Magyar Ujság, 1898. április (7. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

, és nem bízván az elv hatalmában, erőszakos rom­bolással akarná létesíteni azt, a­mit a történelem tanúsága szerint az életrevaló organizmus minden­kor kivívott magának; vagy ha ugyanazon törté­nelemből nem tanulná meg azt, hogy minden élő és életrevaló társadalmi szervezetnek szüksége van azon természetfeletti erőre, azon hatalmas vallás­erkölcsi tényezőre, mely a régi czivilizácziókat te­remtette és fentartotta és a­mely nélkül újabb, magasabb czivilizáczió nem létesülhet. Voltak a czivilizácziónak már hasonló átala­kulásai, átmeneti stádiumai, sokszor kisebb, sokszor nagyobb rázkódtatással, a szerint, a mint a meg­­ifjadott társadalom szervezésére az emberi bölcse­­ség az eszközök megfelelő megválasztásánál a jog­ és igazság felismerésével és az emberiség eszményi czéljainak szemmel tartásával megtalálta a helyes kibontakozási módot. De ha olykor-olykor be is borult az ég, a felhők felett ott ragyogott a nap — a vallás­ — az események menetében ott működött az isteni Gondviselés keze, mely vezette az emberiséget, mely őrködött saját isteni keze műve felett, hogy az emberi szenvedélyek hullámzásai közepette el ne merüljön és új isteni hasonlatosságát sértetlenül fentartsa; őrködött a saját vérével szerzett és di­csőített anyaszentegyháza felett, hogy az, mint vi­lágitó torony a magasról küldje szét az isteni ma­­laszt sugarait, hogy magához visszaterelje azokat, kiket az élet hullámai tán messzire ragadtak, hogy az új társadalmi viszonyok közt is maradjon az, a­mi volt kétezer éven át: az emberiség vezetője és útmutatója. Kétezer éven át a katoliczizmus vezette az európai művelődést, közel ezer­­ éve pedig annak, hogy a katoliczizmus vallás-erkölcsi ereje segítette fentartani nemzetünket. A történelmi tények mind Európában, mind hazánkban a katoliczizmussal a legszorosabb viszonyban tűnnek fel. Magyarország­ban pedig a nemzet életével oly­annyira össze­függnek, hogy magyar művelődési történelmet katoliczizmus nélkül írni nem is lehet. A nemzet élete úgyszólván a katoliczizmus életével összeforrt. Ha tehát a történelmi eseményekből és tények­ből következtetést lehet vonni azon tényezőre, mely nemzeti művelődésünket vezette, akkor a katoli­­czizmustól lehetetlen az elismerést elvonni. Ma lel­kemben Szt. István dicső nagy alakja tűnik fel. Ő tette le a kereszténységgel együtt nemzeti életünk alap­kövét. Ezen épült a haza. Nyolczszáz éven át az ő szent szelleme szerint fejlődött nemzeti életünk, van nagy eseményekben gazdag történelmünk, a kormányzatban, a törvényhozásban, a jogszolgálta­tásban, a közéletben a katolikus elvek voltak irányadók, — mindezekből következtetést lehet vonni arra, hogy az isteni gondviselésnek különös kegyelme tartotta fenn e nemzetet, de reményt is lehet meríteni, hogy bármit rejtsen is magá­ban a jövő, bármily átalakuláson menjen is át édes hazánk, azon isteni erővel, mely azt eddig fentartotta, a kettős keresztnek oltalma alatt, — melyet a nagy és szent király szép és kedves ha­zánk bérczeire feltüzött, — élni, izmosodni, és vi­rágozni fog. A Szent-István-Társulat pedig az egyház és haza szolgálatában mindig meg fogja tenni köte­lességét. Az éljenzéssel fogadott megnyitó beszédért Esterházy Móricz Miklós gróf tolmácsolta a köz­gyűlés köszönetét. A jelentés. Az alelnöki jelentést a közgyűlés olvasat­­lanul tudomásul vette. Kihirdették ezután a tud. és írod. osztály új tagjainak névsorát. Ezek a­ következők: dr. Acsay Antal, dr. Eszterházy Sándor, Beininger Ferencz, Kovács Sándor, dr. Názy Engelbert, dr. Bécsey Viktor, dr. Rézbányai Ferencz, dr. Ze­inger Vilmos és Wosinszky Mór. Az igazgatóválasztás. Kiss János dr. igazgatói jelentését is tudo­másul vette a közgyűlés. Sajnálattal hallotta az igazgató lemondását, de azért lelkesen éljenezte őt, a­mikor bejelentette, hogy egyetemi tanár­nak nevezték ki. Bets Ödön dr. indítványára a közgyűlés fölkéri az igazgató választmányt, hogy a távozó igazgató érdemei iránti elismerésének valamely formában érvényt szerezzen. Ezután igazgatónak csaknem egyhangúlag Kaposi Józsefet, a Magyar Szemle szerkesztőjét választották meg. Tudomásul vette a közgyűlés a társulat va­gyoni állapotára vonatkozó jelentéseket. MAGYAR ÚJSÁG, 1898. április 1. Az igazgató választmány új tagjai lettek: Bellágh Kálmán, dr. Purih Iván, Tomcsányi Lajos, dr. Várossy Gyula és gr. Zichy János. A közgyűlés végül Balogh Sándor dr. indítvá­nyára elhatározta, hogy a pápának, mint min­den esztendőben, az idén is 1000 franknyi ado­mányt küld. Április tizesnegyedike. — Beszélgetés a rektorral. —• (Saját tudósítónktól.) Budapest, márczius 31. Az egyetemi ifjúság tegnapi közgyűlésén — melyen alig 200—300-an voltak jelen — kikelt az április 11-ikének megünneplése ellen. Ezzel szemben a főváros törvényhatóságának a fáklyásmenetet rendező bizottsága felkérte az egyetem rektorát, hogy az ifjúságot szólítsa fel a fáklyavivők közé való sorakozásra Herczegh­ Mihály dr. ma a következő felhívást tétette ki az egyetem fekete táblájára: »Hazám ifjúsága, nemzetem büszkesége! A tudomány-egyetemen oltár van emelve a királyhüségnek. Ez képezi a magyar géniusz egyik legrégibb és legragyogóbb tulajdonságát. Ennek a vért és életet áldozó ősi király­hüségnek emlékére alapította Mária Terézia Ma­gyarország ifjúságából a magyar nemes testőrséget, ennek emlékére alapította ő a budapesti tudomá­nyos egyetemet, a­hol most ti a tudományokat tanul­játok és a­hol a jövő társadalom iránymutató, hangadó elemei, újjáteremtői nyerik kiképzésüket, jellembeli fejlődésüket. Innen kerülnek ki azok a nagy tudósok, bölcs államférfiak, lánglelkű papok, önfeláldozó hazafiak és szellemóriások, a­kiknek vállain emelkedett és majdan emelkedik nagygyá nemzetünk és hazánk. A magyar ifjúság nem ismeri a hálátlanságot. Ne is legyen ez soha bűnei közé sorolható! A­hol a nemzet alkotmányos képviselete a ki­­rálylyal együtt ünnepli az 1848. évi örökemlékű törvényeket, ott a királyhűség hódoló tiszteletet, szeretetet és bizalmat követel azon uralkodó iránt, kinek Magyarország föllendülését, felvirágozását, nemzeti becsületének, nemzeti dicsőségének fényes ragyogását köszönheti, még a külföldön is, bár­miként vélekedjék is különben az egyetemi ifjúság a kormányról vagy annak rendszeréről. Erősítsen, hevítsen, lelkesítsen hát benneteket örök tűzben égő égi lángja csapáitok­irály­­hűségének! Budapesten, 1898. márczius havában. Dr. Herczegh Mihály, s. k. a kir. magy. tudomány-egyetem rektora.« Tudósítónk ma felkereste a rektort, hogy felvilágosítást kérjen tőle, mennyiben helyesli és tartja fontosnak az ifjúság eljárását. — Én egyáltalában nem helyeslem és nem tartom sem a hazaszeretet, sem a dinasztia iránti lojalitás szempontjából helyeselendőnek­. — Milyen hatást gyakorolt nagyságod nyi­­latkozata az ifjakra? — Ezt világosan megítélni nem lehet. Azok, a­kik a tegnapi gyűlésen olyan fanatikus han­gon beszéltek az ünnepségben való részvét ellen, mintegy terrorizálva vannak az ellenzéki lapok izgatásai által. És viszont ezek a kevesek ter­rorizálják a békésebb természetű ifjakat. — Mennyiben tekinthető a tegnapi tünte­tés döntőnek? — Ott csak mintegy 60—70 ifjúnak volt szavazati joga, a többiek mint hallgatók voltak jelen. Hiszen az egyetemi ifjúság zöme távol volt attól a tüntetéstől! — Eredményre fog-e vezetni a nagyságod felhívása ? — Még egy kísérletet fogok tenni a Segély­egylettel, miután már a kapac­itálás minden eszközét és módját alkalmaztam. Én csak azt mondom: legyen márczius 15-ike a hazaszeretet napja, ápril 11-ike pedig a királyszeretetnek napja. A magyar ifjúság mindenkor kimutatta lojális szeretetet királya iránt. Erre mutattam felhívásomban is, mely — hiszem — mégiscsak jobb útra téríti a félrevezetett, könnyen hevülő ifjakat. Nem szeretném, ha az ifjúság távol ma­radna akkor, midőn eme hűségünknek, tisztele­tünknek fényes kifejezést akarunk adni. Ekként tehát a holnapi naptól függ, vájjon részt vesz-e a magyar ifjúság a magyar király és a magyar nemzet ünnepségében. * Az állatorvostanhallgatók köre ma Hackl Ist­ván elnöklete alatt gyűlést tartott. A közgyűlés Lőivy Dezső lendületes beszédben okadatolt indít­ványára kimondta, hogy április 11-ét hazafias ünnepnek tartja s a főváros által rendezendő ünnepségen, nevezetesen a fáklyásmenetben testü­letileg vesz részt. Az ifjúság megbízottai: Hackl István elnök, Kovarcik Károly, Strasser Áron, Lő­wy Dezső és Tergina Nándor ma délelőtt jár­tak Halmos polgármesternél s értesítették a gyűlés határozatáról. Változatok: Budapest, márczius 31. Gyorsan változik a spanyol-amerikai viszály képe. Tegnapelőtt majdnem bizonyosra vették a háborút; tegnap olyan sűrűen röpködtek a béke­galambok, hogy szinte elsötítették a napot; ma azután megint az aggodalom kerül fölül. Olyan bizonytalan a helyzet, hogy nehéz előrelátni a legközelebbi eseményeket, a­melyek lehetnek épen úgy kedvezőek, mint kedvezőtlenek. Annyi bizonyos, hogy a Maine ügye egé­szen háttérbe szorult. Alig van szó róla. Ellen­ben egész teljességével előtérben áll a kubai kérdés. A havannai robbanás betöltötte hivatá­sát, napirendre hozta a megoldás szükségessé­gét, régóta érezte mindenki, hogy ennek így kell jönnie, de senki sem merte magára vállalni érette a felelősséget. Madrid és Washington immáron arról tár­gyalnak, miképen rendezzék a sziget sorsát; ez a tárgyalás vagy békésen vagy fegyveresen arra fog vezetni, hogy véglegesen eldől Kuba jövője. Három eshetőség van: Spanyolországé ma­rad, független lesz, avagy belekerül az éjszak­amerikai államszövetségbe. A washingtoni ja­vaslatok természetesen legkevésbé kedveznek az első eshetőségnek, mert az ellenségeskedés be­szüntetése, a spanyol csapatok visszavonása, az elfogott lázadók szabadon bocsátása mindenre alkalmazosát, mint Spanyolország uralmának a megerősítésére. Mac Kinley a keleteurópai politi­kából vett mintára állítólag azt is javaslatba hozta, hogy legyen Kuba autonóm ország Spanyol­­ország szuverenitása alatt; nagyon jól tudjuk épen keleteurópai tapasztalásaink révén, hogy hova szokott vezetni ez a viszony: a tel­jes függetlenséghez, avagy az illető ország­nak más állam által leendő bekebelezéséhez, a­mi mindenképen azt jelenti, tehát hogy a szuterén lesz a vesztes fél. Egy jelentékeny előnye azonban mégis van ennek a módozat­nak: az t. i., hogy Spanyolország tisztességgel kibújhatna azon kényszerűség alól, hogy vagy önként lemondjon a szigetről, vagy pedig végze­tes háborúval teljesen tönkre tegye önmagát. Mindez persze pusztán találgatás. Ameri­kában is, Spanyolországban is erősen mérkőz­nek a háború és a béke hívei, ki lesz az erő­sebb, majd megválik. Biztató jel, hogy mindkét oldalon az intéző tényezők inkább húzódnak a békéhez, mintsem a háborúhoz. Mac Kinley eddig sikeresen ellen­állott a szenátus erőltetésének, hogy üzenje meg a háborút; a Szagaszta-kormány pedig, nagy és összetartó többséget nyervén az épen lefolyt ál­talános képviselőválasztásnál, immáron bizto­sabban érzi magát és bátrabban foglalkozhatik a békés megoldás módozataival. Minden azon fordul meg, hogy sikerül-e kölcsönös igyekezet­tel megtalálni azt a csodaszert, a­mely egy­aránt kielégítené Amerikát és Spanyolországot s egyszersmind lendítene valamit Kuba sorsán is. Természetesen az a kívánságunk, hogy Mac Kinley és Lagasta elég okosak és szerencsések legyenek a fenyegető veszedelem elhárításához. Sajnos, olyan hirtelen és sűrűen változnak az

Next