Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-26 / 47. szám

Pest, február 25. Politikai szemle. Egy pétervári lap szerint újabban három császár találkozása van kilátásba helyezve. Ugyanis az orosz c­ár születésnapjára, ápril 17-re a berlini és osztrák csá­­szár az orosz fővárosba váratnak. A világkiállítás alatt a három császár találkozása Bécsben ismétlődnék. A félhivatalosok jelentése szerint a spanyol köz­társaságot Ausztria a notifikálás után ismeri el. Ké­sőbb pedig azt jelentették, hogy a köztársaságot nem ismeri el addig, míg a dolgok rendes kerékvágásba nem jönnek, csak hivatalos összeköttetésbe lép a spanyol kormánynyal. Most ismét azt jelentik, hogy Ausztria a köztársa­ságot akkor ismeri el, a­mint ez iránt a kellő határo­zat Berlinben meghozatik; Berlinben és Pétervárott pedig a madridi dolgokat ideiglenes dolgoknak tekintik, melyek semmi tartósságot sem ígérnek. A franczia nemzetgyűlésben Broglie­rg előadó a múlt pénteken terjeszte elő a harmincas bizottság mű­ködéséről szóló jelentést. A nagy terjedelmű munkálat két fő részből áll; az egyik a közhatalmak egymáshoz való viszonyával és a miniszteri felelősség kérdésével foglalkozik. A bevezetés kifejti, hogy a bizottság a reáruházott mandátumot úgy értelmezte, hogy nemcsak a meglevő államhatalmak javítását, hanem ha szükségesnek látná, új intézmények behozatalát is javasolhatja. Mindazon­­által a bizottság nem tekinthette magát formális alkot­mány­bizottságnak, melynek hivatása lett volna Fran­­cziaországnak egy definitív kormány­formát javasolni. Ily mandátumot nem nyert a bizottság és nem is akart magának ilyet vindikálni. Az első szakasz a közhatalmak kölcsönös viszonyai­ról és a miniszteri felelősségről szól.­­A törvényjavas­lat 1—3 czikke.) A jelentés emlékeztet azon számos konfliktusra, mely két év alatt a nemzetgyűlés és a végrehajtó hatalom feje között felmerült. „A köztársa­ság elnöke sokkal méltóbban képviseli Európa szemei­ben a szerencsétlen Francziaországot , hogy sem­mi nyugtalanság nélkül képesek lennénk őt hallgatni, mi­dőn arról beszél, hogy a tőlünk nyert mandátumot le akarja,tenni; de a nemzetgyűlésnek is van mandátuma, a nemzettől kapta s szintén nem teheti le. A második szakasz a felsőházról, választási re­formról, a közhatalmak szervezetéről és átruházásá­ról szól. E szakasz elején előadja a jelentés, hogy Thiers megjelent a bizottságban s kifejti egy második kamara felállításának szükségességét. E javaslat a bizottság előtt váratlan volt, de ép annyira hangos tiltakozást képez az „a szám kizárólagos couverainitásának brutá­lis és demagóg elve ellen.“ „Már csak azon kívánság kifejezésével ír — így folytatja Broglie — hogy meg akarnak honosítni egy oly intézményt, mely a világ minden államában arra van hivatva, hogy védje a conservativ érdekeket, kije­­lentendik azt, hogy mily sürgős szükség az önök sze­meiben mindenütt védelmezőket keresni a fenyegetett társadalom számára — az őrült nyítások ragadó árja ellen. E kérdéses intézményt nevező a köztársaság elnöke oly jellemzőleg ,,az ellenállás kamarájának.“ Mihelyt szükséges egy második kamara felállí­tása, — az 1849-ki választási törvényt is, mely csak egy kamarára volt számítva, revideálni kellene. „A kormány, oly határozottan, mint mi, hogy az átalány a szavazatjogot, mely minden államintézménye­­ink alapját képezi, épségben fentartsa, önmaga jelenti ki nekünk, hogy az átalános szavazatjog őszintesége biztosításának érzi szükségességét, melyet a polgár azonosságának, polgári képességének és lakhelyének szoros megállapításával vél elérni.“ A ház többsége a jelentést egészben kedvezően fo­gadta. A jelentés tárgyalása holnap fog megkezdetni! Goutout-Biron franczia nagykövet jelenté Berlin­ben, hogy a negyedik milliárdnak március végével le­fizetése után meg fognak kezdetni a tárgyalások a né­met csapatok által még elfoglalva tartott terület kiürí­tése iránt. Berlinben erre kellő biztosítékok esetére hajlandóság mutatkozik, a főpontot Belfort megszállása képezné, és a kiürítés július folyamában kezdetét ve­hetné. Hír szerint Wagener több berlini és vidéki lap ellen becsületsértési és rágalmazási pert szándékozik indítani. Egy lissaboni távirat szerint az ottani lyczeumi ta­nulók az utczákon átvonulva a köztársaságot éltették. Grant elnök proklamatiója márczius 4-kére hívja össze a senatust.­­ A cubai kölcsönökre való aláírások majdnem egészen megszűntek. Arecivo városban Porto- Ricco szigetén fölkelés ütött ki Spanyolország ellen ; a fölkelők kiálták : „Le Spanyolországgal !“ A fölkelés elfojtatott, három zendülő megöletett. Sanct-Gallen püspöki egyházmegyében szintén conflictus ütött ki az államhatóság és a papság között. Gneith püspök egy böjti rendeletet bocsátott ki, mely­től a kormány megvonta a megerősítést, minthogy a csalatkozhatlansági dogmát hirdeti ki. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873. február 25. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik Századból, melyben a nagy forra­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Franciából fordította G. T. Antc. (21. Folytatás.) Chirriquirri úr, czintányért és poharat rakott a marquis elébe. A szobaleány Hebe kellemével tölte azt azonnal meg­csordultig. A marquis egyszerre ürite ki az egészet; az első perczek a vadász éhség lecsillapítá­sára lőnek szánva, mely az éhségek legdühösebbje, az­után a marquis körül nézett és megpillanta Sigognac-ot, kit látásból ismert és kivel a vadászat alkalmával talál­kozott, a­hogy az ökörszekér mellett elvágtatott. Izabella épen a bárónak mosolygott és halkan be­szélt hozzá, azon mosolylyal, mely inkább rokonszenv mint vigság kifejezése. E mosolyt rögtön felismerik azok, kik az asszonyokat csak legkevésbé is ismerik és ezen ismeret nem hiányzott a marquisnál. Többé nem csudálkozik Sigognac-nak e szini társaság közt való je­lenlétén, és a megvetés, melyet a szegény báró nyomo­rúságos öltözete benne keltett, egyezerre csökkent. E vállalat, kedvesét Thespis szekerén követni, ezer kalan­dos eseménynek kitéve, elhatározott észre és szerelmes képzelőtehetségre mutatott. Jelt adott tehát Sigognac­­nak, hogy tudtára adja, hogy megismerte és kitalálta szándékát; de valóságos udvari finom ember módjára tiszteli Sigognacnak azon kívánságát, hogy ismeretlen maradjon. Ezután csak a szobaleánynyal látszék elfog­lalva, kit a legszebb melléknevekkel halmozott el, félig tréfásan, félig igaz szívből, melyeket ez épen úgy foga­dott, nagy nevetéssel, mi­közben gyönyörű fogait mu­tathatta. A marquis tovább kívánván folytatni egy ily szé­pen elkezdett kalandot, jónak látta magát egyszerre nagy színház és színdarab kedvelőnek, valamint jó ítész­nek kijelenteni. Panaszkodik, hogy falun meg van fosztva ezen élvezettől, mely az észt fejleszti, a nyelvet finomítja és az erkölcsöt tökéletesíti, s a Zsarnokhoz fordulva, ki a társaság vezérének látszott, kérdezte tőle, nincs-e valami szerződése, mely akadályozná társaságát, hogy a bruyères-i kastélyában néhány előadást adjon legjobb darabjaiból, könnyű lévén ott színházat állítani, vagy a nagy teremben, vagy a virágházban. A Zsarnok szelíden mosolyg a nagy szakállával és felelé, hogy semmi sem volna annál könnyebb, s hogy szinicsapatja, mely e vidék egyik legjobb társasága, ő méltósága szolgálatára van, a királytól kezdve a szo­baleányig, téve hozzá szintett ártatlansággal. — Ez pompás — felelé a marquis — a­mi a fölté­teleket illeti, abban semmi nehézség nem lesz, ön fogja az összeget meghatározni; nem lehet Thaliával alkudni, mert ezen múzsa Apollo pártfogoltja és ép oly szívesen fogadják el az udvarnál, mint városok és falukon, a­hol nem oly együgyüek az emberek, mint a­hogy azt Páris­­ban hinni akarják. Ezen szavak után, a marquis felkelt az asztaltól, kalapját szemöldökig fejére tévő, a társaságot kezével köszöntő és kutyái ugatása közt kiment, előre indult, hogy kastélyánál mindent elkészítsen a színészek elfo­gadására. Késő volt, és másnap igen korán kellett elindulni, mert a buyéres-i kastély elég távol esett onnét, és ha tüzes ló könnyen megtehet a rövidebb keresztül vágó utak segítségével három-négy mértföldet, nehéz sze­kérnek, fáradt ökröktől húzva, homokos uton sokkal tovább tart. A nők valami padlás­szoba felébe vonultak, hova számukra készített szalmára feküdtek le, a férfiak a teremben maradtak, magukat minél jobban helyezvén el a padok és székeken. IV. A zsiványok a madarak ellen. Térjünk most vissza a kis leányhoz, kit a padon aludva hagytunk, igen mély álomba merülve, semhogy az szintett ne lett volna. Magatartása méltán gyanús­nak tetszhetik nekünk, és azon kegyetlen, vágyódó sze­mek, melyekkel Izabella nyaklánczát nézte, arra kész­tetnek, hogy minden lépéseit kisérjük. Csakugyan, a­mint becsukódott az ajtó a színé­szek háta mögött, lassan felnyitó szemeit, a szoba min­den szegleteit vizsgálván aggódó szemekkel. Midőn meg vol­t győződve arról, hogy már senki sem volt a Trefort beszéde. (E.) A széles látkörű­ s a pillanat kicsiségein fölülemelkedett szellemek faja nem igen szapora. Az Atlasok pedig, melyek egy eszmevilágot fel­karolni képesek és milliók gyarlóságai fölött a magasban elbirnak, minél ritkábbak. Ha e köztapasztalást mentségül szabad fel­hoznunk egy-egy elmaradt nemzet szellemi ha­ladásának lassúságával szemben. Trefort Ágos­ton vallás- és közoktatási minisztert bízvást föl­menthetjük mindama következmények vádja alól, melyek legfőbb kulturális érdekeink ez idő sze­rinti vezetéséből háromolhatnak. Meghallgattuk tegnap Trefort ur beszédét s a mit a szónok gyönge hangja nem értetett meg velünk az irói karzat távolságában, azt meg ol­vastuk ma a lapokból. A végeredmény: Trefort ur debütje sokat rontott a kedvező véleményen, melylyel hajlandó volt miniszterkedésére tekin­teni egyik-másik azok közül is, kik mint politi­kai elvellenes más kezekben óhajtották volna látni az általa vezetett fontos tárczát. Részünkről sohasem osztoztunk a vérmes re­ményekben, melyeket sokan tolmácsoltak, midőn Trefort urvallás- és közoktatásügyünk élére állt. Buzgalmától s erélyétől, — mihelyt fölismertük, vártunk annyi jót, a mennyit e tényezők nyújt­hatnak. Képességének — a múltból nem ismer­tük tanúságát. Ennek igazolását, ennek egyedül kiható eredményeit a jövő volt megtermendő. E jövő egy része—közel félév — ma már a múlté. Nyoma? Alig több mint az a beszéd, melylyel Trefort a vallás és közoktatási költségvetés tár­gyalását a képviselőházban tegnap megnyitá s a mely csak negativ hatásában lehet üdvös, — a fölkapott reménykedés lohasztása által. Trefort úr teljességgel mellőzte beszédében tárczájának vallásügyi részét, egy szóval sem emlékezett meg kuszáti egyházi kérdéseinkről, melyeknek megoldása további huzavonát nem tűr. Ez nagy hiba volt. Akár önszántán kívül követte el, akár szándékosan kerülte a kényes tárgyat, a hiba egyaránt nagy. Az első esetben azt tanúsíta, hogy nem bír érzékkel a hatáskö­rébe vágó ügyek egyik legfontosabb része iránt, a másikban azt, hogy nincs bátorsága szembeszállni a kérdésekkel. A miniszter hibája mindkét eset­ben egyforma nagy. Mint egyént a felelősség nagyobb mérve illeti, ha feladatát ismerve, tér ki amaz áramlat elől, melyet a közvélemény egy­házi kérdéseinkben évek előtt megindított s azóta folytonos hullámzásban tart. Száz jó szónál mi is jobb szeretünk egy helyes tettet. Vannak azon­ban körülmények, midőn a szónak is van érdeme s midőn a hallgatás a hibánál is többet: bűnt jelez.­­ Mint vallásügyér tehát Trefort úr nem léte­zik az országra nézve. Ellenben mint közoktatási miniszter szerepet követel magának. — Lássuk mennyiben jogosult rá. Beszédének egyetlen eszméje sem volt, mely elődeitől eltért volna. — Még az sem, a mely­ben a tanerők fölényét hangsúlyozd a rendszer­rel szemben. Ez egyoldalú nézetet, melynek ki­fejezése különösen a mi tanügyi rendszerünk si­lánysága mellett, szinte könnyelműnek mond­ható, volt közoktatási minisztereink nem hangoz­tatták ugyan, de czélba vették ők is. Még alkal­mazásában sem tér el tőlük Trefort úr. A külföldi tanárok behívása Eötvösnek volt egyik kedvencz eszméje. Ő pendítette meg, hogy a kellő számú tudományos készültségű tanárok hiányán külföldi tudósok meghívása által kellene segíteni. A közvélemény méltán idegenkedett a tervtől, mert tudatában volt annak, hogy a nem­zet kulturális törekvése csak nemzeti czéljaival futhat párhuzamosan. S midőn ma, a germani­­satió terjedésének láttára tesz a miniszter ha­sonló indítványt, valószínűleg nem veszi tekin­tetbe azt a csalódást, melyet az 1867 óta ural­kodó politika a nemzet részére készített, midőn a nemzeti iránytól napról-napra távolabb kereste czélját intézményeinek biztosítására. Nagyobb elismeréssel szólhatunk egy másik örökségről, melyet Trefort úr másodetődétől át­vett és fejleszteni ígért: a tanítónők minél gya­koribb alkalmazásáról. De itt első­sorban nem az elemi oktatás, hanem az óvoda úgy volna szem előtt tartandó, mint a­mely a pesti Fröbel intézet kivételével jelenleg nagyobbára férfi erőkre van utalva. A tanítóhiányon különben bármily általános legyen is a baj Európában, vi­szonyaink között a tanítónők minél gyakoribb alkalmazása csak futólag sem fog segíteni és a tanítói nyugdíjintézet kérdésen felül a kormány­szobában, a pad széléről lassan földre ereszkedett, fel­egyenesedett, haját hátravetette nála szokásos mozdu­lattal, és az ajtó felé közeledők, oly csendesen, mintha árnyék lett volna, azt kinyitá és betevé minden zaj nélkül, ügyelvén, hogy a kilincs ne pattanjon vissza hirtelen, azután lassan a sövény végéig csúszva, ott befordult. Bizonyos lévén ekkor, hogy a házból többé nem láthatják, futásnak eredt, átszökve a posványos árko­kat, átlépve a ledöntött fenyőfákon és ugrálva az erika közt, mint vadászkutyáktól üldözött őzike. Hosszú haj­fürtjei csapdosták arczát, mint megannyi fekete kígyók, néha szemébe jöttek, azokat eltakarván, akkor meg sem állva, kezével füle megé visszataszita azokat, gyer­­mekies türelmetlen mozdulattal; gyors lábai úgy lát­szottak már az utat ismerni, hogy szemekre nem is volt szüksége. A hely, a­mennyire a nagy felhő által félig eltakart sápadt hold világánál ki lehete venni, különösen kopár volt és borzasztó. Elszéledt fenyőfák, a gyanta gyűjté­sére tett nagy bevágásaik miatt, meggyilkolt fák kisér­­teteinek látszottak, mutatták vereses sebeiket a homo­kos út szélén, melynek még az éjszaka sem vette el ra­gyogó fehérségét. Azon túl két felől, sötét violaszinű erika-tenger terjedt el, melyek felett szürkés köd emel­kedett, a hold világánál egymás mellett haladó kisér­tet csoportok alakját vévén fel. Babonás ember, ki e magányos hely tüneményeihez szokva nem volt, borza­dott volna ezeknek láttára. De a gyermek, ki a pusz­tának e játékait alkalmasint jól ismerte, nem is figyelt rájuk és folytatta futását. Végre kis domb aljához ért, melyen húsz vagy harmincz fenyőfa állott fel, erdőcs­­két képezve. Bámulatos gyorsasággal, mely semmi fá­radtságra nem mutatott, repült fel a meredélyes után, és azonnal elérte a tetőt. Ott szemeit darab ideig min­den irányba forgatta, mintha a sötétség őt nem gátolta volna a látásban, és meggyőződvén arról, hogy semmi sem háborgatja e mély magányt, két ujját szájába téve és háromszor füttyentett; olyan fütyölés volt ez, me­lyet éjjel az erdőkön keresztülmenő utas soha sem hall titkos aggodalom nélkül, ámbár azt a félénk baglyok vagy más ártatlan éjjeli állatok kiáltásának gondolja. Minden sípolás után kis szünet következett, külön­ben csakugyan össze lehetett volna azt vegyíteni a ha­lászsas kiáltásával, oly remekül utánozta hangját. Nemsokára valami szárazlevél halom mozogni koz­nak nem szabad továbbra is elzárkóznia a tanítók jobb fizetése és hadmentesítésétől. Trefort úr még röviden érinté beszédében az évek előtt tervezett kölcsön ügyét is, a­mely közoktatási czélokra lenne fordítandó. Ha is­merni és helyeselni fogjuk a tervet, melynek keresztülvitelére a hitelt igénybe kellene ven­nünk, szószólói leszünk a javaslatnak, mert a közmivelődési czélokra szánt okszerű áldozatok­nak hasznát látjuk s gyümölcsét várjuk minden­kor. Ha mindazonáltal Trefort úr ezélzása az uj kölcsönre nem találkozott oly általános helyes­léssel, min­t a közoktatásügy iránt általánosan észlelhető érdekeltség mellett várt, tulajdonítsa ezt annak, hogy sem a képviselőház, sem a sajtó nem ismerte föl tegnapi beszédében a vezérsze­repre hivatott egyént, a­kit egy ország kétely és aggódás nélkül követhet. V 47. szám. Szerda. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik Mán, II. emelet. Ide Intitendíj a lap szellemi részét illető minden közle­­mény. Kéziratok • levelek tímz. nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek enak­iáméról kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyeten-utoza 4­ ik­vám, földszint. Ida Intézendő a tan anyagi részét illető minden közle­­mény, a. a. az eláltetési pénz, a kiadás kirt. ps­­nsssok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. február 26. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely -­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frr. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Az országházból. Folytattatván a vallás- és közokt. minisztérium költségvetésének tárgyalása, legelőször Kondorosy emelt szót a szerb egyház szervezése érdekében, melyet Trefort úr, mint általában az egész egyházi ügyet, teg­napi beszédében meg sem érintett. Azután szólott Schwarcz Gyula, kéréseivé a közoktatásra szánt összegeket s birálva a 68-ai népoktatási törvényt, me­lyet revideáltatni óhajt. Beszédében a kormánynak mondott bókokat a szemrehányások s ezeket megint bókok váltván fel, a ház hangulata nem egyszer derült­ségben nyilatkozott. A pénzügyi bizottság ellen a tör­lések miatt Schwarcz Gyula által intézett megrováso­­kat az előadó Kautz Gyula iparkodott megc­áfolni. Erre felállt Molnár Aladár és ép oly nagy szak­­avatottsággal, mint kellemes modorban taglalta kü­­lösen a népnevelés akadályait, csak néhány észrevételt téve a közép-, főleg pedig a szaktanodákra. A ház osztatlan figyelemmel kísérte a rokonszenves szónokot. Következett Irányi Dániel, kinek beszédét olva­sóink országgyűlési rovatunkban találják. Végre szólott Csengery Antal ő is leginkább az elemi oktatás ügyét tárgyalván, s állításait sok ta­nulságos külföldi adattal támogatván.­­ A házszabályok átvizsgálására kiküldött bizott­ság tegnap este tartotta harm­adik ülését. Az elsőnek megállapodásait annak idején közlöt­­tük; a második nem határozott semmi érdemleges dol­got; a harmadik vagyis a tegnapi következőkben álla­podott meg: Jelesül az elnökre nézve, Hogy szabály­ellenes felszólamlás vagy a napi­rendtől való eltérés esetében az elnök egyszerűen figyelmezte­ti a szónokot s ha a figyelmeztetés ismétlése után is foly­tattatnék a a rendtőli eltérés, az elnök rendre utasíthatja a szólót, s ha ez sem használna, az elnök el is vonhatja tőle a szót; inparliamentáris kifejezések miatt pedig az elnök egy ízben egyszerűen rendreutasítván a szónokot, ha oly kifejezés ismételtetnék, az elnök által megvonható a szó. A jegyzőkönyvi megrovást, a bizottság egészen mellőzte, de megállapította azt, hogy akár figyelmezte­­tés, akár rendreutasítás ellen felszólalni vagy azt visz­­eti, megrázta magát, mint valamely állat, melyet fel­­költenek, s emberi alak egyenesedék fel lassan a leányka előtt. — Te vagy az, Chiquita — mondá a férfi. — Mi hír ? Már nem is vártalak és elaludtam. Az ember, kit Chiquita sípolása felköltött, huszon­­öt-harmincz éves erős szál legény lehetett, közép nagy­ságú, sovány, ideges, minden rész csínyre alkalmasnak látszó volt; lehetett vadtolvaj, csempész, rabló, vagy zsivány, megannyi becsületes mesterségek, melyeket egymás után űzött, vagy mind egyszerre, az alkalom szerint. Gyenge holdsugár, mely a felhők közt épen reá sütött, a sötét fenyők hátterén világosan kiemelte egész alakját, ha valaki ott leendett, kényére vizsgálhatta volna arczulatát és öltözetét, melyek igen eredetiek voltak. Napbarnított rézvörös képe, vademberéhez volt hasonló, és tündöklővé tette ragadozó madár szemeit és ragyogó fehér fogait, melyek épen olyanok valának, mint az ifjú farkas fogai. Színes zsebkendő volt homloka kö­rül tekerve, mintha sebet takart volna el, és kemény kondor haját összeszoritotta, mely feje tetején borzosan felállott; hosszas használat folytán szinét vesztett kék bársony mellény, kis darabokból álló és fém szárhoz forrasztott gombokkal ékítve, képezte felső öltözetét; bő vászon gatyaféle vette körül száraz, kemény, szar­vaslábhoz hasonló lábait, melyeken az alpargatas, spanyol lábbeli szalagjai voltak keresztbe kötve. Még igen széles veres öv, mely derekát egynéhányszor körül­vette, egészítette ki ezen öltözetet. A gyomor táján kiállott kissé az öv, duezot képezve és mutatta a zsi­vány eleség és kincses raktárát; ha megfordul, látszott volna hátán, övéből kiálló nagy valence-i n­a v­aj­a nevű kése, mely hal alakú volt és melynek vasára annyi vö­rös vágást szoktak tenni, a hány embert ölt meg vele vitéz birtokosa. Nem tudjuk, hogy Ágoston na­vaj­á­­ján hány ily véres rovat volt, de arczáról ítélve azt számosnak lehetett gondolni. Ilyen volt az egyén, kivel Chiquita titkos érintke­zésben volt. — Tehát Chiquita — mondá Ágoston, durva ke­zével barátságosan megsimitván a gyermek fejét — mit vettél észre Chirriquirri úr fogadójában ? (Folytatása köv.)

Next