,06 rész % a tanodába járók száma, Somogy megyében pedig 95%, holott határo­zott tudomásom szerint 50%-ra sem megy a tanodába járók száma, azon megyében­ pedig merem állítani,­­ hogy e tekintetben az első megyék közé tartozik. Ha személyes tudomást akar a miniszter ez ügyben nyerni, tekintsenek csak a fővárosi tanodákra, vagy szemléljék az e tekintetbeni tanügyi állapotot; igen könnyen látni fogják, hogy ámbár Pest fővárosnak egy olyan tanfel­ügyelője van, a­ki saját nyilatkozata szerint oda fog törekedni, hogy a tanügyi állapot Pesten a tanítók jó­léte tekintetéből mintaszerű legyen, még­is nincs senki, ki csak utána nézne a haza fővárosában annak, hogy mennyi a tankötelezettek száma és kötelezve vannak-e azok, hogy járjanak iskolába? Arról, a­mit állítottam, még könnyebben meggyőződhetik a miniszter úr, hogy ha megtekinti magát a jelentést. Abból meggyőződhe­tik arról, hogy 20 törvényhatóság kerületében fogyott a tanodába járók száma a 67-hez képest. Tehát hogy körülbelől sok igazság van azon általános panasz­ban, melyet nemcsak a tanodai, de általában a napila­pokban is olvashatni, hogy az 1868-ks 38. t. czikk létrehozatala óta a tanügyi állapotok roszabbak, a ta­nodába járás sokkal hanyagabb, mint volt eddig. Méltóztassék egy oly javaslatot tenni, hogy azon pár száz ezer­ért, a­mi a tanfelügyelőkre előirányozva van, legalább 150 között osztassák fel, így ők talán a magasságból alább fognak szállani oly helyzetbe, a­hol a dolog egyúttal össze is fér a helyzettel és így szerves kapcsolatba fog hozatni, mint már előbb említtetett, a tanfelügyelői intézmény a tanügyi intézménynyel, az az, hogy például szemben az autonomikus felekezetek­kel ne kelljen messze kerülő utakon először a superin­­tendensek vagy püspökökhöz, azután az esperesekhez s­­gy tovább menni, hanem közvetlen lehessen az illetők­nek intézkedni oly dolgokban, melyek a törvény ke­resztül­vitelére czéloznak. Mi a felekezetek jog­körét illeti, az szerintem val­lási dolgokban határozódik, nem pedig tanodai ügyek­ben, vagy a­mennyiben a tanoda ügye a valláséval ösz­szefügg, annak belső szellemében,s nem pedig vannak küls intézményeiben. * — Szóló most a mintatanodák által elérhető jó eredményt ismerteti. Azután a felnőttek oktatására térve így nyilatkozik : A jelentés szerint igen szépen halad ez az intézmény. Magam is elismerem, hogy halad. Nagyon óhajtandó volna, hogy minél nagyobb mérvben kifejlesztetnék, de higye el a t, miniszter úr, hogy a legtöbb helyen honnét nagy zajjal hirdetik a felnőttek oktatásának életbe léptetését, az első egy-két órában megjelennek számosan nemcsak a beiratkozottak, de imitt-amott mások is, de csak a legritkább helyen van meg mind a tanító mind a beiratkozottak részéről a kí­vánatos kitartás. Sőt nagyon jól tudom, hogy miután e tekintetben már egy ízben történt felszólalásom folytán a honvédekre is kiterjesztetett az ismétlő oktatás, még­pedig kötelezőleg, legtöbb helyen a honvédek felszólit­­tattak az ismétlő iskolába való megjelenésre, de ott meg nem jelennek daczára annak, hogy lajstromba figurái­nak s miért ? mert minden egyesnek tanításáért annak a szegény, sokszor 100 —120 frt fizetésre kárhoztatott tanitónak egy kis jövedelme lenne. — Szól ezután a közoktatási törvény akadályai­ról. Ilyen a többi közt az, úgymond, hogy a vallássza­badságról, illetőleg a felekezetek jogegyenlőségéről szóló törvény ma is még megalkotva nincs. Én erről tüzetesebben nem fogok szólani csak annyiban a­meny­nyiben az viszonyban van a tanügygyel, mert lehetetlen, hogy mindnyájunk tudomására ne volna az, hogy épen ezen körülmény, a felekezeteknek a felekezeti autonó­mia ezége alatti féltékenykedése, akadályozza a 38. 1. czikk teljes, tervszerű, hézagtalan keresztülvitelét,illető­leg megalkotását. Ha tehát ez akadály, pedig hogy az, köztudomású dolog, kell, hogy ezen akadály elháríttassék. De ez máskép alig fog lehetséges lenni, mint úgy, hogyha — mit már annyiszor javaslatba hoztunk, — a vallásügyi minisztérium az oktatásitól elválasztatik. (Helyeslések.) — Az előirányzatot érintve így szól: központi igazgatás czíme alatt ismét oly nagy összeget látunk előirányozva, mint a múlt évben, és akkorát, mint Ausztriában — talán a paritás kedvéért, — pedig én azt hiszem, hogy itt szép összeget lehetne meggazdál­kodni, mert ha az eredményt viszonyítjuk a központ­ban lévő hivatalnokok nagy számával és azon nagy összeggel, melybe az kerül, az nem felel meg. Tankerületi főfelügyelők, ámbár azt hittük tavaly, hogy az idén már nem fognak szerepelni a budgetben, még mindig 32.000 frtot igényelnek,és miután a sötétség baglyának kezeiben vész el ez összeg én ezt egyenesen neheztelem, mert valóban sokkal több hasznot lehetne vele tenni, mint azok számára kiderül. A tanügy valódi czéljára ma is csak valamivel több fordíttatik, mint a múlt évben, oly szégyenletes kevés, hogy e tekintetben is mint ezt más tekintetben a miniszter úr említette, egyenesen az összes európai ál­lamok közt Törökország mellett állunk keleti testvéri viszonyban , mert az államháztartási költségeknek alig egy °­0-ját képezi a közoktatásügyi költségvetés, any­­nyit sem, mint mennyibe maga az udvartartás kerül. — Végül a tanügy iránti érdekeltségről nyilatko­zik : Elismerem — úgymond — hogy az érdekeltség növekedőben van. De quid hoc ad tantum sitim? Váljon Magyarország dúsgazdag papsága, aristokratái, kik száz­ezreket, milliókat áldoznak korteskedések alkalmá­val a nép elbutítására és erkölcstelenítésére, aránylag hoznak-e ily áldozatot, vagy csak ezen áldozatok ka­matját a tanügyre? Találkozik-e csak annyi érdekeltség mint a 40-es években a lóversenyek, a nemzeti múzeum, vagy a napokban a rókavadászat iránt ? Ha azt látjuk, hogy az egyetlen Corvina, melynek czélja volt olcsó, népszerű és okszerű olvasmányok által a műveltséget terjeszteni, érdekeltség hiányában megbukott, ha azt látjuk , hogy a nevelési egyletek, melyeket boldo­gult Eötvös kezdeményezett, elenyésznek, ha azt látjuk, hogy maga a miniszter úr az önként alakuló tanító egy­leteket agyonüti, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a közérdekeltség nem is nagyon mutatkozik. Közérde­­keltséget kell teremteni, ha nincs, talán szintén hivatva volna a miniszter úr oda működni, hogy általános hazafias közérdekeltség nyilvánuljon. Igaz, tisztelt ház, hogy a népnevelés vagy átalában az oktatás ügye mint a vasutak és más consortiumok, osztalékot nem ígér, de ígér szabad hazát, talán ígéri magának a haza tala­jának termékenységét, ígéri adminisztratiónknak, a­minek nagy hiányai általánosan el vannak ismerve, czél­­szerűbbé tehető voltát, ígéri az igazságügynek is meg­felelőbben kezelhető voltát.Ígéri számban csekély nem­zetünkre nézve azon nagy tényezőt, a­mi rejlik abban, hogy ha számilag gyengék vagyunk is, igyekezzünk erkölcsi és szellemi tényezők által fokozni magunkat, mert jövőnk és létünk biztositéka ebben rejlik. Elnök. Még többen lévén szólásra felírva, holnap d. e. 10 órakor folytatjuk a tárgyalást. MAGYAR ÚJSÁG, 1878. FEBRUÁR 25. Ki­vonat a hivatalos lapból. Az igazságügyminiszter előterjesztésére birákká, a liptó­­szent­miklósi törvényszékhez Horánszky Adolf ügyvéd ; a nagy­­kikindiai törvényszékhez Schlier Kristóf ottani királyi alügyész ; a bajai törvényszékhez Joannovits Döme semmitőszéki fogalmazó és Heves Károly zombori aljárásbíró; a szabadkai törvényszék­hez Krizanits János, jelenleg ugyanott beosztott kőszegi volt ve­gyes bírósági pótbirót; a maros-vásárhelyi törvényszékhez Nagy Lajos maros-vásárhelyi árvaszéki elnök és a tornai törvényszékhez dr. Imling Konrád városi törvényszéki volt jegyző ; továbbá já­­rásbiróvá; az­ alsó-kubini járásbirósághoz Bulla György ottani albiró; végre albirókká; a maros-vásárhelyi járásbirósághoz Csanádi Béla maros­vásárhelyi tvszéki jegyző és a magyar­óvári járásbirósághoz Gerebényi Károly pozsonyi tvszéki jegyző neveztettek ki. Benkeő Géza privigyei járásbirónak a galgóczi járásbiró­sághoz leendő áthelyeztetése megengedtetett, Lehoczky Gyula vasgyári ellenőr, a selmeczi m. k. bányász- és erdészeti akadémiához az építészet rendkívüli tanárává kine­­veztetettt Briaudeau Péter T. kereskedői czég főnökét Nantesben, ifj. Briaudeau Péter Tristant, ugyanott fizetés nélküli consullá a szabályszerű illetékek húzására való joggal, kinevezték. A budapesti kir. főügyész Huszár László bijnokot a kecs­keméti kir. ügyészséghez írnokká nevezte ki. A veszprémi állami m. kir. postahivatal f. é. márczius hó 1-jétól kezdve 1000 fr­tig terjedő postautánvételek felvételére s kifizetésére, Pestre és Bécsbe pedig a nagyobb összegű postautal­ványokat közvetítő postapénztárakkal váltott forgalomnál egész 5000 frtig terjedő pénzutalványok felvételére hatalmaztatott föl. Sopron, 1878. évi február hó 18-án. A m. kir. postaigazgatóság. ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, február 24. — Székely Imre tanítványainak tegnapi ma­tinéján 4 Ilona versenyzett egymással: Károlyi Hona, Székely Ilona, Ragályi Ilona, Heckenast Ilona, és­ nyert mindenik. Károlyi Ilona ugyanis ép oly biztos hajlékonysággal s gyorsasággal játszotta Chopin „Im­promptu“ és „Válté“ műveit s ép oly hajlékonysággal csevegett azon a különös zenenyelven, mely Chopint jellemzi, mint a minő tiszta szabatossággal énekelte Székely Ilona Mendelssohn „Lieder ohne Worte“ és Schumann „Traumes Wirren“ dal- s illetőleg álmait. Ragályi Ilon „Divertissement“-je Hellertől oly kedé­lyes megnyerő társalgás volt zenenyelven, mint a minő méla ábránd Chopin G-moll „Nocturne“-je, melyet Heckenast Ilona játszott. A két előbbeni Ilona már any­­nyira előhaladt a virtuositás terén, hogy könnyen lé­pést tarthat a jövő kor legfokozottabb követelményei­vel, mely napról-napra több technikai, sőt nem csupán technikai ügyességet, hanem szellemet, bensőséget kö­vetel. Ragályi Ilona még úgyszólván „újoncz“ — még inkább az Heckenast Ilona, azonban, az a felfogás, erő, finomság, értelmesség­­i játékukat jellemzi, teljes biz­tosítékot nyújt az iránt, hogy ők sem maradnak el, sőt más más után szintén elérhetlenekké válhatnak­­-­ ha az igyekezet s erély lankadni nem fog. A tanítványok matinéjáról hely szűke miatt többet nem szólhatunk , de egyszersmind lehetlen felednünk azon mondhatni szomorú véget, melyet ért. Végül ugyanis Székely Imre zongorán, neje harmonionon, Fáy Gusztáv „Ka­milla“ cz. operájából a „Dello Solo“-t játszották, ke­gyetlen meghatólag. A hallgatók közt ott ültek Fáy Gusztáv özvegye, rokonai, barátai stb. Az özvegy sze­mei megteltek könnyekkel, aztán a többieké s végre majdnem átalános zokogás fejlődött ki a női körben, mit aztán egy urhölgy, ki Salvi úr ajánlatára kereste fel Székely Imrét, pár műdarab eljátszásával zárta be ezt az örömeiről és siralmairól nevezetes matinét.­­ Az ú­j­p­esti kikötőt nem fogja a minisz­térium az új­pestiek kívánsága szerint egészen kinyit­tatni, mert ez a kikötő és a szabad Duna vízszínvona­­lának különböző volta miatt nagyon költséges építke­zést igényelne, s még akkor sem vezetne az óhajtott czélhoz, mert a megnyitandó Duna-ágon soha sem fej­lődhetnék ki az új­pestiek által reménylett forgalom. E helyett tápzsilip fog az elrekesztő töltésen felállíttatni, oly módon, hogy a kikötő vize napjában háromszor egészen frissel lesz felváltható. A mű már ki van jelölve s néhány nap múlva kiviteléhez fognak. A munkát Pick és Klein vállalkozóknak adta ki a kormány 84.000 ftért, s Bodoky főmérnök fogja a főfelügyeletet gyako­rolni, a munka vezetésével pedig Blum minisztériumi segédmérnök van megbdva. „E.r.“ — Az ujoncczozás a temesi közp. járásban ma fejeztetett be. Jutaléka 132, ehhez pótlék 5, össze­sen 137. Ebből levonva a követelés, a­mi 6-ra rúg, ma­radt állítandó 131. Hivatalból állíttatott 4. Az I. , II. és III. k. osztályból 98, összesen 102. A katona kötele­zettek satnyasága, törpesége és különösen sok lágyék­sérv miatt nemcsak hogy a hadjutalékot ki nem egé­szíthették 08 29-czel adósak maradtak, hanem a honvéd­ség részére egy szál ember sem jutott. — Valóban meg kell vallanunk, hogy, ha ez így megy, honvédségünk keveskedni fog. — Az alsó du­narak­part lépcsőzetesen, 82 öl hosszúságban jövő szeptemberre kész lesz. A vállal­kozó Diescher József építész erre kötelezte magát és utasíttatott, hogy a jobb idő beálltával az építkezést

Next