Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-09 / 232. szám

232. szám. VII. évfolyam. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Ka­bátok­ tere 1-ső szám. II. emelet. Ide Intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. LM73. Okt. 9. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve : Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — • Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Pest, október 8. Külföldi szemle. Thiers levelének hatása nemcsak Francziaország­­ban, de azonkívül is roppant nagy. A franczia kormány­hoz a megyékből érkezett hivatalos tudósítások meg­erősítik, hogy Thiers levele mindenütt mély benyomást keltett. A levél a sajtó s más után is nagy mérvben ter­jesztetik. Thiers mindenünnen üdvözlő és helyeslő nyi­latkozatokat kap. Vasárnap mintegy 3000-en tiszteleg­tek a köztársaság volt elnökénél, hogy elismerésüket kifejezzék. A május 24-ei férfiak siettek Thiers szavára fe­lelni, hogy azok hatásának gyengítését megkísértsék. A minisztertanács alelnöke, a doctrinái iskola növen­déke, Broglie herczeg vállalta magára a Neuville-de- Bon-ban vasárnap tartott vaspálya megnyitása lakomá­ján egy politikai beszédet mondani. Broglie herczeg egy fölköszöntésre válaszolván, kezdetben helyi érde­kekről szólott, ezután azonban, az egykor hatalmas apátság romjaira utalva, a következőket mondá : Hogy is ne indíttassunk ily halom romjainak látá­sára önkénytelen reflexiókra ama társadalmi forradalom fölött, mely ez apátságot először oly magasra emelte és azután elpusztította. A klérus ezen középkori uralma, mely megfejtését találja a történelemben és jótéteményei által indokolva is van ama rendkívüli körülményekkel együtt, melyek azt alkották, a gondviselés által idejekorán eltűnt. Sem ezzel egyenlő, sem a mi ehhez többé-kevésbé hasonlít, nem keletkezhetik napjainkban. (Élénk helyeslés.) Nem mondom ezeket, hogy a hallgatóságot, melynek erre úgy sincs szüksége, fölvilágosítsam, hanem mondom azért, hogy ismételjék a nép előtt, melynek véleményét a rágalom félrevezetni látszik. Mondom azért, hogy szavam, mely nem fél visszhangtól,­a néphez hatoljon. Nem újulhat meg semmi, mi a klérus akár törvényen is alapuló hatalmával legkevésbé is azonos, így tehát ettől tartani ép oly balgaság, mint azt remélni. A tiszteletreméltó és kitűnő lelkészek, kik köztünk ülnek, tudom nem fognak ellenem szólni, ha azt állí­tom, hogy fölöttünk nem biztosíthatnak más fölényt, mint azt, mely erényeikből és hitök fönségéből ered, és a­mely lelkeiket a földi gondok fölé emeli, úgy hiszem elég, hogy szíveink fölött uralkodnak, jóllehet ez ural­mat most már a törvény szerint nem igényelhetik és nem is igénylik. Bármily kormányformát ad tehát a nemzetgyűlés szervező hatalmánál fogva Francziaországnak, az a tár­sadalmi renden, melynek valamennyien egyformán hó­dolunk, mitsem fog változni. Mindnyájan állandó, erős kormányt kívánunk, mely mindig kész a lázadás és anarchia elnyomására, azonban e mellett a pártok fö­lött áll; kormányt kívánunk, mely biztosítja a munkás­nak a tegnapi nap fáradalmainak gyümölcsét és a holnapi jutalmaz­tatását, kormányt, mely olyannyi forradalom által háborított múltúnk dicső emlékeit ismét fölkeresi és azokból egyet sem tagad el s a jövőbe helyezett re­ményeink teljesültét biztosítja. Kormányt akarunk, mely modern társadalmunk jogos igényeit nem kevés­bé ismeri föl, mint annak veszélyeit, mely elfogadja annak alapeszméit, csakis annak kihágásait utasítja vissza. Ily módon lesz megalkotva a kormány, melyet a nemzetgyűlés az országnak adni fog, bármit is állítson a képtelen töredékek rágalma , soha sem fog másikat szentesíteni, és ezt remélve, tisztelettel várjuk a nem­zetgyűlés elhatározását. — E beszéd, melyet távirati kivonat után közöltünk, hosszan tartó helyesléssel fo­gadt­atott. A monarchisták legutóbbi gyűlésükön azon aggo­dalmukat fejezték ki, hogy a monarchia restaurationális terveinek elodázása ezek hátrányára történik ; a kor­mány ennek daczára vonakodik a kamrát nove­­ he előtt összehívni. Riviére tábornok terjedelmes jelentése a Bazaine ügyben, mint távírják, összességében a vádlottra lesúj­­tólag terhes. Párison át érkez­­t hírek szerint a­ cartagenai lá­zadók a várost elhagyták. Hogy hová és merre vették útjukat a rendelkezésükre álló hajókon, arról a tudósí­tás nem szól. A carlisták összes haderejüket összpontosították, ugyanezt téve a navarrai republikánus csapatok fő­vezére. Az „Odessky Viestnik“ párhuzamba állítja a tö­rökországi és osztrák szlávok helyzetét s mindkettő között nagy különbséget talál A szláv nemzeti érdekek czikkíró szerint, itt meg amott is rövidséget szenved­nek, de nem egyenlő mértékben, mert míg Ausztriában a német párt a műveltség és bizonyos politikai lovagias­ság jelvényét lobogtatja, addig Törökországban, még annyi fáradságot sem vesznek maguknak, hogy legalább a sajnos valóság külszínét megmentsék. A törökök tör­ténelmük és vallásuk alapján nem muzulmán honfitár­saik mint ellenségek iránt viseltetnek, holott Ausztriá­ban a különféle nemzetiségek egymáshoz való viszo­nyait sok tekintetben már maga a hitegység, szelídíti. Törökországban már annyira jutottak a dolgok, hogy az ottani keresztyén népesség arról kénytelen gondoskod­ni, hogy éhhalállal ne küzdjön, vagy a kegyetlen mu­­zulmánság vad csapásai alatt ne pusztuljon el. G­yalázat a szlávokra és az európai czivilizáczióra nézve az, hogy a keresztyén lakosság tömegei oly miveletlen muzul­mán nemzet ázsiai igája alatt nyögnek, mely csak nemrégen kezdte az európai haladás első elemeit ta­nulni. De ennél még sajnosabb az, hogy maguk a török­­országi keresztyének között nincs a közös érdekükben oly annyira szükséges egyetértés. A „Viestniek“ sze­retné a bolgár görög egyházi viszály kiegyenlítését látni, s figyelmezteti a görögöket arra, hogy ők nevel­tebbek a bolgároknál, s mögöttök áll az ifjú, de füg­getlen Görögország, minek folytán kéri őket, hogy femondva görögösítési törekvésekről, tegyék meg a ki­engesztelés és szorosabb szövetség felé az első lépést. A szlávok barátjai az óhitű görög egyház hű fiai a mű­veltség harezosai és az orosz értelmiség óhajtják, hogy a két nemzet egymással kibéküljön. A szlávok politikai szervezete — mondja a czikkíró — igen szövevényes kérdést képez, s épen azért, főképen a törökországi szlá­vok ügye sürgős elintézést követel. Ma folytatjuk és befejezzük Csávolszky La­os röpíratának ismertetését, melynek czime : A mi a baloldalon történik. Miután Tisza és Csernátony — írja szer­ző, — egy pár év előtt nyíltan, határozot­tan és ünnepélyesen kijelentették, — hogy addig, míg biztosítva nem lesznek, miszerint a közösügyi törvények megváltoztatására tör­vényjavaslatot nem nyújthatnak az ország­gyűlés elé, a kormányzásra nem vállalkozhat­nak és nem is fognak vállalkozni soha, és miután ez a „soha“ íme most öt rövid évre re­dukálódott, kétségtelen, hogy fontos okok lehet­nek azok, melyek az elvek feladására kényszerí­­tették őket. Csernátony elő is sorolja az „Ellenőr­ben az okokat, melyek ráparancsolják az ellenzékre, hogy a közösügyi törvények megváltoztatásának biztos kilátása nélkül is kormányra lépjen a je­lenlegi alapon. Egyik ok erre szerinte az , „mert a jobboldali minisztérium a jelenlegi alapon sem tud kormányozni üdvösen, az ország érdekei­nek megrontása nélkül.“ Tehát l­ehet ez alapon is üdvösen, az ország érdekeinek megrontása nélkül kormányozni? A kérdésre mi nem felelünk, megfelelt erre maga Csernátony egy pár év előtt hatalmasan, midőn 1869. márcz. 4-én ugyancsak az Ellenőrben eze­ket irta: „Komoly meggyőződésünk az, hogy a jelenlegi alap megváltoztatása előtt — vagyis a de­­legátió és közös minisztériumok eltörlése és a nemzeti hadsereg önállósága nélkül teljes le­h­­e­t­e­tt­e­n arra gondolni is, hogy a közterhek köny­­nyebbülhessenek, államjogaink biztosíttassanak, né­pünk miveltsége emelkedjék s mind­ezek folytán az elégedetlenség elemei kevésbülhessenek.“ Midőn Csernátonynak is az a komoly meg­győződése, mikép állíthatja akkor ugyanő, hogy lehetne ez alapon üdvösen, az ország érdekeinek megrontása nélkül is kormányozni? Mikép le­hetséges az, hogy ő kormányozni kész azon az alapon is, melyen saját komoly meggyőződése szerint is teljes lehetetlen még csak gondolni is arra, hogy a közterhek könnyebbülhessenek, hogy n­épünk miveltsége emelkedjék ? De hát ha lehet a jelenlegi politikai rendszer mellett is üdvösen kormányozni, miért nem vál­lalkoztunk arra már eddig is? Vagy eddig nem tudta Csernátony, hogy lehet, s csak most jött arra a meggyőződésre ? De hát ki áll érte jól, hogy a jövő évben nem jön-e ismét más meg­győződésre ? s ha elég egy ügyűek volnánk őt követni, váljon nem válnék-e nevetségessé egész politikánk, mely kapkod ide oda, minden irány és elv nélkül. Aki politikai vezérszerepre vállal­kozik, attól megvárunk annyi államférfi­ ké­pességet, hogy tovább lásson orránál s ne hir­dessen az országban oly politikát, melyet a má­sik évben már megtagad. A másik ok, hogy miért kell az ellenzéknek a közösügyi törvények megváltoztatásának biz­tos kilátása nélkül is kormányt vállalni a jelen­­lenlegi alapon. Csernátony szerint az : „mert az alkotmányos ellenzéknek nem az a fel­adata, hogy nézze, miként válik roszabbá egy adott helyzet, hanem feladata az, hogy ezen bármennyire hiá­nyos, de adott helyzeten javítson mindig, teljes ere­jével.“ Alább ismét így ír Csernátony : „mert ezen létező helyzet terén kér, vár, követel segélyt, javulást, irt mindennapi, prózai nyomorára, romlására, szenvedéseire millió család, kiknek nem elég az , hogy pompás, üres, eredménytelen frázisok­kal declamálják el önök a közjogi ellenzék jövendő­beli áldásait.“ Nem képes így elítélni senki, a­mint ő néhány sorban maga elítéli Csernátony önmagát, elítéli egész eddigi működését. És Csernátony meri azt mondani, hogy a közjogi ellenzék követeléseinek hangoztatása üres frázisokkal való declamálás. Mit gondoljon most az, a­ki Csernátony hat évi hírlapírói működésében egy komoly férfi törek­vését vélte. Komédia volt az egész ? Üres, ered­ménytelen frázisokkal való declamálás? Csernátony az adott helyzet terén kíván ja­vulást hozni a nép nyomorára, „mert azzal — úgymond Csernátony — hogy önök örökösen tiltakoznak az 1867-iki 12. tcz. ellen, az ország helyzetén nem könnyitenek egy hajszálnyit sem, az adózó nép vállairól nem vesz­nek le egy pehelynyi terhet sem.“ Tehát Csernátony hiszi, hogy ha nem tilta­kozunk örökösen az 1867. 12. törvény ellen, s kormányra lépünk, a jelenlegi alap föntartása mellett, akkor javíthatunk az ország helyzetén, s az adózó nép vállain megkönnyithetjük a ter­het is? Hitvány ámítás az egész ! Azt mondta erre maga Csernátony, midőn 1869-ben józsefvárosi választói előtt beszédet tartván, ott kijelenté : „Hogy mindaddig, mig az 1867 iki alapon állunk, a terhek oly biztosan fognak szaporodni, mint két­szer kettő négy . . . . E szempontból indult ki az ellen­zék, folytatá tovább Csernátony, minden azt követelte, hogy a közjogi alapot meg kell változtatni, mert kü­lönben az egyik veszedelem folytonos, a másik pedig el nem hárítható, a mostani állapot föntartása mellett lehetetlen lévén megváltoztatni az ország terheit.“ Csernátony mostani elve szerint az ellenzék feladata : javítani az adott helyzeten? Nagyon helyes, de hát mit jelent az : javítani az adott helyzeten? Megváltoztatni vagy megszüntetni mindazt, a­mi ez adott helyzetben nem jó, káros és veszedelmes az ország érdekeire. Megszüntetni a delegációt, megváltoztatni a hadsereg jelenlegi nemzetellenes szervezetét, eltörülni a közös mi­nisztériumot. De Csernátony ezt nem kivánja, s enélkül mese minden beszéd, mely az adott hely­zet javíthatásáról fecseg. Hogy mi az ellenzék feladata, azt megmondta nekünk Csernátony röviden, de correct, így : „A feladat helyesen csak egy lehet : megállni szilárdan, ingadozás nélkül az eddigi jónak bizonyult alapon, s kerülni mindent, a­mi által a jobb­oldali politikával solidaritásba jöhetnénk.“ És ha elfogadná a párt Csernátony mostani nézetét, ugyan miben különböznénk a jelenlegi jobboldaltól ? Egy hajszálban sem. Be kellene mennünk a delegátióba, fen kellene tartanunk a birodalmi közös kormányzatot, s meg kellene sza­­vaznunk újonczait és költségeit a feketesárga zászló és német vezényszó alatt álló egységes osztrák had­seregnek. Sőt többet. Abban a pillanatban, mely­ben Csernátony nézete alapján elfoglalná pártunk a kormányt, rögtön egy erős ellenzékkel állnánk szemben. Ennek támadásai ellenében — nagyon természetes — védelmezni kellene álláspontun­kat. Védelmezni kellene a delegatiók „idétlen intézményét,“ azt a delegatiót, melyet eddig szakadatlanul üldöztünk, azt a delegátiót, mely Csernátony szerint „megférhetetlen a valódi ön­­kormányzat józan fogalmával.“ Védelmezni kel­lene a közös minisztériumot, melyet eddig foly­vást támadtunk , s mely Csernátony szerint „hazánk államiságának nevetséges kigúnyo­lása.“ Igazán, fölséges komédia lenne, melynek lát­tára azonban nem mosolyogna, hanem lelke mé­lyéből megvetne bennünket Magyarország ko­moly lelkiismeretű választó­polgársága. Nem consortium vagyunk mi, mely azt lesi, hogy tagjainak uralkodási sóvárgásait kielégítve minél előbb s minden áron hatalomhoz jusson, hanem vagyunk nagy politikai párt, elvekkel é­s hazafias kitartó törekvéssel ez elvek érvé­­nyesíthetésére. Alkotmányos államban elveket képviselő ha­zafias pártoknak nagyon világos az állásuk. Nem kell ahoz kommentár. Megmondta azt Csernátony röviden s határozottan, hogy mit kell csinálni pártunknak, ha többségre jut : „Vagy felhatal­­maztatik a közösügyi alap eltörlésére törvényja­vaslatot terjeszteni az országgyűlés elé — s ez esetben, létjoga a kormányon igazolva lévén első tette által, fog kormányozni, vagy a minisz­térium alakítására teendő föltételei visszautasít­­tatnak a király által — ez esetben marad to­vábbra is az ellenzék álláspontján, szemben a mi­noritás minisztériumával.“ A harmadik ok, melyért ellenzéki hitvallá­sunknak többször említett pontja — tudniillik a kormányra léphetésről szóló pont —jelenlegi értelmezésében fen nem tartható, elejtendő, az, úgymond Csernátony, „mert általa elzárjuk ma­gunkat a kormányrajutás lehetőségétől.“ Tehát Csernátony nézete szerint nincs meg a lehetőség, hogy a baloldal eddigi politikai hit­vallásának teljes föntartása mellett kormányra­­ juthasson. Nem juthat kormányra még akkor sem, ha a nemzeti akarat alkotmányos törvény­szerű után többségre emeli a törvényhozásban. Mit akar ezzel Csernátony mondani ? Hisz ez azt jelenti, hogy a baloldal eddigi hitvallása mellett nem volt kormányképes. — S ha fön­­tartja hitvallását, nem lesz kormányképes ez­után sem. Hát ezen alkotmányellenes, otromba és ha­zug tant, melyet a jobboldal bérencz firkászai ép oly gáládul mint bután évekig használtak el­lenünk, most Csernátony is magáévá teszi ? Csernátony, aki annyi erélylyel s a megvetés oly mél­y érzetével verte vissza e gonosz és ha­zug állítást, most maga erősíti meg? Ma, midőn a jobboldal fogadott legényei már belecsömör­­löttek ez élhetetlen nyomorult tan hirdetésébe, ma Csernátony veszi fel és folytatja, hogy a bal­oldal elzárja magát a kormányrajutás lehetősé­gétől, ha a hat éven keresztül sértetlen föntar­­tott politikai hitvallásának egyik lényeges pont­ját el nem ejti ? Megdöbbentő az a frivolitás, melyet hazánk ügyeinek kezelői az elvi harcrok terén a fegy­verek megválasztásában tanúsítanak. Másfél év előtt, midőn a jobboldali sajtó hir­dette azt, amit most Csernátony hirdet, maga Csernátony többi között a következőket írta : „A jobboldal annyira érezte eredeti bűneinek ter­hes voltát és kimaradhatatlan szüleményeit, hogy nem reménylhető fenmaradásának tartósságát csak azon esetre, ha valamiképen kormány­képtelenség hírébe hazudozhatja a baloldalt, s csak addig amig ezen ko­holmánya iránt kizsákmányolhatja a nép hiszékenysé­gét, s az udvar bizalmát.“ „A néppel elhitetni törekednek, hogy baloldali kormány nem is lehetséges, mert hát a fejedelem nem jó szemmel nézi a közjogi ellenzéket s nem bízná ezen párt vezérférfiaira a kormányzatot, ha mindjárt tör­vényhozó többség által támogatná is őket az ország ér­zelme és akarata.“ „Ebből áll a kormánypolitika azon fogása, mely föltalálta és hirdeti, hogy a baloldal nem kor­mányképes s igyekszik ezt elhitetni felfelé is, lefelé is a legbutább gonoszsággal, nem gondolva meg leg­kevésbé is az otromba ámítás sikerének kima­­radhatlan következményeit.“ Helyesen beszélt Csernátony. Bizony otromba ámítás, nem egyéb, azt mondani, hogy a balol­dal — politikai hitvallásának teljes épségben föntartása mellett — elzárja magát a kormány­rajutás lehetőségétől. Vétkezik Csernátony, hogy ily hazugságokat terjeszt. Vétkezik, hogy e hazugságok terjesztése által a pártot elidegenítni akarja eddigi politikai hitvallásától. És itt lehetetlen, hogy megbotránkozással ne emlékezzünk meg Tisza Kálmán estendei leve­léről, mely f. év szept. 3-án jelent meg az „El­lenőriben. „Jerikó falai nem omlanak le már semmi kiabálásra“ —■ írja Tisza Kálmán. Mi ez? Kinek szól ez? Csak nem azt akarja jelenteni, hogy egy nemzet állami önállóságára törekvő jogos követeléseinek hangoztatása puszta lárma, merő kiabálás. Hiszen ha ez nem egyéb kiabálásnál, akkor Tisza Kálmán sem volt egyéb, mint egy kiabáló csapatnak legjobban kiabáló vezére hat esztendeig. Mit teszünk mi most? Nem egyebet, mint a mit tettünk hat esztendeig. S a hat esztendő alatt Tisza Kálmán is ugyanazt tette, amit mi — követelte a nemzet jogait, csak­hogy nagyobb erélylyel és több tehetséggel — mint mi. Hát ez kiabálás? Vagy hát hat eszten­deig lehetett kiabálni? hat esztendő volt határ­időül kitűzve arra, hogy Jerikó falai leomoljanak s ha nem omolnak le, akkor abban kell hagyni a kiabálást. Hát nem komoly harcz, csak lárma volt e egész politikai működésünk, melynek ren­dezői most fújják a takarodót, mert hát a kiabá­lás nem használ semmit. Kétségbeejtő nyilatko­zat egy vezér ajkáról. Megdöbbent a könnyelmű­ség, melylyel egy pártvezér ily lealázólag, ily hitványnak ítéli el saját és pártja egész múltját és működését a világ előtt. De nem addig van az. A zászlót sárral do­bálni nem engedhetjük senkinek, mert e zászló­hoz Magyarország teljes állami önállóságának elvei vannak fűződve, azok az elvek, melyekre eddig esküdtünk, és esküdni fogunk ezután is, mert ez elvek, nemcsak akkor jók és üdvösek, ha Tisza Kálmán és Csernátony vallják, hanem jók és üdvösek maradnak még akkor is, ha már ők nem vallják. Ha Tisza Kálmán megunta a kiabálást, hagyja abba. Mi nem kiabáltunk soha, hanem férfiasan, erélylyel és ingadozás nélkül követeltük nemze­tünk állami szabadságát s mindazt, amire az or­szágnak szüksége van és ezt tenni fogjuk ezután is, erélylyel és kitartással, bármily idegesség gyötörjön is némelyeket az egyenes szó határo­zott hangoztatására. „A következetesség abban áll, hogy ne te­gyünk le a szándékról a vár bevételére, vagyis kép nélkül szólva, hogy ne tegyünk le elveink valósításának szándékáról“ — írja tovább Tisza Kálmán. Alassan köszönjük a jó szándékot, de azzal még nem lakott jól senki. Valahány jobboldali­val találkozunk, mind csak arról beszél, hogy mennyi „jó szándék“-kal vannak tele, de a tömér­dek jó szándékból még nem volt egy garas ára haszna sem az országnak. Egy mákszemnyi tett többet ér száz zsák jó szándéknál, mely tapaszta­lás szerint soha sem szokott tetté válni. A mi zászlónkra nem az van írva, hogy: „jó szándékú párt“, hanem az, hogy Magyarország állami ön­állóságának föltételeit mindenekelőtt visz­­szaszerzendő párt vagyunk, és ha e föltételeket nem akarjuk biztosítani még majoritásunk eseté­ben sem, akkor nem használtunk az országnak semmit minden jó szándékunk mellett sem. A jobboldalon 1867 és 68 ban, midőn az ellen­zék folytonos és erős támadást vitt a közösügyi alap ellen, szóról-szóra azt mondták, a­mit most Tisza Kálmán mond. Hogy a szerzett tapaszta­latokon okultak......... a haza ügyének jobbra fordítását, ha egy eljárási módon nem lehetett, máson is megkísérlemi óhajtják, mert hát az ő szándékuk is az, a­mi minden becsületes magyar emberé, hogy Magyarország állami önállósága biztosíttassák.

Next