Magyar Ujság, 1898. szeptember (7. évfolyam, 240-271. szám)

1898-09-11 / 250. szám

Az obstrukc­ió, Budapest, szeptember 10. Az obstrukczió ma már levetette se­­lyem­álarczát, nyíltan és minden szemérem nélkül mutogatta ábrázatát. A Holló beszéde, a­mely tele volt népies elemmel, a napirend felett való szavazásnak hétfőre való elhalasztása és a név szerint való szavazásnak kérése: mindez már a bevallott, egy cseppet sem szégyenkező, sőt a bűneivel dicsekedő obstrukcziónak volt kétségtelen jelensége. De a mi legépületesebb, kitűnt, hogy a kiegyezés ellen folyó eme obstrukcziót a nemzeti párt vezeti, ő ins­zenálja és Apponyi múltkori beszéde indította meg. Nemcsak abból tűnik ez ki, hogy a név­szerinti szavazást kérő Ivén testvéries egyetértéssel fértek meg nemzetipárti, néppárti és függetlenségi párti képviselők nevei s hogy a nemzeti párt egyik tagja sürgött-forgott legjobban az aláírások összegyűjtésében, hanem kitűnik ez Holló ama világos kijelentéséből is, a­melylyel a megindult obstrukc­iót »a nemzetipárt kezdeményezésének tartja.« Lapunk más helyén foglalkozunk a nemzetipárti Hódossy kijelentéseivel. Ott méltatjuk ama vallomását, hogy a ki­egyezési törvény 68. §-át a nemzeti párt is épen úgy értelmezi, mint a független­ségiek. Itt csak azért említjük fel, mert e nyilatkozatot a parlamenti események­kel összevetve, megállapíthatjuk belőle, hogy a kiegyezés ellen megindított ob­­strukc­ióban nemcsak, hogy bűnrészes, hanem egyenesen ő a bűnszerző, s hogy a kormánynyal és a szabadelvű párttal ellentétben, a­mely a vámközösség fen­­tartására törekszik, Apponyiék az önálló vámterület ismeretlen tájai és veszedel­mes vizei felé eveznek. Holló beszéde már a teljes virágjában pompázó obstrukczió jegyében született. Szerencséje, hogy a Ház igen tisztelt el­nöke beszédét nem méltatta valami kü­lönös figyelmére, különben bizonyára ő is a Pichler sorsára jutott volna, a­ki néhány erős, obstrukc­iós szó szaváért a szabadelvű párt által zajos helyesléssel fo­gadott elnöki rendreutasításban részesült. De renden is van ez így. Magyar­­ország képviselőháza végre sem kocsma, s nem lehet szabadalma senkinek, még Holló Lajosnak sem, hogy a törpe mi­noritással szemben ülő többséget, pénzzel és erőszakkal megválasztott exisztenc­iák­­nak mondja. Ez a többség mégis csak valami. Legfontosabb és legértékesebb tényezője a parlamentnek, akármily véleménynyel is vannak róla a Holló Lajosok. A törpe mino­ritás tagjainak egyáltalában jó lesz leszokni a szabadelvű párt egyetemét sértő kitételek használatáról. E nagy és hatalmas párt­nak becsülete nem olyan, hogy azon ellenzéki közéletünknek minden sáros­­czipőjű alakja — büntetlenül keresztül gázolhasson. A durva és bárdolatlan beszédnek különben meg­van a maga előnye: őszin­tén vall be olyan dolgot is, a­melyre, a czivilizált népek parlamenti nyelvén szóló képviselők tetszetős köntöst aggatnak, így például kimondta Holló, hogy az obstrukczió el van határozva a legvégsőbb eszközökhöz nyúlni. Horánszky Nándor és Apponyi gróf ezt finomabban fonnu­­lázták. Ám a rettenthetlen kun nem oly sima diplomata. Kimondta azt is, hogy ők a meg­indított harci semmi következményétől és eredményétől nem riadnak vissza. Még attól sem, hogy a magyar alkotmányt eljárásukkal veszélybe sodorják. Vederemo. Hallottuk mi ezt a hetyke kérkedést máskor is, de a nemzet józan közvéleménye mindannyiszor megállást parancsolt az obstrukc­ió dühének. Még elválik, hogy nem változtatja-e meg or­szágrontó elhatározását az obstrukc­ió, mikor az országos közvélemény ellenük fordul s lent a megyékben, a városok­ban, a falvakban, a kerületekben, meg­mozdul alattuk az anyaföld, a népnek akarata. De ha minden reménységünk ellenére, az ellenzék apró, névtelen hősei és leutongi emberkéi készek volnának fe­jükre dönteni a magyar parlamentariz­mus tiszta hagyományának büszke épü­letét, úgy ez nem teszi nagyobbá őket, s nem hoz fejükre egyéb dicsőséget Herostrates szomorú dicsőségénél . . . Nehéz volt szánakozó mosoly nélkül megállani, mikor Holló Lajos a hatvan­hetes kiegyezésre vonatkozó törvényeket, pathetikus hangon, a templom szentségé­hez hasonlította. O tempóra, o mores! Harmincz évig a nemzet nyűgének, rablánczának, sze­rencsétlenségének hirdették e törvényt s most czinikus és kurta emlékezetű szél­­bali képviselők jogok forrásá­nak keresz­telik el és a mit átkoztak, a mit ká­romoltak, azt most templomnak hirdetik, ahová csak imádkozni járhatnak a jó hazafiak. De a mi több volt mint kurta emlé­kezet , a mi több volt mint c­inizmus ; a­mi több volt mint élelmesség,­­ az a választások tisztaságának emlegetése volt. Nem szokásunk a néppártot szólítani fel tanúnak. De ime, felhívjuk Molnár János apátot, mondja meg, mily után jutott hozzá Holló Lajos a félegyházi mandátumhoz? Mondja meg, hogy nem százakra megy-e ama néppárti szavazók száma, a­kiket — hogy a Holló úr man­dátumának tisztaságához a kétségnek­­ mért árnyéka se férkőzhessek — a Holló úr kortesei az urnához nem járulni en­gedtek? Az »exisztencziák« gyűjtőneve alá foglalt szabadelvű pártban kevés képviselő van olyan, a­melyik a szavazat-eltünte­tések terén nagyobb rekordot ért volna el a Holló úr tiszteletreméltó korteseinél. Ennélfogva a választások tisztaságá­ról mindenki több joggal szólhat, mint a magyar parlament egyik-másik félben­­maradt jakobinuskája. A denaarfeaczioMlis vonal, Budapest, szeptember 10. Ez a vonal, melynek híját eddigelé a napi­rend vitájában nem igen éreztük, egy új politi­kai momentum, melylyel Hódossy Imre, a nem­zeti párt szelíd hangú pátriárkája ajándékozott meg bennünket. Sajátságos vonal, arra való, hogy helyettesítse azt az árkot, mely a nemzeti párt politikáját elválasztaná a függetlenségiétől, ha ugyan meg­volna. Mivel azonban nincs meg, hát a szelíd hangú Hódossy Imre fogja a té­niát és krétával megvonja a demarkaczionális vo­nalat, mint a szegény diákok, ha összevesznek a közös lakásban: a krétán innen lakom én, a krétán túl lakói te. Különös helyzet, valamikor régen, van annak már fél esztendeje is, nevetség lett volna kérdezni: mi a különbség nemzeti és független­ségi párt között? Ma mindenki kiváncsi rá. Ez még nem jelentene semmit, hanem a jelentőséges momentum az, hogy a nemzeti párt provokálat­­lanul is szükségét érzi megmondani, mi a különbség közte és a közjogi ellenzék kö­zött. Azelőtt a mundérról is meg lehetett őket ismerni, mint két hatalom katonáit, ma egy mundérban járnak és közös koszton él­nek. Ugyan hogy állhatnák meg, hogy meg ne vonják azt a bizonyos demarkaczionális vonalat-Meg tudnám én ismerni, de előbb hadd nézzem a Hódossy Imréét. Gyönyörű vonal, té­niával vonja és úgy fest, mintha czirkalommal csinálta volna. Azt mondja ez a vonal: a füg­getlenségi párt semmiképen sem akar közössé­get Ausztriával, ellenben a nemzeti párt akarja, a­míg lehetséges. Ha azonban már nem lehetsé­ges, akkor természetesen nem lövi főbe magát, hanem akczeptálja az önálló vámterületet is­. Hát ez nagyszerűen van mondva. Úgy el van választva a két párt programmja, mint az olaj a víztől ugyanabban a pohárban. A színük is elválik, meg az egész rétegük. De hát mintha ezzel a demarkaczionális vonallal nemcsak elváltak volna a függetlenségi párttól, hanem azonosítot­ták volna magukat a kormány politikájával is. Mert bizony a kormány nem azt mondja: közös­ség Ausztriával, vagy halál! Hanem szintén esz­közül tekinti az ország javára az Ausztriával való gazdasági közösséget. Ilyenformán, mintha a szabadelvű párt párt ellenében is szüksége volna Hódossyéknak egy demarkaczionális vonalra! Meg van az húzva, becsületesen. A lőni szépen simult, fordult, miközben Hódossy a kré­táját vonta melléje. A mi a lehetsé!(i),s' Hát ez Szerkesztőség: Budapest, IV. k­er., Ferencziek­ tere 3. Előfizetési ár: 1 évre 12 frt, fél évre 6 írt, negyed évre 3 írt, 1 hóra 1 írt. Egyes szám­ára: helyben és vidékén Mkr. Kiadóhivatal, Budapest, IV. ker., Ferencsiek­ter© 3. LapunK mai szama 24 aulai

Next