Magyar Ujság, 1898. április (7. évfolyam, 91-119. szám)
1898-04-01 / 91. szám
, és nem bízván az elv hatalmában, erőszakos rombolással akarná létesíteni azt, amit a történelem tanúsága szerint az életrevaló organizmus mindenkor kivívott magának; vagy ha ugyanazon történelemből nem tanulná meg azt, hogy minden élő és életrevaló társadalmi szervezetnek szüksége van azon természetfeletti erőre, azon hatalmas valláserkölcsi tényezőre, mely a régi czivilizácziókat teremtette és fentartotta és amely nélkül újabb, magasabb czivilizáczió nem létesülhet. Voltak a czivilizácziónak már hasonló átalakulásai, átmeneti stádiumai, sokszor kisebb, sokszor nagyobb rázkódtatással, a szerint, a mint a megifjadott társadalom szervezésére az emberi bölcseség az eszközök megfelelő megválasztásánál a jog és igazság felismerésével és az emberiség eszményi czéljainak szemmel tartásával megtalálta a helyes kibontakozási módot. De ha olykor-olykor be is borult az ég, a felhők felett ott ragyogott a nap — a vallás — az események menetében ott működött az isteni Gondviselés keze, mely vezette az emberiséget, mely őrködött saját isteni keze műve felett, hogy az emberi szenvedélyek hullámzásai közepette el ne merüljön és új isteni hasonlatosságát sértetlenül fentartsa; őrködött a saját vérével szerzett és dicsőített anyaszentegyháza felett, hogy az, mint világitó torony a magasról küldje szét az isteni malaszt sugarait, hogy magához visszaterelje azokat, kiket az élet hullámai tán messzire ragadtak, hogy az új társadalmi viszonyok közt is maradjon az, ami volt kétezer éven át: az emberiség vezetője és útmutatója. Kétezer éven át a katoliczizmus vezette az európai művelődést, közel ezer éve pedig annak, hogy a katoliczizmus vallás-erkölcsi ereje segítette fentartani nemzetünket. A történelmi tények mind Európában, mind hazánkban a katoliczizmussal a legszorosabb viszonyban tűnnek fel. Magyarországban pedig a nemzet életével olyannyira összefüggnek, hogy magyar művelődési történelmet katoliczizmus nélkül írni nem is lehet. A nemzet élete úgyszólván a katoliczizmus életével összeforrt. Ha tehát a történelmi eseményekből és tényekből következtetést lehet vonni azon tényezőre, mely nemzeti művelődésünket vezette, akkor a katoliczizmustól lehetetlen az elismerést elvonni. Ma lelkemben Szt. István dicső nagy alakja tűnik fel. Ő tette le a kereszténységgel együtt nemzeti életünk alapkövét. Ezen épült a haza. Nyolczszáz éven át az ő szent szelleme szerint fejlődött nemzeti életünk, van nagy eseményekben gazdag történelmünk, a kormányzatban, a törvényhozásban, a jogszolgáltatásban, a közéletben a katolikus elvek voltak irányadók, — mindezekből következtetést lehet vonni arra, hogy az isteni gondviselésnek különös kegyelme tartotta fenn e nemzetet, de reményt is lehet meríteni, hogy bármit rejtsen is magában a jövő, bármily átalakuláson menjen is át édes hazánk, azon isteni erővel, mely azt eddig fentartotta, a kettős keresztnek oltalma alatt, — melyet a nagy és szent király szép és kedves hazánk bérczeire feltüzött, — élni, izmosodni, és virágozni fog. A Szent-István-Társulat pedig az egyház és haza szolgálatában mindig meg fogja tenni kötelességét. Az éljenzéssel fogadott megnyitó beszédért Esterházy Móricz Miklós gróf tolmácsolta a közgyűlés köszönetét. A jelentés. Az alelnöki jelentést a közgyűlés olvasatlanul tudomásul vette. Kihirdették ezután a tud. és írod. osztály új tagjainak névsorát. Ezek a következők: dr. Acsay Antal, dr. Eszterházy Sándor, Beininger Ferencz, Kovács Sándor, dr. Názy Engelbert, dr. Bécsey Viktor, dr. Rézbányai Ferencz, dr. Zeinger Vilmos és Wosinszky Mór. Az igazgatóválasztás. Kiss János dr. igazgatói jelentését is tudomásul vette a közgyűlés. Sajnálattal hallotta az igazgató lemondását, de azért lelkesen éljenezte őt, amikor bejelentette, hogy egyetemi tanárnak nevezték ki. Bets Ödön dr. indítványára a közgyűlés fölkéri az igazgató választmányt, hogy a távozó igazgató érdemei iránti elismerésének valamely formában érvényt szerezzen. Ezután igazgatónak csaknem egyhangúlag Kaposi Józsefet, a Magyar Szemle szerkesztőjét választották meg. Tudomásul vette a közgyűlés a társulat vagyoni állapotára vonatkozó jelentéseket. MAGYAR ÚJSÁG, 1898. április 1. Az igazgató választmány új tagjai lettek: Bellágh Kálmán, dr. Purih Iván, Tomcsányi Lajos, dr. Várossy Gyula és gr. Zichy János. A közgyűlés végül Balogh Sándor dr. indítványára elhatározta, hogy a pápának, mint minden esztendőben, az idén is 1000 franknyi adományt küld. Április tizesnegyedike. — Beszélgetés a rektorral. —• (Saját tudósítónktól.) Budapest, márczius 31. Az egyetemi ifjúság tegnapi közgyűlésén — melyen alig 200—300-an voltak jelen — kikelt az április 11-ikének megünneplése ellen. Ezzel szemben a főváros törvényhatóságának a fáklyásmenetet rendező bizottsága felkérte az egyetem rektorát, hogy az ifjúságot szólítsa fel a fáklyavivők közé való sorakozásra Herczegh Mihály dr. ma a következő felhívást tétette ki az egyetem fekete táblájára: »Hazám ifjúsága, nemzetem büszkesége! A tudomány-egyetemen oltár van emelve a királyhüségnek. Ez képezi a magyar géniusz egyik legrégibb és legragyogóbb tulajdonságát. Ennek a vért és életet áldozó ősi királyhüségnek emlékére alapította Mária Terézia Magyarország ifjúságából a magyar nemes testőrséget, ennek emlékére alapította ő a budapesti tudományos egyetemet, ahol most ti a tudományokat tanuljátok és ahol a jövő társadalom iránymutató, hangadó elemei, újjáteremtői nyerik kiképzésüket, jellembeli fejlődésüket. Innen kerülnek ki azok a nagy tudósok, bölcs államférfiak, lánglelkű papok, önfeláldozó hazafiak és szellemóriások, akiknek vállain emelkedett és majdan emelkedik nagygyá nemzetünk és hazánk. A magyar ifjúság nem ismeri a hálátlanságot. Ne is legyen ez soha bűnei közé sorolható! Ahol a nemzet alkotmányos képviselete a királylyal együtt ünnepli az 1848. évi örökemlékű törvényeket, ott a királyhűség hódoló tiszteletet, szeretetet és bizalmat követel azon uralkodó iránt, kinek Magyarország föllendülését, felvirágozását, nemzeti becsületének, nemzeti dicsőségének fényes ragyogását köszönheti, még a külföldön is, bármiként vélekedjék is különben az egyetemi ifjúság a kormányról vagy annak rendszeréről. Erősítsen, hevítsen, lelkesítsen hát benneteket örök tűzben égő égi lángja csapáitokirályhűségének! Budapesten, 1898. márczius havában. Dr. Herczegh Mihály, s. k. a kir. magy. tudomány-egyetem rektora.« Tudósítónk ma felkereste a rektort, hogy felvilágosítást kérjen tőle, mennyiben helyesli és tartja fontosnak az ifjúság eljárását. — Én egyáltalában nem helyeslem és nem tartom sem a hazaszeretet, sem a dinasztia iránti lojalitás szempontjából helyeselendőnek. — Milyen hatást gyakorolt nagyságod nyilatkozata az ifjakra? — Ezt világosan megítélni nem lehet. Azok, akik a tegnapi gyűlésen olyan fanatikus hangon beszéltek az ünnepségben való részvét ellen, mintegy terrorizálva vannak az ellenzéki lapok izgatásai által. És viszont ezek a kevesek terrorizálják a békésebb természetű ifjakat. — Mennyiben tekinthető a tegnapi tüntetés döntőnek? — Ott csak mintegy 60—70 ifjúnak volt szavazati joga, a többiek mint hallgatók voltak jelen. Hiszen az egyetemi ifjúság zöme távol volt attól a tüntetéstől! — Eredményre fog-e vezetni a nagyságod felhívása ? — Még egy kísérletet fogok tenni a Segélyegylettel, miután már a kapacitálás minden eszközét és módját alkalmaztam. Én csak azt mondom: legyen márczius 15-ike a hazaszeretet napja, ápril 11-ike pedig a királyszeretetnek napja. A magyar ifjúság mindenkor kimutatta lojális szeretetet királya iránt. Erre mutattam felhívásomban is, mely — hiszem — mégiscsak jobb útra téríti a félrevezetett, könnyen hevülő ifjakat. Nem szeretném, ha az ifjúság távol maradna akkor, midőn eme hűségünknek, tiszteletünknek fényes kifejezést akarunk adni. Ekként tehát a holnapi naptól függ, vájjon részt vesz-e a magyar ifjúság a magyar király és a magyar nemzet ünnepségében. * Az állatorvostanhallgatók köre ma Hackl István elnöklete alatt gyűlést tartott. A közgyűlés Lőivy Dezső lendületes beszédben okadatolt indítványára kimondta, hogy április 11-ét hazafias ünnepnek tartja s a főváros által rendezendő ünnepségen, nevezetesen a fáklyásmenetben testületileg vesz részt. Az ifjúság megbízottai: Hackl István elnök, Kovarcik Károly, Strasser Áron, Lőwy Dezső és Tergina Nándor ma délelőtt jártak Halmos polgármesternél s értesítették a gyűlés határozatáról. Változatok: Budapest, márczius 31. Gyorsan változik a spanyol-amerikai viszály képe. Tegnapelőtt majdnem bizonyosra vették a háborút; tegnap olyan sűrűen röpködtek a békegalambok, hogy szinte elsötítették a napot; ma azután megint az aggodalom kerül fölül. Olyan bizonytalan a helyzet, hogy nehéz előrelátni a legközelebbi eseményeket, amelyek lehetnek épen úgy kedvezőek, mint kedvezőtlenek. Annyi bizonyos, hogy a Maine ügye egészen háttérbe szorult. Alig van szó róla. Ellenben egész teljességével előtérben áll a kubai kérdés. A havannai robbanás betöltötte hivatását, napirendre hozta a megoldás szükségességét, régóta érezte mindenki, hogy ennek így kell jönnie, de senki sem merte magára vállalni érette a felelősséget. Madrid és Washington immáron arról tárgyalnak, miképen rendezzék a sziget sorsát; ez a tárgyalás vagy békésen vagy fegyveresen arra fog vezetni, hogy véglegesen eldől Kuba jövője. Három eshetőség van: Spanyolországé marad, független lesz, avagy belekerül az éjszakamerikai államszövetségbe. A washingtoni javaslatok természetesen legkevésbé kedveznek az első eshetőségnek, mert az ellenségeskedés beszüntetése, a spanyol csapatok visszavonása, az elfogott lázadók szabadon bocsátása mindenre alkalmazosát, mint Spanyolország uralmának a megerősítésére. Mac Kinley a keleteurópai politikából vett mintára állítólag azt is javaslatba hozta, hogy legyen Kuba autonóm ország Spanyolország szuverenitása alatt; nagyon jól tudjuk épen keleteurópai tapasztalásaink révén, hogy hova szokott vezetni ez a viszony: a teljes függetlenséghez, avagy az illető országnak más állam által leendő bekebelezéséhez, ami mindenképen azt jelenti, tehát hogy a szuterén lesz a vesztes fél. Egy jelentékeny előnye azonban mégis van ennek a módozatnak: az t. i., hogy Spanyolország tisztességgel kibújhatna azon kényszerűség alól, hogy vagy önként lemondjon a szigetről, vagy pedig végzetes háborúval teljesen tönkre tegye önmagát. Mindez persze pusztán találgatás. Amerikában is, Spanyolországban is erősen mérkőznek a háború és a béke hívei, ki lesz az erősebb, majd megválik. Biztató jel, hogy mindkét oldalon az intéző tényezők inkább húzódnak a békéhez, mintsem a háborúhoz. Mac Kinley eddig sikeresen ellenállott a szenátus erőltetésének, hogy üzenje meg a háborút; a Szagaszta-kormány pedig, nagy és összetartó többséget nyervén az épen lefolyt általános képviselőválasztásnál, immáron biztosabban érzi magát és bátrabban foglalkozhatik a békés megoldás módozataival. Minden azon fordul meg, hogy sikerül-e kölcsönös igyekezettel megtalálni azt a csodaszert, amely egyaránt kielégítené Amerikát és Spanyolországot s egyszersmind lendítene valamit Kuba sorsán is. Természetesen az a kívánságunk, hogy Mac Kinley és Lagasta elég okosak és szerencsések legyenek a fenyegető veszedelem elhárításához. Sajnos, olyan hirtelen és sűrűen változnak az