Magyar Zene, 1962 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1962-12-01 / 6. szám - Horusitzky Zoltán: Kodály Zoltán szimfóniája
ben, megbonthatnák a mű derűs, játékos, álmodozó hangulatát. A rézfúvók szerepe sem elsősorban a harmonikus telítés, vagy a dinamika, a triumfáló tetőpontok biztosítása, hanem az éneklés intenzitásának fokozása. Az éneklés bensőségességét főleg a kürtök gyakori szerepeltetésével éri el Kodály. De még a pozón, sőt a tuba is leggyakrabban a mű dallamvonalaiban vesz részt s csak ritkábban játssza a harmóniavilág alaphangjait. Általában azt mondhatjuk, hogy ebben a rendkívül polifon partitúrában világos minden, és minden, és ezt az életet, mozgást sohasem akadályozza szabadságában a zenekar hangtömege. A Szimfónia három tétele: Allegro — Andante moderato — Vivo. Hangneme C-dúr. Az első tétel főtémája hatalmas sodrú, óriási ívű dallam, mely a basszus vonósokon kezdődik pop és egyre erősödve, a fafúvók és a többi vonós hangszer fokozatos bekapcsolódásával, mind nagyobb szárnyalással érkezik el a legmagasabb fekvésekbe. A főtéma kezdete: Az elért tetőponton a teljes zenekaron újra felhangzik a főtéma első motívuma, de itt már bitonálisan és polifonikusan: míg a magasabb fekvésekben C-dúrban, a mű alaphangnemében, addig a mélyebbekben Asz-dúrban, az előbbit imitálva. A 45 taktuson keresztül történő fokozás alatt a dallamot, egy-két kürtbelépéstől eltekintve, csak az üstdobok tremolói és ritmikus képletei kísérik, a tonika, a domináns és a szubdomináns hangokkal erőteljesen hangsúlyozva a mű tonalitását. Allegro