Magyar Ujság, 1873. április (7. évfolyam, 75-99. szám)
1873-04-08 / 81. szám
81. szám. in»y' nayrWittistaffl« Kedd. Szerkesztői iroda: Egyetem-uteza 4-ik arám, II emelet. In intézendő a lap »zellrml rt-Hiet illett; mind »ti közlemény. Kásiratok x levuleU vUaza nem adatunk. - Bérmentet!un legoink csak ismerős köröktől fogadtatnak el Kiadó-hivatal: Kg»«iomuiota 4-ifcsá*4. foldotiat. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, a. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VII. évfolyamt. 1873. április 8. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre 16 frt. Ví*. Fél évre . 8 » — * Negyed évre 4 » — * Egy hónapra 1 » 40 * Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: fellenes hasábos petit,se: egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. ■im..—i ..................... .............i'iiur'i'wnni-11' i rr~ miiiiiiiiihii um.....fr..... Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ czimu politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük márczius hó vécével lejár, — tisztelettel felkérjük, (hogy a lapok küldetésében fenakadás ne történjék), sziveskedjünk az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési föltételek április 1-től kezdve: Évnegyedre (apr.—jun) ... 4 frt — kr. Félévre (april — szept.) . . . 8 frt — kr. Háromnegyedévre (apr.—decz.) . 12 frt — ikr. egy hóra...................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek a hírlapkiadó-hivatalhoz, Pest, egyetem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés 1 gczélszerűbben posta-utalványnyal pszközölhet. Pest, márczius 1873. A kiadó-hivatal. Pest, áprilisa. Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlésben Buffet elfoglalta az elnöki széket és ezzel, valamint a beállott szünidő békitő hatása mellett, remélhetőleg ismét helyreáll egy időre a pártok kebelében a tanácskozásra szükséges béke. Buffet a royalisták jelöltje volt, de megválasztatásának a bonapartisták örülnek leginkább, miután Buffet választása, ki az Ollivier minisztérium tagja volt, szerintük a végzetes napóleoni kormány számára rett bizalmi szavazatot. Londonban e hélsején népes összejövetel volt a vasutaknak az állam által leendő beváltása ügyében. Allport vasúti főfelügyelő visszautasította Tyler kapitány állításait , kiemelte, hogy az angol vasúti igazgatóságok a legpontosabban teljesítették mindenkor kötelességeiket az ország irányában; a vasutak száz milliókkal emelték az ország vagyonosodását, míg a részvényeseknek alig juttattak 31[4—4°[0-ot. Károsnak találta továbbá, hogy a kormány feltétlen rendelkezése alá bocsáttassák a vasúti roppant személyzet, mely jelenleg 300.000 főre megy, mely képviselőválasztásoknál, a titkos szavazás mellett is, mindig a kormány mellett döntene. Szónok szerint a jelenlegi vasúti hálózat megváltása egy milliárdnál többe kerülne az államnak, nem számítva itten a különböző csatornákat, dockokat, lóvasutakat és átszállító gőzhajókat, s nem is említve, hogy mihelyt hire járna, miszerint a kormány be akarja váltani a vasutakat, ezeknek ára óriásilag felszöknék, mint történt Izlandban. Szónok oly hoszszúra nyújtotta beszédét, hogy az elnök és a hallgatók többségének felszólalására félbe kellett azt szakítania. Többen szólottak ezután a beváltás mellett és ellene s néhányan előnyösnek mondották, hogy a kormány vegye kezébe a vasutakat. Anglia bevételei a múlt évről 76.608.770 font sterling volt, tehát körülbelül 50 millió forinttal több, mint előirányozva volt. Ebből a fogyasztási adók 25.785.000 fontot tesznek; előirányozva volt 23.310.000 beviteli vám (custon dull) *21.033.000 font, tehát 950.000 fonttal több. Bélyeg 9.847.000, tehát 247,000- rel több, posta 4.820.000, azaz 50,000 rel több, távirda 1.015.000 font, tehát 165,000-rel több, egyenes adók (in come tax) 7.500.000 font; előirányozva volt 6.940.000 font. Vegyes bevételek 3.796.770, előirá s MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. április 8. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forradalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant. (34. Folytatás.) Matamor megragadá a kard hüvelyt és szilárdan megállni igyekezik a kövezet bemélyedésében. Scapin ez alatt a markolatot fogá meg, Pandolphe Scapint másik kézinél fogva húzta, a törvényszéki írnok pedig ugyanezt téve Pandolphtal. Néhány percznyi erőlködés után végre engedett a vas a három ember húzásának és mindhárman a piacz másik szegletére gördültek, lábaikkal felfelé, amig a kérkedő velők szembe dűlt hátára, a kard, hüvelyét folytonosan két kezében tartva. Végre felemeltetvén, átvéve kardját s dagályosan mondá: — Már most Leander megszűnt élni, nincs más menekülése a halál elől, csak hogy más, messze levő földgömbbe költözzék. Még ha a föld mélyébe sülyedne, onnan is kihúznám, hogy kardommal átszúrjam, hacsak kővé nem válnék, gyűlölő medusai szemem hatalma alatt. Ezen megveretés daczára azonban, a makacs Pandolphe egy perczig sem kételkedik Matamor vitézségén, és megmaradt bátor gondolata mellett, hogy e kitűnő urat adja leányának férjül. Izabella sírni kezdett és kijelenté, hogy inkább apácza lesz , semhogy ily emberhez menjen férjhez. Zerline a szép Leandert egész erejéből védé és erényére fogadá (szép fogadás), hogy ezen házasság nem fog létre jönni. Matamor e hideg fogadtatást túlzott szemérmességnek tulajdonítá, a szenvedély soha sem mutatkozván előnyösen nevelt egyéneknél. Különben pedig még nem udvarolt volt, nem mutatkozott teljes dicsőségében, Jupiter szerénységét utánozván e részben, kit midőn aztán Semele egész isteni hatalma fényében akart látni, elégvé rogyott össze és hamuvá változott. A két nő, nem hallgatva tovább reá, a házba viszszavonult. Matamor, igen udvarias kívánván lenni, inasa által gitárt hozatott magának; egyik lábát feltéve egy lépcsőre és elkezdé hangszere húrjait csipdesni, hogy nevetésre keltse őket. Aztán dömögni kezdett valami andalusiai versszakokat, oly nevetséges fenhangon, oly váratlan változásokkal, hogy azt lehetett volna hinni, hogy Rominagrobis énekel a Chatte Blanche eresze alatt. Egy pohár viz, melyet Zerline Matamor-ra öntött, azon gonosz ürügy alatt, hogy a virágokat öntözze, se olthatta el zenészed dühét. — Azon vízcseppek Izabbella szeméből hullott megilletődési könnyek — mondá — a hős nálam művészszel párosul, és úgy tudok bánni a lanttal, mint a karddal. Szerencsétlenségre e zene hallása háborgatni kezdé Leandert, ki a környéken bolyongott, visszajőve tehát és nem akarván tűrni, hogy e gonosz csont kedvese ablakai alatt muzsikáljon, kiránta a gitárt Matamor kezéből, ki odavolt a rémülettől, és olyant vágott avval fejére, hogy a hangszer kilyukadt és Matamor feje a lyukon kijött, nyakánál fogva maradt szegény. Leander a hangszer szárát nem ereszté el s Matamort annál fogva ide-oda ránczigálta, oly hirtelen mozdulatokkal, oly hevesen, hogy a szegény ember egyszer a színfalakba vágta magát, máskor a gyertyáknál perzselődött meg, ami igen nevettető látvány volt. Miután eleget mulatott, hirtelen eleresztő Leander Matamor-t, ki előre bukott, képzelhetni mily nevetséges volt így a földön e serpenyő formával fején, vetségesebb túlzással beszélni, váratlanabb mozdulatokat tenni. Leandert a nők csodálták, bár az urak kissé hiúnak találták. Mindig ilyen ítéletet mondtak róla és tulajdonkép nem is óhajtott mást, több gondot fordítván személyére, mint tehetségére. Szerafin szépségének imádói nem hiányzottak és nem egy ura is erősítő, hogy Szerafin gyönyörű nő, kitévén magát annak, hogy előtte ülő szép szomszédnéját megsértse. Sigognac a színfal mögött elrejtőzve éldelte és örömmel szemlélte Izabella játékát, bár néha irigynek érezte magát. Midőn Leandernek oly szelíd hangon felelt, nem levén még szokva e szinlelt szinpadi szerelmekhez, melyek néha mély undort és valódi ellenségeskedéseket rejtenek. Amint tehát vége jön a darabnak, Sigognac kissé kényszerített hangon kezdé az ifjú leányt dicsérni, melyet ez észrevett, és melynek könynyen kitaláld okát. — Remekül játsza a szerelmes leányokat, Izabella, az ember majdnem azt hiszi, hogy való. — Hát nem-e mesterségem — felelé a színésznő mosolyogva — nem-e azért fogadott meg a társaság igazgatója ? — Az igaz — folytató Sigognac — de mennyire hiven utánozza a valódi szerelmet, azt lehetett volna hinni, hogy csakugyan szereti azt a hiú embert, aki semmit sem tud, csak fogait mutatni, mint egy fakutya, lábát kifeszíteni, és szépségét bámultatni! — Szerelem épen azt parancsolta, maradhattam volna-e mint egy darab fa, vagy mutathattam volna-e kellemetlen mogorva arczet ? s nem voltam-e mindig szerény, jól nevelt leányhoz illően, ha ebben hibáztam mondja meg, megjavítom magam. — Oh nem, ön szemérmes, finom modorú ifjú leánynak látszott, kit gondosan neveltek, és épen semmit sem lehetne hibáztatni helyes, igaz, szemérmes játékában, mely oly jól utánozta a természetet. (Folytatása kBt.) nyozva 3.300,000, többletösszeg 5.200,000 font. A „Times“ a kimutatásra megjegyzi, hogy az állam bevételei a múlt évben e szerint kedvezőbben ütöttek ki, mint a pénzügyminiszter valószínűleg kívánta, mert az állam szükséglete csak 72.000.000 font lévén, ily nagymérvű super az adóleszállítások iránti kérvényeket fogja eredményezni. Az olasz kamra amaz indítványt tárgyalja, hogy a szabály, mely szerint a kamra mint bizottság tanácskozhatik, megszüntetendő. Hogy mily állást foglaljon Olaszország Német- és Francziaországgal szemben még folyvást vita tárgyát képezi az Alpeseken túl megjelenő lapokban. Az „Italie“, a kormány közlönye, azt hiszi, hogy legjobb Francziaország iránt barátságosnak mutatkozni, dol N Németországgal is jó lábon állni s megjegyzi, hogy amíg Francziaország Németország ellen boszut forral, utóbbi semmi esetre sem fog megtűrni franczia betörést Olaszországba. Másrészt meg, bármennyire óhajtja is Francziaország a pápa világi hatalmának visszaállítását, mégis óvakodni fog Olaszországot háborgatni, nehogy ezt Németország hű szövetségesévé tegye. Visconti Venosta úr közlönye ezek folytán úgy találja, hogy Olaszország „igen kényes helyzetben van s czikkét következőleg végzi : „Francziaország utóbbi időben józanságának több jelét adta, nem lehet tehát róla föltenni, hogy megtartja kalandok után való régi hajlandóságát. Állása kényszeríti, hogy inkább barátokat, mint ellenségeket szerezzen magának. Ha volna is némi neheztelése ránk, az napról napra gyöngülni fog, mert oktalan, kibívó politikával nem szítjuk. Ne hagyja magát Olaszország elaltatni, de ne is siessen igen kérdéses neutralitásra készülni.“ Legutóbbi távirataink között jelentve volt Blaznovacz szerb miniszterelnök halála. Blaznovacz egyike volt Szerbia legjelentékenyebb államférfiainak s tagadhatatlanul sok érdeme van hazája körül, bár azon politika, melyet már a régensség utolsó idejében, de kiváltkép Milán nagykorusítása után inaugurált, felette problematikus hasznos eredményeire nézve és sok előjelét láttuk benne azon kalandosságnak, mely egy idő óta a szláv törzsek politikáját a reális alapoktól chimaerák felé vonja. Mint távirati utón értesülünk, a fejedelem egyelőre Risticre bízta a hadügyi és Joannovics pénzügyminiszterre a közlekedési tárczát. Alkotmány és kényszerhelyzet. Az úgynevezett osztrák-magyar közös államháztartásnak jövő évi előirányzatát következő bevezetéssel terjeszti elő a magyar országgyűlés bizottságához a közös minisztérium. „Ö cs. és apostoli kir. felsége legmagasabb jóváhagyásával van szerencséje a közös minisztériumnak a magyar-osztrák monarchia közös államháztartásának a két országos minisztérium befolyásával készített 1874-ik évi előirányzatát alkotmányos tárgyalás végett előterjeszteni.“ Az előterjesztés tehát alkotmányos tárgyalásról beszél, miszerint a magyar delegatió saját belátása, meggyőződése, illetőleg Magyarország érdekei s teherviselési képességéhez képest, állítólag jelentékeny módosításokat, törléseket tehetne. Pedig dehogy tehet, nem engedi ezt a delegationális rendszer és kivált Kuhn hadügyér, akármit igényelne Magyarország vagy Ausztria jól felfogott érdeke. Magyarország érdekei ugyanis számos esetben lényegesen eltérnek Ausztria érdekeitől. De ugyan, mit mondanának az osztrák delegátusok és mit mondana Kuhn hadügyér úr, ha a magyar delegátusok Magyarország érdekeit érvényre akarnák emelni. Mit mondanának például Ausztria állam- és világpolgárai, ha most a magyar delegátió végig pillantva a közösügyes kiadásokon, azt mondaná: Uraim, mi nem akarjuk Magyarországot nevetségessé tenni, mi nem akarunk tengeri nagyhatalmi szerepet játszani; nekünk ehez nincs elég nagy tengerünk, sem kereskedelmünk, nekünk nincsenek gyarmatországaink ; mi nem akarjuk a valódi nagyhatalmak féltékenységét felébreszteni azáltal, hogy a tengeri hadászatra 12 — 15 milliónként dobjuk ki a pénzt. Mi tehát nem szavazunk meg a tengeri nagyhatalmiság affectálására egy fillért sem; ezt nem engedik Magyarország másnemű érdekei; nem engedik szükségletei és pénzetlensége. Azt mondanák és mondhatnák természetesen, hogy ez az alkotmányos élet, hogy nektek nincs kellő alkotmányuk. Mi meg azt mondjuk, hogy ha az ily költségeket nekünk el kell fogadnunk, akkor nekünk sincs kellő alkotmányunk. Ez a tények állása egyik és másik államra nézve egyaránt, mindaddig, míg a költségvetések tárgyalásánál a kényszerhelyzet követelései döntenek el minden tételt. Ne ámítsuk tehát egymást; azon „alkotmányos tárgyalás“ mit a közös kislügyérség, aztán egyik és másik delegátió minduntalan emleget, csak üres szó, melylyel leplezni akarják helyzetük ferdeségeit, holott végre maguk ezen testületek csak mint eszközök szerepelnek a kényszerhelyzet nyomasztóbbá tételére. Ne ámítsuk a világot s a történelmet azzal, mintha a delegációk határozatait valamely népképviselet útján létrejött határozatnak tekinthetnék. Egyik állam korlátolja, befolyásolja a másik állam akaratát s mozgalmait — vagyis egyik sem bír kellő önállással a közös ügyek miatt még a képviselőházakban sem : hát még a delegatiókban, hol Kuhn hadügyér szava dönt előlegesen a minisztertanácsban, azután dönt közbentetőleg a delegatiókban és végre dönt a már megszavazott törvényeken. Íme például: a delegátiók elébe megszavazás végett előterjesztett okmányok közt egész füzetet képez Kuhn hadügyér úr előadása: az 1871. évi zárszámadás szerint a rendkívüli szükségletnél igénybe nem vett egyes előlegezett maradékok felhasználási és kezelési határidejének meghosszabbítása, továbbá az 1872-ik évi rendkívüli szükségletre megszavazott és a közös pénztárból nem valósított hitelmaradványok átvitelének engedélyezése tárgyában. Hogyan lehessen már itt szó alkotmányos tárgyalásról, holott az 1871-iki zárszámadásoknak már rég be kellett fejeztetniök, s az illető könyvek tényleg be vannak rekesztve — melyeket tehát a hadügyér kedvéért most újra fel kell bolygatni. De egy év sem múlik el, hogy utólagosan jóváhagyandó pótlékok, túlkiadások stb.ne fordulnának elő, kivált Kuhn hadügyér költségvetéseiben s ha a delagátus urak az alkotmányosság eme sértegetése ellen felszólalnak, a hadügyér csak azt mondja: „elkerülhetlen szükség volt reá — delegátiók többet töröltek, mintsem a megszavazott összegekkel ezért lehetett volna élni — az előirányzat nem felelt meg a tényeknek — a közbejött drágulás miatt nem lehetett beérni az előírt összegekkel“ stb. Pedig a közös minisztérium gondoskodik De nyomorúságának még nem jön vége. Leander inasa, ismert képzelő tehetségével, ügyes fortélyt gondolt volt ki, hogy Izabella és Matamor házasságát megakadályozza. Általa megvesztegetett igen kaczér és hiú nő, Doralice, jelenek meg testvérével, ki nagy párbajvivó és verekedő ember volt. Ezt a Zsarnok képviselte, legkegyetlenebb kifejezését vévén elő és karja alatt két hosszú vivószálat vive, melyek rettentő szent András keresztet képeztek. Az urhölgy panaszkodik, hogy Matamor hírnevét koczkáztatta, minekutána őt Izabelláért, Pandolphe leányáért, odahagyta; gyalázat, melyért véres elégtétel igényeltetik. — Vágja le hamar ezt az orgyilkost — mondá Pandolphe, jövendő vejének — ez csak játék lesz az ön hasonlíthatlan vitézségének, mely egy egész seregtől sem retken vissza. Akarata ellen is tehát, és ezer mesterséges vonakodás után, védelmi állásba helyezé magát Matamor, de úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Doralice fivére az első összekocczanásra, kiveré kezéből vivószálját, és kardja lapjával addig vére, míg kegyelmet nem kért. Hogy e nevetséges helyzet még tetőzve legyen, Leonardo asszony jelenik meg ekkor, spanyol özvegynő öltözetében és szemeit zsebkendőjével törülgetve, úgy sóhajtva, hogy még a sziklák is megrepedtek volna. Pandolphe szeme előtt írott házassági ígéretet lebegtetett, Matamor utánzott aláírásával. Újra elkezdték szegényt verni, kettős hűtlenség sülvén reá és egyhangúlag elitéltetett, kérkedései és gyávasága büntetéséül Leonardo asszonynyal való összeketésre. Pandolphe megvetvén Matamort, többé nem vonakodók leányát Leandernek, e kitűnő nemes embernek nőül adni. E bohóság, mely a szinészek által élénken volt előadva, tüzesen megtapsoltatok. Az urak igen dicsérék az ügyes komornát, a nők elismerék Izabella szemérmes kellemét, Matamor pedig a köztetszést nyerő el, lehetetlen volt e szerepre alkalmasabbnak lenni, nemásrészt arról is, hogy a biztosan emelkedő vámjövedelmek jóval kevesebbre irányozhassanak elő, mint kellene. Innen vannak aztán az igénybe nem vett hitel-és pénztári maradványok, melyek évről-évre átszövődvén a költségvetésen, bongolódottabbá teszik azt, mintsem évek múlva is tisztán meghatározhatnánk, mibe került tehát, a hadsereg. Az ily eljárást pedig nem nevezhetjük aztán alkotmányos rendszernek, hanem örökös pressiónak — kényszerhelyzetnek. — .. — — A fővárosban keringő ondit szerént Pírét, Iirnok végleg megválik a katonai szolgálattól. Egy közelebb tartott értekezleten állitólag oly erős kifezésekkel támadta meg a báró ur Szende Béla honv. minisztert, hogy egyikök lemondása elkerülhetlenné válván, József főrignek Piret magatartását kárhoztató megjegyzése folytán ez utóbbi jónak látta megelőzni a legf elhatározást, s önként visszavonult a győzelemmel úgy sem kecsegtető csatatéről. A közösügyi magyar előterjesztések késő szétküldése miatt panasz emeltetett a lapokban a magyar delegatió elnöki irodája ellen. Erre nézve a magyar lapok bécsi megbízottja azon fölvilágosítással szolgál, hogy ápril 2ikán kérdést tett a közös kül- és pénzügyminisztériumnál és a magyar delegatió elnöki irodájában a magyar előterjesztések szétküldése iránt, mire azon egyező választ nyerte, hogy a közös pénzügyminisztérium, mely a nyomtatványok kiállításával és kezelésével meg van bízva, már hét nappal előbb leküldötte Budára a miszterelnökséghez a lapok és az országgyűlés számára szükséges példányokat. E szerint a magyar lapok a delegatió megnyitása napján megkaphatták volna Budáról az előterjesztéseket, a delegatió elnöki irodája pedig épen nem okozható a késedelemért. A vörös könyv valószínűleg hétfőn d.e. fog kiosztatni s a magyar lapok megbízottja a tapasztalt késedelem folytán azon óhajt fejezte ki a külügyminisztériumban, hogy a pesti lapoknak szánt példányokat a minisztérium vagy egyenesen küldje meg hivatalból minden egyes szerkesztőségnek, vagy adja át mielőbb a magyar lapok megbízottjának. — Színházi ügy. A színházi enquete mai ülésében befejezte tanácskozásait a Varietes színház kibérlése tárgyában s az egész ügyről most a következő hiteles felvilágosítást adhatjuk: Kulak, a gyapju-utczai részvényszinház bérlője, a következő ajánlatot tette. Kész átengedni szinházát hetenként három magyar operai előadásra, melyekért fizetne a nemzeti színház havonként hatezer frtot. Viszonzásul meg a német színház kéri hetenként Írrom estére a budai színházat, melyért havonként is száz frtot fizetne. A német részvényszínház az operára szükséges átalakítások megtétele alatt ll - 2 hónapig zárva lenne s az idő alatti szünetelésért a nemzeti szinház ezután megállapítandó kárpótlást fizetne. A belügyminiszter ez ajánlatot a szinházi enquéte elé terjesztő, mely egyelőre is kijelenté, hogy a budai szinház átengedésében sehogy sem nyughatnék meg s Kulak ajánlatai feletti véleményezésre albizottságot küldött ki. Az albizottság elvileg helyeselte a varietés színház kibérlését, Kulak ajánlatát azonban igen magasnak találta s a tervet egyátalában csak úgy pártolhatta volna ha a színházat egészen ki lehetett volna bérelni, mire azonban a kormány képviselőjének nyilatkozata szerint , Kulak nem hajlandó s e szerint úgy látszik, hogy az e tárgyban korábban tett nyilatkozatot visszavonta. A három estére való kibérlést pedig már azért sem lehetett helyeselni, mert ily módon a nemzszínház állítana a részvényszínház számára operát, s igy azt tetemesen subventi.