Magyar Ujság, 1897. november (6. évfolyam, 303-331. szám)

1897-11-02 / 303. szám

1897. november 2. MAGYAR ÚJSÁG. Halottak napja. Budapest, nov. : A kegyeleté és a gyászos megemlékezésé ez a mai nap. Kivirultak a sírok és a nehéz no­vemberi köd homályán égő olajmécsek és gyer­tyák fénye tört keresztül. Borongós és gyászos maga az időjárás is. Vastag pára borult a te­mető fölé és sűrü, aprószemű eső szitált, mialatt az emberek ezrei zarándokoltak ki a sírokhoz, emlékezvén a halottakról és oda helyezve hant­jaikra kegyeletük koszorúját. Különösen népes volt a Kerepesi-úti temető, a­mely előtt a Köztemető-úton valóságos búcsút rögtönöztek a koszorú, virág és viaszgyertya-áru­­gak. Itt szerezték be a szegényebb emberek sze­retteik sírjának szerény díszítését. Elhunyt jeleseink sírjai pazarul voltak éke­sítve virággal és koszorúval. Kossuth Lajos sírja egész kis pálmaliget volt. Köröskörül délszaki növények övezték s a sir fedő lapján tömérdek koszorú feküdt. Köztük: Kossuth Ferenczé és Kossuth Lajos Tódoré és Ruttkayné Kossuth Lujzáé. A Deák-mauzóleum oromzatát gyászdrapéria fedte s benn égő kandeláberek szórták fényüket a haza bölcsének fehér márvány szarkofágjára. A mauzóleum körül friss virággal voltak ékesek a Kamermayer Károly, Klapka György, Irányi Dá­niel, Trefort Ágost, Helfy Ignácz, Salamon Fe­­rencz, Xantus János és Horváth Gyula sírjai. A Batthány-mauzóleum végtől-végig fekete posztóval volt bevonva s a főváros színeivel pom­pázó hatalmas babérkoszorúk feküdtek a Bökk Szilárd, Szilágyi István és Ráth Károly sírján. De fel volt díszítve a legtöbb sír. A temetői ünnepélyek sora már tegnap dél­után megkezdődött, a­mikor leleplezték Székely Imre zeneszerző síremlékét. Ságh József szép be­széde után lehullott a lepel az emlékről, mely vö­rös márványból készült. A második síremlék, a­melyet lelepleztek, a Ligeti Antal festőművész síremléke. Ezt az emlé­ket az orsz. képzőművészeti társulat állíttatta köz­adakozásból s az emlékművet Donáth Gyula, a je­les szobrász mintázta. A leleplezési ünnepen, mely ma d. e. 11 órakor volt a kerepesi-uti temetőben s a melyen nagy számmal jelentek meg az orsz. képzőművészeti társulat és a magyar képzőművé­szek körének a tagjai. Feszty Árpád a két mű­­vésztársnak nevében megható szép beszédet mondott. Kivonult, hagyományos szokásához híven az egyetemek ifjúsága, hogy kegyeletes megemlékezés­sel koszorút helyezzen elhunyt jeleseinek sírjaira. Esős, borús időben gyülekeztek reggel nyolc­ órakor az egyetem szerb-utczai bejárója előtt és innen feketében, válaikon fehér szallagkokárdá­­val gyász­fátyolos zászlók alatt vonultak ki a te­metőbe, a­hol koszorút tettek és beszédeket tartottak Woronieczky Micziszláv sírjánál Bajcsányi Gyula jh., Forinyák Géza sírjánál Szily Ádám jh., a vértanuk sírjánál Szöllősy Ferencz m. é. h., Csányi László sírjánál Szabó Albert jh., Deák Ferencz sírjánál Vetzák Ede jh., Irányi Dániel sírjánál Grämling Kornél jh., Trefort Ágoston sírjánál Nyáry Béla jh., Klapka György sírjánál Hozó Jenő jh., Kossuth Lajos sírjánál Ort­­manni Albert jh., Csiky Gergely sírjánál Im­­rey Lajos jh., Garay János sírjánál Tóth Károly jh., Vajda János sirjánál Kassics Ozmán jh., Batthyány Lajos sirjánál Ilets Ödön jh., Kisfaludy Károly sirjánál Lenkey Géza bh., Toldi Ferencz sirjánál Lovassy Ernő jh., Arany János sirjánál Wallentinyi Samu bh., Vörösmarthy Mihály sirjánál Brighoffer J. jh., Greguss Ágost sirjánál Szutor Zoltán bh., Stoczek József dr. sirjánál Tóbiás Károly m. é. h., Ybl Miklós sirjánál Stoffer Imre m. é. h., Gerlóczy Gyula sirjánál Breznay Géza m. é. h., Hunyady Jenő sirjánál Maly Ferencz m. é. h., Kriesch János sirjánál Rösner Gusztáv m. é. h., Weisz János Ármin sirjánál Bischer Géza m. é. h., Klimm Mihály sirjánál Nádosy Vilmos m. é. h., dr. Jendrassik Jenő sirjánál Keruller Jenő oh., dr. Kovács József sirjánál Elischer Gyula oh., dr. Lenhossék József sirjánál Mikecz Miklós oh.,, dr. Margó Tivadar sírjánál Bolemann János oh., dr. Balassa János sirjánál Haumer Dezső oh., dr. Jurányi Lajos sirjánál Ibeser János oh., dr. Rupp N. János sirjánál Sencsich Antal oh., dr. Wagner János sirjánál Koch Béla oh., dr. Csausz Márton sirjánál Bradách Emil oh., dr. Semmelweisz Ignácz sirjánál Hecht József oh., dr. Szabó József sirjánál Plesch János oh., dr. Balogh Kálmán sir­jánál Balázs Dezső oh. goru. Nem akarom elveszteni, az állásomat. Leg­jobb, ha hazamegy. — Csitt odalenn! Nem tudunk aludni! — szól le valaki az első emeletről s utána egy ablak haragosan becsapódik. Mit tehettem volna egyebet? Leverten, meg­szégyenülve, boszankodva távoztam a kapuból. — Angélique ezt tudhatta előre! — mormol­tam magamban. Még egy félóráig ólálkodtam a ház körül, bízva a jó szerencsében. De hiába! Elindultam hát hazafelé. Nagyon fáztam, az orrom szinte megfagyott. Az ablakaim még mindig kivilágítva. — Ah, Robinet asszony kitartó! — mondom magamban. — Hogy kinevetne, ha megtudná az esetemet . . . De nem, nem fogsz káromon örülni. Hideg van, de nem megyek föl. Várjon csak, vár­jon rám, kedves Robinet asszony! Nem mentem föl. Egész éjjel , kóboroltam. Inkább fagyoskodom, de Robinet asszony haját nem simogatom a meleg kandalló mellett. Pedig idelenn tiz fok hideg van! Ép hármat ütött a toronyban, mikor ismét a házam tájára vetődtem. Ablakaim ekkor már söté­tek voltak. Csöngetek s mikor a kapu megnyílik, rohanok föl a lépcsőn. — Nincs itt senki? — kérdem az ma­gamtól. — Nincs uram. — Nem is volt? — De igen ! — Ki? — Azt nem tudom, de azt láttam, hogy ta­karos teremtés volt. Különben irt levelet is, oda­benn van az Íróasztalon. — Nem az az asszony volt itt, aki már több­ször itt volt. — Nem uram. Rossz sejtelem fogott el hirtelen. Berontottam szobámba. S ott találtam íróasztalomon ezt a le­velet : »Féltem, hogy tizenegykor nem engedik be önt a kapunkon s nem akartam, hogy azt higyje, hogy megtréfáltam, azért elhatároztam, hogy inkább meglepem önt. Eljöttem ide s vártam önre. Bizonyára valamely más asszony miatt maradt el ily soká hazulról. Egyéb okot nem tudok elképzelni. Tudja jól, hogy féltékeny és büszke vagyok. Nevetségessé lettem az­által, hogy ilyen soká vártam önre. Szégyenlem ma­gamat . . Hiába is iparkodnék magyarázni a dolgot ... Kívánom annak a másik asszonynak azt a boldogságot, a­melyről én álmodtam. Angélique. És én az egész éjjel dideregtem az utczán! Az igazi okot nem vallhattam meg Angéliquenak, mert hisz ha megtudná, hogy miért nem voltam otthon, elárulnám magamat. Pedig, ugy­e, nem követtem el az éjszakán semmi rosszat! A­mit pedig hazudni próbáltam neki, nem hitte el, így ért véget ennek a szerelmemnek a története. A nyomor áldozata. — Saját tudósítónktól. — Budapest, nov. 1. Ma, halottak napján a főváros egy csendes utczájában a halálba kergetett két, szerencsétlen embert a nyomorúság. Ezt a drámát az Ínség csi­nálta, a­mely már régóta hajszolta a boldogtalan párt a nélkülözések kálváriáján keresztül egész a sírig. Megölte magát, a feleségével együtt egy sze­gény öreg ember, a­ki valamikor jobb napokat is látott. Nyomorogtak, éheztek és meghaltak, mikor már nem bírták tovább. Folyó évi szeptember hó elsején Tichy Sán­dor kaposvári születésű, 5­7. éves magánzó,­­ a­ki egykor a Buda és Vidéke czímű fővárosi hetilap szerkesztője is volt, feleségével, szül. Krausz Te­rézzel a Csalogány­ utcza 11. számú házban özv. Endtner Károlynénál egy hónapos szobát bérelt, a­melyért havonta tíz forintot fizetett. A házaspár békében élt és rendesen fizette a szobaaszonynál a kikötött díjat a lakásért és egyéb apróságokat. Októberben azonban nagyon rosszul mehetett a dolguk, mert az asszony sokszor panaszkodott, hogy nem tudja, mit fog a következő napon enni. Tichy is nagyon levertnek látszott és többnyire odahaza tartózkodott. Endtnerné hallotta, hogy Tichy felesége több­ször mondogatta férjének, hogy hagyja őt is dol­gozni, beáll szívesen akár cselédnek is. Az öreg Tichy ilyenkor nagyon megharagudott és kijelen­tette, hogy inkább megöli magát, semhogy el­tűrje, hogy felesége cseléd legyen. Egy napon nagy perlekedés hallatszott a kis szobából. Az asszony férje tudtán kívül cselédkönyvet váltott és tényleg cselédnek akart beállani valahova. — Megkeresem a kenyeret számunkra. Hi­szen nem éhezhetünk folytonosan! így beszélt az asszony sírva. Férje azonban addig könyörgött neki, míg lemondott szándékáról. Tichy pedig ellátogatott a Margit-úton lakó nővé­réhez, a­ki egy hivatalnok felesége. A nővére gyakrabban segítette ki néhány forinttal. Tegnap egész délután otthon voltak és elég jó kedvüeknek látszottak. — Ma este dől el, várjon lehet-e még ne­künk szerencsénk. Ha igen, úgy holnap elhurczol­­kodunk innen a Városmajor­ utczába, a­hol egy szép háromszobás lakást béreltünk ki — mondta Tichyné a szobasszonynak. Özv. Endtnerné ma reggel fél hét órakor éppen a piaczra készült, a­mikor Tichyék szobá­jából nyöszörgést hallott. Odasietett az ajtóhoz, a­melyet azonban nem tudott kinyitni, mert belül­ről be volt zárva. A közeli rendőrségre sietett tehát a háziúrral, a­honnan mindjárt egy rendőr­tisztviselő jött ki a helyszínére. Feltörték a sze­gényes szoba ajtaját. Véres látvány tárult eléjük. Az ágyban merev tagokkal, sápadt arc­c­al, vértócsában hálva feküdt az asszony. A földön az ajtó és asztal között fetrengett a férfi, a­kinek szájából patakzott a vér. A belépők láttára fel­­emelkedett és csak annyit tudott szólni: — Segítsenek . ..! Aztán visszarogyott. Tichy mellett a földön egy hatlövetű forgó­pisztoly feküdt, a­melyből két töltény hiányzott. A szerencsétlen ember az asszonyt — úgy látszik — mikor az még aludt, lőtte agyon. A golyó a nő bal füle mellett haladt az agyba és rögtöni halált idézett elő. Tichy aztán maga ellen fordí­totta a fegyvert és szájába lőtt. Még élt, a­mikor a mentők kocsira szállították, hogy­ a Szt.­János­­kórházba szállítsák, de útközben meghalt. Mindkét holttestet erre beszállították a törvényszéki boncz­­terembe. A házaspár nem hagyott hátra semmi iratot, de azért bizonyos, hogy a nyomor kergette őket a halálba. Tichy barátai előtt sokszor nyilatkozott oda, hogy megöli magát, mert öreg már és a mun­kája után nem tud megélni. Tichy ezelőtt öt esztendővel ismerkedett meg feleségével, a­ki özvegy asszony volt és egy elég jól jövedelmező korcsmát vezetett Budán. Házas­ságuk után egy esztendőre a balsors kezdte ül­dözni őket. A vendéglő tönkrement, bútoraikat elárverezték, nem maradt semmijük. Azóta életük valóságos czigányélet volt. Koplaltak, fáztak és hónapos­­ szobáról hónapos szobára vándoroltak, mert sehol se tudták pontosan fizetni. Négy évi hosszas nyomorgás alatt bőségesen volt okuk megunni az életet, a­melytől most önkéntesen váltották meg magukat. FŐVÁROS, Budapest, nov. 1. (Az árvízvédelmi szabályzat.) A főváros közgyűlése tudvalevőleg szabályzatot alkotott a főváros árvízvédelme dolgában és egyúttal el­­­járási utasítást is bocsátott ki. A belügyminisz­ter a szabályrendeleteket, a­melyeket a föld­művelésügyi miniszter már korábban jóváhagyott volt, ma érkezett leirata szerint a jóváhagyási záradékkal ellátta. (A VII. ker. Reform-párt.) A VII. kerületben megalakult »Reform-párt« nagy tevékenységet fejt ki és a nagygyűlésen elfogadott programmja már is számos választót nyert meg a pártnak. Leg­újabban a párthoz való csatlakozásukat jelentették ki és választottak az elnökségbe: dr. Batizfalvy Sámuel egy. tanár, dr. Derekassy László orvos, Gyöngyössy János ker-, miniszteri tanácsos, dr. Jel­linek Adolf és dr. Jellinek János orvosok, dr .Kél- 3

Next