Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)

1899-07-01 / 179. szám

ban. Ne törüljön iránt való irgalmasság megköveteli, irgalmas legyen a zimankós tél is e buja ígyaik, az egészséget leheltő erdők irányá­bagyon itt soha viharzó északi szél, ne fölébe soha hófelhő, mert ez a hely azoké, a­kik a dél melegét, a hegyek védelmét áthitják, ikert ezek az ő életmentőik. Kedves, régi ismerősöm itt minden domb és minden fa. Megtaláltam régi ismerőseimet, telet, hajat gúnyoló nyári pompájukban. S a­mi a fő: megtaláltam régi ismerőseimet, a betege­ket is. Tehát még vannak, pedig úgy lehet, halált hordoznak magukban, de itt vannak még, mert itt voltak, élő bizonyságai annak a fürdő­helynek nagy gyógyító ereje mellett. Megteszi a fa, a fa, a levegő, meg a víz, de legeslegfőképpen azt hiszem, az a jótékony és csodálatos invenczióval elővarázsolt optimizmus, mely ezen a szomorú emberek tanyáján meg­ragadja az idevetődőt. Itt semmi sem emlékeztet halálra, betegségre sem. Szól a zene, szeretnek az emberek. Jókedvű, derűs, színpompás az egész regényes hely, mintha csupa egészséges szórakozásra vágyó ember keresné föl. Reggeli órában a szép asszonyok káprázatos sora hódítja meg a nézőt. Lehetetlen, hogy a tavasznak és nyárnak a kacsogó virágai betegek volnának. S az impresszió nem csal, mert elveszvén a tüdőbetegek gyógyuló helyének minden komor­sága. Gleichenberget az újabb években az egész­ségesek is nagy számban keresik föl pusztán a természeti szépségei és minden kényelmet szol­gáló gondos berendezettsége miatt. A Borthal igazgató leleményességét már sokan megénekel­ték, nem tehetek rajtok túl. De a gyönyörű erdőknek minden ösvényén megtalálni az ő gondozása nyomát s a­hol magas, katonásan daliás alakja föltűnik, mosolyra derül minden alak, mert ez az ember maga a szívesség és lelkiharmónia. Ah, a stájer alpesek! Valóban idegen or­szágban volnék itt? Igazán a politikai vetélke­désnek másik táborába kerültem, mikor ide­jöttem? A sétautakon, a vendéglőkben, min­denütt magyarul beszélnek, a hirdetéseket ma­gyarul is nyomtatják, a borbély, a pinczér, a fürdőszob­a, a boltos mind magyarul köszönt. Hej, ha ki tudnék magyarosítani a felvidé­künket, mint azt a stájer fürdőt! Az osztrák Körösi Józsefnek máris dolga akadna egy ag­godalmas kimutatás erejéig: Gleichenberg el­­magyarosodása. Valóban, sehol sem találtam még oly pregnánsan a hatást, a­mit a fürdőző közönség iemzetisége gyakorolna a fürdőre. Na­gyon soká vagyunk itt magyarok s a jó stájer nép enné­gva megtanulja a nyelvünket, hogy kiszolgálhasson bennünket. A debreczeni kékbeli nem szorul itt a német szóra, se osztrák kosztra, vagy öt helyen megtalálja a megszokott, hami­sítatlan magyar konyhát s bizony mondom, be­tegeknél nem csekély sor az, ha gyógyulása közben nem kénytelen letenni régi szokásait s belekényszeredni egy idegen étkező módba. S hogy a javáról meg ne feledkezzem: itt van a mi konzulunk is, minden magyar ember­nek vezető istápja, dr. Szigeti Márton, ez a filozófus orvos, a­ki nélkül Gleichenberget el­képzelni se tudom. Tán ő is az oka, hogy ennek a gyönyörű helynek a felében hinni nem tudok. Ha itt beköszönt az ősz, elmegy a télen tavasz Abbáziába. Boldog ember, neki mindig nyara van. Úgy lehet, hogy magával viszi Gleichen­berget is, hogy ne fázzék itt a hegyek között, hó alatt. X. * A leilei köztársaság. A nemrégiben tartott fürdő­ügyi (balneológiai) kongresszuson annyi panaszt hallottunk, hogy az ember igazán hajlandó lenne kételkedni a magyar közönség hazafias gondolkozásában, mihelyt fürdő­zésről esik szó, ha nem látnánk meg a panaszok mögött azt a bizonyos lábat, a­miről néhai tudós Hatvani professzor felismerte alvilági hasonmását. Hiszen igaz, igaz, fájhat is a honi fürdő­tulajdonosoknak, fő- és albérlőknek (a­kiknek jel­szava: kevés befektetés, sok haszon), nemkülönben a tánczrendezésben oly ügyes ifjú fürdőorvosaink­nak, hogy évente csinos százalék szenvedő asz­­szonyka utazik a külföldi — bergek hallok, és babokba. De a­míg itthon borzas szláv hajadonok helyettesítik a fürdőszolgákat és lyukas kanapén kénytelen az ember az otthonfelejtett zacherlin után epedni, a koszt fölött pedig vigasztalódni azzal, hogy: kost ivas kost! — magyarra fordítva: ha rossz is, de legalább az ára elegáns, addig a bergek, hallok és badok fasoraiban mindig fog hallatszani a magyar szó is, mert a magyar ember hazafi ugyan, de enni és aludni jól szeret, a kiszolgálásban (keleti despotafaj vagyunk) pedig már nem bírja nélkülözni a »kétezer vagy három­szor csengettetik«-et. Hogy ezzel a kis panaszszal könnyítettem a lelkemen, sietek kijelenteni, hogy távolról sem szándékozom az européer szerepében pózolni, sőt szívesen leismerem, hogy van már nekünk is több olyan fürdőhelyünk, a­mely megközelíti a nagy világfürdőket. Egyben-másban pedig többet is nyújtanak azoknál. A kedélyesség, a­mely a toalettek dolgában is engedményeket tesz — és ez nagy dolog ké­rem — szintén ehhez a többlethez tartozik. No meg még valami, a­mi a legnagyobb dolog! Külföldön találhatunk mi pinczéreket, a­kik született herczegek (persze csak olaszok), herczeg­­nőket, a­kik született pinczérleányok, rulettet, ti­volit »alles, was Menschenbegehr«, hanem született tarokkpartnereket csak itthon lehet találni. Hogy ez minő fontos dolog, nem szükséges bizonyítgatnom. Sok új jelszót, eszmét, szokást plántált el a modern korszellem és sok régit — jót, rosszat ve­gyest — adott át a feledésnek, de egyen nem bírt diadalmaskodni: a tarokk halhatatlan. Igaz, a klabb­ász talán népszerűbb, de kissé parvenü. A tarokk most is az a magyar úri játék, ami nagyapáink idejében volt. És ezzel a bevezetéssel egyenesen rátérhetek voltaképpeni tárgyamra, a leilei köztársaságra. Nehogy önök Justus Perthes után nyúljanak, tudatom ezennel, hogy a leilei köztársaságot hiába keresnék Dél-Amerikában, sőt Afrikában se akadná­nak nyomára. A konzulátusok se igen adhatnának felvilágosítást, bár a leilei köztársaság ez idő sze­rint választott elnöke a mi magyar minisztériu­munkban az igazságügyi tárczát is viseli. Ebben az inkompatibilis világban lesz ez elég súlyos eset. Hanem erről még lesz szó, elsőbben végez­zünk az etnoger­ és egyéb gráfiákkal, a­mint az dukál. Tehát a leilei köztársaság, a­mely a San- Marinóinál is kisebb, a Balatonnak somogyi part­ján fekszik és a laikusok csak röviden Lellének vagy a benszülöttek kiejtése szerint Lellének ne­vezik. Néhány éve még alig különbözött a többi tó­parti falucskáktól, de a­mióta divatba jött a ma­gyar tenger és a fővárosi nyaralók zaja kezdi mind sűrűbben ellepni a Balaton partján lévő helységeket, lehetetlen volt föl nem fedezni azo­kat a spec­iális előnyöket, a­miket a természet mellében öszpontosított. A legtisztább sövénymeder mellett ilyen erős és állandó hullámverés ezen az öblöcskén kívül az egész parton nincs sehol. Az ember bokáig érő vízbe lép és bemegy vagy 500 méterre, a­mikor észreveszi, hogy amai­­már mellig ér a víz, olyan lassan és egyenletesen mélyed a talaj. De hát ezt látni kell, lubiczkolni a langyos hullámokban, hogy az ember megérthesse azt a rohamos fejlő­dést, a­min Lelle há­rm év alatt átment; hogyan szaporodott ily rövid idő alatt a 40 főből álló nyaralók száma 460-ra; és hogyan alakult át a parti legelő egy csillogó, tarka villagyűrűvé, me­lyet csak imitt-amott szakit meg egy-egy kis fenyves, vagy nyárfás liget. Mily nagy része van ebben Szalay Imrének, a­ki mint ottani nagy­­birtokos, a szíves házigazda szerepét annyi oda­adással tölti be, nem akarom kiemelni, hogy túl­­érzékeny szerénységét meg ne bántsam, de a­ki már találkozott vele, azt bizonynyal le is kö­telezte. A mi Afrika-utazó tigrisvadászunk arról ne­vezetes, hogy nála három dolog van mindig kész­letben : a vadhajtásokra egy zsebbeli kertészolló, nők számára egy szellemes bók és férfiak részére jó kedély, jó barátság, jó bor. A­kik, mint volt képviselőt és bésés politikust ismerik, bizonynyal csodálkoznak, ha elárulom, hogy egy államcsínyben ő vitte a vezető szerepet. Pedig úgy van. Hogy a leilei köztársaság publikáltatott, abban övé az oroszlánrész és Liget­­kuty törvényszéki bitó után jó ideig ő töltötte be az elnöki széket is. Uralkodásának emlékét számtalan ultimó, 21 fogás és tuletron örökíti meg, mert önök immár helyesen sejtik, hogy a lellei köztársaság fő czélja a nemes tarokkjátéknak minél gyakrabban való művelése úgy fürdésnek előtte, mint utána, egybe­kötve a napi eseményeknek szivarfüst mellett van megbeszélésével. Minthogy a köztársaság polgárai egyúttal nya­ralótulajdonosok is, neveiket ezekéi közt sorol­­juk fel. Boglár felől kezdve az első új villa Kiss Károly egyetemi tanáré, azután sorban a Jan­­kovich Károly, Hentaller Lajos, Festetich Andor gróf, Bosnyák Géza és Zoltán, Kacskovics Kem­­pelen Farkas, Lisznyay Tihamér, Mocskonyi, Beitter és Nemes Ferencz féle nyári lakók kö­vetkeznek. Az irodalom és színművészet elég szép szám­mal van ebben a névsorban képviselve. Megemlí­tendő még, hogy Innocent Ferencz festőművész is állandóan Lellén nyaral és Faludi papának is van egy csinos villája, a lellei hegyen, a­melynek lábánál, a Balatonhoz közel hivogatólag fehérült a »Hattyú« szálló, egy szép, nagy, modern berende­zésű épület, a­hol olyan ízletes magyar főztet és hamisítatlan hegylevet adnak az ember elé, hogy ha Budapest valamelyik külvárosában lenne, hát bucsujárásban tódulna ki hozzá a gezmán polgárság. A »Hattyú« is Szalay Imre tulajdona, valamint az a remek kis fenyves erdőcske és mellette az árnyékos fasorokkal kínálkozó jegenyés is, a­mely közvetlen a vízpartig vezet. Szalay Imre szíves­ségéből mind a két sétahely rendelkezésére áll a közönségnek. Meg kell még említenem, hogy eddig tizen­egy villa áll készen, de jövő évre már körülbelül harmincz új fog épülni. Telket már semmi pénzen se lehet kapni, úgy elkapkodták a parczellázás után. A vasúti közlekedés az idény alatt a képzel­hető legjobb. Naponta nyolcz személy- és gyorsvo­nat szállítja le és vissza az utasokat és vasárnap kora reggel egy hivatalnokoknak igen alkalmas külön vonat indul Delléről. Persze az összes vona­tok megállanak Lellén és olcsó fürdőjegyek álla­nak a közönség rendelkezésére, melyek a vasúti pénztáraknál kaphatók és három hóig érvényesek. A mostani évad, idény, vagy a patvar tudja, minek magyarosítsam a szezont, igen nagy élénk­séggel kezdődött. Daczára annak, hogy a rossz időjárás a leg­utóbbi napokig tartott, az érkező vonatokról na­ponta szállnak le új fürdőzők s ha az élet még nem is olyan élénk és zajos, mint Füreden vagy Siófokon, de a társaság a legelőkelőbb. A leilei köztársaság törvénykönyvében legfőbb paragrafus a kedélyesség, a­mely természetszerűen kizárja az egyik-másik fürdőnkben annyira végletekig haj­szolt öltözködési mániát. Kedélyességben és mesterkéletlen egyszerűség­ben jó példával jár elől két év óta az elnöki tisz­tet viselő Plósz Sándor igazságügyi miniszter, a­kinek itt nyaralása felejthetlen emlékeket hagyott vissza és a­kit az idénre is nagyban várnak; ha másképp nem lehet, legalább egy vízi vadászatra és­­ egy kis tarokkra. A kiegyezéssel járó fáradságok után kelleme­sebb enyhülést képzelni sem lehet, mint a leilei öblöcske zöldes hullámaiban ringatódzni. Mert itt állandóan ring, reng, hullámzik a víztükör, ha nem is fáj a Szószék­. Bocsánatot kérek ezért a régi és kopott szójátékért, de azt hiszem, Magyarország összes polgárai elmondották már külön-külön né­hányszor, nekem pedig csak most nyílt rá alkal­mam. Azután így nyáron — ha volt is — elhagyja az embert a szellemesség és minden gondolata, vágya csak egy óhajtásban összpontosul: az isme­rős, kedves öblöcske zöldes hullámain ringani, irritálódzni az ős­ember gondolatmentes gyönyörű­ségével. Mezarthim. MAGYAR ÚJSÁG. KERÉKPÁR. A Magyar úszó-egyesület versenye. — Saját tudósítónktól. — Budapest, június 30. A Magyar úszó-egyesület, emez agilis fővá­rosi sportklub, tegnap délután 3 órakor rendezte a millennáris versenypályán nemzetközi atlétikai és országos kerékpár-versenyeit. A remek nyári idő daczára csak közepes számú közönség jelent meg a nézőtéren. Az 1000 méteres zárt versenyt egy sikerült taktikai fogással Kaiser Ferencz nyerte meg. Az 5000 méteres verseny Kessler Albert biztos zsákmánya volt, míg a térelőny-versenyben, mint azt előre jeleztük, Bäumler Ede győzött. A kerékpár-versenyszámok részletes ered­ménye a következő volt:

Next