Magyar Vadász, 1965 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-10 / 1. szám

MI LESZ 1967-BEN a bérbeadott vadászterületekkelI r- IteiJS Marnár '70 I szám VLI.­­• Az utóbbi időben egyre sűrűbben vetődik fel a fenti kérdés a vadászok húszezres táborában. Vadász­atokon, vadászösszejöveteleiken, járási, megyei, sőt országos szintű vadászati-vadgazdasági értekezleten hangzik el ismétel­ten a kérdés és ugyanakkor sokféle feltevést, találga­tást, „jóslást” hallunk a kérdéssel kapcsolatosan. Soka­­ tudni vélik, hogy 1967. augusztus 1-ével az állam „területi­ okupációra” készül és sok, jelenleg bérbe adott vadászterületen állami kezelésben kíván vadgazdálkodást folytatni. Úton-útfélen felteszik a kérdést, hogy ez vagy az az állami gazdaság, vagy állami erdőgazdaság valóban át kívánja-e venni ennek, vagy annak a jelenleg bérbe adott vadászterületnek a kezelését? Mi lesz az érintett vadász­­társaságokkal? Igaz, hogy 1967-től nagyvadat már legfel­jebb „bérkilövő vadásztársaság” tagjaiként lehet vadászni? Igaz, hogy a jelenleg bérbe­ adott nagyvadas vadászterü­letek zöme 1967. augusztusában állami kezelésbe kerül? Akad mindig pár „jól értesült”, aki ezzel kapcsolato­san biztos tényként súgja fülbe a legképtelenebb felte­véseket és híresztelésével zavart, bizonytalanságot kelt a vadásztársaságok tagjai között. Az ilyen felelőtlen híresztelések semmiképpen sem szolgálják vadgazdálkodásunk érdekeit és nem segítik elő hasznos vadállományunk fejlődését, sőt megingatják a vadgazdálkodás biztonságát és esetleg káros rablógaz­dálkodáshoz is vezetnek. Ideje tehát, hogy „tiszta vizet öntsünk a pohárba” és határozott válasszal — hivatalos állásfoglalással — osz­lassuk el a fenti kérdés körül felburjánzó káros bizony­talanságot. Kezdjük tehát azzal, hogy 1967. év július 31-ével való­ban lejárnak a vadászterületekre kötött haszonbérleti szerződések és valamennyi bérbe adott vadászterületen ismét az államé lesz a vadászati jog. Tévesek azonban a szerteszéjjel szállongó „okupációs” híresztelések, melyeknek valójában semmi alapjuk sincs. Azok a vadásztársaságok ugyanis, akik eddig jól gaz­dálkodtak és működésük semmiféle tekintetben nem volt kifogásolható, ismét bérbe vehetik eddig használt terü­leteiket. Az apróvadas vadászterületeket ismét a megyei taná­csok mezőgazdasági osztályai, a nagyvadas vadászterü­leteket pedig — az eddigi gyakorlatnak megfelelően — újra a területileg illetékes állami erdőgazdaságok adják majd haszonbérbe. Hogy kinek? Erre teljes határozott­sággal azt válaszolhatjuk: akik eddigi működésükkel rászolgáltak arra, hogy a vadászterületeken ismét vad­­gazdálkodást folytassanak, azok­ részére kerülnek bérbe­adásra a vadászterületek. Felesleges tehát a nyugtalankodás, az aggodalom! Min­den vadásztársaság érzi, tudja, hogy eddigi gazdálkodása során vétett-e súlyosabb hibát, kifogásolták-e működé­sét. Ha úgy érzi, hogy eddig nem volt baj, ezután sem kell nyugtalankodnia. És ha az 1967 augusztus 1-ig még hátralevő 2 és fél éven át is a jó vadgazda gondosságá­val kezeli területét, ha jól sáfárkodik a rábízott vad­­állománnyal, úgy nincs mitől félnie a jövőre nézve sem. Azok a vadásztársaságok azonban, melyeknek műkö­désében az elmúlt évek során — vagy a bérleti ciklus még hátralevő idején — súlyosabb hibák merültek fel, jogosan tarthatnak tőle, hogy bérelt területüket 1967 augusztus 1-ével nem kapják ismét haszonbérbe. Ezeket a vadásztársaságokat azonban akkor sem érheti meg­lepetés, ha bérleményeiket még a haszonbérleti szerző­dés lejárta előtt elveszik, ha szerződésüket — szerződés­­bontó ok fennforgása esetén — azonnali hatállyal fel­bontják. A fentiek alapján tehát semmiféle aggodalomra nin­csen okuk a jól gazdálkodó vadásztársaságoknak és ma­gukra vessenek azok, akiknek a szerződését akár a bér­leti idő lejárta előtt mondják fel, akár a jövőben nem újítják meg. Minden egyéb felelőtlen híreszteléssel ellentétben a fentiekkel lehet és kell is számolni. A találgatásokra, különféle’ léltulmokra­ pedig ne hallgasson senki, mert azok teljesen alaptalanok. A fentiekkel kapcsolatosan azonban még rá kell tér­nünk egy-két problémára, melyeket nem „okupációs” szándék, hanem a fejlődés hoz természetszerűleg ma­gával. A vadászterületek jelenlegi — még évekkel ezelőtt megállapított — határai ma már nem minden tekintet­ben megfelelőek. Az elmúlt évek során ugyanis igen sok változás történt a vadászterületeken. Változtak a mezőgazdaság művelési ágai, megváltozott az erdőművelés és helyenként a táj is. Utak épültek, községek, városok határai bővültek, nagyarányú építkezés folyt, melynek eredményeként he­lyenként megváltozott a terület jellege. Ezek és még sok hasonló változás következményeként egyes vadászterü­leteken megváltozott a vad és tartó-képesség, megváltoz­tak az okszerű vadgazdálkodás lehetőségei és mindezek alapján illuzórikussá váltak az eddigi határok is. Számolni kell tehát azzal, hogy egyes vadászterülete­ken — a vadászati jog gyakorlójának kilététől függet­lenül — új határokat kell megállapítani. Az új határ­megállapításnál minden esetben a szakszempontok , el­sősorban a vadeltartó-képesség, valamint a mező- és erdőgazdasági érdekek kerülnek tekintetbe és ezek alap­ján kell módosítani a határokat. Lehet, hogy a határmódosítások során az egyik vadász­­terület pár száz holddal nagyobb lesz, míg a másik ugyanannyival csökken. Lehet az is, hogy a beépülések, települések stb. következtében egyes területek már nem képeznek önálló vadgazdasági egységet és így azokat másik területhez kell csatolni. A fenti esetekben azonban ezúttal sem éri károsodás a vadászterület eddig jól gazdálkodó bérlőjét, használó­ját, mert a szükségszerű határmódosításoknál minden­kor figyelembe kell venni a vadásztársaság eddigi jó mű­ködésével kiérdemelt jogát és az esetleges bérlemény­­egyesítések vagy megosztások során ezeknek a vadász­társaságoknak érdekeit mindig szem előtt fogják tartani. Az aggodalomra tehát nincsen ok. Nem kell hinni a felelőtlen híreszteléseknek, nem kell felülni az „okupá­ciós” rémhíreknek, hanem a bérleti idő hátralevő részé­ben is úgy kell vadgazdálkodni, ahogy azt népgazdasá­gunk és egyúttal a vadásztársaságok érdekei is megkí­vánják. Még néhány szót a „bérkilövő” vadásztársaságok hely­zetéről. Új vadászati jogszabályunk lehetőséget nyújt arra is, hogy az olyan vadászkollektívák, melyek tagjainak a vadgazdálkodáshoz idejük, vagy anyagi lehetőségük nincs, „bérkilövő vadásztársaságot” alakítsanak, melynek nincsenek gazdálkodási feladatai, melyet nem terhelnek gazdálkodási kiadások, hanem egyszerűen „bérkilövésre” vásárolhatnak bizonyos számú, nemű és minőségű vadat állami erdőgazdaságoktól vagy állami gazdaságoktól, az azok kezelésében levő üzemi területről. A fenti lehetőség tehát megkönnyíti a vadászatot az olyan vadásztársaságok részére is, melyeknek idejük és anyagi lehetőségük nincs a vadgazdálkodásra és csupán csak vadászni akarnak az írott és íratlan törvények be­tartásával. Ez a lehetőség a vadászok kedvtelését szolgálja és semmiképpen sem hátrányos a részükre. Az 1967. évi augusztus 1-ével esedékes új bérbeadási ciklusról ennyit mondhatunk, ennyit kell tudnunk és en­nek alapján kell a leghatározottabban visszautasítani minden olyan híresztelést, suttogást, árra a vadásztársa­ságokat, vadászokat aggodalommal, kétségekkel töltené el, és feltétlenül egész vadgazdálkodásunkra káros volna. DR. BERTÓTI ISTVÁN, az Országos Erdészeti Főigazgatóság Vadgazdálkodási és Vadászati Főosztályának osztályvezetője . A Magyar Vadász Szerkesz­tőbizottsága kéréssel fordult az illetékesekhez, hogy a bér­leti szerződések lejárta után, milyen szempontok érvénye­sülnek 1967-ben. A hivatalos választ szó szerint közöljük.

Next