Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-09 / 232. szám
232. szám. VII. évfolyam. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Kabátok tere 1-ső szám. II. emelet. Ide Intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. LM73. Okt. 9. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve : Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — • Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Pest, október 8. Külföldi szemle. Thiers levelének hatása nemcsak Francziaországban, de azonkívül is roppant nagy. A franczia kormányhoz a megyékből érkezett hivatalos tudósítások megerősítik, hogy Thiers levele mindenütt mély benyomást keltett. A levél a sajtó s más után is nagy mérvben terjesztetik. Thiers mindenünnen üdvözlő és helyeslő nyilatkozatokat kap. Vasárnap mintegy 3000-en tisztelegtek a köztársaság volt elnökénél, hogy elismerésüket kifejezzék. A május 24-ei férfiak siettek Thiers szavára felelni, hogy azok hatásának gyengítését megkísértsék. A minisztertanács alelnöke, a doctrinái iskola növendéke, Broglie herczeg vállalta magára a Neuville-de- Bon-ban vasárnap tartott vaspálya megnyitása lakomáján egy politikai beszédet mondani. Broglie herczeg egy fölköszöntésre válaszolván, kezdetben helyi érdekekről szólott, ezután azonban, az egykor hatalmas apátság romjaira utalva, a következőket mondá : Hogy is ne indíttassunk ily halom romjainak látására önkénytelen reflexiókra ama társadalmi forradalom fölött, mely ez apátságot először oly magasra emelte és azután elpusztította. A klérus ezen középkori uralma, mely megfejtését találja a történelemben és jótéteményei által indokolva is van ama rendkívüli körülményekkel együtt, melyek azt alkották, a gondviselés által idejekorán eltűnt. Sem ezzel egyenlő, sem a mi ehhez többé-kevésbé hasonlít, nem keletkezhetik napjainkban. (Élénk helyeslés.) Nem mondom ezeket, hogy a hallgatóságot, melynek erre úgy sincs szüksége, fölvilágosítsam, hanem mondom azért, hogy ismételjék a nép előtt, melynek véleményét a rágalom félrevezetni látszik. Mondom azért, hogy szavam, mely nem fél visszhangtól,a néphez hatoljon. Nem újulhat meg semmi, mi a klérus akár törvényen is alapuló hatalmával legkevésbé is azonos, így tehát ettől tartani ép oly balgaság, mint azt remélni. A tiszteletreméltó és kitűnő lelkészek, kik köztünk ülnek, tudom nem fognak ellenem szólni, ha azt állítom, hogy fölöttünk nem biztosíthatnak más fölényt, mint azt, mely erényeikből és hitök fönségéből ered, és amely lelkeiket a földi gondok fölé emeli, úgy hiszem elég, hogy szíveink fölött uralkodnak, jóllehet ez uralmat most már a törvény szerint nem igényelhetik és nem is igénylik. Bármily kormányformát ad tehát a nemzetgyűlés szervező hatalmánál fogva Francziaországnak, az a társadalmi renden, melynek valamennyien egyformán hódolunk, mitsem fog változni. Mindnyájan állandó, erős kormányt kívánunk, mely mindig kész a lázadás és anarchia elnyomására, azonban e mellett a pártok fölött áll; kormányt kívánunk, mely biztosítja a munkásnak a tegnapi nap fáradalmainak gyümölcsét és a holnapi jutalmaztatását, kormányt, mely olyannyi forradalom által háborított múltúnk dicső emlékeit ismét fölkeresi és azokból egyet sem tagad el s a jövőbe helyezett reményeink teljesültét biztosítja. Kormányt akarunk, mely modern társadalmunk jogos igényeit nem kevésbé ismeri föl, mint annak veszélyeit, mely elfogadja annak alapeszméit, csakis annak kihágásait utasítja vissza. Ily módon lesz megalkotva a kormány, melyet a nemzetgyűlés az országnak adni fog, bármit is állítson a képtelen töredékek rágalma , soha sem fog másikat szentesíteni, és ezt remélve, tisztelettel várjuk a nemzetgyűlés elhatározását. — E beszéd, melyet távirati kivonat után közöltünk, hosszan tartó helyesléssel fogadtatott. A monarchisták legutóbbi gyűlésükön azon aggodalmukat fejezték ki, hogy a monarchia restaurationális terveinek elodázása ezek hátrányára történik ; a kormány ennek daczára vonakodik a kamrát nove he előtt összehívni. Riviére tábornok terjedelmes jelentése a Bazaine ügyben, mint távírják, összességében a vádlottra lesújtólag terhes. Párison át érkezt hírek szerint a cartagenai lázadók a várost elhagyták. Hogy hová és merre vették útjukat a rendelkezésükre álló hajókon, arról a tudósítás nem szól. A carlisták összes haderejüket összpontosították, ugyanezt téve a navarrai republikánus csapatok fővezére. Az „Odessky Viestnik“ párhuzamba állítja a törökországi és osztrák szlávok helyzetét s mindkettő között nagy különbséget talál A szláv nemzeti érdekek czikkíró szerint, itt meg amott is rövidséget szenvednek, de nem egyenlő mértékben, mert míg Ausztriában a német párt a műveltség és bizonyos politikai lovagiasság jelvényét lobogtatja, addig Törökországban, még annyi fáradságot sem vesznek maguknak, hogy legalább a sajnos valóság külszínét megmentsék. A törökök történelmük és vallásuk alapján nem muzulmán honfitársaik mint ellenségek iránt viseltetnek, holott Ausztriában a különféle nemzetiségek egymáshoz való viszonyait sok tekintetben már maga a hitegység, szelídíti. Törökországban már annyira jutottak a dolgok, hogy az ottani keresztyén népesség arról kénytelen gondoskodni, hogy éhhalállal ne küzdjön, vagy a kegyetlen muzulmánság vad csapásai alatt ne pusztuljon el. Gyalázat a szlávokra és az európai czivilizáczióra nézve az, hogy a keresztyén lakosság tömegei oly miveletlen muzulmán nemzet ázsiai igája alatt nyögnek, mely csak nemrégen kezdte az európai haladás első elemeit tanulni. De ennél még sajnosabb az, hogy maguk a törökországi keresztyének között nincs a közös érdekükben oly annyira szükséges egyetértés. A „Viestniek“ szeretné a bolgár görög egyházi viszály kiegyenlítését látni, s figyelmezteti a görögöket arra, hogy ők neveltebbek a bolgároknál, s mögöttök áll az ifjú, de független Görögország, minek folytán kéri őket, hogy femondva görögösítési törekvésekről, tegyék meg a kiengesztelés és szorosabb szövetség felé az első lépést. A szlávok barátjai az óhitű görög egyház hű fiai a műveltség harezosai és az orosz értelmiség óhajtják, hogy a két nemzet egymással kibéküljön. A szlávok politikai szervezete — mondja a czikkíró — igen szövevényes kérdést képez, s épen azért, főképen a törökországi szlávok ügye sürgős elintézést követel. Ma folytatjuk és befejezzük Csávolszky Laos röpíratának ismertetését, melynek czime : A mi a baloldalon történik. Miután Tisza és Csernátony — írja szerző, — egy pár év előtt nyíltan, határozottan és ünnepélyesen kijelentették, — hogy addig, míg biztosítva nem lesznek, miszerint a közösügyi törvények megváltoztatására törvényjavaslatot nem nyújthatnak az országgyűlés elé, a kormányzásra nem vállalkozhatnak és nem is fognak vállalkozni soha, és miután ez a „soha“ íme most öt rövid évre redukálódott, kétségtelen, hogy fontos okok lehetnek azok, melyek az elvek feladására kényszerítették őket. Csernátony elő is sorolja az „Ellenőrben az okokat, melyek ráparancsolják az ellenzékre, hogy a közösügyi törvények megváltoztatásának biztos kilátása nélkül is kormányra lépjen a jelenlegi alapon. Egyik ok erre szerinte az , „mert a jobboldali minisztérium a jelenlegi alapon sem tud kormányozni üdvösen, az ország érdekeinek megrontása nélkül.“ Tehát lehet ez alapon is üdvösen, az ország érdekeinek megrontása nélkül kormányozni? A kérdésre mi nem felelünk, megfelelt erre maga Csernátony egy pár év előtt hatalmasan, midőn 1869. márcz. 4-én ugyancsak az Ellenőrben ezeket irta: „Komoly meggyőződésünk az, hogy a jelenlegi alap megváltoztatása előtt — vagyis a delegátió és közös minisztériumok eltörlése és a nemzeti hadsereg önállósága nélkül teljes lehetetten arra gondolni is, hogy a közterhek könynyebbülhessenek, államjogaink biztosíttassanak, népünk miveltsége emelkedjék s mindezek folytán az elégedetlenség elemei kevésbülhessenek.“ Midőn Csernátonynak is az a komoly meggyőződése, mikép állíthatja akkor ugyanő, hogy lehetne ez alapon üdvösen, az ország érdekeinek megrontása nélkül is kormányozni? Mikép lehetséges az, hogy ő kormányozni kész azon az alapon is, melyen saját komoly meggyőződése szerint is teljes lehetetlen még csak gondolni is arra, hogy a közterhek könnyebbülhessenek, hogy népünk miveltsége emelkedjék ? De hát ha lehet a jelenlegi politikai rendszer mellett is üdvösen kormányozni, miért nem vállalkoztunk arra már eddig is? Vagy eddig nem tudta Csernátony, hogy lehet, s csak most jött arra a meggyőződésre ? De hát ki áll érte jól, hogy a jövő évben nem jön-e ismét más meggyőződésre ? s ha elég egy ügyűek volnánk őt követni, váljon nem válnék-e nevetségessé egész politikánk, mely kapkod ide oda, minden irány és elv nélkül. Aki politikai vezérszerepre vállalkozik, attól megvárunk annyi államférfi képességet, hogy tovább lásson orránál s ne hirdessen az országban oly politikát, melyet a másik évben már megtagad. A másik ok, hogy miért kell az ellenzéknek a közösügyi törvények megváltoztatásának biztos kilátása nélkül is kormányt vállalni a jelenlenlegi alapon. Csernátony szerint az : „mert az alkotmányos ellenzéknek nem az a feladata, hogy nézze, miként válik roszabbá egy adott helyzet, hanem feladata az, hogy ezen bármennyire hiányos, de adott helyzeten javítson mindig, teljes erejével.“ Alább ismét így ír Csernátony : „mert ezen létező helyzet terén kér, vár, követel segélyt, javulást, irt mindennapi, prózai nyomorára, romlására, szenvedéseire millió család, kiknek nem elég az , hogy pompás, üres, eredménytelen frázisokkal declamálják el önök a közjogi ellenzék jövendőbeli áldásait.“ Nem képes így elítélni senki, amint ő néhány sorban maga elítéli Csernátony önmagát, elítéli egész eddigi működését. És Csernátony meri azt mondani, hogy a közjogi ellenzék követeléseinek hangoztatása üres frázisokkal való declamálás. Mit gondoljon most az, aki Csernátony hat évi hírlapírói működésében egy komoly férfi törekvését vélte. Komédia volt az egész ? Üres, eredménytelen frázisokkal való declamálás? Csernátony az adott helyzet terén kíván javulást hozni a nép nyomorára, „mert azzal — úgymond Csernátony — hogy önök örökösen tiltakoznak az 1867-iki 12. tcz. ellen, az ország helyzetén nem könnyitenek egy hajszálnyit sem, az adózó nép vállairól nem vesznek le egy pehelynyi terhet sem.“ Tehát Csernátony hiszi, hogy ha nem tiltakozunk örökösen az 1867. 12. törvény ellen, s kormányra lépünk, a jelenlegi alap föntartása mellett, akkor javíthatunk az ország helyzetén, s az adózó nép vállain megkönnyithetjük a terhet is? Hitvány ámítás az egész ! Azt mondta erre maga Csernátony, midőn 1869-ben józsefvárosi választói előtt beszédet tartván, ott kijelenté : „Hogy mindaddig, mig az 1867 iki alapon állunk, a terhek oly biztosan fognak szaporodni, mint kétszer kettő négy . . . . E szempontból indult ki az ellenzék, folytatá tovább Csernátony, minden azt követelte, hogy a közjogi alapot meg kell változtatni, mert különben az egyik veszedelem folytonos, a másik pedig el nem hárítható, a mostani állapot föntartása mellett lehetetlen lévén megváltoztatni az ország terheit.“ Csernátony mostani elve szerint az ellenzék feladata : javítani az adott helyzeten? Nagyon helyes, de hát mit jelent az : javítani az adott helyzeten? Megváltoztatni vagy megszüntetni mindazt, ami ez adott helyzetben nem jó, káros és veszedelmes az ország érdekeire. Megszüntetni a delegációt, megváltoztatni a hadsereg jelenlegi nemzetellenes szervezetét, eltörülni a közös minisztériumot. De Csernátony ezt nem kivánja, s enélkül mese minden beszéd, mely az adott helyzet javíthatásáról fecseg. Hogy mi az ellenzék feladata, azt megmondta nekünk Csernátony röviden, de correct, így : „A feladat helyesen csak egy lehet : megállni szilárdan, ingadozás nélkül az eddigi jónak bizonyult alapon, s kerülni mindent, ami által a jobboldali politikával solidaritásba jöhetnénk.“ És ha elfogadná a párt Csernátony mostani nézetét, ugyan miben különböznénk a jelenlegi jobboldaltól ? Egy hajszálban sem. Be kellene mennünk a delegátióba, fen kellene tartanunk a birodalmi közös kormányzatot, s meg kellene szavaznunk újonczait és költségeit a feketesárga zászló és német vezényszó alatt álló egységes osztrák hadseregnek. Sőt többet. Abban a pillanatban, melyben Csernátony nézete alapján elfoglalná pártunk a kormányt, rögtön egy erős ellenzékkel állnánk szemben. Ennek támadásai ellenében — nagyon természetes — védelmezni kellene álláspontunkat. Védelmezni kellene a delegatiók „idétlen intézményét,“ azt a delegatiót, melyet eddig szakadatlanul üldöztünk, azt a delegátiót, mely Csernátony szerint „megférhetetlen a valódi önkormányzat józan fogalmával.“ Védelmezni kellene a közös minisztériumot, melyet eddig folyvást támadtunk , s mely Csernátony szerint „hazánk államiságának nevetséges kigúnyolása.“ Igazán, fölséges komédia lenne, melynek láttára azonban nem mosolyogna, hanem lelke mélyéből megvetne bennünket Magyarország komoly lelkiismeretű választópolgársága. Nem consortium vagyunk mi, mely azt lesi, hogy tagjainak uralkodási sóvárgásait kielégítve minél előbb s minden áron hatalomhoz jusson, hanem vagyunk nagy politikai párt, elvekkel és hazafias kitartó törekvéssel ez elvek érvényesíthetésére. Alkotmányos államban elveket képviselő hazafias pártoknak nagyon világos az állásuk. Nem kell ahoz kommentár. Megmondta azt Csernátony röviden s határozottan, hogy mit kell csinálni pártunknak, ha többségre jut : „Vagy felhatalmaztatik a közösügyi alap eltörlésére törvényjavaslatot terjeszteni az országgyűlés elé — s ez esetben, létjoga a kormányon igazolva lévén első tette által, fog kormányozni, vagy a minisztérium alakítására teendő föltételei visszautasíttatnak a király által — ez esetben marad továbbra is az ellenzék álláspontján, szemben a minoritás minisztériumával.“ A harmadik ok, melyért ellenzéki hitvallásunknak többször említett pontja — tudniillik a kormányra léphetésről szóló pont —jelenlegi értelmezésében fen nem tartható, elejtendő, az, úgymond Csernátony, „mert általa elzárjuk magunkat a kormányrajutás lehetőségétől.“ Tehát Csernátony nézete szerint nincs meg a lehetőség, hogy a baloldal eddigi politikai hitvallásának teljes föntartása mellett kormányra juthasson. Nem juthat kormányra még akkor sem, ha a nemzeti akarat alkotmányos törvényszerű után többségre emeli a törvényhozásban. Mit akar ezzel Csernátony mondani ? Hisz ez azt jelenti, hogy a baloldal eddigi hitvallása mellett nem volt kormányképes. — S ha föntartja hitvallását, nem lesz kormányképes ezután sem. Hát ezen alkotmányellenes, otromba és hazug tant, melyet a jobboldal bérencz firkászai ép oly gáládul mint bután évekig használtak ellenünk, most Csernátony is magáévá teszi ? Csernátony, aki annyi erélylyel s a megvetés oly mély érzetével verte vissza e gonosz és hazug állítást, most maga erősíti meg? Ma, midőn a jobboldal fogadott legényei már belecsömörlöttek ez élhetetlen nyomorult tan hirdetésébe, ma Csernátony veszi fel és folytatja, hogy a baloldal elzárja magát a kormányrajutás lehetőségétől, ha a hat éven keresztül sértetlen föntartott politikai hitvallásának egyik lényeges pontját el nem ejti ? Megdöbbentő az a frivolitás, melyet hazánk ügyeinek kezelői az elvi harcrok terén a fegyverek megválasztásában tanúsítanak. Másfél év előtt, midőn a jobboldali sajtó hirdette azt, amit most Csernátony hirdet, maga Csernátony többi között a következőket írta : „A jobboldal annyira érezte eredeti bűneinek terhes voltát és kimaradhatatlan szüleményeit, hogy nem reménylhető fenmaradásának tartósságát csak azon esetre, ha valamiképen kormányképtelenség hírébe hazudozhatja a baloldalt, s csak addig amig ezen koholmánya iránt kizsákmányolhatja a nép hiszékenységét, s az udvar bizalmát.“ „A néppel elhitetni törekednek, hogy baloldali kormány nem is lehetséges, mert hát a fejedelem nem jó szemmel nézi a közjogi ellenzéket s nem bízná ezen párt vezérférfiaira a kormányzatot, ha mindjárt törvényhozó többség által támogatná is őket az ország érzelme és akarata.“ „Ebből áll a kormánypolitika azon fogása, mely föltalálta és hirdeti, hogy a baloldal nem kormányképes s igyekszik ezt elhitetni felfelé is, lefelé is a legbutább gonoszsággal, nem gondolva meg legkevésbé is az otromba ámítás sikerének kimaradhatlan következményeit.“ Helyesen beszélt Csernátony. Bizony otromba ámítás, nem egyéb, azt mondani, hogy a baloldal — politikai hitvallásának teljes épségben föntartása mellett — elzárja magát a kormányrajutás lehetőségétől. Vétkezik Csernátony, hogy ily hazugságokat terjeszt. Vétkezik, hogy e hazugságok terjesztése által a pártot elidegenítni akarja eddigi politikai hitvallásától. És itt lehetetlen, hogy megbotránkozással ne emlékezzünk meg Tisza Kálmán estendei leveléről, mely f. év szept. 3-án jelent meg az „Ellenőriben. „Jerikó falai nem omlanak le már semmi kiabálásra“ —■ írja Tisza Kálmán. Mi ez? Kinek szól ez? Csak nem azt akarja jelenteni, hogy egy nemzet állami önállóságára törekvő jogos követeléseinek hangoztatása puszta lárma, merő kiabálás. Hiszen ha ez nem egyéb kiabálásnál, akkor Tisza Kálmán sem volt egyéb, mint egy kiabáló csapatnak legjobban kiabáló vezére hat esztendeig. Mit teszünk mi most? Nem egyebet, mint a mit tettünk hat esztendeig. S a hat esztendő alatt Tisza Kálmán is ugyanazt tette, amit mi — követelte a nemzet jogait, csakhogy nagyobb erélylyel és több tehetséggel — mint mi. Hát ez kiabálás? Vagy hát hat esztendeig lehetett kiabálni? hat esztendő volt határidőül kitűzve arra, hogy Jerikó falai leomoljanak s ha nem omolnak le, akkor abban kell hagyni a kiabálást. Hát nem komoly harcz, csak lárma volt e egész politikai működésünk, melynek rendezői most fújják a takarodót, mert hát a kiabálás nem használ semmit. Kétségbeejtő nyilatkozat egy vezér ajkáról. Megdöbbent a könnyelműség, melylyel egy pártvezér ily lealázólag, ily hitványnak ítéli el saját és pártja egész múltját és működését a világ előtt. De nem addig van az. A zászlót sárral dobálni nem engedhetjük senkinek, mert e zászlóhoz Magyarország teljes állami önállóságának elvei vannak fűződve, azok az elvek, melyekre eddig esküdtünk, és esküdni fogunk ezután is, mert ez elvek, nemcsak akkor jók és üdvösek, ha Tisza Kálmán és Csernátony vallják, hanem jók és üdvösek maradnak még akkor is, ha már ők nem vallják. Ha Tisza Kálmán megunta a kiabálást, hagyja abba. Mi nem kiabáltunk soha, hanem férfiasan, erélylyel és ingadozás nélkül követeltük nemzetünk állami szabadságát s mindazt, amire az országnak szüksége van és ezt tenni fogjuk ezután is, erélylyel és kitartással, bármily idegesség gyötörjön is némelyeket az egyenes szó határozott hangoztatására. „A következetesség abban áll, hogy ne tegyünk le a szándékról a vár bevételére, vagyis kép nélkül szólva, hogy ne tegyünk le elveink valósításának szándékáról“ — írja tovább Tisza Kálmán. Alassan köszönjük a jó szándékot, de azzal még nem lakott jól senki. Valahány jobboldalival találkozunk, mind csak arról beszél, hogy mennyi „jó szándék“-kal vannak tele, de a tömérdek jó szándékból még nem volt egy garas ára haszna sem az országnak. Egy mákszemnyi tett többet ér száz zsák jó szándéknál, mely tapasztalás szerint soha sem szokott tetté válni. A mi zászlónkra nem az van írva, hogy: „jó szándékú párt“, hanem az, hogy Magyarország állami önállóságának föltételeit mindenekelőtt viszszaszerzendő párt vagyunk, és ha e föltételeket nem akarjuk biztosítani még majoritásunk esetében sem, akkor nem használtunk az országnak semmit minden jó szándékunk mellett sem. A jobboldalon 1867 és 68 ban, midőn az ellenzék folytonos és erős támadást vitt a közösügyi alap ellen, szóról-szóra azt mondták, amit most Tisza Kálmán mond. Hogy a szerzett tapasztalatokon okultak......... a haza ügyének jobbra fordítását, ha egy eljárási módon nem lehetett, máson is megkísérlemi óhajtják, mert hát az ő szándékuk is az, ami minden becsületes magyar emberé, hogy Magyarország állami önállósága biztosíttassák.