Magyar Ujság, 1897. október (6. évfolyam, 288-302. szám)
1897-10-17 / 288. szám
s egy boldog korszak küszöbén áll s most tanúja lehetek azon közszeretetnek, melyet fönséged dicső atyjától öröklött és önmaga fényes tulajdonaival még inkább szilárdított, de tanúja azon közbirodalomnak is, melyet fönséged magas erényeivel és hazafiui törekvéseivel magának máris kivívott, mik által biztosítva látom nemcsak e nemes vármegye, hanem a szeretett honnak is boldog jövendőjét. Királyi megbízásomhoz képest tehát fönségedet e nemes vármegye főispáni hivatalába, minden ahhoz tartozó hatalommal és joggal, felséges urunknak nevében bevezetem, e nemes megye rendeit intvén, hogy a fönséges herczeg királyi helytartót törvényes főispánjoknak ismerjék és intézkedéseit törvényszabta engedelmességgel teljesítsék. Magam pedig ünnepelni fogom mindig e napot, melyen fönséged iránti hő szeretetemnek és a, magyar nemzetkezi élénk ragaszkodásomnak nyilvános jelét adhatom! Mély meghatottság fogta el a kedélyeket és a felriadó lelkesedés láthatólag megindította az ifjú főherczeget is, aki az aktus befejeztével ezekkel a szavakkal vett búcsút a megyétől : »Nem távozhatom a nélkül, hogy uraságtoknak irántam mutatott rokonszenvét és ragaszkodását meg ne köszönjem. Legyenek meggyőződve, hogy nekem mindig édes örömet okozand ezen első hivatalos működésemre leendő visszaemlékezés. Éljenek boldogul!« Kerek ötven esztendeje annak, a mikor ez történt 1847. október 16-án. Az a fiatal főkeretseg, aki az első nyilvános szereplése alkalmával olyan lelkesedésre gyújtotta a kedélyeket, azóta már sokszor bevitette lángolásra a magyar sziveket. Soha szeretettebb király még nem uralkodott I. Ferencz Józsefnél és mikor ma is az ország első vármegyéje ünnepi díszben üli meg a históriai beigtatás jubileumát egy nagy fejedelmi ajándék hálájának érzetével vannak telve a szivek. Ez az országos lelkesedés tette különösen őssé a mai fényes jubiláris közgyűlést. A gyűlés iránt hatalmas érdeklődés nyilvánult. A vármegyeház ódon épületének környékét a fogatok egész áradata vette körül. A megyeház oszlopos homlokzata , előtt parádét öltött lovasrendőrök foglaltak állást, a lomfxliszes kapuboltozat alatt, a lépcsőházban és az emeleti folyosón a vármegye díszruhás hajdúi állottak sorfalat. Szakadatlan sorokban érkeztek a díszmagyaros urak. A suhogó menték színes tömegéből itt-ott kivált egy aranyzsinóros uniformis. Honvédőrnagyi egyenruhájában érkezett Podmaniczky Frigyes báró is. A nagy díszterem falai ragyogó képnek képezték a keretét. A szögletekben és a rószaszin márványrácsos emelvény mentén gazdag lomb és pálmadisz zöldéll. Lombdisz övezte a király óriási állóképét is. A széksorokat magyar gálába öltözött urak és diszegyenruhás katonai notabilitások foglalták el, mögöttük sűrű tömegben az ünneplőt öltött megyebizottsági tagok. A karzatról, amelyet szép asszonyok, lányok sokasága foglalt el, egy darab virágos tavasz mosolygott alá az ünneplő vármegyére. A jubiláns közgyűlés fényes közönségének soraiban ott voltak: Darányi Ignácz dr. és Fejérváry Géza báró miniszterek, Lobkowitz Rudolf herczeg hadtestparancsnok, Forinyák Gyula altábornagy, de Sommain ezredes, Császka György kalocsai érsek, Szász Károly ref. püspök, Csávolszky József kanonok, Bogdánovics Luczián szt.-endrei g. v. e. helyettes püspök, Rakovszky István, az állami legfőbb számvevőszék elnöke, Harkányi Frigyes báró, Szapáry István gróf, Podmaniczky Géza báró főrendiházi tagok; a képviselőhöz tagjai közül: Podmaniczky Frigyes báró, Földváry Miklós, Kolozsváry Kiss István, Gallner Gyula, Luppa Péter, Gajári Géza, Halász Zsigmond, Tarajossy Sándor; a megyebizottsági tagok sorából: Bossányi László, Förster Aurél, Földváry László, Halász Orbán, Benedikti Gyula, Noszlopy Gyula, Freysinger Lajos, Darányi Gyula dr., Pilisy Béla, Széll Ignácz, Beniczky Ádám, Törley József, Halász Jenő, Kontra Kálmán, Schossberger Henrik, Pálmay Horváth István ; a megyei főbb tisztviselők közül ott voltak: Beniczky Lajos alispán, Fazekas Gusztáv főjegyző, Bellaágh Imre tiszti főügyész, Haskó László tiszti főorvos, Viczián Ádám főpénztáros, Dalmady Győző árvaszéki elnök , Dobroviczky László, Kemény Kálmán, Cséky László gróf, Mészöly László, Marsalkó Gusztáv jegyzők; Szilágyi Lajos, Kapczy Vilmos főszolgabirák; ott voltak továbbá: Borszéky Soma nyug.miniszteri osztálytanácsos, Suhajda István dr., Biró Zsigmond, a pesti hazai első takarékpénztár igazgatósági tagja A küldöttségek sorában: Márkus József, Budapest székesfőváros polgármestere , Kecskemét város törvényhatósági küldöttsége, Kada Elek polgármester, Fekete István helyettes polgármester, Szegedy György tanácsos, Jaghy László főjegyző, Vámos Béla főkapitány, Szeless József törvényhatósági bizottsági tag. Nagy érdeklődést keltett három őszfürtü úr, akik az 1847-ik évi október hó 16-ikán tartott emlékezetes ülésen is jelen voltak: Pilisy Béla földbirtokos Nagy-Kátán, Vitkay János jegyző Csobánkán, Poós Lajos Pestmegye nyugalmazott írnoka s 1847-ben megyei esküdt. Az elnöki emelvénytől jobbra föl volt állítva az a fekete bőrből készült támlásszék is, a melyben az 1847. évi gyűlésen Ferencz József főherczeg ült s a mely szék föliratos rézlappal van ellátva. A díszközgyűlés megnyitása előtt Beniczky Lajos alispán indítványozta, hogy a főispánt küldöttség hivja meg s e czélból fölkérte Bossányi László, Földváry László cs. és kir. kamarás és Pilisy Béla bizottsági tagokat. Beniczky Ferencz főispán ragyogó diszmagyarban s az összes rendjeleivel ékesítve, kevés vártásva megjelent s éljenzéssel fogadtatva, a következő beszédet mondotta, a melyet a közönség állva hallgatott végig. A Magyar színház megnyitása. Az első lépés. A Gésák. — A »Magyar Újság« eredeti tárczája. — Íme megtörténik Magyarországon az a csoda, hogy alig két év lefolyása alatt a magyar színművészet számára már a második új otthont avatják fel. Tegnap nyílt meg a Magyar Színház, mely barátságos hajlékában szívélyes szeretettel fogadja vendégül a magyar színművészetet. Jogos lelkesedés tölti el szívünket látva ezt a rohamos fejlődést. Hisz alig néhány évtizede még, hogy Thália hivatott és hivatatlan papjai dideregve árva-fázva vándorbottal kezükben hirdették a magyar szó dicsőségét. Nem volt otthonuk, nem volt egy kis helyük, hol nyugalomra hajthatták volna fejüket, hol biztosan meghúzhatták volna magukat az idő viszontagságai, a sors csapásai elől. A sok nélkülözés és nyomor csak fokozta lelkesedésüket. Ennek lobogó lángjánál melegedtek, egy szép jövő reményében nélkülöztek, küzdöttek. És ime fellendült a magyar színművészet. Gyorsan, rohamosan nőtt meg, mint a dagadó folyó. Nem fért már medrében, elöntötte a partokat, de nyomában nem kelt pusztulás, romlás, hanem a megtermékenyített talajból buja növényzet fakadt, illatos, pompázó virágok. A vén törzsfának legújabb hajtása a »Magyar Színház.« A czimben benne van czélja, a hely, a hol épült megmagyarázza hivatását. Nem a fényes paloták sorában ütötte fel legújabb hajlékát a magyar színművészet, hanem meghúzódott, szerényen a külváros apró házacskái között. Itt akar magának híveket, barátokat. Hódítani akar oly helyen, hol még a magyar kultúra nem fejlődött ki teljes nagyságában, hol még lépésről-lépésre kell tért nyernie. Nem könnyű feladat. Kitartás, szorgalom s önzetlen lelkesedés kell hozzája. Vájjon a Magyar Színház gárdájának meg van-e mindez? Elődeik példaképe megtanítja őket a küzdelemre. Ma nyílnak meg kapui. Nem magyar író szólal meg legelőször benne, hanem angol. A köszöntésben tehát kell, hogy gáncs vegyüljön, mikor látják, hogy egy magyar színházat idegen költő művével avatják fel. Hisz hál’ Isten annyi már a magyar író, hogy szinte már sok. És soraiban bizonyára akadt volna akárhány, ki megirt volna egy eredeti darabot. Az a mentség, hogy a felszólított magyar író nem készült el darabjával, nem fogadható el. Hát miért nem készült el ? Mindez azonban korántsem von le semmit a »Gésák« angol operetta értékéből. Igazi remekmű, egy nagy, eredeti tehetség ihletett munkája. Csak most értem, hogy miért szeretik a kínaiak s a japánok annyira a teát. Mi rendesen fázva csatakos nedves időben szürcsöljük a melegítő folyadékot többnyire egy füstös kávéház márvány asztala mellett, vagy egymagunkban otthon elhagyott, csendes szobában. Bezzeg a szopfos embertársainknak jobb dolguk van. Szép, barátságos palotákban szolgálják fel nekik az illatos, párolgó teát, a gyönyörűséges kis gésák. Ezek a gésák a földön élő angyalok, kiknek csak az a hivatásuk, hogy a szegény japániak életét megédesítsék. Tánczolnak, énekelnek, hogy az ember elmámorosodik tőle. Ilyen gésa Mimóza is, kinek énekéért és tánczáért messze földről elzarándokolnak az emberek. Yum- Csi, a teaház tulajdonosa, őrzi is, mint a szinaranyat. A szép Mimózáért lelkesedik a vén Imáidiáárki is s már annyira elveszíti fejét, hogy nőül akarja venni. De hát Mimózának is van jobb dolga, semhogy egy vén márkinak tánczoljon, énekeljen, mikor szive Reginaid angol hajóshadnagyért dobog. De még az Operette librettisták sem könynyítik meg a szerelmesek dolgát. Reginaid nem szabad. Menyasszonya van, Molly Seamore, egy ördöngős, élénk kis leány, ki ugyancsak elbusul, mikor azt hallja, hogy vőlegénye a gésák körül legyeskedik. Bánata rövid, mert könnyen segít magán. Felcsap szintén gésának. Ebből lesz csak a baj. Imám márki amint megtudja, hogy Mimóza nem szereti, éktelen haragra kel. Elhatározza, hogy elpusztítja az egész teaházat s a gésákat elárverezi — úgy a mint az a gésák szomorú sorsa. Majd történik a nyilvános liczitáczió, de ezen nem Mimózát veszi meg a márki, hanem Mollyt. Marmost mi lesz ebből ? A márki megtudva a valót, tágítani sem akar Molly mellől, úgy állva bosszút az angolokon, kik elcsenték tőle Mimózát. Ő feleségül veszi Mollyt. A jó Mimóza aztán rendbe hozza a dolgot. Kisegíti Mollyt, menyasszonyi ruhába öltöztetve egy franczia leányt Juliettet. Az angol hajóshadnagy megkapja menyasszonyát. Mimóza pedig szabad lesz s egy japáni tüzértiszt öleli szerelmes keblére. Világos dolog, hogy az ilyen egyszerű, naiv történet színhelye nem lehet Európa. Az, ilyesmi mai napság csak Kínában vagy Japánban történhetik meg. Itt még jó dolguk van a szövegíróknak. A szines jelmezek, az eredeti tánczok, az exotikus hangulat s a többi külső csillogás képezi a belső ürességet és értéktelenséget. Valószínű az is, hogy az ostoba kis szöveg miatt ez az operette nem indult volna diadalmas világkörútjára, mint az tényleg megtörtént. A főérdem tehát a zeneszerzőé Sidney Jonesé. Sidney jelenleg egy huszonkét éves fiatal mester, s egy londoni színház karmestere, hol három év óta egyebbet sem adnak, mint a »Gésákat.« Eddigele kilencözszázsor kerültek szilire. Sidney először a »Singer linger loo« keringővel tűnt fel, a »Gésák«-kal már oly magaslatra emelkedett, hogy az angolok egy sorban emlegetik Sullivan-nal, az ő legnagyobb operette-költőjükkel. És méltán. Az az eredetiség, dallambőség és ötletgazdagság, amely a Mikádó zenéjét tette értékessé, a »Gésák« zenéjének is nagy becset kölcsönöz. Csupa dallam, dal, finom eredetiség és ötlet az egész* MAGYAR ÚJSÁG, 1897. október 17. Beniczky főispán beszéde. Mélyen tisztelt díszközgyűlés! Ma van félszázados évfordulója annak, hogy ő cs. és kir. apostoli felsége, jelenleg dicsőségesen uralkodó urunk, királyunk, mint ifjú főherceg, királyi biztosként e teremben megjelent és István főherceg ő fenségét Pest-Pilis és Solt egyesült vármegyék örökös főispáni székébe beiktatni méltóztatott. Ama napot ünnepelni jöttünk mi ma össze, a melyen az ifjú főherceg itt legelső közszereplését kezdette meg és a midőn zengzetes magyar nyelvünkön a többi közt a következő szavakat mondotta: »Magam pedig ünnepelni fogom mindig e napot, a melyen a magyar nemzethez való élénk ragaszkodásomnak nyilvános jelét adhatom.« A magyar szívnek oly édesen bangzó azon szavakra a lux keblünk visszhangja csak az lehet, hogy örömérzésekkel ünnepeljük és hálás szívvel köszönjük meg a legjobb és legbölcsebb fejedelmünknek a múltban, mint a jelenben, atyai jóindulatának, királyi kegyének magasztos nyilvánulását. És midőn a jelen emlékünnep tárgyában összegyűlt díszközgyűlés tagjait üdvözölni szerencsém van s a közgyűlést megnyitom, hazafias