Magyar Ujság, 1899. március (8. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-01 / 60. szám

1899. márc­ius 1. MAGYAR ÚJSÁG m­a például Albánia, a­hol egészen középkori állapotok uralkodnak. Vadregényes vidékein járva, barbár lakosai között, semmi eszünkbe nem juttatja, hogy a XIX. század utolsó éveit éljük. A fin de siècle talán ott is uralkodik, ha nem legfeljebb a XIV. század stílusában. Mi­helyest Európában arról volt szó, hogy valaki Boszniába menjen, azonnal erősen borsózott a háta és revolverekkel bőven ellátta magát, ha már elkerülhetetlen kényszerűségképen ráneheze­dett a sors, hogy a Száván átkeljen. Európai embernek, a­ki személyes tapasztalásból nem ismert, fogalma sincsen ezekről az állapotokról. A bosnyák menekültek, a­kiknek eltartása az okkupáczió előtt millióiba került monarkiánk­­nak, megtöltötték kétségbeesett jajgatásukkal Európa fülét; a szünetlen nyugtalanság és lázon­gás veszélyeztették a Balkán-félsziget és Európa békéjét; a lakosság szenvedése, tudatlansága és szegénysége mindinkább gyarapodott — míg utoljára is mindez megütötte a mértéket és Európa a berlini kongresszuson megbízta mon­­arkiánkat, hogy csináljon egy kis rendet ezen az elhanyagolt, elvadult vidéken. Ez történt 1888 ban. Nézzük meg ma az okkupáti tartományokat. Csodaszerű az a metamorfózis, amelyen húsz év alatt keresztülmentek. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Balkán félszigetnek legjobban kormányzott or­szágai Bosznia és Herczegovina, az igazság­szolgáltatás, a közigazgatás, az egészségügyi szolgálat, a közoktatás aránylag magas színvo­nalon áll és napról-napra fejlődik; a mellett pedig teljes összhangban állanak az összes in­tézmények a bosnyákok sajátságos karakterével. Épen ebben rejlik a rendkívüli sikernek a kulcsa. Mert Európa délkeleti országaiban semmi több bajt nem idézett elő, semmi keserűbb csalódá­sokkal nem járt, mint az a kísérlet, hogy Európa nyugati, a czivilizáczió legmagasabb fokán álló országainak az intézményeit oda átültessék. A bosnyák kormányzat nem hajszolt diva­tos formákat. Szerajevóban nem ülésezik bosnyák parlament, az ország nem élvezheti sem a kép­viselőválasztás, sem az obstrukc­ió gyönyörűsé­geit, hanem azért az okkupárt tartományok bi­zonyosan előbbre jutottak húsz év alatt, mint például az úgynevezett parlamentáris Szerbia nyolc­van esztendő folyamán. A­mi a legnagyobb mértékben valószínűt­lennek tűnt föl, az is megtörtént: a bosnyákok megbarátkoztak az új rendszerrel, mert látják, hogy minden tekintetben olyan kedvező viszonyok közé jutottak, a­milyenekről soha nem is ál­modtak és pedig a­nélkül, hogy akár szoká­saikból, akár vallásukból bármit föl kellett volna áldozniok. Muzulmán, katolikus vagy ortodox bosnyákok maradhatnak, épen úgy, a­mint azelőtt voltak, csak műveltségük, anyagi jó­létük változik javukra. Mihelyst a bosnyákok ezt észrevették, az izgatók azonnal elvesztették lábuk alól a talajt; a megszállott tartományok lakosságában immáron ellenségére talál az, a­ki királyunk és hit minisztere, Kállay Béni ellen próbálna agitálni. Kállay Béni! Igen, az ő nevéhez fűződik az a mélyreható átalakulás, a­mely meglep, csodálkozásra ragad mindenkit. Magyar állam­­férfiúé a dicsőség, hogy fényes eredménynyel elvégzi azt a munkát, a­melyet Európa bízott Ausztriára és Magyarországra. Bár mi, magya­rok is jobban méltányolnék, hogy magyar ember keltette új életre az egykori magyar bánságot és igyekeznénk hasznunkra fordítani az e képen kínálkozó kedvező alkalmat. Majdnem úgy va­gyunk Boszniával, mint a hadsereggel; panasz­kodunk, hogy a magyar elem hiányzik onnan, de azért nem nagyon erőlködünk rajta, hogy elfoglaljuk azt a helyet, a­mely megilletne. Az üres pozíc­iókra azután persze, hogy más teszi a kezét. Mennyi kárunk származik ebből, azt szinte lehetetlen megállapítanunk. VIDÉK oo A kolozsvári függetlenségi párt intéző­bizottsága — mint Kolozsvárról távírják — elha­tározta, hogy tekintettel Heg­yüs Sándor kiváló érdemeire, nagy tehetségére és közhasznú működé­sére, a küszöbön álló választás alkalmával ellen­jelöltet ellene nem állít fel. Ez a határozat város­szerte nagy megelégedést keltett s igy kétségtelen, hogy egyhangú választás lesz. A rojalisták összeesküvése. — Távirati tudósítások. — Páris, február 28. A Journal szerint az elkobzott iratok kö­zött egy névjegyzék volt olyan emberek nevei­vel, a­kiket arra szemeltek ki,­ hogy az állam­csíny sikere esetén a mostani prefektusok és más tisztviselők helyére jöjjenek. A Figaro szintén tudni véli, hogy az el­kobzott iratokban meg volt minden részlete a jövendőbeli monarcista uralom szervezetének és névjegyzéke azoknak az embereknek, a­kiket az orleansi herczeg Francziaországba való vissza­térése esetére tisztviselőkül kiszemelt. Azt azonban nem hiszi a Figaro, hogy egy összeesküvés létét be lehetne bizonyítani, ámbár egy meglehetősen ter­helő tartalmú levelet találtak, a­melyben ez áll: Igyekezzék megtudni, hogy X. tábornok kész-e a cselekvésre. Ha igen, tudassa velem rögtön és én átküldöm önnek a választ. Akkor minden jól menne! A levél aláíróját nem nevezi meg meg a Figaro, de megjegyzi, hogy az illetőnek ma, vagy holnap felvilágosítást kell adnia Fabre bírónak. Buffet, az orleansi herczeg párisi kép­viselője kijelentette a Figaro egyik munkatársa előtt, hogy a royalisták sem Dérouléde-del, sem valamely vezető állásban levő tábornokkal nem esküdtek össze. A Petite Republique szerint Buffet egy interjúú során azt mondta, hogy ha azt hiszik, hogy valamely összeesküvésben részes, kívánja, hogy állami törvényszék elé állítsák. Páris, február 28. Az orleánista bizottságnál tegnap tartott házmotozás során lefoglalták az orleansi her­czeg arczképeit, a vidéki bizottságokkal váltott leveleket és egy liliomos trikolort. Páris, február 28. (Havas-ügynökség.) Több lap, különösen a »Rappel« azt írja, hogy azok az iratok, a­melye­ket Buffet-nél, az orleansi herczeg párisi kép­viselőjénél elkoboztak, kétségtelen bizonyságot tesznek egy orleánista összeesküvésről. E lapok jelentése szerint az iratokból kitűnik, hogy kül­földi uralkodók is adtak pénzt a csínyre, a­melyet egy aktív tábornoknak kellett volna végrehaj­tania. Az orleánistáknak abban a pillanatban kellett volna a cselekvés terére lépniök, a­mikor ez a tábornok hadügyminiszterré lett volna, a­mi a legközelebbi időre volt kilátásban. Dérouléde azonban mindent elrontott. Páris, február 27. A szenátus ma tárgyalta a kamara által már elfogadott törvényjavaslatot, melylyel a revíziós perokét elveszi a semmitőszék büntető­tanácsától és azok elintézésével az egyesült tanácsokat bízza meg. A tárgyalás iránt itt is óriás érdeklődés mutatkozott s a szenátus folyo­sóján igen sok képviselő sürgölődött. A szenátus az igazságügyminiszter kívánságára elfogadta a javaslat sürgősségét . nyomban megkezdődött a részletes tárgyalás. Lecomte Maxime volt az első szónok, a­ki arra figyelmeztet, hogy maga a kormány volt az, a­mely a bírói hatalomba való beavatkozás ellen tiltakozott, a szenátus ennélfogva a kormány­­javaslat elvetésével a kormány nyomdokába fog lépni. Kifejti ezután, hogy ha a büntetőtanácsot nem tartják méltónak arra, hogy egymaga ítél­jen a Dreyfus-ügyben, akkor a közös tanácsko­zásban sem vehet részt s egyáltalában semmi­féle más ügyben sem ülhet törvényre. A törvény­­javaslat a bíráknak egészen új, fin de siécle kategóriáját teremti meg, a­kiket leghelyesebben les juges demi-vierges-nek lehetne nevezni. (Zajos derültség az összes padokon.) Mareau túlkapása a hatalmak összezavarodását fogja maga után vonni. Attól tart, hogy a semmitőszék egyesült tanácsait és úgy meg fogja támadni a közvéle­mény, a­mint most a büntető törvényszéket meg­támadja. Önök nem fogják elérni azt a czélt, melyet a törvényjavaslattal kitűztek, a béke nem fog az országba visszatérni; önök rombolnak és azt állítják, hogy építenek, önök lejtőre léptek és azt mondják, hogy kormányoznak. (Zajos helyeslés.) Bisseuil előadó azt mondja, hogy a bizott­sági javaslat védelmére nem rendelkezik az előtte szólónak ékesszólásával, de meg van róla győződve, hogy a szenátus jó argumentumok alapján fog dönteni. Ezeket az argumentumokat akarja előadni. Nem arról van szó, hogy alkalmi törvényt hozzanak, mert nem vonatkozik egyet­len esetre. Bérenger: Óh igen, csak arra az egy bizo­nyos esetre szól. Bisseuil: Később örülni fogunk, hogy ilyen törvényünk van. Arról sem lehet szó, hogy az új törvénynyel bizonyos jogokat meg akarunk szorítani, sőt ellenkezőleg, még nagyobb garan­­cziákat akarunk teremteni. Bérenger: Tehát ez az oka annak, hogy a revíziónak valamennyi ellensége rászavaz? Bisseuil: A semmitőszék büntető tanácsá­nak a saját érdekében kellene ezt a törvényt követelnie. (Gúnyos kiáltás a baloldalon.) Min­denki tisztelni fogja a semmitőszéket. Bérenger: Alig képzelhető, ha Quesnay de Beaurepaire úr tovább is gyalázza. Bisseuil: Nem Quesnay de Beaurepaire-ről, hanem Mareau javaslatáról van szó. Moreilet: Annál rosszabb rá nézve! Bisseuil: Nem a bírák becsületességét, ha­nem csupán részrehajlatlanságukat vonják két­ségbe. A szónok ezután politikai álláspontra helyezkedik és fölszólítja az összes republikánu­sokat, hogy épen most, a veszedelem pillanatá­ban, támogassák a kormányt. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Girault: A törvényjavaslatot egy bíró vé­leményére alapították, a­ki egy párt számára dolgozik. A javaslat hívei a közvéleményre hi­vatkoznak, de ne téveszszék össze a közvéle­ményt egynéhány emberrel, a­ki vive l’armée-t kiált. A kamara sem fogadta volna el a tör­vényjavaslatot, ha a legutóbbi napok eseményeit ismerte volna. Lamarzelle értené a liberális párt aggodal­mait, ha alkalmi törvényről volna szó, de nem érti, hogy miért ellenzik a radikálisok és a re­­voluczionáriusok ? Béringer szólani akar. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Lamarzelle: Úgy látszik,,h­ogy Bérenger úr nem értett meg engem jól. Én azt mondtam, hogy a radikálisoknak és a reakczionáriusoknak legkevésbé van joguk, hogy aggodalmat táplál­janak, mert a konvent jóváhagyta az összes kivételes törvényeket. A szónok az állam érde­kében megszavazza a törvényt. (Helyeslés a jobboldalon.) Bérenger kijelenti, hogy sohasem fog oly törvény mellett szavazni a mely az 1789. évi elveket sérti. Szólónak nincs határozott véleménye a Dreyfus-ügyben, azonban szük­ségesnek tartja, hogy a revízió tekintetében, csupán a fennálló törvények szerint járjanak el. Gáncsolja a kormányt, hogy a Mareau által megejtett vizsgálatot elrendelte és heves bírálat alá veszi Beaurepaire eljárását. Kiemeli sze­rektét a hadsereg iránt, de nem tagadja, hogy néhány vezére nagy h­ibát követett el. Úgy véli, hogy a hadseregnek távol kell tartania ma­gát minden zűrzavartól. Freycinet hadügyminiszter tiltakozik Bé­renger szavai ellen és biztosítja a szenátust, hogy a hadsereg teljesen át van hatva köteles­ségének tudatától. A hadsereg hű a törvényhez és a fegyelemhez; kötelességérzete kifogástalan és e tekintetben sohasem mutatott gyöngeséget. (Tetszés.) Bérenger azt válaszolja, hogy legkevésbé sem volt szándékában a hadsereget sérteni. Erre a vita folytatását holnapra halasztot­ták és az ülést bezárták. Páris, február 28. (A M. U. távirata) A házkutatásoknál le­foglalt tárgyak elszállítására tizenkét szekér kellett. Az orléánsi herczeg titkáránál talált tár­gyak között van egy zászló honneur, dieux pairie felírással és a herczeg számos gyermek­kori és újabb fényképe, valamint nagyszámú le­velek, melyekben rojalisták hivatalt kérnek a királyságban. Favre szenátor, a hazafias ligának katonai körökben tett izgatásai tárgyában, in­terpellálni fog. 5

Next