Magyar Ujság, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)

1874-10-09 / 230. szám

kölcsön-consortium vezetője tegnap délelőtt, tehát az aláírás második napján táviratozott azon helyekre, ahol d­áírás volt nyitva, hogy az aláírások elfogadását szün­tessék meg, miután a kölcsön tetemesen felüljegyezte­tett. — Ugyanily túljegyzést jelentett a frankfurti táv­­sürgöny. Egyátalában úgy látszik, ez eredmény leginkább a németországi pénzpiac­oknak köszönhető, ami annál je­lentékenyebb, mivel hogy a német birodalmi kormány, mely e kölcsön első feléből 12 milliót vállalt el, ez alka­lommal nem vett részt az aláírásban. Frankfurtban és Kölnben hír szerint több jegyez­tetett alá 100 millió forintnál. A bécsi piac­on szintén nagy érdeklődés mutatko­zott a magyar kölcsön iránt Valamennyi kiváló bank te­temes összegekkel jelentkezett az aláírásra. A pesti piac­on 3.380.000 főt jegyeztetett, tehát négyszer annyi, mint a múlt tavaszszal nyitott aláírás­nál,a­mikor 860,250 írtra rúgott csak a jegyzések összege. A most jegyzett összegben az első hazai takarékpénztár 600,000, a magyar földhitelintézet 550,000, a magyar biztosító társaság 400,000, a Pannónia viszontbiztosító intézet 100.000 írttal figurát. A többi aláíró a kereske­dői és polgári osztályhoz tartozik. Szomorú jelenség az, hogy a magyar nagybirtok egyátalán nem látszik képviselve lenni az aláírásnál. Pe­dig tudjuk, hogy a kormány külön felhívásokat intézett úgy a nagyobb egyházi javadalmak élvezőihez, mint a nagyobb birtokosokhoz. Sem a magas clerus, sem a­z aris­­tokratia köreiből nem találkozik egy név sem az alá­zottak között. A vidék egyátalán tartózkodott az alá­írástól. E szerint ez a kölcsön is idegen jellegű lesz. Az eredmény — ettől eltekintve — minden esetre örvendetesnek mondható s numerusokban beszélő biztos jele annak, hogy a pénzpiaczok elveszett bizalma ismét felénk fordul s megingott hitelünk szilárdabb lábon kezd állani. Az Ínség Hevesmegyében. A Tárna mellől. „Hát mit végeztek az urak a megyén“ — kérdezé fuvarosom a múlt gyűlésből hazautaztamban. No majd csak lesz segítség — válaszolok neki. „Bizony végezze­nek is valamit az urak — folytatá — mert különben baj lesz a szegénység között.“ Nos, mi baj lenne, viszonzom. Hiszen statárium van hirdetve. „Jó is lesz, ha már most faragják ki az akasztófa oszlopait“—végző komor hang­­nyom­attal. Nem is gondolják önök az inség iszonyát, mely sok községben már is szedi áldozatait. Halnak az emberek. A nép között az van elterjedve, hogy éhségben halnak meg azok. Pedig még a szép ősz első napjaiban va­gyunk, s még mindig van egy falat kenyere az embe­reknek. Hogy a hangulat milyen, fentebb jeleztem. A kormány körében rák módra halad a kölcsön­­ü­gye. A nép elveszti bizalmát s türelmét. Két havi tár­gyalás után még most sincs eredmény. A pénzügyminiszter intézkedéséről a hivatalos lap hozott felvilágosítást, hogy az adóexecutió megszünteté­sére már is történt utasítás. Annyit mondhatok, hogy midőn ezt a hivatalos lap­ban olvastam, Tarna-Erken javába folyt a zálogolás. És mit foglaltak? Kérdem az executort. Lovat, tehenet. Hát búzát nem ? „Azt nem, mert az egész községben csak két véka búzát találtam.“ * Ezen sorokat egy magánlevélből közöljük. Szerk. Az országos honvédegylet közgyűlése. (Saját tudósítónktól.) Arad, okt. 7. A reggeli órákban a városligeti helyiség termében gyűltek össze a honvédegyletek küldöttei az országos közgyűlés megtartása végett. Képviselve volt 30 honvéd­­egylet 77 köldött által. Gáspár András tábornok 10 órakor rövid beszéddel nyitá meg az ülést. Örömét fejezte ki afölött, hogy da­czára azon körülménynek, hogy a gyűlés nem a központ­ban tartatik, arra oly szép számmal megjelentek. Azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy számos bajtárs az Aradon elhunytak iránti tiszteletét kifejezendő jött el távoli vidékekről. Meghatva gondol vissza azon időre, midőn egy sorban küzdött azokkal, kik a boszu áldozatai lettek s kikhez a barátság láncra is fűzé. Szerencsésnek tartja magát, hogy neki jutott a szerencse 25 év múlva a régi bajtársak ülésén elnökölhetni. Kívánja, hogy a barátság köztük továbbra is megmaradjon. Ezzel az ülést megnyitódnak jelente. Az elnök beszéde zajos tetszéssel fogadtatott. Komlósy Pál jegyző olvass­a központi országos bizottság jelentését és a megvizsgált számadást E sze­rint a honvédmenház vagyona október 1-jént tét 37,140 frt 38 krajczárt. A számadás tudomásul vétetik s a pénztárnoknak a fölmentés megadatik. Székely Benedek indítványozza, hogy Kossuth La­josnak üdvözlő távirat küldessék. A távirat igy hang­zik : „Az 1848—49-iki honvédek országos nagygyűlésé­ből. A 13 tábornok martyromságot szenvedett egy ne­gyed évszázados napját Aradon ünnepelve, határtalan ragaszkodásuk és hazafius tiszteletük kifejezését küldik Magyarország volt kormányzójának.“ Szóba hozatott, hogy a tett adakozásokból több küldemény nem érkezett rendeltetése helyére. Erre vo­natkozólag indítványoztatott, hogy a tévedést ki kell puhatolni. Ez ügyben az intézkedéssel a menház bizottsága lett megbízva. Molnár János indítványozza, hogy a szabadságharcz­­ban elvérzettekért minden évforduló napján gyász isteni tisztelet tartassák. Ez iránt a külön intézkedés fölösleges lévén, az in­dítvány tudomásul vétetett. Elnök indítványozza, hogy első helyen jegyzőköny­vileg a városi hatóságnak mondassák köszönet a szives fogadtatásért s Arad város polgárságának. Az indítvány zajos éljenzéssel elfogadtatott. Fölolvastattak az üdvözlő táviratok. Zenta, Nagy- Kikinda, Tolna, Nagy-Becskerek, Győr s Brassóból, Kas­sáról és Borsodmegyéről levélben fejezték ki üdvözle­tüket az ottani régi honvédek. Mikor Zsigmond a még eddig minden évben ered­mény nélkül megtett indítványával áll elő, hogy a hon­védmenház vagyona csatoltassék a kormány által kezelt országos honvédsegélyző tőkéjéhez. Krivácsy József fölszólalására az indítvány elvet­tetik s a honvédmenház vagyonának külön kezelése to­vábbra is fentartandónak elhatároztatik. Indítványoztatott, hogy a 25-iki évforduló nap em­lékére érmek vezessenek, melyek eladatván, a tiszta jö­vedelem az Aradon állítandó szobor tőkéjének gyarapí­tására fordíttassék. Hosszabb vita után elhatároztatott, hogy ez ügyben a bizottság intézkedjék. Mikor sajnálatát fejezi ki, hogy a veszprémi hon­véd-egylet nincs képviselve, mert ez egyletnek 40.000 frt tőkéje van s­­ lehet, hogy hajlandó volna az érmek vezetéséhez szükséges összeget előlegezni. E tárgyban a veszprémi­ egylet nyilatkozatra fog felszólíttatni. Krivácsy indítványozza, hogy az érmek elárusítása a Mayer festő által bemutatott Kossuth képpel együt­tesen történjék. Nem fogadtatott el. Kovács Ignácz azt kérdezi, hogy azon terület, me­lyen az aradi vértanuk ideiglenes síremléke áll, megvá­­sárolható-e ? Lukácsy előtte szólott aggodalmát azon föltevéssel véli eloszlatni, hogy ama telket Arad városa megszerzi. Haas százados Lukácsy szavait úgy kéri módosít­tatni, hogy a telket nem a város, hanem az aradi honvéd egylet vegye meg. Az indítvány ily értelemben elfogadtatik s a kivi­tellel az aradi honvédegylet megbizatik. Krivácsy hangsúlyozva fejezi ki azon kívánságát, hogy a honvédegyletek továbbra is fenmaradjanak, mert testületi fellépésük az ügyre nézve sikere­sbb eredmé­nyű leend s az erkölcsi elismerést nyomatékosabban le­het követelni. Az indítvány zajos helyesléssel elfogadtatott azon hozzáadással, hogy a már kevés életjelt adó egyletek fölszólittatnak a tömörülésre s hogy ez ügy iránt nagyobb érdekeltséget tanúsítsanak. Komlósy a biharmegyei honvédegylet nevében üd­­vözlé az elnököt, a­mit ez a jelen voltak éljenzései közt megköszön. Ezután Komlósy párbeszédet tart, melyben kiemeli, hogy nem a régi sebeket föltörni jöttek össze, ha­nem azért, hogy kegyelettel áldozzanak a hősök emlé­kének. Az elnök - választmány tagjai viselt tisztükről le­mondanak. Gáspár András egyhangúlag megválasztatott elnöknek, noha öregségét hozva föl okul, nem akarta ezt elfogadni. A szülni nem akaró éljenés azonban az iránta való bizalom s ragaszkodásról meggyőzvén, az el­nökséget elfogadja. Erre hozzá fogtak a szavazáshoz. Az eredmény ez : Elnök: Gáspár Endre. Az e­l­n­ö­k : Földváry Albert, Szathmáry Mihály. Jegyző: Mikár Zsigmond, Gánó­­czy Flóris. Válaszmányi tagok: Borbély Sándor, Bellaágh Imre, Ch­orin Zsigmond, Csiky Sándor, Dobos József, Feleki Miklós, Zóy Henrik, Ivánka Imre, Krivá­csy József, Komáromy Alajos, Majoros István, Magolay Etele, Mednyánszky Sándor, Németh Albert, Nizsalovszky Antal, Oszeczky Antal, Patay István, Pethes Vilmos, Sréter Lajos, Sebestyén József, Schneider Antal, Tassy- Becz László, Várady Gábor, Tisza László, Szénásy, Menyhárt, Ludvigh, Németh János Domahidy István, Dőry János. A szavazás alatt a jelen voltak csoportokban le­­fényképeztették a debreczeni 13 honvédet s a menház­­ból jelen volt négy honvédet. Krivácsy az okt. 7-én tartott gyűlést azzal akarja megörökíteni, hogy ha a régi honvédek közül már egy sem lesz többé esetben, a menház alapból 31 honvéd gyermeke neveltessék. Haas elfogadja az indítványt, de mert az alapsza­bályokat vita nélkül nem szabad változtatni, azt a jövő közgyűlésre kéri halasztatni, de előbb a szándékolt vál­toztatás a hírlapokban köztudomásra hozassék. Elhatároztatott, hogy a hondrémenház az alapítás­kor kifejezett rendeltetés számára továbbra is fentarta­­tik. Hogy mi történjék a menházzal, ha nem lesz többé senki, ki oda fölvétessék, erről a központi bizottság fog véleményt készíteni s azt a jövő évi közgyűlésen előter­jesztendő A régi honvédzászlók ezután a menházba fog­nak adatni megőrzés végett. Ezzel az ülés véget ért. A karzaton középszámmal volt­ a hallgató közönség, köztük több hölgy. A múlt év deczember 20-iki határozatával a városi hatóság a párbér adót erőszakkal életbe léptette, melyet a „Magyar Újság“ folyó évi 7­ 1-ik számában már ismer­tettem, mely szerint az első virilis épen úgy 1 frt 20 krt fizet, mint a legutolsó napszámos, hanem a törvényható­ság még e felett sem döntött. Csupán annyit, hogy köz­gyűlési tárgyak közé sorozta. Átmegyek e törvénytelen párbérről a legköze­lebbi szeptember 21-iki képviselő gyűlésünk határoza­tára, melyet pótköltségvetés czímen hozott, s rögtön a törvényhatósághoz küldték jóváhagyás végett. De én is rögtön folyamodtam ellene. Ez mintegy 3000 frt katona pótadó, ebből minden állam adó forint után 10 kr esik mindenkire, ezt egy kissé helyesebb kaptafára húzták mint a párbért. Ennek története ez. Szeptember utolján egy hu­szár század, a hatodik ezredből téli szállásra jött hoz­zánk, a lómennyiség fele elszállásoltatott a katonai istál­lóban, egy negyed résznek a község házánák­ istállóba lett volna helye , de azt kiváltságos hatóságunk fentar­­totta a majdan érkező vendégeiknek, mit tettek hát? közköltségre közistállókat béreltek, azokat felszerelték, főtiszti lakokat szintén béreltek, mert viriliseinknek de­rogál főtisztnek s lovának szállást és istállót adni, fize­téses szállásmestert is fogadtak, szóval 3000 frt a költ­ség, ezt ki akarják vetni (katonai pótadó czimen) állam­adó irányában minden különbség nélkül, hogy ha a tör­vényhatóság a kilógó lólábára tapos majd. És mindaz akkor történik, midőn a községi jövedelemből , mint­egy 5000 forint felekezeti kiadásokra fordíttatik. Holott a községi törvény szerint, előbb a községi kiadá­sok fedezendők. A községi törvény 119. §-a pedig elrendeli, hogy a község kiadása annak jövedelméből fedeztessék, sőt a­­ 113. §­ és a 120. §-ok azt is elrendelik mik legyenek azon kiadások, melyet a község jövedelméből köteles fedezni. Szerencsétlen község az, a népe még szeren­csétlenebb, melynek 15.000 ezer frt évi jövedelme van, — mégis a képviseletje örökké azon működik, hogy rakhas­son több és több terhet a szegény nép vállára. Deficitet csinál, párbért erőszakol, katona pótadót vet ki, így nem is csoda, ha a község állami hátralékáért most is egy állandó adóvégrehajtó mellé még hármat rendelt a pénzügyőrség. — Mindezekre elmondhatjuk mi jász­apátiak, hogy nem csupán államilag vagyunk csehül, ha­nem községileg is. A tisztelt olvasó tájékozása végett elmondom a szállásolás ügyét. Az itteni virilisek és tehetős­ek a szo­­ros kertjükből kihordták istállójukat tanyának, a házuk­nál lévőt pedig tiszti lovaknak nem akarják adni, hason­lóan a pókháló által lakott két-három heverő szobájukat tiszti laknak. Mindezek felmentésére kellett a képviselő testnek közös istállót, közös tisztilakokat, és közös fő­zést közköltségen felállítani, és bérelni. De másik ol­dala is van a képnek. A kisebb birtokosság még nem csi­nálta tanyának istállóját, nagy része még inkább tartaná saját portáján és istállójában a katonát és lovát, mivel így sem sok ideig kellene ezeket aránylag tartani, mint pótadót fizetni. Aztán azt a szabályt hozták, hogy aki al­tiszti lakba egy-két darab bútort ad, az nem ad szállást, fekhelyet a katonának, a szegény nép azt nem teheti, s ezzel az egy-két darab bútor adással mentik fel a kvár­télyadás vagy fekvés alól a gazdagabbakat, a szegényebb tartja a katonát. Nem úgy édes virilis és főjegyző úr, hanem ha az 5, 10, 20, 30 ftos államadójú polgárok látják el fekhel­lyel a katonát saját házuknál, akkor önök fizessék a 3000 frtot Ez az osztó igazság Ez a rend. Egyik a katonának ad lakhelyet adjon a másik a lónak, akkor nem is kell katona pótadót kivetni, s rendben lesz minden. De pót­adót is vetni ki, katona fekhelyet is adni, ez kétszeres fizetés. Ha a törvényhatóság­ és törvényhozás, a katona beszállásolási terhet államadó arányában róná ki, foga­dom egy pár év múlva minden városban , sőt minden nagyobb községben lenne laktanya Magyarországon, s nem lenne oly igazságtalan beszáll­d­ás, mint most Jász-Apátin ez folyamatban van. — Őszinte tisztelője, T­a­­­t­h­y István. MAGYAR UJSÁG 1374. OKTÓBER 9. Milyen a ka­ona beszállásolás Jász- Apátin. Szíveskedjék becses lapjában soraimnak tért nyitni, hogy elmondjam minő igazságtalanul, s részrehajlással szállásolják itt el a katonákat, s hogy a hatóság és kép­viselőtestület miképen igyekszik megőrizni népünket a községi pótadótól, népünknek kárára. KÜLFÖLD. Németország. Amim volt német követ elfogatása foglalkoztatja most a külföldi sajtót. A berlini ..Börs. Cours.“ ezeket irja: „Az elfogatási rendszabály tagadhatlan, igen kel­lemetlen hatást gyakorol. Azon férfi, ki a császár és Bis­marck bizalmát oly mérvben bírta, hogy azon megbízást kapta, hogy a szövetséges kormányokat a béke alkudo­zásoknál képviselje, ki később követté neveztetett ki. Francziaországban, mint közönséges gonosztevő elfo­­gatik, börtönbe záratik, az általa lakott termek, anyóssá­­nak termei is kimotoztatnak, és senki sincs többé tekin­tettel az „okmánysikkasztással“ vádolt hajdani hivatal­nokra. Az egész ügy az önkény, önfejűség és kíméletlen­ség hatásával bír. De ezúttal azon érzet, melylyel a gyengébb iránt viseltetünk, nem állhat meg a tények higgadt felfogása mellett. Arnim gróf, kinek jogosult, vagy jogosulatlan dics­vágyát Bismarck hg. eljárása vérig sérté, a birodalmi kanczellár által bizalmasan és privatim hozzá intézett levelek birtokában van; ő azokat német követi minősé­gében kapta és vonakodik kiadni, állítólag azért, mert magánlevelek. Ezen ürügy gyermekes. Nem hiszszük, hogy a levelekben hallétről, vagy sportról van szó, hanem igen­is hiszszük, hogy azokat a külügyi politika vezetője intézte egyik legjelentékenyebb eszközéhez hivatalos ügyekben. E levelek nézetünk szerint hivatalos okmá­nyok jellegét viselik magukon, s legkevésbé tekinthetők magán­leveleknek és nem képezhetik a czímzett tulaj­don­jogának tárgyát. A büntető törvénykönyv gondosko­dik az okmányok ilyetén elsikkasztásáról s a birodalmi kanczellári hivatal megkeresésére a törvény egész szó-

Next