Magyar Ujság, 1874. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1874-03-01 / 49. szám

40. szám. Vili, évfolyam. Vasárnap. Szerkesztői iroda: Barátok-tere 1-só szám. 2. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok „ levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő 'a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszol. és a hirdetmények. MAGVAK UJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1874. Márcz. 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely* ben házhoz küldve: Egy évre . 16 írt. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri négy hasábos petitsor 30 kr. Buda-Pest, februárSS. Külföldi szemle. Francziaországban a monarchikus irányzat már régóta veszélyes utón halad. Erről azonban a közfigyel­met elfordítani kívánja. Ez okból keresve keresi az al­kalmat, hogy a köztársaság kikiáltásában részt vett fér­fiakat saját itélőszéke elé állítsa. Említve volt, hogy ama bizottság beadta jelentését, melyet a nemzetgyűlés a szept. 4-ki úgynevezett nemzeti védelem kormánya tetteinek megvizsgálására kiküldött. A jelentés, melyet 24-én osztottak ki a kamrában, a kormány által a tar­tományokban, főleg a Loire körül és az ország nyugati részében elrendelt katonai műveleteket bírálja. A jelen­tés egészben véve elitéli a toursi és bordeauxi kormány tevékenységét. Zárkövetkoztetéseiben így szól: „így Francziaország azon kegyetlen sorsban részesült, hogy valamint szept, 4-ke előtt, úgy ezután is politikai szá­mítások, a kormányzók képtelensége vagy elbizako­dottsága, minden áldozat daczára, gyermekeinek min­den magasztossága és hősiessége daczár.i a hadserege­ket tönkretette. Mindenesetre a körülmények nem ugyanazok a két kormányra s felelősségük sem azonos. De bogy ha a császárság reánk nézve szerencsétlensé­geink első okozója, akkor a sept. 4-ki kormány, mely­nek eljárása romlásunkat betetőzte, nem kovésbé fele­lős saját hibáiért s az ország annálinkább számadásra vonhatja, mert a hibák olyan bitorlott hatalom vissza­élései voltak, mely öt hónapon át ellenőrzés nélkül s a nemzeti eouverainitás minden joga ellenére gyakorol­tatott.“ Mindez határozottan Gambetta és társai ellen van irányozva. Hogy ha a pörbefcgatás csakugyan megtörténik, előre tudni lehet, miként fog végződni. A monarchisták ily módon remélik a köztársasági áram­latnak nyakát szegni 1 A „Nordd. Alig. Ztg.“ a franczia pártokról így szól: „A legitimismus chinai állapotha helyezi Franczia- országot. Az orleanismus Franeziaországból egy üzér­kedést csinál á la baisse. A bonapartismusnak megvan az őMexikója, csalatkozhatatlansága és SedaDja. Az első elavult, az utóbbi bankrott, az orleanismus „ordinair.“ Ezek szerint szerint Francziaországban a respubliká­nak republikánusok nélkül még mindig hatalmas előnye van a monarchák nélküli monarchia felett. Hir szerint a franczia minisztertanács a Bonaparte- család száműzetésének kérdésével foglalkozik. Az uj angol kormányfórfiakról a következőket ol­vassuk: „Derby gróf, külügyér, a hasonnevű hires állam, férfinak fia, 1826. jul. 21-én született. 1850-ben mialatt Nyugodindiában utazást tett, az alsóházba választatott képviselőnek Lyrn Regus részéről, mellet addig kép­viselt, mig pairi méltóságra emeltetett. 1852 ben atyja kormányában külügyi államtitkár lett. Molesworth ha­lála után Palmerston felajánlotta neki a gyarmatügyi tárczát, de ő ellene állott a kecsegtető ajánlatnak és a conservativ párt hive maradt. A második Derby-minisz- teriumban (1858—59.) indiai államtitkár lett; alatta ment át a keletindiai társulat kormányhatalma az angol kormányra. Atyjának utolsó conservativ kormányában (1866—68.) külügyi államtitkár lett, s ez állásában nagy politikai tapintatról tett tanúságot. 1869-ben a glasgowi egyetem rectora lett, mely méltóságot most Disraeli visel. Ugyanezen évben halt meg atyja s ő a felsőházban foglald el helyét, hol mint atory-párt tagja többszörösen kitüntette magát. Cairus (lord kanczellár) Irlandban 1819-bon született és a Trinity-Collegeben Dyerte kiképeztetését. 1852-ben Belfastban a oonservativek képviselőjüknek választották és szakadatlanul képviselte a várost 1867-ig, midőn a pairi méltóságra emeltetett. Cairus Derby alatt 1858-ban colioitor general, 1866-ban pedig főál- lamügyész lett. Cairus a felsőház legjelentékenyebb szónokai és jogászai közé tartozik. Gathorne Hardy (hadügyér) Bradfordban 1814-ben született és az oxfordi egyetemen képezte ki magát. Hardy, ki 1856. óta tagja az alsóháznak, 1858- ban a második Derby-kormányban belügyi alállamtitkár, 1867-ben pedig a harmadik Derby minisztériumban Walpole halála után belügyi államtitkár lett. Az uj parlamentben Hardy az oxfordi egyetemet képviseli, mely őt 1866-ban is megválasztá. Richmond hg. a titkos tanács elnöke, az elhalt Richmond hg. legidősebb fia, 1818-ban született és szintén az oxfordi egyetemen kép.ztetett. 1842—52-ig Wellington hg. hadsegéde volt, 1859-ben a titkos ta­nács tagja, 1867-ben pedig Derby alatt kereskedelmi hivatal elnöke lett. Richmond hg. az utóbbi években a conservativek elismert vezére volt a lordok házában. Stafford Northcote (kincstári kanczellár), 1818-ban született Londonban és ő is az oxfordi egye­temen végezte tanulmányait. Jeles és nagy tudományu ember. Az alsó háznak 1855. óta tagja,mint conservativ képvilelő. 1859-ben a kincstár pénzügyi titkára lett és a harmadik Derby-miniszteriuraban indiai államtitkár. Közigazgatási ismeretei és ügyessége által főleg az utóbbi állomáson igen kitüntette magát. Goorge Ward H u n t, 1825-ben született, 1857. óta Northhampton grófság éjszaki részét képviseli a parlamentben, 1866- ban a kincstár pénzügyi titkára, 1868. februártól doczemberig a kincstár kanczellárja lett. Ugyanezen évben neveztetett ki Hunt a titkos ta­nács tagjának. Legfiatalabb tagja a kormánynak Róbert Cecil Salisbury marquis, ki 1830-baD született. 1853 — 08-ig Stamford conservativ képviselője volt, mikor atyja halála után a felsőházban foglalta el helyét. Itt, a toryk tevékeny tagja és az egyház privilégiumainak védője volt. 1866-ban rövid ideig indiai államtitkár volt, de a reformbill kérdésében többi társaitól elütő nézete miatt 1867. mart.-ban visszalépett. A strassburgi püspök, dr. Raessnek a német birodalmi gyűlésen tanúsított magatartása, mely sze­rint kijelenté Teutscb ellenében, hogy az ő „hívei“ törvényesnek ismerik el a frankfurti békekötést, mint előre látható volt, nagy ingerül .séget szült úgy Strass- burgban, mint a vidéken, sőt az egész meghóditott két tartományban. Kitűnik ez abból, hogy a strassburgi derűs (50 aláirással), tehát Ráess legközvetlenebb alatt­valói, feliratot itéztek T e u t s c h zaberni képviselőhöz, melyben ennek eljárását határozottan helyeslik és ép oly határozottan tiltakoznak Ráess fejtegetései ellen, mint melyek éles ellentétben állanak az elsass-lothrin- geni választók és a nép érzületével. A mi ez ügynek még nagyobb fontosságot kölcsönöz, az azon körülmény, hogy a strassburgi papság bizalmat szavaz egy prote­stáns vallásu képviselőnek, (Teutscb) szemben saját fő­pásztorával, kit nem a bazafiság, hanem az ultramon- tanismus tekintetei vezettek. Colmar, Mühlhausen, Wassolheim és más környéken erélyesen folynak az alá­írások a tiltakozásra a Riess-féle irány ellen. Az osztrák reicbsráth aleóházában valószinüleg a jövő héten kerül tárgyalásra a kath. egyház küleő jog­viszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslat. A bizottság erre vonatkozó jelentését már beterjesztette a háznak s több rendbeli módosításokat tett a miniszteri javaslaton. így a hol a miniszteri javaslatban e concor- datumi formula : „a püspökökkel egyetértőleg“ elő for­dul az állami és egyházi hatóságok között felmerült kérdések eldöntésénél, a bizottság ezt oda módosította, hogy az államkormányt illeti meg mindig az ut >lsó el- döntési jog. Továbbá, miga kormányi előterjesztés azt mondja, hogy a kormány az egyházi hivatalok és javadalmak birtokosainak elmozdítását „kérheti“ bizonyos, általak elkövetett delictumok következtében, a bizottsági ja­vaslat szerint kategorice ki van mondva, hogy az ál­lamhatóság „köteles“ ily papok elmozditását „köve­telni.“ — A kormány javaslata az egyházmegyéknek a püspökök és érsekek általi kormányzatára nézve „az egyházi törvényeket“ ismeri el mérvadóknak, a bizott­ság javaslata szerint pedig azt követeli, hogy az episco- patus az államban érvényben levő egyházi szabványok szerint igazgassa az egyházmegyéket. -- A papok ki­képzése iránti intézkedési jogot a bizottság szintén az állam részére tartja fen, a kormány előterjesztése ezt az egyház körébe utalta. Végül a miniszteri előterjesztés az egyházközsé­gek alapítása és alakítása, úgy szintén az egyházak vagyonának kezelése iránti intézkedéseket a tartományi törvényhozás körébe utalta, a bizottság pedig mind­ezeket a birodalmi törvényhozás illetékességi körébe vonja. — A 48-as part ma, vasárnap d. e. 10 órakor ülést tart. Kossuth Lajos válaszából. Madarász József levelére. Turin, febr. 20. 1874. Tisztelt barátom! Képviselő ur! Rendkiviilileg összetorlódott elfoglaltságok miatt ezúttal csak röviden válaszolhatok febr. 12-ki becses levelére. Köszönettel veszem azon jóakaratu véle­ményt, melylyel előbbi levelemet fogadni szives volt; noha bizony, minden álszerénykedés nélkül legyen mondva, nem gondolom, hogy azon leve­lem tartalma különös méltánylásra érdemes volna. Nyilvánosságra hozatala ellen nem lehet semmi kifogásom, noha tudom, hogy a közönség­nél, a mindennapi köz- és magángondok változa­tos hullámzása közt, a rég szem elől vesztett öreg száműzött szava, most is mint mindig, 25 év óta, nyom nélkül siklik el, mint a játszi hab. Ön azt mondja, hogy az én szózatom a tá­volból iiditö szellő az ország fojtó legében. Bár úgy volna. Örülnék neki, bizony nem hiúságból, nincs reá sem szükségein, sem hajlamom; hanem mert ha úgy volna, valami hasznuk lenne a hazára nézve. De megvallom, ezt nem tapasz­talom. A mióta száműzött vagyok, nem tudok reá esetet, hogy szavamnak valaha sikere volt volna. Soha sem volt! Soha! Ép azért megvallom, nem is igen szeretem szavamat hallatni, legkevésbé gyakran. Mert nagyon hálátlan munkának tartom gyenge sza­vammal belekiáltozni a „történelem logikájába“, — s csakis kivételesen vagyok hajlandó fel-fel- szólalni, s jobbadán csak olyankor, midőn azt kell hinnem, hogy a „múltak sírjából“ kötelesség bele szólani a jelenbe és jövendőbe. Ilyen alkalom az a merénylet, „attentatuin“, melyet a megyei intézmény romjai ellen akarnak elkövetni. Ebben alkalmasint fel fogok szólalni nem sokára. Értem én a bécsi sugallnak engedelmes sá­fárjainak logikáját. Borzasztó logika az; de módszeres — mint a Hamlet őrültsége. Ki kell irtani a nemzet történelmi önéletének minden gyökerét; szét kell tépni minden kötelékeket, melyek területenként egy-egy politikai családdá fűzték az embereket, miszerint a mi eleme lehet még a nemzetben a hagyományos organismus- nak, elhaljon a gépies regleinentirozás nyirbálása alatt; s a történelmileg fejlődött nemzeti életnek még csak emléke se maradjon fenn : — különben a „vegyes házasság“ tartós nem lehet. De persze ezt nem vallják be. Hanem hang­zatos pbrázisokhoz folyamodnak, minő előbb az: hogy „a megyei önkormányzat a ministeri fele­lősséggel össze nein egyeztethető“; — most meg az úgynevezett kikerekités szüksége a jó és könnyű közigazgatás szempontjából, s több más ily politikai heresisek, — valóságos károm­lások. Én pedig, ki a parlamentáris kormányzat alapitói közé tartozom hazánkban, én épen a kormányrendszer eltorzitatlan való­sításának szempontjából azt mondom, hogy ha kérdeznének: „m inő törvényekkel lehet a nemzetet regener álni?‘ az e végre szükséges törvények közt kiváló súlyt fektetnék arra, mely igy szólana: „A megyei intézmény, a magyar alkotmányos élet eme védbástyája — tisztán népképviseleti alapra fek­tetve, történelmileg fejlődött teljes hatóságába visszahelyeztetik“. Én ismerem a megyei életet, mint már nem sokan ismerjük : — bölcsöm volt. Talán lendíthetek valamit a szándokosan reá hárított balfogalmak homályának eloszlat- hatására. Meg fogom kisérteni, habár szavam a pusz­tában kiáltónak szava legyen is — mint 25 év óta mindig. Hogy a lég otthon fojtóvá válik, — veszem észre. Hogy szaporodik azoknak száma, kik e fojtó légben magukat kényelmetlenül kezdik érezni, — sejtem; s mint a népdal mondja: „fel is rovom rézfokosom nyelére.“ S ezt biztató jelenségnek is venném, ha annak tudata nem csüggesztene, hogy a magyar jellem sok jó vonásai közül kettő hiányzik: az initiativa és a kitartás. No de az életfen tartás ösztöne ezt is meghatározhatja, — sa világtör­ténelem logikájának solidaritása lendíthet rajta. Talán. Reméljünk és dolgozzunk! Parlamentáris állásukról adott felvilágosí­tásait köszönöm, — érdekesek és tanulságosak. A pártalakulás iránti nézeteit tökéletesen helyeslem. Nemzetünk álla in életének feltételei nem apró részletek elté­rést tűrő rovátkáiban, hanem nagy vágásokban feküsznek. Nagy elölépésnek tartanám, ha az árnya­latok háttérbe szorításával oda lehetne vinni a dolgot, hogy csakis két tábor álljon szemben egymással az országban. Egyik az, mely a közös ügyek kapcsaihoz ragaszkodik. Másik az, mely miként ön magát kifejezi, a közös ügyeket megszüntetni, s a haza öriállását kivivni kivánja. Ezt véve fel a pártok demarcationális vona­lának , úgy hiszem: a helyzet nagyon tisztáz­tatnék. S én sem múlt tévelygés, sem személyes tekintet miatt senkit sem illetnék ostracismussal, ki a haza teljes önállásának zászlója alá kész állani. Sem kizárólagosságot, sem canapé-proces- sust nem helyeselnék, sőt örvendenék, ha minél több árnyalatot összehozhatnék------------------­D ixi. Úgy látom, ön már interpellátiót intézett a kormányhoz a nép hitel-szükséglete tárgyában. — S a mint írja, Somssich-al is szólott e felöl, ki ha nem csalatkozom, a „Hitel-intézet“ igazgatói­nak egyike (kérem, alkalmilag adja át neki üd­vözletemet). Csalatkozom-e: hogy a hitel-intézet nem pénzben adja kölcsöneit, hauem csak hitelleve­lekben, melyeket azután a kölcsönvevő értéke­sít eladás által ? Ha ez igy van, akkor természetes, hogy nem fedezheti a földbirtok hitelszükségletét, mert ha igen sok hitellevél dobatnék a piaczra, áruk nagyon leszállana. Mit mondanak önök hozzá, ha (feltéve, hogy mint mondám, nem csalódom) utóbbi levelem­mel kapcsolatban azt javaslanám, hogy azokból a consortionális bankjegyekből a hitelinté­zet mindig annyit kapjon kölcsönadásul, a mennyit teljes biztonságú adóslevelekkel fedez, — s hogy ezen intézet, országos hatás végett, a vidéki takarékpénztárakat egy kis bizományi dij mellett fiókokul — vagy ha tetszik — ügy­nökökül használja. Nagy dolgot lehetne ez esz­méből kifaragni. Fogadja stb. KoSSUtll. — Trefort marad még az uj kormánynál is — mondja a „P. N.“ esteli lapja. — Egy óriási kaczajjal kell fogadni azon elbefzélését, melyet a középtanodai törvényjavaslat tárgyában, egy füst alatt Trefort úrról elmond. Annyi botránynyal senki sem gazdagitá kormány­zási történetünket, mint Trefort a közoktatásügyér, kezdve az eperjesi affairen, egészen legutolsó rendele­téig, melyet a felnőttek oktatása ügyében adott ki. Boldogult Eötvös báró, napfény volt a nevelésügy te­rén, Trefort mellett. Mintha csak — egy sötét árnyék volna mellette, melyen Trefort ur „magyar“ gyűlölő lelkének vörös fonala nyúlik át. Valóban nem is más, mint valóságos fajgyűlölet ömlik ki Trefort ur minden intézkedéséből. Kolonics növendéke sem tehetne többet népünk szellemi hátramaradásáért, mint Tefort ur, kinek lelkében pápai bukása óta, egy méregkő támadt a magyar faj iránt, s nincs oly mód, melyet fel nem használ, hogy fajunknak, nemzetünknek korcaoBuláeát idézhesse elő. Nagy cinismus kell ahhoz, a mit a „P. N.“ ir, mondván: „Hiszen bizonyosnak látszik, hogy Trefort, a jelen közoktatásügyi miniszter megmarad állásában a ha csak ő nem akar mindenáron tárczájától szabadulni, bárki lesz a min. elnök, gratulálhat az magának és az országnak, ha oly férfiút, mint Trefort, a közoktatás- ügy számára megtarthat. Különben Trefort állását képv. körökben annyira biztosítottnak tekintik, hogy helyére egyáltalában nem is candidálnak senkit,— még a képviselőház folyosóin sem.“ ValóbaD, botrányos cinismus, mindezt egy szuszra elmondani. Vagy gúnyolódni akart ezzel a „P. N.“? Hogy Trefort úrról nem beszélnek a folyosó­kon, annak csak egy oka van, az t. i., hogy Trefort ur a politikai világban már egy „szellemi halottá“ lett; a a halottakról pedig, tudja a „P. N.“ azon lovagias köz­mondást, nihil aut bone. A „P. N.“ most beszélvén, úgy látszik az utolsó értelemben tette beszédét. No igy, jói van. Bíróságok ez idő szerint Magyarországon. i. Több oldalról érkezett hozzám felszólítás, de sajat eseteim is ösztönöznek arra, hogy a mos­tani magyarországi bíróságokról nyilatkozzam. Egy régi közmondás van : justitia est regno- rum fundamentum, vagyis az igazságszolgálta­tás az országok talpköve; ezt nem tartom csupa phrasisnak, valóságos igazságnak. A világtörténelmet philosophiai alapon ta­nulmányoztam, és láttam, mily szerepet vitt az igazságszolgáltatás államok, népek életében. Ha jól emlékezem, (utána tekintésre nem vehetek időt Gibbon és Rotteck azt állítják, hogy a római birodalmat, hanyatlási korszakában, a szi­lárd justitia tartotta fen. Ha ezen igazságot Magyarországra alkalmaz­zuk, és pedig mereven: akkor kétségbe kellene esnünk, mert Magyarországban ez idő szerint justitia nincsen, tehát el vagyunk veszve. Igaz az, hogy II. Ulászló korát kivéve, Ma­gyarországon a julitia oly rotz lábon nem állott még, mint az ma áll, azaz nem is áll, hanem a sárban fetreng; — de különbséget teszek : II. Ulászló korában a bírák romlott személyi­ségében volt a hiba; ma kitűnő birákkal dicse­kedhetünk, ma a hiba a rendszerben van; ezen pedig nem olyan nagyon nehéz segíteni; csak a rendszert kell megváltoztatni. Ma minden ügyet egész a legfőbb itélöszékig lehet felebbezni, sőt ennek Ítéletétől még tovább lehet vinni az ügyet a seinmitöszékig; de nincs benne haszou; a legfőbb itélöszéki és semmitő- széki bírák annyira el vannak ügyekkel hal­mozva, hogy azokat kellőleg nem tanulmányoz­hatják; az ügyek halmazánál fogva egy egy ügy eldöntésére alig szenteltethetik egy negyed vagy legfölebb egy félóra, innét következik az, hogy a legfőbb itélöszék, sőt a semmitőszék is botrá­nyos botlásokba esik. Sok esetet tudnék fel­hozni, melyekben a legfőbb itélöszék és semmi- töszék oly botlásokat követett el, milyeneket az ember még a falusi bíróságtól is rósz néven venne. Ez az oka, hogy most egy botrányos leg­főbb itélöszéki ítélet miatt, a legfőbb itélöszék illető tanácsa, és illetőleg annak döntö tagjai el­len fegyelmi vizsgálat kéretett és van folyamat­ban. És több ilyen fegyelmi vizsgálat és eljárás is lehetne folyamatban, ha érdemesnek tartanók, minden legfőbb és semmitöszéki botrányos Ítélet miatt fegyelmi vizsgálatot kérni. Azouban ezen eljárást nem tartjuk czélsze- rünek, a fáradságra érdemesnek. Tapasztaltuk ugyanis azt, hogy a bírói fele­lősségöl alkotott törvény nem arra való, hogy a hiró felelősségre vonathassák, hanem arra való, hogy a biró felelősségét törvénynyel elhárít­hassa. A magyar bírói felelősség ez idő szerint csak komédia, mely mellett az igazságügyminiszter ur csak tánczol; ezt a következő czikkünkben felhozandó példával be fogunk bizonyítani. Dietrieh Ignácz. Eredeti levelek. Békés, febr. hó. A múlt évi október 11-kén, M. L. városi jegyző és első magyar általános biztosítási ügynök nyitott le­vélben 1533 frtot küldött a szolgálatára álló városi hajdukáplártól S. S. postamesterhez az aradi főügy­nökséghez elküldés végett. S. S. postamester a feladó M. L. sógora az átvett pénzt rendszeres megszámlálás, borítékolás s lepecsételed után levélzsákban az első postamenottel útnak indította Aradra. Mi történhetett epénzküldeménynyeazt sokáig nem

Next

/
Thumbnails
Contents