Magyar Ujság, 1899. június (8. évfolyam, 149-178. szám)

1899-06-01 / 149. szám

4 komplotba, a­mely őt akarja kijátszani utolsó tromf gyanánt a Dreyfus-per revíziója ellen, va­lamint megakadályozná a művelt világot abban, hogy őszintén részt vegyen a franczia nemzet örömében, ha akár ő, akár ünneplői megpróbál­nak Angolország ellen fordítani az expedíc­ió szerencsés hazaérkezése által keltett lelkesedést. DIPLOMATA. Könyvtárak szünideje. Budapest, május 31. Az általános nagy szünidő, a­mely talán sehol sem olyan általános és minden mozgalmat megakasztó, mint nálunk, kamarján itt lesz a nyakunkon. És valahogy becsukódnak az iskolák, de az egyetem kapui, azon kép, hogy a Lipót­város arany lánczosai kiköltöznek a zöldbe és por lepi el a színházak bejáróit,­­ becsukód­nak könyvtáraink kapui is. Hogy »könyvtá­raink­­k­at emlegetjük, nem akartunk mi azzal valami túlságosan sokat mondani. Van a fővá­rosban négy-öt, talán hat nyilvános könyvtár,­­ több semmi esetre sem. Hát ezek mind­ bezáród­­nak, de légállóan ám. Színház, mulató, iskola él nem lehet néző, hallgató és tanuló híján. Ilyen pedig csak­ugyan nem akad július és augusztus havában. De várjon zöldbe költözik, vagy hazamegy-e az a sok ember, a­ki sem arisztokrata, se tőke­pénzes, se tanuló, a­kit leköt a fővárosba vagy a hivatása, vagy a pénztelen állapota és a ki­nek talán éppen a nyári hónapokban nyílnék leg­bővebben alkalma arra, hogy könyvtárba járjon. Annak bebizonyítására, hogy könyvtáraink mennyire érdemlik meg a »nyilvános« nevet, volt már alkalmunk. Éltünk is akkoriban vele. Kimutattuk, hogy exkluzívabb intézményeink alig vannak a könyvtárainknál. De az ellen külön is föl kell emelnünk szavunkat, hogy nyilvános könyvtárainkat a nyár folyamán két, sőt talán három hónapra is elzárják a közönség elől. Azt akarják talán az emberek elhitetni, hogy nyáron nincs a fővárosban tudományos élet? Hogy intelligens tanítóink, középiskolai tanáraink mind zöldbe rán­dulnak nyár­­r­a, holott idebenn is alig tudnak megélni a jövedelmükből ? Pedig ezekben csak azokat soroljuk föl, a­kiknek hivatásuk a tudomány mivelése. De hát azok, a­kik a maguk jószántából akarják tudásukat a könyv­tárakban gyarapítani? Hiszen megengedjük,igen csekély a számuk, de szám elvégre ez is. Azután a kik egy-egy adatért, a­mire működési körük­ben hirtelen szükségük támad, a­kik ezért men­nének könyvtárba! Mindezek várjanak el szeptemberig, mert a vakáczióban porolják a könyveket. Ezt mondják hivatalosan. Teljesen méltó kijelentés ahhoz a bürokra­tikus szellemhez, a­mely könyvtáraink lelkét zsibbadásban tartja és megközelítésüket egyre nehezebbé teszi. Mintha bizony fáraók múmiáit őriznék bennük! Tehát porolás czímén két hó­napig kizárják a közönséget a könyvtárakból. Ha ez az intézkedés nem tetőpontja a bürokrata gazdálkodásnak, akkor szótlanul el kell ismerni, hogy könyvtáraink berendezése és használati sza­bályzata minden izében modern. Hogy a porolás érve mennyire kicsinyes és nevetséges, arra bővebben kiterjeszkedni igazán kár volna. Hogy mennyire puszta ürügy is azon­ban, arra nézve adattal szolgálhatunk. Ki kell ugyanis jelentenünk, hogy a­mennyiben az eddig elmondottak általánosságban vonatkoznak összes könyvtárainkra, az egyetlen Egyetemi könyvtárt némileg ki kell vennünk az egyetemes ítélet alól. Ez a könyvtárunk különben is a legmoder­nebb s meglehetősen távol került már a közép­kori állapotoktól, a­mikor lánczczal kötötték meg a könyveket a polczhoz. Ez a könyvtár a nagy szünidő idejére se zárkózik el teljesen a közönség elől. A hét bizonyos napjain ugyanis befogad egyik kis olvasótermébe nyolc­-tíz embert, a­kik tetszésük szerint használhatják azután a könyvtár műveit. Noha közben kétségbeesetten folyik a porolás, a takarítás, meg a többi. Azt akarjuk hát mondani, hogy legalább ennyire elmehetne engedékenység dolgában mind az akadémiai, mind a múzeumi könyvtár. Ez nem sok. Sőt igazában még kevés is. Kivált ha meggondoljuk, hogy ha a hét bizonyos napjain és bizonyos óráiban nem akasztja meg az ol­vasók jelenléte a porolást, úgy hát egyébkor sem igen okozna galibát néhány — hiszen sok emberről amúgy sem igen van szó­­— látogató megjelenése. Ismeretes és sokszor idézett igazság az, hogy nem a közönség van a könyvtár kedvéért, hanem ellenkezőleg. A mai állapotok azonban mindenkép ellene szólnak ennek az igazságnak. Úgy van ma ugyanis, hogy alaposan epetlen, szilárd oldalbordája és alkalmazkodó természetű ember legyen az, a­ki ráadja a fejét, hogy éljen törvényadta jogával s hasznát vegye nyilvános könyvtárainknak. A híres magyar hivatalos modor ugyancsak dühöng a könyves polczok tájékán. Analfabéta szolgák, a­kik brutálisak, gorombáskodnak a könyvet kérővel, paczkázó hivatalnokok és haj­szálhasogató pedánsok, a­kik végső eredménykép azt czélozzák, hogy az ember egyáltalán hozzá nem férkőzhessék a könyvekhez. Aztán az a tömérdek teketória, a­mivel egy-egy könyvnek a kiadása jár. Az állomány fogyatékossága. Modern külföldi munkára igazában csak az Egye­temi könyvtárban akad az ember. Az az egyet­len szál példány is ki van kölcsönözve, hónapok óta tartja már magánál valamelyik egyetemi tanár. A katalógusok rendszertelen rendszere, hogy félnapot eltölthet az ember munkálkodtá­­ban, hogy ráakadjon a kereste könyv számára.. . Nem túlzás, de száz ilyen apró, cseprő baj, fogyatkozás, rigolya riasztja el az embert könyv­táraink igénybe vételétől. Megannyi szelidebb bár, de nem kevésbbé középkori emlék. Tuczatr­a menő olyan intézkedés, a­mi tisztára csak arra jó, hogy megnehezítse a kutató munkáját. Teteje a sok jónak a két havi szünidő. Ez már tisztára kiakolbólitás. Azoknak szóló, a­kik, ellenére mindennek, még­is kitartottak s eljár­tak a könyvtárakba. Vájjon nem volna-e czél­­szerűbb mindjárt megtoldani a szünidőt, talán két hónappal, vagy hárommal, vagy éppen ki­terjeszteni az esztendőnek mind a tizenkét hó­napjára! Hiszen porolni feltétlenül szükséges! És takarítani is kell! Milyen édeseket alhatná­nak akkor az olvasótermek mindenhatói: a könyvkiadó szolgák. Meg a könyvtári egerek, a­melyeknek mostaniban is jobb a sorsuk, mint az olvasó emberfiának, — mivelhogy őket ugyan meg nem rendszabályozza senki sem. Úgy gon­doljuk legalább. MAGYAR ÚJSÁG.__________ 1899. junius 1. .............................................................................................. nli.n n­­.nm min....... 1—————|—— künk is el kell ismerni, hogy a­mire vállalko­zott, azt meg is cselekedte. A nyárnak megvan a maga külön esztéti­kája. A meleg kitágítja a paragrafusokat is; az emberek örömest hányják le magukról a nehéz gúnyákat, a nehéz problémákat és a nehéz tanul­ságokat és egy taliga jókedvet szívesebben vesz­nek, mint egy vagyon bölcseséget. A Faragó Jenő taligájában kevés a súlyos bölcseség, de sok a könnyű jókedv és ez a fő, mert ezt literál. A Vasúti baleset nyárias darab, a­mely­ meglehető­sen lerázta magáról a drámaírás nehéz szabá­lyait, de ezek nélkül aztán vidáman csapong és mulattat. A hármas egységgel nem sokat törődik, de elég jól tölti be azt a tisztét, hogy mindvégig mulatságos legyen. A meséje nem túlságosan gazdag. Dákó Tamás, ki foglalkozására nézve fiatal férj és a­mennyiben a becsületszavában hinni lehet, na­gyon szereti a feleségét, valami üzleti ügy gyors elintézése révén egy éjszakai szabadsághoz jut. Ezt a szabadságolja filozofikus hajlandóságokkal sújtott ifjú férj, a­ki tart attól, hogy a minden válto­zás nékül való szerelem meg­találja vele untatni a feleségét, arra használja fel, hogy felkeresi gyermekkori ismerősét, Sári Bella primadonnát. Az ártatlan enyelgást azonban kegyetlenül meg­zavarja Koszopcsin báró, a­ki a primadonna erényei felett csőszködik és a filozóf­ieprecske a primadonna házi pongyolájában és az ablakon keresztül kénytelen távozni a jól indult­ idill ta­nyájáról. A nadrágja azonban a báró kezeiben marad, ő maga pedig egy gyanútlan pékmester nyakába zuhan. Otthon a felesége tárt karjain kívül egy csomó kellemetlen meglepetés is várja. Detektívek keresik azt az urat, a­ki az éjjel női ruhában az ablakon kiugrott és min­denek betetőzéséül kiderül, hogy nem is jöhe­tett azon a vonaton, a­melyen érkezését a fele­ségének jelentette, mert ezt a vonatot útközben baleset érte. A menyecske válni akar, a rend­őrök pedig beviszik a kapitányságra az egész famíliát, mert nem tudják, az ur-e az a nő, vagy p­ddig a nő-e az az úr, a­ki az éjjel az ablakon kiugrott. A rendőrségen aztán a fogalmazó ezt az ügyet összetéveszti egy másik ügygyel és az­zal vet véget a dolognak, hogy ártatlannak nyilvánít mindenkit, a­ki él, sőt ráadásul még feleségül veszi a primadonnát is. Ennek a furcsa, kurta kis mesének a fona­lán egész sorozata pereg le a mulatságosan fo­nák és vidám jeleneteknek. A mulatságos hely­zetek megteremtéséhez jól ért Faragó Jenő és erős érzéke van a színpadi effektusok iránt. Színpadi ötleteknek nincs híjával és a színész­nek elég alkalmat nyújt, hogy megkac­agtassa a publikumot. Azt a két órát, a­mely alatt a Vasúti baleset előadása lefolyik, elég vidáman tölti az ember és ezzel a darab is betöltötte a maga hivatását és rendeltetését. Meg kell külön dicsérnünk Faragó Jenőt még azért, mert a vidám dolgok keresésénél soha se fáradt el arra a dűlőre, a­melyen a malaczkodó elmésségek borsa terem. Ezt a fűszert dicsérettel nélkülöz­zük a darabjában és ezt a hiányt szívesen írjuk az előnyére. Az előadás legfőbb érdeme a­ Rendezés, a­melynek lelkiismeretes és ügyes volta Sziklay Kornélt dicséri. A szereplők közül legnagyobb sikerre Rózsahegyi számíthat, a­ki az enyhén kikapós férjet gazdag jó kedvvel, elevenen és hatásosan adja. Ráskay Emilia temperamen­tumos menyecske, Dezséry mulatságos Rostop- Csin báró és Füredy Béla ötletesen­ játszsza a rendőrfogalmazó szerepét. A muzsika, a­melyet Donáth karmester szervezett a darabhoz, ama fülbemászó zenei alkotások közül való, a­melyek könnyen másznak be az egyik fülön és még könnyebben másznak ki a másikon. De szívesen fogadjuk Donáth úr szerzeményét a Komáromy Mariska énekéért, a­mely mindig a tiszta mű­vészet nemességét képviseli a színpadon. — Faragó másik darabjából. Az apja, az anyja, meg e czímű jelenetből, a­melyet Ráskay kis­asszony ad elő, nem tartottak főpróbát. * Hegyi Aranka Lilije. A Népszínház­ban tegnap este minden előleges színházi kommü­niké és éles falragaszok nélkül ünnepség ment végbe. A színház a »holt idény« daczára zsúfo­lásig megtelt. És mindezt azon körülmény okozta, hogy Hervé örökszép »Lili« czímszerepében Segyi Aranka, legelőkelőbb operetta művésznőnk, lépett fel, kinek »Lili« egyik legjobb szerepét képezi. Az est folyamán minduntalan felhangzott orkán­­szerű taps bizonyítja leginkább, hogy a közönség FŐVÁROS. 7 Budapest, május 31. (Az V. kerületiek panasza.) Ma délelőtt Neu­­schloss Marczell és Rieger György járt a polgár­­mesternél, fölkérve őt, sürgetné meg az V. ker. Sziget-utczai iskola fölépítését, a­melyre oly nagy szükség van, s mozdítaná elő a Wahrmann-utcza rendezését, a­mely nagyon rossz állapotban van. A polgármester megígérte, hogy a kért ügyekben a lehetőség szerint eljár. (Tüdőbetegek szanatóriuma.) A tüdőbetegek szanatóriuma helyének kijelölésére kiküldött bizott­ság ma délelőtt ülést tartott, Halmos János polgár­­mester elnöklése mellett. A bizottság egyhangúlag elhatározta, hogy a szanatórium czéljaira átenged 20 magyar holdat Budakesz község és a Szép Juhászné helye közt. Mielőtt azonban a javaslat a tanács útján a közgyűlés elé kerülne, fölhívandó lesz a középítési igazgató, hogy helyszíni szemle útján tanulmányozza, milyen utakat kell a szana­tóriumhoz keríttetni s mi lesz ennek a költsége, továbbá, hogy miként történjék az összeköttetés a vízvezetéki hálózattal és hová vezessék a szana­tórium szennyvizeit. Ez utóbbira nézve azonban már most kimondotta a bizottság, hogy az Ördög­árokba való vezetés semmiképp sem engedhető meg. IRODAI-Dil. SZIKIZM. MC­VÉSZET. A Magyar szin az ujdon­si­gal. (Vasúti baleset, énekes bohóság 3 felvonásban. Az apja, az anyja, meg ö . jelenet. Mindkettőt irta Faragó Jenő.) Budapest, május 31. Minden munka érdemének egyetlen igaz­ságos kritériuma az, hogy az eredmény, a­me­lyet elért, mennyire közelíti meg a czélt, a­melyet kitűzött. Az ambíczió nemes tulajdonság, de a­ki nagyobbal próbálkozik, mint a­mekko­rára a talentumából telik, sikertelenebb munkát végez, mint az, a­ki a feladatát a maga erejé­hez méri. Csak magamagának tartozik köszönet­tel Faragó Jenő, hogy nem markolt többet, mint a­mennyit meg tud fogni, de viszont ne­

Next