Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1874-02-14 / 36. szám

selőházhoz beadott felirata, mert eltekintve azon min­denkit megdöbbentő körülménytől, hogy a törvényja­vaslat első­sorban kívánatosabbnak tartja délmagyaror­­szágon a Vojvodina határainak helyreállítását, mint a jó magyar nemzeties politika kultiválását, például, Csanád megyében oly törvényhatóságot akarna eltörölni, a­mely nemcsak történelmi múltjánál, hanem jelenlegi társadalmi, szellemi és anyagi állásánál fogva is a tör­vényjavaslat alap-és kiindulási elvein­k mind adózveny­­nyiségre mind népszámra és területre nézve minden te­kintetben megfelel, mert Csanád megye egyenes állam­adója 720,000 frt, tehát tetemesen nagyobb mint a ja­vaslat megállapított alapelvei szerint jövőre minden törvényhatóságtól megkívántató 500,000 frt, és egész administratiója államadójának csak 7’/.2% veszi igénybe. De másrészről e megye megszüntetése által Ma­kóban egy tiszta magyar város lenn­e tönkre téve, mely­nek haladása az ipar, kereskedelem és közművelődés te­rén meglepőleg fejlődő. Nem akarunk soká időzni az illustrátiónál, ha nem gondolja kiki méltó megbotránkozásának kifejezését következő statistikai adatokból­ szóljanak tehát a számok. Csanád megye székhelye Makó városának évi állam­­adója 127,908 ft 71 kr, adóemelkedése 1867—1873 idő­­ke , tehát 6 év alatt, 28,910 ft 43 kr, a múlt évben bé­lyeg és illetékekben 90,302 ft 94 kr volt közvetett adója, ide nem számítván a fogyasztási adót és dohánytőzsde jövedelmét, két virágzó pénzintézetei, ipara, kereske­dése és földmivelésének évi forgalma 14 844,717 frt 98 kr, a múlt évi telekkönyvi forgalma 3.672,402 frt 94 kr, és a­mi nagy fontosságú a makói távírda múlt évben 11,556 db sürgönyt eszközölt. Miután pedig kétségtelen, hogy az esetben, ha Makó városa megszűnne megye székhelye és így keres­kedelmének központja lenni, a legszebb virágzásnak in­duló jó magyar város fejlődésében megakasztatnék, nem indokolatlan tehát reményünk, hogy a törvényhozás — melynek első­sorban nemzetinek kell lenni — m htó megbotránkozással fogja e legszentebb érdekeket sértő törvényjavaslatot elvetni. Kelet-Szatmár, febr. hó. A véletlen utamat az avasi román testvérek közé vezető. Csak az, melyet az országút melletti községek­ben láttam, hideg borzadálylyal lepte meg idegemet. Hallottuk, de most meggyőződtünk a romos tájéról, a­mely önkénytelenül eszünkbe juttatja a tatárpusz­­títást. Láttuk erre a kiéhezett arczokat, a félig hol­takat, kiknek számát elsorolni nem tudjuk ; E­lég le­gyen annyit mondanunk, hogy egy hold föld ára 2 írt, de ennyiért sem talál vevőre, munkája a szegény nép­nek nincsen, barmait elvitte az adóhajtó, kitéve a leg­végső ínségnek, mely a perzsi v­éhséghez hasonló lesz pár hét alatt. Daczára ennek, nem egy, hanem két adó­hajtó foglalkozik jelenben is a 16 községben, hogy a megmaradt valamit potom áron eladathassa. Meg kell említenem azt is, hogy a borzasztó inté­get és nyomort látva a kerül­ti szbitó, hivatalos jelen­tést tett az alispánnak, csak attól tartunk, m­íg az ilyen jelentések fel és leküldetnek, (mert ez nem t­á­r­­cza kérdés) addig ki tudja, hány családapa vagy az éhhalál áldozata lesz, vagy a szükség által bűn el­követésére kényszeríttetik. Figyelmeztetjük a kormányt, és ha megkívánja, kérjük és íg­y kegyesen mint emberek, mint kik érezni tudunk, vegye tekintetbe a nép nyomorát, szün­tesse be a végrehajtást, és sietőleg nyújtson bármi után segély­t az éhező népnek, mert azt előre is meg­jövendölhetjük, hogy az ily eljárásnak megmérhetlenek szoktak lenni következményei, mitől isten óvjon. Isten és ember előtt egyedül a k­ormányt fogja sújtani a fe­lelősség. J. M. Sziget Szent-Miklós, febr. 13. Egy kis olvasókör alakuló félben lévén, annak ré­szére Csenki József úr járatja saját költségén a „Ma­gyar Ujság“-ot, jár még az „Igazmondó“ „Vasárnapi Újság“ és a „Mezei Gazda.“ Most egy gyűjtést is tettünk az 1848 —9-iki el­aggott honvédek javára, mely­re is adakoztak : Kincses János 10 kr, Csenki József 1 frt, Török Benjámin 50 kr, Kincse István 10 kr, Simon István 10 kr, Andrásy Pál 20 kr, Sz. Kocsis Pál 10 kr, K. Tóth Pál 10 kr, Simon Benő 10 kr, H. Simon József 10 kr, Arany Bá­lint 18 kr, Fábián József 20 kr, K. Tóth Sándor 10 kr, Kerepesi István 5 kr, Fülöp Károly 10 kr, ifjú Andrásy János 10 kr, Bai Gábor 10 kr, Török Bálint 10 kr, I­. Fodor János 10 kr, Kincseimre 10 kr. Mely is, 3 frt 61 kr összegben, kézbesítés végett a „Ma­gyar Újság“ szerkesztőjének adatott át. * A 3 frt 61 kr összeg kézbesittetvén, általunk a hon­­védmenház bizottságának küldetett át, s a nyugtát kö­zölni fogjuk. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal a derék ada­kozóknak nyilvános köszönetünket fejezni ki, hogy cse­kély vagyonukból, siettek filléreiket letenni, a 48/9-iki harczosok felsegélésére. Íme, a szegény nép tiszteletreméltó adománya mel­lett, nem igen olvassuk különösen a nagy birtokok urainak áldozatkészségét, a 48/9-iki rokkantak felse­gélyezésére. Botrányos­­ lepség ez, de annál szebb a dicsőbb a szegény népre, mely filléreivel á­tápolja rokkant vitézeit történelmünk nagy korszakának. Szerkesztő: Borsodm­egye közgyűlése, Miskolcz, febr. 11-én. E hó 9-én tartott borsodmegyei közgyűlés, e­gy érdekű volt, a mennyiben e megye leghívebb támoga-­ tója lévén a deákpárti rendszernek — az ott felmerült indítványok megvitatása s elfogadásával , mintegy jelezte azt, hogy a rendszer lejárta provizoriális idejét, s vissza kell térni az önállóság, s önkormányzat azon intézményeire, melyek egyedül biztosítják a hazat kifelé, s befelé jövendő jólétét és szabadságát. Valóban örömmel kell constatálni országszerte, a felmerülő jelenségeket, melyek a gondosabb körültekin­tést, s lelkiismeretesebb érdeklődést tanúsítják az or­szág állami ügyei körül, melyek eddig, bizony csak az érdekhajhászat körmei között tengettek. Borsod megye említett közgyűlése, nagy érdeklő­déssel vette kezdetét.­­ A bizottsági tagok oly nagy számmal jöttek be, milyen számmal még eddig nem je­lentek meg. 396 bizottsági tag közül jelen volt 240. Mára főispáni meguitó beszéd, magán hordozta a szellemet, mely a közgyűlést mindvégig vezérelte. Előadta jól átgondolt beszédében, a jele­n helyzet bo­­nyolult viszonyait, megemlékezett az ország szomorú anyagi helyzetéről, a ebből kifolyólag arról, hogy azon MAGYAR ÚJSÁG 1874. FEBRUÁR 14. meggyőződés naponta erősbülni látszik , miszerint ba­jaink kutforrása leginkább azon czentralisztikus irány­ban kereserdő, mely minden hatalmas — az államkor­mányzat öszpontositó körébe sodort, s így megbénitván az önkormányzatot, bonyolult, nehézkes, nagy költség­gel járó kormányzati apparátu­t alkotott. — Utalt az országos 21-es bizottság működésére, mely szinte ez irányban látszik keresni a bajt, s hogy eljöttnek látja az időt, midőn a megyék régi tágabb körű önkormány­zata újra életre fog hivatni, s közéletünk, a haza javára uj életet nyerend. A főispán megnyitó beszéde, s a szokásos alis­­páni jelentés után — mely természetesen szintén szo­kásosan azt tartalmazta, hogy minden rendben van: két megürült állomás töltetett be. Megválasztatott az egri járás als­ó szakaszának szolgabirójául Hosszufa-­­­u­s­i Dezső, első aljegyzőül Molnár Bertalan, 2-ed aljegyzőül Miklós László. Érdekesebb tárgy volt ezután az állandó választ­mány előterj­esztés­e, a megyék rendezése tárgyában. Az állandó választmány hangsúlyozta azt, hogy a megye­­rendezés kérdése a megyék meghallgatása nélkül, köz­­megnyugvással nem intézhető. Ez elv el is lett fogadva s igy S­z­a­p­á­r­y gróf tervezete itt is megbukott. E kérdésnél, hosszabb eszmecsere fejlett ki, mert sokan, a tervezett rendelkezésnek még elvi jóváhagyá­sát sem akarták elfogadni. Azonban kellő felvilágosítás adatott, hogy szükséges a határok kiigazitása, de nem azon módon s alakban, imnt azt a miniszteri tervezet tartalmazza s igy létre jött az egyetértés. Végre következett a gyűlés fő mozzanata, a kö­­rözvényben már előre jelzett indítvány a megyék ön­kormányzata tárgyában. Melczer Gyula tévé az indítványt, hosszas bevezetéssel, következő pontokban adta elő : 1) Kívánja, hogy az árvaügy és hagyaték teljes elintézése egész a perkérdésig a megyére ruháztassék, s a szolgabitó jogköre akkép szélesbittessék, hogy a 100 forintig terjedő, nyomban tisztába hozható kerese­tekben érvényes ítéletet hoz­hasson s azt végre is hajt­hassa, a felebbezés csak birtokon kivül engedtetvén meg az alispáni bírósághoz — mely az alispán, fő­jegyző és tisztiügyészből állna. 2) Kívánja a háziadó kivetése és behajtás jogának a megyékre való ruházá­­sát, valami az állami adók behajtását. 3) Kívánja az állam útvonalaknak vámmal összekötve a megyék gon­dozására bizását. 4) A népnevelés ügyének, a me­gyékre bizását a tanfelügyelői intézménynek , mint eredménytelennek megszüntetését. — Végre revisto alá vételét a községi és megyei törvényeknek. Az indítvány sok téves nézetet foglal ugyan ma­gában, mint például téves és h­sonlólag félszeg felfo­gás az, hogy a szolgabirónak csak 100 frtig terjedő törvénykezési jog adassék. Egyébiránt most csak tudomásul veszszük a moz­galmat, a bővebb tárgyalást, majd későbbre tartjuk fel. Utána D o­­ e s c­h a 11 Gábor szólott. Ő tovább kí­ván menni, s a megyék régi autonóm jogkörét, a követ­­utasítási joggal kívánja visszaállítatni. Ez meg már a czélon is túllő, mint megjegyezték reá. Az indítványt elvileg ellenezte Somogyi és részben Orczy Gyula, ki most a centralizáció embere lett, a­ki azonban a megboldogult „Pesti Hírnök“ ide­jében, a régi megyei intézmény híve volt,­illetőleg Török Jánossal, úgynevezett municipalista volt. Orczy után Moc­sár­y Lajos szólalt fel, s örömét fejezve ki a felett, hogy megyénkben, az önkormány­zatot illetőleg változtak a nézetek, habár minden pont­ját nem is tartja helyesnek, mégis üdvözli az indítvá­nyozó nézeteit, mert azokban látja, hogy hazánk vi­szonyai felett, a nézetek, érdekeink értelmében, nagy­ban változtak. Az indítvány M­oc­sá­r­y L­jos formulázás­a sze­rint azután, 4 pontban összefoglalva, részletes tárgya­lás alapjául elfogadtatott, s itt is a szöveg megállapít­­tatván, kérvény alakjában az országgyűléshez, pártolás végett a többi megyékhez fog elküldetni. Érdekesnek tar­juk még felemlíteni, ho­gy a folyta­tólagosan tartott közgyűlésen, Doleschall Gábor az or­­szággyűlés feloszlatására nézve is tett indítványt; me­­gyénk azonban még ennyire nem haladt a politikai éles látás terén. Miskolcz városát magát nagy­ban érdekelte még, kir. várossá emeltetését tárgyazó kérvényének tár­gyalása. Miskolcz kir. város akar lenni. Azonban ezt a me­gye közönsége nem pártolta, s a megye közönsége egy­hangúlag elfogadta az állandó választmánynak szán né­zetét, hogy indokoltan adattassék elő az, hogy Miskolcz városának a megyéből való kiszakítása míg a városra semmi nevezetes előnyöket nem hozna, a megyére épen veszteségnek s károsnak volna tekinthető, s miután Miskolcz ipara, kereskedelme, közélete fejlésének az ed­dig fennálló kapocs épen nem állja útját, habár elismeri is azt, hogy az önállóságra hivatottságai bir — a köte­lék eltépését­ csakis magasb állami szempontoknak ren­delhetné alá, — ennek szüksége azonban nem forogván fel. — Miskolcz városa kérvényét nem pártolhatja. A nap eseménye. A mai napon, alig van egyéb tartózni való, néhány hírnél, mely csak azért jött, hogy nyomtalanul tova is rebbenjen. Adjuk a híreket úgy, a­mint veszszük. A „Lloyd“ például tiltakozik az ellen, mintha ő Szapáry- vagy Zichy- minisztériumot óhajtana. A „Reform“ az új kabinetről világgá szárnyaló ezerféle hireket dementirozza s jellemzi igyen . Komolyság, férfias erkölcs és számitó ész nincs ebben a miniszterfaragásban egy mákszem. Kapkodás az egész, egyéb semmi. A csodálatos az, hogy nem gyermekeszt diákok, vagy hirsóvár zsurnal­izták, hanem hivatásszerű politikusok foglalkoznak e játékkal. Mi­niszterek, a­kik miniszterek akarnak lenni, a kik a kormányokat Csinálni szokták volt és az­on magasabb fajta kortesek, kik miniszterjelöltjeik mellett izgatni nemes sportnak vélik : mindezen elemek most már haj­tást rendeznek miniszterekre. Mindenben azonban csak egy bizonyos : hogy Szlávy pár hét múlva leköszön, hogy ki jön utána, az majd csak akkor fog komolyan tárgyaltathatni, ha az udvar Budán lesz. Addig hát türelem. Az „Ellenőr“ az „Ung. Corr.“ azon hírét t­gadja, mintha Ghyczy vagy Tisza hajlandók lennének Ló­­nyayval egő kabinetbe lépni. A „Baloldal“ egy jobboldali tekintélyes képviselő sorait adja ki jelentékeny helyen minden megjegyzés nélkül, melyben ez a Tisza-Ghyczy-Sennyey miniszté­rium mellett nyilatkozik. A „Középpárt“ a „Magyar Politika“ ellen nyi­latkozik , mely a koaliczió eszméjét halvaszülöttnek mondta. Positiv hírt a „Magyar Politika“ közöl, mely igy szól : Politikai körökben hirlik, hogy a jelenlegi cabinet erősen működik azon, hogy ő felségének Szent-Péter­­várról visszatértekor már nemcsak lemondásával, ha­nem az új kormány megalakítására is kész tervvel lép­ Angol vélemény a párbajról. Nem állítunk semmi újat, ha azt mondjuk, hogy az angol közvélemény már évtizedek óta határozottan elkár­hoztatta a párbajt. Igaz ugyan, még a jelen század ele­jén széltében divatozott Nagy-Brittanniában is ezen, úgy­nevezett, lovagias szokás; de végre a haladó kor­szellem befolyása, a valódi humanizmus terjedése és fő­leg ama józan, higgadt, gyakorlati világnéz­et, mely az angolt annyira jellemzi és faját úgy­szólván a föld­­urára teszi, lassanként kifejtette a nemzetben azon meggyőződést, hogy (mint Cobden Richárd egy alka­lommal mondá, midőn őt egy pár gunyoros kifejezésé­ért a parlamentben egy tüzes tegernagy párbajra ki­­hívta) a vágásban és lövésben nincs semmi logika, hogy a párbaj abszurd életkoc­káztatás az illő elégté­tel kilátása nélkül, hogy tulajdonképen nem a sértett fél, hanem a sértő szenved csorbát becsületében, állá­sában, a közbecsülésben; és hogy nem a harcz bizony­talan esélye, hanem egyedül a vétség őszinte beismerése teheti jóvá az elkövetett sérelmet. Van Angolhonban még egy másik igen hathatós óvszer a párbaj ellen, és ez a gentleman czím, a gentle­man állás, a gentleman szellem. A­ki egyszer a gentle­man elnevezést kiérdemelte magának, arról feltételezte­­tik, hogy sem szóban, se­m tettben nem követhet el olyas­mit, a­mi a közerkölcsiség , az illem, a kölcsönös becsülés és türelem szabályaival l­ekevésbé ellenkez­nék. A gentleman leginkább védi tulajdon becsületét az álal, hogy más becsületét tiszteletben tartja, és nem lehet a társas életben sújtóbb erkölcsi büntetés, mintha a közvélemény valakiről azt mondja, hogy nem gentle­manhoz illő módon viselte magát. E s­zerint minden angol igyekszik a gentleman elnevezés, mint a legma­gasabb társalmi kitüntetést magának megszerezni, mert ekként meg van nyerve a biztos útlevél a bejutásra a mivelt világba.­­ És valóban alig van nagyobb büsz­kesége egy angolnak, bármily magas állása legyen is, mint polgártásai által „perfect gentleman“-nek tar­tatni. Már most ha néha mégis megesik, — mert ki tudná az emberi gyarlóságokat mind kiirtani, a szenve­délyeket mindig megfékezni , hogy valamely nehéz sértés követtetik el valaki becsületén, a közvélemény — ezen elfogadott és egyetlen becsület birósága az angol nemzetnek — roszaló verdietjének egész súlyát érezteti a megsértővel és őt olyann­ak tekinti, ki a sértés elkövetése által kasztot veszített, méltatlanná tevén magát a gentleman nevének viselésére. . Rendesen siet is a szenvedélyéből kijózanodott sértő a megsértettnek az egyetlen elégtételt megadni a­mit tőle a közvélemény észszerűleg követelhet, és ez nem más, mint hibájának nyilvános elismerése és a bo­csánatkérés. Ott van amn felül a törvény is, mely más mód hiányában megadja a megsértett félnek az elégté­telt. — Angolhonban oly nagy a tisztelet a törvények és azok végrehajtói iránt, hogy az ottani polgár, min­den álszemérem mellőzésével, teljes megnyugvással fo­gadja el az it­életet. A bíró komolyan megdorgálja a sértőt és felszól­tja őt a bocsánatkérésre és barátságos kézszorításra; komolyabb esetekben pedig néhány shilling pénzbírságban marasztalja el és csak igen rit­kán kíván a sértő féltől substantiális biztosítékot arra, hogy egy vagy félévig nem fogja megkísérteni a meg­sértett irányában a közbéke megszegését. A kimondott ítéletbe nincs ki készséggel bele ne nyugodnék. Egyszerűn nevetségessé válnék az és azonfelül maga ellen indítaná a mivelt világ ítéletét, ki valamely becsületsértést párbajjal kívánna kiegyenlíteni. Az ijjily embert — mert hében korban ilyen különerök is akad­nak még Albion ködös égh­alata alatt — a közvélemény hóbortos Don Quixotte-nak kiáltja ki, soha sem té­vesztvén szem elől azon elvet, hogy az elégtételt nem szabad a vak esetre bízni, legkevésbé pedig éltet vagy test tagot viadal által veszélyeztetni. A­ki vissza akarja szerezni koc­káztatott gentleman hírét és állását, az igyekezni fog őszinte szívvel bevallani hibáját, mert az Urat csupán illeti a boszú, mondja az angol, az embert pedig a megbocsájtás vagy ballépésének beis­merés. A 60-as években egy feltűnő becsületsértési eset adta elő magát Londonban. Két parlamenti tag ugyan­is hazafelé ballagván az ülésből, mely rendesen éjfél után végződik, összez­örrent valamely tárgy felett, mely összezörrenést meglehet egy pár felesleges pohár sherry vagy port bor hatalmasan elősüthette. A kemény sza­val­at csakhamar ökülharcz, ezt pedig bírókra kelés és kölcsönös földre tiprás követte. — És mit tett a sértett­nek hitt fél a mint a nap felviradt a piszkos utczai csa­tára? Első teendője volt vádat emelni a rendőri bírónál, hogy törvényes elégtételt szerezzen magának a szemé­lyén elkövetett gentleman ellenies elbánásért. Az ellen­fél, egy főúri család tagja, megjelenvén a törvényszék előtt a bíró azt, valamint ellenfelét keményen lehordta és őket kölcsönös bocsánatkérésre és kézszorításra késztette, a­mely után az egész ügy mindenki által tel­jesen kiegyenlítettnek tekintetett. Meg fog-e nálunk valaha a humaniz­mus e szelíd szelleme honosulni ? El fogja-e ismerni a magyar gentle­man, hogy az erkölcsi bátorságnak nem csekély foka kívántatik ahhoz, hogy valaki nyíltan beismerje hibáját és azért őszintén bocsánatot kérjen — valamint, hogy a megbocsájtás véres visszatorlás nélkül az önmegtaga­dás hősiességével határos ? — Mi úgy hiszszük, igen! — Nem könnyű dolog lesz ugyan eleinte kibontakozni az évszázados előítéletek, az álszégyen, a személyes hiúság bilincseiből, és azon eszmével megbarátkozni, hogy nincs oly neme a becsületsértésnek, me­ly ellen nem le­hetne orvoslást találni az elkövető beismerésében vagy a törvények szakaszaiban, a­nélkül, hogy az ultima ratio-hoz, kard vagy pisztolyhoz kellene nyúlni. Hja, kiáltanak fel sokan, de mit fogna ám a világ mondani, ha a dolog nem a megszokott módon találna elintéztetni ? Tehát hallassa magát ezen világ, más szó­val a közvélemény, tegye ez meg az első határozott lé­pést a jelen állapot javítására, a párbaj epidémiájának csökkentésére és végleges megszüntetésére. Egy ily lépés valóban már meg is történt azon in­dítvány folytán, mely e napokban az írók és művészek társaságában létetett és el is fogadtatott. Ez egy becsü­letbíróság megválasztását tűzte ki czélul, mely hivatva lesz a körében előforduló viszályokat észszerűleg elin­tézni. Kövesse e példát az országgyűlés. Állítson fel részéről szintén egy becsületbíróságot és kötelezze azon tagokat, kik között élesebb személyes kérdések merülnének fel, ügyeiket ezen bíróság eldöntésére bízni. Nem szenved kétséget, hogy a jó példa hatni fog az egész országban, és hogy hasonló bíróságok megalakí­tása mindenhol utánzásra fog találni. Végül legyen szabad egy adomát idéznünk annak jellemzésére, mily gyermekség, triviális okok adhatnak gyakran alkalmat párbajokra, jön a korona elé. Úgy értesülünk, hogy a kormány oly utódot óhajtana a maga helyére, ki tekintélyével a je­lenlegi országgyűlésben erős pártot lenne képes maga körül toborza­n, hogy a parlament feloszlatása minden áron kikerültessék. Nem­régiben történt, hogy két egyén utazott együtt a vaspályán. Nevezzük őket Haladó és Maradó uraknak. Maradó urnak az a szerencsétlensége volt, hogy kiállhatlan bűzt terjesztett el maga körül, mely lehetlenné tette, hogy H. hosszabb ideig közelében ma­radhasson. Ezen okból H. a legtávolabb eső ülést fog­lalta el, mint M. látván, ingerülve kérdé, mi birta H.-t az eltávozásra. Ez őszintén, noha sajnálattal valló be szaglási érzékének kény­­ségét, mire M. annyira fel­bőszült, hogy rögtön kihívta H.-t párbajra. Mind a kettő continentális ember lévén, H. kénytelen volt a kihívást elfogadni. Mielőtt azonban a döntő lépés meg­történt volna, N­. megkísérlette a helyzetet kellőleg megvilágítani és ellenfelét kapacitálni, mondván : H­s ön engem meglő, azért ön még mindig büdös fog lenni; ha pedig én lövöm önt le, akkor ön még büdösebbé válik , azért én nem hiszem, hogy önnek testi baját pisztoly­­­lövések elháríthatják. Ezen érvelés megtette kellő ha­tását. A párbaj elmaradt, H. és M. urak barátok let­tek, természetesen megtartván mindig egymás között a kellő távolságot. Egy országgyűlési képviselő. Kivonat a hivatalos lapból. — Ódor Rudolf és Peőcz Elek titkárok való­ságos osztálytanácsosokká, dr. Faschó-Moys Sán­dor titkár tiszteletbeli osztálytanácsossá, Walheim János és Grünwald Bernát tiszteletbeli titkárok pedig valóságos miniszteri titkárokká kineveztettek. — A m. kir. belügyminisztériumhoz Urszinyi Dezső tiszteletbeli fogalmazó valóságos fogalmazóvá neveztetett ki. A vallás- és közoktatási m. kir. miniszter M­a­­gyar György bodrog­szerdahelyi községi iskolai ta­nítót a csörgői állami elemi népiskolához egyelőre ide­iglenes minőségben tanítóvá nevezte ki. A kir. igazságügyminiszter a belényesi kir. járás­bírósághoz végrehajtóvá Cosma Mihály belényesi al­jegyzőt nevezte ki. Alsó Répa és Liget községe­k a tekei adóhivatal kerületéből elválasztattak és a szászrégeni adóhivatal­hoz csatoltattak. Az 1870. évi magyar nyeremény-kölcsön sor­je­gyek XV. sorshúzásának törlesztési tervszerű határi­deje, vagyis f. évi február hó 15. napja vasárnapra es­vén, az említett sorhúzás f. évi február hó 14-én, vagyis szombaton d. e. 9 órakor fog a m. k. lottóigaz­gatóság helyiségeiben megtartatni. ÚJDONSÁGOK. Budapest, február 13. — Simonyi Ernő beszéde megjelent külön le­nyomaton. Egy példány ára 10 kr. 100 példány 8 frt, 50 példány 4 frt, 25 példány 2 frt. Vidékre utánvét mellett megrendelhetők.­­ A pesti „Központi ellenzéki kör“ választmánya a szerdai ülésében bevette a kör tagjai közé: Brunner Károly kereskedőt, Ma­kai Imre ügyvédet és Dohai Antal s Rátonyi János orsz. képviselőket. A választmány egyúttal rendes választ­mányi tagokat ezen póttagokat igazolta, u. m. Fromm Antalt, Madarász Józsefet, Garay Bélát, a fv. Nagy Istvánt, Végh Endrét és Weil Simont.­­ Tegnap két gyűlés tartatott az ügyvédi rendtartás ügyében. Az egyik gyűlést az ügyvédjelöl­tek a megyeház nagy termében tartották. Mintegy 200- an lehettek jelen. Többen szóltak a szőnyegen lévő kérdéshez s a hosszú vita után elhatároztatott , egy 13 tagból álló bizottság megválasztása, mely az ország­gy­űléshez intézendő kérvényt fogja elkészíteni, hogy a törvényjavaslat sérelmes pontjai megváltoztassanak, az a pont pedig kihagyassék, mely a négyévi gyakorlatot azokra is kiterjeszti, kik azt már megkezdték. E bizott­ságból egy szűkebb bizottság lesz választandó, mely az ügy állását az igazságügyminiszter s az egyes képvise­lőknek földeritse. Végre a kérvény 500 példányban le­endő kinyomatása elhatároztatott s a csatlakozásra az or­szágban lévő összes jelöltek fölszólitandók. — Az egye­temi hallgatók gyűlésén vagy 500-an voltak jelen. A tanácskozás zajosan folyt. De hisz az nem is lehet más­képen, midőn annyi fiatal ember van együtt. Elhatá­roztatott, hogy egy 9 tagú bizottság a képviselőházhoz benyújtandó kérvényben fejtse ki a következő ponto­kat : 1. hogy az igazságügyi miniszter által az ügyvédi rendtartás tárgyában a képviselőházhoz benyújtott tör­vényjavaslat 115. §-a oda módosíttassék, hogy e javas­lat 5. §-a csak azokra bírjon kötelező erővel, a­kik az említett javaslatnak törvényerőre emelkedése után kö­vetkező tanévekben lépnek a jogi pályára; 2. hogy a 13. §. akkép változtatta­sék meg, hogy az ügyvédek, illetőleg a kincstári és jogalapítványi ügyészségek csak akkor tegyenek a mellettük alkalmazott ügyvédjelöltek magaviseletéről az ügyvédi kamaráknak jelentést, mi­kor más ügyvédhez mennek, vagy pedig joggyakorla­tukat befejezték. A megválasztott 9 tagú bizottság szombaton tartja első ülését.­­ Budapest fő­városa 7-ik választó kerüle­tének polgárai közt szándékoznak alakítani, melynek czélja a kerület polgárait egyesítni, ügyeit barátságos után nemcsak tisztázni, hanem azokat a kerület érde­kében a végrehajtás és pajtáskodás mételyező befolyá­sától is megóvni. Az egyesület a rend és szabadság szigorú őre kíván lenni, a személyes érdekeket mellőzni óhajtja s tagjaitól kölcsönös tiszteletben tartást és őszin­teséget követel. Ez után sokat remél a k­i elérhetni. A hiúbb, mely­nek czime „Budapest 7-ik választó kerü­lete polgárainak­­ őre“, ideiglenesen a kertész- és do­­hány-utcza sarkán levő Weisz-házban tartja gyűléseit. Fölvétel iránt Kaschnicz Gyula (dohány-uteza 24. sz. alatt) és Mosánszky E. uraknál (Kerepesi-ut 6-ik sz. a.) jelentkezhetni.­­ Egy bécsi távirat szerint Nyiry Józsa a döblingi tébolydában meghalt. Nyiry évek előtt a fővá­ros egyik legkeresettebb ügyvéde volt, s a társaséletben is kiváló szerepet játszott. A minisztériumok megala­­kulásásakor a közlekedési minisztériumban osztályta­nácsos lett, s az országgyűlésen Bars megye újbányai kerületét képviselte. Pár év előtt megőrült, s ekkor Döblingbe szállították. Perényi Aladár, képzett és mivelt férfi, elhunyt tegnap a fővárosban 34 éves korá­­rában, s Nagy-Szőllősön, a családi sírboltba fog elte­­mettetni.­­ A belügyminiszter jóváhagyta a fővárosi közgyűlése azon határozatát, hogy ezentúl csak minden két hétben tart ülést. — Nagy megbotránkozással ir a „Nagy. ..“ a Nagyváradon az állam által épített akadémia és gymnáziumi épületről, mely noha 300 ezer forintba fog kerülni, a várostól távolléte miatt s alacsony, zsin­­nélküli külsejével nem való annak, aminek szánva van.

Next