Magyar Ujság, 1874. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-22 / 17. szám
Csütörtök. f - :-;,v.T' 1?. SZádI. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-ső szám. 2. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap Anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az Hőfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VIII. évfolyam. 1874. jan. 22. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre. . 16 frt. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Bndapest, január 21. Külföldi szemle. - A Versailles- kamra tegnapi ülésében Décazos Temple interpellátióját elnapoltatni kívánja és Mac- Mahon beleegyezésével kijelenti, hogy az Olaszországhoz való jó viszonyokat semmi véleménykülönbség sem zavarja meg. A kabinet politikája abból áll, hogy a pápát gyermeki gonddal környezi, és Olaszországgal, jelen alakjában őszinte jó baráti viszonyban van ; ilyen a többi hatalmak irányában folytatott politika is. A kormány fenn akarja tartani egész Európával a békét, mely Francziaország jólétére oly szükséges, kalandorpolitikát nem akar űzni. A nemzetgyűlés az előzetes kérdés föltétele fölött szavaz." Francziaországban a püspökök pásztorleveleikkel nagy zajt keltettek. A périgueuxi püspök levele áll most első sorban, mely nem szól ezelidebben, mint az előtte megjelentek, csakhogy most erre rájárt a rúd. A périgueuxi püspök legújabb levele a pápa 1873. nov. 21-ki encyklikáját mutatja be a hívőknek s a többek közt Viktor E. királyt „egyházfertőztető bitornak“ nevezi. Németországról és Svájczról ezeket mondja: Halljátok csak IX. Pius nagy és szent szavát; rajzolni fogja nektek a világi hatalmaktól kiinduló üldözéseket, melyekkel „a jog megvetői , a vallás ellenségei isteni és emberi törvényeket lábbal taposva“ anyánkat, a szent egyházat sújtják. Fog nektek beszélni ünnepélyes szerződésekről, melyeket szemtelenül megszegtek; az igazságról, mely méltatlanul lealáztatott; az egyház tekintélyéről, melyet erőszakkal elnyomnak , melynek hitét kigunyolják, erkölcsét elforditik, alkotmányát legbensőbb alapjáig megingatják. Igen. Ezek a gyűlöletes vonások, melyekből ti a caesalismust Felismerenditok, mely az uj világ s a mi Európánk több országában dühöng hallatlan erőszakossággal, azonban mindenek előtt Svájczban és Németországban. Főleg ott ezen két országban mutat nektek az apostoli irat olyan püspököket, kik egyházi hivatásukban minden szabadságtól megfosztva a törvényszékek elé czipeltetnek el, börtönnel fenyegettetnek vagy könyörtelenül száműzetnek. Fog továbbá nektek papokat mutatni, kik lelkészi állásuktól megfosztanak s koldusbotra juttattak; hivőket, kik vallásos kötelességük teljesítésében gátoltatnak s fenyegetéssel vagy csábítással Bujtatnak. És mindez állítólagos törvények végrehajtása közben modern Caesarok parancsára történik. Ily hangon van írva az egész levél, a mint különben ez embereknél szokás, hogy mindig egy nótát fújnak. Az„Universi“ lap, mely e pásztorlevelet közölte, két hóra fölfüggesztetett s ez a klerikális körökben nagy hatást kelt; a szélső jobboldal kérdőre akarja vonni ezért a kormányt. A Bismarck hir szerint elégtételt kért Gontaut-Biron franczia követtől, a miért a nimesi püspök egy pásztorlevélben megsértette a császárt. A püspök Versaillesba idéztetvén, megtagadta a sértés visszavonását. A kormány a püspököt ezért az államtanács előtt hivatali visszaélés miatt vád alá szándékozik helyezni. A périguex-i püspök szintén vád alá helyeztetik. Puy de Dome-ban egy bonapartieta lap bíróilag üldöztetik, mert megtámadta Mac-Mahon hatalma meghosszabbítását. Az „Univers“ azon száma, mely lefoglaltatott, oly dolgokat tartalmaz, melyek könnyen diplomatiai bonyodalmakat idézhetnek elő. Bismarck nem is fogja elmulasztani az alkalmat azon lépések megtételére, hogy a garázdálkodó franczia ultramontánok martyromságot hajhászó kedvüknek vége legyen. Az „Univers“ már annyira ment, hogy a német császár és Bismarck meggyilkoltatására hívja föl a hívőket. Ilyen hangot hallottunk már egy magyar ultramontán lapban is. Carthagena elestét Castelar kormányának lehet tulajdonítani. Ugyanis a carthagenai junta két küldötte a múlt év végén megjelent a cortes palotájában s ott nyíltan kijelenték, hogy az ostromlottak már rég megadták volna magukat, ha azon remény nem lelkesíti őket, hogy Castelar bukása után federalista kormány alakíttatik, s kik így egyszerre forradalmár lázadókból jó honpolgárokká válnak. De eltekintve ettől, Castelar volt az, ki a tüzérséget, a spanyol hadsereg e megvetett és teljesen elhanyagolt fegyvernemét újra szervezte, úgy, hogy ezáltal az ostrom sikerének biztos zálogát hozta létre. Ő szaporította az eredetileg 4000 főnyi ostromló hadtestet 15,000 emberre, végül ő nevezte fel Lopez Dominguezt a megszálló sereg parancsnokává kabinetének minden ellenzése daczára, s e választása tökéletesen helyesnek bizonyult, miután, mint az eredmény kitünteti, a főparancsnok és oly ügyes hadvezér, mint aminő resz republikánus. Az egyetlen eredmény, melyet a jelen kormány magának tulajdoníthatott volna, az egész junta elfogatása, de ez kisiklott kezeiből. A carlisták gazdálkodásáról újabb hírek érkeztek, így Sarria város polgármesterét felhívták, fizetné le egy negyedévre előre VII. Károly király pénztárába a község adóját. Gracia város arcade-jához, valamint több vagyonosabb birtokosokhoz szintén intéztek ily felhívást, mit ezek annál szívesebben megtettek, mert az „Úr felkentjének“ adott pár fillérről a valószínű agyonlövéstől váltották meg magukat. Azonban a carlisták nem érték be e lényegtelen fogással. Már régóta készültek arra, hogy gyanús lábon álló pénzügyekön egy nagy művelettel segítsenek. E tervüket, Albacete elfoglalását, egész nyíltan hirdették, de a kormány nem tartotta szükségesnek az óvintézkedések megtételét. Így történt aztán, hogy e hó hó 10. a város, a hasonnevű tartomány gazdag fővárosa, elfoglaltatott. A 200 főre menő helyőrség, mert az önkénytesektől elvétettek a fegyverek — a leghősiebb ellenállást fejtette ki, mig töltényeik el nem fogytak. Ekkor aztán elvonultak. A mintegy 4000 gyalog és 200 lovas Santos csordájából, kik e hőstettet végrehajtották, ekkor neki estek a bank fiókjának, honnan az 1.OOO.OOO frank készpénzt elvitték. Ezután oly kicsapongás között, melyet alig lehet elhinni, fosztották ki a vagyonosabb lakókat, felgyújtották a házakat, és az új kormány tapintata miatt Spanyolország egy rommal gazdagabb. Budapest, jan. 21. A mai nap Lónyaj napja volt. Már a tegnapi ülésben jelezte, hogy beadott indítványát, albizottság kiküldésére nézve indokolni fogja, sőt egész pénzügyi rendszerét, melyet követendőnek vél, előterjesztendi ígéretét megtartotta s elmondotta pénzügyi helyzetünkről Meránban írott munkáját, melyet miután még részletesen nem ismertettünk, ezúttal alkalmat veszünk arra, hogy úgy röviden be is mutassuk. Csak az kár, hogy nem jelezte előre, hogy fent említett művéből fog előadást tartani, mert ezzel azon jól tette volna, hogy már úgy is ismert pénzügyi nézetei meghallgatására most a drága időt nem vesztegettük volna. Egyébiránt ez nem olyan nagy baj, mert sok tanuságos gondolat érlelődött ez alatt is agyunkban; például némely ember okosan tud gondolkodni, de tenni okosan — nem tud. Mielőtt azonban rövid kritikánkra átmennénk, egy regét mondunk el Lónyay úrnak, melyet miután kétszer is átnéztük előadását, egyszer olvasva, egyszer most hallgatva, legalább egyszer ő is átolvashat. X. igen jómódú ember volt. Mint a magyar mondani szokta, volt mit aprítani a tejbe. Birtoka, rendezett mezei s házi gazdasága mi kivárni valót sem hagyott fel. Csak az az egy baja volt, hogy nagyravágyó, hiú felesége, minduntalan nógatta a költekezésre; fényes háztartás, nagyszámú cselédség, pompa csiklandozta s fokozta vágyait, s e vágyak betöltésével zaklatta a bölcs és mértékletes férfiút, ki belátta azt, hogy neje vágyait kielégíteni gazdasági körülményeiből nem képes. — Nem is lett volna semmi baj, a hiú asszony mértéktelen vágyaiból, ha azok a szolgálatra kész sensálok nem sompolyogtak volna a ház körül. A sensálok mihamar észrevették, hogy ily család körül, hol oly hiú vágyak lappanganak, jó g’schiiftekre fog nyilas kilátás. „Nos, pár ezerre van szükség , hiszen ez rögtön meglesz“ — ólálkodik a sensál. Persze neki mindig kijut az ilyenből a maga percentje. Könnyen ment egyik eset a másik után, a sensál mindig szolgálatkész volt, sőt bölcs tanáccsal is igyekezett előállani, — a pénz könnyű szerzésében, s annak még könnyebb elköltésében. Az eddig bölcs és mértékletes férfiú, a pénzszerzés ezen könnyű módja, s általában a könynyelmű költekezés folytán — maga is természetében annyira könnyelművé lett, hogy eddig rendezett gazdasága is pusztulásnak indult. De mindennek megvan a maga határa. Kimerült a hitel, s a mi bölcs férfiunk a fenyegető csőd küszöbén állott, miután minden vagyona a hitelezők részére lefoglaltatott. Ilyenkor a vezeklés napja következik aztán. Gondolkodóba merül a szerencsétlen férfiú, s kutatja bajának okait. Koszul gazdálkodott, könnyelműn költött, többet adott ki, mint a mennyi a jövedelme: csakhamar tisztázódik elméjében mindezen körülménye gondolkodik a módokról, mint mentheti meg a megmenthető! — Midőn igy töprenkedik, saját bajáról, betoppan hozzá ismert seniálja, s nagy részvéttel csóválja fejét a szerencsétlen helyzet felett; sőt szemrehányással oktatja, hogy tulajdonképen hogy kellett volna gazdálkodni, költeni, hogy „gondatlanul s minden előrelátás“ nélkül kezelte ügyeit, vette fel kölcsöneit s költötte el azt. A jó ember csak hallgatja gonosz seniálját, ki a könnyít pénzszerzés módja előállításával, tulajdonképeni oka minden bajának; csak hallgatja a jó tanácsokat, melyekről addig mig vagyona s birtoka volt említést sem tett, sőt ellenkező irányba működött, és most tárja elő, midőn már a jó tanács is alig segíthet . . . Csoda e, ha ingerültségében kikergette házából a seniált! Hogy Lónyay gróf jeles pénzügyi kapacitás, mindenki tudja. Hozzá még, megvan benne azon pénzügyéri tehetség is, hogy hideg és rideg a számok kezelésében, mint az érez; egy szóval, megvan az a tudománya, hogy pénzügyi dolgokban nem érzelgő. Meg vagyunk róla győződve, hogy amit beszélt, például, a bélyeg s trafik elleni vétőkre, kérlelhetlen szigorral is hajtaná végre. Egy pipa magyar dohányért kész exequáltatni az illetőnek házát, minden vagyonát. Pénzügyi előterjesztésében is pár milliót számol az ily szigor folytán, mint jövedelmet. Csakhogy a pénzügyérnek is józan politikával kell bírni. Egy ország pénzügyére nem lehet az az uzsorás, aki nagy perczentre kiadott pénzéért kész a hitelezőnek szívéből is kivágni a font búst. A pénzügyőrnek nemzetgazdának is kell lenni, s midőn látja, hogy például a dohány - monopólium annyira ellenkezésben áll a nép szükségletes gazdászati viszonyaival, hogy bármit tegyen is annak kivitele lehetetlen, nem szabad többé kínozni vele közönségét. Lónyay úr érintetlenül akarja hagyni a dohánymonopóliumot; pedig mint saját példájából elbeszélte, s agazdaságán, financzokkal nem volt képes megakadályozni a csempészetet; pedig általános elismerés között említette fel, hogy valóban mindnyájunkat illethet a csempészet vádja. Ha saját gazdaságán nem volt képes megakadályozni a csempészetet, azt hiszi, hogy képes lesz megakadályozni az egész országban? Igen, ha minden jövedelmét a nagy számmal felállítandó finanszokra költi.* Lónyay gróf, ma mintegy kérlelhetlen uzsorás lépett fel pénzügyi előterjesztésével, minden józan nemzetgazda tapintata nélkül, különösen úgyis a legszegényebb népet sújtó közvetett adók emelése s szigorú behajtására nézve. Emlegette a só ára felemelését is. Elmondhatnék Lónyay tervezete életbeléptetésével: a deficitet ugyan megszüntetted, de a népet elvesztetted. * De legérdekesebb volt, midőn mintegy Cicero Catilina ellen, vádjait formulázta a múlt kormányzat ellen. „Gondatlanság s az előrelátás hiánya — ezek okai bajainknak!“ ipsissima verba.* Mivel foglalkozott Lónyay gróf 1867 óta? bátorkodunk kérdeni. Hát ő nem volt egyéb, mint Magyarország pénzügyminisztere, majd közös pénzügyminiszter; 1872-ik év — ha jól emlékszünk — szeptember haváig pedig, miniszterelnök, akinek kormányzata folyamába jutott hazánk azon gyászos helyzetbe, hogy belgazdászata összekuszált, közigazgatása egy cháosz, pénzügyi kezelése sötét labyrinth, hitele elveszett, becsülete semmi; a ki a helyett hogy kormányzata alatt az ország és nép érdekei szerinti reformtervezetek keresztülvitelét sürgette volna, saját uralma megerősítésére ama hírhedt 1872 ki választásokat vitte keresztül, a ki tehát Magyarországnak rész, de nagyon rész sensálja volt, — s a ki most, fent idézett szavaival önmaga ellen mondotta ki a vádat, a legsúlyosabb vádat, de legszelídebb kifejezéssel, melyet mi Cicero többi szavaival toldunk meg , s mindezek után —imo in senatum venit! * Ghyczy Kálmán, e jámbor statusl férfiu, annyira megijedt Lónyay előterjesztésétől, mely szerint Lónyay 30 millió megtakarítást ígér tervezete szerint, hogy figyelmeztetni kívánta a közönséget, hogy ne higgjen ám Lónyay előterjesztéseinek, az solid számításon nem alapszik A jó öreg úr oly siránkozó hangon adta ezt elő, hogy ellágyult szíve vigasztalására nem késünk kinyilvánítani, hogy valóban Lónyay tervezetének solid alapjába épen semmi hitelt sem helyezünk. Végre a beadott 3 indítvány felett szavazás történt. Kétség kívül, hogy legtökéletesebb indítvány volt az albizottság miként működésére nézve — Lónyayé. De hogy az a scandalum ne történjék meg, hogy Lónyay határozati javaslata lett a győztes, ott helyben faragott egyet annak mintájára Gorove, de oly ütöttkopott tollal , hogy Iványi kényszerülve volt felszólalni, hogy Gorove magyarázza meg bővebben, tulajdonképen mit akar. Bizony nem magyarázta ő, de azért az ő határozati javaslata lett elfogadva.), így elfogadtatván a javaslat, egy albizottság kiküldésére nézve, a 9 tagból álló albizottság meg is választatott, melynek tagjait alább találja az olvasó. — Tegnapi számunkban közöltük a kormány által 1875—77 évekre vontkozó államháztartási előterjesztést röviden. Miután erre még többször lesz hivatkozás, s a 21-es bizottság is tárgyalási alapul vette át, szükségesnek látjuk közölni egész terjedelemben is ; e szerint a rendes szükséglet lesz 1875, 1876 és 1877-ben. Királyi udvartartás 4.650,000 forint; kabineti iroda 74.691; országgyűlés 700,000; közös kiadások 25.864,677; közös nyugdijak 240,000; nyugdijak 2.608,742; államadósság 65.964,141; horvát-szlavén szükséglet 4.892,000; Fiume 88,430; álomszámszék 150,000; miniszterelnökség 329,800; felség személye körüli miniszter 600,000; horvát-szlavón miniszter 46,550; belügyminiszter 8.445,006; pénzügyminiszter 51.373,361; közlekedési miniszter 14.665,934; kereskedelmi miniszter 11.736,401 frt; kultuszminiszter 4.396,740; igazságügyminiszter 11.031,836; honvédelmi miszter 7.038,978 frt. Összesen: 214.306,387 frt. A rendkívüli szükséglet. A közös kiadásoknál 1875, 1876 és 1877-ben 3.353,226; belügyminiszter 39,064 ; igazságügyminiszterség 340,000 ; honvédelem 1.394,688. Ezenkívül a pénzügyminiszter 1875- re 15 mil. 609,318; 1876-ra 12,783,278; 1877-re 11.251,288; a közlekedési tárczáé 1875-re 8.143,250; 1876- ra 4 millió 740,000; s 1877-re 3.940,000; a kereskedelmi tárczáé ugyanazon évekre 466,000, 419,000 és 129,000; a kultuszminiszteré 243,000, 153,000 és 148,000 úgy, hogy a rendkívüli szükséglet főösszege tesz 1875 re 29.589,106, 1876-ra 23.222,816 és 1877-re 20.595,826 forintot. A rendes fedezet a nevezett három évben: lebegő adósság 144,600; Fiume 5570; belügyminiszter 657,610; pénzügyminiszter 185 021,676 közlekedésügy 86,161,700; kereskedelmi 10,374,344; külügy 391,557; igazságügy 251,886; honvédelem 43,593; összesen 204,532,536 frt. A rendkívüli fedezet a belügyminisztertől 16,764; a közlekedésügytől 150,000, mindhárom évre: a pénzügynél 1875-re 5 551,865 ; 1876-ra 4.950,817; 1877-re 4.954,817; a kultusznál 1875-re 10,500. Úgy, hogy a rendkívüli fedezet teeid 1875-ben 5.723,129; 1876-ban 5.122,081; 1877-ben 5.115,581 forintot. A hitel műveleteknél a kiadás 9.351,872 frt , de a bevétel ugyanannyi lévén . Az csak átfutó tétel. Az önszes hiány lesz ezek szerint 1875-ben 33.639,108; 1967-ban; 27.373,866.1877-ben; 25.257,376 forint. Ebből mind a három évben levonván 12.608,906 forintot, mi részben a kiadások, megtakaritások, részben az adóreformok létesítése által éretik el, marad fedezetlen hiány gyanánt 1875-re 21.030,202, 1876. évre 14.764,960 és 1877-re 12.648,470 frt. A 12.608,906 frt megtakarítást következő közigazgatási reformok és adóemelések alapján reméli a kormány. 1. A pénzügyminisztériumnál a rendes kiadásoknál: a egyenes adók emelése 10.830,584 ; szeszadó emelés 779,773; czukoradóemelés 192,000 ; jogilletékek emelése 100,000, összesen 12.102,317 ft; b) megtakarítások: közp. igazgatás 43,600; pénzügyi igazgatóságok 171,792; adóhivatalok 228,820; államjavak 63 ezer 096; összesen 507,308 ; együtt 12.609,625 frt. Új szükségletek a minisztériumoknál: illetékszabási hivatalok 180 ezer; adókivetési költségek 380 ezer; kiadások a földadó szabályozására 1.135,080; összesen maradt ezek levonása után 11.094,515 forint a hiány fedezésére. A belügyminisztériumnál megtakarítások: az erdélyi földtehermentesítési alap igazgatósága 1.960; az erdélyi törvényhatóságok kiadásai 1.976,336; főispánok 102,225 ; közbiztonság 50 ezer; erdélyi csendőrség 386 ezer; vadejtés 300; összesen 2.516,821 frt. Evvel szemben áll új kiadás: fővárosi rendőrség 60 ezer ; országos rendőrség 2 millió. Marad tehát 456,821; illetőleg a kezelési 57.540 frt megtakarítással együtt 514,361 forint megtakarítás a hiány fedezésére. 3. Az igazságügyminisztériumnál a 107 első folyamodású bíróságnak 60-ra leszállítása által 1 millióért megtakarítás éretik el, így a három minisztérium fordíthat a hiány fedezésére összesen 12.608.906 forintot. Budapest, január-én. Anglia itt, Anglia ott, Anglia minden ajkon. Angol szabadság, angol önkormányzat, s annak sajátságos, századokon nyugvó belszervezetére hivatkozik mindenki, mintha bizony Anglia s az angol intézmények oly ismeretlenek lennének előttünk, mint akár az ezelőtt 2000 esztendővel a Vezúv által eltemetett Pompejinek csak most kiásott romvázai. Különben mi szívesen veszszük mindig, ha ellenfeleink Angliára s intézményeire hivatkoznak, ellenünk bizonyítandók. Szívesen halljuk a hivatkozást Sennyeytől épen úgy, mint Csengerytől, mert azt a tudomást merítjük ebből, hogy mindketten, s így a többiek is, tisztelői az angol szabadságnak, az angol szabadság intézményeinek. Csak azt tartjuk nagyon különösnek, hogyha már oly szerelmesek Angliába, miért nem követik is aztán ezen országnak a szabadság s szabad intézmények megszerzését előtüntető s a történelem által oly követésre méltólag feljegyzett példáját. Elvárnók azt különösen a nagy angol forradalom vívmányainak oly beható bámulójától, mint Somssich Pál, hogy ő mindjárt jó példával is menjen elő, s amit Guizot műve általa fordított magyar kiadásának előszavában mond: „itt az idő, hogy taagunk kárán is tanuljunk, de mások példáján is okuljunk“ —mindjárt foganatba is vegye, s tanulva szegény sújtott hazánk kárán, okulva a most annyit emlegetett Anglia példáján, vezérelne ama tevékenységre, melynek köszönhető a nagy angol forradalom eredménye vezérelne azon küzdelemre, melyet Guizot az említett műben így jellemez, Somásich fordítása szerint: „Az ország zászlósai és a nép, a falusi nemesség és a városi polgárság, nem azért gyülekeztek össze 1640-ik évben, hogy új győzelmi hódítások felett vitázzanak egymás között, hanem hogy közös öröklöket foglalják el ismét; összejöttek, hogy ősi, tényleges jogaikat gyakorolják, nem pedig, hogy az emberi agy okoskodásai s végnélküli próbálgatásai után, ismeretlen hajhászatra induljanak ki.“ Midőn Anglia jelene és jövője 1640-ik évben veszélyben forgott, mire jöttek össze az ország zászlósai, és a nép, a falusi nemesség és a városi polgárság? talán, hogy az emberi agy okoskodásai s vég nélküli próbálgatásai után ismeretlen hajhászatra induljanak? összejöttek, hogy ősi tényleges jogaikat gyakorolják.