Magyar Ujság, 1898. november (7. évfolyam, 303-332. szám)

1898-11-08 / 310. szám

A Dezseőffy-,,ügy“ Budapest, november 7. Idézőjel közzé tettük az ügy szót, mivel soha a Lukáts Gyula választási sérelme ügy nem volt, legkevésbé pedig vált üg­­gyé ma, mikor az ellenzék a Dezseőffy József főszolgabíró megjelent nyilatkozata alapján ugyancsak köszörülte a torkát, hogy üg­­gye felfújja. Nem is került sor rá, hogy maguk indítsák meg az ü­gy­eskedést, a miniszterelnök Kornis Ferencz nemzeti párti képviselő expektorácziói után maga hozta szóba. Az ellenzék természetesen zajongott, a közbeszólók közbeszónokoltak s a minisz­terelnök kijelentéseit iparkodtak a már megszokott gúnyos kicsinyléssel fogadni, a­mi azonban legkevésbé sem sikerült. Kicsinyeitek ugyan, gúnyolódtak ugyan, de Lukáts Gyula maga elismerte, hogy Bánffy Dezső akkoriban Beniczky alispán előtt is nyilatkozott, hogy ha Dezseőffy főszolgabíró a választás alatt az ellenzék­kel tart is, azért semminemű következ­ményeket nem kell elviselnie. Ez a kérdés velejében elintézte volna az egész ügyet. De Rakovszky István néppárti honatya, a­kit senki sem vádolhat túlságos elfogulatlansággal a miniszterelnök irányában, szükségesnek tartotta egy kierőszakolt személyes fel­szólalás keretében kijelenteni, hogy ha a miniszterelnök a zárt ülés alkalmával nyilatkozott volna úgy, mint ma, teljesen meg lett volna elégedve. A­mennyire sajnáljuk, hogy a kitűnő néppárti honatya oly soká volt kényte­len nyugtalanságban élni a Dezseőffy­­ügy dolgában, annyira örvendünk, hogy ma végre megnyerte nyugodalmát. Más jelentősége az ügy­nek magában véve sohasem volt és ma, hogy Bánffy Dezső báró foglalkozott vele, szintén nem lát­juk valami különös jelentőségét, azt az egyet kivéve, hogy a miniszterelnök ér­demesnek tartotta vele foglalkozni. Dezseőffy-iy vagy más ügy — Lukáts Gyula, mikor a minapi felszólalását ezzel az üg­­gye­l fűszerezte, maga sem volt elkészülve arra, hogy belőle ügy legyen. Nyilván azt gondolta, mikor minden be­szédben említenek következések, bizo­nyítás kényszerűsége nélkül eseteket a miniszterelnök ellen, miért ne élhessen ő is ezzel a fűszerrel? Szerencsétlenségét az időpont okozta, a­melyben beszélt: az obstrukc­ió kifogyott már régebben a mondanivalóból és erősebb koszt után áhítozott. Szorultságában az ember nem igen válogatós és ekkor hozta szóba Lukáts Gyula azt a famózus melyre az ellenzék nagy mohón rávetette magát. Hús híján a csontot is meg lehet rágni. Ez a Dezseőffy-ügy. Mikor először volt róla szó, akkor a miniszterelnök egy jellemes embert akart szószegésre kénysze­ríteni. Ma már csak az a sérelem, hogy a kormány érdeklődött a választások iránt. Igazán liczitáczió ez lefelé a nulláig. Ez csak nem lepi meg az ellen­zéket, mely egyre jajgat a kormány »zsarnoksága« ellen a választásoknál, hogy Bánffy Dezső óhajtja valamelyik szabadelvű jelölt győzelmét. Ugyan Appo­­nyi Albert, vagy Kossuth Ferencz nem óhajtja, hogy a pártjabeliei győzzenek? És ők nem informál­tatják magukat arról, ebben vagy abban a kerületben milye­nek a chanceai? Sőt ha tehetik, nem próbálják-e meg, hogy a chanceokon lendítsenek ? Igaz, ők nem élnek retorziókkal az engedetlen választóval szemben. De hiszen az elnyomott Dezseőffy főszolgabíró ma is főszolgabíró még és Lukáts Gyulára mégis szavazott és Lukáts Gyula kép­viselő lett, a kormánypárti jelölt pedig megbukott, mivel a választók túlnyomó többsége arra szavazott, a­kire a népszerű és befolyásos főszolgabíró, Lukáts Gyula jellemezte így a De­­zseőffy főszolgabíró hatalmát a kerület­ben. Ha már foglalkozunk ezzel az ügy­gyel, hadd álljunk meg e megjegyzésnél. Dezseőffy főszolgabíró ma jellemes em­ber, mivel az ellenzékre szavazott maga és vitte magával az ellenzék táborába a választók többségét. Ne feledjük el, hogy a főszolgabíró úr, mielőtt a független­ségi jelölttel tartott, nemzeti párti volt és akkoriban a választók nagy többsége nemzeti párti jelöltre szavazott. Akkor is jellemes hazafi volt a főszolgabíró, de ne adj isten, hogy Lukáts Gyula helyett valamiképen egy kormánypárti jelölt nyerte volna meg tetszését, mert akkor nem volna jellemes férfiú. Akkor a kor­mány presszionálta volna őt és ő hallat­lan erőszakkal presszionálta volna a vác­ i „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÍ­JA. A színházi hét. — A Magyar Újság eredeti tárcsája. — Egy premier, diplomácziai beavatkozással, nem mindennapi dolog, még reklámnak se. Egy ilyen diplomácziai beavatkozás testvérek között is megér legalább huszonöt előadást zsúfolt házak előtt. A Népszínháznak — hiába! — szerencséje van. A szezon egy kicsit gyengén indult, az újdonságok egy kicsit gyöngécskék voltak és a legerősebb eszközökhöz kellett nyúlni, hogy a közönség hirtelenné ne legyen a józsef­­körúti műintézethez. És ekkor közbelépett — Szerbia. Soha se lehessen tudni, mikor veszi az ember hasznát a velünk barátságos viszonyban álló országoknak. A szerb alkonzulnak elég volt egy jegyzéket »váltani« és a derék közönség elővételi árakon váltotta magához a Népszínház összes jegyeit. Ki ne nézne meg egy darabot, a­mely ellen óvást emel a diplomáczia? Porzsolt Kálmán egy hálafelirattal válaszolhatott volna arra a bizonyos jegyzékre, mert hogy ez az írás nagy szolgálatot tett neki, az bizonyos. Sajnos, a darabnak már nem. Ezt egy kicsit át kellett alakítani. Nem maradhatott benne semmi gyanús hasonlatosság. Szirmai, a­ki ha­sonlíthatott volna Milán királyhoz, elveszítette a koronás szerepet és kénytelen volt beérni egy márkisásrtal. Németh ellenben király lett, ne­hogy valami márkival téveszszék össze. Csak Solymosi maradt meg herczegnek, mert a mikor Solymosi egy herczeget alakít, az nem hasonlít semmiféle herczeghez. E felől nyugodtan alha­­tott a szerb alkonzul és a népszínházi bizottság. A darab azonban beütött így is. A borbely­i királyt mint Bibliás asszonyt is szívesen fogadta a közönség. Politika kell a magyarnak és ha ebben a darabban nincs is politika, de talán lehetett volna benne. És a közönség megelége­dett ezzel a lehetett volnával­ is. Azután meg a darab elmés fordítójának Heltai Jenőnek van elég ötlete, hogy kipótolja azt, a­mit a politika kiszedegetett belőle az operettéből. Mindenesetre helyes dolog, hogy a primadonnákat nem töröl­ték ki belőle. Küry Klára, a­ki a bibliás me­nyecskét játsza, annyi kedvességet, bájt és gra­­cziózus ötletet pazarolt bele a szerepébe, hogy ha ettől megfoszt, igazán rosszul bántunk volna Szerbiával. Meg kell dicsérnünk azt a gondos, bőkezű kiállítást is, a­melyben a Népszínház az ő új­donságát szinte hozta. Örömmel konstatáljuk, hogy a színpadi rendezés ügye az utolsó idők­ben általában nagy fejlődést mutat a főváros összes színházaiban. Alig pár esztendeje még a színpadi rendezés és kiállítás dolgában a Kre­­csányi színköre állt a budapesti színházak élén; ma komolyan rendeznek még­­ a Nemzeti szín­házban is. Ez az érdeme elvitázhatlanul meg­van a Vígszínháznak, a­mely a maga konkurren­­cziájával rászorította a többi színházakat is. A Vígszínházat említvén, nem hagyhatunk szó nélkül elv kommünikét, a­mely ebből a műintézetből eredt a lapokhoz. Ama bizonyos fehér estés kommünikét értjük. Ez az írás kijelenti, hogy a Vígszínház ezután olyan dara­bokat is felvesz a műsorába, a­melyek bizonyos estéken megtűrik a nézőtéren­­ a leányokat is. Elismerjük, hogy ez haladás és egy kicsit megütődünk rajta, hogy az. Az egyik újság a kommüniké alkalmából Sardoura hivatkozik, a­ki kijelentette, hogy a színház nem a lányok­nak való. Jó isten, de hát mi is való ezeknek a szegény leányoknak! ? A politika nem való, a regény se való, a színház se való! De miért nem való? Ha a dráma az élet poétás mása, mi tiltja el tőle őket? Várjon az élet csupa olyan dologból áll, a­miről egy fiatal leány nem tudhat, vagy a poézis olyan, a­mely előttük tilalmas? Való, hogy a dráma nem egyszer tárgyal olyan kérdéseket, fejteget olyan problémákat, a­melyek megismerése nem való fiatal lányoknak. De szabad-e azt mondani, hogy a színpad első­sorban és főként ezek számára való? A színház főhivatása nemesbíteni a kedélyt és fejleszteni az ízlést. Egyik se olyan, a­mely a fiatal lányok kedélyvilágának megrontására vezet és ha már kivételes estékről van szó: legyenek kivételesek azok az esték, a­melyeken a lányok nem jöhet­nek a színházba és nem azok, a­melyen eljöhet­nek. Szeretjük remélni, hogy nemsokára a Víg­színháznál is így áll majd a dolog. A Nemzeti színház e heti eseménye egy reprise. Sietve konstatáljuk, hogy ez az esemény nem lett­­ eseménynyé. A bagdadi herczegnő­­ről, mikor felélesztették, kiderült,, bmniv­el A Lapunk mai száma 16 oldal. p

Next