Magyar Ujság, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)
1874-10-02 / 224. szám
Annak idejében a 21-es bizottság munkálatára, e részben, megtettük észrevételeinket. A 21- es bizottság ide vonatkozó tervezetét mi rosznak ítéltük, s ha csakugyan ez alapon akarnak ismét javítgatni, majd a jövő fogja igazolni, hogy mennyire volt igazunk e tekintetben. Nem ismerjük még az értekezlet irányát, de az jelezve van a 21-es bizottság munkálatával, melynek tervezetére még áprilisban megjelent nézetünket, most időszerűnek tartjuk itt ismételni, s az értekező uraknak figyelmébe ajánlani. Hivatkozott czikkünk így szól: „ A 9-es albizottság munkálata következőleg írja körül a főispán hatáskörét: „a főispán hivatása és teendői következő elvek alapján lennének körülírandók. A főispán az összes megyei önkormányzatnak ellenőre, az állami érdekek képviselője, a megyei állandó választmány elnöke és a megyében exponált állami közegek feje legyen, mint ilyen a megye székhelyén lakjék állandóan, és ellenőre lévén az összes megyei önkormányzatnak, oly törvényhozási intézkedés teendő, hogy a főispánnak a megyéhez intézett kormányrendeletről mindenkor folytonos hivatalos tudomása legyen.“ Mit tesz ez, ami itt néhány sorban le van írva? annyit tesz , hogy minden megye székhelyén, a megyei kormányzás mellett, rendeztessék be még egy miniszteri hivatal is, melynek czíme leend: főispáni hivatal. Most centrális hiva van Buda-Pesten a belügyminisztériumnál, ami decentralisáltatni terveztetik a megyék székhelyére. Talán beolvasztva a teendőket az önkormányzat keretébe ? Épen nem. A centrálisért miniszteri hivatalok teendői, decentralisáltatnak ugyancsak miniszteri hivatalok körébe, az egyes megyék székhelyén. Vegyük fel mindjárt példaképen a gyakorlati életre alkalmazva. A tervezet azt mondja, hogy a minisztérium körében megtakarítások éreztethessenek el, a minisztériumhoz felebbeztetni szokott közigazgatási ügyek számát kell kevesbíteni úgy, hogy ezen felebbezések, bizonyos közeg rendszeresítésével ott a megyék székhelyén intéztessenek el. E czélból ajánlja a tervezet, az állandó választmány rendszeresítését, mely állandó választmány intézné el aztán a községektől, szolgabíráktól, alispántól, és az iskolaszéktől felebbezett ügyeket. Ezen állandó választmány elnöke lenne a főispán, ki egyszersmind feje a megyében exponált állami közegeknek,a mely közegek a közoktatás, adó és közlekedési ügyeket vezérlik, s melyek tisztán kormányhivatalok. Az állandó választmány miként szervezéséről most nem szólunk, ez intézményt a tiszta önkormányzat keretében, mi is nélkülözhetlennek tartjuk. Szólunk most tisztán annak fejéről, főnökéről, mely a tervezet szerint a miniszter által kinevezett főispán. Ugyan mondja meg nekünk valaki, így szervezve az intézményt, lehet-e megtakarításról az állami kiadások körében még csak szó is ? Mi még azt is feltételezzük — ami aligha lehetséges, tekintve a teendőket — hogy az állandó választmány működtetése, nem igényel költséget, kivéve az előadókat, mely előadói állomás, külön rendszeresítendő az állandó választmányhoz, miután tekintve a munkakört, mindenki be fogja látni, hogy a megyei jegyzők, kik az alispán előadó, e feladatnak is meglelni nem képesek, hacsak a megyékhez ehhez képest nem történik a jegyzők számának megállapítása, ami ismét már itt emeli a költségtöbbletet. Mondja meg valaki: váljon a főispáni hivatal, miután a főispán ily nagyfontosságú elnöki tisztség betöltésére van utalva, ezen felül még nemcsak „ellenőr“, hanem külön önálló főnök is, nem igényel-e oly hivatali berendezést, mely vetekedik a megyei kormányzat hivatala berendezésével ? A nagyfontosságú állandó választmány elnöke, a dolog természeténél fogva intézkedik az ügyek kezeléséről, melyek elnöklete alatt látandók el. Hiszen csak ezen ügyek kezelése is, minden megyében egy önálló hivatalt tesznek szükségessé az elnök körében, aki a főispán, így itt, külön előadók, külön kezelő személyzet, egész apparátussal — rendezendők be. Mert a megye rendes kormányzatához tartozó tisztviselők is hivatalnokok, kiknek feje az alispán, csaknem működhetnek itt, képtelenek lévén két urnák szolgálni. Mindezeken felül, a főispán körében más hivatali apparátus is szervezendő, mint a megyében exponált állami közegek főnöke rendelkezése alá, hogy azzal megfelelhessen feladatának; de hogy ő, mint a megyei kormányzat „ellenőre“ is, kinek a megyéhez intézett minden kormányrendelet megküldetik — eleget tehessen ezen kötelességének, ez irányban is ellátandó oly hivatali segédlettel, mely megfeleljen a feladat nagyságának. No most már maga elébe állíthatja kiki a tervezett főispáni hivatal képét, mely mivel sem áll hátrább a megyei közigazgatás központi kezelésénél, annak hivatali berendezésénél. Lesz status in statu. Két hivatali apparatus, egyik a megyei, másik a főispáni. Két főnök, egyik megyei, másik miniszteri, két parancsoló, két úr, két szék, melyek között a közönség ülve marad, száját tátva, hogy eddig egy hivatalnál végezték a mit majd így egyikben sem fognak végezni, csak a hivatalok száma szaporodott, mégpedig úgy, hogy ami eddig központosítva együtt volt kevesebb számmal, most minden megyében külön rendeztetett be — legalább is 50-szer nagyobb számmal. Hogy e tervezet, az önkormányzat szellemében mozogna, maguk a tervezők sem hihetik, legalább felteszszük, hogy oly balga tévhitben nem lehetnek. Hanem, hogy ily intézményt, a megtakarítás szempontjából javasolnak, azon nem győzünk eléggé bámulni. Ez alapon álló főispán, hivatalos berendezéssel, minden megye székhelyén évenként legalább 25—30 ezer irtot fog elnyelni. Tessék berendezni azt a hivatalt, mely az előirt főispáni teendők elvégzéséhez szült MAGYAR ÚJSÁG 1974. OKTÓBER 2. Véges — mindjárt kitűnik, hogy számításunkban a minimumnál járunk. De az, hogy költséget igényel, még semmi. Az anyagi kár mellett nagyobb az erkölcsi veszteség. Az önkormányzat lényege kijátszva, az önkormányzat áldása átokképen fog itt jelentkezni, midőn két főnök intézi egy helyen a kormányzást, gyarlóságaival együtt. Inkább maradjon központosítva az, amit a megyékben egyes kényurak, kormányhatalmasságok kezei közé óhajtanak lerakni. Olcsóbb is ez igy, de jobb is — s a mi a fő, nem mételyezik meg az úgy is mélyen aláhanyatlott közélet szellemét. Szederkényi Nándor. — A nemzetközi statistical congressus budapesti előkészítő bizottsága ma este a kereskedelmi minisztériumban Haynald Lajos érsek elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen Keleti Károly mint tanácsos részletes jelentést tett a congressusi állandó bizottságnak közelebb Stockholmban tartott értekezletéről. Ez előterjesztés kapcsában Keleti fölemlítő, hogy az előkészítő bizottságnak is kellene néhány kérdést fölvenni, s ő maga részéről a következő hármat ajánlja: A statistika és a földrajz határainak megállapítása. A közbenső áruforgalom statistikája. A statistikai magántevékenység szervesebb beosztása az átalános statiszikai tevékenységbe. E kérdésekhez többen hozzászólottak, míg végül abban történt megállapodás, hogy az állandó bizottság üléséről szóló jelentés, valamint a most említett javaslatok kőnyomatban osztassanak ki a tagok között, okt. 10-ig jelentsék be a tagok az általuk még javaslandó kérdéseket s a bizottság okt. 15-én újabb ülést tartson, melyben mind e kérdéseket megvitatja. Ez volt a mai ülés legfőbb tárgya. — A hírhedt határőrvidéki erdőüzlet sorsáról, terjedelmesebb közlemények vannak előttünk. A consortium illetőleg az abban érdekelt három bank: az anglo-hungarián, a franco-magyar bank és a magyar földhitel részvénytársaság, mint a „N. P. J.“ írja, megegyeztek, hogy az üzletet, még a kincstár által követelt nehéz föltétel alatt is, t. i. az egész biztosítéki összeg elvesztése mellett föloszlatják, s ezt a mai nap Mollináry altábornagy tudtára adják, hogy ez által az október 1-én esedékes három milliónyi összeg fizetésétől megszabaduljanak. A szerződés értelmében egy részletfizetésnek nem pontos teljesítése az üzlet föloszlását vonja maga után, minek folytán a bankok az utolsó órában kénytelenek voltak e nehéz áldozatra elszánni magukat. Ez a consortium tagjaira annyival érzékenyebben hat, amennyiben azok ifj. Pollák B. ellenzése folytán kénytelenek az erre eső veszteséget szintén viselni, s amennyiben a bankok, miután a kincstár vonakodott a szerződést valamennyi érdekelt fél írásbeli beleegyezése nélkül fölbontani, Pollák urnak teljes kártalanítását kényszerültek elhatározni. S hogy teljes legyen a kellemetlen meglepetéseknek sora, melyek az említett bankokat az utóbbi időben ismételve érték, a consortiumnak egyik, nem idevaló s csak másodsorban érdekelt tagja is tegnap délután tiltakozást nyújtott be az üzlet föloszlatása ellen, melyben azzal fenyeget, hogy pert fog indítani az általa letett biztosítéki összeg visszaadatása iránt. A tiltakozás legfőbb érve abból áll, hogy a svájczi consortiumnak, mely rövid idő előtt 2500 hold cserfaerdőt vett át, a határőrvidéki erdőüzlettől más oldalról 200,000 frtnyi nyereményválság ajánltatott föl s hogy a consortiumhoz is előnyös ajánlatok nyújtanak be egyes részletek átvétele tárgyában, Pollák úr taktikájának ezen utánzása azonban valószínűleg nem fog sikerülni, miután az új tiltakozó nem egyenesen érdekelt fél s így beleegyezése a szerződés fölbontásába a kincstár részéről nem is köttethetik ki. Ezen ügy egyszerűen per tárgyát fogja képezni a bankok és a többi érdekeltek között. Azon veszteségi többlet fölosztása, mely Pollák úr kártalanítása folytán állott elő, a bankok perceptuális részesülése szerint fog történni, s így az anglo bankot fogja a legnagyobb quóta érni. Eltekintve az említett, s csak néhány százalékkal szereplő cég követelésétől, mely per útján lesz érvényesítendő, az összes veszteség, mely a consortiumot éri, 3.300,000 frt ezüst — 3.450,000 frt papír, 600,000 frt költség, 60,000 frt mint az igazgató kártalanítása, s 250,000 frt az előre eladott favágatásért fizetendő kárpótlás. Összesen tehát 4.360,000 frt, melyből 1.500,000 frt fogja terhelni az anglo-bankot és 1.200,000 frt a franko magyar bankot és a földhitelrészvény társulatot. A maradékot egy másik érdekelt tag fogja viselni. — Az idő jelei. A bécsi „Neue Fr. Presse“ mai száma, egy érzékeny czikket közöl Magyarország pénzügyi helyzete felett. Mintha krokodilos könyeket látnánk, a jó sógor szemeiben, midőn tettetett érzelgéssel beszél arról, hogy mennyire érdekükben áll az a bécsieknek, hogy Magyarország erős s életképes legyen. „A legjózanabb érdekpolitika vezeti az osztrákokat azon óhajtásban , hogy Magyarország legyen erős!“ Természetesen, kutatja az ember, hogy mi az a különös érdek politika, mely a jó szomszédokat, ezen óhajtásukban verzérli. Elsorolja. Elég őszinte hozzá. „Az új quóta-viszony megállapítása, mindenek felett tekintetbe veendő, hogy az jövőre méltányosabban szabályoztassék mint most van, az osztrák reforát, — folytatja a sógor 1867. évben, kényszerhelyzetben volt, midőn a quóta megállapittatott, s igy jön elfogadva, a 70 : 30 arány. Egy ily kényszerhelyzet, többé nem foroghat fenn. A méltányosság követelményénél fogva, az osztrák tartományok javára, kiigazításnak kell itt történni, hogy lehetséges legyen, a reáluniót, üdvösnek s kívánatosnak tartani. Magyarország, ha G hy czy tervei sikerülnek, nem fog pénzügyi alárendeltséggel szembe állani Ausztriával, a quóta tárgyalás idejében, s ez javára fog nnni úgy Magyarországnak, mint Ausztriának, s igy a magyar pénzügy erősödése, közös ügy s érdek Ausztriával.“ stb. Körülbelül úgy beszél felőlünk a bécsi lap, mint a gazda, midőn hízóját nézegeti, s számolgatja hány fontot nyomhat, s mennyi hasznot fog majd súlyával hozni. Persze, érdekében áll, hogy mennél terjedelmesebb testalkatot öltsön jószága, különben nagy hézagot fog ütni calkulusán ő soványsága. Szerinte erősödnie kell Magyarországnak, hogy még több quótát emeljen hátára. Ezért kívánja a „N. Fr. Presse“ az ország erősödését. Szép bizt ez ha istentől van. A „N. Fr. Presse“, csak akkor tartja üdvösnek a reáluniót, ha mennél több terhet czipelhet Magyarország is. A maga szempontjából teljesen igaza van. De hát nekünk is meg van talán a saját szempontunk, mely szerint Magyarország nem azért létezik, hogy Ausztriának százados terhet, melyet ő emésztett fel — czipelje! Mi semmiképen sem tartjuk üdvösnek a reáluniót. Czipelje kiki a saját terhét, s ne quótázzunk egymással, aztán hadd boldoguljon kiki úgy , mint tud. Ezt kellene mondani a „N. Fr. Presse“-nek is, nem pedig krokodilus könnyeket hullatni felettünk. — Jövő vasárnap kezdődnek meg a választások a román metropolita-választó congressusra, mely tudvalevőleg e hó 28-ára van egybehiva. Erdély ugyanannyi képviselőt választ mint Magyarország, de mégis az erdélyi választások eredménye lesz az irányadó, mivelhogy a metropolita, mint nagyszebeni érsek, az erdélyi görög-keleti román híveknek közvetlen feje s a többi egyházkerület képviselőiről, a „P. Lt.“ szerint föl nem tehető, hogy az erdélyi képviselőket majorisálják s a nagyszebeni egyházkerületre oly főpásztort odrogáljanak, akit az nem akar. Erdélyben pedig, mint nevezett laptársunknak írják, Popea mellett csak Popasu karánsebesi lelkésznek van kilátása a megválasztatásra s csak ezek tekinthetők komoly jelölteknek. — Az olasz kormány a „M. P.“ szerint — e napokban küldte meg a magyar kormánynak azon törvény egy példányát, mely az olasz parlament és senatus által i. é. június hóban az esküdtszéki intézmény körül fölmerült visszaélések meggátlása tárgyában alkottatott. E törvény olasz czíme: Legge sul ordinamento dei giurati ed ai guidizi avanti le corti di assise. A bukaresti román fiatalság Thiershez egy feliratot intézett, melyben, kissé elkésve, örömüket fejezik ki a franczia terület fölszabadítása fölött s Thiers iránti elismerésüknek adnak kifejezést. Az 1000 aláírással ellátott levélre Triers a következően válaszolt: ,,Pár is sept. 22. 1874. Uraim! Kaptam az érmet, melyet önök nekem küldeni szívesek voltak s szívből köszönetet mondok önöknek érte. A kiállott idők egyik legbecsesebb emléke gyanánt fogom megőrizni. Pályám végéhez közeledve s arra törekedve, hogy hazám jövője fölött megnyugvást találjak, szívesen fordítom tekintetemet nem csak Francziaország, de mindazon országok fiatalságára, melyek hivatva vannak arra, hogy velünk jó barátságban éljenek és örömmel látom, hogy önöket ily jó szellem lelkesíti. A román fiatalság szorgalmas törekvő és Románia szabadsága és függetlenségéért szenvedélyesen lelkesül. Éhez neki szerencsét kívánok, de szabadságot veszek magamnak a következő megjegyzések tételére: Szeressétek a szabadságot, de nem az egy napi szabadságot, melyet heves rázkódtatás árán érhetni el, hanem azt, mely a rend, kitartás és szakadatlan haladásból származik, mely egyedül tartós, mert csak egyedül az van megérdemelve. Szeressétek a függetlenséget, de ne feledjétek emellett soha, hogy úgy a nemzetek, mint egyesek csak az átalános jólétben találhatják fel jólétüket ; ennélfogva szeressétek a világ békéjét, mely oly drága, kiválólag azon népekre nézve, melyeknek függetlensége még fiatal keletű, mert háborúban e függetlenség egy sakkozástól függ. Legyetek egyetértők, csendesek, szorgalmasak, vívjátok ki Európa tiszteletét, és ez lesz a legbiztosabb eszköz arra nézve, hogy megóvjátok függetlenségtöket és szabadságtokat. Bocsássanak meg, hogy akkor, midőn önök engem rokonszenveikről biztosítanak, tanácsokkal állok elő: ez azon emberek szerepköre, kik ismerik a világot s azt elhagyni készülnek. E tanácsokat adom önöknek, mint nemes nemzetük őszinte barátja, mely nemzet műveltségét a rómaiaktól kapta s abban kereste örömét, hogy azt Francziaországban keresse. És helyesen teszik, hogy ott keresik, mert Francziaország, mely annyiszor volt szerencsés a borzasztó harczokban, hogy ezúttal nem volt az, ez nem onnan van, hogy elvesztette volna régi tulajdonait, még mindig a földtőke egyik legfelvilágosultabb, legnemesebb, legvitézebb nemzete és mindig az lesz, hol az emberi tudást keresni fogják. Francziaország szereti, becsüli önöket és én sietek önöknek megküldeni óhajait és reményeit. A. Thiers:“ Spanyolország. Don Carlos nejét, mint egy távirat , jelenti, a franczia kormány Pauból kiutasította, s egyszersmind elhatározta a pyrennei határ teljes elzárását a carlisták ellenében.