Magyar Vadász, 1952 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-10 / 1. szám

2. JANUÁR ÚJ ÉV - ÚJ FELADATOK __ Vadászemberre kétszer köszönt az t­j év. Egyszer télen, egyszer nyáron. Minden január elsején naptár mutatja, hogy ismét elmúlt egy esztendő — valamennyien idő­sebbek, tapasztaltattabbak lettünk egy évvel — augusztus elsejével pedig — ez természetesen csak a vadászokra vonat­kozik — ismét magunk mögött hagytunk egy vadászévadot, annak minden sikerével és csalódásával, örömével és bánatával. Akár így, akár úgy — mert a vadász sorsa bizony »egyszer hopp, másszor hopp« — bizonyos az, hogy minden tovaszállott év sikereiben, örömeiben, csalódásában és szomorúságában egyaránt sok értékes ta­pasztalatra teszünk szert, melyeket a kö­vetkező évben — akár »naptári«, akár »vadászév« — majd eredményesen haszno­síthatunk a ránk váró új feladatok meg­oldásánál. A napokban, január elsején új naptári év köszöntött ránk; ilyenkor valamennyien —“ szinte önkéntelenül — visszapillantunk az elmúlt esztendőre és azzal búcsúzunk el tőle, hogy hasznos tanulságait az új évben majd eredményesen kamatoztatjuk. Hogyan is vagyunk ezzel a vadgazdál­kodás terén? Mit hozott, hogyan zárult az elmúlt év, és mit várhatunk az újtól? Be­széljük hát meg egymással. Kedves Vadász­­társak! A vadgazdálkodás sajátosságából követ­kezik, hogy eredményeire a természeti té­nyezők (időjárásviszonyok, az egyes év­szakok alakulása stb.) nálunk még döntő kihatással vannak, bár az élenjáró szovjet példák — pl. a 4—5000 m magasan fekvő Pamir-vidék — fejlett mezőgazdasági kultú­rája, ahol július hóban sem ritka a fagy­pont alatti 10 fok Celsius ellenére is a szovjet tudósok útmutatása alapján folyó mező­gazdálkodás, mely hektáronként (1,7 hold) 10—14 q termést ér el — arra enged­nek következtetni, hogy a szocialista ember korszerű­ tervgazdálkodása egyre jelentő­sebb mértékben függetlenítheti majd ered­ményeit a kedvezőtlen természeti adottsá­goktól. Hiszen a fenti példát tekintve, nem lehet nehezebb egy-egy az időjárás viszontagságait jól bíró apró- vagy nagy­­vadfaj kitenyésztése sem — amire lapunk előző számaiban dr. Bajza Jenőnek »A Szovjetunió vadászati viszonyai« című érté­kes cikksorozatában már ugyancsak olvas­hattunk példát, mint nyári fagyban, 4—5000 méter magasságban az eredményes gabona­­termesztés. Céltudatos munkával, a szovjet tapasztalatok átvételével majd mi is el­érhetünk hasonló eredményeket, egyelőre azonban — mint fentebb mondottuk — még erős kihatással vannak vadgazdálko­dásunkra az egyes évszakok időjárásviszo­nyai. E tekintetben az elmúlt év közepes­nek mondható, mikor is a télvégi és ta­vaszi, helyenként kedvezőtlen, csapadék- és hőmérsékletviszonyok okoztak ugyan kisebb­­nagyobb károkat — főként az apróvad korai szaporulatában — általánosságban azonban komolyabb veszteségeket nem idéztek elő. És eddigi eredményei, látottak lesen a fejlődés méreteihez fűzött remé­nyeket. Vajjon mi ennek az oka? Ha őszinték és tárgyilagosak vagyunk — és a demokratikus vadászmentalitás nem ismer alakoskodást — könnyen ráhibázunk a vá­laszra: »A legtöbb esetben mi magunk Ked­ves Vadásztársak! Azokon a helyeken, ahol a vadállomány fejlődése nem üti meg a kívánt mértéket, a legtöbb esetben a vadásztársaság vadgazdál­kodásában lelhetjük meg a hibát. E hibák kijavításának alapja, helyes megvilágításuk, a hibák őszinte beismerése, helyesbítésük­höz pedig az építő kritika nyújt hathatós támogatást. Nem célunk tehát, hogy a hi­bákat kendőzzük, hogy a természet mos­tohaságára vagy egyéb körülményekre há­rítsuk a helyenként tapasztalható gyen­gébb eredményeket, mert ezzel csak ön­magunkat s ámítanánk és az eddigi hibák kiigazítását, az új esztendő helyes vad­­gazdálkodását akadályoznánk. De igenis célunk, hogy múlt évi munkánk tévedésein, hibáin, hiányosságain okulva, az új eszten­dőben úgy gazdálkodjunk, hogy vadgazda­ságunkat méltó helyére emeljük népgazda­ságunk termelési ágazatai között. Lássuk tehát, mik voltak a főhibák, melyek ez évben majd helyesbítésre szo­rulnak és melyek voltak az erények, az elért jó eredmények, melyeket az idén még fokoznunk kell. Kezdjük felsorolásunkat a vadőr-kérdés­sel, melyben igen sok vadásztársaságnál komoly — gazdálkodásuk eredményességét károsan befolyásoló — hibákat láthatunk. Akadtak olyan vadásztársaságok, ahol egy vadőrre — aki a vadőrséget nem is min­dig főfoglalkozásként gyakorolja! — jóval nagyobb területet bíztak, mint amit az idevonatkozó hivatalos rendelkezés és a józan ész megenged. Voltak ismét olyan vadásztársaságok, melyek nevetségesen (vagy inkább szomorúan?) kis díjazással, éppen csak tessék-lássékképpen tartottak vadőrt, hogy legalább »papíron« ne vét­kezzenek, de az illető »vadőr« nem is igen foglalkozott a vadőri teendőkkel, legfeljebb »főhajtóként« szerepelt a társas vadászato­kon, vagy »egyénileg« vadászott a terüle­ten. A legtöbb hiba a vadőr­kérdés terén azonban mégis a vadőrképzés súlyos el­hanyagolásában mutatkozott, ami elsősor­ban nem a vadőrök, hanem a vadásztársa­ságok — ezeken belül pedig a vadászmes­terek­ — terhére írandó. Az ebből eredő hiányosságok a területek kezelésénél is elég gyakran megmutatkoztak, a képzetlen­ség ténye maga azonban legszembeötlőb­ben az elmúlt évben tartott kötelező vadőr­vizsgákon tűnt ki, mikor is a vizsgákon megjelenő vadőrök egy része elég nagyfokú tájékozatlanságot tanúsított. Nem csoda! Hiszen a munkaadó vadásztársaságok egy­­r­émelyike sok esetben el sem juttatta vadőreihez a vizsga tudnivalóit magában foglaló »Amit a vadásznak tudni kell« című oktató füzetsorozatot. A vadőr rátermettségét, tudását, szolgal­­tükrözi vissza a vadászterület tehát világos, hogy ha a vadőr dolgát megfelelően, úgy ezt a terület vadgazdálkodása sínyli meg. A vadőr a vadgazda legelső munkatársa. Tehát a vadőr munkája a vadgazdára — közelebbről a vadászmesterre — is fényt vet. A vadászmesterek némelyike — meg kell vallanunk őszintén — ugyancsak igen sok esetben nem állt hivatása magaslatán. De ezek nemcsak a vadőrök megfelelő képzéséről, helyes irányításáról nem gon­doskodtak, hanem saját képzésüket, a vadásztársaság tagjainak képzését, a vad­­gazdálkodásba való helyes bevezetésüket, sőt magát a vadgazdálkodást is nem egy­szer elhanyagolták. Ne higyjük azt, Ked­ves Vadásztársak, hogy a csoportos — illetve társas vadászatok helyes levezetésé­ben — néhol ugyan ebben is mutatkoztak hibák, már ki is merültek a vadászmester teendői. Távolról sem! A mezőgazdaság agronómusa sem csak az aratás irányítá­sára hivatott, hanem az egész év mező­­gazdasági munkálatait vezetnie kell, így a vadászmesternek is a vadgazdálkodásban! Az e téren felmerülő hiányosságok azután súlyosságuk arányában többé-kevésbbé meg­mutatkoztak az egyes területek vadgazdál­kodásában is. A vadásztársak ténykedése ugyancsak sok helyen volt téves, még több helyen hiányos, sőt — és erre is rá kell mutat­nunk — néhol mintha nem is léteztek volna vadásztársak. Furcsa, de így­­ van! Nem nevezhető ugyanis a kollektív vad­­gazdálkodásban való részvételnek, ha va­laki megfizeti ugyan a ráeső költségeket —­­bár e téren is volt hiba — és elmegy pár közös vadászatra, sőt egy-két vadászössze­­jövetelre is, de azon felül nem érdeklik a korszerű vadgazdálkodás időszerű teendői, a vadvédelmi feladatok ráeső része alól pedig egyszerűen kivonja magát. Tíz­húszezer holdas vadászterületek okszerű vadgazdálkodásának elvégzésére a vadász­­mester és a vadőrök munkája nem elégsé­ges. Ahhoz a vadásztársak rendszeres, kollektív, jól megszervezett együttműködé­sére van szükség. (A megszervezés hiánya a vadászmester hibája!) Ha pedig ez hiányzik, azt megint csak a vadgazdál­kodás bánja. A fenti­­ főbb hibák legnagyobbrészt a kollektív szellem hiányának és a központi irányítás be nem tartásának szülöttei, kö­vetkezményei pedig­ az időszerű vad­védelmi teendők elhanyagolása, a vadállo­mány fejlődésében mutatkozó visszaesés, sok esetben a vadászatok helytelen le­folyása, a vállalt kötelezettségek elhanya­golása, a terítékek helytelen kezelése és az egyes vadászatoknál tapasztalható egyéni hibák. A könnyelmű fegyverhaszná­lat, önzés, kapzsiság —, melyek azután külön-külön és összességükben mind káros kihatással vannak vadászügyünk fejlődé­sére, vadgazdaságunk termelékenységére. Az Elmúlt év hibáit, hiányosságait nézve a fentiek tűntek leginkább szembe, tehát ezek minél tökéletesebb kiküszöbölését kell célul kitűznünk az új esztendőben. Az ó­évre visszatekintve azonban nemcsak hibákat, hanem erényeket és sikereket is találhatunk. Sok olyan vadásztársaság,

Next