Magyar Zene, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Dalos Anna: "Folklorisztikus nemzeti klasszicizmus" - egy fogalom elméleti forrásairól

192 XL. évfolyam, 2. szám, 2002. május Magyar zene­ ban mégis csupán egyetlenegyszer találkozunk a nemzeti klasszicizmus kifejezéssel, mégpedig a magyar népzenéről szóló, 1935-ben keletkezett, s először 1937-ben napvilágot látott nagy tanulmány Néphagyomány és zenekultúra című fejezetében: Ha nemzeti klasszicizmus annyi, mint egy nemzet lelkét tökéletes formában kifejezni, akkor eddig klasszikus magyar zenét másban, mint a néphagyomány néhány ezer dalla­mában nem találunk. Ez egyelőre a legtökéletesebb zenei kifejezése a nemzeti léleknek. Nemzeti és nemcsak népi, mert valaha az egész nemzeté volt, és ha szerves zenekultúrát akarunk, minél előbb újra azzá kell válnia.­ A gondolat, hogy a klasszikus magyar zene mindeddig csak a népzenében teste­sülhetett meg, már jóval korábban. Kodály a magyar népdal művészi jelentőségét bemutató 1929-es tanulmányában megjelent.­ Akkor szinte pontosan ugyanígy fo­galmazott („A magyar népdal a par excellence klasszikus magyar zene”),­ de még nem csatlakozott értelmezéséhez a nemzeti klasszicizmus fogalma. A harmincas évek második felére azonban a kérdés nyilvánvalóan időszerűvé vált számára - ezt bizonyítja Népzene és műzene című, 1941-es előadása is,­ amelyben arról értekezik, hogy a klasszicizmusok egyszerűsödését, tisztulását mindig a népzenei hatás segíti elő. Előadásának egy korábbi szakasza azt is megvilágítja, milyen kontextuson belül kell értelmeznünk írásaiban a nemzeti klasszicizmus fogalmának megjelenését. Még a legnagyobb mesterek kezdőalkotásai is csak utánzatok, elődeik műveitől sokszor alig különböznek. Mondhatjuk: „variánsokat” írnak, nem új műveket. [...] A művészettör­téneti iskolák, csoportok, követők serege azt jelenti, amit a népzene terén a variáns.­ Kodály a harmincas évek második felében feltehetően érzékelte: tanítványi köre megerősödött. Követőivel nem feltétlenül értett mindenben egyet, vagy legalábbis nem tekintette egyformán értékesnek kísérleteiket. Előadásában használt hasonla­tát népzenei szemléletmódjának tükrében kell értelmeznünk. Kodály szerint ugyan­is mindegyik népdalnak létezik egy klasszikus alakja, ideális formája, amely kiemel­kedik a kevésbé tökéletes, kevésbé mintaszerű variánsok közül. A szóhasználattól - és talán az ideától - való elhatárolódását jelzi a Magyar népzene tanulmányból előbb idézett első mondatának első szava is („Ha nemzeti klasszicizmus annyi, mint egy nemzet lelkét tökéletes formában kifejezni...”). Ez az egyszerre megengedő-kétség­­bevonó „Ha” azonban nemcsak azt mutatja: a nemzeti klasszicizmus fogalma nem Kodálytól származik, hanem azt is, hogy amikor felveti-alkalmazza, akkor reflektál a témáról folyó korabeli magyar diskurzusra. 5 Kodály Zoltán: „A magyar népzene.” In: uő: Visszatekintés. Hátrahagyott írások, beszédek, nyilatkozatok III. Közl.: Bónis Ferenc. Budapest: Zeneműkiadó, 1989. 292-372. Ide: 371-372. 6 Kodály Zoltán: „A magyar népdal művészi jelentősége.” In: uő: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, be­szédek, nyilatkozatok I. Közr.: Bónis Ferenc. Budapest: Zeneműkiadó, 1974, 33-35. 7 Uott 35. 8 Kodály Zoltán: „Népzene és műzene.” In: uö: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkoza­tok II. Közr.: Bónis Ferenc. Budapest: Zeneműkiadó, 1974, 261-267. Ide: 266. 9 Uott 264.

Next