Magyar Világ, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1907-01-06 / 1. szám
Magyar Világ Egy szózat jár az üde légen át, Melyre nyílik sok millió kebel; Egy szózat, mely örvendve hirdeti: Itt az Ige, s ma testet ölte fel! Itt az Ige, — az isteni gyerek, Víg mosolya hozott örök tavaszt, Lehelete a jégszívekben is Illatozó virágokat fakaszt! Egy szózat jár az üde légen át. Zúgva zengik harangok nyelvei: — Megszületett, ki nektek üdvöt ádj Halljuk a dalt harsogva zengeni. Homlokunkról a ráncz ma elsimul. Orczáinkon a bú derűre kap. Ajkainkon oly tiszta az ima, Mint sziklából kibuggyanó patak! Hitet, reményt vesztett bús emberek Hívők lesznek karácsony ünnepén, Elmerülvén az angyali karok Égből jövő bűbájos énekén! Kiket a sors és durva végzetük A sátánnak keblére vete már: — Még azok is eltépik lánczukat, S vigaszt nyernek Jézus lábainál! Aggastyán és ifjú e szent napon Örömhimnuszt küld a nagy Égre fel, Az ihletnek szeráfi hangjain Ma a „Pax“-tól újhodtan énekelt Hisz a hitetlen, hisz úr és szegény, Hisz a kevés, hisz az istentelen, . . szeretni akar még az is, kiben Rég’ haldoklék e drága érzelem! Ifjak, aggok, szegények, gazdagok! Jertek, menjünk, az égi fény vezet. Menjünk Betlehem kis jászola elé És csókoljuk az isteni kezet! Az üdv élő patakja ott fakad, Oda menjünk, kik rája szomjazánk... — Isten Fia! Üdvünknek hajnala, Kis jászladból áldásod’ add reánk! Somogy 1907. Csurgovich György. Néha árt, ha keveset, — mindig, ha sokat beszélünk. * Minek örül a púpos ? — Ha magához hasonlót lát! * Inkább megyünk egy okossal a pokolba, mintsem egy bolonddal üdvözüljünk.* Sírással nem lehet megfizetni az adósságot. * Aprópénz nem tesz gazdaggá, közmondások nem tesznek bölcscsé. A karácsony erkölcsi tanulságai. Irta: Melles Emil. Amíg ember fog élni a földön, azok a kötelékek maradnak mindig a legszentebbek, melyek a család körében jönnek létre és ép ezért minden ünnep között a karácsony marad állandóan a legkedvesebb, a legbensőbb, mert az ember lelkületéhez a legközvetlenebbül tud szólani. Földi intézmény csak akkor számíthat állandóságra, ha berendezésében megközelíteni képes a természet alkotásait, mert a természet az Isten tökéletességének visszatükröződése. Az Isten, hogy az embert megváltsa, emberré lett, természetünket fölvéve, megtisztelt, fölemelt bennünket. E fölemeltetés során nincs semmi, ami közelebbről érintené lelkünket, mint az, hogy sorainkból édes anyát választott magának és földi, ideig tartó életét, mint kisded csecsemő, kezdette meg. Az isteni kisded, ki elfogadja édes anyja szerető, melengető kebelét, — a szűzanya, ki tisztaságban, szeplőtelenségben teljesen méltó gyermekéhez, — a gondos nevelőatya, ki a családért fáradva, munkásságát imával, isteni félelemmel szenteli meg, — mindenkorra oly magasztos élőképek maradnak, melyeknek fenkölt volta bámulatra ragadja az elmét, édes, kegyeletes érzelmekkel telíti meg a szívet, hogy megnemesítse az egész embert. Érezzük, éreznünk kell, hogy az Istennek e munkájában nincs semmi mesterkéltség, semmi erőszakosság, természetes benne minden és ép azért utólérhetlenül szép és magasztos. A szent család példája szerint kell kialakulnia az emberiség családi életének is. Ezt az ősi isten alkotta erős várat, a családot ostromolja ma minden, ami az Isten ellen és az ő tisztelete ellen támad. Tudja az ellenfél, hogy míg az Isten félelmét a család védi, addig győzelemre nem számíthat. A családnak pedig megdőlnie nem szabad, mert ha az megromlik, föltétlenül bekövetkezik az ember romlása, veszte, mint egyednek és mint nemnek. Mindannyiunknak volt édes atyja és édesanyja. Örömmel és kegyelettel emlékezünk a csendes kis fészekre, melyben a szülők szárnyainak védelme alatt biztosság, melegség, boldogság volt osztályrészünk. Nincs ember, ha még oly züllött is, ki lelke mélyében hálával ne gondolna gyermekkori otthonára, a családra, mely fölnevelte. És ha van boldogtalan, szerencsétlen a földön, csak az boldogtalan és szerencsétlen valóban, kinek rossz szülői voltak, mert az ilyen árvább, a legelhagyottabb árvánál. Ez az igazság egymagában elég arra, hogy a szülők előtt szentté tegye kötelességüket, mert annak teljesítésétől függ a karjaikra helyezett kisded földi és mennyei boldogsága. Boldog a szülő, ki szent Józseftől megtanulja, hogy mit tesz imádkozva dolgozni a családért, ki a szűz anyától megtanulja, hogyan őrizze meg az ártatlanságot maga és gyermekei számára, mert ott a gyermek is a kis Jézustól fog tanulni engedelmességet, szülői szeretetet, hogy kedves lehessen Isten és emberek előtt. A család természetadta intézményének mintájára alapította az Úr Jézus a világ leghatalmasabb, legfönségesebb szervezetét, az egyházat. Az anyaszentegyházban él az atya tekintélye, az édes anya gondos szeretete, a teljes önzetlenség, a minden áldozatra kész munkásság, az önmegtagadó szeretet, a lelki családhoz tartozó gyermekek, az egész emberiség iránt. A betlehemi bölcsőjászolnál együtt levő szent család a mi otthonunk, a mi családunk, az anyaszentegyház nagy családja, e három nagy és szent, a természet törvényei szerint a mi javunkra Istentől létesített szövetség egymástól el nem szakadhat, mert e három egymást élteti. ITT AZ IGE 2