Magyar Ujság, 1899. március (8. évfolyam, 60-90. szám)
1899-03-01 / 60. szám
1899. március 1. MAGYAR ÚJSÁG ma például Albánia, ahol egészen középkori állapotok uralkodnak. Vadregényes vidékein járva, barbár lakosai között, semmi eszünkbe nem juttatja, hogy a XIX. század utolsó éveit éljük. A fin de siècle talán ott is uralkodik, ha nem legfeljebb a XIV. század stílusában. Mihelyest Európában arról volt szó, hogy valaki Boszniába menjen, azonnal erősen borsózott a háta és revolverekkel bőven ellátta magát, ha már elkerülhetetlen kényszerűségképen ránehezedett a sors, hogy a Száván átkeljen. Európai embernek, aki személyes tapasztalásból nem ismert, fogalma sincsen ezekről az állapotokról. A bosnyák menekültek, akiknek eltartása az okkupáczió előtt millióiba került monarkiánknak, megtöltötték kétségbeesett jajgatásukkal Európa fülét; a szünetlen nyugtalanság és lázongás veszélyeztették a Balkán-félsziget és Európa békéjét; a lakosság szenvedése, tudatlansága és szegénysége mindinkább gyarapodott — míg utoljára is mindez megütötte a mértéket és Európa a berlini kongresszuson megbízta monarkiánkat, hogy csináljon egy kis rendet ezen az elhanyagolt, elvadult vidéken. Ez történt 1888 ban. Nézzük meg ma az okkupáti tartományokat. Csodaszerű az a metamorfózis, amelyen húsz év alatt keresztülmentek. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Balkán félszigetnek legjobban kormányzott országai Bosznia és Herczegovina, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, az egészségügyi szolgálat, a közoktatás aránylag magas színvonalon áll és napról-napra fejlődik; a mellett pedig teljes összhangban állanak az összes intézmények a bosnyákok sajátságos karakterével. Épen ebben rejlik a rendkívüli sikernek a kulcsa. Mert Európa délkeleti országaiban semmi több bajt nem idézett elő, semmi keserűbb csalódásokkal nem járt, mint az a kísérlet, hogy Európa nyugati, a czivilizáczió legmagasabb fokán álló országainak az intézményeit oda átültessék. A bosnyák kormányzat nem hajszolt divatos formákat. Szerajevóban nem ülésezik bosnyák parlament, az ország nem élvezheti sem a képviselőválasztás, sem az obstrukció gyönyörűségeit, hanem azért az okkupárt tartományok bizonyosan előbbre jutottak húsz év alatt, mint például az úgynevezett parlamentáris Szerbia nyolcvan esztendő folyamán. Ami a legnagyobb mértékben valószínűtlennek tűnt föl, az is megtörtént: a bosnyákok megbarátkoztak az új rendszerrel, mert látják, hogy minden tekintetben olyan kedvező viszonyok közé jutottak, amilyenekről soha nem is álmodtak és pedig anélkül, hogy akár szokásaikból, akár vallásukból bármit föl kellett volna áldozniok. Muzulmán, katolikus vagy ortodox bosnyákok maradhatnak, épen úgy, amint azelőtt voltak, csak műveltségük, anyagi jólétük változik javukra. Mihelyst a bosnyákok ezt észrevették, az izgatók azonnal elvesztették lábuk alól a talajt; a megszállott tartományok lakosságában immáron ellenségére talál az, aki királyunk és hit minisztere, Kállay Béni ellen próbálna agitálni. Kállay Béni! Igen, az ő nevéhez fűződik az a mélyreható átalakulás, amely meglep, csodálkozásra ragad mindenkit. Magyar államférfiúé a dicsőség, hogy fényes eredménynyel elvégzi azt a munkát, amelyet Európa bízott Ausztriára és Magyarországra. Bár mi, magyarok is jobban méltányolnék, hogy magyar ember keltette új életre az egykori magyar bánságot és igyekeznénk hasznunkra fordítani az e képen kínálkozó kedvező alkalmat. Majdnem úgy vagyunk Boszniával, mint a hadsereggel; panaszkodunk, hogy a magyar elem hiányzik onnan, de azért nem nagyon erőlködünk rajta, hogy elfoglaljuk azt a helyet, amely megilletne. Az üres pozíciókra azután persze, hogy más teszi a kezét. Mennyi kárunk származik ebből, azt szinte lehetetlen megállapítanunk. VIDÉK oo A kolozsvári függetlenségi párt intézőbizottsága — mint Kolozsvárról távírják — elhatározta, hogy tekintettel Hegyüs Sándor kiváló érdemeire, nagy tehetségére és közhasznú működésére, a küszöbön álló választás alkalmával ellenjelöltet ellene nem állít fel. Ez a határozat városszerte nagy megelégedést keltett s igy kétségtelen, hogy egyhangú választás lesz. A rojalisták összeesküvése. — Távirati tudósítások. — Páris, február 28. A Journal szerint az elkobzott iratok között egy névjegyzék volt olyan emberek neveivel, akiket arra szemeltek ki, hogy az államcsíny sikere esetén a mostani prefektusok és más tisztviselők helyére jöjjenek. A Figaro szintén tudni véli, hogy az elkobzott iratokban meg volt minden részlete a jövendőbeli monarcista uralom szervezetének és névjegyzéke azoknak az embereknek, akiket az orleansi herczeg Francziaországba való visszatérése esetére tisztviselőkül kiszemelt. Azt azonban nem hiszi a Figaro, hogy egy összeesküvés létét be lehetne bizonyítani, ámbár egy meglehetősen terhelő tartalmú levelet találtak, amelyben ez áll: Igyekezzék megtudni, hogy X. tábornok kész-e a cselekvésre. Ha igen, tudassa velem rögtön és én átküldöm önnek a választ. Akkor minden jól menne! A levél aláíróját nem nevezi meg meg a Figaro, de megjegyzi, hogy az illetőnek ma, vagy holnap felvilágosítást kell adnia Fabre bírónak. Buffet, az orleansi herczeg párisi képviselője kijelentette a Figaro egyik munkatársa előtt, hogy a royalisták sem Dérouléde-del, sem valamely vezető állásban levő tábornokkal nem esküdtek össze. A Petite Republique szerint Buffet egy interjúú során azt mondta, hogy ha azt hiszik, hogy valamely összeesküvésben részes, kívánja, hogy állami törvényszék elé állítsák. Páris, február 28. Az orleánista bizottságnál tegnap tartott házmotozás során lefoglalták az orleansi herczeg arczképeit, a vidéki bizottságokkal váltott leveleket és egy liliomos trikolort. Páris, február 28. (Havas-ügynökség.) Több lap, különösen a »Rappel« azt írja, hogy azok az iratok, amelyeket Buffet-nél, az orleansi herczeg párisi képviselőjénél elkoboztak, kétségtelen bizonyságot tesznek egy orleánista összeesküvésről. E lapok jelentése szerint az iratokból kitűnik, hogy külföldi uralkodók is adtak pénzt a csínyre, amelyet egy aktív tábornoknak kellett volna végrehajtania. Az orleánistáknak abban a pillanatban kellett volna a cselekvés terére lépniök, amikor ez a tábornok hadügyminiszterré lett volna, ami a legközelebbi időre volt kilátásban. Dérouléde azonban mindent elrontott. Páris, február 27. A szenátus ma tárgyalta a kamara által már elfogadott törvényjavaslatot, melylyel a revíziós perokét elveszi a semmitőszék büntetőtanácsától és azok elintézésével az egyesült tanácsokat bízza meg. A tárgyalás iránt itt is óriás érdeklődés mutatkozott s a szenátus folyosóján igen sok képviselő sürgölődött. A szenátus az igazságügyminiszter kívánságára elfogadta a javaslat sürgősségét . nyomban megkezdődött a részletes tárgyalás. Lecomte Maxime volt az első szónok, aki arra figyelmeztet, hogy maga a kormány volt az, amely a bírói hatalomba való beavatkozás ellen tiltakozott, a szenátus ennélfogva a kormányjavaslat elvetésével a kormány nyomdokába fog lépni. Kifejti ezután, hogy ha a büntetőtanácsot nem tartják méltónak arra, hogy egymaga ítéljen a Dreyfus-ügyben, akkor a közös tanácskozásban sem vehet részt s egyáltalában semmiféle más ügyben sem ülhet törvényre. A törvényjavaslat a bíráknak egészen új, fin de siécle kategóriáját teremti meg, akiket leghelyesebben les juges demi-vierges-nek lehetne nevezni. (Zajos derültség az összes padokon.) Mareau túlkapása a hatalmak összezavarodását fogja maga után vonni. Attól tart, hogy a semmitőszék egyesült tanácsait és úgy meg fogja támadni a közvélemény, amint most a büntető törvényszéket megtámadja. Önök nem fogják elérni azt a czélt, melyet a törvényjavaslattal kitűztek, a béke nem fog az országba visszatérni; önök rombolnak és azt állítják, hogy építenek, önök lejtőre léptek és azt mondják, hogy kormányoznak. (Zajos helyeslés.) Bisseuil előadó azt mondja, hogy a bizottsági javaslat védelmére nem rendelkezik az előtte szólónak ékesszólásával, de meg van róla győződve, hogy a szenátus jó argumentumok alapján fog dönteni. Ezeket az argumentumokat akarja előadni. Nem arról van szó, hogy alkalmi törvényt hozzanak, mert nem vonatkozik egyetlen esetre. Bérenger: Óh igen, csak arra az egy bizonyos esetre szól. Bisseuil: Később örülni fogunk, hogy ilyen törvényünk van. Arról sem lehet szó, hogy az új törvénynyel bizonyos jogokat meg akarunk szorítani, sőt ellenkezőleg, még nagyobb garancziákat akarunk teremteni. Bérenger: Tehát ez az oka annak, hogy a revíziónak valamennyi ellensége rászavaz? Bisseuil: A semmitőszék büntető tanácsának a saját érdekében kellene ezt a törvényt követelnie. (Gúnyos kiáltás a baloldalon.) Mindenki tisztelni fogja a semmitőszéket. Bérenger: Alig képzelhető, ha Quesnay de Beaurepaire úr tovább is gyalázza. Bisseuil: Nem Quesnay de Beaurepaire-ről, hanem Mareau javaslatáról van szó. Moreilet: Annál rosszabb rá nézve! Bisseuil: Nem a bírák becsületességét, hanem csupán részrehajlatlanságukat vonják kétségbe. A szónok ezután politikai álláspontra helyezkedik és fölszólítja az összes republikánusokat, hogy épen most, a veszedelem pillanatában, támogassák a kormányt. (Helyeslés a jobboldalon.) Girault: A törvényjavaslatot egy bíró véleményére alapították, aki egy párt számára dolgozik. A javaslat hívei a közvéleményre hivatkoznak, de ne téveszszék össze a közvéleményt egynéhány emberrel, aki vive l’armée-t kiált. A kamara sem fogadta volna el a törvényjavaslatot, ha a legutóbbi napok eseményeit ismerte volna. Lamarzelle értené a liberális párt aggodalmait, ha alkalmi törvényről volna szó, de nem érti, hogy miért ellenzik a radikálisok és a revoluczionáriusok ? Béringer szólani akar. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Lamarzelle: Úgy látszik,,hogy Bérenger úr nem értett meg engem jól. Én azt mondtam, hogy a radikálisoknak és a reakczionáriusoknak legkevésbé van joguk, hogy aggodalmat tápláljanak, mert a konvent jóváhagyta az összes kivételes törvényeket. A szónok az állam érdekében megszavazza a törvényt. (Helyeslés a jobboldalon.) Bérenger kijelenti, hogy sohasem fog oly törvény mellett szavazni a mely az 1789. évi elveket sérti. Szólónak nincs határozott véleménye a Dreyfus-ügyben, azonban szükségesnek tartja, hogy a revízió tekintetében, csupán a fennálló törvények szerint járjanak el. Gáncsolja a kormányt, hogy a Mareau által megejtett vizsgálatot elrendelte és heves bírálat alá veszi Beaurepaire eljárását. Kiemeli szerektét a hadsereg iránt, de nem tagadja, hogy néhány vezére nagy hibát követett el. Úgy véli, hogy a hadseregnek távol kell tartania magát minden zűrzavartól. Freycinet hadügyminiszter tiltakozik Bérenger szavai ellen és biztosítja a szenátust, hogy a hadsereg teljesen át van hatva kötelességének tudatától. A hadsereg hű a törvényhez és a fegyelemhez; kötelességérzete kifogástalan és e tekintetben sohasem mutatott gyöngeséget. (Tetszés.) Bérenger azt válaszolja, hogy legkevésbé sem volt szándékában a hadsereget sérteni. Erre a vita folytatását holnapra halasztották és az ülést bezárták. Páris, február 28. (A M. U. távirata) A házkutatásoknál lefoglalt tárgyak elszállítására tizenkét szekér kellett. Az orléánsi herczeg titkáránál talált tárgyak között van egy zászló honneur, dieux pairie felírással és a herczeg számos gyermekkori és újabb fényképe, valamint nagyszámú levelek, melyekben rojalisták hivatalt kérnek a királyságban. Favre szenátor, a hazafias ligának katonai körökben tett izgatásai tárgyában, interpellálni fog. 5