Magyar Ujság, 1873. június (7. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-04 / 127. szám

Szerda. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. Ide intézendő a lap mellemi részét illető minden közle­­mény. Késiratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem­ utols 4-ik szára, földszint. Ida Intézendő a lap anyagi rámát ilatő minden közle­mény, u. m. az eleacetáal pénz, a kladán karos­ pa­­naszok és a hirdetmény.k. i&7. szaru, «m es’wmsem (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETG­AZDÁSZ­ATI NAPILAP. Vll. évfolyam. 1873. Junius 4. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — fc·­Fél évre . 8 » — · Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1­­­40 ‹ Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyit­ótér: négy hasáb­.e petitsor 30 kr. Pest, junius 3. Külföldi szemle. Francziaországban a dolgok gyorsan fejlődnek. A monarchisták álcrájukat elvetették s minden alkalmat megragadnak, hogy a köztársaságot aláássák. E te­kintetben a monarchistáknak mindenütt nem is kell nagy nehézségeket leküzdeni. A sok kormányváltozás és hivatalvágy az erkölcsi jellemet és elvhűséget nagyon lazává téve. A kormány siet embereit hivatalokba rakni s az ellenpártra nagy nyomást gyakorol, hogy so­rait megritkitsa. Hogy az uralom jelenleg a bonapartisták kezében van, ezt leginkább bizonyítja a nemzetgyülés azon ha­tározata, mely szerint a Vendome szobor régi alakjá­ban ismét föl fog állíttatni. A jelen pillanatban s a dolgok mostani állásában a nemzetgyűlés ama határo­zata elég világosan földeríti a helyzetet. Az orleanis­­ták és legitimisták egyelőre föltétlenül beleegyeztek a bonapartisták vezérségébe, mert csak ezek bírnak a brutalitás azon kellékével, hogy a köztársaságot kivé­gezzék. Ez okból Mac-Mahon mindinkább a császáriak és az ezekkel egyesült ultramontánok eszközének tű­nik föl. Nagyon valószínű, hogy a köztársaság elnöké­nek a béke biztosítását illetőleg tett ígéretei a kül udvaroknál és nevezetesen Berlinben szintén az oldalról bíráltatnak meg. Lehet, hogy Roucher és Magne oppor­­tunitási szempontból bosszúérzelm­eik kitörését el fog­ják napolni, de a helyzet alódi urai, a jezsuiták és Dupanloup Francziaországot illetőleg semmi kíméletet sem ismernek, midőn a kúria és a római hierarch­ia érdekéről van szó. Hogy az ultramontanusmis mily emberei állnak Francziaországban az ügyek élén, azt a többi közt a következő eset is eléggé bizonyítja. Bourgoing, egy­kor a vatikánnál volt franczia követ, ki a pápai poli­tika számára megnyeretett, a pápa kivonatára egy fon­tos követségi állomásra fog kineveztetni. Chigi, a pá­pai követ múlt pénteken Antonelli egy táviratát közlé Ernőul igazságügyminiszterrel, melyben a pápa a múlt héten Párisban ülésezett kath. gyűlés által szer­kesztett fölirat iránt örömét fejezi ki. Az ájtatos fölirat aláírói kijelentik, hogy a Syllabus határozatainak nem­csak szellemileg, hanem magán és közéletüket illetőleg is magukat alávetik. A jobboldal befolyásos tagjai egész erélylyel azon dolgoznak, hogy Chambord gróf, az orleansi herczeg s Eugenia közt a kibékülést létre hozzák. Az első egy később megállapítandó alkotmányt hajlandó elfogadni, a párisi grófot adoptálná s a napoleoni családnak királyi jogokat engedményez. Bonaparte Lajos utódai azon jogot nyerik az orbeánok után a franczia trónra ülni. Ez értelemben élénk tárgyalások folynak. A franczia politikai körökben a legnagyobb válto­zást kétségkívül az a körülmény idézi elő, hogy Mac- Mahon a szabadkereskedelemhez tér vissza. Ez az or­szágban is nagy hatást keltett. Nyilván ennek tulajdo­nítható, hogy több mérsékelt köztársasági visszament az orleanista táborba. Valószínű, hogy a ,,Jour­ des Deb.“ nemsokára szintén szint fog változtatni. Napoleon herczeg egyelőre Milánóban marad , nem fog Francziaországba menni. A külföldi követi állomások is a mostani kormány irányelveit valló emberekkel fognak betöltetni. Leflo pétervári követ helyére Gontaut-Biron fogna kinevez­tetni. Nagy föltünést keltett Noailles washingtoni fran­czia követ lemondása, melyet azzal indokolt, hogy a mostani kormányt nem tartja a köztársaság őszinte hívének. Cassagnac a „Pays“-ban egy czikket közöl, mely­ben az elnök, habár nem is világosan, arra szólíttatik föl, hogy kísértse meg az államcsínyt. A nemzetgyűlés, jövő csütörtökön tart ülést.­­ Schoelcher a halálbüntetés eltörlése tárgyában tett in­dítványát visszavette. Valóban azon hír, mintha Mac-Mahon a diplo­matist testületet fogadta volna. Még az ünnepek alkal­mából a diplomaták a külügy­miniszternél sem tiszte­legtek, miután a kabinetek a kormány iránt nem nyi­latkoztak. A spanyol éjszaki kerületekben Dorregaray, Olio­s Santa­ Cruz vezérek mintegy 5000 főnyi egyesült se­regével ugyan­oly számú kormánycsapatok áll szem­ben. Nouvillas a kormányt a napokban arról értesíte, hogy döntő csapást fog intézni. Erről azonban még a mai napig nem érkezett tudósítást. A karlista lapok azt koholták, hogy seregüknek sikerült a kelepczéből kiszabadulni, sőt némelyek már az összeütközésről is tudnak, mely a kormánycsapatok vereségével végződött volna. E hírekből azonban még eddig úgy sem va­lósult. A múlt héten Madridban a birminghami munkás meeting küldötttje Bradlangsh tiszteletére lakoma ren­deztetek. Az ünnep hőse sajnálatát fejezi ki az ,,Epoca“ azon nyilatkozata fölött, hogy ő csak egy kisebbséget képviselve jött Madridba, miután Anglia azon pártját képviseli, mely a rabszolgaság eltörlését s annyi más demokratikus reformot vitt keresztül a szi­getországban. Miután pártja rokonszenvét a köztársa­ság s különösen a spanyol köztársaság iránt kifejező s a hazájában az ez irányban mindennap több tért nyerő közvéleményt hangsúlyozó, azap erős meggyőződését fejező ki, hogy húsz év eltelte előtt, békés után, az eszme hatalmával Anglia szintén köztársasági leend. Rispa és Garcia Lopez, az engesztelhetlenek két legbefolyásosabb vezére, beszédeikben a békés reformok mellett nyilatkoztak. A lakoma után következett sere­­nádban a föderalisták, számos nemzetőri tiszt s több mások részt vettek. Az angol alsóház múlt hó 27-ki ülésében Denison a kormány­hoz azt a kérdést intézi, hogy a nemzeti fo­galommal a persa sah látogatásának fonto­sága Angli­ában mily módon fog kifejezést nyerni. Gladstone erre azt feleli, hogy a kormány ismeri azon érdekeltséget, melyet e keleti hatalom utazásának a nyugoti orszá­gokban tulajdonítanak s azon óhajt táplálja, ez érde­keltségről a maga fogalmát közzé tenni. A sah meghi­vatott a királyné vendége lenni s Londonba érkeztekor a Buckingham palotában fog lakni. Denison erre kije­lenté, hogy az ünnepek után egy feliratot fog indítvá­nyozni, melyben a ház mondja ki, hogy a sah utazásá­nak fontosságát kimondva, biztosítja a királynét, ho­gy kész megtenni mindent, a­mi a fogadtatáshoz szük­séges. Olaszország szabadelvű férfiai, írja a „Liberté“ meglehetnek elégedve a vallásos testületekre vonat­kozó törvényjavaslat tárgyalásának eredményével. Most azonban a figyelmet a clérusra kell fordítani, melyben a pápaság jól szervezett fö­reje van. Nem tűrhet­"­" meg továbbra — mond az említett lap — azt a klérust mi­ly a haza­i intézményei iránt ellenségeskedéssel vi­seltetik. Azon éles ellentétnek, mely még most az egy­háziak és világiak közt fenáll, idővel el kell múlni. Mindenekelőtt azonban a papságról a zsarnokság nyo­­masztó igáját kell levenni, melyben a pápa és püspökök által tartatnak. Ausztriában a folyamatban lévő pártmozgalmak még távolról sem engedik sejtetni, hogy a reichsratlei több­ség mily elemekből fog állni. Minden egyes országban a pártok közti súrlódások hol enyhébbek, hol pedig éle­sebbek s a kibékülés is nagyon gyakori, mely habár csak személyes tekintetből újra és újra megzavartatik. Annyi tény, hogy a pártok nagy tevékenységet sej­tenek. szerint terményeink állapotáról mi is óhajtanánk legalább „megközelítő“ kimutatásokat leírni szá­mokban, súly szerint, mint azt negyedéve tette a kormány kissé később, de oly pontossággal, mi­nővel azóta nem. Kielégetlenül hagyja tudványunkat, mert nem mondja, hogy ezen tudósítások­ az egész ország művelés alatti területét felkarolják-e vagy nem? Nem mondja, hogy a tudósítások, melye­ket számszerűti egyensúlyba tesz vagy egymás ellenébe állít, tényleg egyenlő nagyságú terüle­teket, egyenlő mennyiségű holdakat képvisel­nek-e? Nem mondja hogy: hány magot ért e ro­vat alatt „jó“ s hány magot ellenkezője a „rész“ alatt, m­ig hihetőleg a kettő közt közép számot foglalt el a „közép“ czimü rovat. Négy év előtt meg volt nevezve az elvetett föld s a termény menny­isége: láthattuk mily betermésünk, mennyi kivitelünk lehet. Most még csak az sincs megmondva: körü­lbelül hogyan állunk az előbbeni évekhez. Pedig a gazda szeme már­is meg tudja határozni, hány magot várhat: legalább, vagy legfelebb. És ha a vetőföldek ösz­­szegét tudjuk, mit statisztikai adataink nyomán nagyon megközelíthetünk jelen évre is, akkor ha a jelentések a maximum és minimum számait „mag“ szerint meghatározták volna most ha t. i. a jelentések terjedelmét is egyenként tudnánk, vagy a jelentések ex offle egyenlő területekről szólnának , sokkal helyesebben meghatározhat­nánk mázsa szám szerint, mennyi gabonát vár­hatunk, mint a hivatalos közleményből. Sőt a fő­összeget kipuhatolván, határozottan levonhat­nánk a vetéshez és fogyasztáshoz kellő összege­ket, megmondhatnánk azt is, mennyi jut eladásra, holott így, egyetlen számot sem nyervén alapul, teljes lehetlenség számításokat tennünk. Azt mondja a három említett rovatba cso­portosított kimutatás, hogy őszi búzára nézve : 662 jó és 497 közép ellenében 53 rósz; rozsra nézve: 438 jó és 607 közép ellenében 91 rósz; árpára nézve 460 jó és 466 közép ellenében 119 rész; zabra nézve 535 jó és 517 közép ellenében t OH m­az áll. Feltévén, hogy itt egyenlő területekről van szó, mit azonban nem gondolunk valószínűnek : kivált búzára és rozsra nézve, a hivatalos jelen­tések szerint, országszerte igen jó termésnek kel­lene mutatkoznia, mert ha a „jó“ rovatokba írt számokat a „rosz“ rovatokba írottakkal közép­szerűvé devalváljuk, vagyis a „jóból“ elveszünk annyit, mennyi „roszmik“neveztetik, akkor álta­lában nagyon jó középszerünk marad, p. o. a bú­zából 497 középszer és (53 hián 662, azaz) 609 jó; rozsból 601 középszer és (91 hián 438, azaz) 397 jó; továbbá árpából 466 középszer és (119 hián 460, azaz) 341 jó; zabból 517 középszer és (100 hián 535, azaz) 434 jó. Már­pedig saját szemeink után ítélve, nem hihetjük, hogy a rosz vetések vagy termények a jóhoz és középszerűhez képest ily kisebbségben álljanak. Megelégednénk átalában a középszer­rel, mi körülbelül megfelelne búzára s rozsra nézve az 5 — 6 magnak, —­ árpára, zabra nézve a 7 — 8 magnak, ha t. i. a jelentések a szokásban lévő kifejezéseket használták. Megelégednénk, ha ezt biztosítva látnánk, — mert ekkor már 30—40 millió mázsányi ga­bonát eladóra számíthatnánk, s igy elengedhet­nénk azt a sok „jó“-t, mi ezenfelül, ha t. i. a „jót“ 40—50 százalékkal többre veszszük a középsze­rűnél, még 20 — 30 millió mázsányit eredmé­nyezhetne, mert ezekből már nem kell levonni a vetésre és fogyasztásra kellő mennyiségeket. De úgy látszik jobban tudják a bécsi tőzsde­i kereskedelmi körök, mint saját kormányunk,­­ hogy mennyi eladóra számíthatunk, vagyis szá­míthatnak ők, mert a tőzsdei értékpapírok de­valválására jelentékeny befolyást gyakoroltak a Magyarországon pusztító fagyos, esős napok. Átalában, statisztikai adataink nagyon meg­­bízhatlanok kezdenek lenni: mintha szándékol­­tatnék a tájékozatlanság megőrzése kivált Ma­gyarországra nézve mindenféle ipar­i kereske­delmiáru és érték­forgalom minőségére s mennyi­ségére nézve, míg az „észbirodalom“-ról, t. i. Ma­gyarország és Ausztria egybevegyített forgalmá­ról, mozgalmáról, fogyasztásáról, kiviteléről és behozataláról a bécsi hivatalos kimutatások nyo­mán meglehetősen határozott fogalmakat szerez­hetünk. Pedig, hogy mily fontossággal bírt államház­tartásunkra nézve is a termények állapotának lehető kipuhatolása ? Mily szükséges volna előre tudnunk miből, mennyire számíthatunk s minő mérvben kell előkészülnünk egy ismételt kedve­zőtlen évre ? Ezt a kormány tagjai s orgánumai szintén jól tudják. Magyarország népeiről különben is nagyon elterjedt azon vélemény, hogy nem takarékosak, a jobb években mit sem tesznek el a rész évek szükségeinek fedezésére, nem igen gyűjtögetnek tőkét, nem tőkésítik gazdasági terményeik kü­lönben eladhatlan részeit gazdasági s házi álla­tok tartása által stb. S van némi igaz a dologban, minek egyik oka azonban tájékozatlanságunk t. i. nem tudjuk, mennyire terjeszkedhetünk. Már kora tavaszszal, sőt még télben is (így volt ez a jelen évben) megkezdik a kereskedelmi lapok tudósításaikat: mily jól állanak a vetések, mily óriási aratásnak nézünk elébe, mily nagy­mérvű s mily korai kivitelünk leend. Eme hírek befolyása által­ alább nyomatik a termények ára s lefoglaltatik a leendő, vagy csak várandó nagy termés jórésze olcsó árakon szept.—okt. havában átadva, holott csak a tavasz , illetőleg a nyár és a zsák mutatja meg, hogy minő termésünk van, azon átalános devalvatió után, melyet a fagyok, az árvizek, a szárazság, a jégeső stb. okozni szoktak. Nem lépünk fel itt javaslatokkal. Csak annyit jegyzü­nk meg, hogy más államok aránylag ke­vesebb hivatalnokokkal, rendesen sokkal meg­­bízhatóbb adatokat nyernek az év illető szaká­ban a termények állapotáról . Magyarország mint egyedül terményeiből élő ország utalva van, hogy az öntudomás mérvében ne maradjon el más államoktól, kivált pedig a szomszédok­tól, kik saját terményeink állapota iránti tájé­kozatlanságunkat kíméletlenül ki szokták ak­názni. — K. — A horvátkérdésre nézve mint tudva van, e napokban várható végleges megállapodás. A regnicolá­­ris küldöttség magyar tagjai ez ügy megoldásában azon alapgondolatból indulnak ki, hogy az minden részletével organicus egészet képez s egyes pontokban A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873. junius 4. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forra­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Franuziából fordította G. T. Ant. (64. Folytatás.) Habozik és nem tudja mire határozza magát. Az a bizonytalan remény, mely a szerelmeseket még az­­ utolsó perezben is alig hagyja el, az élethez köti még.­­ A kérlelhetlen nő talán megszelídülhet, legyőzve­­ ezen tántoríthatlan szeretet s imádás által. Meg kell vallani, Leander e magánbeszédet kitanult színész mód­jára mondá el, hol kétségbeesett lankadtsággal, hol szenvedéllyel s igazán megható volt. Szava reszketett mint a fájdalomtól sújtott emberé, ki a zokogást alig tartja vissza. Midőn sóhajtott, ezt szive mélyéből téve, és oly szelíd, oly megható hangon panaszkodott ked­vese kegyetlenségeiről, hogy minden nő haragra gyu­­ladt e barbár Sylvia ellen, fogadván, hogy helyzetében nem lettek volna oly kegyetlenek és nem ejtettek volna kétségbe annyi tulajdonnal megáldott szép pásztort. E szóözön után, mire fülhasítólag tapsoltak, Le­ander végig nézte a nőket, különösen azokat, kiket magas ranguaknak gondolt, mert nem hagyott föl ál­mával ; minden csalódásai daczára, most is remélte,­­ hogy egyszer szerettetni fog egy magas rangú hölgy által, szépsége és színpadi tehetségei miatt. Nem egy szemet látott csillogni a könnytől, minden szív hevesen dobogott. Hiúsága elégtételt nyert, de diadalmán nem cso­dálkozott. Egy színész soha sem csodálkozik azon, kí­váncsisága azonban igen fel van ingerelve a da ma t­a­­pada által, ki visszahúzódva ült páholyában. Leander ezen álcra alatt rögtön oly rejtélyes szenvedélyt gya­­nita, mely csak az illedelem miatt kényszerittetik kor­látok közt maradni. Forró tekintetet vetett az isme­retlenre, mintegy értésére akarván adni, hogy kita­láltatott. E tekintet, mint az ellőtt nyíl, talált, a nő észre­vétlenül hajta meg fejét, megköszönvén a színésznek éles áthatóságát. Az összeköttetés elkezdődött és ez­után, mikor csak a játék engedte, sokat jelentő tekinte­tek váltottak a páholy és színpad közt. Leander az ily mesterségben kitűnő volt, úgy tudta hangját és sze­meit irányozni, hogy mikor szerelmi vallomást tett, a nézők közt ülő nők egyike tökéletesen azt hihette volna, hogy csak épen hozzá szól. Midőn Sylvia,kit Szerafin képviselt, szintén a szín­­padra lépett, Vidaline lovag nem tagadta meg tőle a tapsokat. Vallombreuse herczeg is, kedvezni akarván barátjának, nem restelte két vagy háromszor össze­csapni finom fehér kezeit, melyeknek ujjai gyűrűkkel, csillogó gyémántokkal és drága kövekkel voltak diszitve. Szerafin félig meghatta magát a lovag és herczeg előtt és készült elmondani Lygdamonnal azon szép pári beszédet, melyet a műkedvelők legszebbnek talál­nak az egész darabban. A­hogy Sylvia szerepe kívánja, néhány lépést tett előre, álmélkodva és elmerülten, hogy okot adjon Lyg­­damon azon kérdésére: Rajta kapom tehát a merengésben. . . Valóban szép volt Szerafin ez andalgó állásban, fejét kissé félre tartva, egyik karja lecsüngve, másik övéhez szorítva. Ezüstcsikó világos zöld szoknyája volt, fekete bársony csokrokkal felhajtva. Halába né­hány mezei virágot tett volt, mintha szórakozott kéz­zel, vigyázat nélkül tépte volna és helyezte volna el azokat. E hajék igen jól állott neki, jobban mint a gyé­mánt, bár ez nem volt az ő véleménye, de kincses ládájá­nak szegénysége kényszerítette őt jó ízlésre,hogy pásztor­né léttére ne cziezomázza fel magát herczegné módjára. Igen kellemesen mondá el azon költői és virágos gon­dolatokat a rózsákról, zefir­ről, az erdők szentélyéről, a madarak csicsergéséről, melyekkel Sylvia hamisan megakadályoztatja Lygdamont, hogy szerelméről be­széljen, bár minden szóban megtalálja ez szerelme jel­képét és természetes átmenetet kapna, hogy visszatér­jen megrögzött gondolatjára. Ezen jelenet alatt, míg Sylvia beszélt, Leand­r elég ügyes volt néhány mély sóhajt intézni a rejtélyes páholy felé, és így folyt ez, a darab végéig, mely taps­vihar közt végződött el. Leander gyönyörűen játszott, s mindenki csodál­kozott azon, hogy egy ily tökéletes jó színész fajkép nem játszott még az udvar előtt. Szerafin is sok elisme­résre talált és megé­rtett hiúsága vigasztalást lelt Vi­daline lovag hódolásában, ki, bár nem volt oly hatal­mas, mint a bruyrres-i marquis, de ifjú volt és közmél­­tányolásnak örvendett. Lygd­imon és Lydias után, Fracasse kapitány kérkedései következtek, melyek szokott hatást gyako­roltak és nagy nevetést, hahotát idéztek elő. Sigognac, Blazius oktatásai és még inkább kitűnő értelme miatt, a legmulattatóbb volt a kapitány szerepében. Z­éline szikrázott, mintha meg lett volna villanyozva; a mar­quis dühösen tapsolt. Oly nagy zajt ütött, hogy az ál­­czás hölgy figyelmét is magára vonta, ki is észrevétle­nül vállat vonított és megvetőleg mosolygott bársony álczája mögött. A­mi I­zabellát illeti, Vallombreuse her­czeg jelenléte kissé megzavarta, ki a színpadon jobbra ült. — A közönség is észrevette volna zavarát, ha nem lett volna oly gyakorlott színésznő. Félt, hogy az ifjú valami megsértéssel fogja illeti, vagy roszalását han­gosan fogja nyilvánítani. — De félelme oknélküli volt. — A herczeg nem igyekezett őt megzavarni se feszült nézésével, se semmi más módon, sőt mikor megérdemelte, Hiedelemmel meg is tapsolta. — Csak épen mikor a darabban Fracasse kapitány oly helyzetbe jött, hogy fricskákkal, botozásokkal s más méltatlan bánásmóddal illették, különös, alig eltitkol­ható megvetés kifejezése mutatkozott az ifjú herczeg vonásain; ajkait kevélyen felhúzta két felől, mintha magában pfuj-t mondott volna. De még­is semmit sem fejezett ki hangosan azon érzésekből, melyek izgatták és az egész előadás alatt megtartá büszke, közönyös magatartását. Bár nagyon indulatos volt, mégis mikor egyszer haragján túl esett, igen udvarias volt, semhogy valamit elkövetett volna az udvariasság szabályai ellen, különösen oly egyén ellenében, kivel másnap vereked­nie kellett. Addig az ellenségeskedés fel volt függesztve, mintegy fegyverszünet volt. Az álczás nő a második darab vége előtt távozott, h­­gy a tolongást kikerülje és látatlanul érhessen gya­­loghintójához, mely a labdázó toron mellett várt reá. Eltűnése meglepte Leandert, ki a színfal mögül vizs­gálta a termet és leste az ismeretlen nő mozdulatait. Köpenyt vetve pásztori öltözetére, Leander erre a színészek ajtaja felé rohant, hogy a rejtélyes nőt kö­vesse. Ha nem siet, elszakad a finom szák mely őket egy perc­re, egymáshoz kötötte. Bár úgy szaladt, hogy majdnem lélekzetét is elvesztő, midőn kiért, csak a fekete házakat és sötét utczákat látta maga előtt egy­­egy rezgő lángu fáklya kivételével, mely urát hazaki­­sérő inas kezében lobogott, és melynek viszfénye itt-ott az eső okozta pocsolyákban visszatükröződött. A gya­log hintó, négy izmos ember által vive, már a másik utc­­ába fordult volt és nem vola többé látható. — Mily egy ügy­ü vagyok — kiálta fel Leander azon őszinteséggel, melylyel néha, a kétségbeesett per­­ezekben szoktunk magunk irányában lenni. El kellett volna hagynom a színpadot az első darab után, rögtön felöltöznöm, s ismeretlen nőmet ajtóban várnom ! Oh s amári ügyetlen ember! Egy főrangú hölgy, mert az volt, szeliden néz reád, majdnem oda van az elragadta­tástól álcrája mögött, és még sincs annyi eszed, hogy utána szaladj ? Megérdem­lted, hogy csak Maritone-ok és konyhaszolgálók által szerettessel. (Folytatása köv.) A termények állapota. A kereskedelmi minisztériumhoz ápr. 20-tól május 15-ig a termények állapotáról Magyar- és Erdély­ országból 1282, a Határőrvidékről 64, Horvát- és Szlavonországból 209 összesen 1555 jelentés érkezett, melyek nagyját részletezve a ,,P. N.“ után alább közöljük. Harmadik ilynemű­ kimutatás ez, mely ugyan­annyiszor kielégitlenül hagyja azon vágyat, mi­

Next