Magyar Ujság, 1898. május (7. évfolyam, 120-149. szám)
1898-05-01 / 120. szám
MAGYAR ÚJSÁG Hév és nemzeti érzés, Budapest, április 30. Összes erényeink között az erős nemzeti érzés a legkiválóbb. Küzdelmes éveinkben, mikor külső ármány és erőszak alkotmányunk ellen tört s ki akart fosztani jogainkból, ez az erős nemzeti érzés volt az, mely hatalmas ellentállásra bírta a hazafiakat. Mária Terézia dédelgető, simogató politikája, mely a főnemességet a bécsi udvar légkörébe vonzotta, bágyasztó hatással volt a nemzeti érzés erejére. Mikor azonban később Mária Terézia utódai nyiltan törtek megsemmisítésünkre, ez a nemzeti erő kifejlett és tüzbe ment az egész vonalon. A létfenntartás ösztöne vitt bennünket. A magyar nyelv követelte a maga jogait s az újjászületett magyar literatura volt a nemzeti érzésnek a legöblösebb harsonája. A nemzeti érzés erejének jótékony hatása alatt küzdöttünk s vívtuk ki csatáinkat s ez az erő az, mely ma is fentart bennünket külső és belső ellenségeink közepette. Ez az erő hódít; ez irányítja politikánkat, a kultúránknak is ez a vezércsillaga. Ezzel hódítjuk meg újraMagyarországot a magyarságnak. Ez az az erő, mely fölöslegessé tesz minden erőszakot. A nemzetiségek ellenséges szemekkel nézik a hódítást. Akik gyűlölnek bennünket, aknákat állítanak a nemzeti érzés diadalútjába. Megkísérlik ellenünk hangolni a királyt, küldöttségek és folyamodványok panaszkodnak ellenünk Bécsben, hazugságokkal teli röpiratokkal áskálódnak ellenünk a külföldön, hogy a művelt nyugat rokonszenvét elfordítsák tőlünk. Ami alávalóságot csak el lehet követni szóval, tettel és írásban, azt mind megtették azok, akik remegnek a magyar nemzeti érzés hódító erejétől. Mind nem használ semmit. Minél jobban dühöng a hazaárulás, annál nagyobb erővel küzd és tör előre a nemzeti érzés. A nemzeti érzés talajából nőtt magyar kultúra leszereli az ellenségeket s lépésről-lépésre biztos következetességgel hódít s ma már ott vagyunk, hogy gyakran olyanok irányítják ezt a hatalmas faktort, kiket az meghódított. Sok idegen hangzású névvel találkozunk közéletünkben, melyeknek viselői a magyar nemzeti érzésnek és kultúrának a legbátrabb harczosai. Igaz, mély érzésű, lelkes hazafiak, akik a tűzvonal első sorában állanak. Kinek jutna eszébe kifogásolni nevük idegen hangzását? A magyarság, a nemzeti érzés az első, a név nagyon is másodrendű dolog. De a nemzeti érzés előbbre tör s elpusztítja a régi nevet s a magyar lelkűlét kalapja mellé oda teszi bokrétának az uj magyar nevet. A hivatalos újság nap-nap mellett hozza a tömeges névváltoztatásokat. Azok kívánják ezt, akik nevük hangzásával is dokumentálni akarják magyar voltukat. Legtöbb közöttük a nemzetiségi név, tót, német, szerb, oláh. őseik bizonyára ahhoz a fajhoz tartoztak s annak a fajnak az érzelemköréhez, a melyet nevük árul el. De meghódította őket a nemzeti érzés és kultúra s az unokák, akik szívbenlélekben teljesen magyarok, magyar nevet vesznek föl hazafiságuk díszéül. Újabban a magyar államvasutak alkalmazottai közül vesznek föl tömegesen szebbnél-szebb magyar neveket. Hivatalnokok, tisztek, altisztek és munkások egész serege jelentkezik a névmagyarosítás engedélyezéséért. Nem kényszeríti rá őket senki sem szóval, sem hivatalos presszióval. Egyedül nemzeti érzésük sugallatát követik, midőn idegen hangzású nevüket a szebb magyarral cserélik fel. Úgy találják helyesnek, hogy aki szívben-lélekben magyar, magyar földön él, magyar kenyeret eszik, tartozik vele saját magának és saját nemzetének, hogy megváltoztassa azt a nevet, melynek hangzása azt a hitet kelthetné, hogy a magyartól idegen érzések lakoznak benne. A mayar államvasutak alkalmazottainak ez a tömeges névmagyarosítása a nemzeti érzés erejének egy újabb hatalmas hódítását jelenti, reakcziója a nemzetiségi túlzók hazafiatlan akcziójának. „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. Bolygó nap. — Magyar Tjság eredeti tárczája. — Irta,Béla. Két asszony megállóit az üzlet előtt. A toltáj tó be volt zárva. Pedig nyolcz óra is elmúlt már. A pék fehér sapkával vígan sürgött-forgott, a zöldséges asszony is kirakta már holmiját: a nagy levelű salátafejeket, a vörös, hosszú répákat és a frissen kihámozott zöld borsót. Csak a Gábor Mátyás üzlete volt csendes és néma. Mintha valami nagy fekete posztó borult volna a falra, úgy rikított az a zárt ajtó a napsugaras fehér utczában. Megindult az élet. Jöttek-mentek az emberek. Mindeniknek szeme megakadt az ajtón. Hol van Gábor Mátyás? Ilyenkor már ott állott az ajtóban gyöngyökkel kivarrott sapkájával a fején s barátságos mosolylyal az arczán. Hol marad? Mi történt? Mi történt? Egy-kettő meg is állt az ajtó előtt, hogy alaposan megnézze, várjon tényleg megtörtént-e a csoda? A Gábor Mátyás üzlete zárva van. A szomszédok is előjöttek s igyekeztek közönséges arczot mutatni, ezzel egyúttal el akarták árulni azt, hogy ők tudnak valamit. Mi történt? Mi történt? Már suttogni kezdtek. Előbb halkan, óvatos, félve röppent el egy-egy szó, mint a hajnali szellő, amikor a napfölkeltekor végigsurrant a virágokon, hogy lecsókolja róluk az éjjel sirt harmatkönyeket._____________________ — Hát nem tudta? — Dehogynem, mondtam már, mikor elvette. — De ki hitte volna. Mikor olyan jól bánt vele, még a kenyeret is a péknél dagasztotta. — Hiába, egyforma az ilyen asszony fajta. Az ember azt sem tudja, kicsoda, micsoda, egyszerre csak itt van s megigéz, mint a boszorkány. Hogy meglódult a Gábor Mátyás esze, mikor meglátta a vörös haját. Istenem, hát mi különös van a vörös hajon. Olyan az, mint a többi fekete, vagy szőke. — Mi az? Mi történt? — tudakolta egy ujonan jött. — Hát élőből kezdjük! Megszökött Gábor Mátyás felesége. — Szűz Máriám, segíts meg! A vörös Rita? Hát kivel, kivel? — Kivel? Hát Farkas Imrével, a huszárkáplárral. Ma reggel látta az Andris gyerek, amint gyütt be a hegyről, hogy leszámoljon a gazdájával. Ott mentek a huszárok már a Krisztus képénél túl, a Riza meg utánok szaladt a mezőn. Folyton nevetett, kaczagott, meg a Farkas Imre vissza. A hosszú vörös haját meg s csak úgy húzta maga után, mint a boszorkány az ördöngős köpenyegét. Nem is volt az rendes asszonyforma soha. — No de ! ilyent. Szegény Gábor Mátyás. De tudtam előre, hogy ez igy lesz. Meg is mondtam neki harmadnap, hogy a feleségének vallotta: »Meglássa Gábor, baj lesz az asszonynyal. Meglássa,, a mint kivirágzik az akáczfa, baj lesz az asszonynyal. Imholni ott nyílik az akáczfa virága. A Gábor Mátyás udvarán csakugyan virágzott már az akáczfa. A szellő összeterelte a Budapest, IV. ker., Ferencajsa-terv 3, ar. 1 évre 13 frt, fél évre 6 frt, negyed évre 3 frt, 1 körr. 1 frt. nagy lombos galyakat, s azok összebújva dideregve néztek be az ablakon és egymásnak suttogták: — Szegény Gábor Mátyás! Szegény Gábor Mátyás! Gábor Mátyás még ott ült az ágy előtt , nézte azt a fehér foltot, •— az üres ágyat, melybe beletemette az egész boldogságát, mindenét, életét. Köny sem volt a szemében, a keze sem remegett, amint végig simogatta a dagadó párnákat; csak nézett, nézett arra a fehér foltra, s a fejében kavargó, őrült gondolatok hajszolták egymást. Egyszeriben csak maga mellett érezte a feleségét. Menyasszonyruha volt rajta, s a vörös haját fehér myrthuskoszorú övezte. Félénk pirulással simult hazája és csókra nyújtotta a száját. — Enyém vagy? — rebegte a férfiú. — Tied örökre !— felelt az asszony s lassú kézzel leszedte fejéről a koszorút s kibontotta vörös haját, mely úgy omlott el, mint a folyékony arany. A férfi mohón kapott utána s forró csókokkal borította. Annak a vörös hajnak lett bolondja. Megremegett, mikor látta s eszét veszítette. Beletemette magát az aranyfürdőbe s boldog volt, kimondhatatlanul boldog. Reggel lopva felkelt, hogy meglesse a feleségét, mikor alszik. Hófehér testét a vörös haj fedte, s Gábor Mátyás órák hosszantott tudott ülni az ágy szélén s elnézte, mint piheg az asszony keble, mint ragyog az arcza, ha valami édeset álmodott. És most reászakadt az egész világ. Elveszítette mindenét; a napja lebukott a magából és sötétség lett, hideg, fagyos sötétség...s Egyes számára: én vWiscen 4 kr. Kiadóhivatal,Budapest, IV. tier., Ferattoziels-tero 3, idai csánaa 24 oldal