Magyar Vadász, 1952 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-10 / 1. szám
2. JANUÁR ÚJ ÉV - ÚJ FELADATOK __ Vadászemberre kétszer köszönt az tj év. Egyszer télen, egyszer nyáron. Minden január elsején naptár mutatja, hogy ismét elmúlt egy esztendő — valamennyien idősebbek, tapasztaltattabbak lettünk egy évvel — augusztus elsejével pedig — ez természetesen csak a vadászokra vonatkozik — ismét magunk mögött hagytunk egy vadászévadot, annak minden sikerével és csalódásával, örömével és bánatával. Akár így, akár úgy — mert a vadász sorsa bizony »egyszer hopp, másszor hopp« — bizonyos az, hogy minden tovaszállott év sikereiben, örömeiben, csalódásában és szomorúságában egyaránt sok értékes tapasztalatra teszünk szert, melyeket a következő évben — akár »naptári«, akár »vadászév« — majd eredményesen hasznosíthatunk a ránk váró új feladatok megoldásánál. A napokban, január elsején új naptári év köszöntött ránk; ilyenkor valamennyien —“ szinte önkéntelenül — visszapillantunk az elmúlt esztendőre és azzal búcsúzunk el tőle, hogy hasznos tanulságait az új évben majd eredményesen kamatoztatjuk. Hogyan is vagyunk ezzel a vadgazdálkodás terén? Mit hozott, hogyan zárult az elmúlt év, és mit várhatunk az újtól? Beszéljük hát meg egymással. Kedves Vadásztársak! A vadgazdálkodás sajátosságából következik, hogy eredményeire a természeti tényezők (időjárásviszonyok, az egyes évszakok alakulása stb.) nálunk még döntő kihatással vannak, bár az élenjáró szovjet példák — pl. a 4—5000 m magasan fekvő Pamir-vidék — fejlett mezőgazdasági kultúrája, ahol július hóban sem ritka a fagypont alatti 10 fok Celsius ellenére is a szovjet tudósok útmutatása alapján folyó mezőgazdálkodás, mely hektáronként (1,7 hold) 10—14 q termést ér el — arra engednek következtetni, hogy a szocialista ember korszerű tervgazdálkodása egyre jelentősebb mértékben függetlenítheti majd eredményeit a kedvezőtlen természeti adottságoktól. Hiszen a fenti példát tekintve, nem lehet nehezebb egy-egy az időjárás viszontagságait jól bíró apró- vagy nagyvadfaj kitenyésztése sem — amire lapunk előző számaiban dr. Bajza Jenőnek »A Szovjetunió vadászati viszonyai« című értékes cikksorozatában már ugyancsak olvashattunk példát, mint nyári fagyban, 4—5000 méter magasságban az eredményes gabonatermesztés. Céltudatos munkával, a szovjet tapasztalatok átvételével majd mi is elérhetünk hasonló eredményeket, egyelőre azonban — mint fentebb mondottuk — még erős kihatással vannak vadgazdálkodásunkra az egyes évszakok időjárásviszonyai. E tekintetben az elmúlt év közepesnek mondható, mikor is a télvégi és tavaszi, helyenként kedvezőtlen, csapadék- és hőmérsékletviszonyok okoztak ugyan kisebbnagyobb károkat — főként az apróvad korai szaporulatában — általánosságban azonban komolyabb veszteségeket nem idéztek elő. És eddigi eredményei, látottak lesen a fejlődés méreteihez fűzött reményeket. Vajjon mi ennek az oka? Ha őszinték és tárgyilagosak vagyunk — és a demokratikus vadászmentalitás nem ismer alakoskodást — könnyen ráhibázunk a válaszra: »A legtöbb esetben mi magunk Kedves Vadásztársak! Azokon a helyeken, ahol a vadállomány fejlődése nem üti meg a kívánt mértéket, a legtöbb esetben a vadásztársaság vadgazdálkodásában lelhetjük meg a hibát. E hibák kijavításának alapja, helyes megvilágításuk, a hibák őszinte beismerése, helyesbítésükhöz pedig az építő kritika nyújt hathatós támogatást. Nem célunk tehát, hogy a hibákat kendőzzük, hogy a természet mostohaságára vagy egyéb körülményekre hárítsuk a helyenként tapasztalható gyengébb eredményeket, mert ezzel csak önmagunkat s ámítanánk és az eddigi hibák kiigazítását, az új esztendő helyes vadgazdálkodását akadályoznánk. De igenis célunk, hogy múlt évi munkánk tévedésein, hibáin, hiányosságain okulva, az új esztendőben úgy gazdálkodjunk, hogy vadgazdaságunkat méltó helyére emeljük népgazdaságunk termelési ágazatai között. Lássuk tehát, mik voltak a főhibák, melyek ez évben majd helyesbítésre szorulnak és melyek voltak az erények, az elért jó eredmények, melyeket az idén még fokoznunk kell. Kezdjük felsorolásunkat a vadőr-kérdéssel, melyben igen sok vadásztársaságnál komoly — gazdálkodásuk eredményességét károsan befolyásoló — hibákat láthatunk. Akadtak olyan vadásztársaságok, ahol egy vadőrre — aki a vadőrséget nem is mindig főfoglalkozásként gyakorolja! — jóval nagyobb területet bíztak, mint amit az idevonatkozó hivatalos rendelkezés és a józan ész megenged. Voltak ismét olyan vadásztársaságok, melyek nevetségesen (vagy inkább szomorúan?) kis díjazással, éppen csak tessék-lássékképpen tartottak vadőrt, hogy legalább »papíron« ne vétkezzenek, de az illető »vadőr« nem is igen foglalkozott a vadőri teendőkkel, legfeljebb »főhajtóként« szerepelt a társas vadászatokon, vagy »egyénileg« vadászott a területen. A legtöbb hiba a vadőrkérdés terén azonban mégis a vadőrképzés súlyos elhanyagolásában mutatkozott, ami elsősorban nem a vadőrök, hanem a vadásztársaságok — ezeken belül pedig a vadászmesterek — terhére írandó. Az ebből eredő hiányosságok a területek kezelésénél is elég gyakran megmutatkoztak, a képzetlenség ténye maga azonban legszembeötlőbben az elmúlt évben tartott kötelező vadőrvizsgákon tűnt ki, mikor is a vizsgákon megjelenő vadőrök egy része elég nagyfokú tájékozatlanságot tanúsított. Nem csoda! Hiszen a munkaadó vadásztársaságok egyrémelyike sok esetben el sem juttatta vadőreihez a vizsga tudnivalóit magában foglaló »Amit a vadásznak tudni kell« című oktató füzetsorozatot. A vadőr rátermettségét, tudását, szolgaltükrözi vissza a vadászterület tehát világos, hogy ha a vadőr dolgát megfelelően, úgy ezt a terület vadgazdálkodása sínyli meg. A vadőr a vadgazda legelső munkatársa. Tehát a vadőr munkája a vadgazdára — közelebbről a vadászmesterre — is fényt vet. A vadászmesterek némelyike — meg kell vallanunk őszintén — ugyancsak igen sok esetben nem állt hivatása magaslatán. De ezek nemcsak a vadőrök megfelelő képzéséről, helyes irányításáról nem gondoskodtak, hanem saját képzésüket, a vadásztársaság tagjainak képzését, a vadgazdálkodásba való helyes bevezetésüket, sőt magát a vadgazdálkodást is nem egyszer elhanyagolták. Ne higyjük azt, Kedves Vadásztársak, hogy a csoportos — illetve társas vadászatok helyes levezetésében — néhol ugyan ebben is mutatkoztak hibák, már ki is merültek a vadászmester teendői. Távolról sem! A mezőgazdaság agronómusa sem csak az aratás irányítására hivatott, hanem az egész év mezőgazdasági munkálatait vezetnie kell, így a vadászmesternek is a vadgazdálkodásban! Az e téren felmerülő hiányosságok azután súlyosságuk arányában többé-kevésbbé megmutatkoztak az egyes területek vadgazdálkodásában is. A vadásztársak ténykedése ugyancsak sok helyen volt téves, még több helyen hiányos, sőt — és erre is rá kell mutatnunk — néhol mintha nem is léteztek volna vadásztársak. Furcsa, de így van! Nem nevezhető ugyanis a kollektív vadgazdálkodásban való részvételnek, ha valaki megfizeti ugyan a ráeső költségeket —bár e téren is volt hiba — és elmegy pár közös vadászatra, sőt egy-két vadászösszejövetelre is, de azon felül nem érdeklik a korszerű vadgazdálkodás időszerű teendői, a vadvédelmi feladatok ráeső része alól pedig egyszerűen kivonja magát. Tízhúszezer holdas vadászterületek okszerű vadgazdálkodásának elvégzésére a vadászmester és a vadőrök munkája nem elégséges. Ahhoz a vadásztársak rendszeres, kollektív, jól megszervezett együttműködésére van szükség. (A megszervezés hiánya a vadászmester hibája!) Ha pedig ez hiányzik, azt megint csak a vadgazdálkodás bánja. A fenti főbb hibák legnagyobbrészt a kollektív szellem hiányának és a központi irányítás be nem tartásának szülöttei, következményei pedig az időszerű vadvédelmi teendők elhanyagolása, a vadállomány fejlődésében mutatkozó visszaesés, sok esetben a vadászatok helytelen lefolyása, a vállalt kötelezettségek elhanyagolása, a terítékek helytelen kezelése és az egyes vadászatoknál tapasztalható egyéni hibák. A könnyelmű fegyverhasználat, önzés, kapzsiság —, melyek azután külön-külön és összességükben mind káros kihatással vannak vadászügyünk fejlődésére, vadgazdaságunk termelékenységére. Az Elmúlt év hibáit, hiányosságait nézve a fentiek tűntek leginkább szembe, tehát ezek minél tökéletesebb kiküszöbölését kell célul kitűznünk az új esztendőben. Az óévre visszatekintve azonban nemcsak hibákat, hanem erényeket és sikereket is találhatunk. Sok olyan vadásztársaság,