Magyar Ujság, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-11 / 207. szám

Vill. évfolyam. 207. szám. Szombat, 1874. Szeptember 12 Szerkesztőségi iroda és Kiadó hivatal: Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős ke­zektől fogadtatnak el. c mm iJM o Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házból kÜldvt Egy hónapra . . 1 frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Félévre .... 8 * — „ Egy évre­­ . . 16 „ — „ Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj : Hat butbon petit­sor egyszeri hirdetése 12 kr, többször 0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr.— Nyilttér : három huábea petit­sor 30 kr. Külföldi kölcsön és a valuta A magyar földhitelintézet csak i. e. 40 millió frtot adhatott eddigelé az ország magánbirtokosai­nak, kiknek 40 millió holdnyi termőföldje testvérek közt is megérne pár ezer millió frtot, s Ghyczy pénzügyér úr magas röptű terve szerint e föld évi adója meg fogja haladni a 40 millió frtot. A magyar földhitelintézet igazgatósága belátta, hogy ily birtokhoz aránylag az ő segélye kicsiny és drága, mert nagyobb kamatot igényel, mint meny­nyit a földbirtok rendes viszonyok közt évenként behozhat. Érczkamatú zálogleveleket bocsátott tehát ki a magyar földhitelintézet pár millióig, és pedig „arany lábon“, miszerint a kölcsönadók az ezüst valuta ingadozásai miatt sem szenvedhetnek kárt. Még kevesebbé szenvedhetnek ők kárt, ha az osztrák va­luta régi kerékvágásába 65—70%-ra leesik, vagyis az agio 30—32%-el emelkedik, mert hiszen a ka­matfizetéseknek érezpénzben kell tétetniük. Hogy pedig eme pár millió kölcsön olcsóbb le­gyen, mint mennyiért az osztrák urak az ő papiros­pénzüket adni szeretik, az intézet megbízottai meg­keresték Berlin, Frankfurt és a Svájcz pénzhatal­mait. Siker koronázta lépéseiket, s most már van örömzaj széles Magyarországon, hogy ime külföld­ről is kaptunk pénzt, mely zálogleveleink vételére eddigelé­ppen nem mutatott hajlamot; kaptunk 5%-re, miszerint a birtokos csak 6°/0 fizet, s ezzel már törlesztve is leend tartozása. Igenis, csak 5­6%-be kerül e kölcsön mind­addig, amíg az osztrák érték a jelenleginél alább nem esik vagyis az agió fel nem szökken. És ki állhat arról jót, hogy az agió ismét 20—25—30 stb. százalékra nem szökken s ott nem marad év­tizedekig, mint volt p. o. az ötvenes években. Nem is valami nagy dicsőség pár ezer milliót érő fekvőbirtokra épen csak egy pár milliónyi köl­csön pénzt kapni. Ezzel az országon segítve nem leend. Segitve volna a külföldi tőkék ily módon be­hozása által pár száz millióig. De — tessék csak megkísérleni. Ez már nem járja, ugy­e? Nem ám, mindaddig míg a valuta helyre­ál­lítva nincs, mert egyrészről a magyar ember na­gyon meggondolja, mily nehéz dolog Magyarorszá­gon „aranylábú“ kamaton járni— holott a köz­életben ismagul sem láthatunk aranyat — érez­­pénzt. Másrészt a külföldi pénzhatalmak is meg­gondolják, hogy ha a valuta a mostani közös ügyes boldogság ködképének szétfoszlása következtében megbomlik, nagy veszteséget szenvedhet a kölcsön­vevő, mert a gazdasági termények ára nem szokott arányt tartani az agró emelkedésével s a különben sem nagy nyereményt ígérő kölcsönt majd csak per utján lehet visszafizettetni. Teljesértékű magyar államj­egyek­ért örömest ígérhetné a földbirtokos, hogy 5—6% kamatot és törlesztést arányban fizetget, mert hiszen ha e je­gyeknek valóban „teljes“ értékük volna, elvégre még jobban megszerezhetnénk azokat a különben alkalmatlan érczpénznél , mint tettük ezt egykor, a 30-as, 40-es években még az osztrák bankje­gyekkel is. De hogyan lehessen Magyarországon teljes értékű, bár­miféle hitelpapír, ha egyetlen fizetési eszközünk nem más mint osztrák nemzeti bankjegy ? Ezen jegyekért a jó bécsiek bármikor is könnyen kifoszthatják az egész országot minden aranyától és ezüstjétől, a közösügyes kincstár hor­dója pedig különben is feneketlen lévén, ami ércz­­pénz egyszer odamegy, az nem igen kerül többé vissza, így állunk pénz s hitel dolgában most, és így fogunk állani mindaddig, amíg a valuta helyre nem állíttatik. De, hát ki, mikor, hogyan állítsa ezt helyre. Talán épen Magyarország, melynek leginkább szük­sége volna a külföldi pénzre s szilárd hitelvi­szonyra ? A bécsi kormány úgy látszik eme hiedelemben él, mert ime hét év óta egy lépést sem tett a va­luta helyreállítása végett. S mit mond erre a ma­gyar kormány ? Nagy bölcsen hallgat s Ghyczy pénzügy­ér már régibb nyilatkozataiban is kiláts­tásba tette, hogy Magyarország ebben segédkezni fog, ha t. i. lesz miből. A dolgok mai állása nyomán azonban Ghyczy pénzügyér úr is beláthatja, hogy­ az akarat épen nem egy a cselekedettel. Ausztria nem szorult reá Magyarország jótállására a függő államadósságokra nézve. A magyar országgyűlési többség ugyan ki­terjesztette jótállási szándékát,­­ de be nem vált­hatja, s nem is szükséges Ausztria helyett fizetnie, miután Ausztria az ő kormánya által csinált függő adósságot könnyedén consolidálhatja, s így az osz­trák nemzeti bankot azok terhétől fölmentheti; a­mikor aztán az osztrák nemzeti bank azonnal kény­szeríthető leend arra, hogy jegyeiért készpénzzel fizessen; vagy mint oly intézet, mely kötelezettsé­geinek megfelelni épen nem képes, liquidáljon. A valuta helyreállítása tehát nem a mi felada­tunk, hanem azoké, a­kik azt elrontották, s illető­leg a bécsi kormányé, mely köteles feladatának megfelelni egyrészt Ausztria népei érdekében, kik­nek nemzetközi kereskedelmét az érték bizonyta­lansága megbénította, másrészt az ú. n. nagyhatal­mi állás vagy közvédelem érdekében, melyet csak rendezett pénzügy alapján lehet föntartani. S ha a bécsi kormány eme feladatát teljesítni vonakodik, az csak ismét azt tanúsítja, hogy Magyarországot nagyban bele akarják vonni a fundatió terheinek viselésébe. Bele akarják vonni még azon 80 millió lerovásába is, melylyel az osztrák kormány az osz­trák banknak tartozik, s mely 80 millió már benne szerepel azon óriási adósságban, melynek quótáját fizetjük. Megfizeti eme 80 milliót az osztrák nemzeti bank magamagának, mondják, ha kiváltsága meg­­hosszabbittatik és Magyarországra is kiterjesztetik vagy 20—30 évre. Köszönjük szépen, nem kérünk az ilyféle jó­tékonyságból mit sem. Tessék dolgait elintézni az osztrák kormánynyal és tessék hozzá látni, hogy kötelezettségeit valahára teljesíthesse. Magyaror­szágnak csak oly banktársulattal lehetne alkudoznia, mely kötelezettségét teljesíteni szokta, vagy leg­alább­ akarja. Vagy ugyan látott-e valaha a nagy világ egy kiváltságos „birodalmi“ bankot, mely évtizedeken át fizetésképtelen; fizetésképtelensége által meg­rontja a valutát Ausztriában és Magyarországon, s a legkedvezőbb időkben sem tesz egy lépést sem, hogy kötelezettségeinek megfelelhessen. Sőt íme most arra spekulál, hogy eme „nem-fizetek“-féle kiváltsága még évtizedekre kiterjesztessék és tör­­vényesíttessék. Ily viszonyok közt valóban csodálni lehet, hogy a külföldiek adnak csak pár milliót is arany­ban, holott száz meg száz millióra volna szüksé­günk. Magyarország kényszerhelyzetbe van szorítva. Meg van fosztva forgó pénzétől s hitelétől, hogy ke­gyelemnek vehesse, ha majd az osztrák nemzeti bank előáll, hogy ő a 80 milliót elengedi. Pedig elő­­kell állania már tervével, mert a határidő lejár, s a kiváltság meghosszabbítás (szerintünk inkább a liquidálás) előkészületeit munkába kell vennie. Avagy szándékosan idéztetett elő és tartatik föl e kényszerhelyzet — az osztrák nemzeti bank kedvéért? Ezt már meg sem akarjuk föltenni még azokról sem, kik pedig látszólag szándékosan odáz­zák ad graecas calendas a bankügy megoldását. —K.— — A miniszter­tanács most a budgettárgyalásokkal fog foglalkozni s csak ezeknek bevégeztével terjeszti elő Ghyczy adójavaslatait, mondja a „P. N.“ — Prágában a „Cseh“ szerint a püspöki küldött­ség vezére, Schwarczenberg bibornok, igy szólt ő fel­ségéhez : „A katholika szentegyház örök idők óta sok ül­döztetést állott ki; véreseket s nem véreseket, mai nap is oly üldöztetések érik, melyek nem véresek ugyan, de annál veszedelmesebbek. A szentegyház, ezen nem lehet kételkedni, túl fogja élni ez üldöztetéseket is; de e veszélyben ezerek juthatnak az örökös romlásra. Hogy e szerencsétlenek száma ne legyen olyan nagy: — ezért ajánljuk a katho­­likus egyházat és magunkat felséged oltalmába s egy­szersmind megragadjuk az alkalmat, hogy felségedet s a felső dynastiát újólag megtörhetlen hűségünkről biz­tosítsuk. “ Ő felsége e szavakra következőleg felelt: „Köszönöm az irántam és házam iránti hűségek kijelentését. Én, mint katholikus, bizonyára hódoló tisz­telettel viseltetem a szentegyház iránt, s ha nem is mu­tathatok fel nagy érdemeket az egyház körül, gondosko­dásom bizonyára mindig arra irányult, hogy az ügyek ne forduljanak még roszabbra, mint ahogy most állanak, s jövőre is erőmhöz képest arról fogok gondoskodni, hogy a kath. egyházat ne érje semmi bántalom.“­­ A magyar-román határon a határsértések mind­untalan előfordulnak. Csak a minapában történt ily eset, mely miatt a külügyminiszter, mint biztosítottak, erélye­sen interveniált, s egy vegyes vizsgáló­bizottság kikül­detése terveztetett. Legújabban Csíkszeredáról távirati­lag tudósítják a „Reform“-ot, hogy a moldvaiak hatszá­­zan betörtek Csikszék határán; a hatóságok táviratilag honvédség kirendelését kérték a belügyminisztertől. — A hivatalos levelek bérmentesítése. A közleke­dési minisztérium figyelmezteti a vasút­társulatokat, hogy a törvényhatóságok hivatalos leveleit még az eset­ben is feltétlenül elfogadni kötelesek, ha azok borítékán az idézett szabályrendelet értelmében megkívántató zá­radékok kitéve nem volnának, mely esetekben egyéb­iránt a postabér megtérítése annak rovására esik, a­ki a záradékot a levél borítékára rávezetni elmulasztotta.­­ Az idézett rendeletet pedig, mely múlt év aug. 24-ikéről való s a belügyminisztertől származik, a hivatalos lap újólag közli, s mivel a törvényhatóságok tisztviselőinek szükséges tudnivaló, közöljük mi is. A magántársulatok és magánfelek közhatóságokkal és portomentes hivata­lokkal váltott levelezéseikre nézve, csak az esetben él­vezik a portom­entességet, ha a levelezés nem az illetők ügyeiben és érdekében, hanem állami vagy közszolgálati ügyben folyik, és ha ezen körülmény a borítékon a czim­­irat (adresse) alsó jobb sarkán szemben eső helyen az ügy megnevezése mellett, e czélra megállapított zára­dékokban ki van fejezve. Azon levelezések számára, me­lyek közhatóságoktól közszolgálati ügyekben magánfe­lekhez intéztetnek, következő záradék állapíttatott meg:­­Portómentes közszolgálati, iskolai, közegész­ségi, statistikai stb. ügyben.“ Magánfelektől közszol­gálati ügyben közhatóságokhoz intézett levelezések számára pedig: „Hivatalos felszólítás folytán“ isko­lai, közegészségi stb. ügyben portómentes, mely záradé­kok, hogy a kezelő postahivatalok sokfelé igénybe vett figyelmét ki ne kerüljék, mindig véres vagy kék trónnal aláhúzandók. Az ily záradékkal el nem látott, magánfe­lekhez intézett vagy azoktól eredő levelezések a portá­val meg fognak terheltetni azon fél rovására, ki a sza­bályszerű záradék kitételét elmulasztotta. Ellenben ezen záradék illetéktelen (az illető felek érdekében váltott levelezésekre való) alkalmazása a postajövedék szándé­kos megcsonkításának fog tekintetni, mely pénzügyi ki­hágás gyanánt megtoroltatik. Minthogy gyakran fordul­nak elő panaszok egyes felek részéről, hogy közhatósá­goktól a panaszlókat nem érdeklő ügyekben hozzájuk intézett levelezésekért postadíjt kénytelenek fizetni, mely panaszok a levelezések fölszerelésénél követendő vigyázat által könnyen mellőzhetők : a földművelés, ipar és kereskedelmi m. k. minisztérium megkereséséhez ké­pest felhívom a törvényhatóságot, utasítsa kiadóhivata­lát és alattas közegeit, hogy magánfelekhez és magán­­­­társulatokhoz intézett levelezéseket, ha közügyekben­­ folynak, az említett záradékkal, ha pedig az illető felek­­ ügyében és érdekében folynak, a „Hivatalos“ szócskán kívül még ezen megjegyzéssel „Portaköteles“ lássak el. Az 1848—49 ki honvéd-egyleteknek. Tisztelt bajtársak! A múlt évi országos honvéd-gyűlés egyhangú hatá­rozatánál fogva az idei honvéd-gyűlés folyó évi október hó 6-án Aradon fog megtartatni. A kitűzött határnap egybeesvén a 13 aradi vértanú negyedszázados évfordu­lójával, határozatta jön, hogy ez alkalommal a kegyelet adóját rójuk le azoknak, kik a magyar nemzet független­ségi harc­ában dicsteljesen közreműködve, a győzelem babérját nagy tetteik virágaival é­tték, és kik a haza függetlensége és államiságának életükkel áldozván, ra­gyogó példák gyanánt tündökölnek az utókor előtt! Vértanúink dicső kimúlásának emlékére tehát gyásztisztelet lesz tartva, melyre nézve fölkérjük bajtár­sainkat minél számosabban megjelenni, hogy megemlé­kezésünk annál tömegesebben s fényesebben nyilat­kozzék. Az aradi honvéd-egylet szállásolási bizottsága a városi hatóság és polgárok szíves közreműködése mellett az ünnepélyre érkezők elszállásolásáról gondoskodni fog, miért is fölkérjük az aradi honvéd-egyletnek mielőbb azon honvéd-bajtársaink névjegyzékét elküldeni, kik oda elmenni szándékoznak. A vaspályával érkezők jelentkezzenek a szálláso­lási bizottságnál az indóháznál, a kocsin érkezők pedig a főkapitányi hivatalnál.

Next